Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-10 / 59. szám

1990. március 10., szombat EGY TANAR VÁLLOMASAI Otthonunk: Magyarország - Európa Múlt év őszén a tanév első pszichológiai előadását a JATE elsőéves tanárszakos bölcsész hallgatóinak Tamási Áron vallomásszerű megállapításával kezdtem: ..Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Meggyőződésem ugyanis, hogy a pszichológia mint az emberismeret tudománya objektíven éppen azt tárja fel előttünk, hogy az ember pszichológiai funkciói segítségével, egész cselekvő életével hogyan lel otthonra, hogyan teremt otthont ebben a világban. A tanári hivatásról pedig — három évtized tapasztalatával — azt vallom, hogy szaktárgyi tevékenységünkkel és emberismeretünkkel tanítványainkat erre áz otthonteremtő munkás életre kell felkészítenünk. „Azért vagyunk a világon...". E vallomásszerű megállapítás életigenlő, optimista. Az életünknek van értelme, célja s naponta megújuló feladata — az otthonteremtés, az otthonmegórzés. Mi az otthon? Az otthon biztonságos lakóhely, tárgyi és emberi világ, az idő folyamatában maradandó menedék. Ma különös értéke, jelentősége van, mert nincsen igazi otthonunk. Százezrek hajléktalanok, fészekrakó fiatalok tízezrei nélkülözik az önálló lakást, a nép még idegenként él saját országában, a magyarság egyharmada szétszóródva él a Földön vagy kisebbségi sorsban szenvedve, félelem és remény közt hánykolódva küzd elemi emberi jogaiért. Az otthon kemény munkával magunk formálta saját fészek, az otthon az egymást segítő, természetesen együvé tartozó család közössége, az eggyéforrt nemzet hazája. Az otthon a folytonos munka küzdelmes hétköznapjait megszépítő ünnep, a megújulás és pihenés, az öröm színhelye is, a vigasz vára. Az otthon az egyre táguló térben — mint Babits Mihály írja Hazám című szép versében —: a szülői ház — a falu, a város — az ország — Európa — a Glóbusz. Ezt otthonná tenni — családot, hazát építve — csak az tudja, aki egyénisége és magyarsága legmélyebb gyökereivel az egész Földön közös emberség erejéből táplálkozik. Az otthon az egyre táguló időben: otthon lenni annyi, mint megtalálni helyünket az időben, a fejlődésben is. Otthont, hazát teremtő és megtartó magyarnak lenni annyi, mint történelmi múltunkhoz, jelen sorsunkhoz méltó és a példa nélküli jövőt hittel és cselekvő tervezéssel építő embernek lenni. Az otthont építő ember mindig korszerű, de Cikkünk szerzője a JATE Pályalélektani Tanszéki Csoportjának professzora. A budapesti egyetemi tanár, aki Szegeden második éve oktat, komoly életrajzi háttérrel hitelesíti választott témáját. Rókusfalvy professzor, az Európa Tanács és az Európa Parlament „háttérintézményeként" létező Európa Mozgalom magyar tanácsának főtitkára. * sohasem a divat felszínességével. A korszerűsítés mindig az idő teljességében gondolkodó fejlesztés, konstruktív cselekvés: a jövő reális varázslata, amelyben a korábban volt és maradandónak bizonyult érték ötvöződik a hasonlóképpen értékes újjal. Számomra ez az otthon és ezt az értelmet adom az életemnek. S otthonunk Európa is. Az európai felzárkózás feladatát ma többnyire mint a fejlett NyugatEurópához való felzárkózás kényszerét éljük meg, egy piacgazdaságon alapuló, működőképes és valóban demokratikus társadalom megteremtésével, az európai egység felé haladva. Az egységes Európa, végsó célként az Egyesült Európai Államok létrehozásának gondolata — minó bátorság! -r a második világháború romjain fogalmazódott meg. Winston Churchill tette volt ez 1948 májusában a hágai Európa Kongresszuson. Ma már huszonhárom ország jól szervezett nemzetközi mozgalmává nőtt e gondolat, melyhez huszonnegyedikként, az első közép-kelet-európai országként csatlakozott Magyarország a nemzeti tanácsával s tagszervezeteivel. Ez a felzárkózás hosszú, intenzív munkával járó feladat, amelyhez mindannyiunknak hozzá kell nőni. Ehhez jó, ha néhány tényt figyelembe veszünk. Nekünk nem visszatérni kell Európához. Magyarország a kereszténység felvételével s kultúrájával ezer éve szerves része Európának s az európai kultúrának. Mi nemcsak kaptuk Európától, de egy évezred alatt békét szolgálói értékekben is sokat adtunk Európának. Éppen ezért nem a koldus görnyedő megalázkodásra van szükségünk, hanem Petőfi Sándor magatartásával kell újra megteremteni ezeréves folytonosságunk feltételeit, „levett kalappal. dé felemelt fővel". Ugyanakkor valóban több évtizedes elmaradást kell behoznunk, rendkívül gyorsított ütemben, kemény feltételek teljesítésével, gazdasági, műszaki, oktatási területen egyaránt. Az 1992-es év a közoktatásban is feszítő mérföldkő: a diplomák ekvivalenciájának éve az Európai Gazdasági Közösségen belül. Mit jelent ez többek között? Az EGK közoktatási prioritásainak az érvényesítését: az oktatás és a gazdaság kapcsolatát, az iskolai életből a munka világába való átmenet, a pá, lyafejlődés promlémájának megoldását, az egyetemre való bejutásnak, az idegen nyelv tanulásának, az új információs technológiák alkalmazásának és az oktatás minősége javításának a megoldását. Röviden: az emberformáló pedagógiai tevékenység életszerű hatékonyságának növelését. A felzárkózás nem csupán alkalmazkodást, hanem alkotó alakítást is követel. Európa nem azonos Nyugat-Európával, hanem csupán Közép- és Kelet-Európával teljes. Nyugat-Európának sincsen — és még nem is lehet — kiforrott európaképe, hiszen e kontinens középső és keleti régiója rohamos átalakuláson megy keresztül, s a teljes Európa kialakításáról nekünk is van elképzelésünk, ahhoz mi is hozzájárulunk. Igaz, az átfogó mozgatóerő gondolata Nyugat:Európában fogalmazódott meg: a megfiatalodó Európa — az emberiség túlélésének, békéje biztosításának érdekében — egységes és önálló (az USA-tól és a Szovjetuniótól egyaránt független) világpolitikai tényezőként kíván fellépni az elkövetkező évtizedekben. Az egységes Eürópa megteremtésének végső fedezete': az ember. Éppen ezért helyesebb úgy fogalmaznunk, hogy nem egy közös „Európa Ház", hanem egy európai otthon felépítése a feladatunk. Az európaiságnak a gazdasági struktúra, a műszaki színvonal, a korszerű intézményrendszer csak külsó — bár szükséges — környezeti feltétele. A közös európai otthon létrejöttének igazi feltétele az ember kulturáltsága, e kontinens sok nemzetü, sok nemzetiségű népeit alkotó egyedek lelki, magatartásbeli kultúrája. Ez az európaiság magva. Otthonteremtésünk többgenerációs feladat, amely csakis egy hoszszú, belső egyéni forradalomban, saját emberségünk szüntelen fejlesztésében, kiteljesítésében valósul meg. Az európai otthon megteremtése bennünk, egyénekben kezdődik s az erós, védett családi otthonokból egygyé kovácsolódott Magyarországon keresztül valósul meg. DR. RÓKUSFALVY PÁL Az első kapocs: a TEMPUS ÚT AZ EURÓPAI KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNYHOZ Az Európai Kulturális Alapítvány 35 éve létezik. Eddig tizenhat európai ország vett részt a munkájában. Nincs két hete, hogy két újonnan alakult nemzeti bizottságot is elismert, Lengyelországét és Magyarországét. A magyarországi bizottság elnöke Ferge Zsuzsa szociológus, igazgatója dr. Lajos Tamás egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki Egyetem rektorhelyettese. A magyar bizottságba a kultúra, a tudomány, az oktatás jeleseit, összesen tizennyolc személyiséget kértek fel, köztük van Baló György újságíró, Bod Péter Ákos közgazdász. Eörsi István író. Nyíri Tamás filozófus, Poszler György esztéta, Szabó István filmrendező, Törócsik Mari színművész, Winkler Márta iskolavezető, az egyetlen „vidéki" (és egyetlen bölcsész), Rozsnyai Bálint, a JATE angol nyelv és irodalom tanszékének vezetője, akit az új szervezetről kérdeztünk. — Mi az alapítvány célja? — A legszélesebb értelemben vett kultúra területén az európai együttműködés és információcsere előmozdítása. Az alapítvány támogat olyan kulturális, tudományos és oktatási tevékenységet, amelyek nemzetközi, európai jellegűek és hatásúak. Magyarország vonatkozásában gondolhatunk például ökológiai témákra vagy a könyvkiadás révén a magyar kultúra Európába juttatására; de támogathatja az alapítvány a demokrácia módszeréinek elsajátítására tett erőfeszítéseinket; segítheti általában az információáramlást; vagy — hogy rátérjek a saját szakterületemre — a nyelvoktatást. — Milyen a szervezete és hogyan dolgozik? — Nem politikai szervezet, a közös Európa alakítása a célja. Nemzeti Bizottságai vannak, amelyek együttműködnék a központtal. Ez különféle kutatóintézeteket működtet, pályázatokat hirdet, konferenciákat szervez. A Nemzeti Bizottságok részint bekapcsolódhatnak a jelentós nemzetközi programokba, tervekbe, másrészt — az alapítvány támogatásával — nemzeti programokat való- ^ síthatnak meg. Ilyenformán tehát leglényegesebb szerepkörük az információk áramoltatása; olyan hálózatba kerülhetett így Magyarország, amelynek működését eddig legfeljebb irigykedve nézte. Hiszen nemEste fél kilenc körül, amikor többórás terméketlen vajúdás, tehetetlen nyűglódés, pepecselés után úgy érzem, végre beindul az agyam, egyszer csak, minden különösebb előjel nélkül íróasztalom fölött elalszik a lámpa. S nem csupán itt, sorba próbálom a kapcsolókat, az egész lakásban. Talán a biztosíték, reménykedem, ám nem: látom az utcán is, sötét szemben az iskola, a szomszédos ház, a másik oldal, a teljes környék. Fene egye meg, éppen most. fene egye meg. Vakon tapogatózva kibotorkálok a kamrába, gyertyát keresnék, leverve néhány konzervdobozt meg egy tiefóttesüveget, csörömpölve tör-folyik szét a kőpadlón, fene egye meg. Aztán gyufát a konyhában a tűzhelynél, nincs a helyén, nagy nehezen ráakadok hátul a kredencen, fellobbantom a kanócot, a forró viasz kézfejemre csöpög. Pisla világánál a telefonhoz araszolok, nem tudom hová rakni a gyertyát, elbújik a szemüvegem, a könyvben alig lelem a hibabejelentőt, tárcsázok, foglalt, megint és ismét, hiába, fene egye meg. Valahára bejön, hosszan kicsöng, még tovább, megszakad, újra, akkor nagy sokára egy álmosközönyös férfihang türelmet kér. Türelmet? Tólem? Most? Szerencse, hogy nem hallja válaszomat. Nos, aztán beleszól, igen, értesültek már róla, többen jelezték, dolgoznak rajta, egyelőre bizonytalan, mikorra lesz meg, türelmet kérnek. Lötyögök, a kevéske fénynél olvasni se lehet, két-három gyertyaszálat is hamutartóba állítok, úgy sem elég. Kinyitnám a rádiót, no persze, az is árammal működik (kéne már venni friss elemet a tranzisztorosba), a tévé szintén, fene egye meg. Lötyögök, nem szeretek így tétlen ücsörögni. Illetve ilyenkor ötlenek eszembe a KARINTHY FERENC Áramszünet legszebb ideák, kész, telífett, kifejező, pontosan célba tartó mondatokat fogalmazok fejemben, lejegyezni azonban képtelenség a gyöngén lobogó, kicsiny lángocskáknál, növekvő dioptriáimmal, elvész, elenyészik, s ami kiröppent elmémből, soha vissza nem száll, elhullik, öregszem, elfelejtem. Mit csináljak? Lefeküdni még korán lenne, úgyse bírok elaludni; felöltözni, elpályázni hazulról bonyodalmas, késó, töményen unatkozom, mélyen megsértődve. Megsértődve? — a kényszerű sötétzárkában, szobafogságban, más dolgom nem lévén, van bóven időm elmélázni-merengeni az élet folyásán. Hogy is van ez, ki találta fel a villamos izzót? Edison? És mikor?...-S íme, lassanként felködlenek a homályból múlt évszázadok, -ezredek, melyekben enélkül, igen, központi áramszolgáltatás és Elektromos Művek híján is, ugyebár, írtak, alkottak, egészen tűrhető izéket, mondhatni. Gyertyaszó mellett vagy amint a költő énekelte, „csak mécsvilágom s honszerelmem ég", esetleg olajlámpásnál, késóbb tán petróleumnál. Korábban a kódexek mesterei is, szorgalmas barátok, ájtatos apácák, vakulásig, mígnem „körmükre égett a munka", tudniillik az odaragasztott viaszcsonk. Meg a muzsikusok, komponisták, rótták a kótát, az apró, bolhányi hangfejeket, elöl-hátul a meghatározó jeleket, da capo al fine, húzogatták aíul-felül a pótsorőkat, közibük firkálva dallamokat, szonátákat, szimfóniákat, operákat, miséket, oratóriumokat, hatalmas kórusra, zenekarra, nyilván ók is nappal és éjszaka, nem hagyták félbe, ha reájuk alkonyult. így írhatta Arany, halovány derengésben a Magányban keserves-refnénykedő igéit: „Vásznunk dagad, hajónk elóre megy!", Vörösmarty, hogy „Megjön az éj, szomorún feketednek az ormok". Zrínyi a Szigeti veszedelem monumentális eposzkatedrálisát. Kézai és Kálti Márk a magyarok korai krónikáit, amaz ismeretlen szerzó első versünket, a Mária-siralmat, s a még talányosabb Anonymus népünk előtörténetét. Goethe a Vándor éji dalát — jártam a hegycsúcsok övezte türingiai házacskában, ahol papírra vetette. Ekként fordította Károli nemzeti nyelvünkre a Biblia véghetetlen könyvelt, evangéliumait, Luther ugyanezt németre. Shakespeare a Szentivánéji álom tündérmeséjét, Dante a pokoljárás roppant vízióját, Vergilius az Aeneis hexameteres, hósi kalandregényét-regéjét — meddig soroljam még? És Bartóknak se szolgálhatott villamosság, amikor az erdélyi havasok közt leskiccelte az Este a székelyeknél azóta világszerte ismertté vált melódiáját. Hát Chopin a borongós noktürnjeit? Wagner Tannhauser dalát aZ esthajnalcsillaghoz? Mozart a Kis éji zenét vagy a Varázsfuvolában az Éj királynője koloratúr bravúráriáját?... Tehát csak ne vágjunk fel úgy a híres technokráciánkkal, mielóttünk is történt egy s más e sártekén. Végszóra, tizenegy felé, kigyúlnak a lámpák. De már nem is örvendezem annyira. Homérosz is villany nélkül dalolt a „rózsaujjú hajnalról", igaz, a hagyomány szerint vak volt szegény, neki úgyis hiába. csak arról van szó, hogy ezentúl az alapítvány anyagi ereje, közvetlen pénzei segíthetnek nekünk, hanem arról is, hogy az Európa Tanács erre szánt eszközeiből szintén részesülhetünk. Az európai közösségbe való kulturális integrálódás folyamatában tulajdonképpen sikerült kiküszöbölnünk az egyik hátrányt: nőttek az esélyeink azzal, hogy bekerültünk az alapítványi szervezetbe. Mivel nem a kormányok, hanem az állampolgárok összességét jelenti ez a szervezet, természetszerűen intézmények, sót, egyének közötti kapcsolatteremtésre is lehetőséget ad. — Alighanem Magyarországon legismértebb az Erasmus-program, amely az európai felsőoktatásban részt vevők mobilitását segíti elő. Egyszerűsítve az a lényege, hogy a hallgatók bármely külföldi egyetemen tanulhatnak, a vizsgákat-diplomákat mindenütt elfogadják, ahogy mondani szokás: ezek csereszabatosak. Magyarország nem kapcsolódhat az Erasmus-programhoz, mert felsőoktatási rendszerünk gyökeresen eltér a nyugati szisztémától. Van-e olyan terve az alapítvány legfrissebb nemzeti bizottságának, hogy ezen a bajon segítsen? — Az Európai Kulturális Alapítvány és magyar nemzeti bizottsága meghirdetett már egy programot, a neve: TEMPUS. A célja a teljesítményelvú oktatási rendszer megvalósítása Magyarországon. A TEMPUS első szakasza, az átmenet körülbelül két évre tervezett ideje: ezalatt föl kell készülni az európai oktatási rendszer kialakítására, tapasztalat- és szakembercserékkel, a föltételek megteremtésével. A következő, háromévesnek elgondolt szakaszban megkezdjük és befejezzük az európai egyetemeket jellemző oktatási formák kialakítását a magyar egyetemeken. Vagyis négy-öt év alatt többé kevésbé kompatíbilis oktatási rendszerünk lehet, a világ bármely egyetemén tekintetbe tudják venni a hallgatók itthoni tanulmányait. — Kérem, mondjon példát: mi mindent kell megváltoztatni az egyetemeken? — Elengedhetetlen például az áttérésünk az úgynevezett credit-rendszerre. Ebben nem a tanulmányi idő számít; egy-egy tantárgy vagy program bizonyos mennyiségű pontszámot ér, a hallgató akkor mehet vizsgára, ha összegyűjtötte a megfelelő pontokat. Hogy mennyi idő alatt — az már az ó felelőssége, hiszen ebben a rendszerben a diákok önállóan állítják össze á tanulmányi programjukat, választanak tárgyakat és oktatókat. — Vagyis, előáll a tanszabadság. Amiről beszél, az az egyik fő követelése volt 1988 szeptemberében a szegedi egyetemről kiindult diáktüntetéseknek. Mikor indul a TEMPUS? — Az idén, szeptemberben. Ez a program az elsó összekötő kapocs az alapítvánnyal, Európával. SULYOK ERZSÉBET