Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-09 / 34. szám

8 1990. február 9., péntek Átvonuló hidegfront Főként északon és nyugaton átmenetileg erősen meg­növekszik a felhőzet, és kisebb eső, zápor is előfordul­hat.1 Pénteken napközben több órás napsütés várható, fel­hőátvonulásokból keleten, északkeleten egy-egy hózápor is lehet A déli. délnyugati szél megerősödik, A legmaga­sabb hőmérséklet ma 4 és 9 fök között alakul. Alapítványi szövetség alakult A kulturális, egészségügyi és oktatási alapítványok képviselői megalakították a Magyar Alapítványok Szö­vetségét. -j Mint Bernáth István vá­lasztmányi elnök az MTI munkatársának elmondta, az alapítványok szövetsége politikai céltól és ideológiai tartalomtól függetlenül segí­teni szeretné az alapítvá­nyok érdekeinek közös vé­delmét, képviseletét, hazai és külföldi kapcsolataik ki­alakítását. A szövetség szék­helyén (Budapest, VII., Rot­tenbiller u. 16—22.. telefon: 121-4625) van lehetőség a csatlakozásra. A szövetséghez tartozó 31 alapítvány, amelyek létre­hozásában a • -társadalmi szervezeteken kívül magán­emberek is közreműködnek, becslések szerint mintegy 200 millió forintos alaptőké­vel segiti a részben állami feladatok ellátását. A szövetség az alapítvá­nyokat erősen sújtó infláció ellen felveszi a harcot. Kö­veteli, hogy a bankok a mindenkori legkedvezőbb kamatot fizessék. Az alapítványi szövetség tárgyalásokat kezdett az egyesült államokbeli John Hopkins egyetem képviselői­vel, akik anyagi támogatást ígértek, amennyiben a szö­vetség megszervezi az ala­pítványi szakértők képzé­sét hazánkban. Jótékony szelek Megjött a kora tavaszi szel va­sárnap délután.' Ha ugyan tavasza mér De mi itt. a panelvilágban, a lakótelepen ügy vagyunk, hogy akármiféle szerzet, téli, tavaszi, nyári, őszi legyen is a széL, csak legyen Jöjjön, és igyekezzék minél sűrűbben, főként pedig hosszirány­ban végigpásztázni az igen váran­dós utcán. Várja, hogy tisztára ta­karítsa a széL Ez a mi össznépi hasznunk a szelekből Büszkeséggel — de. persze, ön­teltség nélkül — mondhatom: a mi lakótelepeink, a mi utcáink a leg­tökéletesebben tisztaságpártiak. Tisz­ta egy nép. Otthon ta tiszta — gon­dolom én —, meg hát kívül, az ut­cán is a tisztaság hívei volnánk — bár olykor kerülget valami rossz érzés;' hogy 'tán inkább azigaz. hogy otthon gyakorlat, kívül elmélet ez; tényleg. Nem is értem, miként le­hetséges. hogy még mindig nem alakult itt egy tisztaságpárt. Mond­juk. Néptisztaság Párt, vagy ha­sonló Hiszen mi tényleg Az a kevéske .szemét, piszok, ami olykor-olykor a ház elejét, az ut­cát, meg az egész környéket elbo­rítja. hogy csak a nagyobbacska fák; bokrok látszanak ki. mert a temérdek házi, emberi hulladék szinte mindent befed, csak látszat. Apróság a mi tisztaságpártiságunk. hoz képest. Bokáig járunk a hor­dalékban? Gondos szemlélődő sok mindenit megtudhat rólunk, ha megnézi, miből áll a mi szeme­tünk? Istenkém! Való, hogy egy-egy ablak alatt pontosan kiszámítható: miféle do­hányipari terméket szívnak ott, be­lül; gyufával gyújtanak-e rá. vagy nem; mennyit szívnak; hányfajta csomagolásban? Megtudható, hogy a soripar. a tejipar, a toményszesz­gyártás . a mosópor termelés, a ke­nyér- és süteménykészítés miféle árucikkeivel élünk. Mit, mennyit hordunk haza? Az is megtudható, milyen újságokat járatunk. Mivel játszák a gyerdknép? Mi volt itt szilveszterkor vagy karácsonykor? Azóta fenyőfákkal meg konzervdo­bozokkal futballoznak a gyerekek De ez mégsem nagy ügy Semmiség a népi tisztaságvágyakozáshoz ké­pest Képzeljük el, mi lenne, ha nem lennénk ennyire tisztaságpártiak? Alig hiszem, hogy 6ok olyan igé­nyes köztisztasági kultúra létezik, mint a mienk A legteljesebb hét­köznapi tény. hogy a mai városla­kó egyszerűen nem túri a hulladé­kot, a szemetet otthon, vagy a zseb­bea az autóbaa hanem szabadul tőle: elhajítja, ahol éppen van. Igé­nyesen. Ezért várjuk mindig fokozott vá­gyakozással a szeles időt mint va­sárnap délután is. Egyszer csak megjött a kora tavaszi, viharos ere­jű nyugati irányból, és jótékonyan kisöpörte az utcát. Elvitte a kör­nyék összes szemetét, kergette a rengeteg papírt rongyot. dobozt Szilaj erővel görgette a tél meg az ősz összes kotorékát. A másik utcába Kaczur István Sár helyett kohósalak Mi történik? MA , A Magyar Néppárt városi szervezete az Eszperantó ut­ca '1. szám alatti székházá­ban délután 4 órai kezdettel a választásokkal kapcsolatos gyűlést tart. Novákné Halász Anna, a Szocialista Párt képviselője­löltje 17 órákor, a Bálint Sándor Művelődési Házban — az intézmény által szer­vezett — „salátapartival" egybekötött találkozót tart. Dr. Dratinka József, a Ma­gyar Demokrata Fórum kép­viselőjelöltje találkozik vá­lasztóival este 6 órakor a tápéi művelődési házban Papp György grafikusmű­vész tűzzománc képeiből nyílik kiállítás Zsombón, .a József Attila Művelődési 'Házban, este 6 órakor. Meg­nyitja: Mészáros János Filmek a JATE-kluhban: éjjel 1 órakor a Halálos csapda, szombaton tiniknek délután 5 órakor a Ghost­ibusters I—II.; éjfél után 1­kor a Beast master című amerikai filmeket vetítik. HOLNAP A Magyar Szocialista Párt Csongrádi sgt. 82/A szám alatti garázshelyiségében a Centes ruhábólt rendkívül nagy választékkal és olcsó árakkal kínál női, férfi- és gyermek pólókat, pulóvere­ket, egyeb ruházati cikke­ket délelőtt 9 és 14 óra kö­zött. Az MDF szegedi szerveze­te földjogi, tulajdonjogi ta­nácsadást tart 9 és 13 őra között a pártházban, a Ró­mai krt. 31. szám alatt. A Katolikus Házban (Du­gonics tér 12.) dr. ÍNósztor Józsefné tart előadást Elő népművészet címmel dél­előtt 10 árakor. A Szocialista Párt ország­gyűlési képviselővá'lasztási kampányának Csongrád me­gyei nagygyűlését tartja dél­után fél 4-kor Hódmezővá­sárhelyen, a Petőfi művelő­dési központban, ahol be­mutatkoznak a párt képvi­selőjelöltjei A rendezvény előadója Pozsgay Imre ál­lamom niszter, a Magyar Szocialista Párt elnökségé­nek tagja Tőkés László tiszteletes délután fél 4-kor Csongrád megye lelkészeivel, gyüle­kezeti képviselőivel és re­formátus híveivél a Honvéd téri templomban, 5 órakor ökumenikus istentisztelet keretében a katolikus és más vallású egyháziakkal, hívék­kel a fogadalmi templom­ban találkozik A dómból esetleg kintrekedtek számá­ra a ter színpadán hallható­an két hangerősítőt helyez­nek el A Tv l-es programja élőben közvetíti az isten­tiszteletet. Csengéién, a községi mű­velődési házban délután 5 órakor baráti találkozót tart Förgeteg Szilveszter, a Ma­gyar Néppárt képviselője­Hőit je. A Nemzeti Kisgazdapárt 7. számú választókörzeti képviselőjelöltje, dr. Boros Imre fél 6-kor Klárafalván, a kisvendeglőben, 18 óra 30­kor pedig Ferencszálláson a művelődési házban találko­zik a választópolgárokkal. A 2 számú váaszitókorzeti kép­viselőjelöltjük dr. Lévay Endre Rosákén, a művelő­dési házban tart választási gyűlést 18 órakor. Ugyan­ezen a napon a párt a tápéi kultúrházban is gyűlést tart, szintén 18 órai kezdet­tel, ahol dr. Bába István és •Dobay Ferenc, a Nemzeti Kisgazdapárt 3. számú vá­lasztókörzetben indított kép­viselőjelöltje ismerteti a pártprogramot. SándorlaJván, a művelő­dési házban programismer­tető nagygyűlést tart este 6 órától Pintér István, a Füg­getlen Kisgazda. Földmun­kás és Polgári Párt képvise­lőjelöltje. e WniHOTGIM GIBM!NmÍ& LEANYVALUUI LOTTÓNYERÖSZAMOK. 29, 40, 62, 86, 90. Somogyi Kárólyné felvétele Sok még a sáros, földes utca Szegeden — s ki tudja, mikor kaphatnának szilárd bur­kolatot, ha a lakosság hozzájárulása nem pótolná ki a tanácsi pénzforrást. Így készül az úttest Rókuson, az Arviz utcában, a Hunyadi téren, ahol ezekben a napokban föld­gyalu egyengeti a talajt. Az új úttest kohósalak-burkolatú lesz. a sportpálya mentén pedig parkolókat építenek az árok helyén. Felvételünk erről a munkáról készült SZÖVETKEZETI KONGRESSZUS A szövetkezeti ipar meg­újítása elengedhetetlen —4 állította Köveskúti Lajos, az OKISZ elnöke azon a sajtó­tájékoztatón, amelyet az Ipari Szövetkezetek X. •kongresszusa alkalmából tartottak csütörtökön. Mint elhangzott: a 3400 ipari szö­vetkezet küldötteinek fel­adata elsősorban az lesz február 16-án és 17-én — a kongresszus két napján -r, hogy kialakítsák közös prog­ramjukat és állást foglalja­nak arról, mi legyen a 11 milliárdos közös szövetkeze­ti vágyónnal Repeta — De Kovács úr, hogy lehet az, hogy ebben az évben már huszonhar­madszorra vesszük őri­zetbe? — kérdik a kapi­tányságon. — A szomszédom meg­örült. Akárhányszor szemtanúkat keresnek egy bűntényhez, ő min­dig jelentkezik, és meg­adja a személyleiráso­mct. (manczy) Nyakleves — Nyaklevest kérek! — ezzel robban be a konyhá­ba tizenötödik életévében lévő fiam. Magamban döb­benten elemzem az óhaj jogosultságát — bizonyára szekundát hordoz a tarso­lyában; kerékpározás köz­ben tilosban kapta a köz­lekedésrendészet; betört egy bizonyos ablakot... Mivel jómagam (gyarló emlékezetem szerint) soha­sem kaptam hasonló fenyí­tést jóapámtól, én sem al­kalmaztam fiam egy-egy csínye tudtával. Ügy is for­galmazhatok. hogy a gén­jeimbe nincs „beírva" ez a mozdulat. Bizonyára vitát kavarnék nevelókörökben, ha tovább folytatnám esz­mefuttatásomat. — Nyaklevest kérek! — a gyermek türelmetlen, te­hát „lépni kell". Mivel gyorsabban jár a szám, mint a kezem, puhatoló­dzom. — Apa, szó szerint értet­tem! Ez a fiú már teljesen szögedi! — állapítom meg. A temesközi apu helyett apa vagyok . A nyakle­ves azonban itt is. ott is ugyanaz — Majd megmutatom! — szól Sanyi fiam, s bennem rettenetes indulatok kava­rognak Azt akarja meg­mutatni, amit még nem élt át? Hogy merészel vissza­nyúlni, ráadásul fordított szereposztásban, azokhoz a nyaklevesekhez, amiket dédapja osztogatott öreg­apjának a tanyán? Se szó, se beszéd, sarkon fordul, irány a kamra, visszatér, kezében a csa­ládi fazék. Szinte kihull a kezemből a törölgető ... Pedig azt hittem, jó kezek­ben van. Számára a becsinált leves (vajon itt is úgy hív­ják?) a nyakleves Mitől szabadultam meg . .! Per­sze. a minap még én vá­sároltam azt a zacskó csir­kenyakat. Sanyi fiam öt­hat éves korára emlékezve, amikor a családi fogyasztá­si szokások szerint neki jutott a csirke mája, szíve és nyaka — ez utóbbi ab­ból a gyakorlati meggon­dolásból, hogy „szokja csak a csontot". Közben odaát elfogyott a csirke, s bár nem ez volt a legnagyobb gondunk, mindent hátra hagyva menekülni kel­lett... ...,,.. .... ..... A nyaklevesre itt már jók vagyunk! P. S. —' MTESZ-BAL Az MTESZ Csongrád me­gyei szervezete február 24­én rendezi meg hagyomá­nyos bálját a Tisza Szálló­ban. Jegyek már kaphatos a technika házában. (x) FÖRUM A MENEDÉKHELYRŐL A Menedékhely Alapít­vány vezetősége nyílt társa­dalmi fórumot szervez a haj­léktalanokkal kapcsolatos problémák emberhez méltó megoldásáról. A fórumra tisztelettel meghívják a sze­gedi városi tanácshoz be­nyújtott tiltakozó levél alá­íróit vagy azok képviselőit, a hajléktalanokat, a tanácsi vezetőiket, a társadalmi szer­vezeteket, a város segítő szándékú polgárait. Bíznak abban, hogy egymás éü-veit megismerve és megértve ta­lálnak közös megoldást. A fórumot holnap, szombaton délután 2 órakor rendezik az Eszperantó utca 1. szám alatt a tanácsteremben. Avar- és nádastüzek Február 7-én, szerdán én, este háromnegyed 10­délután öt a'kalommal riasz- kor Szeged és Kistelek kö­tötték a szegedi, illetve az zött, az 5-ös úton műszaki algyői tűzoltókat a város hiba miatt kivilágítva par­különbözó pontjaira avar- kolt a szegedi parancsnok­és nádastűzhöz. ság túzoltókocsija. Egy bel­A csapadékmentes, meleg ga kamion hátulról, nagy idő megtette hatását: az el- sebességgel belerohant. Sze­száradt fú, avar, nád a leg­kisebb szikra hatására is meggyulladt. Az így kelet­kező tüz általában nem jár kárral, de potenciális ve­szélyforrás, feltétlenül el kel] oltani. E tüzek akkor okoznak igazán gondot, ha velük egy időben más hely­re is riasztják a tűzoltósá­got, hiszen az erőket, eszkö­zöket ugyanúgy leköti, mint egy komolyabb tűzeset. A Csongrád Megyei Tűz­oltó-parancsnokság kéri a lakosságot, az úton levőket, hogy segítsék a mélyi sérülés nem történt, de a tűzoltóautó totálkáros lett. s így is tovább csök­kent a tűzoltóság amúgy is hiányos, nagy részben el­avult, bevethető technikai állománya. Tanfolyam az autóklubban Február 13-án gépkocsi­és motorkerékpár-vezetői tanfolyam indul az autó­klubban, Az elméleti foglal­kozásokon a közlekedési is­meretek megszerzésén túl a járművek szerkezeti felépí­tését, működési elvét tanul­mányozhatják a hallgatók. A gyakorlati foglalkozások keretében hibaelhárítási, karbantartási és kezelési is­mereteket sajátíthatnak el. A legfontosabb elsősegély­nyújtási teendőket is meg­ismerhetik, melyekre a köz­lekedési balesetek bekövet­kezésekor van nagy szük­ség. Csak a zöld színű csekkel! Kamatadó­befizetés Felhívjuk tisztelt ügyfe­leink figyelmét, amennyi­ben hosszú lejáratú hiteltar­tozásukra kamatadó-fizetési kötelezettségük van, s még nincs átutalási betétszámlá­juk, a kis alakú nyilatkozat visszaküldése után pénzin­tézetünk az adó fizetésére — szerződéskötés és költség nélkül — számlát nyit. Adót erre az új számlára csak az általunk küldött zöld színű átutalási postautalványon fizessenek be, hiteltörleszté­si befizetési csekket erre a célra ne használjanak fel. OTP Csongrád Megyei Igazgatósága (x) VALUTASBOLTBAN — FORINTÉRT Női. férfi- és gyermek­far merruhák — nadrágok, dzsekik, szoknyák — széles választékából forintért is vá­sárolhat a Lenin krt 40. s'z. alatti Transcoop shopban. (x) DÉLMA6YAK0RSZA6 Politikai napilap Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Dlusztus Imre tűzoltóság Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság munkáját, ne dobjanak el égő gyufát, cigarettát hi- ü . Sajtóház 674„. _ Telefon: 24-633. - A lapot nyomja: szen az avar- • es nadtuzek t_J v .. ....... * , „_- . ...... ,u i.. á, 90 százaléka emiatt keletke­zik. Mint azt közölte Kovács ~v$pltón tűzoltó alezredes, 7­Szegcdi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Suranyi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint. ISSN 0133 - 025X

Next

/
Thumbnails
Contents