Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-07 / 164. szám

2 Körkép 1990. július 7., szombat DM1 mqgqzin HAY JÁNOS Afrikai mozaik III. A kisfiam metafizikus dala Van neked Van neked szemed (szemecske), kezed (kezecske). Van neked lábad (lábacska), hajad (hajacska), füled (fülecske), arcod (arcocska), szájad (szájacska). Van neked mindened. Vacsorakor, iszol tejet (tejecske), eszel kenyeret (kenyérke), párizsit (párizsicska), kolbászt (kolbászka). Szádhoz emeled a csészét (csészécske), a villát (villácska), a kési (késecske). Jóllakva (jóllakocska) ágyba bújsz (bújszocska), a paplant magadra húzod (húzodka). A paplan alatt egy (egyecske) férfi is akad (akadocska). Együtt számba (szájacska) veszitek a testrészeket megint (megintecske). Tudod nem kell folytatnom: tökéletes a világ, mint egy kentaur, alsó teste buldózer, a belsó egy kanalas markoló. Kimeri belőlünk a szellemet — azt hiszi. De a szellemecske (szellem) teli van anyagocskával (anyag) áz anyagocska meg szellemecskével, s mikor éjfélt üt az óra, mikor megcsendül a spiritisztea-idó, ott huhog köröttünk az egész világegyetem.* * Teljes érdektelenséggel hallgatták az elbeszélésemet. Csak nekem volt gyerekem, meg feleségem. Mesélj a szobatisztaságról — nyögte ki végül Szerdzsó, hogy lássam rajta, ót azért érdekli a dolog. SZOBATISZTA (népmese) Levesszük a nadrágot, aztán a pelenkát... Nincs még kaki! Jaj de jó! Papa, nincs még kaki. — No akkor ráülünk a bilikére és itt ülünk üldögélünk amíg meg nem halunk. ** ** Közben valaki meghalt. Szerdzsó kezében megremegtek az injekcióstűk. Valaki meghalt, egy fantasztikus srác, fantastic boy. Elment közülünk. Latinos neve volt, a jezsuiták latin neveket aggattak a szerencsétlen bennszülöttekre. Jannusz Sziveriusz. A négerek örökre megőrzik az emlékét. Dalokat írnak róla: Johnny is a man/ and he bigger thank you — így énekelnek majd. A kicsi Jézust szoptató Szűz Mária festett faszobrát természetesen Fétics Károly faragta. Amikor az ország másik szegletében megbúvó szülőfalujukból elüldözték őket. s minden komolyabb gazdagságot, házat, állatokat, közös földet, legelót. halászati és rózsegyújtési jogot, de még a szüleik sírját is hátrahagyva egyetlen szekér holmival, fáradtan, éhesen és rettentő mocskosan, a remény legkisebb szikrája nélkül megérkeztek, a kicsi Máté ugyan élt még, de már nagyon beteg volt. Útközben három kíméletlen háborún sodródtak keresztül, ami úgy lehet, mégiscsak egyetlen háború volt, három különböző alakban. Beszélgettek haldoklókkal, tízéves vicsorgó hullarablókkal, keselyűt láttak röppenni emberszívvel, integető robbanáskitépte emberkarral, hallották, hogyan sírdogál a halál az éjszakában, melynek nem volt neve, csak mélysége, sötét, csillagtalan. Féticsné egy hatalmas és elavult kővetőgép árnyékában szült meg, rekkenő hőségben, pontban tizenkét órakor. Az egyik katona, egy fiatal, tejfeles szájú gyalogos úgy vélte, érti az asszony sikoltozását, le tudja fordítani arra a nyelvre, amit ő is használ támadás közben. Két nappal ezelőtt ölt először, a férfi emléke, akinek a torkát egyetlen öntudatlan mozdulattal döfte át, még nem találta meg a lelkiismeretét, de már ott bolyongott a táborban, szalmazsákról szalmazsákra járva kereste azt az embert, akinek az életéhez ezentúl úgy tartozik majd. mint fényhez az árnyék. Fétics egy hatalmas tölgyfának vetette hátát, száját két erős tenyerével betapasztotta, nehogy valami ostobaságot válaszoljon jajongó asszonyának. Hogy a gyermek megmarad, arról az apa már születése pillanatában lemondott, $ a kicsi betegségét éppúgy ama büntetés egy újabb fejezetének tekintette, ami az utóbbi egy-két évben tönkretette az életüket. A pokol nem hely, hanem állapot. Minden az új szomszéd érkeztével kezdődött. Igen, egy-két év alatt a szó szoros értelmében pokollá vált az életük. A szomszéd, ez a rosszindulatú és gátlástalan ember, hol Fétics feleségének hosszú és szőke, skandináv mód copfba font haját kezdte ki. hol kertjükből lopkodott drága faanyagot, éppen érő gyümölcsöt, zöldséget, sőt még egy éjjel gödörnyi földet is átdobált magához, s tette mindezt olyan kedélyes arcátlansággal, mintha nem lenne más törvény, csak az övé, a Nap is érte sütne, a föld is érte lenne fekete, a boldogságot is érte találták volna ki. „Mindegy kié, a világot használni kell!", vigyorgott ilyenkor, s mutogatta hatalmas izmait. Miután igazság nem tétetett, Fétics kemény s utólag belátható, már-már jóvátehetetlen ellenlépésre szánta el magát. Egy reggel kiballagott a szomszédos erdő ember ritkán járta messzi túloldalára, s olyan szilfát keresett, melynek törzse ember nagyságú alak kiformálására is alkalmasnak látszott. (Beigazolódott tehát Kenderesi atya néhány nappal ezelőtt elhangzó állítása, melyet az érzelgósségre hajlamos falusiak szinte fenntartás nélkül fogadtak. Jegyezzük meg. Vér Ádám örökutazó nem tartózkodott otthon, éppen egy norvég hercegnő elrablásának tervén dolgozott. A bűn sohasem a van-ból, hanem a nincs-ből építtetik. Olyan a bűn, mintha lenne. Pedig nincs. A bűn űr, hiány. A büntetés pedig, hogy sóvároghatsz a ház után, amiben boldogan élhettél volna, de amit elhagytál hűtlenül és jóvátehetetlenül. „Jóvátehetetlenül?", kérdezett közbe valaki, de ezt már Kenderesi atya nem hallotta meg.) Fétics a következő nap kivágta, legallyazta, feldarabolta a szilfát, majd kiválasztotta törzsének azt a darabját, amely épp olyan magas volt, mint ó. Éjszaka hazalopta a törzset, és fölállította műhelyének elfüggönyözhető sarkába, s addig nézte a szabályos fahengert, míg meg nem érezte egy valóságos lény testének melegét, látta az arcát, szájának kegyetlen ívét, mellkasának hullámzó dombjait. Fétics másnap hajnalban kezdett munkához. Ekkor történt az is, hogy a durva szomszéd a fafaragó Mese a fafaragóról asszonyának különben formás fenekébe mafkolt és röhögve, az egész piac nagy derültségére azt harsogta: „Kis szaros picsám... én kis szaros picsám!" Féticsné zokogva rohant haza és persze azonnal a műhely homályában kuksoló urának támadt. A férfi szokatlan nyugalommal válaszolt. „Türelem!'' Féticsné mélységes elkeseredése ellenére is megérzett valamit embere elszántságából. Abbahagyta a zokogást, és hüppögve igyekezett kiolvasni valami biztosat a férfi gondoktól barázdált, de szép arcából. Hiába. Tudjuk, olyan a bűn, mintha lenne. Pedig nincs. Fétics még feleségét se avatta be a műhelysarok szépen formálódó titkába, mert ő meg azt gondolta, a büntetés bűn is. Erőltetett kedvességgel megsimogatta tehát az asszony könnyáztatta arcát, és megkérte, amíg nem szól, ne jöjjön többé a műhelybe, különösen hívatlanul ne, legyen nyugodt, szenvedésük, gyötrelmük percei megszámláltattak. Fétics csak éjszaka dolgozott, a legteljesebb sötétben, még a Hold fényét se engedte becsorogni a műhelybe, a kicsi ablakokat gondosan bedeszkázta. a réseket rongyokkal eltömte, az ajtót elreteszelte, hiszen tudta jól, amit most tesz, élete legnagyobb kihívása lesz, elvetemült, mégis elkerülhetetlen tett, egy pont után már nincs mit választanod, a falevelet is oda sodorja a vihar, ahová neki tetszik. Nem kapkodott aztán sem, miután úgy tűnt. elkészült. Néhány napig a helyén hagyta a szobrot, hadd szokja az emberek világát, tudja meg, milyen az éjszaka, a hajnal és a forró délelőtt, mesélt is neki, mesélt a szomszédról, gonosz vigyorgásáról. bűneiről, s csak akkor hagyta abba, amikor megérezte, a függöny mögül rettenetes vágyától hajtva már kitörni készül a mű. A következő éjszaka tehát kézenfogta és óvatosan kivezette a kert végébe, s arra a helyre állította, hová a szomszéd rendszeresen átjárt üríteni, mert még arra is lusta volt, hogy saját latrinát ásson magának. Csillagtalan, de mégis csak könnyebbséget hozó éjszaka volt ez. Fétics úgy feküdt nyugtalanul hánykódó, álmában félrebeszélő, már terhes felesége mellé, hogy tudta, bevégeztetett. Természetesen fogalma sem volt az ezüstös Pilinger létezéséről. Másnap szürkületkqr a szomszédot a piactér porában találták meg a hajnali kofák. Haldoklott. De még elhörögte, hogy Fétics kertjében az Ördöggel találkozott, személyesen a Gonosszal, aki a fafaragó nevében elrabolta a lelkét. A szomszéd hasán valóban ott tátongott a szörnyű hasítás, melyen át úgy ömlöttek a piac meleg porába a belek, mint tekergő kígyók: magasan állt már a Nap, mire megtalálták Féticset, és kötelezték, vigye a temetőbe a megmerevedett, gonoszul vigyorgó tetemet. A családnak menekülnie kellett. A falu papja azonnal körlevelet küldött szerte az országba, hogy egy megátalkodott, gonosszal cimboráló emberpár kivettetett az ó drága közösségéből, bebocsátást ezért máshol se nyerjen, vesszenek el számkivetve, magányosan, mert amit tettek, jóvátehetetlen. A levelet olvasó Kenderesi atyának ekkor jutott eszébe valamelyik hívének közbeszúrt kérdése: „Jóvátehetetlen?" Tudta jól, Féticsék előbb-utóbb az ö falujába kötnek ki, hiszen sehol se fogadják majd be őket. Mosolyogva simogatta fehér és puha, szőrtelen állát. Az Ördög is épített már templomot. Amikor Féticsék a favágók zajos telepét elhagyva elhaladtak a falu első háza előtt, egy magas, vékony, ezüstös hajú férfi állította meg őket. „Maguk Féticsék?" A favágó dermedten állította meg a szekeret húzó, csontig lesoványodott lovat. „Mutassák a gyereket." Fétics nem ellenkezett, olyan elgyötört volt már, hogy azt se bánta, ha menten agyonverik őket. Felesége üveges szemekkel meredt a gyerekét kézbe vevő férfira. „Meggyógyul", mondta az némi vizsgálódás után, majd lassú, kimért léptekkel elsétált a fatelep irányába. Féticsék csak később tudták meg. hogy az első ember, akivel a faluban találkoztak, az ezüstös Pilinger volt. DARVASI LÁSZLÓ BAKOS ANDRAS Gyula, 1989 Ilinek A csónakázótó körüli lépcsőkön ültünk Én is írok — mondtad miután a barátom jóindulatúan megszidott egy versem hasonlata miatt ami szerinte szomorú volt és érthetetlen Ha néhanapján visszagondolok legelőször a nedves kabát nélkül elviselt éjjeli hideg jut eszembe vagy az oldódó céltalanság Vagy az este mikor szorosan egymás mellett haladva mindig azt az ismeretlen különös dalt dúdolod végig az úton egyik ívlámpa fény körétől a másikig Nagyon szép a hangod AZ OLDAL ILLUSZTRÁCIÓI NÁNAY SZILAMÉR MUNKÁI