Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-16 / 173. szám

t 1990. július 16., hétfő Mezőgazdaság 3 A fergetegesen változó világban mindnyájan útkeresőkké lettünk. De új egyéni és magyar élet csak alapvető erkölcsi átalakulásból fakad. A kozmikus út, egy új nemzetközi és emberközi erkölcsi mozgalom — az USAban és Németországban is bejegyezve — minden kereső és építeni akaró embernek irányt mutat. PETŐ FERENC Houstonban, Texasban élő volt egyetemi tanár, filozófus és üzletember ismerteti a mozgalom célját Szegeden, a Deák gimnáziumban. (József A. sgt. 118.) 1990. július 16-án, hétfőn 7 órakor. Mindenkit barátsággal hívunk és várunk! A KIÚT A KOZMIKUS ÚT *m *K < • *• SB! Somogyi KArolyné felvételed A napraforgó szívós növény Magyarországon kis ingadozásokkal a szántóterület 9 százalékán termelnek napraforgót. A növényolaj ma is eladható termék külföldön. Eddig a feldolgozóipar biztos fizetőnek számított, s ez a termelók számára a gazdaságosság mellett egyre fontosabb szempont. A tulajdonviszonyok változásától függetlenül e növénnyel mindenképp nagyüzemi módon érdemes foglalkozni. A homokterületeken egyre szűkül azonak a növényeknek a köre, amelyek nyereségesek. A napraforgó még belül van e határon. Ehhez a Gabonatermesztési Kutatóintézet munkája jelentősen hozzájárult. A nemzetközi színtéren is az élvonalban jegyzett hibrideik hazánkban is kikövetelték maguknak az őket megillető helyet. Mig öt éve csak a vetésterület negyedén alkalmaztak magyar fajtákat, mára a háromnegyedén. A GKI-hibridek önmagukban 50 százalékos részarányt küzdöttek ki maguknak. A dologban semmi bunda nincs, szigorúan szakmai mérce, az olajtartalom, olajhozam és az ellenállóképesség dönt a választáskor. Az intézet hagyományosan megosztja kutatási és piaci információit az érdeklődő termelökkel. Az idén sincs ez másként, egy új terület, a Harmati István vezette homoki kutatás azonban most szolgált először mérhető adatokkal. Eszerint a 0,7 százalék fölötti humusztartalmú talajok felelnek meg e növény számára, s az 50 ezer körüli hektáronkénti tőszám az optimális. A 120—150 kilogramm nitrogén hatóanyag hozza a legtöbb eredményt. A foszforigénye jóval kisebb, mint a búzáé vagy a kukoricáé. Káliumból és kálciumból viszont többet kíván. A befutott hibridek közül a Blumix, Florakisz és a Viki állja meg leginkább a helyét a homokon. A francia—magyar közös fajtajelöltek, az U—55—E és az H—74—E még ennél ls többet tudnak. A szakmai részről talán ennyi elég is. A homokkutatást eddig a központi, műszaki fejlesztési alapból pénzelték. E szerződés az idén jár le. Jövőre új szakasz kezdődik, s ar ról, hogy számíthatnak-e a továbbiakban támogatásra, fogalmuk sincs. Még mielőtt valaki rávágná, épp itt az ideje, hogy mindenki a munkájából éljen meg, s ne várja a sült galambot, nem árt tisztázni a GKI költségvetésének eddig is csak ötödrésze volt közpénz. Az itt befektetett forint az államkasszának is haszon. Frank József tudományos főosztályvezető számokkal is alátámasztotta a tételt. A napraforgóra 350 ezer forintot osztottak le az idén, s 200 millió forint a nemesítésből származó bevétel. Ebből az összegből faragtak most le 20 százalékot a már „bevált" egytallóra kaszálás módszerével. A költségvetés ezzel megspórolt magának hetvenezer forintot. A szakember szerint a maradék sértéssel felérő alamizsna. így nehéz tartani a frontot a konkurenciával. Sok az izgalmas, piacot hozó téma, legyen az a szárazságtűrés, a szár ellenállóképessége vagy épp a sótűrés. A kezdőtőke hiányában sokkal lassabb a haladás, s milliókat veszíthetünk. Még szerencse, a magyar kutatónak évtizedek alatt kialakult a pénztelenségtűrő tulajdonsága, s szellemi erőfeszítésekkel igyekszik ledolgozni a hátrányt. A Viki hírneve példa erre. Ma például az 1,1 millió franciaországi vetésterület 20 százalékán termelik, s Indiában is jól vizsgázott. A világcégek jegyzik a GKI-t és együttműködést ajánlanak. A gyengébbek ellen a konkurenciaharc a választott fegyver a piacról kiszorítás könyörtelen eszközeként, az U jelzésű hibridek már egy ilyen nemzetközi együttműködés eredményei. A minőségi ugrást jelentő tulajdonságjavulást külön-külön talán sohasem érték volna el. Hallottam, hogy Olaszországban öt kutató 30 millió dollárt költhet arra, hogy szakterületén üzletet igéző újdonsággal rukkoljon ki. Csak csodálni tudom, hogy a kutatás magyar bérmunkásai nem csábulnak el. Le merném fogadni, egyiküketmásíkukat már megkörnyékezték. Ki tudja, meddig bírják szíwél-lélekkel? T, 8*. I. Türelmes átrendezésre van szükség ! — A kisgazdapárt földtör vénytervezetének ismeretében miképpen ítélhetők meg a mezőgazdasági termelés privatizációjának esélyei? — erről be. szélgetett az MTI .munkatársa Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszterrel. — A törvénytervezet — véleményem szerint — mértéktartó és ami nem különben fontos: kivitelezhető, és széles igényeknek felel meg — jelentette ki a miniszter. — Az 1947es kisgazdaprogram úgy kerülne a képviselőház elé, hogy számol az ellenkező véleményekkel, és, f igyelerrvbe veszi, hogy a magyar gyakorlatban a nagyüzem és a kistermelés élő valóság A földtörvénytervezet lényegében készen van, egy kisgazdapárti vita lesz a részletekről — javítások és módosítások szóba jöhetnek —, s ezután kerül a program a koalíciós pártok, illetve a kormány elé. — A privatizációs döntéseket sürge. ti, hogy a mezőgazdaságban kezdődik a gazdasági év, a nagyüzemekben bizonytalanság érződik, és a kistermelők sincsenek valójában tisztában lehetőségeikkel — A földek visszaadásáról, annak szakaszolt menetéről már többször nyilatkoztunk, a kisgazdák, illetve a parasztszövetség ebbeni véleménye nem változott meg A lényeg: a leendő tulajdonosok és a nagyüzemekben dolgozók körében a földtörvényhez alkalmazkodva kell véghezvinni a privatizációs programot. Nagyüzemi bizonytalankodásra okot nem látok, mivel tartjuk magunkat ahhoz, hogy türelmes átrendezésre van szükség. A talpon álló, megfelelően prosperáló nagyüzemekben nincsen ok a megtorpanásra hiszen még csak előzetes várakozás sem volt arra nézve, hogy a privatizáció hazánkban tömeges jellegű és azonnal fölerősödő folyamat lesz. Ennek jelét most sem érzékeljük. Hangsúlyoznám: a tsz-tag már az érvényes törvény szerint is kikérheti a földet, ám e téren alig érzékelhető elmozdulást. s ezt a tartózkodást magam sem értem. Valószínűleg bátortalanok a kilépők, vagy netán a nagyüzemi vezetők ráhatása dominálhat A nyitás mindenesetre már megkezdődhetett volna, ám ennek ma még kevés jele mutatkozik, bizonyságául annak: valóban nem lesz nálunk robbanásszerű a mezőgazdasági privatizáció folyamata. Vannak nagyüzemi vélemények, amelyek nem sokban térnek el a kisgazdák álláspontjától; az álláspontok például abban egységesek, hogy a változatos tulajdonformák létjogosultságát föltétlenül biztosítani kell. Ügy, hogy senki se kérdőjelezhesse meg a nagyüzemi termelés jelenlétét, s ne jöjjön vissza a nadrágszíjparcellák ideje sem, hiszen az ilyen területi kötöttség egyértelmű visszalépés lenne. Tény viszont, hogy ki-ki saját volt földjét nemigen kaphatja vissza — legalábbis erre kevés az esély, valamint arra is, hogy a visszakapott földet bérléssel vagy vásárlással kellő nagyságúvá egészíthessék ki. — Mi legyen azzal, aki nem tudja, vagy nem akarja „kivinni" földjét a nagyüzemből? Erre található megoldás? — A tulajdonviszony rendezése után a tulajdonos dönthet arról, hogy szerződést kíván-e kötni a földről a nagyüzemmel, vagy akár mással. El is adhatja tulajdonát, s benn is hagyhatja a nagyüzemben, megfelelő bérleti díj, anyagi vagy termék-ellenszolgáltatás fejében. — Van félelem a mezőgazdaságban attól is, hogy megkezdődik a földek külföldi „kiárusítása". Hogyan lehet garanciát adni arra, hogy az eladás ne legyen mértéktelen, illetve áron aluli, mint ahogyan az más ágazatokban már megtörtént? — Erről megoszlanak a vélemények, hiszen az egyik felfogás szerint a tulajdonos szabadon rendelkezhet tulajdonával, ez az elv pedig mindennemű kötöttséget kizár. Viszont érthető az óvatoskodás, hiszen nemzeti kincsünk a termőföld. A földtörvénybe kell beépíteni olyan féket, amely szabályozza a külföldi tőke mozgását Arra viszont mindenképpen szükség van,, hogy a külföldi érdeklődő megfelelő területhez jusson például akkor, ha valamilyen létesítményt akar építtetni. Ez esetben elkülönülhetne a földtulajdon, illetve az objektum tulajdona, szóba jöhetne hosszú távú szerződés a földhasználatra, de természetesen a föld értékesítése elöl sem akarunk elzárkózni, amennyiben a külföldi jelentkező megfelelő ellenszolgáltatást ígér. — Nagyon sok hazánkban a zártkerttulajdonos; ők tartanak attól, hogy az általük egykor elhanyagolt állapotban átvett, ma pedig virágzó telepitménnyel, épülettel rendelkező területüket valaki, nevezetesen: a,7. egykori tulajdonos, egyszerűen viszszaigénifli. Ez azért is felemás helyzet lenne, hiszen a jelenlegi tulajdonos az égvilágon semmiről sem tehet. — Ha a tulajdon kérdését rendezzük, akkor ezzel egy időben a tulajdon értékének kérdésére is választ adunk, amire a „szocialista mezőgazdaság" idején egyszerűen nem volt lehetőség, hiszen a földnek igazi értéke sem volt. A telek ellenértékét valahová korábban befizették, például az OTP közreműködésével, vagy gazdálkodó egység', szervezet javára; tehát a telkesítéseknél könnyű fellelni, hová került a befolyó összeg és eszerint lehet az igazi tulajdonost — akinek földjét korábban jogtalanul kisajátították — kielégíteni. Arra nem gondol senki, hogy a szőlőhegyi, hétvégi telkeket, bérleményeket ebből a szempontból új megítélésnek tegyük ki. — Ahhoz, hogy az újszerű mezőgazdasági termelés kibontakozhasson, hatalmas pénzbefektetésekre lenne szükség, márpedig a jelenlegi gyakorlat nem azt mutatjp, hogy a jövedelmezőségből kiindulva, érdemes lenne vállalkozni. — Az a véleményem: a jól működő, de területükben „beszorított" termelők jelentős része máris rendelkezik olyan fedezettel, amiből az általuk kiváltott, megvett, vagy bérelt földeken tovább tud lépni. Ilyen háttérfedezettel azonban a parasztság zöme nem rendelkezik, ez is amellett szól. hogy fokozatos lesz az átállás. Aki csak később remélhet kibontakozást, nyilvánvalóan várakozó álláspontot képvisel, vagy pedig éppenséggel szövetkezésre adja a fejét. Séta közben figyeltem fel a körúti házon levő cégtáblára: Torda és Társa Mezőgazdasági Szolgáltató és Ingatlanközvetítő Betéti Társaság. A név ismerősen csengett, tavaly még Torda Józseffel, mint a négy településre kiterjedő szegedi Tiiza—Maros Szög Tsz, tiszaszigeti kerületvezetőjével beszélgettünk a szövetkezet ügyes-bajos dolgairól. Amint benyitottam, kiderült, valóban ő az, aki sikeres nagyüzemi szakemberként privatizálta" magát. A rövid tájékozódás hosszas és szenvedélyes beszélgetéssé alakult. Sűrűn járok íev mostanában. Az érdeklődés legapróbb jelére zsilipek szakadnak fel az emberekben. — Hát már itt tartunk, hogy a régi szakember is kimenekül a közösből? Enynyire bizonytalannak látja a nagyüzemi mezőgazdaság jövőjét, vagy egészen másról van szó? Miért éppen most szánta rá magát? — tobzódnak bennem a kérdések. — Régen belefáradtam a szélmalomharcba. Rájöttem, a legnagyobb ambícióval, lelkiismeretes munkával sem tudok a rám bízott embereknek tisztességes megélhetést nyújíó keresetet biztosítani. A közgazdasági környezet az utóbbi két-háKövessük a cigány tnvát ? rom évben olyan lehetetlen helyzetet teremtett, hogy megviselte az idegeimet. Tehetetlennek éreztem magapn. Az tette be igazán a kaput, amikor bebizonyosodott: a mezőgazdaság a politikai csatározások színterévé vált. Igazságtalannak s bántónak érzem a nagyüzemellenes hangulatkeltést. Tizenhét évet dolgoztam tsz-ben, állami gazdaságban. Látom a hibákat, de vallom, nem szabad a privatizációt ugyanazokkal az eszközökkel, a politikának alárendelve végigcsinálni, mint ahogy annak idején a tszeket „összeverték". Bűnnek tartom, hogy embereket beugrasztanak, és tönkremenésre kárhoztatnak. — Miből gondolja, hogy ez valós veszély? — A mezőgazdaság, mondhatunk rá bármi rosszat, mégis korszerű eszközökkel felszerelt, nemzetközileg jegyzett színvonalú, ugyanakkor az árviszonyaink, az elvonások miatt pár százalékos haszonnal kell beérniük. Ha még hozzávesszük, amit a Híd Csoport legutóbb prognosztizált, mire fel bolygassuk fel pont azt, ami életképes. Ugyanis ők azt mondják, már rövid távon sem tartható fenn a mezőgazdaság hagyományos exportja. Ugyanakkor vitatom is a megállapítást. Ez nem egy ipari ország, hiába akarták, mégse lett az. Mit akarunk mi ripsz-ropsz eladni a mezőgazdasági termékek helyett? — Eszerint jobb lenne, ha maradna minden a régiben? De hát ön is szenvedett a tehetetlenségtől. — Szó sincs róla. A teljhatalmú elnök, bólogató vezetőség rendjén változtatni kell. Az egyesítések során kialakult mamutszövetkezeteket is érdemes kisebb szervezetekké alakítani. Az ott dolgozó csak így érezheti, hogy az ő zsebéből esett ki félmillió forint, ha valaki trehányul végezte a munkáját Én híve vagyok az önkéntes és szerves fejlődésbe ágyazott és folyamatos privatizációnak, de nem a kampányszerűnek. Ugyanis a homokon s a Dunántúl némely részén eddig is teret követeltek maguknak a „félmaszek" megoldások. Itt nem esett ki teljesen a gyakorlatból az a generáció, amely sokfelé hiányzik. Könyvből nem lehet megtanulni a gazdálkodást ahhoz gyakorlat és idő kell. A magángazda gépész, növényvédós és kereskedő is egyben. — ön is maszek lett. Mégis, miért vonzó az embereknek az önállósodás? — A szabadság érzetéért. A földművelőnél, hogy nem az agronómus parancsol. Ehelyett a munka tartja rabságban, ezt jobban elviseli. Ez az érzelmi motívum csak annyit ér, mint a cigány lovának a bátorsága. Kiszámoltam, 10 hold földhöz legalább 1 millió forint tőke kell. Hol van tömegével ennyi pénz? Van ehhez kedvezményes kamatú kölcsön egy ilyen szegény országban? , — Ha jól sejtem, az ön kis cége épp a privatizációból akar megélni, hisz a kistermelőknek van elsősorban szükségük a szolgáltatásaikra. A nagy fölbolydulás hozná az üzletet, zennek mégsem örülne? — Nem a zavaros helyzetet akarjuk kihasználni. Elég nekünk annyi ügyfél, amennyi az önkéntes privatizációt választja. nincs szükségünk a politika kéretlen „segítségére". TÓtb Szeles István