Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-07 / 82. szám

EGY NEW YORK-I IDEGGYÓGYÁSZ VÉLEMÉNYE Unitárius királyunk törvénye időszerű — Eddigi kutatói eredményeiről annyit tudok, hogy a hetvenes évek elején az emberi látórendszer kontraszt érzékenységének mérését vezette be a klinikai ellátásban, s ezzel további bizonyítékot szolgált arra, hogy a látórendszerben „csatornák" vannak, melyek különböző nagyságú ábrákra válaszolnak. A 80-as évek kutatói eredménye, hogy rávilágított: a Parkinson-kór nemcsak a mozgásrendszer betegségét jelenti, hanem a látórendszerét is. Ezzel a látórendszer élettanáról adott új ismereteket. Kutatómunkája elismerése, hogy az utóbbi 15 évben az állam támogatja tevékenységét és, hogy számos ideggyógyász-társaság vezetőségének is tagja. Ön politizál-e az USA-ban? — Nem. Egyetlen magyar emigráns egyesületnek sem vagyok a tagja. — Mégis aláirta a román-magyar kölcsönös megértést ösztönző nyilatkozatot. Miért? — A magyarországi viszonyokat figyelemmel kísérem. Édesanyám jóvoltából 33 éve rendszeresen olvasom a Délmagyarországot, a Magyar Nemzetet, az Élet és Irodalmat, valamint a HVG-t. Ezért tisztában voltam Tornász Sándor barátom kezdeményezésének jelentőségével: a romániai események után az emigráns magyar és román értelmiség jeles képviselői fejezzék ki örömüket és reményüket, hogy a két nép ezután együtt fog haladni, és barátságban él. Az aláírók között van például a Nobel-díjas Wigner Jenő, az ismert filozófus, Heller Ágnes, továbbá George Palade NobelA kölcsönös megértésért emelték fel szavukat Nyugaton élő román és magyar értelmiségiek a tavaly decemberi romániai események után. A nyilatkozatot három szegedi születésű személyiség is aláírta: a kezdeményező Tornász Sándor (a Rockefeller Egyetem professzora), továbbá Kerényi Tamás (a Sinai School of Medicine professzora) és Bódis-Wollner Iván (az Mt. Sinai School of Medicine professzora), akit beszélgetésre kértünk. díjas professzor, Ionescu drámaíró, Paul Goma író. A számomra azért volt jelentős ez a tett, mert úgy gondoltam: a magyarok részéről is fontos hangsúlyozni, készek vagyunk az együttműködésre, mert nem vagyunk olyanok, mint amilyennek ellenségeink beállítanak minket, nem vagyunk „fasiszták, soviniszták. idegengyűlölők". Azt remélem, ez a humanista együttes nyilatkozat javít azon a rossz hírnéven, amely eddig is sokat ártott a magyarságnak. — Ezek szerint, Ön azt tapasztalja. nem olyannak ismernek minket Nyugaton, mint amilyenek vagyunk? — A nyugati sajtó — még a konzervatív beállítottságú is — alapvetően liberális. Ezért rendkívül érzékenyen reagál minden olyan állásfoglalásra, eseményre, amelyet fasisztoid jellegűnek ítél. Magyarországon sok ember nem érzi. menynyire fontos az, hogy a nyugati sajtó milyen képet alakít ki hazánkról Ezért sokan föl sem tudják mérni, mennyire ártanak az országnak azzal, hogy felelőtlenül vagy rossz pillanatban, vagy félreérthető stílusban nyilatkoznak... ' - Ön 1956-ban MEFESZ-es nemzetőr volt. Ma rendszeresen újságolvasó, s mint aki több évtizede egy demokratikus hagyományú országban él, hogyan vélekedik a hazai politikai változásokról? — A választásokon a magyar nép bölcsessége győzött. Az első forduló nekem azt jelentette, hogy nem pártideológiákat. hanem személyisége ket választottak meg. Az ország ér dekét viszont nem szolgálja a frakcr ózás, a népi-urbánus ellentét felmelegítése, az, hogy a pártok egymással vitáznak. Az erkölcs elsőrendű fontosságában jó lenne, ha minden párt egyetértene. Jót tenne az országnak, ha a létező humanista hagyományokra építenének, ha a Nyugat tudomására is hoznák, hogy: például ez az ország több tízezer lengyelországi zsidót befogadott a második világháború alatt, mikor se Svájc, se az angolszász államok nem voltak hajlandók erre. A XVI. században János Zsigmond erdélyi fejedelem és magyar király törvénybe iktatta, hogy vallása, véleménye miatt senkit se lehessen a politikai életből kirekeszteni. Jó lenne a világ tudomására hozni, hogy a magyar unitárius király uralma alatt az emberi jogok e fontos dokumentuma megszületett, s meg is valósult — a XVI. századi Erdélyben... Ú.I. DM 7 1990. április 7., szombat magazin ELŐSZÖR 1848 DECEMBERÉBEN UTASÍTÁS 1849-BEN A Kossuth-címer A címer a középkori fegyverhasználaton alapuló, leginkább pajzs formájú szimbólum, amelyet magánszemélyek, testületek és államok megkülönböztetó jel gyanánt használnak. Magyarország címerpajzsa fölé a XIV. századtól helyeztek koronát. Először nyitott, leveleset, majd a XVI. századtól már következetesen a Szent Koronát. A korona, mint egyes álláspontok szerint a magyar címeren a királyi hatalom jelképe (más elmélet alapján az egész országot jelképezi, ám erre itt nem térhetünk ki), először az 1848 — 49-es szabadságharc idején került le a címerpajzsról. A koronájától megfosztott magyar címert elóször a köztársaságpártiak már 1848 decemberében, V. Ferdinándnak a trónról való lemondatása, illetve Ferenc Józsefnek a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül történt uralomra lépése után kezdték el használni a „Március Tizenötödike" című újságban. A korona eltávolításával azt akarták kifejezni, hogy törvénytelennek tekintik Ferenc József uralkodását. Példájukat mind többen követték, és egyre sűrűbben lehetett találkozni a korona nélküli kiscímerrel. 1849 tavaszán, az április 14-én Debrecenben elhangzott Függetlenségi Nyilatkozat után Kossuth Lajos kormányzó-elnök utasítást adott az új, tényleges — királytalan — helyzetnek megfelelő, korona nélküli magyar országcímer hivatalos használatára. Magyarország új címere hivatalosan elóször az állami pecséten tűnik fel, ahol a címert fedő és a kettós kereszt tövében lévó koronát keresztben fekvő babérágak helyettesítik. A címerpajzsot a nemzetiszínű szalagra helyezett, az akkoriban jogilag az országhoz csatolt és kapcsolt, valamint társult területek — mint például Erdély, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia, Galícia, Lodoméria, Kunországstb. — jelvényei vették körül. A pecséten „a magyar álladalom pecséte" körfelirat és az „1849" évszám olvasható. íme, így született meg az a címer, amely Kossuth-címerként vonult be a magyar köztudatba. A szabadságharc bukása után a koronátlan címer a népművészetben és a Kossuthot külföldre követő emigránsoknál élt tovább. Hivatalosan az elsó világháború után élesztették fel, amikor Károlyi Mihály miniszterelnök 1918 novemberében a lombdíszes Kossuth-címert rendszeresítette a magyar államjelvényeként. 1919-ben, a Tanácsköztársaság megszűntét követően visszaállították a régi, koronás címert. 1946. február l-jén, Magyarország köztársasággá vált, és az állam vezetése visszatért a Kossuth-címerhez. A hivatalos lap fejlécén 1947. január l-jétől látható a koronátlan kiscímer az 1949. augusztus 20-án kihirdetett Alkotmányban leírt új, kerek, minden hagyományt felrúgó, kalapácsos, vörös csillagos, búzakalászos címer megjelenéséig. Nem csoda, hogy 1956 októberében kinyírták a zászlókból, és a forradalom ismét visszanyúlt a Kossuthcímer szimbólumához, ha csak néhány napra is. Ma ismét napirenden van országcímerünk kérdése. Vajon melyiket kívánja majd a nemzet az ország megtestesítőjeként, jelvényeként látni? A koronásat, amely évszázadokon át ragyogva képviselte a nemzetet, vagy a koronátlant, amelyhez a szabadságharc és forradalmak kapcsolódnak? CSONKARÉTI KÁROLY DUSA LAJOS Mintha a Hold fia lennék Nagy cenzor a felleges ég, jobbról telek, balra fogyok. s te is adsz a látszatokraj j i i r- Ha fényem nem is láthatod Pedig érted való vagyok llOLCL TI Cl teljes vagyok, — senki foglya hol elrejtve, hol ragyogva