Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-12 / 86. szám

1990. április 12., csütörtök 5 Sorsok a Gulácsy Teremben Macskássy Izolda grafikusművész Sorsok című kiállítását ma délután 4 órakor nyitja meg Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök a Képcsarnok Gulácsy Termében (Kárász utca 17.). Macskássy Izolda Marosvásárhelyen született. Tanulmányait Erdélyben, majd román ösztöndíjjal Ausztriában és Bulgáriában végezte. 1971 óta magyar állampolgár, a Művészeti Alap tagja. Derűs hangvételű, életörömet sugárzó grafikái maradandó élményt nyújtanak a látogatóknak. Táncos-sikerek A múlt hét végén rendezték meg az idei első bajnokságot a „D" osztályos versenytáncosoknak a budapesti Prelux TSK-ban. A három korcsoportban — a junior I., II. és felnőtt kategóriában — minden eddiginél nagyobb létszámú mezőny versengett az első helyekért: 104 páros. A szegedi Combat „D" SC táncosai közül 7 páros indult a versenyen. Standard táncokból 3. helyezett lett Kinyó Zoltán és Balaton Renáta. Latin-amerikai táncokból (junior I-ben) 3. helyezett: Bodó Balázs, Godó Zsanett, 6. Szekeres Attila, Tóth Vas Kata, A junior Il-ben: 1. Horváth Tamás, Csesznak Annamária, 5. pedig Kinyó Zoltán, Balaton Renáta. A felnőttek versenyében 6. helyezett: Papp Tamás, Vereczkey Zsuzsa. A táncosok edzője, koreográfusa: dr. Taródiné Tóth Erzsébet. Szinkronizált csecsemő Mikó István hangján ordít a kicsi sperma a többieknek: gyerünk gyerekek, nyomás, erre gyertek! A kicsi sperma egy fölöttébb megbízhatatlan, s általában önző korszakát élő amerikai üzletemberből származik, és egy meglehetősen egzaltált 33 éves, egyedül élő amerikai kisasszony méhében a petesejt felé nyomul — megszámlálhatatlan társával egyetemben. No persze, ő éri el először. A megtermékenyítés tehát megtörténik, s az anyaszív alatt szépen növekvő, kicsi élet szuverenitását jelképezve, a film rendezője szinkronizálja a magzatot, majd pedig a világra jövő újszülöttet. Ez a szinkronhang „reagálja le" a fölnőttek igencsak problémákkal teli világát. Probléma pedig már a szülésnél is akad, a vajúdó édesanyát Travolta, a taxisofőr szállítja be néminemű rodeó után a kórházba. Az édesanyának persze kellemetlen, hogy egyedül él. Szeretője tudniillik nős, családos férfi, segy áruházi vásárlás során az is kiderül — minek utána felettébb hangos a szomszédos próbafülke —, hogy nem egy. de több szeretőt tart. Hiába no, ez az önző korszaka éppen. Az édesanya pedig a kellemetlenséget olybá igyekszik feloldani, hogy mamájának, valamint a gyermekhez mindinkább hozzászokó Travoltának azt mondja, hogy az apa spermája egy orvostanhallgató fiatal testéből származik, af: féle „mirelitsperma". „Leszbikus vagy?" — nyílik tág1 Uj film ra a taxisofőr szeme, ám később, ha nem is minden probléma nélkül, megtapasztalja, hogy szó sincs erről. A Mikó-hangú kisgyereknek azonban apa kell. Látszólag minden ennek a függvényében történik Amy Heckerling filmjében, melynek címe: Nicsak, ki beszél. Dal Lehetne-e a nagyothallóké a Szent Gellért Konviktus? Kitették állásából, lakásából Maguk Komócsinék költöztették „Az épek felelőssége" címmel nemrégiben cikk jelent meg lapunkban a hallássérültekről, akiknek jelenleg nincs tető a fejük fölött. „Az IKV január 29-én fölszólított bennünket, hogy a helyiséget ürítsük ki, mivel födémcserét hajtanak végre, de másik helyiséget nem biztosítottak. A födémcsere jelenleg is folyik." Úgy tűnik, szegény nagyothallókra rájár most a rúd, merthogy időközben újabb levelet kaptak, ezúttal a városi főorvos aláírásával. Eszerint: „Mint szakmai felügyeleti szerv, nyomatékosan felkérjük a szervezet vezetőségét, hogy a klub — már korábban is — kifogásolt működtetését azonnali hatállyal szüntesse meg. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a továbbiakban az egészségügyi osztály részéről juttatott támogatást megszüntetjük. Semminemű ital árusítása, felszolgálása a klubfoglalkozás keretében nem történhet, és nem engedélyezett. Tekintettel arra. hogy a környék lakóinak beadványát megyei igazgatási szervek is kézhez kapták, várható, hogy a helyiség használatával kapcsolatos hatósági intézkedés is foganatosítható." Magyarán: — Bennem régóta forró indulatokat kavart föl a Délmagyarországban megjelent Az épek felelőssége című cikk. Minthogy az ügyben többszörösen elfogult és áldozat vagyok, nem kívánok nevem fölfedésével reagálni, mert egyéni sérelemként magyarázhatnák a választ. Márpedig itt valóban az „épek felelősségéről" van szó. — Nyilván személyes tapasztalatai késztették arra, hogy megszólaljon. — Még egyetemistaként 1943-tól a Szent Gellért Konviktus nevelőtanára voltam, bennlakással, 1946 márciusától az ott székelő Nemzeti Segély alkalmazottja, ugyancsak bennlakással. Szeptembertől létrehoztam a Juhász Gyula Diákotthont. A szakszervezetnek kicsi lett a Munkásotthon, megkapta a Honvéd téri laktanyát, székház céljára. A szakszervezet azonban a Szent Gellért Konviktus Kálvária utca 8—10. szám alatti épületkomplexumára vetett szemet, holott az nagy hálótermeivel, tantermeivel nem volt megfelelő szakszervezeti székház céljára. Arról nem is szólva, hogy teljes berendezésével, a konyhával, kultúrteremmel, a nagy sportteleppel, a műhelyekkel ideális volt diákotthonnak. A Nemzeti Segély bölcsődét, napközis óvodát, népkonyhát és orvosi rendelőt, középiskolás és egyetemi kollégiumot rendezett be ott. Magam, akkori lelkesedésemmel valami ideális makarenkói telepet képzeltem el oda, ezért a legnagyobb ellenállást váltotta ki bennem a szakszervezeti akció, melynek első állomásaként, mivel pártfegyelemmel befolyásoltak, visszaadtam MKP-s tagkönyvemet. végleg kiűzethetnek eddigi bérleményükből. Érthető hát, ha a mintegy 500 klubtag — amint korábbi írásunkból kiderült — új hajlék után kénytelen nézni. Az általuk kiszemelt épület a szakszervezet Tolbuhin sugárúti ingatlana, a hajdani Szent Gellért Konviktus, amelynek megszerzése azonban jelenleg — a bonyolult tulajdonviszonyok miatt — bizonyára meghaladja a hallássérültek erejét és jogi furfangját. Eddig az idő sem nekik dolgozott, ugyanis a szakszervezet vagyona, a szövetségi kongreszszus óta, az országos szövetség tulajdonába, annak 109 bejegyzett szakszervezetének birtokába, illetve kezelői tulajdonába ment át. A vagyonkezelő részvénytársaság foglalkozik majd a bevételt hozó működtetés lehetőségével, az ingatlanok elidegenítéséről azonban szó sincs — tudtam meg Horváth Károlytól, a megyei szövetség titkárától. Van azonban, aki — nem titkolt nosztalgiával — magát a tulajdonjogot kérdőjelezi meg, ezzel mintegy fölvillantva mégis egy halvány reménysugarat a hollássérültek előtt: talán mégis beköltözhetnek egyszer a hajdani Szent Gellért Konviktusba. — Tudott-e valamilyen konkrét lépést tenni az intézmények megmentésére? — A Nemzeti Segély hivatali és társadalmi vezetése is úgy látta, hogy a szakszervezet betelepülésével .bizonytalanná válik intézményeinek sorsa, ezért mint a Szent Gellért Konviktus „maradékát", megbíztak azzal, hogy próbáljam megmenteni az intézetet. Felkerestem Klug Pétert, régi központi felügyelőnket, a Szent Gellért Társaság Herczeg Ferenc után legnagyobb tisztségben levő tagját, vele többször találkoztam, leveleztünk. Herczeg Ferenc ezen alapon személyesen kereste fel Rajk László belügyminisztert az épület megmentésére. Rajk leiratot küldött Szeged polgármesteréhez — a Levéltárban az 1946. évi polgármesteri iratok közt megtalálható —, melyben közli, hogy az épület a fel nem oszlott Szent Gellért Társaságé, így a szakszervezetnek nincs joga elfoglalni. Velem úgy egyezett meg Klug Péter, hogy a Nemzeti Segély évi egy forint szimbolikus bért fog fizetni a Szent Gellért Társaságnak, engem pedig épületgondnoki feladattal bíznak meg. K. Gy. nevű egyetemi hallgatót vettem magam mellé nevelőtanárnak, akit beavattam a dologba. öt küldtem el a földhivatalba (nem tudom, akkor hogyan nevezték), hogy nézze meg a telekkönyvi lapot és kérjen másolatot. Ö azt a felvilágosítást adta, hogy a lapot kitépték. Ezt még ellenőrizni kellene... — Emlékezete szerint mikor „foglalta el" a szakszervezet az épületet? — A Nemzeti Segély időközben disszidált titkárának helyére 1946 novemberében már a szakszervezetisek embere került. Behívattak az irodára és közölték velem, hogy tudnak az „akciómról", és 16.-ával felmondták állásomat, felszólítva szolgálati lakásom sürgős elhagyására. A felmondási elfogadtam, mást nem tehettem, de a kilakoltatást nem, arra hivatkozva, hogy 1943 óta lakom — megszakítással — az épületben. — Hol sikerült elhelyezkednie, miután kitették az állásából? — Mint „mélylélektannal" foglalkozó, találkoztam Budapesten december elején egy szabadművelődési tanfolyamon Gartner Pállal, aki január l-jétől állást ígért a soproni Szabadművelődési Felügyelőséghez. Minthogy az MKP-ból kilépve és a szocdemekhez átlépve nem sok kilátásom volt Szegeden, örömmel fogadtam az állást. — Gondolom, a lakásból is gyorsan kitették a szűrét. — Ismételt szakszervezeti felszólításra vállaltam a lakás elhagyását is két kikötéssel: ha szüleimnek kiutalnak az Arany János utcában egy lakást, engem pedig a Katona utcába apósomékhoz költöztet a szakszervezet. A lakást napok alatt megkapták szüleim ott, ahol a kiürítés előtt is laktak, engem pedig szakszervezeti teherautóval nem akárki: Komócsin Zoltán és Komócsin Mihály személyes szállítómunkási ténykedésével apósomékhoz költöztettek. — Effélével nem sokan dicsekedhetnek! Ezután hogyan alakult a sorsa? — A Gazdasági Főtanács rendelete váratlanul állami kinevezési stopot vezetett be 1947-re, így 14 hónapig állástalan voltam Szegeden, amiről szegénységi bizonyítványom is van. Csak 1948 márciusában neveztek ki Szegedre a Szabadművelődési Felügyelőséghez, egyúttal április 1-jei hatállyal Sopronba áthelyezve. Az egyesüléskor, 1948-bán kizártak a szocdem pártból is,, csak 1953-ban (külön kérés nélkül) „rehabilitáltak", így jöttem vissza Szegedre a tanítónőképzőhöz. — Milyen szándék vezette, amikor elhatározta, mindezt nyilvánosságra hozza? — Ha a DM cikke arról számolt volna be. hogy a szakszervezet több száz szerencsétlen ember javára lemond a jogtalanul szerzett épületről, egy szót sem szóltam volna. Az azonban felháborító, ha igaz a hír: a szakszervezet eladásra kínálja fel az Inlak-nak... Egyéni sérelmeim mellett két, szivemhez nőtt emberbaráti és pedagógiai intézmény, a Szent Gellért Konviktus és a Nemzeti Segély tönkretételét is sajnálom. Ha több száz rokkant ember sorsát segítené az épület, tudnék felejteni... Chikán Ágnes Rehabilitálták Vajda László professzort A szegedi tanárképző főiskola tanácsa a következő nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkbe: „A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Tanácsa április 5-i ülésén határozatot hozott Vajda László, a Magyar Irodalom Tanszék volt tanszékvezető főiskolai tanárának erkölcsi rehabilitációjáról. Dr. Békési Imre főigazgató a tanácsülésen ismertette Vajda László munkásságát, életútját, és a kivizsgálóbizottság jelentése alapján a főiskoláról való eltávolításának előzményeit és körülményeit, melynek eredményeként 1966 szeptemberében a művelődési miniszterhelyettes minden indoklás nélkül felmenti Vajda Lászlót a tanszék vezetése alól. Ö így vallott ezekben a számára tragikus, nehéz napokban: ,Életelemem a fiatalokkal való nevelő foglalkozás. Talán nem hat frázisnak, ha azt mondom, hogy ez a bennem élő pedagógiai erosz követelménye. Fiatal hallgatóságomtól megfosztva, valóságos életelememtől ragadnak el.' És valóban, egy esztendő múlva, 1968. július 9-én meghalt, 59 éves korában. A főiskola tanácsa határozatban nyilvánítja ki, hogy a Vajda Lászlóval szemben hozott adminisztratív intézkedések szakmailag megalapozatlanok voltak. A főiskola kérte az intézmény főigazgatóját, hogy a Művelődési Minisztériumban kezdeményezze Vajda László rehabilitációját. A Magyar Irodalom Tanszék tudományos emlékülést rendez május 4-én, 14 órától a főiskola dísztermében, melyet Vajda László emlékének is szentelnek." A rehabilitációk korában, amikor a bűnöket bevalljuk, s elolvasunk egy ilyen nyilatkozatot, mint a fönti, ellenálhatatlan erővel tör föl az emlék: a felnőtt-diákévek első vizsgája, magyar irodalom taaszék. minden hallgatók Vajda Laci bácsija mosolyog, Nexő, mondja, az első szótagra tesz; a hangsúlyt, ebből is tudni, meg Laci bácsi fölcsillanó szemében is látni — egyik kedvence ... A Szürke fény, A vörös Morten, Hódító Pelle, Ditte, az ember lánya — kavarognak a címek az elsős vizsgázó fejében, aztán hoszszú, néma csend .. . Nem olvasta. Társa sápadt arcára pillant, aztán apró betűkkel teleírt papírfecniket csúsztat izzadó tenyerébe. Puska! Meg van mentve! Lacj bácsi elkéri az indexet, jeles, mondja, fölnéz, mosolyog. A delikvens arca immár vörös, mint a céKla, szégyenét nem képes rejteni. Az ajtóban megállítja a professzor szeretetteljes hangja: „Olvasni magunk miatt érdemes, nem a vizsgára, kedves ..." Akkor vizsgáztatott magyar szakosokat utoljára. Engem először és utoljára. Később, amikor egyik „tanárunk" Sak.'.zpirt okitott nekünk ugyanazon a tanszéken és scianc fikcsönnek nevezte „szakterületét" — de sokszor eszembe jutott, amit Laci bácsi azon az első vizsgán mondott. S. E. Milliók az alapból A Munkaügyi Tanács tagjai — többek között az ifjúság, a megváltozott munkaképességűek, a cigányság, az elmaradott térségek önkormányzatainak képviselői — azt javasolják az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének, hogy a Foglalkoztatási Alap erre a célra fenntartott 50 millió forintos keretéből több, a hátrányos helyzetűeket szolgáló alapítvány kapjon támogatást. így a Hill Junior-alaphoz — amely a fiatal felsőfokú végzettségűek pályakezdését hivatott segíteni — 1 millió, az alkoholbetegek rehabilitációs alapjához 2 millió, a falusi turizmus munkahelyteremtéséhez 3 millió forinttal járulhatna hozzá az alap, a javaslat szerint.