Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)
1990-06-13 / 140. szám
1990. június 14., csütörtök Kultúra 5 Máté passió, vagy Lagzi Lajcsi n filozófia védelmében A görög—római kultúrára épülő európai egyetemi élet nem nélkülözhette az önálló diszciplínaként oktatott filozófiát. Ahol a kultúra kultúrát jelent, ma sem nélkülözheti. És itt nem pusztán egy kétezer éves hagyomány legitimitásáról van szó: a filozófia korunk tudományos és kulturális életébe is beleavatkozott. Ismeretes példának okául, hogy az elmúlt évtizedek legjelesebb fizikusai — olyan nevek, mint Heisenberg és Schrödinger — szükségesnek tartották a filozófiatörténet klasszikusaival folytatott állandó diskurzust. Így Heisenberg visszatérő olvasmányai közé tartozott Platón Timaiosza, Schrödinger pedig, a preszókratikus filozófia alapos tanulmányozásán túl, a szanszkrit nyelvű filozófia ismeretét is fontosnak tartotta. Carl-Friedrich von Weizsacker rendszeresen látogatta kora egyik legjelentősebb filozófusát, Martin Heideggert, mert úgy látta, hogy az általa képviselt gondolkodásmódban a modern fizika filozófiai hátterére kaphat magyarázatot. (Heidegger egyébként nemcsak a fizikusok számára tűnt érdekes olvasmánynak, gondolatait a modern pszichiátria is fölhasználta.) És mégis: Szeged egyik egyetemén — mintegy igazolva a nagy parlag korunkban is létező életképességét — gyakorlatilag megszüntették a filozófia oktatását. Helyette úgymond orvosi etikát tanítanak. Mit jelent ez? Az úgynevezett ideológiai tárgyak kiszorítását az egyetemi életből? Szakosodást? Aligha! Ideológiák tollvonással nem szüntethetők meg, s jelen esetben sem az ideológiával való végső leszámolásról van szó, hanem sokkal inkább az egyetemi kulturális élet egyféle — véleményem szerint siralmas — állapotáról. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a különféle ideológiák csak egy meghatározott, sokszor mesterségesen elcsökevényesített kulturális háttér mellett életképesek. Az elmúlt évtizedek machiavellista politikájának (mert sokkal inkább ez hatott, mint a hivatalosan deklarált „marxizmus") egy meglehetősen primitív, illetve primitívvé tett kulturális háttér szolgált alapul. A filozófia oktatásának megszüntetése ebben az értelemben egyenes folytatása és végső megoldása az 50-es évek szellemtelen célkitűzéseinek, az agyak elparlagosításának. Mert a filozófia „dialektikus és történelmi materializmus"-sá züllesztése volt az első lépcső a filozófia egyféle megszüntetéséhez. A második pedig, amikor a „dialektikus és történelmi materializmus" úgymond „tudományos" hierarchiát kezdett el építeni, valahogy úgy, hogy tudoKubaiaknak is - konyec? A magyar felsőoktatási intézményekben tanuló kubai diákok körében elterjedt az a hír, hogy hazahívják őket, s jövőre már nem folytathatják tovább hazánkban tanulmányaikat. Az MTI munkatársának érdeklődésére a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségén elmondták: a hírt nem kívánják cáfolni. A diákoknak a tanév befejeztével vissza kell térniük Kubába, ahol minden lehetőséget megkapnak majd a továbbtanulásukhoz. Az intézkedés az ország hét egyetemén és főiskoláján tanuló hetven kubai diákot érint; közülük tizenketten végzősök. mánytalannak minősítette mindazt, ami az elparlagosodott agyak számára érthetetlen volt, illetve ami nem bizonyult számára eléggé „dialektikusának és „törnelmi"-nek. Ehhez a hierarchiához kapcsolódtak a különböző tudományos fokozatok. (Itt természetesen kivételek is voltak.) Az elparlagosítás harmadik szintje pedig a filozófia de facto megszüntetése. Ne gondoljuk, hogy ez csak a filozófiát szünteti meg. Az ilyen lépések az egyáltalán lehetséges kulturális élet megvalósítására is csapást jelentenek. Hiszen közismert: Kant, Fichte, Hegel és Schelling nélkül nem lehet Goethe Faustját, vagy Mahler VIII. szimfóniáját megértfeni. Schopenhauer és Nietzsche nélkül érthetetlen Richárd Wagner Ringje, Thomas Mann és a XX. század. Kj érti meg korunk Magyarországán Wozzeck betegségét? Szegeden — ebben az egyetemi városban — a filmművészet igényesebb alkotásait csak szűk körben, a stúdióhálózat keretein belül érdemes vetíteni! Mert a nagy parlag létezik még, sőt terjeszkedik! A szakosodás, illetve az „orvosi etika" kérdésére még nem válaszoltunk. A filozófiatörténet során a filozófia és az etika nemcsak szorosan összekapcsolódott, hanem a lényeget tekintve, egyetlen diszciplínát jelentett. Ma is — mert az etikában évszázadokon. sőt évezredeken keresztül ható, és ezért életképes művek születtek — egyet kell, hogy jelentsen, mert mindenféle elszakítási kísérlet életképtelennek bizonyult. A szakosodás számára itt nincsen hely. Kant után egy diszciplínához kötött (jelen esetben az orvostudományhoz), és ezért „heteronóm" „orvosi etiká"-ról beszélni nemcsak nevetséges, de szánalmas is, mert a szakmai inkompetenciát egy tantárgy kereteként fogalmazza meg. Ezzel persze nem az „orvosi etika" eleve lehetetlen voltát akarjuk bizonyítani, hisz ilyen címmel, rövid idő elteltével valószínűleg egyetemi jegyzetek tömkelege fog megjelenni. Azt viszont — a hazai kulturális élet szellemi színvonalát szem előtt tartva — igenis állíthatjuk, hogy a klasszikusokkal szemben egekre voksolni olyan, mint J. S. Bach Máté passiója helyett Lagzi Lajcsi legújabb kazettáját választani. Szabad-e korunk Magyarországán a filozófia szükséges, vagy felesleges voltáról akár vitatkozni is? Ne feledjük: ha a tudományos élet nem tud mit kezdeni a filozófiával, az nemcsak a filozófiát, de a tudományos életet is minősíti. Vitatkozhatunk-e tehát? Szerencsésebb lenne talán, ha vita helyett a pallérozottság magasabb fokára jutott nemzetek példáját követnénk inkább! Gauss András JATE, filozófia tanszék Hit - oktatás nélkül Nyugtalan vagyok ... Lekerülnek a sarlók, a kalapácsok, a vörös csillagok és helyükbe — a jelek szerint — hamarosan ott lesznek a keresztek. Azok tennék fel leginkább, akik annak idején a vörös tsillagokat feltették (majd később lekövetelték). Azok, akiknek a hit csak jelkép, a jelkép pedig egyenlő a hittel. Nyugtalan vagyok. Még nincs gyerekem (25 éves vagyok), de ha lesz, szeretném, ha ismerné a Bibliát, az európai kultúra egyik alappillérét, és otthonosan mozogna pl. a Korán világában is, tudna valamit a buddhizmusról, a konfucionizmusról, s jó volna, ha Marxról sem csak azt tudná, hogy korábban róla nevezték el a Mars teret. Nyugtalan vagyok, mert elment negyven év. S úgy ment el, hogy a tanulságokat nem vontuk le. A hitnek, erkölcsnek még az alapjait sem lehet kötelező órákon elsajátítani. S annál kevésbé, minél inkább kötelező. Semmilyen hitét, erkölcsét! Nyugtalan vagyok, mert két éve még hallgatóként sikerült kivívnunk, hogy egyetemünkön ne legyen kötelező a marxista filozófia kizárólagos tanulása (és az orosz nyelvé, mellesleg), de rémálmainkban se fordult meg, hogy a régi preferenciákat új preferenciák váltják majd fel. Nem gondoltuk volna, hogy a két éve tüntető egyetemistákat a mai rendszer készül szembeköpni. Ha nem lesz kötelező az iskolában a hittan (csak fakultatív), lehet, beíratom a gyerekemet, ha „erősen ajánlott", akkor lebeszélem róla, ha kötelező lesz, akkor pedig kiváltom a gyereknek is a világútlevelet, mert akkor Magyarországon semmi sem változott. Honatyák, iskolaigazgatók, és mindazok, akik a döntésben majd részt vesznek, ne feledjétek: a nép nem azért gyűlöli a régi cégtáblát, mert az rossz volt, hanem azért, mert egy rossz rendszert takart. Ne az új cégtáblán gondolkodjatok, hanem egy jobb rendszeren. Szemők Árpád Sütő András Washingtonban Sütő András, a nemzetközi hírű erdélyi magyar író hétfőn Washingtonba érkezett, hogy az amerikai törvényhozók, a kormány illetékesei és a közvélemény előtt az emberi és a kisebbségi jogok helyzetéről, a romániai magyarság sorsáról beszéljen. Sütő Andrást Marosvásárhelyen brutálisan bántalmazták a Vatra Romaneasca terroristái. Súlyosan megsérült az egyik szeme: a budapesti ápolás után hosszabb ideje az Egyesült Államokban gyógykezelik. Miután állapota immár megengedi, amerikai tartózkodását fel kívánja használni, hogy ismertesse a valós tényeket a marosvásárhelyi eseményekről és beszéljen a romániai nemzetiségi kérdésekről. Körösi-szobor Tokióban Ünnepélyes keretek között avatták fel Körösi Csorna Sándor világhírű magyar Ázsia-utazó szobrát a tokiói Tajso Daigaku buddhista teológiai egyetemen. Ezerötszáz résztvevő jelenlétében leplezték le Csorba Géza Kossuth-díjas szobrászművész 1933-ban készített alkotásának a bronzmásolatát az egyetem aulájában. A szobor eredetije is Tokióban található, a Nemzeti Múzeumban, azonban az egyetem elnöki kara úgy döntött, hogy a világhírű magyar tibetológusnak, a buddhizmus elismert kutatójának az emlékét közvetlenül is ápolni akarják. Az egyetem rektora, Hajasi Rjoso buddhista szertartás keretében avatta fel a szobrot. Ünnepi beszédében méltatta Körösi Csorna Sándor elévülhetetlen érdemeit abban, hogy az első nyugati utazóként Tibetet megnyitotta a külvilág számára, egyebek között azzal, hogy elkészítette a világon az első tibeti—angol szótárt. A japán—magyar kulturális kapcsolatok közvetett előfutára emlékének adózó rektor annak a reményének is hangot adott, hogy a jövőben a korábbinál több magyar hallgató jut el az egyetemükre. A tokiói magyar nagykövetség képviselője az ünnepség alkalmából több Körösi Csorna Sándor által írt szótárt adományozott a japán buddhista teológiai egyetemnek. Más bőrére senki sem szórakozhat Ügyészek új szerepekben A népi ellenőrzési bizottságok megszűntek a múlt év végén, feladatokat Csongrád megyében öt, általános felügyeletet végző ügyész vette át. A katonai ügyészségek szerepkörének gyökeres megváltoztatásával pedig március l-jével létrehozták az ügyészségi nyomozóhivatalokat. Ez megint csak azt jelenti, hogy jó néhány volt katonai ügyész új feladatot lát el. Az ügyészi szervezet egységesítése érdekében tett változtatások értelmezéséhez kértem Bárdosi Istvánné megyei főügyészhelyettes és Imolya Imre, a szegedi ügyészségi nyomozóiroda vezetője segítségét. S minthogy fél esztendő telt el, arra is kíváncsi voltam, milyenek a gyakorlati tapasztalatok. Jogilag minden rendben? — A megszűnt népi ellenőrzés szerepét Önök vették át. Áldás ez vagy csapás az ügyészeknek? Bárdosi Istvánné: — Meg fog lepődni, egyik sem. Tudniillik, a népi ellenőrök ugyanazt csinálták, amit mi, csak nekik nem volt hatósági jogkörük. A változással gyakorlatilag öt ügyész munkaköre bővült. Egyébként, szerintem, a szegedi és a megyei népi ellenőrökről jó emlékeket őrizhet a lakosság. Több, társadalmi igazságérzetet sértő ügyet feltártak működésük utolsó éveiben. Számos, fölkészült szakértő segítette vizsgálataikat, társadalmi munkában. — Csak éppen a felelösségrevonás maradt el. S ezen még Önök sem változtattak, -pedig az ügyészségnek továbbították eredményeiket. — Mi eddig is, és a jövőben is, minden ügyet jogi szempontból mérlegelünk. Vagyis azt, hogy az általunk megvizsgált tevékenység törvénybe ütköző vagy sem. Elvben mindenhez, mindenkihez „hozzányúlhatunk", de hangsúlyozom, a hatályos Kép: 'hömpölygő tömeg, ki ennek, (ki annak taszít a vállán, ránt a szatyrán, aztán egymást kerülgetés lábtaposó következik. Igazi nagyváros, kis esélyékked a figyelemre: nem látni a tömegtől az embert, de mintha szükségét se tartanák a résztvevők, hogy ott, annak kihagy az elméje, elszorul a nyelőcsöve. És ebben az önmaga által megalázott tömegben apró, vörös folt töri meg a járda egykedvű szürkeségét. Talán egy elhagyott sportszatyor ? Nem, azt fölemelnék, óvatosan lelépnének Vele. Mi az? Esetleg egy magazin földre hullt színes lapja? De nem, mert azt fölkapná a szél, valakinek orcájába csapná, s az veszettül hadonászna Ugye, ez az o ügye? lecsökkent látása :niatt. Mégis, mi az? Az bizony egy vörös szőrű, mozdulatlan kutya, előtte letört kiflivég. Kiflivég, és a lehunyt szem, az elernyedt izmok tanúsiga szerint kutya vég is. Bár ez bizonytalan; túl friss és hiteles a jelenség, mindenki bámulja, de átlépni senki nem meri — 'talán a úpőjét félti. Mindenki bizonytalanul nyitottnak hagyja a kérdést: most mi van? De nem az ő ügye, elslisszol. Én sem léphetek közibe, ahogy az afrikai forgatócsoport se zavarja el a csúnya oroszlánt, mikor az begáncsol a leggyengébb zebrának. * Egy vak ember botorkál át a zebrán. Fehér 'x»tja vége sűrűn koppan a kövezeten. Majd a koppanás egy újabb érintésnél elmarad. A bot körbejárja a csendes képződményt. Szünet. A vak megszólal: cmberék, itt egy döglött kutya fekszik, a Város kellős közepén! Miért nem csinálnak semmit? Aztán egy exzékeny lelkű 'hölgy karonfogja a vakot és visszavezeti a zébrán. Hogyan? Ve miért vissza? Talán másodszorra nem botlik a kimúlt jószágba és akkor megint, végre senkinek se kell törődnie véle. Az ügy inajd megoldódik. P. Sz. törvényeknek kell érvényt szereznünk. — Vagyis, lehet bármi tisztességtelen, etikátlan, közérdeket sértő, egyben törvényes. Minden marad a régiben. — Bármily furcsa, így van. Mondok egy példát. A vezetői prémiumrendszer igencsak irritálja a közvéleményt. A közelmúltban hivatalból megvizsgáltuk a nagyvállalatok kifizetéseit. Kénytelenek voltunk megállapítani, jogilag minden rendben. Más téma: a magánszféra úgyszólván érinthetetlen, legalábbis nekünk. Pedig saját pénzzel, saját felelősséggel is történhet visszaélés. Ha rosszak a törvények... — Világos, hogy egyes törvények lehetnek rosszak, de az oly sokat emlegetett ügyészi függetlenség sem tűnik határtalannak. Továbbá úgy gondolom, egyetlen ügyész sem gazdasági szakértő, nem érthet eléggé a kereskedelemhez, és még sorolhatnám. — Rossz törvényt nem egy esetben szóvá tettünk már, s az az igazság, följegyzéseink hatását nemigen vettük észre a jogalkotásban. Azt hiszem, újra kellene értelmezni az ügyészi hatáskört is, de ez már igazán nem a mi dolgunk. Munkánkat egyébként szakértők segítik, de nem társadalmi munkában. Az ügyészségnek pénzért dolgoznak, abból pedig nálunk sincs fölösleg. — A tapasztalatok? — A megyei nebtől nem örököltünk egyetlen befejezetlen ügyet sem. Az eltelt hónapok pedig elég csöndesek voltak. Lehet, nem is tudják az emberek, hogy most már hozzánk fordulhatnak, de az is elképzelhető, hogy várakozó állásponton vannak. A rendőrök nem provokálnak — Amikor legutoljára ugyanebben az irodában beszélgettünk, akkor ön még őrnagy volt. Imolya Imre: — A helyünk változatlan, maradtunk a katonai ügyészség helyiségeiben, de akik átkerültek a nyomozóhivatalba, azok az ügyészek leszereltek. Civilek lettünk, márciustól a megyei főügyészséghez tartozunk, végsősoron a Legfőbb Ügyészséghez. — A legfőbb ügyész utasításának megfelelően Önök nyomozzák a rendőrség, a büntetés-végrehajtási testületek hivatásos tagjai által elkövetett, továbbá a^ honvédség, a határőrség hivatásos tagjainak nem katonai és a szolgálattal össze nem függő bűncselekményeit. Mi az értelme annak, hogy civilek lettek? — Az egész igazságügyi procedúra civil lett. A korábbi katonai bíróságok helyett, az ön által fölsorolt esetleges vádlottak fölött civil bíróságok ítélkeznek. Valójában nincs lehetőség a kivételezésre, az ügyek eltussolására. Nincs most már különbség a törvény előtt civil és egyenruhás között. Ha valaki köztörvényes bűncselekményt követ el, azt a jövőben nem moshatja tisztára a parancsnoka sem, nem számítanak a kitüntetések, a parancsnoki jellemzések. A feletteseket csak tájékoztatjuk a nyomozás elrendeléséről, ugyanígy teszünk befejezésekor is. — És ha egy egyenruhást ártatlanul meghurcolnak? — Csak akkor kezdünk nyomozást, ha a bűncselekményre alapos gyanúnk van. Nem árt tudni, hogy kivizsgáljuk a bejelentések valódiságát is, úgyhogy büntetlenül nem szórakozhat más bőrére senki. — A törvénybe ütköző rendőri cselekmények bizonyítása — érdektelen tanúk híján — mindig nehéz volt. — Így igaz. A legtipikusabb eseteket: kényszervallatást, visszaélést, bántalmazást, korrupciót nem könnyű bizonyítani. Legtöbb esetben megszüntetéssel zárulnak nyomozásaink. Mégis az elmúlt három hónapban változást tapasztalunk. — Milyet? — Egyetlen jelentős ügyünk sem volt. Határozottan állíthatom, a rendőrök nem provokálnak és a lakosság is együttműködőbb, megértőbb lett. Mag Edit