Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-28 / 99. szám

• i1 t. . DÉLMAGYARORSZÁG 80. évfolyam, 99. szám 1990. április 28., szombat Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 4,30 forint Gazdasági kulcsminisztérium várható r Áz MDF tervei — Ujabb tüntetések Bukarestben Moszkva kemény álláspontja — Az MSZMP perel Nemcsak a kormány, hanem annak struktúrája is vál- Önszerveződő Szegedi polgárok tozik az MDF tervei szerint. A Fórum tegnapi sajtótájé­koztatóján azt jelentették be, hogy a pénzügy bevonásával egy gazdasági kulcsminisztériumot kívánnak létrehozni. Ebből az elképzelésből az újságíró azt a következtetést bá­torkodik levonni, hogy az MDF tán folytatni kívánja — sőt hatékonyabbá tenni — azt a monetarista ihletettségű gazdaságpolitikát, aminek néhány kis eredménye lassan beérni látszik a magyar gazdaság átrendeződésében. A hazai hírek közül talán még azt érdemes kiemelni, hogy Magyarországra érkezett a dalai láma. Külföldről meglehetősen fontos információk érkeztek. Mindenekelőtt arról, hogy Moszkva álláspontja megkemé­nyedett Litvánia függetlenségi törekvéseivel kapcsolatban; kompromisszumra nem hajlanak. Litvániában pedig a gazdasági blokád egyre inkább érezteti hatását, elégedet­lenséget váltva kl a helyi vezetéssel szemben. Bukarest­ben további tüntetésekre került sor tegnap, a horvátor­szági választásokon pedig jobbközép siker született: a Horvát Demokratikus Közösség nagy fölénnyel nyeri föl­tehetően a választás első, és valószínűleg második fordu­lóját is. Szávay István Egyesületek a kerek asztalnál Az MDF átstrukturálja a kormányt A Szegeden működő pol- Szegedi Magyar—Finn Ba­gári egyesületek egy cso- ráü Kor, a Szegedi Magyar portja — közös érdekeik —Német Baráti Kör, a Sze­képviselete céljából —áp- gedi Operabarátok Egyesü­rilis 26-án megalakította a iete és a Szegedi Magyar­Szegedi Polgári Egyesüle- Román Baráti Kör — látta tek és Körök Kerekaszta- el kézjegyével. A kerekasz­lát. Az újonnan alakult tal nem zárt formáció, ellen­kerekasztal tagjai az aláb- kezőleg: ínyitott minden bi nyílt levelet küldték meglevő vagy szerveződő Szeged Megyei Város ta- szegedi egyesület, kor és tár­nácsához: saság előtt. Csatlakozási igé­_, nyék a következő címen je­„Tisztelt Vamsi Tanács! A lenthetők be: Szeged, Vö­társadalmi elet alakulása rösmarty utca 3. Telefon: törvényszerűen teremt le- j 2-059. hetöséget a közösség tagjai " * spontán szerveződéséhez. 'Ezt bizonyítja, hogy napja- E kerekasztal spontán inkhan Szegeden is — a már módon jött létre a célból, hosszabb idő óta működő hogy a Szegeden és vonzás­egyesületek mellett — újabb körzetében létező, létrejövő Az MDF modositam kí- magyarokkal 1956-han tör- közősségek alakulnak. E kő- önszerveződő csoportokat vanja a kormány struktúrá- tént. A témával kapcsolat- ősségekhez csatlakozó i»l- segítse. Meggyőződésük, ját — hangzott el a párt ban felvetődött a kérdés: ha gárok e szervezeteken belül hogy a jelenlegi és az eljö­pénteki sajtótájékoztatóján, kormányra kerül az MDF, csak akkor találnak egymás- viendő önkormányzatnak Kulin Ferenc alelnök el- vajon elismeri-e a független na, ha ez azok működéséhez nem szívessége, hanem kö­mondta, hogy a pénzügyi Litvániát. Kulin Ferenc vá- elengedhetetlen helyisége- telessége, hogy e lakossági tárca bevonásával létrehoz-{faszában rámutatott: An- ket a város rendelkezésükre kezdeményezésre született nak egy gazdasági kulcs- tall József pártelnök néhány bocsátja, ezzel teljesítve a' csoportok infrastruktúrá­minisztériumot, a munka- héttel ezelőtt úgy nyilatko- polgárai iránti ilyen irányú ját, tevékenységük zavar­ügyi és foglalkoztatáspoliti- zott, .hogy Magyarország eb- kötelezettségéit. Ennek tu- talansógót biztosítsa. Nyil­kai ügyek intézésére pedig ben a kérdésben követni datában a kerekasztal nyo- vánvaió, hogy e szervezetek új minisztérium felállítását fogja az Egyesült Államo- matekkal kéri a városi ta- működéséhez a jó szándé­tervezik. kat. Egyelőre azonban még nácsot, hogy a felszabaduló kon kívül szükséges az is, Továbbra sincs döntés még nem lehet megjósolni, hogy középületek újraelosztása hogy megfelélő elhelyezés­árról, hogy melyik tárca élé- a kormányra kerülés idejére során ezen igény kielégítő- sel, információs hálózattal re ki áll ez még függ a milyen állapotok alakulnak sét ne tévessze szem elől. rendelkezhessenek. Jelen­koalíciós ' tárgyalásoktól ki Litvániában, így tehát Kézenfekvőnek tűnik, hogy leg ugyanis ezen egyesüie­Egyedíil az tűnik biztosnak' azt sem lehet pontosan meg- a kerekasztalba tömörülő teknek nincs sem levélcíme, hogy a földművelésügyi mi- mondani, hogy az akkori fej- egyesületek a — néhányuk sem telefonszáma; csak va­niszteri posztot a kisgazda- leményekre miképpen rea- altal már eddig is használt lamely tagjuk, vezetőjük la­párt jelöltje töltheti be Az §ál a magyar kormány. Az ~ Vörösmarty utca 3. szám kásán szerveződhetnek. Tel­MDF egyébként többségé- bizonyos, az MDF állás- a,atti varosi népfrontelnök- jesen logikus, hogy — le­ben nem saját pártja tag- pontja kialakítása során fi- helyiségeiben működ- kintve, hogy alapvetően kul­jait jelöli a tárcák élére, gyelembe veszi a kelet-kö- h«*enek. Meggyőződésük, tun hanem nagy tekintélyű nas^ zép-európai demokratizáló- ho§y az egeszseges demok- szó tudású nemzeSSű ^ dási folyamatokat, csak- ratlkus polgári elet elősegf- honban legyen székhelyük, mélyiségeket, akik sem ko- úgy, mint a kisebbségek, a rábban, sem most nem vol [ H Anyanyelvápolók Szövetsé- rábban is helyet kapott. (Beszéd- és Magatartás- Mint az alapítók képviselői a Meggyőződésük, turális szerveződésekről van abban a kultúrott­tak párttagok. A tájékoztatón újból meg tése a város alapvető érde- ahol az ott meglevő infra­kísnernzetek ÜR'éten^köte- ke" Az **umentu- struktúrát használhatják, s lező érvényű morális érve—mot tlz egyeaület ~ 021 aho1 némelyikük már KO ket. Lansbergis, litván el ...te- ... „„„éhként úev nvilat­erősítették, hogy minden """„,t ,, Mm kSLá^Á 4 kultúra Munkacsoport), a elmondották, ez a kerek­szakembernek a munkájára f \ f f í f.S-, JJ" Délszláv Szövetség Területi asztal nem egyesületek fö­igényt tart az új kormány, h°gy ^"^űlri uT Va^mánya, a „Fészek" lötti szerv, önmagában nem potitiKai allastogiaiasra, na- Nagycsaládosok szegedi is jogi személy, hanem pil­nem gazaasagi segitsegre Egyesületei a Magyar Ma- lanatnyi érdekképviseleti SZ!'m''' . dártani és Természetvédel- tömörülés. Közös érdekeiket iszóba keru.t az is — mi Egyesület (37. H. cs.), a ugyanis közösen kívánják a cél az, hogy lehetőleg min­den olyan szakember, aki­nek múltját nem terheli bűn. a képességeinek, tu­dásának megfelelő helyen, illetve pozícióban marad­hasson. amiről egyébként az MTI Szegedi Délszláv Klub, a képviselni, a S. I. már hírt adott —, hogy a Szegedi Kertbarát Kör, koalíciós targyalasokat nem veszélyeztetik a Független Eljött a sajtótájékoztatóra Kisgazdapárton belüli konf- „Budapesti hetjegyuek Kozma Huba, az MDF el- liktusok. Kulin Ferenc úgy nokségének tagja, aki a vélte: elképzelhető, hogy kJ * f , , f • napokban Pordány László- lesznek személyi változások PlüT KOttOSSOl IS val együtt az MDF-et kép- a kisgazdapárt nagyválaszt­viselték a Sajudis II. kong- mányi ülését követően, ám Tegnap délután — 16 őrá- A zuglói telefonközpont resszusán. Mint mondotta: véleménye szerint nem kell tói — megkezdte működését területén 120 naev forealmú úgy tűnik, Litvánia esetében félni a párt kettészakadásá- az új zuglói és budafoki te- , .. .., .. , , ' " _ „ közületi számon lesz hallha­megismétlődik az, ami a tói. Egy új gazdaságpolitikáról lefonközpont, s ezzel a fő­város több területén nem- tó üzenetadó hangja, csak l-essel, hanem 2-essel Amennyiben az előfizetők kezdődő telefonszámok js régi számát hívják, a hang lesznek Az új központok- bemondja az ÜJ szamot: ban tobb mint 9 ezer elofi- ... zető telefonszáma kezdődik hlvott €loflzeto uí ezentúl 2-essel. 2 ......." A száma Egy koalíciós kormány gazdaságpolitikája címmel kezdődött kétnapos szeminá­rium pénteken, Miskolcon, a Borsodi Iskola Szervező To­vábbképző és Racionalizáló Leányvállalat rendezésében. A kurzuson hazánk minden részéből csaknem másfél­száz vállalat, intézmény és gazdálkodó egység vezetője vesz részt. A szemináriumon három szekcióban lezajló előadásai a szerkezetátalakítás, a mo­netáris, valamint az anti­inflációs politika időszerű kérdéseivel foglalkoznak. Ezen belül a résztvevők át­tekintik többek között gaz­daságunk működésének alap­vető belső és külső felté­teleit, adottságait, továbbá megmutatják azt, hogyan kell és lehet kezelni a tár­sadalmi-gazdasági tusokat. konflik­Budafokon a számváltozás csupán az első három szám­jegyet érinti, az utolsó négy változatlan marad. Konkré­tan: a XXII. kerület vala­mennyi telefonszáma 226-al kezdődik. Az előfizetőket „üzenetadókkal" is tájékoz­tatják a változásról. Ameny­nyiben a telefonáló a régi budafoki számot tárcsázza, a berendezés közli a hívóval: „A hívott első három szám­jegye 226-ra változott." A budafoki főközpont 8 ezres kapacitású, az Austria Telecom cég által gyártott elektronikus központ Ez az első tároltprogram-vezérlésű közhasználatú telefonközpont Budapesten, amelynek ked­vező műszaki jellemzőihez tartozik, hogy a hívások ke­zelését. az összeköttetések felépítését számítógép ve­zérli. Emellett számos, sza­(Folytatás a 2. oldalon.) Május t. — nemzeti színben Május elseje ezúttal nagy tavaszias víkendnek ígérke­zik. A munka ünnepe — csendőrlovak nyerítése, me­gafonokon erőltetett, buzdí­tó szónoklatok, olcsó sörök, virslik hiányában — ajánl­ja magát: a pihenőnapok­kal, nemzetiszínű zászlók lengedezésével, üzleti szem­pontok vezérelte majáiisi pavilonokkal, szökő- és ivó­kutak tavaszias csobogásá­val, a Torontál téri. Tarján zápor-tói búcsúhangulattal, valamint kerthelyiségekkel (vidám park) és talán fel­hőtlen napsütéssel. Május elsejei programok: szabadon választott etűdök a tanácstalanság jegyében. A régi védnökök apátiáját az önszerveződés, a demok­ratikus hagyományok amné­ziája terheli. A megfakult vörös zászlók ezúttal a rak­tárban maradnak. Ki kitől és miért tart 1990-ben?, Nem ácsoltatik szónoki emelvény, s az újszegedi szabadtéri színpad sem döng majd tarka ruhás, takaros menyecskék, sudár legények kemény léptei alatt. A Szakszervezetek Csong­rád Megyei Szövetsége már tegnap ünnepelt, átadták — a hagyományokhoz híven — a Juhász Gyula-díjakat. Az ünnepnap előre szer­vezett programjai: zenés éb­resztő, amint megszoktuk, a vasutas fúvószenekartól; a szakszervezetek megyei szö­vetsége reggel 9-kor megko­szorúzza — az idén először — a szegedi munkásotthon (a mai hangszergyár) em­léktábláját; ugyancsak elhe­lyezi itt koszorúját a szociál­demokrata párt helyi szer­vezete. A szocdemeknek a ligeti majálison pavilonjuk is lesz, a számítógépes játékok ked­velőit érdekes programok­kal várják. A Rózsa Ferenc sugárúti székházban Csuka Olga sakkszímultánt játszik a vállalkozó szelleműekkel. Ugyanitt délelőtt 11-kor és délután 3-kor dr. Benyó Pál, a párt alelnöke is részt vesz azokon a baráti beszélgeté­seken, amelyeken a munkás­érdekeltségről, a dolgozói tulajdonról, a munkások holnapjáról, s más témákról lesz szó. Az újszegedi majálison térzenét ad a közelmúltban alakult Promenád fúvós­együttes — dr. Mucsi Géza és Kovács Attila vezetésé­vel. A park bejáratánál dél­előtt 11-től a „boldog béke­időt" fölidéző polkák, csár­dások, indulók derítik majd — remélhetni — jobb kedv­re a majális közönségét. öt község — Rúzsa, Öttö­mös, Zákányszék, Puszta­mérges, Asotthalom — lakói együtt ünnepelnek egész nap, Rúzsán: délelőtt fél 10­kor kezdődik a majális. Má­jusfát állítanak, borversenyt rendeznek, és meghívták Király Zoltán képviselőt — baráti találkozóra. Zsombón és Sándorfalván a hagyományokhoz híven zenés ébresztővel köszöntik e napot. Zsombón a pihenő­erdőben tíz óra után majá­lison és sportrendezvénye­ken vehetnek részt az em­berek. Sándorfalván a ren­dezvények sorából a fél ti­zenegykor kezdődő Sándor­falva—Szőreg Magyar Kupa­labdarúgó-mérkőzés emelke­dik ki. * Az ünnepnap körül a munkarend módosul: április 28. szombat munkanap lesz, a legtöbb munkahelyen. Áp­rilis 30.; hétfő viszont sza­badnap. Juhász Gyula-díjasok Ünnepélyes keretek közt adták át• tegnap az idei Ju­hász Gyula-dijakat a Szegedi Nemzeti Színház zenekará­nak, Galli János zenetanárnak, nyugalmazott iskolaigaz­gatónak és örfi Ferenc újságírónak. A szakszervezetek me­gyei tanácsa e rangos díjak odaítélését a következőkkel indokolta. A Szegedi Nemzeti Szín­ház zenekara 1968. augusz­tus l-jén alakult, összetéte­lük szinte állandóan válto­zik, mert nevelő együttes­ként számtalan zenészt ad­taik és adnak a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak, budapesti zenekaroknak, főt nem egy 'külföldi együttes­nek is. Tagjaik keze alól megyeszerte zenész nemze­dékek nőtték ki. Mindemel­lett alkalmat kerestek és ta­láltak arra is, hogy támo­gassák az amatőrmozgal­rnat; társadalmi munká­ban maguk is kamaraegyüt­test hoztak létre. Galli János 1960 és 1982 között volt a csongrádi ének-zenei ált. isk. igazga­tója. Több zenetanár és or­szágos hírű zeneművész vallhatja mesterének, s a város hangversenyéletének megteremtésén is sokat fá­radozott. Hosszú időn ke­resztül vezette az Alföld Néptáncegyüttes zenekarát, s jelenleg is a városi fúvós­zenekar vezetője. Zeneszer­zői tevékenysége is jelen­tős; művei: népdalfeldol­gozások kórusra és zenekar­ra, átíratok ifjúsági vonós­és fúvószenekarra. örfi Ferenc újságíró 1937 óta a Csongrád Megyei Hír­lap munkatársa; 1989-től hol politikai rovatvezető. Írásait a valóság reális be­mutatása, az összefüggések alapos feltárása és ember­központúság jellemzi. Nem­csak oknyomozó riportjai, de publicisztikai írásai is meggyőzőek. Évek óta ér­deklődéssel kíséri a szak­szervezetek átalakulási fo­lyamatát, amelynek esemé­nyeiről rendszeresen, kriti­kusan, a megújulást segítve tájékoztatja Olvasóit. Cikkei jelentősen hozzájárultak a szakszervezeti munka meg­ismertetéséhez Csongrád megyében.

Next

/
Thumbnails
Contents