Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-18 / 145. szám

1990. június 18., hétfő Oktatás — kultúra 5 Gyertyák a Kopjafánál Na^v László {elvétele Szoktatásban: törvényalkotás indul! Üldözik a pedagógusokat? Vasárnap délelőtt a Deák Ferenc 'Gimnáziumban az MDF ifjúsági tagozata szervezésében aktuális oktatási ügyekről rendeztek fórumot. Meghívott előadóként Beke Kata (MDF) országgyűlési képviselő és Gyulay Endre szeged-csanádi püspök tartott rövid tájékoztatást az oktatási reformról, illetve az egyházi oktatás jövőjéről. Beke Kata bevezetőjében tartotta kiemelni: a diák elmondta, hogy az oktatás- váljék aá iskolai munka ban dolgozók — a háború mércéjévé. után most először — jó esé- Ezután Gyulay Endre püslyekkel szabhatják meg a pök úr kapott szót, s az egyváltozásokat, és örül annak, házi oktatás jövőjéről s lehogy valamennyi parlamenti hetőségeiről beszélt. Beszápárt pártérdek felettinek molt arról a pozitív törtétartja a sürgető átalakulást, nelmi szerepről, amit az egvés többnyire konszenzus van ház Szent István államától közöttük. A sajtóval kapcso- az 1948-as államosításokig latban kitért arra: még nem betöltött. 1948-ban a különtudni, hogy mennyire objek- féle oktatási intézmények 53 tív és milyen mennyiségű százalékát birtokolta. Most publicitást kap a feltehetően nem kívánja kézbe venni decemberben a Parlament összes volt tulajdonát, „csak" elé kerülő új oktatási tör- esélyegyenlőséget akar, hivény, s a kibocsátásáig tartó szen sem intézményekkel, törvényalkotási folyamat, sem pénzzel egyelőre nem Ezután felsorolta az ősszel rendelkezik. Volt tulajdonuk bekövetkező változásokat. A egy részét kérik, amiről a helyhatósági választások Parlament dönt majd. Szeután megszűnnek a művelő- retnék megkapni — a társadési osztályok, autonómiát dalmi igényeknek megfelekapnak az oktatási intézmé- lően — az egyházat megillenyek (iskolaszék), és az ok- tő helyet a magyar oktatástatási törvény deklarálja ban. Fő cél: a krisztusi huezek önállóságát. A/ önbiza- mánum s szellemiség átadálomhiánnyal és tanacstalan- sa. A fakultatív hitoktatás sággal küszködő pedagógu- szeptemberi bevezetésével sok számára biztosítják a kapcsolatban megjegyezte, szakmai méltóságot s önálló- hogy az egyház vezetője jeságot, megteremtik a külön- jöli ki az oktató személyét, böző iskolatípusok és szabad s ő felügyeli tevékenységét. iskolák versenyét. Készülő- a hitoktatás nem kötelező, a ben van a nemzeti alaptan- bibliai ismeretek oktatása terv, ami nem más, mint — viszont igen. egyik oldalról — ismeretek Ezután a PDSZ Szeged váés készségek halmaza, a má- rosi csoportja ideiglenes sik oldalról ennek elsajátítá- ügyvivője, Harmati Ida kért sát mérő vizsgarendszer. Az szót, s kéréssel fordult a elképzelések szerint az órák képviselőnőhöz, kormányzati 50 százaléka lenne a stan- támogatást kérve a PDSZdard, a minden iskolában tagok megfélemlítése, üldözkötelező minimum, a többit tetése ellen. Hozzátette, hogy az iskolák belátására bízzák, vidéken még áthatolhatatlan A tájékoztatás jelenlegi hiá- fal zárja el a reformfolyanyáról szólva, megemlítette matot. azt a tervet, hogy az Orszá- A fórum különböző „intergos Pedagógiai Intézetet pellációkkal" s kérdésekkel szolgáltató intézménnyé ala- zárult. kítják. Végezetül fontosnak (várnagy) Ellenvélemény ez egyetemi tisztújításról „Gondolatok az egyetemi tisztségválasztás" előtt címmel június 12-i számunkban közöltük Solymosi Frigyes akadémikus írását. Az alábbi vélemény szintén egyetemi embertől származik, s a továbbiakban is szívesen adunk helyet a vitának Két szempontból is kívülállóként szállok vitába Solymosi Frigyessel: nem voltam tagja az: MSZMP-nek, és most sem vagyok semmilyen párté; továbbá nem vagyok a JATE dolgou zója, noha az egyetemhez jó néhány évtizedes, szoros kapcsolat fűz. Érthetetlen számomra, hogy nem veszi észre Solymosi professzor, hogy éppen azokat az elveket érvényesíti az egyetemi vezetők megválasztásánál, amelyek ellen hadakozik, amenynyiben ő is politikai feltételekhez kívánja kötni a tisztségek betöltését Márpedig az, hogy a politikai diszkrimináció melyik csoportot sújtja, lényegtelen különbség: lényeges csak az, alkalmaznak-e ilyen diszkriminációt, vagy sem. Az egyetemek nem politikai intézmények, és optimális működésük egyik feltétele, hogy megszabaduljanak a politikától. (Ezt a célt szolgálná az egyetemi önkormányzat.) Ha a természetüknél fogva nem politikai intézmények és életszférák depolitizálása nem történik meg, akkor a rendszernek csak a színe fog változni, a tartalma nem. Solymosi professzor átmenetleg szükségesnek tartja bizonyos korlátok felállítását. Csakhogy a történelmi tapasztalat eléggé bizonyítja, hogy ez illúzió: ha belenyugszunk abba, hogy bizonyos csoport jogait „ideiglenesen" korlátozzuk, ezzel csak elismerjük az ilyen jogkorlátozás lehetőségét. A demokrácia fölött a háború" után akkor húzták meg a lélekharangot, amikor kiadták „a demokrácia ellenségeinek nincs demokrácia" jelszót. Utána már gyerekjáték indokokat találni, hogy mikor, melyik csoport jogait kell felfüggeszte. ni, s az ilyen időleges rendszabály általában örök időkre érvényben felejtődik. A szóban forgó cikkben a tisztségviselők kiválasztására javasolt három- szempont közül az elsőt, a nemzetközi tekintélyt, az egyetem vezető tisztségviselőinél többnyire — bár korántsem mindig — eddig is tekintetbe vették. A baj az volt, hogy emellett politikai feltételeket is szabtak, és ugyanezt teszi most Solymosi Frigyes javaslatának másik két pontjában. Legyen szabad tehát ellenjavaslattal élnem, amely nézetem szerint valóban biztosíthatja a struktúraváltás személyi feltételeit — ellen, tétben a fent említett három ponttal, amelyek csupán elitváltást eredményeznének. 1. Alapkövetelményként kell figyelembe venni bizonyos erkölcsi minimumot. Ebbe beletartozik az esetleges korábbi funkcióviselés ilyen szempontból való mérlegelése. Tehát az ne lehessen ellenérv, hogy valaki a Dártállam idején funkciót viselt; azt kell tekintetbe venni, hogy ezalatt mit csinált. 2. A magasabb funkciók betöltésénél érvényesüljön Solymosi akadémikus első követelménye (bizonyára, ő sem tartja kívánatosnak a nemzetközi tekintély megkövetelését például a dékánhelyetteseknél). 3. A szakmai kiválóság nem mindig jár együtt vezetői képességekkel. Feltehetően, senki sem kíván olyan,rektort, vagy dékánt, aki nem képes kézben tartani a területén folyó munkát. 4. Akik a fenti három feltétel te. kintetében „vonal fölött" vannak, azok között egészséges rotációt célszerű kialakítani. Ez nem a tápéi biróvála&ztási rendszert jelenti: ha valaki közmegelégedésre tölt be egy posztot (ámbár: van ilyen Magyarországon?), azt nem kell ugyanúgy elbírálni, mint azt, aki éppen csak megbirkózik vele, de az sem lenne szerencsés, ha valaki 3-4 ciklusban is a helyén maradna A felsorolt négy szempont olyan nyilvánvalónak tűnik, hogy egyenesen lapos. Mégis úgy gondolom, a négy pont együttes alkalmazása biztosítaná a kívánt megújulást, vagyis azt. hogy az új tisztikar többsége új emberekből álljon — vagy, ha úgy alakul, akár az egész is^ Nehezen állom meg, hogy ne térjek ki Solymosi akadémikus egyes személyekre vonatkozó megjegyzéseire. Mégsem, teszem, mert az egész kérdést elvi fontosságúnak tartom, és nem szeretném súlyát azzal gyengíteni, hogy belemerülök a részletekbe. Ehelyett inkább egy, az előző cikkben kifejtett aggályról ejtek szót. Valóban, az alsóbb szinteken még a letűnt (vagy letúnőben levő) rendszer apparátusa van hivatalban. Ez azonban csak azt jelenti, hogy még nem került sor a megfelelő változásokra. és valakinek vinni kell a boltot. Minthogy azonban a régi érdekcsoportok sem felülről, sem alulról nem élveznek támogatást, ennek aa apparátusnak nincs módja arra. hogy hatalmát egy választáson túl megőrizze. Lehet, hogy nem sikerül mindenkit „kibuktatni", akit egyik vagy másik csoport, vagy akár a többség szeretne, ezek az emberek azonban egy új struktúrában fognak dolgozni. és kénytelenek lesznek kölcsönösen összecsiszolódni az új gárdával. Ez a demokrácia ára. Pollák György Uj film Elúszó Metropolis Nemcsak Fritz Lang Metropolisa úszott el. A fél hetes előadás is. Az Égnek nem tetszhetett a film, mert könyörtelen zokogásának köszönhetően a gépházban bokáig ért a víz. Életveszély. Ugyanakkor nagyon is tetszhetett a mú az Egek Urának, hisz az utolsó filmkockákon árban úszik a Metropolis gépháza. Is. E tökéletesen megkomponált, expresszionista remekmű 1926-ban készült. De akár ma is játszódhatna. Létezik ugyanis egy Metropolis, mely jó pár száz emeletes. Az előkelők a föld felszíne felett — élnek. Autómobilokkal járnak, függőkertjeikben paradicsomi állapotokat teremtenek. Mindenük megvan, csak egy apróság tűnik el. A lelkük. Ezzel szemben a felszín alatti óriási mélységekben található a munkásnegyed. A géptermek. Itt csak létezni lehet ideig-óráig, élni — nem. „Sajnos, Marx nem láthatta e filmet korai halála miatt." Itt képletesen és a gyakorlatban is megjelenik az elnyomás. A föld alá nyomás. Ügy tűnik, hogy e monoton robotból nincs mi megváltsa az egyen-munkásokat. Egyszerre lépnek, egyszerre lélegeznek, egyszerre szegezik le fejüket a földre — múszakváltásnál. Is. Merthogy éjjel-nappal folyik a munka a gigantomán gépházakban. Egymással nem beszélnek. Névtelen senkik. Ebben „egyenlők". És nincs helyettesíthetetlen ember. Példa erre az óriás óraformájú szerkentyű, melyen temérdek lámpa van. Az ott álló dolgozónak a kigyulladó lámpácskákhoz kell a három „mutató" közül valamelyiket hajtani. Különben minden felrobban. Az ember teljesen szétfeszül, hogy befoghassa a villanó égők átmérőjét. Ha kidől (ami igen gyakori) — jön a másik. „Permanens forradalom" — szakadatlan embertelenség. Eközben „odafenn" lepaktál a hatalom a tudománynyal. Elég gyakori. Készül az új csoda, az elszeparált tudós műhelyében. A gépember. Az a jó, „az nem romolhat el, és tökéletesen működik". És lelke sincs. Másnak se. Ott fenn. A Metropolis urát kiszolgálók nevei: M, G, H, 7. És vannak be- és kiépített spionok is. De van ezzel egy kis bibi. A gép vas. A gépember vasember. Élettel kell megtölteni. A legjobb alany erre Mary, ki a katakombákban igét hirdet a munkáosknak. És Megváltót. Elkeli fogni, a technika segítségével át kell vinni a gépre. Megtörténik. Már van két Marynk. És nincs különbség. Csak szerepcsere. A gép-Mary lázadást szít. Géprombolást. Megszűnnek a monoton mozgások — nemcsak fogantyúk mozgatásából áll a világ. Hanem szaladásból, ütésből, verésből — rombolásból. Űszik a gépház. Űszik a Birodalom. Az álméry megbosszulta önmagát. Lelketlen lélek. Álszent. Bonyodalom, két Mary, satöbbi, győz az igazság, kiderül minden, és kiderül, hogy a Metropolis urának is van szíve, és neve, Masterman — Mesterember, imádkozik a Fiáért — ki tönkretette élete nagy müvét. Enynyi. Fritz Lang naiv volt. Hitte, hogy az érzelmek legyőzhetik a gépeket. Tévedett. De ezt ő is megtudta. Egy bizonyos dr. Goebbels 1933-ban magához hívatta. Elmondta a rendezőnek, hogy még 1927-ben egy Adolf Hitler nevű barátjával látták filmjét. Akkor elhatározták, hogy ha egyszer hatalomra kerülnek, a filmiparban teljhatalmat biztosítanak Langnak. Mert Lang az ő emberük. És most ezt betartják — tessék, Lángé az egész birodalmi filmiQar. Fritz Lang nem válaszolt e rövid monológra, hanem betért az elsó utazási irodába, fogta az útlevelét és kiment Amerikába. A Metropolis nem fasiszta és nem sztálinista film. Hanem a német expresszionizmus egyik legnagyobb alkotása. Valódi tabló. Ma is vannak Metropolisok. Csak kis m-mel. Vannak függőkertek és nyomornegyedek, villák és munkásgettók, szuperkocsik és kerékpárok. Csak nem a föld felett és alatt. A Földön. Ma is vannak lelketlenek, és vannak lelkek. Most is van gőz. Erő. Akarat. Robbanás. Kívül. Belül. És Lélek? Csúri Ákos A La Manche-csatorna menti kikötőváros, Dunkerque, francia mértékkel mérve kisvárosnak számít a maga 80 ezer lakosával, mégis, nagyszabású fesztivált rendez minden évben. Megemlékeznek arról, hogy 1940-ben a németek itt kerítették be a szövetséges csapatokat, és állandó támadásaik mellett, csak óriási veszteségek árán sikerült a katonákat Angliába menteni. Az idén azt is ünnepelték, hogy 340 évvel ezelőtt angol fennhatóság alól a franciák kezébe került a kikötő, és vele a város. A francia csapatok vezére Jean Bart volt (e névnek később még lesz jelentősége). Június 8—10. között volt a franciaországi énekkarok fesztiválja, ahol 36 kórus lépett fel. Ide hívták meg — milyen öröm leírni — díszvendégként a Bartók Béla Művelődési Központ Liszt Ferenc Kamarakórusát, melynek vezetője Illés Mihály karnagy. A kórus három koncertet adott (az egyik abban a templomban volt, melyet Fesztiválon, Dunkerque-ben az eltűnt halászok emlékére emeltek, és egy kis oltár emlékeztet a dunkerque-i csatában elesettekre is), közülük a legjelentősebb a mintegy háromezer (!) főt befogadó koncertteremben volt. Csak érdekességként említjük, hogy másnapra már eltűnt a pazar nézőtér, mert a kényelmes, puha székeket a pincében tárolják, a nézőteret pedig egyszerűen felemelik a tetőszerkezethez (!), és marad egy hatalmas táncparkett A több ezres közönség szívesen fogadta a szegediek a capella-hangversenyét, melyben természetesen helyet kapott a magyar népdaltól kezdve a kortárs magyar zenéig, több stílus is. felvonultatva a zenei korok patinás műveit. A műsort Schuszter Krisztina, Wischner Valéria és Fodor Károly énekszólója, valamint Nagy János zongorajátéka színesítette. A publikum elismerő tapssal honorálta a példás dinamikai fegyelmet az intonációs tisztaságot és a stílus korhű megszólaltatását a művek eredeti nyelvén. A legnagyobb sikert. mondhatjuk, természetesen, a ráadásként elhangzó magyar népdalcsokor aratta, hiszen a Szegedtől majd kétezer kilométerre található koncertteremben nem mindennap hallható ilyen zene. A koncert vegén a fesztivál igazgatója adta át a kórusnak a fesztivál nagydíját, Illés Mihály karnagy pedig a külföldieknek csak igen ritkán adományozott Jean Bart-plakettet vehette át a város polgármesterétől, Michel Delabarre úrtól, aki „mellesleg" a francia kormány tengerészeti és közlekedési minisztere is. E szakmai sikeren túl, nem kevésbé jelentős az az élmény, amit maga az utazás jelentett a kórus tagjainak. Azoknak az, embereknek, akiket a zene. a közös! éneklés öröme tart össze, igazi különlegesség énekelni Salzburgban, Mozart szülőházánál, és a dómban, de egy életre szóló élmény a gótika két „csipkeházában", a reimsi székesegyházban és a párizsi Notre Dame-ban egyházi dallamokat megszólaltatni. Ebben a változó világban örömteli tény, hogy a magyar kórusokat mindig szívesen hívják külföldre, mert lehet tőlük tanulni, mert magas művészi szinvonalat képviselnek. Szerencsére. vannak még karnagyok éa dalosok, akik a zenét életük mindennapos részeként képrelik el, akik vállalják a heti rendszeres> próbát, "ereolés esetén ezek többszörösét is, lelkesen készülnek minden fellépésre, a mindezért a fizetség a taps, az elismerő, jó szó. A Bartók Béla Művelődési Központ Liszt Ferenc Kamarakórusa sikert aratott külföldön. Szeged művészeti életében ismét felcsillant vuíiy li, ami lelkes és áldozatos munka eredménye. M. J.