Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)
1990-05-12 / 110. szám
2 1990. május 12., szombat (Folytatás az 1. oldalról.) 1988-tól szinte folyamatosan politikai menekültek tömegével kell törődnie. Olyan nagymértékű, s nem természetes népmozgás ez. amilyenre a II. világháború befejezése óta nincs más példa. A problémát tovább nehezíti, hogy mindez akkor következett be, amikor az ország 1945 utáni legsúlyosabb gazdasági válságával küzd. IA külföldi szakértők nagy elismeréssel szóltak arról, hogy az ország sose a politikai divatokhoz igazította segítőszándékát; egyetlen értékmérőt fogadott el, a rászorultságot. Először — a bibliai parancs szellemében — a református egyház karolta fel a menekültek ügyét, de aztán, a politika liberalizálódásának köszönhetően, a magyar diplomácia is bekapcsolódott e tevékenységbe. Mint mondották, különösen emlékezetesek azok az NDK-beliek inváziójának megoldására tett bátor lépések, amelyek az egész világon elismerést váltottak ki. Egyetértettek a tanácskozás résztvevői abban, hogy az eddigi gyorssegélyezést, azaz a krízishelyzet megszüntetésere irányuló teendőket egyre inkább a szervezett, minden oldalra kiterjedő segítségadásnak kell felváltania. Az európai modellt követve ebbe beletartozik a menekültek fizikai, társadalmi és jogi érdekvédelmének széles körű ellátása, a nemzeti és nemzetközi jogszabályok alapján. Ehhez kapcsolódóan egyébként elhangzott, hogy az európai országoknak, a már meglévő dokumentumokon kívül, ki kellene dolgozniuk egy általános kisebbségvédelmi chartát és a kodifikált jogok érvényesítésére hivatott intézményrendszert. Többen azt is megfogalmazták, hogy az eddiginél sokkal hatékonyabb közös cselekvésre van szükség a különböző kormányok és pártok között, hiszen Magyarország — magára hagyva — minden erőfeszítése ellenére sem képes humanitá-. rius szolgálatát sikeresen megoldani. A konferencia rendezői végül megállapodtak abban, hogy egy olyan nemzetközi munkacsoportot hoznak létre, amely feladatának tekinti a berekfürdői tanácskozáson szóba került magyar javaslatok és kérések támogatását a különböző fórumokon, valamint a külföldi szervezetekkel való szorosabb együttműködés megteremtését. Für—Raffay látogatás a HM-ben Für Lajos és Raffay Ernő. a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselői péntek délelőtt ellátogattak a Honvédelmi Minisztériumba. Ez megerősíteni látszik azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek arra utaltak, hogy Für Lajos lesz a honvédelmi tárca vezetője, Raffay Ernő pedig a politikai államtitkár. A látogatás eredményéről Raffay Ernő, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának alelnöke a bizottság legközelebbi ülésén számol be. Áthidaló kölcsön Az ország gazdasági eredményei nem indokolják azokat az aggodalmakat, amelyek szerint hazánk pénzÜgyi nehézségekkel küzd, hiszen május 8-áig mintegy 350 millió dolláros aktívum keletkezett a kereskedelmi mérlegben. S ez, mint ismeretes. az elmúlt években ugyanebben az időszakban deficites volt. — nyilatkozta Sándor Béli0, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatóhelyettese az MTInek azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Bank a Nemzetközi Fizetések Bankjához (BIS) fordult áthidaló kölcsönért, mert az év első három hónapjában több külföldi bank kivonta rövid lejáratú betéteit a Magyar Nemzeti Bankból. Az MNB szerint a pénzügyi folyamatok első negyedévi alakulását figyelembe véve 300 millió dollár rövid lejáratú hitel felvétele elegendőnek tűnik, amíg az előkeszítés alatt álló középlejáratú hitelmegállapodásokat aláírják. Stanculescu — fegyvereladások Baj van, Tajvan A gazdasági csoda minden jelét magán viselő Tajvan immár nem csupán elektronikai és egyéb termékeiről, hanem szex iparáról is nevezetes. A tajvani fővárosban, Tajpejben megforduló külföldiek szerint a modern metropolis az iparszerűen űzött kéjelgés központja Tajpej különböző kerületeiben összesen több mint 5 ezer nyilvánosházat „üzemeltetnek". Ezek az intézmények zömében illegálisan fejtik ki tevékenységüket, mert a tajpeji rendőrségtől mindössze negyven nyilvánosháznak van működési engedélye. A szexipar működtetői úgy kerülik meg a hatósági engedély kiváltásat, hogy százával létesítik azokat a fodrászüzleteket, ame. lyekbe a férfiak nem hajat vágatni, vagy borotválkozni térnek be ... A nők egyenjogúságáért küzdő társadalmi szervezet adatai szerint Tajpej nyilvánosházaiban és „fodrászüzleteiben" mintegy 200 ezer prostituáltat foglalkoztatnak. A prostituáltak fele olyan tizenéves lany. aki vidékről került Tajpejbe. Stanculescu. a jelenlegi román védelmi miniszter volt az egyik főszereplője a Nyugatra irányuló titkos román fegyvereladásoknak, amelyek több százmillió dollárral gazdagították Nicolae Ceausescut, jelentette pénteken a The Washington Times. A lap a román hírszerző szolgálat, a CIA egyik tisztjének adataira támaszkodik: Liviu Turcu maga is részt vett az ügyletekben, majd 1989 februárjában disszidált az Egyesült Államokba. Elmondása szerint a legtöbb f egv ver amihez az Eg vesült Államok a titkos akciók révén a 80-as években jutott nem volt a legkorszerűbb szovjet gyártmány, hiszen azokhoz Románia nem jutott hozzá. Lényegében szovjet, harckocsik, páncélozott csapatszállító járművek, hírközlési berendezések. lövegek. tűzvezetési rendszerek Románia által módosított változatairól volt Ceausescu két fivére csak formális szerepet játszott az akcióban mondotta az egykori román tiszt. Szerinte Victor Stanculescu vezérezredes, Romania jelenlegi védelmi minisztere volt az egyik főszereplő az üzletekben. Birodalmi ábrándok Az ideiglenes1 román államfő arról beszél, hogy Moldáviát 1940-ben igazságtalanul csatolták a Szovjetunióhoz, ezért a terület Romániához való visszatérése — szerinte — nyitott kérdés. Noha mindennapossá váltak az Ion Iliescu elleni tüntetések, úgyhogy tisztségében egyre hangsúlyosabbá válik az „ideiglenes" jelleg, egyelőre ő Románia első számú vezetője, tehát nagyon fontos, miképpen gondolkodik a nemzetiségi kérdésről és a kisebbségek sorsáról. Nem is a területszerzés igénye a fontos, hanem az érvelés módja. „1940-ben igazságtalanul csatolták el" — mondja Iliescu, s nem arra a tényre hivatkozik, hogy Moldáviában többségben van a román lakosság Ha ugyanis erre hivatkozna, akkor az Erdélyben élő kétmillió magyar is fölvethetné, hogy a területet, vagy legalábbis egy részét — többségi alapon —, térítsék vissza Magyarországhoz. Ebben a gondolatmenetben az ugyancsak 1940-es II. bécsi döntés szintén igazságtalan területrablás volt. A helsinki gondolkodásmód alapja, hogy az európai biztonság alapfeltétele a határok sérthetetlensége és változtathatatlansága. A román államfő most tehát Helsinki szellemével ellentétesen szólt A világtörténelemben a területviták mutatnak bizonyos állandóságot, ötven-száz évenként az adott politikai-katonai erőviszonyok szerint cseréli'gazdát például Elzász-Lotharingia, Szilézia, Moldávia, Erdély vagy Dobrudzsa.- Ebben a csiki-csukiban az utolsó lépest lehet épp igazságtalannak minősíteni az egyik részről, ám a revíziót meg nyilván a másik fél tartaná méltánytalannak. Ezeknek a területeknek ugyanis épp az a jellegzetességük, hogy lakosságuk nemzetiségi összetétele vegyes, történelmük különböző korszakaiban pedig hol az egyik, hol a másik államhoz tartoztak. Igy aztán logikai vagy jogi, de még etnikai vagy történelmi alapon sem lehet „igazságot tenni" „ősi" hovatartozásukat illetően. A területazerzö politika forrása a birodalmi ábránd, és a ..külföldön" élő nemzetiségiek védelmének szándéka. Ausztria az első világháború előtt évszázadokon át Európa egyik meghatározó államának, az Osztrák—Magyar Monarchiának vezető állama volt. Trianon után birodalma szótesett. óriási termőterületeket és ásványkincseket veszített. Az osztrák államszerződés biztosította számára a demokratikus fejlődést, ő maga pedig garantálta nemzetiségeinek (például a burgenlandi magyaroknak) a teljes körű nemzetiségi jogokat. Ennek eredményeképpen ma Ausztria gazdaságilag virágzó politikailag stabil kis ország. Nem birodalom. Nemzetiségi problémái nincsenek, a területén élő kisebbségek szint? tökéletesen asszimilálódtak. Ez a két példa két dologra hívja föl figyelmünket. Először is arra, hogy az elnyomás elkülönülést eredményez; míg a széles körű autonómia a „beolvasztás" legbiztosabb módja. Másodszor pedig arra, hogy ez az út: a demokratikus államrend, a szabad piacgazdaság, még egy kicsi és nem is túl jó természeti adottságokkal rendelkező ország polgárai számára is jólétet és biztonságot nyújt Föltétlenül elgondolkoztató, hogy az új román vezetés a régi. A kelet-európai államok közül egyedül itt tartja magát a birodalmi gondolkodásmód. Csak az a kérdés: egyedül meg meddig? Márok Tamás * MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a Kereskedelmi Bank Rt. második sorozatú letéti jegyeinek műsoros esttel egybekötött sorsolására. oA helyszín: G Y U L A, Művelődési Központ. Az időpont: 19 9 0. május 26. 18 óra. A második sorozatú letéti jegyek tulajdonosai a belépőjegyeket térítésmentesen, levélben igényelhetik, az alábbi címen: SZFÉRA Kulturális Kisszövetkezet Budapest 23. Pf.: 71. 1277 A férőhelyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért az igényeket a beérkezés sorrendjében elégítik ki. Felvilágosítás: Budapesten 131-6769 Gyulán (66) 61-577 KERESKEDELMI BANK Rt. ^•KFTF • AL [OL A PÉNZ DOLGOZNI KEZD.