Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-02 / 129. szám

1990. június 2. , szombat 77 DMl | magazin A keresztény-nemzeti gondolatról Dióhéjban — a liberalizmusról A tömegkommunikációs eszközök gyakran közvetítik felénk a keresztény-nemzeti ideológia fogalmát, amelyről néhány éve még azt hihettük, hogy már csak a történelemkönyvek lapjain találkozhatunk vele. 1945 előtt ugy an „keresztény-nemzeti gondolatról" beszéltek, de lény egében mindkét formula hasonló gondolatokat ébreszt az emberben. (Legalábbis addig, amíg a keresztény-nemzeti ideológia fogalmát napjainkra nem konkretizálják.) Úgy vélem, hasznos lehet, ha fő vonásaiban felidézzük, mit értettek hazánkban 1919 és 1945 között „keresztény-nemzeti gondolat" alatt. Az 1919 augusztusa után kiépülő rendszer egészen a gróf Bethlen István nevével fémjelzett konszolidációig „keresztény-nemzeti kurzusnak" nevezte magát. Bethlen 1921től 1931-ig tartó miniszterelnöksége idején ezt az elnevezést egyre ritkábban használták, viszont a hivatalos ideológia változatlanul a'„keresztény-nemzeti gondolat" maradt. Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmazni ennek a lényegét, akkor azt mondanám, hogy a „keresztény-nemzeti gondolat" a Tanácsköztársaság bukása után született rendszer hivatalos politikai ideológiája volt. mely valláserkölcsi alapon nyugodott. Azonban a meghatározáshoz rögtön hozzáfűzném azt is, hogy a „keresztény-nemzeti gondolat" több irányzatból (fajvédő, konzervatív-klerikális és mérsékelt-merkantil) tevődött össze. Sót, tulajdonképpen soha nem foglalták egységes, zárt rendszerbe! Ez a sok irányzatból összetevődő ideológia az évek során jelentós formaváltozásokon is keresztülment Vagyis tudott a kor viszonyaihoz alkalmazkodni. így teljes mértékig ellátta a hivatalos ideológiák legfontosabb feladatát, azt, hogy mindenkor igazolják társadalmi-politikai rendszerük helyességét, azaz legitimálják a fennálló hatalmat. Magyarországon a „keresztény-nemzeti gondolat" ezt a szerepet a bethlenkonszolidáció után egy mindinkább jobbratolódó, majd fasizálódó környezetben volt kénytelen ellátni. Ennek következtében a gondolatkör szélsőséges irányzatai kerültek a belpolitikai élet előterébe, ami az utókor szemében nemcsak kompromittálta, de teljes egészében elítélendővé tette a „keresztény-nemzeti gondolatot". Ugyanakkor a háttérbe szorított mérsékeltebb irányzatok sem maradtak változatlanok. Ezek követői közül az 1930-as évek végén, és az 1940-es évek elején sokan szembehelyezkedtek az Országot fasizálni és Németországhoz láncolni igyekvő törekvésekkel. Ők jelzik, hogy a „keresztény-nemzeti gondolat" fejlődési alternatívái között jelen volt egy mérsékelt, a jövó realitásaival a hivatalos ideológiánál jobban számottevő irányzat is. A fogalom „keresztény" és „nemzeti" jelzője magában foglalta más ideológiák, illetve társadalmi-politikai formák tagadását, de egyben ezek pozitív ellensúlyozására is receptet adott. A „keresztény" ilyen értelemben a szembenállást jelentette mindennel, ami „nem keresztény". Ebbe a csoportba beletartozott nemcsak az ateista és a marxista-szocialista eszmekör. de a „keresztény-nemzeti gondolat" több ideológusa számára a zsidóság is. Mindezek elvetése mellett helyesen mutattak rá az ország majd évezredes keresztény tradícióira, s arra, hogy a kereszténység a magyar állam létezése óta nemzetfenntartó erő. Egyben sokuk számára a kereszténységjelentette azt a lehetőséget, amellyel a nép szociális problémáinak orvoslását a forradalmak elkerülésével meg lehet valósítani. A „nemzeti" jelző szembenállást jelentett egyfelől a marxista internacionalizmussal. másfelől a polgári kozmopolitizmussal. Befelé kétségtelenül ez is lehetőséget nyújtott azoknak, akik az ország testében általuk idegennek vélt elemek kiküszöbölését akarták megvalósítani. E vonatkozásban sokak szemében ismételten a zsidóság volt a fó szálka. Azonban a „nemzeti" jelentette a területében óriás( veszteségeket -szenvedett, de , állami szuverenitását viszszanyert országban a függetlenség pozitív értékelését is. Kifelé a nemzeti érzés megnyilvánulását érthető módon alapvetően befolyásolta az a mérhetetlen sokkhatás, ami az országot az igazságtalan trianoni béke következtében érte. A negatívum itt az volt. hogy a ..keresztény-nemzeti gondolat" hivatalosan nem az etnikai revízió méltányolható követelését hirdette, hanem a Szent István-i állameszme alapján a „mindent viszsza" irreális jelszavával lépett fel. A „keresztény-nemzeti gondolatról" el szokták mondani, hogy jellemzője volt a forradalomellenesség, az antikommunizmus, antiliberalizmus, antiszemitizmus, az irredentizmus. a fajvédő eszme stb. Ezeket a jellemzőket egyébként nagyobb részben magának a „keresztény-nemzeti gondolatnak" az ideológusai is hirdették, hiszen a Horthy-korszakban nem hordoztak olyan pejoratív tartalmat, mint amilyent 1945 után kaptak. Éppen ellenkezőleg! Azonban ezek a fent említett alkotóelemek különböző arányban, és különböző erősséggel voltak jelen az eszmekör egyes irányzataiban. A fenti jelzők használatakor fontosnak tartom azt is, hogy a Horthy-korszak 25 évének melyik időszakában vizsgáljuk meg a „keresztény-nemzeti gondolatot". Az eszmekör szélsőjobboldali ágát a fajvédők, az úgynevezett „szegedi gondolat" képviselői alkották. Ezeknél jóval visszafogottabb volt a konzervatív-klerikális irányzat. Harmadikként pedig a merkantil vagy nagytőkés mérsékelt irányzatot kell megemlíteni. Mindegyik irányzatnak megvolt a maga mérvadó ideológusa. A fajvédőké Szabó Dezső író. a híres „Elsodort falu" című regény szerzője. A konzervatív-klerikálisoké Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, a briliáns hitszónok. A mérsékelt-merkantiloké pedig Szekíű Gyula, a kiváló történész. Az állami ideológiává vált „keresztény-nemzeti gondolat" Prohászkát tisztelte szülőatyjaként. A felsorolt három fő irányzat mellett voltak még bizonyos belőlük kiágazó oldalhajtások, illetve olyan egyéniségek is, akik mintegy átmenetet képeztek az egyes irányzatok között. Végezetül feltehetjük a kérdést: mennyire sikerült a hivatalos „keresztény-nemzeti gondolatnak" befolyásolnia az átlagemberek gondolkodását Magyarországon 1919 és 1945 között? A válasz egyértelmű: igen jelentős mértékben. Ebben, véleményem szerint nemcsak az állami propaganda hatékonysága játszott jelentős szerepet, hanem az is, hogy az egyszerű emberek nagy része befogadta gondolkodásmódjába az eszmekör legtöbb elemét. GICZI ZSOLT — Melyek a klasszikus és neoliberalista eszmeiség fó témái? — kérdeztük Ludassy Máriát, az ELTE Filozófia Tanszékének tanárát. — A klasszikus liberalizmus fő témái: a vallási tolerancia, amely később a teljes gondolat-, szólás- és sajtószabadság eszméjévé nőtte ki magát. Az angol forradalom még megelégedett a tolerancia kivívásával, az amerikaiak már azt mondták: ha valamit joga van a hatalomnak eltúrni, akkor joga lenne nem eltűrni is, ezért a vélemények világában csak szabadságról szólhatunk. A francia forradalmi deklarációk ezt már magától értetődő „természetes emberi jogként" vindikálták, ám közben megfeledkeztek az angolszász liberalizmus másik fó témájáról: az államhatalom korlátozásának elvéről. Ezért a „semmi szabadságot a szabadság ellenségeinek" kinyilvánításával, szabadságfilozófiájuk a zsarnokság forradalmi apoteozisába (a terror öncélú dicsőítésébe) ment át. A mai neoliberalizmus — amelyet újkonzervativizmusnak is nevezhetünk — viszont kizárólag az állam gazdasági beavatkozásának korlátozásáról, visszaszorításáról beszél, s szinte alig ejt szót a klasszikus szabadelvű eszmék (az életformák pluralitása, a gondolat szabadsága) jelentőségéről. Ez a különbség plasztikusan mutatkozik az utolsó két évtized legbefolyásosabb angolszász politikai gondolkodóinak — a liberális-konzervatlv F. A. von Hayeknek, illetve a szociálliberális John Rawlsnak — felfogásában: az első, kizárólag a piaci szabadverseny korlátozásmentes érvényesülése mellett száll síkra, a második pedig a „társadalmi igazságosság" egyenlősítő elvével összeegyeztethető szellemi szabadság szentsége mellett tör lándzsát. — És a liberalizmus közép-kelet-európai „eszmeisége"? — Eötvös „Uralkodó eszméiben..." olvashatjuk, hogy a legéleselméjúbb liberális gondolkodónk milyen korán felfedte a szabadság és egyenlőség, illetve a szabadság és nemzetiség eszméinek ellentmondásosságát. Az elsó témavariáns kapcsán benne vagyunk az európai fósodrásban: Tamás Gáspár Miklós neokonzervativizmusa. illetve Kis János szociálliberalizmusa nagyjából megfelelnek a hayeki és rawlsi felfogásoknak. Magyar, illetve kelet-európai specialitás viszont a nemzeti kérdés antiliberális élű felvetése. Persze politikai-filozófiailag itt sem vagyunk túl eredetiek: Rousseau egységes és tévedhetetlen közakarat koncepciója nemcsak a jakobinusdiktatúra „egy és oszthatatlan" köztársaságát előlegezte, hanem a német romantika Volksgeistjét is, az individuális különbségeket el nem ismerő (vagy egyenesen eltipró) egységes népszellemet, mely Európa keleti felén a romantikus nemzeti gondolat paradigmája lett. Ha liberális vagyok, akkor az egyéni élettervek. az individuális gondolkodásmódok különbségeinek megfojtását az így felfogott népszuverenitás nevében éppoly kevésbé tudom elviselni, elfogadni, mint a pártszuverenitás vagy proletár internacionalizmus nevében gyakorolt terrort. A nemzeti szuverenitás kifele, a külsó agresszió ellenében hivatott megvédeni a nemzet függetlenségét és nem saját nonkonformista polgárai ellenében. — A demokrácia és liberalizmus egysége, egymás feltételezettsége nélkül nem beszélhetünk modern polgári társadalomról, egyáltalán a citoyen-lét lehetőségéről. — A demokrácia és a liberalizmus egymást feltételező volta mellett ki kell emelni elvi különbségüket is: a liberalizmus a mindenkori hatalom korlátozásából indul ki. a demokrácia pedig e hatalom többelvű legitimicióját követeli meg. A liberalizmus a többséggel szemben védelmezi a kisebbség jogait, a demokrácia a kisebbségtói követeli meg. hogy vesse alá magát a többség döntésének. A liberalizmusnak a mindenkori többség által megválaszthatónak tekintendő alapelvei: a hagyományoknak megfelelően nevezzük ezeket „emberi jogoknak", melyeket az abszolút többség sem vonhatna vissza. A szólás- és sajtószabadság, a gondolat- és vallásszabadság (amely a szabadelvű számára a vallástól való szabadság lehetőségét is magában foglalja), akkor sem sérthető meg, ha a többség megszavazza eme jogsértést. így akkor is elfogadhatatlan például egy zsidótörvény bevezetése, ha a magyar lakosság többsége elfogadja, vagy a magyar nemzetiség romániai kiradtrozását cétzó politika, ha teszem azt a Vatra, vagy a mögötte álló Nemzeti Megmentési Front abszolút többséggel gyóz a választásokon... PÁSZKA IMRE Somogyi Károly ne felvételt MIRE VALÓ A KÖZVELEMENY-KUTATAS? Kérdezni tudni kell A Magyar Közvéleménykutató Intézet hét munkatársa, feladva az intézeti állás nyújtotta biztonságot, tavaly önálló vállalkozásba kezdett: megalapította a Medián közvélemény- és Piackutató Kft.-t. A választási kampányt figyelemmel kísérő újságolvasók tanúsíthatják, a társulásnak nem kis szerepe volt abban, hogy mára a közvélemény-kutatás létjogosultságát, szükségességét nem lehet kétségbe vonni. A magyar közvélemény-kutatás helyzetéről kérdeztük HANN ENDRE szociálpszichológust, a társulás ügyvezető igazgatóját. — A Medián Kft. nevével először a népszavazás éjszakáján találkozhattunk, amikor is az „ismeretlenségből előlépve", meglepően pontos előrejelzést adtak a szavazás kimenetelét illetően. — Az egy történelmi pillanat volt, de nemcsak a Medián, hanem az egész magyar közvélemény-kutatás szempontjából, hiszen Magyarországon ez volt az elsó olyan eset, hogy egy kutatásnak konkrét kontrollja volt. Amerikában, vagy Nyugat-Európában, ahol cégek versengve próbálják meg elórejelezni akár egy helyi választás eredményét is. ez a kontroll rendszeres. Nálunk ilyen nem volt. annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatás legutóbbi története legalább húsz évre tekint vissza. Húsz éven keresztül politikai-, gazdasági- és mindenféle változatos kérdésekben vizsgáltuk a közvéleményt, de az eredmények, fóleg kezdetben, egyáltalán nem kerültek nyilvánosságra, az igazán izgalmas vagy kényes politikai kérdések pedig később sem. Bővült a nyilvánosság, de tulajdonképpen mindvégig szűk maradt. — A különböző választási prognózisok gyakran igen eltérő adatokkal szolgáltak. Milyen összetevői vannak egy pontos előrejelzésnek? — Én éppenhogy azt hangsúlyoznám. hogy nem voltak nagyon nagy eltérések az eredményeket illetően. Azt hiszem, a magyar közvélemény-kutatók egészében nem vizsgáztak rosszul. A különbségek apró módszertani dolgokban rejlenek. Alapvető dolog a minta, melynek nem annyira a nagysága, mint statisztikai pontossága a fontos. Nálunk például a 7,5 millió választópolgárt reprezentáló 1000-1200 fót úgy kell kiválasztani, hogy a teljes sokaság összetételét tükrözzék. Aztán a kérdőív és a kérdezőbiztos. A leginkább szakmai kérdés, hogy hogyan kérdezzünk; ez nagyon egyszerűnek tűnik, pedig sokféle trükkje van, finom megoldások, amik számítanak. — Lényegében tehát elégedett a Medián választási szereplésévet? — Elégedett vagyok, mert végül is két dologban tért el a prognózisunk másokétól, és mindkettőben igazunk lett. Egyrészt,mi az elsó fordulóra is MDF győzelmet jósoltunk, szemben a Galluppal vagy az MKI-vel, illetve eltaláltuk, hogy csak hat párt jut be a Parlamentbe. Amit mi is alábecsültünk, az az MSZP szereplése volt. Ez általános tapasztalat, hogy egy ilyen rendszerváltási helyzetben a hatalmon lévő pártra a közvélemény-kutatásokban mindig kevesebb szavazat jön be, mint a valóságban. — Tapasztalta, hogy a képviselőválasztást kampányban használták a pártok az önök eredményeit? — A februári felmérésünket például amerikai megbízásra csináltuk. A National Institute. amelyik többféle módon támogatta a demokratikus pártokat, finanszírozta a kutatást. Azt várták el. hogy az eredményeket minden pártnak a rendelkezésére bocsássuk. Mi ezt megtettük és próbáltuk elősegíteni, hogy a pártok megértsék: mire való. mire lehet használni ezeket a kutatásokat. Ahhoz több idő kell, hogy megértsék, erre érdemes áldozni. — Végeztek-e valamiféle utókutatásokat a választásokkal kapcsolatban? — Most készítünk elő egy nagyobb felmérést arról, mi történt a két forduló között, a szavazópolgárok ma hogy látják, ami történt, ma kire szavaznának, mit szólnak.az új Parlamenthez, mit szólnak a kormányhoz. Reméljük, hogy a jövőben folyamatosan nyomon tudjuk kísérni például a kormány, vagy a politikusok népszerűségét. — ön egy HVG-ben megjelent cikkében utalt arra, hogy a szakmának bizonyos kérdéseket minél elébb tisztába kell tennie a közvélemény-kutatás presztízse érdekében. Milyen konkrét kérdésekre gondolt? — Az egyik probléma az, hogy a sajtóban még nem alakultak ki azok a normák, melyek segítségével értékelni tudnák a közvélemény-kutatási eredményeket. Nagyon szeretném, ha elóbb-utóbb létrejönne valamilyen szakmai testület vagy fórum, ahol közösen kialakítanánk azt a követelményrendszert, amihez aztán tartják magukat. A sajtónak a kutatások finanszírozásában is fontos szerepe lehet. Nekünk a verseny szempontjából fóleg az a kérdés, hogy mi lesz az MKI-vel, ezzel a mamutintézménnyel. Az új kormány nyilvánvalóan felül fogja vizsgálni, hogy szüksége van-e ekkora cégre, teljesítheti-e azt. amit tóié elvárnak. GŐZ GABRIELLA