Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-21 / 178. szám

1990. július 21., szombat DM] magazin LENGYEL ZOLTÁN Július ... na, engedje, engedje el! — a doktor félve, mintha madarat röptetric, két kezét magasra vonta, hátra lépett egyet s. nevetett: és most csapkodjon! — az énekesnő csak állt, nézejtt maga elé a távolba, hol a messzi, apró házacskák lakói készülődtek az alkonyatban, s karjaival intett, vezényelve a szürkület utolsó hangjainak, szoknyája egyre vadabbul szárnyalt s a Napot akartuk fölé, hogy legyen glóriája meg felhőket ide. ide a lába köré. hogy könnyebben lebegjen, mint az álmunk, amit hosszasan készítünk elő majd: gallyakat gyűjtünk a tűzhöz s vizet hordunk be a kútról, mert bátorságunk az éjszakában elszáll s csak a parázsló cigarettavégeket röpítjük á sötétlő pusztába, reménykedve a percekben, miket fáradhatatlanul üldöztünk ezen a nyáron. Az énekesnő leengedte a szárnyait, lenézett ránk a vasúti híd magas korlátjáról s már-már azt hittük eltűnik a lebukó Nap sárguló árnyaiban... DALANICS ZOLTÁN Salome Tánca Táncolj, táncolj Salome végig az életen, táncolj! Lábaid nyoma után sarjadjon a halál, mely szemberöliog minden nyomorúságot; csípőd lágy vonalához simuljon az élet nyüszítve, s rázd le magadról, rázd le, mint a port. Szemed mosolyog az elmúlás keservén, s már tudod, hogy hajadban az ó rózsái illatoznak. Minden lépésed maga a szerelem, egy veled Salome. Korlátlan úr vagy, legszebb és kegyetlen. Kínoiz halálra minden boldogságot, a magadét először, nehogy megtörjön tested öröme. Egyedül vagy, bár sokan gyönyörködnek a táncban. életük vége ez, mi szép, mint a korán nyíló tudatlan virág. Nem tiltakoznak, csak aki szeret az ragaszkodik életéhez, hogy lábad után nyalja a port, s te rátaposhass, ha magadhoz akarod emelni. Táncolj csak könnyedén, repüljünk át bus játékaink felett, s amerre ellebben a fátylad, nyílt gyönyörrel arat a halál. Mert mi nekünk az élet Salome? - arcot simító szélfuvintás, levegő, mely tegnap itt volt, s máma elfogyott. - . .':r . . :f> c HÁYJÁNOS ; ' •• \ - • Afrikai mozaik IV. Jannusz Sziveriusz verse* Mikor a táborban megbetegedett Ó, kegyesen bánt vélem a sors, nekem is jobb így, Hogy temetésem előtt elragadott a halál. Mit tennék, ha tusámat végig kellene néznem. Vagy ha a gyászos hír hirtelen érne utol. Jannusz Sziveriusz tánca Keringő (Végre négerek között egy fekete) Öreg anarchista, ülj le közénk és mesélj! Hogyan lőtted le a királyt, ki a nőddel kefélt? Mondd! milyen, mikor a kedves belébe felcsúszik rohan a veséje? Szép zongoristalány, ülj le ide és beszélj. Hogy megszerezzelek,,van-e rá esély? Ne félj, a nyelvem nyújtom csak feléd, s abbahagyom, ha azt mondod elég. Gyere barátnőm és barátom! A beszéddel túllépünk a halálon A hüvelyben megfáradt lövedék, ne izguljatok, a beszéd menedék. *Valaki meghalt. Szerdzsó kezében megremegtek az injekciós­lúk. Valaki meghalt, egy fantasztikus srác, fantastic boy. Elment közülünk itthagvt^ a maláriát örökségül. He wa's a man. Jannusz Sziveriusznak hívták. Ezt a nevet kapta a keresztségben a jezsuiták­tól. Mindannyiónknál nagyobb ember volt. Széles vállak, hatalmas tenyerek és talpak... Nem hunyhatunk szemet a dolog fölött, mondta Johnny White. Nem! Ne is hunyjon, vágta rá Thisó, mert maga lesz az éjszakai ügyeletes. Aztán kedvtelésből meggyógyíthatja a gyógyítha­tatlanokat. Vagy inkább megölné őket, hogy ne• szenvedjenek? Szóval mit akar csinálni? Mindenki hallgatott. Maláriaszellemiség, így nevezik azt az állapotot, amikor a környezet betegsége szétrombolja az egészséges tervezeteket is. A csontjaink sajogtak, a lelkünk elmocskolódott. 'k a kultúrlény paródiája volt, az elbukás szimbóluma. Bennünk döglődött a világ szellemi hagyatéka. Gondolkodásunk ördögivé vált. Jozef Tákó szelleme kerekedett fölibénk. — Assanti habari, assanti nabana — üvöltött fel a helyi nyelvet már jól beszélő Szerdzsó. Felugrott és sátáni hangon egy dadogós szexuális törzsi éneket adott eló. Kenderesi atya följegyzéseiből Természetesen Vér Ádám örökutazóról kell szólnom. Túlontúl egyszerű lenne azt állítani, veszélyes ember. Inkább elrettentöen bonyolult. Alacsony, tömzsi férfi ez a Vér, egész fölsó testét beborító dús és fekete szőre az álláig göndörödik. Hangja mély, rekedtes, mozgása fürge, egyszer láttam, hogyan kapott el röptében egy fecskét. Valamit suttogott is a madárkának, de aztán elengedte. Mondhatnám azt is, Vér Ádám esküdt ellen­ségem. Csakhogy Isten hív és alázatos szolgájának egyetlen lény lehet az ellensége, a Gonosz. A valláshá­borút igyekszem elfelejteni. Á harag szívemben elbur­jánzó növényeiért megróttam magam, aki szolgál, le­gyen türelmesebb. Flórián napján azonban újra mélysé­gesen megrendített. Szentbeszédem után, mely alka­lomhoz illően a lélek tüzéről szóltam zengő hangon, fátyolos szemekkel és lelkesen, mint az elsó tanítvá­nyok, a templom bejárata előtt várt. jiorostás volt, piszkos, köpenye rongyokban lógott titkos utazásaiban soha meg nem fáradó testéről, csak mandulavágású szeme csillogott gyanúsan, a szesztól-e vagy az eltökélt­ségtől, nem tudhattam. Igyekeztem kikerülni, de meg­szólított. Szokása szerint azonnal a tárgyra tért. — Atyám, bizonyára sok mindent tud Kleofásról... Alázatát színlelte, szája szögletében ott bujkált a jól ismert mosoly, ami haszontalan mondatoktól nyílott sokféle eső áztatta arcára. Éreztem, nagy a tét. Igyekez­tem tehát szelídnek, de magabiztosnak látszani. Ahogy Krisztus urunk mondta, szelíden, mint a galambok, de ravaszan, mint a kígyók. Nahát így. — Arra gondolsz, fiam, akiről Lukács evangélista beszélt örömhírében, az emmauszi tanítványról? Vér Ádám örökutazó lelkesen bólogatott. — Atyám, hallottam róla egv történetet. Meghallgat­nád? Nem volt kétségem afelől, hogy újra valami gyaláza­tos vitába akar keverni. Ha most kitérek, könnyen a gyávaság utólag már nehezen tisztázható vádja érhet. Eddigre már körbeálltak bennünket a kandi falusiak?ott Volt Valkó. Zákány és Fétics. de még az ezüstös Pilinger is, igaz, ö távolabbról figyelt. Bólintásom tehát nem a bátorság-jele volt. mint inkább a kötelességtudaté, mely sok bajon, veszélyen átsegített már. Reménykedtem. — Te jól tudod — kezdte a hirtelen magabiztossá váló Vér a mesét —, hogy Kleofás másodmagával indult Krisztus feltámadása napján Emmauszba. Csakhogy Lukács evangélista a másik nevét nem említi.,. Itt egy kis szünetet tartott, mint később kiderült, ez volt a csapda. Pontosan azt akarta, hogy közbevágjak. Sebezhetőbbek vagyunk, tartják az istentelen emberek, ha tudásunk látható. Nagy hévvel, igazam teljes tudatá­ban beszéltem. — Ha Lukács nem is, de megemlékezik Kleofás társáról a hagyomány. Tudjuk, hogy Kleofás Szent József testvére volt, vagyis Jézus nagybátyja. Kleofás a fiával. Simeonnal indult Emmauszba, ót Jakab megkö­vezése után Jeruzsálem második püspökének választot­ták meg, s csakúgy, mint második unokatestvére, vagyis a Megváltó, a kereszten végezte hosszú és szeretetben gazdag életét, hódító Traianusz császár uralkodásának tizedik esztendejében... Vér Ádám örökutazó ekkor szórakozottan köhintett egyet, ami persze épp arra volt jó, hogy közbevághas­son. • •• — Kenderesi atya, megmondanád-e nekem, ha utó­lag mindez ilyen pontosan megállapítható, ha ennyire egyértelmű, úgy Lukács miért nem nevezte nevén Kleo­fás társát? Miért? Szörnyű sejtelem szorította össze bensőmet. Most már határozottan éreztem a veszélyt, olyan voltam .mint aki eltéved a vaksötétben, s tudja, nyomban megtámad­ják, ám fogalma sincs, hogy a lágyékát vagy a hátát kell védenie. — Bizonyára nem tartotta fontosnak, hogy néven nevezze. A gyermek élete s neve az apáéból következik, s ha ez utóbbit ismerjük, majdan a gyermek is azonosít­ható... Vér Ádám örökutazó ekkor lendült támadásba. — Atya, szerinted vannak-e rossz, tévedésen alapuló hagyományok? — Természetesen kell, hogy legyenek. — Tegyük fel, a Simeonról szóló is az. Vagyis Kleofás másvalakivel indult Jeruzsálemből a szülőfalujába. Más­valakivel, érted? Úgy lehet, olyan valakivel, akit koráb­ban nem ismert személyesen, bár rengeteget hallott róla. Lukács szerint Kleofás az elsó ember, aki szeméi lyesen megtapasztalja a föltámadott Jézust, beszél, sétál vele, együtt vacsoráznak. Társa, aki éppúgy részese ennek a hallatlan kegyelemnek, mit gondolsz, még ha a fia is lenne, nem érdemelné meg a néven nevezés minden későbbi bizonytalanságot kizáró ajándékát? Állítólag Lukács beszélt Kleofással minderről, mégpe­dig Pál apostol jeruzsálemi fogsága idején. Megnevez­hette volna tehát az illetőt, a szemtanú mindent elmon­dott, és hát nem hiszem, hogy egy apa ne követne el mindent, hogy saját fia nevét is a Szentírásban lássa. — Vér Ádám örökutazó ábrázata ragyogott a gúnytól. — Mégsem tette. Tudod miért nem? Mert félt!... Akárcsak Lukács. Ingerülten kiáltottam föl. — Miket nem beszélsz!... Ugyan ki lenne az, akit Lukács nem mert volna néven nevezni? Vér Ádám tettetett szomorúsággal meghajtotta busa fejét. A falusiak sápadtan közelebb húzódtak, tisztán emlékszem, csak az ezüstös Pilinger mosolygott. Nagy­sokára szólalt meg az örökutazó. — Hát erről van szó... Csak egyvalaki lehetett. Már­pedig ha így van, ez azt jelenti, a feltámadott Krisztus elkésett... Megelőzték. Megelőzte a... — Nem!! Nem!! — kiáltottam Zákány Pál földműves vállaiba kapaszkodva. — Vér Ádám, ki ne mondd ezt a szörnyű istentelenséget! De az örökutazónak ennyi épp elég volt, hirtelen sarkon fordult és elment, újra eltűnt a világban, az istentelenség mocskos tengerében. Az emberek nehe­zen széledtek szét. Én meg álltam a templom elótt, mintha gyökeret vert volna a lábam, csendesen sírdogál­tam, mígnem észrevettem, hogy egy hatalmas bamba szempár mered az arcomba. Zákány Pál volt az. — Atyám, elengedne? Meg kell etetnem a malaco­kat. DARVASI LÁSZLÓ Munkaterv Hétfő: betörés. Az ember elmegy otthonról, a sarokról visszafordul, kiveri saját lakása ablakát, bemá­szik. összepakol (mindent a helyén talál), ropognak az üvegszilánkok a lába alatt, kibújik az ablakon. El­megy az ember esze... a biztosító­hoz. Kedd: kilakoltatás. Hazaér em­berfia, s bútorait az udvaron találja. A hűtő már üres. Ropit ropogtat (vacsora). Lefekszik. Reggel az ut­cánébred. Kiudvarolták. Szerda: előléptetés. A vállalathoz (két hónapos munkaviszony) hú ut­caseprőt kinevezik a főtérre. Vado­natúj seprűje (két hónapig szolgálta a Várost!) tartaléknyelet kap. A hatékonyság jegyében. Csütörtök: vadászat. A betanított vaddisznókat a naptár szerint lehet nevükön szólítani a vályúhoz. Nincs naptár. Minden vadásznak van ke­resztneve. Egymást hívják. Egyet­len puska sem mond csütörtököt. Péntek: piacgazdálkodás. Egy ro­mán katonai ásó = két liter kóla. Egy harci (szeku) helikopter =? Szombat: hangyaszámolás. A mű­vésztanyát bolynak minősítette a ki­rálynő. A festők, szobrászok és egyéb csodabogarak boldogan je­lentették ki: rájuk íratjuk! Vasárnap: tükörbenézés. Öre­gedtünk 10248 percet. Ezért az átol­vasott egyért volna kár? Heti javaslatunk: hátúszógyakor­lat a tengerben. Az adósságtenger­ben. Fölöttünk a kék ég... P. S. TAVASZI NOÉMI LINÓMETSZETE

Next

/
Thumbnails
Contents