Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-03 / 78. szám

r VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM 21 ANNUS JÓZSEF: „Nem a párt programját vittem a tarsolyomban" — Mindenekelőtt hadd tol­mácsoljam sokak kérdését, akik értetlenül állnak a tény előtt: áz MSZMP által meghur­colt Tiszatáj-szerkesztő tagja lett az utódpártnak. Ilyen meg­bocsátó, vagy ilyen könnyen felejt? — Sem ez, sem az. ízléstelen­nek tartottam volna, ha én, a sokat szenvedett, a meghurcolt, most bevonulok egy ellenzéki pártba. Teátrális fogás lett vol­na. Aztán, mert közöm volt az állampárt lebontásához, úgy éreztem: kötelességem, hogy belépjek egy lehetőségeiben eu­rópai, baloldali pártba. Bíztam Pozsgay Imrében, s magam is hittem: ez a párt nem lesz olyan veszélyesen internacionalista, mint a szociáldemokrata ha­gyományok alapján az MSZMP volt. Ebben a térség­bea ez az ideológia nem gyöke­resedhet meg. Azzal is tisztában vagyok: a pártban az én szere­pem nem lehet meghatározó, merthogy egy irodalmár nem válhat igazán pártemberré. Mi­ként MDF-es barátaim: Csoóri, Bíró Zoltán, Czine Mihály is mára mintha eltávolodtak vol­na a középpontból... Az ország nem télikabát — Az ön énjének azonban egy része mégis politikus. Mi­lyen cél vezette korteskörútján ? — Amikor elindultam a „po­koljárásra", én nem a párt programját vittem a tarsolyom­ban, nem azt ismertettem. Arra próbáltam rábeszélni az embe­reket, hogy a választásokon az agyukkal vegyenek részt, ne az indulataikkal. A szélsőségektől óvtam mindenkit. Kedvenc szlogenem hadd idézzem: „Ez az ország nem egy télikabát, amit csak úgy át lehet akasztani a keleti fogasról a nyugatira.. Súlyosabb a vétó, mint a voks — Mit szól a választási ered­ményekhez? — Bíró Zoltán, a Hitel fő­szerkesztője még a március 7-i számban, arra a kérdésre, lesz-e felelős kormány, látnokként azt felelte, ami be is következett: „A választásban nagyobb hang­súlyt kap az igen, mint a nem. Súlyosabb lesz a vétó, mint a voks." Erről van szó. A határo­zott nem mellett szinte melléke­sek az igen-ek. — Igazságtalannak tartja? — Szabó Dezsővel egyetértve. Annus József sokunk szá­mára elsősorban egyéni han­gú, népben-nemzetben gon­dolkodó íróember, jószemű, bátor és tisztességes szerkesz­tő, halkszavú, korrekt kollega — és csak azután politikus. Az MSZP színeiben, a megyei 3. számú körzetben indult a választásokon, és 7 százalékos szavazati aránnyal egyike an­nak a három jelöltnek, akik részt vesznek a második for­dulón. Vele beszélgettünk a .választási eredményekről, ar­ról, ő hogyan látja a magyar jövőt. Annus József, 3. vk., 3. hely (7,00%) vallom: „Történelmi hála nem volt, nincs és nem is lesz." Tény az, feledésbe merült, hogy van­nak, akik a nem-et már koráb­ban kimondták erre a rendszer­re. Akkor mondták ki, amikor még kockázatos volt. Ezt nem honorálták a választók. — Bánkódik emiatt? — A magam eredménytelen­ségét nem tartom tragikusnak, ha olyan egyéniségek, mint Pozsgay, Kósa Ferenc, a sokat mellőzött és sokat bizonyított filmrendező is erre a sorsra ju­tott. — Úgy érzem az elmondot­takból, hogy tisztelője Pozsgay­nak. Váratlanul érte az ő vá­lasztási szereplése, és miben lát­ja ennek okait? — Ismét a történelmi hálát­lanságra hivatkozom. Ott vol­tam, mert hízelgőén magas sza­vazati aránnyal küldöttnek vá­lasztottak, a kongresszuson. Láttam: a Pozsgay-szárny ké­pes lenne megvalósítani az igazi reformot. Ott azonban szeren­csétlen kompromisszum tör­tént, a reformerők nem vállal­ták a kiválást. A 25 tagú elnök­ség — a káderátmentő akció láttán többen csalódottan jöt­tek el a kongresszusról. Mar­kánsabb elhatározást, a refor­merek győzelmét vártam volna. Mégis — és ezt sokan elfelejtik — a pártállam nem a Tiszatáj­ügybe meg a szamizdatszöve­gekbe rendült bele: a végső, leg­nagyobb ütéseket belülről kap­ta. Itt nemcsak a párt egyed­uralmának a megdöntése volt a . cél, hanem a pártvagyon fölosz­tása és a polgárháború lehetősé­gével fenyegető 60 ezer géppisz­tolytól kellett megfosztani a munkásőrséget. És hogy mind­ez megtörtént — és itt adok vá­laszt kérdésére — az Pozsgay legnagyobb történelmi érdeme. Fájdalom, hogy ez oly hamar feledésbe merült. A választások körüfmár saját pártjabeliektől is hallottam: eltaktikázta. Véle­ményem szerint ő nem csak je­les politikus, hanem államférfi, akiből nem sok jutott ennek az országnak, ő közéjük tartozik. Csillapítani a civódó magyart — De beszéljünk önről! Az eredmények jelenlegi állása sze­rint — 11. helyen van az orszá­gos listán —, úgy tűnik, önnek megvan a széke a Parlament­ben. — Szeretném, ha lemondhat­nék erről a lehetőségről, ha egy agilis, fiatal, profi politikus ül­ne abba a székbe. Én naiv iro­dalmár vagyok, aki nem biztos, hogy a várhatóan éles harcok közepette ugyanúgy megállja a helyét. Ha közvetlenül a válasz­tók küldtek volna oda, akkor más a helyzet: minden erőmet, képességemet összeszedve igye­keztem volna megszolgálni a bi­zalmat. Úgy érzem, az én kül­detésem annyi volt, hogy a vá­lasztások előtti találkozókon csillapítsam „a civódó ma­gyart". — A civakodásnak azonban még koránt sincs vége... — Pedig már nincs állam­párt, nincs ellenség, hamarosan nem lesznek itt az oroszok, mi azért csak megmutatjuk a világ­nak, föl tudjuk korbácsolni az indulatokat. — Emiatt tart a jövőtől? — Amikor az új kormány meghozza az első népszerűtlen intézkedéseket, ez a fölkorbá­csolt demagógia működésbe lép és félő, hogy önmaga ellen for­dul. A kormányozhatóság kerül veszélybe. Maga a kormányala­kítás is nagy leckéje lesz az új struktúrának: ha a két nagy fog össze — belülről őrlik egymást, ha a kicsikkel szövetkezik az egyik, a másik kívülről támad. Hiba, hogy nincs köztársasági elnökünk: egy, másfél évig ő lenne az egyetlen stabil pont az életünkben. — S ha már a Tiszatáj szer­kesztőségében beszélgetünk, hadd jegyezzem meg: a határa­inkon kívül élő magyaroknak sem lenne semmire nagyobb szükségük, mint egy stabil anyaországra. — Németh László intelme ma is aktuális: „Ha komolyan segí­teni akarunk az utódállamok magyarságán, váljunk példa­nemzetté. " Tőkés László a na­pokban ezt így fogalmazta meg: „Az lenne jó, ha nekünk lenne hova néznünk." Ha nem a józan ész politikája kerekedik felül, félő, hogy nem tudunk eleget tenni ezeknek az elvárá­soknak. Gátat kell szabni a for­dított kontraszelekciónak, ne­vezetesen, hogy mert valaki nem az én ingembe van öltözve, noha közösek a gondolataink, ellenségnek tekintem. — Mi a „ naiv író " követendő ideája? — Az értékén mért ember. Ebben van a legtöbb gazdasági potenciál, s ez az igazságosság a viszonylagosan kiegyensúlyo­zott társadalmi közérzet zálo­ga is. — S hogyan tovább a magán­életben? — Szeretném, ha vissza tud­nék húzódni a számomra isme­rős terepre, ahol jó könyveket, s jó irodalmi lapot tudnék szer­keszteni, s ha talán írásra is fut­ná az időmből. Ami a magán­életemet illeti: ott is harmóniá­ra törekszem, és úgy érzem, si­kerrel. Lányom, vejem jogász, van két szép unokám, a fiam magyar—történelem szakos a főiskolán, jól tanul, 77 éves édesanyám egészséges... Hogy mi kell még? Egy Petőfi idézet jut az eszembe: „Ha feledni tudnám, hogy hazám is vagyon, tán még boldog is lehetnék. " Fidesz-kampány: Megérlelt narancs • Mandátum nélkül • Csongrádban keve­sebben hallgattak a szívükre Szomorú fiatalok Csongrád megye az MDF oroszlánbarlangja, ahol a liberális pártok országos összehasonlításban rossz eredménnyel zárták a választásokat. A Fidesz is csaknem 3 százalékkal elmaradt orszá­gos eredményétől: 6 százalékot kapott és ötödik lett a pártok kö­zött. Egyetlen jelöltje sem jutott a második fordulóba, listán nem szerzett mandátumot. Ifj. Lippai Pállal, a megyei kampányfő­nökkel volt miről beszélgetni. — Szomorú vagyok az eredmény miatt. A közvéleményku­tatások 11 százalék körüli eredményt jósoltak a Fidesz-nek. Úgy tűnik, ez csak a főváros véleményét tükrözi. Az MDF Csongrád megyei nagy fölényének két oka van: az egyik a Komócsin-éra, melynek utóhatása még érződik, a másik pedig, hogy a Demokra­ta Fórum igen népszerű jelölteket tudott kiállítani. Király Zoltán ma alighanem az ország legnépszerűbb politikusa. — Kit támogat a Fidesz a második fordulóban ? — Természetesen az SZDSZ jelöltjeit! őket mindig is fő szövetségeseinknek tekintettük. Még az országos szintű összefo­gás előtt eldöntöttük, hogy Csongrád megyében arra kérjük a Fi­desz szavazóit, a második fordulóban a szabad demokraták je­löltjeit támogassák. — Az időközi választások azt mutatták, hogy a második fordulót az nyeri, aki az elsőben vezetett... — Most más a helyzet, mert most nagyszámú ellenzéki párt vett részt a küzdelemben. A második körben sok múlik azon, ki kit fog támogatni, kivel lép választási koalícióra. Sok körzetben nem olyan nagy a vezető személy előnye, hogy egy esetleges koalí­cióval ne lehetne legyőzni. — Az eredmények ismeretében nem kellett volna előzetesen is más pártokkal összefogni, közös jelölteket állítani? — Azt hiszem, minden pártnak szüksége volt az önálló meg­méretésre. A Fidesz-ről egyértelműen kiderült, hogy képes önálló jelöltek állítására és parlamentbe juttatására: az egyéni körzetek­ben az első forduló után négy jelöltünk vezet, országosan csak­nem 9 százalékot kaptunk. — Milyen tanulságai vannak a Fidesz számára a megyei ku­darcnak? — A kampányt maximális erőbedobással csináltuk. Minden vitán részt vettünk, nem is szerepeltünk rosszul. Az eredmény a megyei sajátosságokból adódott, mi nem tehetünk róla. A kam­pány alatt viszont megduplázódott tagjaink száma, amit semmi­képpen sem tekinthetünk kudarcnak. Az MDF ilyen arányú győ­zelmével fönnáll annak a veszélye, hogy a korábbi egypárti dikta­túrát a megyében egy másik párt kizárólagos befolyása váltja föl. S ezt mi nagyon rossz fejleménynek tartjuk. Utcakép — 1990. március Kazánházi jelenet: a Zrínyi Ilona Általános Iskola fűtőberende­zése a választás szolgálatában. A pártok képviselőinek jelenlété­ben szakszerűen elégetik a kopogtatócédulákat. Hazafias és választási Koalíció a központból — A „csendes többség" sza­vazott. Mit szól hozzá a Haza­fias Választási Koalíciós megyei irodájának vezetője, Petrusán György? Azt hiszen, fölösleges emlékeztetni, a Koalíció a „csendes többségben" bízott. — A választásra alakított párt szerepléséről hivatalos ér­tékelés még nincs, úgyhogy csak a magamét mondhatom. Itt, a megyében már 25.-e előtt konszenzusra jutottunk, asze­rint ennek a nagyon szerény eredménynek szükségszerűen be kell következnie. A Koalíciót Pesten hozták létre, a népfront kezdeményezésére, irányításá­val. E lépést kezdettől vitatták a megyékben és a városokban: összeegyeztethetetlennek tar­tották a pártosodást a mozgal­mi jelleggel. így aztán nagy lel­kesedéssel nem is tudták képvi­selni az ügyet. — De hát a népfront megúju­lásáról is beszéltek közben. — Természetesen, hiszen sú­lyos válsággal is küszködött. Szerintem már az utolsó — ta­valy októberben tartott — kongresszusán megbukott a népfront, mert a tömegek elfor­dultak tőle. Ezt nem akarták tudomásul venni. Most a szava­zatok bizonyították be, hogy a Népfront végleg elvesztette az emberek bizalmát, s még a leg­kitartóbb hívek is elfordultak tőle. — Vagyis a bukás okai? — Persze, nemcsak a kedvet­lenség, a csökönyösség. A nép­frontosok nincsenek hozzá­szokva például a rámenős, ke­mény, direkt politizáláshoz. Aztán nem volt, aki menedzsel­je a kampányt, hiányzott a szer­vezőerő, továbbá a közvéle­ménnyel és a Koalíciót támadó pártok véleményével ellentét­ben pénz se volt. A napokban kapott a megyei iroda egy szim­bolikus összeget, amely a tize­dét se fedezi kiadásainknak. — Mondja, miért vállalták mégis, hisz az első szabad ma­gyar választásokon valakit kényszeríteni is jelöltségre, nos, ez elég profánul hangzik. — Tudja miért? Becsületből. A régi harcostársak iránti szoli­daritásból. Én sem értettem egyet a kvázi párttal, a kötődé­seim miatt vállaltam, különö­sebb illúziók nélkül. Elég sokan azt vallják: ez nem kudarc, ha­nem egyszerűen egy elveszett meccs. Higgye el, nagyon tisz­tességes emberek nagyon tisz­tességes ügyet szolgáltak. Jó ré­szük sosem volt a régi MSZMP tagja. A pártok mégis mindent elkövettek lejáratásukra. Gon­doljon a Koalíció szerény, csön­des kampányára! Stílusa is mu­tatta, hogy a jelöltek nem vol­tak hajlandók magukévá tenni a rámenős politizálást. Végső soron egyetértettünk a szava­zókkal, akik a régi rendszer és annak maradványai ellen fog­laltak állást. Majd, a kijózano­dás után újra lehet kezdeni. — Mit? — A régi népfrontot eltemet­te maga a nép, s ez akkor is igaz, ha még kevesen látják, mennyi értéke volt — mert volt. Hallom, fölmerült a Koalíció pártként való továbbéltetésének gondolata is. Nem tudom... Még sokan nagyon borúlátóak. Bármi is történik, abban biztos vagyok: elemi szükség lesz egy nemzeti közgondolkodást befo­lyásoló új mozgalomra, amely az örök emberi értékeket képvi­seli. Ehhez meg kell tanulnunk a társadalmi szolgálat új formá­ját, amiért nem jár fizetség, ki­vételezés, nem jár semmiféle előny. Időbe kerül..

Next

/
Thumbnails
Contents