Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-02 / 77. szám

' 8 1990. április 2., hétfő DM RÖVIDEN Változékonyra fordul az idö Előrejelzés az ország területére ma estig: országszerte napos idő lesz. Időnként már megnövekszik a felhőzet, eső nem várható. Reggelre néhol ködfolt képződik. A megélén­külő délnyugati szél délután a Dunántúlon északnyugatira fordul, és megerősödik. A várható legalacsonyabb reggeli hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, helyen­ként gyenge fagy is várható. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 17, 22 fok között lesz. Mí történik? HÉTFŐN Harmath Istvánné, a Ma­gyar Demokrata iFórum kép­viselőjelöltje találkozik vá­lasztóival 19 órakor Szaty­mazon, a művelődési ház­ban. Vendége iPóda Jenő, az MDF képviselőjelöltje. A Vasutas Művelődési Ház szalontánc tanfolyamá­ra még lehet jelentkezni 11 —17 éves fiúknak és lá­nyoknak. KEDDEN A felfedezés táguló hatá­rai című amerikai kiállítás délelőtt 10 és délután 6 óra között tekinthető meg az if­júsági házban — vasárna­pig. A Gépipari Tudományos Egyesület Csongrád megyei szervezetének korróziós szakosztálya műszaki anké­tot rendez Multiprotékt tűz­védő festékek ipari alkal­mazása címmel, délelőtt fél 11 órakor a technika háza földszinti nagytermében. Előadók: dr. Vlasics .László és Kamarás László (EMI). A köjál nyitott rendelőjé­ben, a Derkovits fasor 7—11. szám alatt, szakemberek részvételével tanácskozást tartanak délután 2 és 5 óra között. A hanglemezbarátokat dél­után fél 5-re várják a Pos­tás klubba. A Vasutas Művelődési Ház újabb jógatanfolyamo­kat indít április 3-án és 4­én (délután 5 órától). A fog­lalkozásokat Benke Etka és Benke Mária vezetik. A JATE aulájában a Vil­nius z Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a Sziljaisz kórus ad koncertet, este 7 órákor. A Juhász Gyula Művelődé­si Központban működő Gőz­erő együttes 19 órától Te­mesváron lép fel. Az MSZMP szegedi koor­dinációs bizottsága a Csap utca 62. szám alatti párt­házban délután fél 5-kor összevont taggyűlésen fel­szabadulási emlékünnepsé­get tart, amelyre meghívja a szegedi párttagokat. A makói művelődési ház­ban 19 órakor SZDSZ nagy­gyűlésen dr. Kertész Dezső képviselőjelölt mond beszé­det. Vendég lesz Darvas Iván színművész. A Dél-Alföldi Magazin műsora A Dél-Alföldi Magazin hétfőn este a 2-es progra­mon, a szokásos időben 20 órakor jelentkezik. Az adás egyetlen témája: tudomá­nyos kutatás — pénz nél­kül. A Dél-Alföldön több tudo­mányos kutatóintézet fog­lalkozik mezőgazdasági jel­legű kutatással. Az utóbbi évek viszonylagos konjunk­túrája talpon tartotta az in­tézeteket, de a kezdődő 90­es évek már nem biztosíta­nak jövőt a számukra. Rá­adásul a rendszerváltás sem kedvez az ott dolgozóknak. Hiszen, Nyugaton ilyen ál­lami kutatóintézetek alig­altg találhatók. A bizonytalan helyzetbe sokféle féle'em és ae«oda­lom jelentkezik, melynek feloldására kevés lehetőség PODMANICZKY SZILÁRD Színezhető képeslap Volt egy emberszabású nőm, de lapos, és mint egy hering, tátogott. Vele voltam, a kőtömböknél. Azt mondta, szakítsunk egy kis időt. Beletéptem. A hajfürtök nehéz vi­harából pattant elő egy villogó tek­nősbéka. Vette a bátorságot, aho­gyan tudomásul vesz a rezervátum szélére tolt műszer. „Apa, a fúrót!" Az írásom ezalatt megszáradott, csak a fogaim élcelődtek egy-két betűvel; a meghatározás a múlté. Ezalatt nyelt kettőt. Tűvel forszí­rozta a hajnali csillagokat, melyek mint a döglött kalapács rosszul el­sült patronjai helyezkedtek egyre közelebb a magába süllyedt alaszkai búvárhoz „Se szemüveg, se palack, belehalok!" Csak nem beteg? — kérdeztem, s egyből a kollektív erőt figyeltem benne, azt a folyosón ha­gyott hideg krumplit, mely a nyelé­si inger és a gyomor közötti légüres térben egy szabad buborékot képez. Támadni rá nem merek. S akaratom is oly gyenge — neki ez lesz a vég­zete —, akárha dacosan doromboló mellet akarnék. Kiveszik, azután felemelik a fejüket. A cerkóf maj­mot mégse fiatalasszonyként ábrá­zoljuk. Az ábrázolandó test különös tünete modern korunknak, és nem tudom, milyen tulajdonságokat vá­runk el egy élő rendszertől, holott újra és újra számolnunk kell az együttéléssel, ha csak megközelítő szinten is, a valós világgal. Minden légzés előtt ott van a prebiotikus állapot, ahol a kártyák kevert lap­jait tekintve egy gyógyszerészsegéd levegőhöz sem jut. Egy kicsit még nekem is ronda ez a nép. — Mennyit kell várni egy tele­fonhívásra? — Körülbelül egy órát. — Óh, az sok! Táviratot küldök. Itt a címzett neve, címe és a szö­veg. — Legyen szíves, írja rá (tegye) a feladó nevét és címét is. — Így jó. — Kérem, adjon képeslapokat és 5 szép, 90 centime-os bélyeget. — Tessék a bélyeg, de képesla­punk nincs. — Köszönöm. — Szemben a trafikban kap pisz­tolyt. Azzal főbe löheti magát. — Köszönöm. Mennyivel tarto­zóm? — Tisztán látom, de nem mondom meg. — Fékezze magát, nagyapó. — Rudi — mondta egy kislány —, fogásaim még megismered — s el­sietett. A hóban feketébe öltözött alasz­kai búvárok úsztak a tér felé. Két óráig tartott a vizit, s mint szemta­núba a kevés gyakorlások alatt, is­mét belémkaptak. Titka van? — kérdeztem, s lábammal a súlyos szembajban szenvedő, harapásra kész apóra mutattam Valami oka csak van rá? — foggattam tovább a társaság szélén borotválkozó kau­kázusi férfit. Mondtam, és a torkán élezett pengén átmosódva, sikongó hangokat tolt hozzá: vagyis a gon­dolat megegyezik-e bármilyen ta­pasztalatunkkal? Na. Emlékszem, a havas kertben fújt a hóvihar és a sötétségben lassan indult el az ál­lat; a hangomat, a kezeimet, a lá­baimat nyalta. Akkor határoztam el, hogy semmit sem csinálok töb­bé. Ezt egyszer kitaláltam, és soká­ig megmarad. A bennünket érdek­lő összefüggések nem innen derül­nek ki, az aritmetika, a logika, a tüdő és p - • • csak jókora ékkövek a markolaton, ám a megtévesztésig isteni, hogv beteges szédelgésedben melléjük állítsd a mulandóságot, ezt az egy fiút látott nőt. Számomra minden közömbös; vitézeink a szirt­fokon?. tartogasd ezt jobb napokra, ahogy halott ember szava nem felel dadogva. Asszonyom ezalatt munká­nak tetteti magát, dinggg!, az ösz­szeférés. keresztkefélés, mi úgy se mennénk vele sokra. A szónok min­dig e tájban van. Röfög, hát mit te­gyünk? Alánosán megismerte az életet. Melyiket? Az esték már hű­vösek. és már a te lábad is hosz­szabb az éjszakánál, a hirtelen ki­mondott éjszakáknál. VF"»«7T<íKMOSAT4iS Kérjük, „vizes" ügyben ne telefonáljanak a közel­jövőben szerkesztőségünk­be, a Szegedi Vízmüvek és Fürdők Vállalat Ugyanis áp­rilis 2-ától 22-éig vízháló­zat-tisztító mosatást végez a város egész területén. Ennek kapcsán a víz zavarossá válhat, ami azonban nem ártalmas az egészségre. Ezért és az esetleges nyo­máscsokkenésért a lakosság megértését kéri a vízmű vállalat. látszik. Ebben a szorító helyzetben kérdezzük a Sze­gedi Akadémiai Bizottság, a Gabonakutató Intézet, a Szarvasi Halbiológiai Köz­pont, a Magyar Tudományos Akadámia, a MÉM, a Szege­di Biológiai Központ, vala­mint a Szőlészeti és Borá­szati Kutató Intézet véle­ményét. A stúdióba meghívott vendégek: dr. Barabás Zol­tán akadémikus és Zsitvai Attila, az ország főkerté­sze, Tuza Béla szerkesztő­műsorvezetővel várják az önök kérdéseit a 62/12-715­ös telefonszámon. Egyben felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy pén­teken az l-es programon második alkalommal jelent­kezik a Virradóra, a szegedi stúdió reggeli műsora. Félvilágositás — Papa, tudod mi­lyen az a kalózfilm? — ??? — Csak a félszemúek nézhetik. (manczy) A VÁROSI TELEVÍZIÓ MOSÓRA 17.30: Képújság. 18.30: Élőadós — A felfedezés tá­guló határai — amerikai ki­állítás az ifjúsági házban — Mire elég a város pénze? — tanácsülés után — Szeged fürdőváros? — Színházi fesztivál — Diákok tüntet­tek — Vendégünk a DM új főszerkesztője. Szerkesztő: Vass István Péter. Műsorve­zető: Lang János. Az adást kedden délelőtt 10 órától megismételik. MINISZTERELNÖKI REZIDENCIA. A mindenkori miniszterelnöki rezidenciának a II. kerületi Vérhalom téren levő — 1928-ban épült, barokk stílusú — épületet nevezték ki. A kétszintes épület felújítási munkálatait a Fővárosi 2. Számú Építőipari Vállalat szak­munkásai végzik. Jelenleg az utolsó simításokon dolgoznak, festenek, mázolnak. Az el­következendő rapokhan sor kerül a rezidencia bútorzatára is. A házunk liftje önálló életet él. Régóta figyelem különös megnyilvánulásait, ezért batran állíthatom: követ­keztetésem helyes és tá­madhatatlan, csak az ké­telkedhet benne, aki álta­lában véve érzéketlen a lelkek finom rezdülései iránt. Súlyos tévedésben élnek házunk azon lakói, akik — a második emelettől kezdve — levegő után kapkodva, elfúló hangon illetik öt oly kifejezések­kel, amelyek szókincsük alantasabb rétegeiből va­lók. Mert hogyan romlik el egy közönséges lift? Nyek­ken egy nagyot, aztán he­tekig áll sötéten és bután. A miénk viszont nem­hogy naponta, de órán­ként, sőt — nem túlzás — percenként képes más és más formáját adni a sé­rült lélek viselkedésének. Ha ajtónyitásnál világit, utána viszont csak vak­sötétben közlekedik, ebből borongós kedélyállapotára következtethetünk. Van úi,-. hogy nem arra az A lift lelke emeletre visz, ahova küld­jük, hanem kettővel lej­jebb. Ez a legegyszerűbb változat: bárki rájöhet, hogy kettővel magasabb gombot kell megnyomnia, hogy a kívánt emeletre jusson (a kilenc-tizediken lakók persze ki vannak zárva ebből a játékból). Viszont, ha valaki lefelé akar mt'.ini, már izgalma­sabb a helyzet. Nyom egyet a maga emeletén, aztán rohanni kezd lefelé, és ha elég gyorsan ugrál a lépcsőkön, két szinttel lejjebb beszállhat. (Több­nyire persze az történik, hogy valaki mór félúton elviszi a liftet.) Érdeke­sebb, amikor meg se áll velünk a kilencedikig. Megoldás természetesen ilyenkor is van, de ez nem kevés bátorságot és ütem­érzéket követel attól, aki nem akar beleszédülni a lefelé keringésbe, ha pél­dául csak a másodikra akar eljutni. Ekkor ugyan­is úgy kell megnyomni a piros megállító gombot, hogy a lift — a fékutat is beszámítva — pontosan a kívánt emelet ajtaja előtt álljon meg. Ha elvétjük a megfelelő pillanatot, hosz­szabb időt is eltölthetünk a szabadulásig két emelet közé szorulva, ami nem számit okvetlenül bajnak, feltéve, hogy van nálunk elegendő élelem és olvas­nivaló. És mindez semmiség ahhoz képest, hogy pár napja azt is megválogatja, kivel indul el és kivel nem. Hogy ezt milyen alapon teszi, nem tudni. Egyes . lakók máris annyi­ra félnek tőle, hogy be sem szállnak, pedig a lift egyelőre csak a földszint és a tizedik emelet között közlekedik. Könnyen lehet azonban, hogy — betöltve valamely túlvilági hatalomtól kapott küldetést — hamarosan a mennyország és a pokol között futja kitágított pá­lyáját, és már e világon elvégzi a lelkek osztályo­zását. Ezt tartsuk eszünkben, ha mégis belépünk fekete ajtaján. (nyilas) HÉT VÉGI PIACI ARAK Az élö csiTke kilója 60-80, a tyúké 70-80, a pulykáé 80­100. a kacsáé 78-80, a bur­gonya 8-16, a tojás darabja 2,50-3 forint. A sárgarépa csomója 10-20, kilója 15-40, a korai petrezselyem csomó­ja 6-15, kilója 40-80, a vö­röshagyma kilója 7-16, a fe­jes káposzta 15-26, a kelká­poszta 20-30, a karalábé 10­12, a karfiol 180, a paradi­csom 280, a saláta darabja 2-12, a primőr zöldpaprika 4-16 forint. Az uborka kiló­ja 88-110, a zöldborsó 100, a fokhagyma 80-100, a paraj 40-60, a sóska 40-60, a hóna­pos retek csomója 3-15, a gomba kilója 90, a téli al­ma 15-50, a héjas dió 70-80 forint. A szárazbab kilója 80-100, a savanyú káposzta 40, a mák literje 60-80 fo­rint. AZ SZKV AJÁNLATA A Szegedi Közlekedési Vállalat karbantartó üzeme felajáhlja szabad kapacitá­sát festő, mázoló, tapétázó: víz- és központifűtés-szere­lő; kőműves: lakatos; he­gesztő; villanyszerelő; asz­talos szakipari munkákra. Vállalunk felújítást, átalány­díjas épület- és lakáskar­bantartást is, közületeknek és a lakosságnak. Kedvez­ményes árak, részletfizeté­si lehetőség mellett pontos, •gyors, megbízható szolgálta­tásokat, garanciát biztosí­tunk. Felmérésünk, áraján­latunk díjtalan! Címünk: 6724 Szeged, Külső Pulz ut­ca 2. Levélcímünk: 6701 Szeged, pf.: 78. Telefonszá­munk: (62) 13-211. Ügyinté­zőink: Gidai Sándor üzem­vezető, Sánta Attila műve­zető (x) Gyermekbarátok programjai Az MSZP Tisza-parti székházában április 30-ig a következő foglalkozások lesz­nek: hétfőnként fél 5-től ro­mán nyelvoktatás; szerdán­ként fél 5-től modellezés, csütörtökönként fél 5-től angol nyelv, pénteken fél 2-től környezetvédelmi, 4-től latin nyelv, fél 5-től mo­dellező és sakk szakkör, szombatonként délelőtt 10 órától videofilm-vetítés. Ki­helyezett szakkörök: hét­főnként német nyelv* — Tol­buhin sugárút 14., 16 óra; keddenként 16.30-kor Basic­tanfolyam — Tarján IV-es (piros) iskola; szerdánként rádióamatőr szakkör, fél 5­től az MHSZ-nél (Kossuth Lajos sugárút 2), egészség­ügyi szakkör a SZOTE főis­kolai védőnőképző szakán (Odesszai körút 31.), 16 órá ­tól; szombatonként játszó­ház a Csongor téri székház­ban — délelőtt 9 és 13 óra között. A szakkörök ingye­nesek, felvilágosítás szerdán 15—18 óra között a 13-026­os telefonon. Bongó-sorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szerint a március havi Bongó-sorsolás kihúzott nyerőszámai: 2 083 1 86. A nettó nyereményösszegek a következők: — 2 számjegye 86 70 forint — 3 számjegye 186 700 forint — 4 számjegye 3 186 7 000 fórint — 5 számjegye 83 186 70 000 forint — 6 számjegye 083 186 700 00 forint — a sorsjegy száma 2 083 186 7 000 000 forint DÉLMA6M0KSZA6 Politikai napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy bónapra 101 forint. ISSN 0133 —025X

Next

/
Thumbnails
Contents