Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-14 / 171. szám

RÉGI TÖRTÉNETEK » Párbeszéd anyámmal 37 Hirdetés 1990. július 14., szombat DM1 mqflgzin Füssy tréfás sírversei a Dóm építőiről Lele József a Délmagyarország március 3-i számában — Cstiri András adatai alapján — a szegedi Dóm építőiről írt Sajnos, az egykori kétkeziek jó részének már csak a vezetéknevét őrzi a gyérülő emlékezet. Bátyai Jenő — folytatva a sort — a lap június 23-i számában a teret ölelő épületegyüttes mestereiről cikkezett. A templom építése 1914. július 27-én (élbeszekadt Jóval a háború után. nehéz pénzügyi helyzetben. 1923. április 23-án kezdtek újból munkának. A tornyokon föliratos mészkőszalaggal jelölték meg azt a magasságot, amelynél az építkezés abbamaradt. Ezt — ma már alig észrevehetően — a tégla kétféle színe is elárulja A város és a Tisza felöli tornyok hopilokzatfalára a Szózatból vett idézetet és évszámokat véstek: „Ac nem lehet, hogy annyi szív /hiába onta vért 1914-1918."' Az építkezésen dolgozott kómúvestanulóként az 1907-ben Szegedre került, költői vénájú Füssy László (1899—1969), akinek 1914-töl jelentek meg versei a szegedi sajtóban. A hányatott sorsú költőnek életében nem jelent meg verseskönyve. Posztumusz kötetét Péter László szerkesztette (Vox humana. Szeged. 1971.) Füssy tréfás sírverseket írt a fogadalmi templom építőiről, és e versikéket — öt idézve — két mókafüzetkében is kiadta. Az első címlapján ez áll: SÍRVERSEK Híres-nevezetes fogadalmi templomunk építőinek és építtetőinek valamint egynémely megátalkodott kasza-kapa kerülőjének • • boldog emlékezetére Egyetemi tandíjra valója e|fogyváh, a helyszínen végzett tanulmánvok alapján írta: IGAZMONDÓ Szeged 1925 A borító nélküli füzetke mindössze nyolclapos. 63 bökverset tartalma.' A másik, bővebb füzet címlapja: Tréfás krónika híres-nevezetes FQQADALMJ TEMPLOMUNK keresztszentejésének ' emlékére. Építtetőiről és építőiről, Valamint egynémely megátalkodott kapa-kasza kerülőjéről való s századunk során éneklendó igazmondó sírversekkel helyszínen végzett tanulmányok alapján írta: Garabonciás diák Szegeden. 1925-ben.az Úrnak szent esztendejében. A Dómnak a Tisza felőli tornyára 1925. november 26-án helyezték föl a félmázsás keresztet. A címben erre történik utalás. A szerző előszava 1925. december l-jén kelt. A 16 lapos, szintén borító nélküli füzet pár lépéssel odább, a Templom téri Koroknaynyomdában készült. (Ezzel immár 33-ra nőtt az ismert Koroknay-nyomdatcrmckek száma!) A két sérülékeny füzetből alig néhány példány maradt fönn. Ezért talán riem lesz érdektelen, ha élve az alkalommal, válogatunk Füssy László tréfás sírverseiből. — Azt hittem, már többé nem is látlak — csókol meg anyám, ahogy beköszönök hozzá. — A munka leköt. — Tán cukorból van a város? Hozzáragadtál, mint légy a papírhoz? — A nyugdíjig kitartok. — S bírod? — Bírnom kell. Taníttatom a fiaimat, az is valami. — Örülök, hogy sikerül. -Talán. — Megadod a választ — motyogja anyám és a keze erősen reszket, ahogy kendőjét igazgatja — A világ megváltásában hiszel-e még? — Nem. A hitem erősen megcsappant. Tele a világ szeméttel. — Az én életem mán kicsi, megnézheti akárki, akármikor, azon nincsen piszok. Elhiszed, he? — Ki kíváncsi rá? Elmúltak azek az idők. — JVem hihetem. — Pedig így igaz — mondom keményen és kabátomról lepöccintek egy tollpihét. Nincs itt tökéletesen rendben senkinek a szénája, hiába hápog. Régen a családodnak te sem teremtetted elö azt. amit mások — látom, hogy anyám nyílt tekintete elkomorul és kering a szobában. — Mi a kutyaszart tudsz felmutatni? Na. halljuk hát! — Tanuitam, összetartom a családomat. s nem hagyom, hogy legyőzzenek a szenvedélyek! Naponta megküzdök a filléres fennmaradásért. — Ezt tekintsék példának? Nagyon biztoslettél magadban, netán tévedhetetlen is? Én meg csupán azt akarom, hogy a mindennapi nyugdíjamból éljek meg úgy. ahogy. A környezetem tiszta legyen, de Harácsország épülj a zsebét nézi a legtöbb ember, az ország meg legatyásodott. Te is inkább ingyen öntudatoskodj, né a pocakodért! Miben tudnál példát mutatni. kisfiam? — s kételkedése közepette a kezét szája elé kapja. — Az irtóra nehéz. Nem is olyan vagyok. — Az a baj. hogy nem léptek már a földre sem! Mikor csapoljátok meg az új milliomosokat, a kutyaházi harács-tetúket? Nem mertek a saját húsotokba vágni, féltek? Soha nem féltem, most sem reszketek attól, hogy a nyugdíjamat kiveszik a kezemből, s nem arra forgok, amerre süt a nap! Ha egy nap nem eszek, mondjad mán. legalább nem kapok agyvérzést. : — Ugyan, anyám, nem csaphatunk fel fosztogatóknak. Ne értenéd, éppen te ne értenéd? — sóhajtok és türelmetlenül a nyakkendőmet igazgatom. — Vagy csak sértódöttségedben bolondozol? — Itt mindig elrontunk valamit, hol erre, hol arra húzzuk a szekeret! A magyarázkodásból meg művészetet csinálunk, te is mesemondó lettél, hátat fordítottál ásónak-kapának. meg a kalapácsnak. Átjárójiely ez, ohan ahol minden megtörténhet, huzatos légk örű és kedveli a meséket — csap a levegőbe anyám. rr Nem úgy találom — Azt meghiszem, de nálam más az ábra. Haragszol, he? Kár lenne duzzognod, még mindig jobb. ha tőlem kapod a fejmosást, mint idegentől. — Csőstöl jön az áldás; hol az idő, hol az ember, hol a szomszéd, mindig fáj itt valami, ezt látod, elismerem. Azért soknak elégszépen megszaladt, számold már össze, hány emeletes ház épült a faluban! — A lopogatásból. A vérükben van, ezt tanulták, ezt látják, abban hisznek, amit beválthatnak a boltban. Minél magasabb a szék. annál telhetetlenebb az étvágy. Te is a zsíros kasztroly közelébe helyezkedtél. — S látszik rajtam? Hiszen napról napra vegetálok — Mi a fenének güriztem én annyit? Hogy ilyen szegénységre jussak? Hogy lehet így elrontani az életet? Csak az én hibám, kisfiam, egyedül én rontottam el? He? Mit tudsz válaszolni? Dugába dőltek a házasságaim, s hitvány kölyköket neveltem? Farkasokat? Ók harapdáltak keserűvé? Hát nem? Ez a veszteni? Jó akartam maradni és nem sikerült. A becsületemmel mire megyek? Nincs szüksége rá senkinek? A sarkon áruljam talán? Ha mindenki becsületes, akkor én csalok, vagy tényleg egy agyalágyult, holdkóros lett belőlem? — legyint anyám. — Az a helyzet kisfiam, becsaptak engem, de az is lehet, hogy én csaptam be magamat. Nehezen tudom megemészteni. hogy elkaptak a feketézésért annak idején, most meg kalapolnak a gazdagodók előtt. Nem egyformán változott meg velünk a világ. A tisztességet ki se árusíthatom, mint a megunt portékát. Amit más már levetett és kiélvezett, az hozzám még ezután érkezik, ha egyáltalán idetalál. Legjobb lenne egy tisztességboltot nyitnom, gebines alapon. — Abban van fantázia — kottyantom közbe és mosolygok —. ott legalább beszerezhetnék a hiánycikkeket egyesek. — Nem szeretem, ha egyszer a tüzet fújják, másszor a fenekemet, ugyanazért. Az időm meg elment ám, úgy odalett, hogy alig vettem észre, s mondd meg mán. hát mire is telt el? Megérte ezt a nagy kínlódást, he? Sohasem hittem, hogy így megkeseredik a szám, s akik biztattak, hogy dolgozz, fialj, most ók is szégyellik és v elünk még jobban szégyelltetik azt az időt! Kiben és miben bízhatnék még? Egyre nehezebb az életet elviselni, lehet tán. mert nem értem a mai módit, hogy gebinben méritek ki a hasznot és a hitelt, a csalás, a szélhámosság boldogul, de én nem tudok mán mássá válni, s végül az is kiderül, nem vagyok olyan becsületes, mint azt hiszem? Ki segít rajtam és mivel? Mi az ára? Beleláttok a levesembe, s ha két szem krumplival több kerül a fazekamba, kiveszitek belőle és lyukat beszéltek a hasamba, hogy ez így egészséges, és így kívánja a jövó. Miért velem gatyáztok? Azokat tötytyesszétek. akik uraskodnak! — kiabál anyám kipirult arccal, indulatosan. — A porciózásra nem vigyáztok. A kondéroknál süketek és vakok vagyunk, szólhat puska is a szomszédunkban, elsó a marakodás. Aki ember a talpán, a munkájában nem hitvány, az ügyeskedések és fifikáskodások nélkül is legalább úgy boldoguljon, mint aki csak a napot nézi. vagy még a halottról is lehúzza a vizes lepedőt! Aki meg nyugdíjas, ne szoruljon szegénykonyhára. — Ki vesz téged komolyan, anyám? Milyen alapon dúlsz-fúlsz? Ismerhetnéd a játékszabályokat, akinek itt nincs hatalma. az hulla, kár ugrabugrálnia! — Szóval éhen, vagy tele hassal röföghetünk, mint a malacok? Élni mikor tanulunk meg? Vagy az sem sürgős, mert túlságosan kinyílik a csipánk. s belétek harapunk? Ehhez mit szólsz? Igaz. te sem vagy igazán kíváncsi rám. hébe-hóbá leugrasz és azzal ámen. Pedig százszámra gyártom a leveleket, hogy azokból okuljál! De hiába böfögök, ettól még nem változik semmi. Miért nem értjük meg egymást? Nem akarjuk? Nem az fáj nekem. hogy kacsalábon forgó paloták készülnek, hanem hogy mások ennyire különbek nálam, mert őket arannyal fizetik. Egyiket arannyal, másikat meg kenyérhéjjal? Vagy azzal se? Mondd meg mán kisfiam az igazságot és nem pofázok én tovább! Nyugtass meg. ha tudsz! — Belőled aztán bugyog ám az öntudat — hajlok anyámhoz és megsimítom az arcát. — Legyünk makulátlanok, szajkózod. de nekem annyi is elég. legyünk és maradjunk emberek — dörzsölgetem a homlokomat és szürkésfakó már az arcom a fáradtságtól. — Ettól én még nem vagyok boldogabb! — Elismerem — bólintok —, de a kiabálással nem haladunk előre, legfeljebb a diliházba, pedig itt aztán igazán ordibálnak egyesek. Az okokat kell feltárnunk és változtatnunk az igazságtalanságokon. az aránytalanságokon, nem pedig sértődötten lefröcskölni az egészet... — A piszkosa maga alá temetett, soknak meg felragyogott a csillaga, még a budiba ísótóval közlekedik. Honnan tudhattam vóna ezt előre? Nélkülem sehova se jutottatok vóna ti sem. Nagyon az árnyékba szorítottak, veszettül kibabráltak velem — A te hibád is. — Mér? Megmondanád? Mert tizenegy gyereket világra hoztam? — Lehetnél nagyságos asszony te is. — Áruld mán el. hogyan, mert eddig nem jöttem rá! — Lottózással! Az éppen neked való. — Hehehe... Ne izél] mán! Én nem értek semmihez, osztán megvínültem, csak azt látom, hogy az egyik-másik mán aranyat tojik, nékem rígen se vöt semmim, most is kódis maradtam. Te nem veszel egy házat, kisfiam? Olcsón adnák, egy nádfedeles kulipintyót. — Nem. — Nincs pénzed? — Nincs. Nem értem a pénzcsinálást. — Te is eltékozoltad magad1 Népi hihetem. Akkor minek az én példám, aki azt akartam, hogy az értékben ne csalód-, jak? Mégis csalódtam végül. Arról miért nem papolsz, hogy nincs erkölcsi tartásunk, hitünk? Kiben-miben is lehetne? Képmutatásra, hazugságra nevelünk, talán benne van ez a levegőben, s talán sokan örülnek is ennek, hogy kifújt, nyomott nép ez, majd csak megemészti önmagát? — Csak az tarthat meg bennünket, ha értjük egymást, és segítjük, nem pedig marakodunk. Nincs más lehetőség, embernek kell maradni, csak itt és most érdemes élni. — Mán abban sem vagyok biztos. Csupán a gyerekeimre lehetek büszke? Nem hihetem, hogy más értékem semmi. Hiszen nem tékozoltam! — Magadat, anyám, önmagadat, de talán éppen azért szeretünk annyira. SZ. LUKÁCS IMRE Kezdjük a pallérokkal, a kőművesek (ácsok) munkavezetőivel. (A Lele-cikkben szerplő Back helyesen Bach, az utóneve Lipót.) Bach főpallér Állványozó mester, fő-fő generális. Hiszi-e már Bach úr, hogy úr a halál is (?) Csányi főpallér Tudós Csányi úrnak van irt pihenője, Búsul is utána szatymazi szőlője. Cinner főpallér Szigort a jósággal egyesített Cinner, Hírre! hirdesse ezt e halotti címer. Következzenek 3 kőművesek: Szöllősi Mesterkómúves volt — s nem kóntúves mester, Szenteket szapulni még tán itt se restet. Öreg Csúri Hol már nincsen fángli, s nincsen töredelem, Öreg Csúri lágyan szendereg e helyen. Fiatal Csúri Ó se izzik immár a bús életkohón, idekerült Csúri fiatalon s bohón. Hódi Bagó és borocska itt bizony nem módi: Ravasz módra későn jött hát ide Hódi. Bódő Bödőnek bödöne sohasem volt tele, Kocsmában úszott el vagyonának fele. Sok pocát hizlalna meg a vaksi Révész, Ám e bús gödörből nincsen visszatérés. Húsnemevő Zsótér Paréjon hizlalta Zsótérttnk a máját, Mégse kerülte el a sir sötét száját. Balogh Gyurka Napos gyermekszívét tornyainkba rakta, Lelkét meg az Úrnak csöndbe' visszaadta. Az Ácsok és állványozók című fejezetből: Csúri Eszperantó csillag másvilágod egén Ragyog-e még neked, tisztaszívú legény? Radics Állványozók atyja visszahívunk sírva! Rémítő pocakod húzott csak a sírba. A segédmunkásokról: Emil. a francia Párizsnak gyermeke a megszállás alatt Egy kis magyar lányért Szögedébe' maradt. Kubikos Rác Kinyér-jzaüonájátnyócvan évig ötte, A szögedi fődet hóttig nyesögette. Csillag, a tápai Szaryorszenreléskor kilencszáznegyvenbe' Hóttra itta magát, s alászállott csendbe Palotás Girhes órabéren lifrbe téglát rakva. Palotáját biz ő soha fel nem rakta. Vitéz Tóth Menyecskét gusztáhti sírjából is kinéz Doberdónak hőse, Tóth a kemény vitéz. Két kőfaragóról. Auer Sándor 1913ban került Süttóről Szegedre: ide nősült. Szülőfalujából hívott társaival 723 köbméter haraszti terméskövet dolgoztak föl. 1951-ben hunytéi. Virág Márk Serény kőszobrászunk, Má kok közt a Virág, Gyiklesó vésődet bámulta a világ. A Pártfogóink című fejezetből. Az elsőhöz ennyit magyarázatképp, hogy a zsidó származású Back Bernát adományából készült a Szent Kereszt oltár. A mecénás Ali a templom s benne Back Bernát oltára, Lenn a hűvös kriptán duzzad-e még mája? Kónig Péter öreg Petrusunknak miséjére ébred Karácsony reggele kétezredik évnek. Juhász Gy ula Visszajön ó hozzánk egy-egy tavaszéjen, S ott fenn borong halkan • a toronyerkélyen. Móra Meséjének csöndes aranyhömpölyével Ótemplom kincséről többé nem regél el. Végezetül két versike. Az egyik Cs. Sebestyén Károlyról, a lebontott Dömötör-templom és a megmentett Dömötörtorony tudós kutatójáról szól, aki napilapcikkeit ez időben Kómüves Kelemenként írta alá. A másik magának a versfaragónak önironikus epitáfiuma: Kőműves Kelemen Csonka tornyáról ő soha le nem esvén, Ránk hagyta azt híven: professzor Sebestyén. Füssy Füssy bedőlt sírját bőven lepi moha, Pajzán sirverseket ó se költ már soha. APRÓ FERENC Meister Auer A pocakos Auer kőbányát már nem nyit, Más adatok híján zengjen e dal ennyit.