Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-15 / 142. szám

1990. június 14., csütörtök Kultúra 5 Akik alkalmasak a kísérletre Vége az iskolának — II. Mit tervez a rektor ? Á 24 szerencsés Június elején a diák felsóhajt, nagyot „kortyol" a nyári levegőből, és terveket szövöget a szünidőre. Per.sze egészen más az érettségizők helyzete, akik a vakító napsütés ellenére fehérre meszelt arccal igyekeznek minél magasabban átvinni a lécet. A Radnóti Miklós Gimnáziumban azonban — ahogy erről már korábaan beszámoltunk — nem csak érettségizők, hanem felvételiző, általános iskolás negyedik osztályosok is számot adtak tudásukról június 11— 12-én. Az ország második nyolcosztályos gimnáziumába 410-en jelentkeztek a 24 helyre. Először magyarból, majd matematikából felvete-. űzték. •Hogy miért van szükség felvételire akkor, amikor oktatási intézményeink egyremásra térnek át a „sima" beiratkozásos rendszerre? A válasz egyszerű: 410 diákból nem lehet másként kiválogatni azt a 24-et, akik alkalmasak a kísérletre. A fölvételi eredmények a felvételi vizsgamódszer alkalmazását is igazolták. Magyarból először egy fogalmazási feladatot, majd nyelvtani tesztet oldottak meg a gyerekek. A matematika felvételin egy 11 feladatból álló teszttel próbálkozhattak egy órán át. Egyik tárgyhói sem a lexikális tudást mérték, hanem az intelligenciát, a gondolkodási képességet. A feszt jó szórást biztosított az egyébként képtelenségnek túnó válogatáshoz. A 24 szerencsés névsorát július elején teszik közA Világbank segít Az angol úrnak különös foglalkozása van: oktatásközgazdász („education economist"). A Világbank szakértője, aki azért jött Magyarországra, hogy tárgyalásokat folytasson egy alapítvány létrehozásáról, melyet „az emberi erőforrások fejlesztésére" hoznak létre. Ennek egyik aspektusa a felsőoktatás fejlesztése. Antony Wheeler úr a szegedi felsőoktatási intézményekkel ismerkedett a múlt héten, s ebédidejéből áldozott negyedórát arra, hogy lapunknak nyilatkozzon tapasztalatairól. — Az ön szakterülete egy magyarnak meglehetősen különösen hangzik. Voltaképpen mivel foglalkozik? — „Oktatás-közgazdász" vagyok, ami azt jelenti, hogy az oktatás gazdasági, munkaerő-foglalkoztatási kérdéseit vizsgálom, ezen belül is a felsőoktatás a szakterületem: a felsőfokú képzés vezetési, pénzügyi problémái és a hatékonyság fejlesztése. Szeretnénk, ha a jelenleginél többeknek lenne lehetősége felsőfokú tanulmányokat folytatni. S bár a magyar kormány pénzügyi gondokkal küzd, az a cél, hogy minél több diáknak tudjuk a képzést biztosítani a meglevő pénzügyi feltételek mellett. — Azt mondják, a magyar egyetemeken igen magas a tanárok aránya a hallgatók számához képest. — Igen, az európai átlagot tekintve tényleg magas; ugyanakkor szintén az európai átlagokhoz viszonyítva Magyarországon jóval kevesebb diák vesz részt a felsőoktatásban. A megoldás tehát nem a tanárok számának csökkentése, hanem a hallgatói létszám növelése lehet. — Az Önök bankja milyen segítséget tud nyújtani a magyar felsőoktatás fejlesztéséhez? — Két éve folynak a tárgyalások a magyar kormánynyal, és valószínűleg hamarosan megszületik a megállapodás. Egy pénzalapot szeretnénk létrehozni, melyhez a tőkét a Világbank szolgáltatná kölcsön formájában. A felsőoktatási intézmények pályázat útján igényelhetnek pénzt meghatározott célokra. Csak a legjobb pályázatok fogják elnyerni a pénzbeli támogatást, hiszen minden valószínűség szerint a Világbank által folyósított összeg nem lesz elég az összes igény kielégítésére. Egy külön e célra létrehozott bizottság fogja elbírálni a pályázatokat bizonyos feltételek alapján, melyekről még folynak a tárgyalások a kormánnyal. Cserébe a pénzalapért a kormány kötelezettséget vállal, hogy végrehajtja a felsőoktatásban a szükséges változtatásokat. Hoey ezek konkrétan mik lesznek, még nem tudjuk, de ilyen változásokról van szó, mint például nagyobb egyetemek, főiskolák létrehozása, a meglevő intézmények bővítése. Ebben általános az egyetértés. — Tervez a Világbank más kelet-európai országban is létrehozni ilyen alapot? — Igen. Magyarország az első, de lehet, hogy a közeljövőben más kelet-európai országokkal is elkezdjük a tárgyalásokat. Lengyelországgal fél évvel ezelőtt léptünk kapcsolatba, s mostanában több más kelet-európai országgal is felvettük a kapcsolatot, de Magyarországgal tartunk a legelőrébb. — Lehet, hogy ostobának fogja találni a kérdéseimet, de miért éri meg ez a Világbanknak, hogy ilyen alapítványokat hozzon létre? — Kötelességünk minden tagországunknak segítséget, támogatást nyújtani. Természetesen a fejlett országokat nem segítjük, hisz azok saját maguk meg tudnak birkózni a problémáikkal, hanem azokat az országokat támogatjuk. akik a leginkább rászorulnak a segítségünkre. Magyarország néhány éve tagja a Világbanknak, s mivel mi a tagországok kormányainak dolgozunk, Magyarországnak is kötelességünk segítséget nyújtani, ha igényli. — örülnék, ha néhány év múlva Magyarország tudna segítséget nyújtani a „szegény" országoknak! — Nos, mi is szeretnénk látni ezt' Önök már most is csinálnak hasonlót, például különböző programok keretében fosadják a fejlődő országok .diákjait, ami nagyon jó. Reméljük, hogy a jövőben ez még szélesebb alapokon folytatódik, ahogy az Önök lehetőségei is fejlődnek. M. T. A múlt héten a József Attila Tudományegyetem összoktatói értekezleten tárgyalta meg az intézmény jövőjének kérdéseit. Egy nappal később összeült az Egyetemi Tanács (ET), amely a konkrét intézkedéseken túl néhány közérdeklődésre számot tartó problémájával is foglalkozott olyanokkal is, amelyek a középiskolát is érintik. Erről nyilatkozott lapunknak Csákány Béla, az egyetem rektora. — A tanács eddig 39 főből állott. Az a szisztéma, amelynek alapján megválasztották, még 1987-ben, egy ..másik történelmi korban" keletkezett. Megújításra szorul az egyetem Szervezési és Működési Szabályzata, s ezen belül az is, kikből álljon az ET. Ha ezt a kérdést, amelyben hamarosan lépni kell, megvitatja egy grénium, amely az egyetem összes tanszéki oktatójából és kutatójából áll, (ez történt múlt szerdán), s megvitatja az egyetem jelenleg működő vezető testülete (ez történt csütörtökön), akkor talán máshova már nem is kell terjeszteni, hogy a döntés mindenki számára elfogadható, de legalábbis elviselhető legyen, a javaslat értelmében az ET 19 tagból állna: ebből a karok választanának 3-3 oktatót, a karokon kívüli oktatók, a nem oktató dolgozók, és az egyes karok hallgatói is választanának l-l képviselőt. Ez eddig 14, a többi 5 fő hivatalból lenne a tanács tagja, a rektor, 3 dékán, és — régi hagyomány szerint — a legutóbbi rektor. Mind az összoktatói értekezleten, mind az ET-n több észrevétel hangzott el. Az ifjúság képviselői kijelentették, hogy ők ragaszkodnak a karonkénti kétfős képviselethez, s ezt az ET el is fogadta. Többen kifejtették, hogy a Tanács ne rétegképviseleti szerv legyen, hanem a legnagyobb közbizalomnak örvendő egyetemi polgárok testülete. A diákoktól sem az ifjúság képviseletét várhatja el az oktatás ügye, hanem azt, hogy az ifjúság szemével tekintsenek az oktatás ügyeire, s ez nem pontosan ugyanaz! — Régebben volt arról szó, hogy az úgynevezett központi tanszékek egy negyedik, általános karrá szerveződnek. — Két további kar szervezése merült föl a tavaszszal: az egyik a társadalomtudományi kar, amelyben benne lettek volna a korábbi Változások a JATE-n marxista tanszékcsoport tagjai, illetve a bölcsészkar és a jogi kar néhány tanszéke. Ezt azonban az érintett karok nem támogatták, a másik megalakítható kar a matematikai és informatikai kar. Itt annyi előrehaladás van, hogy az ET létrehozta az Informatikai Tanszékcsoportot. Ez áll a Számítástudományi Tanszékből, a Kalmár Laboratóriumból, a Számítástudomány Alkalmazásai Tanszékből. Az Egyetemi Számítóközpont továbbra is külön egység marad. — Szerepelt a napirendben a gazdasági főigazgató beszámolója és újraválasztása. szabbításnál én ötéves javaslatot tettem, de elmondtam, ha időközben kiderülne, hogy az új idők szellemének nem ez a fajta gazdasági vezetés felel meg, az ET-nek módja lesz megvonni tőle a bizalmat. Ám többen azt mondták, hogy adjunk csak egyéves megbízást. Ezzel a következő ET kezét nem kötjük meg, s ez korrekt eljárás az érintettel szemben is; harmadszor pedig, ha felvetődik az eddiginél komolyabb formában az „Egyetem Művek" kérdése, akkor abban mindenki egyetértett, hogy ezek igazgatójának Szabó Dezső nagyon jó lenne Azzal foglalkozhatna, Tanár úr, ha képviselő A JATE-nak négy oktatója is „érintett" az új Parlamentben, ketten pedig a kormányban is. Raffay Ernő a honvédelmi, Katona Tamás pedig a külügyi tárca politikai államtitkára — s mindketten történész oktatók. Bratinka József (a magyar nyelvészet adjunktusa) vezeti az Országgyűlés küldöttségét az Európa Parlamentben. Ök hárman az MDF tagjai. Vastágh Pál viszont az MSZP színeiben jutott be, s lett tagja az Alkotmányügyi és Törvényelőkészítő Bizottságnak. Mi lesz most az ö egyetemi státusukkal? Érdeklődésünkre a rektor elmondta, hogy a két államtitkár fizetés nélküli szabadságot kért. Katona Tamás levelében azt írta, „legkedvesebb foglalatossága tanítani a JATÉ-n, és politikai megbízatása leteltével örömmel fog ide visszajönni". Hasonlóképpen fizetés nélküli szabadságot kért és kapott Vastagh Pál is. Bratinka József szóban ugyanezt a megoldást említette, de erről hivatalosan még nem értesítette az egyetemi vezetést — Szabó Dezső '85-ben pályázat útján nyerte el ezt a tisztséget, öt évre. Tizenhat jelölt közül kettő került az akkori ET elé, és kettejük közül a tanács őt választotta. Akkor is szerepelt az indoklásban, hogy nagyon vállalkozó szellemű emberről van szó, s e vonatkozásban nem is volt baj. Más oldalról viszont kifogások érték; ismeretes, hogy az oktatás ügyeiben enyhén szólva túl sokat kell, vele vitatkozni. (Egyébként tart előadásokat is pénzügyi jogból.) Azt kifogásolták, hogy bizonyos oktatásra költendő pénzösszegek esetén elég nehéz őt meggyőzni olyan dolgokról, amelyet oktatók természetesnek tartanak. Beszámolóját a tanács megggyőző arányban elfogadta. A meghoszhogy egy, az egyetem tulajdonában lévő vállalat élén hogyan keressen pénzt az egyetemnek, s egy másik tisztviselő, vagy testület döntene erről, hogyan használja az egyetem az így megszerzett pénzt. — Tehát a jelenlegi gazdasági főigazgatói funkció kettéválna? — Igen, és így megszűnne az a mitikus, szinte mágikus szerepe, ami az utóbbi évtizedekben kialakult, a hoszszú vita alatt Szabó Dezső nem volt jelen, ezért amikor bejött, és meghallotta az eredményt, akkor azt mondta, hogy ő ezt nem fogadhatja el, lemond. Később azonban amikor megnyugodott és megismerte az egyéves meghosszabbítás indokát, visszavonta a döntést. Sőt, azt is vállalta, hogy a három dékánnal és a rektorral együtt az új ET-vel októberben ő is felülvizsgáltatja a megbízatását. — S)zó volt a Ságvári gimnázium sok vihart megért igazgatóválasztásáról is, s ebben a kérdésben rektor úr módosította az álláspont ját — Nem szeretném, ha azt írná, hogy változtattam az álláspontomon, de azt sem, ha az jelenne meg, hogy nem változtattam ! Az újabb megbeszélések nyomán sikerült megállapodni, hogy egy' éves igazgatói megbízást kap Kardos József, aki ezt vál lalja is. Ezek után pályáza tot írunk ki, ahol mindenki pályázhat, természetesen a mostani jelöltek is Megígértem, hogy az iskola igazgatói posztjának betöltésekor a to' vábbiakban- gondosabban fogunk eljárni Elismertem az ET előtt, hogy ezzel a dologgal nem foglalkoztam kellő időben és érdemének megfelelően. Ennek a vitának egyébként volt egy elvi oka. Korábban sem az iskola, sem az egyetem nem választhatta meg ténylegesen ki legyen az igazgató, s most, hogy erre lehetőség van, mindketten úgy éreztük = „Na most végre mi mondjuk meg, ki legyen az igazgató!" S erre mind az egyetem, mind a tanári kar jogosultnak érezte magát. Itt volt az én hibám; nem egyeztettem idejében, amikor még elképzelhető lett volna, hogy a két fél békében megegyezik — Oly sok mindent fogai mázott feltételes módban, mintha arra készülne, hogy hamarosan már nem ül ebben a székben Így tervez a rek tor? — Ha szeptemberben meglesz az új ET, annak el ső ülésén bejelentem engem egy korábbi időszakban, az akkor szokásos normák szerint bíztak meg az egyetem vezetésével. Az idők változnak, változott a tanács is, azért én a megbízatásomat visszateszem a tanács kezébe. Bármilyen döntést jó szívvel fogok fogadni Ezt szükségesnek tartom, jóllehet tavalyelőtt négy évre választottak újra, s így elméletileg még két évem hátravan. Mostanában egyre többször veszem elő azokat a kutatási témáimat, amelyekkel az utóbbi két-három évben csak „pianissimo" tudtam foglalkozni Márok Tamás Kibeszéltetni az írókat „Az interjúkészités alázatra nevel" — vallja most megjelent könyve előszavában a Kibeszéljük magunkat című interjúkötet szerzője, Eszéki Erzsébet. „Kérdezni mindenki tud, de a miénk attól szakma, hogy az újságíró-riporter jó előre megtervezi, miről fog szólni a beszélgetés" — jut eszembe az újságíró-iskolán az egyetlen, szakmát tanító Mester gyakori mondása, amiből egyenesen következik: a sikeres interjú igen alapos felkészültséget kíván a kérdezőtől. A Magyar Némtet rovatvezetőjének. Eszéki Erzsébetnek beszélgetései műgonddal felépítették, s: a felkészülése során eltervezett, egymásra épülő, a beszélgetést rendre előrevivő, a riportalany portréját lépésről lépésre gazdagító kérdései nyomán rajzolódik ki a magyar írótársadalom egy-egy jelentős képviselőjének arcV éoe. Az úi-ságírónő kérdéseiből, illetve a2. azokat felvezető állításokból nyilvánvaló: riportalanyáról mindent tud, „csupán" írói, emberi megnyilatkozásaik belső, ösztöhző motívumaira kíváncsi, ezt óhajtja kibeszéltetni velük a hiteles és teljes személyiség megjelenitéso érdekében. A portréfestés közben „mellesleg" korés kórképek rajzolódnak ki a nyolcvanas évek második felének irodalmi és közállapotairól, a magyar írótársadalom jeleseinek közérzetéről. „Elég sok riportot készítettem, így pontosan tudom mennyire kiszolgáltatott az interjúalany. Nem azért, mert maga esetleg meghamisítja, amit mondok; a leírt szavak lehetnek az enyéim, csak éppen maga tömörít, ez pedig azzal jár, hogy bizonyos motívumokat fölerősít, vagy legyöngít, azt hozza ki rólam. amit akar. Ezért ódzkodom az interjútól" — válaszolja a riporter egyik kérdésére az interjúalanyok általában jellemző félelmeit megfogalmazó Moldova György. A mai író-, költőtársadalom kiválóságait sikerült Eszéki Erzsébetnek mélyinterjúra bírnia, közülük nem egy olyan személyiséget, aki nem kényezteti el az újságírókat, az olvasókat kitárulkozó beszélgetéssel. Az életében megszámoluatóan kevés interjút adó Galgóczi Erzsébet utószor szólaltattatott meg. Rajta kívül nem bírható már többé stóra sem Száraz György, sem Vészi Endre. A kötetben szereplő legtöbb beszélgetés a Magyar Nemzet hasábjain jelent meg. Az interjú portrék a könyvbe nem a megjelenés sorrendjében kerültek egymás után, hanem a riportalanyokat valamely hasonlóság, sorsközösség alapján csoportosító, nyolc külön fejezetben. Az elsőben azok az írók szólalnak meg, akiknek a közéletiség íróságuk egyik lényeges — mondhatni, leglényegesebb — alkotóeleme. A kiváló publicista Bertha Bulcsú; a hazai szellemi élet perpetuum, mobiléje, a költő-publicista Mezei András; a focivilág leleplezéseiről inkább, mint szépírói munkásságáról ismert Végh Antal; a lehető legváltozatosabb műfajokban alkotó Karinthy Ferenc. A további fejezetekben felsorakoztatnak jeles költőink közül Juhász Ferenc, Bella István. Orbán Ottó, Csorba Gyözö és Zalán Tibor. Ez utóbbi nem feledkezett meg szólani a magyar irodalmi élet egyik nagy személyiségéről, arról a szegedi llia Mihályról, akit Zalán az utolsó nagy szerkesztőnek, az utolsó igazi főszerkesztőnek tart. Es még egy szegedi: Temesi Ferenc — a negyvenévesek fejezetében, Spiró, Komis, Nádas Péter társaságában — a többi között arról is beszél, miért kell a vidéki — jelen esetben a porlódi — írónak a fővárosba menekülnie. (kalocsai)