Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-21 / 178. szám

1990. július 21., szombat DMJ magazin Nagy László felvételei A szépség csapdája Szobrász cimborám a rekkenő hőségben is ábrándozik. Kietlen tengerpartot képzel maga elé, hozzá barátságos deszkaházat. Persze, ő is ott van benne, nem beszélve egy húszéves leányzóról. A mindennapi észjárás most valami vad erotikában várja a folytatást. Mert már a vízcsapból is ez csöpög. Ám szó sincs ilyesmiről. Az ábrándozó a pamlagon ücsörög, sört kortyolgat, közben szelíd áhítattal figyeli a másikat. Aki pont úszni készül, így sorrarendre megszabadul minden egyes ruhadarabjától. A látványélmény tetőpontját mégsem a csupasz meztelenség adja. Hanem az a körülmény, ahogyan a réseken átszűrődő fénynyalábok ráfonódnak a fiatal testre. Szinte újra felöltöztetik. Először jókat kuncogtam barátom fantáziálásán. Elvégre micsoda vctkózés az, amelyik az öltözködésben tetözódik? Később aztán rájöttem: nem is olyan komolytalan ez az egész. Inkább tanulságos. Adva van egy családos, negyven fölötti férfi, aki nem akarja leszakítani a gyönyörűséges paradicsomi almát. Még a képzeletében sem. Pusztán szemlélődni akar: nem birtokolni. Azt hiszem, értem cimborám magatartását. Már csak azért is, mert jóformán egyidősek vagyunk. A mi korosztályunknak pedig valahogy megváltozott a viszonya a látványos, szépséges emberi jelenségekkel szemben. Óhatatlanul eltávolodtunk tőlük, másrészt közelebb kerültünk hozzájuk. Minthogy felnőttek a lányaink, fiaink, akik némiképp már közülük valók. Talán csak most lettünk nagykorúak. Sót, most váltunk valamelyest értelmiségi, szellemi lényekké. Á szépség, az érzékiség misztériumának ugyanis nincs már olyan egyértelmű hatalma fölöttünk. Nem mintha nem néztük volna az elbájoló Diana hercegnőt vagy a glancos szépségversenyt. Ezúttal azonban elmaradtak a valamikori sóhajok, pupillatágulások. Hisz láttunk már hasonlókat, netán különbeket is. Ráadásul azt is tapasztaljuk, hogy a szépség, az esztétikum búvöletében élő közösségek szükségszerűen eltorzulnak. Itt a megkapó látszat maga alá tudja gyömöszölni a szakmai hozzáértést, a becsületességet, a szellemi felkészültséget. Mindent. Nézzenek csak széjjel a tehetősebb vállalati, üzemi titkárságokon! Majd mindenütt kicicomázott csinibabák fogadnak bennünket. Mintha ók lennének a legjobb gépírók és ügyintézők is. S ki ne tudna egy-egy példát mondani, amikor a megnyerő külsőn át vezetett az út a szakmai karrierhez? Úgyhogy a szépség nagyhatalom. Ez a napnál is világosabb. Mégis érdemes megkérdezni önmagunktól: tudjuk-e igazán, mit csodálunk anynyira az ilyen személyiségekben. Azt, hogy úgyszólván tökéletes minden porcikájuk? Csakhát mit jelent a tökéletesség, a hibátlanság? Nosi é tekintetben az egyik amerikai egyetem pszichológusai tanulságos eredményre jutottak. Számítógépes képfeldolgozással a legkülönfélébb emberek fejrészleteit kombinálták össze, hogy mértéket adjanak az ideálportré népszerűségének. Kiderült: minél több arcvonás szintetizálódott egyetlen ábrázatban, annál nagyobb lett a kísérleti személyek tetszése. Ezek szerint a szépség, a mutatósság lényege az átlagosságban, a középszerűségben rejlik? így igaz. Mi több: a személytelenség, a tucatjelleg fokozódásával egyre megnyeróbb külsőt kapunk. Ami nem csupán a fizimiskákra, ám a megjelenések egészére is érvényes. így viszont felborul a hétköznapi élet hagyományos értékhierarchiája. Az még csak hagyján, hogy a tisztánlátó fiatalember ilyeneket mormol imádott partnerének: te vagy a legeslegsematikusabb nó a világon. Aztán éles csattanást hallunk, majd futó lépteket. De ezek után mit gondoljuk mi. szürke eminenciások? Mert eddig olyan átlagembereknek képzeltük magunkat. Holott valójában csak esetleges, egyedi jellegű figurák vagyunk. A szokványosnál piszébb az orrunk, nagyobb a fülünk. Persze oda se neki. Nekünk legalább felismerhető arcunk és karakterünk van. Más kérdés, hogy az egyéniségkultuszra törekvő modern világ továbbra is a személytelenség esztétikai bálványaira esküszik. Tudom: nyuszipista vagyok én ahhoz, hogy a szépség nagyhatalmi pozícióján bárminemű lyukat üssek. Nem árt viszont, ha egy árnyalattal tisztábban látunk. Annál inkább, mivel nyár van. kábuldozunk a hőségtől, s a szépség csábereje ilyenkor a legerősebb. Figyelem hát a női tök?' \scg kézenfekvő példáit. Egyikük a strandon parádézik, másikuk az utca forgatagában. Utánuk vizslatnak a kandi férfiszemek, sót, a női szempárok is. De ók nem néznek se jobbra, se balra. Megközelíthetetlenek, hozzáférhetetlenek. Akár az istenségek. Pedig ha tudnák, hogy valahonnan belőlünk származik vonzó átlagosságuk. (A kép George Segalmúve.) SZUROMI PÁL NEM TILOS A CSÓK, S AZ ÚJSÁG, RÁDIÓ A lényeg marad: rács az ablakon Tán soha olyan figyelem nem övezte a börtönöket, a börtönök lakóit, a falakon túli körülményeket, mint az elmúlt hónapokban, amikor az amnesztiavárás jegyében felerősödtek a hangok rácsokon innen, s rácsokon túl. Milyen hangok? A szabadulást várók, a valamilyen címen kikerülni vágyók, s a bűnözéstől, bűnözőktől a társadalmat féltő, vagy éppen a Parlamentet nagyobb kegy gyakorlására ösztönző emberek hangja. Mára nagyrészt elhalkultak ezek a hangok, megnyugodtak a kedélyek. A megmaradt figyelem most arra (is) irányul: milyen körülmények között élik szúk térre korlátozott életüket a benn lévők. '56 nehezen emészthető Tüske János alezredessel. a Szegedi Fegyház és Börtön, közismert nevén a Csillag parancsnokával beszélgetek. Azt mondja, rendkívül ideges volt a hangulat a büntetésvégrehajtás intézeteiben. nem csupán az amnesztia kihirdetését megelőző időszakban, hanem már az elmúlt két évben is. A társadalom átalakulásai sok feszültséget hoztak a falakon belülre: már Nagy Imre és mártírtársai temetése, a '89 júniusi események árnyékot vetettek rájuk, mert á 32 évvel ezelőtt történteket sokan a büntetésvégrehajtás irányítóinak számlájára is írták. A volt MSZMP-tag bv-sek körében amúgy is nehezen megemészthető tény volt 1956 hivatalos átértékelése, a politikai irányvonal változása. Tüske János szerint az állomány idősebb részének ez ma is gondot okoz. de ók azt vállalták, hogy rablóval, gyilkossal szót tudnak érteni, s így szakmájuknál maradnak. Ugyanakkor a változó világ nem maradt hatástalan az elítéltekre sem. A szigorított őrizet ellen jó egy évvel ezelőtt 300 rab tüntetett Vácott, s az, hogy akkor ideiglenesen szabadlábra helyezték őket, majd eltörölték a szigorított'őrizet'intézményét — nem maradt hatástalan a többiekre sem. Mellesleg, a nemzetközi jogban sehol sem ismert ez a büntetési forma, ami azt jelenti: a súlyosabb bűncselekményt harmadszor elkövetett embereket a büntetésük letöltése után még 2-5 évig — magatartásuktól függően — benn tarthatják. Benn töltött fiatalság — Volt egy emberölésem — mondja a magas, vékony, talán inkább fiú. mint férfi, s ez a megkülönböztetés a látszólag fiatal korának szól. — Milyen emberölése? — Sima. minősítés nélküli. Összeszólalkoztam egy régi, jó ismerősömmel. s rádöntöttem egy szobrot. Volt előtte egy katonai bűncselekményem, amiért három évet kaptam. így öszszesen 18 év volt az ítéletem. — Mennyi van még hóira? — Hat év. hat hónap. Most az am-nesztia egynyolcados kedvezményével négy év, három hónap maradt. Tizenegy és fél éve van benn — számolom ki gyorsan magamban. Máris átértékelem magamban a „fiú" megnevezést: kortalannak látszó férfi ó. aki ^ huszonhárom éves kora óta — benn töltötte a fiatalságát. Viszont nyilván tapasztalt. S ha a körülményekre vagyok kíváncsi — minthogy részben ez jövetelem célja —, akkor tud mesélni. — Mennyit változtak ilyen hosszú idő alatta börtönviszonyok? — Sokat. Nekem meg az utóbbi időben különösen sokat, mert a fegyházból a börtönbe kerültem. — Minek köszönheti az enyhítést? — Nem tudom. Valószínűleg a jó munkámnak. — Rendkívül jó munkával, kiemelkedő szorgalommal érdemelheti ki ezt egy elítélt, ha büntetésének legalább felét letöltötte már — fűzi hozzá Földesi Tibor százados, nevelőtiszt. — S mi a különbség a börtön és a fegyház súlyossága között? — fordulok ismét beszélgetőpartneremhez. — Általában nagy különbség, hogy 8 fegyházból egyötöd, a börtönből egynegyed kedvezménnyel lehet szabadulni. de ez engem nem érint, mert a két ítélet, az összbüntetésem miatt ki vagyok zárva a kedvezmény lehetőségéből. Ettől függetlenül nagy a különbség. A fegyházasok a fizetésük negyven, a börtönösök hatvan százalékáért vásárolhatnak. A látogatásoknál hatvan, illetve kilencven perc a beszélóideje. Fegyházban zárt, börtönben nyitott a körlet, ami azt jelenti, hogy ébresztőtől takaródéig a cellaajtók ki vannak nyitva. A legnagyobb dolog azonban a rövid tartamú eltávozás lehetősége, ami csak a börtönben van meg. Lassan jobb benn? Visszatérünk a viszonyok változására. — Régen rádiót nem lehetett hallgatni, most egész nap mehet a Petőfi adó — mondja a kortalan elítélt. — Minden zárkában van televízió. Olyan újságot rendelünk meg, amilyet akarunk, a Magyarországon megjelenő lapok között nincs korlátozás. Jobbak az elhelyezési körülmények is, kevesebben vagyunk egy zárkában. Hogy jobbak a pokrócok, ez is egy meghatározó tényezője a mindennapi hangulatnak. Lényeges, hogy az utóbbi egy-két évben szemléletváltozás is bekövetkezett, afelé haladunk, hogv a nevelók kezébe kerül az irányítás. Ez azt jelentig nem folytonos fenyegetés az,életünk. hanem megtaláljuk a számunkra megfelelő tevékenységi formát, ami mindkét félnek nyugalmat hoz. Vannak persze hiányosságok, de kétségtelenek a nagy változások. — Gondolom, elsősorban a szabadság az, amire vágyna, de mégis, a lehetséges határok között mi az, amit szükségesnek látna? — A napokban bővül jelentősen a magunknál tartható tárgyak köre: lehet karóránk, lehet saját rádiónk fülhallgatóval. saját alsónemúnk stb. Kicsit félve beszélek erről, mert tudom, hogy a társadalomban vannak olyan hangok: „na. ezeknek már jobb odabenn. mint nekünk kinn." Nem attól börtön a börtön, hogy nézhetünk-e tévét. Vagy nem. Ezektől a könnyítésektől ez még ugyanolyan kőkemény börtön, ugyanolyan szigorú rabság marad. — Hogy élte meg az amnesztia kihirdetése előtti napokat? — Higgadtan. Elég nagy rutinom van „amnesztia-várásból", minden évben fellángol valami miatt a várakozás. de én most sem számítottam semmire. Nem volt csillagos lázadás Tüske János parancsnok sorolja az utóbbi idők rendkívüli eseményeit:-lázadás Miskolcon, sztrájk Sopronkőhidán. majd Márianosztrán, ülósztrájk Pálhalmán. A szegedi parancsnok büszke arra. hogy a Csillagban nem történt hasonló eset. Apró jelekkel persze találkoztak: cédulákat csíptek el, amelyek feladói munkabeszüntetésre, vagy éhségsztrájkra hívtak föl, vagy épp a parancsnok szerint fegyelmezettnek minősíthető elítéltek jelezték: valami készül. De nem lett semmi komoly ügy. Tüske János úgy értékeli: az elítéltekkel való elbeszélgetéseken meggyőzték az embereket: a legrosszabb, amit tehetnek, hogy szembehelyezkednek a szabályokkal, mert akkor kizárják magukat az amnesztiából — akármilyen körű lesz is. Aztán sokak számára váratlanul; széles kör kapott valamilyen mértékű kegyelmet, s hamar helyreállt a rend. napok alatt érezhetően emelkedett a munkateljesítmény. Aztán a viszonyok változásáról beszélünk. Az egyik legszembetűnőbb változás: a vallásgyakorlás lehetősége, amit a parancsnok szerint eddig sem tiltott jogszabály. A Csillag 1200 körüli lakójából a katolikusok félórájára negyvenen járnak, húsz körül van a református, tíz a jehovák találkozójának létszáma. Jelentós változásra az is lehetőséget ad. hogy a 27 ezres „börtöncsúccsal" szemben a mostani közkegyelem után 11 ezren maradnak az ország büntetés-végrehajtási intézeteiben. Leomlottak a levelezés korlátai, gyakoribb lett a látogatás, „köztes" rács nélkül folyhatnak a beszélők, három helyett ötkilós lehet a beküldendő csomag, nem tilos már képet fölragasztani a falra, egyáltalán: a szürke egyenszínnel szemben színesebbé tenni a zárkát. A sötétzárka megszűnése után nincs már szigorított magánzárka sem, a büntetés fő eszköze a csomagtól, vásárlási lehetőségtől való eltiltás, súlyosabb kihágás esetében a fogda. Szabad a csók A jövőbeni változásokról úgy nyilatkozik a parancsnok: valószínűleg maguk gazdálkodhatnak pénzükkel az elítéltek, az eddig kötelező filmvetítés helyett például dönthetnek: mennek-e saját pénzükből „moziba" vagy sem. Az önálló döntéseket, gazdálkodást igénylő életrend talán segít a civil életbe való könnyebb visszatalálásban. — Gyuris Kálmán őrnagy, a nevelési szolgálat vezetője is a változásokról beszél. Amiért egy-két éve még fenyítés járt. amit ók hallgatólagosan már régóta megengednek — hogy az elítélt megcsókolja látogatóját, hamarosan hivatalosan is megengedett lesz. Július l-jétől bővült .az elítélteknél tartható tárgyak köre. az őrnagy fogalmazása szerint most már azt könynyebb meghatározni: mi nem lehet náluk. A ííáromszintes ágyak tavaly szűntek meg. most úgy szervezhetik át a cellákat, hogy tizenkettő helyett hat ember legyen egy helyiségben. Nagy vívmány, hogy az egy elítéltre jutó helyet ezután nem légköbméterben, hanem négyzetméterben szabják meg. A régi építésű, négy-öt méter magas cellák esetében ez egyáltalán nem mindegy. — Tudja, a korábbi idők szellemével ellentétben ma már egyáltalán nem az elítéltek folyamatos büntetése a fő cél, hanem az, hogy meg lehessen őrizni őket visszailleszkedni képes emberekként — mondja Földesi Tibor. — És higgye el, kaphatnak itt akármilyen kedvezményeket, a lényeg mindig megmarad: rács van az ablakon. BALOGH TAMÁS