Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-20 / 117. szám

12 Jószomszédi kapcsolatokra 1990. május 20., vasárnap Mot tó: „Az építészet és az urbanisztika mindenkit érint és senkit nem érdekéi. Vagy legalábbis az érintetteknek csak elenyésző hányadát érdekli." Bernard Oudin: A város védelmében (Corvina, 1981.) Szegedet akarunk? —Magyarország településhálózati rendszere az első világháború előtt sokkal arányosabb volt. Budapest „mellett" létezett — évszázadok alatt kialakult és megerősödött funkciókkal—egy nagy-, illetve középvárosi hálózat. A Felvidéken, Erdélyben, a Délen jónéhány komoly kultúrális, igazgatási, ipari és kereskedelmi központ virágzott, történelmileg kialakult régiókban, összecsiszolódott kapcsolatrendszerekkel. Csak a nagyobbakat, Kassát, Kolozsvárt, Nagyváradot, Szabadkát említve: a több mint harminc nagyváros kellően ellensúlyozhatta Budapest vízfej-jellegét. Ma erre az 5-8 „megyei" város képtelen. diszkrimináció ugyan már jó ideje nem létezik, de 10-15 évnyi kirekesztettség is számít — különösen az ismert paternalista rendszerben. Ha most a városok igazi autonómiája megvalósulhatna, a fejlődés új útja bontakozhatna ki — különösen ha aktív és offenzív önkormányzati várospolitikával párosul. Gazdasági értelemben is. Ha a jövő politikája képes lesz dotálni is Szegednek Dél-Kelet-Magyarországon elismerendő központi szerepét, meg- • változhat a város fejlődését meghatározó helyi és helyzeti potenciálok jelentősége is. A szellemi, természeti és táji adottságokhoz, a mezőgazdasági és ipari termelési hagyományokhoz mindenképpen fel kellene hozni a romló és stagnáló elemeket, az infrastruktúrát, a munkaerőhelyzetet. De ezeket nem részletezem, nem szeretnék huhogni. —Az említett külső körülmények milyen hatással voltak a város belső életére? — A magam szakterületén: minőségi és mennyiségi leépüléshez vezettek. A közelmúlt és a jelen ezért nem mutathat föl látványos építészeti akciókat, vagy a városi élet minőségét markánsan javító infrastrukturális beruházásokat. Sajnos, kiszámítható, hogy ez egy ideig még lényegesen nem változik. De legalább ne romolna! — A stagnálás éveiben, amikor látszólag nem történik semmi, a szegénységre, vagy más kényszerítő okokra hivatkozva ideiglenes, provinciái is megöl dósok kényszeríthetők ki — javíthatatlanul és jóvátehetetlenül. Képes-e ilyenkor az építész szakma erős lenni? Ellenállni? — Ilyenkor kellene nagyon vigyázni, hogy a MA nagyon prózai— időnként nagyon mohó — igényei miatt ne áldozzuk fel a HOLNAPOT, a HOLNAPUTÁNT, területben, természeti adottságokban, kultúrtörténeti, műemléki értelemben. Bölcs önmérséklet és arányérzék kell az egyensúlyozáshoz. — Igen ám, de egynémely újszerű, s mégis határozott jelenségre. Szeged. És a Tisza. Körtöltés. És ami kívüle található. A térképen egy-két centi távolságban két határ. Túlnan magyar néven (is) nevezett városok. Anyanyelvén boldogul az átruccanó. A terek, az utcák hasonlatosak. Nem idegen ott a magyar. Az odaátról jött meg minálunk otthonos. Talán mert az egyívású épületeket nem formázzák át az országhatárok? A mesterséges szétválasztódás mostanára—az emberi kapcsolatokban, a kereskedelemben, a turizmusban is—visszatalál ni látszik az építészeti értelemben megőrzött közös gyökerekhez. Nem volna itt az ideje, hogy Szegednek a hazai településfejlesztésben a mostaninál fontosabb szerep jusson? Legalább olyan, mint az első világháború előtt? — ezzel a kérdéssel kezdődött beszélgetésünk Kiss Lajossal, a város főépítészével. Aki velünk tart, látni fogja persze, sok egyébről is szó esik Szeged mai szerepkörének ürügyén. De kezdjük a múlttal. Szeged miért nem? — Minthogy a területi elcsatolások Szeged térszerkezeti helyzetét rontották, emiatt regionális központ-szerepe is csorbult. Féloldalas lett, természetes vonzáskörzete csökkent, kiszorult az ország területének szélére, keleti és déli köldökzsinórjai elszakadtak. A két háború után beállt hátrányos természet- és gazdaságföldrajzi állapot szinte orvosolhatatlan. Ahhoz, hogy a város kisugárzása és vonzó hatása érvényesülhessen a jelenlegi államhatárok figyelembevételével, európai, nyitott szomszédsági viszonyra lenne szükség. Ez azonban már nem az urbanisztika felségterülete! — Persze, jórészt a politikáé. Mint ahogy azé volt az ötvenes években is... — Közismert, hogy Szeged hosszú ideig politikailag mellőzött volt, s ezért sok tekintetben cl- és lemaradt a többi négy várostól. Ez a