Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-23 / 46. szám

2 1990. február 23., péntek (Folytatás az j. oldalról.) sem a személyi számra. Kamata 28 százalék, s ez igen kedvező á hazai értékpapírpiacon. Az új értékpapír előnye, hogy visszavásárlásikor névértéken váltják be. Az ország 3200 postahivatalában Vásárolható meg, és igy a lakosság vidéken is egyszerűen juthat hozzá. Ha időközben a postatakarékjegy tulajdonosa másnak adja el az értékpapírt, a bank 1 ev rnúlvá annak fizeti ki az összeget és a hozzá kapcsolódó kamatot, aki végül is a postatakarékjegyet bemutatja a Postabank valamely fiókjánál, vagy valamely postahivatalban. A bank új lakossági hiteikonstrukciót is indított Expressz kölcsön néven; ez február eleje óta vehető igénybe, egyelőre az ország 60 postahivatalában. Az uj kölcsön lényegében a személyi kölcsönhöz hasonló, egy egyszerű jövedelemigazolás kitöltése után 10 000 forintos összeghez juthat hozzá bármely magyar állampolgár. A kamat a kölcsön után 22 százalék, erre a bank 5 százalékos kezelési költséget számít fel. A kölcsön összegét hat részletben kell törleszteni a banknak. Az ügyfelek az Expressz kölcsön felvételekor egy kis füzetet is kézhez kapnak, amelyben megtalálhatók a kölcsönszerződés és a visszafizetés részletes feltételei. A konstrukció újszerűségét az adja, hogy nem végeznek hosszadalmas Hitelképességi vizsgálatot, hanem a jövedelemigazolás elbírálása után (a postahivatalban) azonnal felvehető az összeg. Az egyetlen feltétel, hogy 12 ezer forintos minimális jövedelmet kell igzolnia a kölesönkérőnek. Á Világbank és Lengyelország Varsóban csütörtökön két, összesen 360 millió dollár értékű hitcflmegállapodást írt alá Wladyslaw Baka, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke, és Barber Cönable, a Világbank elnöke. Ez az első hitel, amelyet a nemzetközi pénzügyi szervezet Lengyelországnak nyújt, de mint azt Conable elmondta, a Világbank a következő három évben 5 milliárd dollárt tervez folyósítani kelet-európai tagországainuk, amiből 2,5 milliárd dollárt Lengyelországnak szán. (A Világbanknak jelenleg Magyarország, Románia, Jugoszlávia és Lengyelország a tagja.) A most aláírt 360 millió dolláros hitelszerződés a lengyel ipari export növelését, a 100 millió dolláros szerződés pedig mezőgazdasági és élelmiszer-ipari export fejlesztését szolgálja. Conable tárgyalni fog további 6 hitelmegállapodásról is, amelyeket szintén még az idén szeretnének tető alá hozni, valamivel több mint 1 milliárd dollár értékben. Magyar állampolgár ifj. Sütő András A Veszprémi Városi Tanács csütörtöki ülésén bejelentették. hogv Sütő András erdélyi magvar író azonos nevű fia, annak felesége és két gyermeke február 21én a veszprémi anyakönyvi hivatalban letette az állampolgári esküt. A házaspár már h'osszabb ideie Veszprémben él; ifj. Sütő András körzeti orvos, a felesége pedig fogorvos. A gyermekeik már a dunántúli városban kezdték meg iskolai tanulmányaikat. A Sütő házaspár a román állampolgárságtól való mentesítéséért benyújtott kérelmére megkapta a román hatóságok beleegyezését is. A magyar állampolgárságot nyert orvos házaspár és gyermekei, mint elmondták, a jövőben is gyakran utaznak majd a szülőföldjükre, Erdélybe. A gyermekek az iskolai szünidőket az író-nagyapánál kívánják eltölteni. Pártoktól függetlenül... Tudnivalók Jugoszláviába utazóknak A jugoszláv—magyar határon a szovjet turistákkal kapcsolatos ügyintézés miatt kialakult kaotikus helyzettel kapcsolatban a budapesti jugoszláv idegenforgalmi hivatal felkérte az MTI-t az alábbiak közlésére- Azok a magyar turisták, akik Jugoszláviába utaznak, vagy átutaznak az országon, nem fizetnek vámot, sem kauciót a náluk levő személyes szükségletükre szolgáló dolgokért. Vámot, illetve kauciót csak kereskedelmi jellegű árura fizetnek. Zöld biztosítási kártyát csak azon országok turistáitól kérnek Jugoszláviában. amelyekkel nincs kétoldalú biztosítási szerződésük. A magyar forgalmi rendszámú kocsikra ez nem vonatkozik, tehát zöld biztosítási kártyát a határon nem kérnek tőlük. Február 17-étől a szocialista országokból érkező turistáktól a határon valutanyilatkozatot kérnek a náluk levő valuta mennyiségéről. Ez Jugoszlávia területének elhagyásakor nem haladhatja meg azt az összeget, amivel az országba beutaztak. Keresztény szolidaritási konferencia Az egyházak szerepe a kelet-európai politikai reformfolyamatokban címmel ötnapos konferencia kezdődött csütörtökön Budapesten, a Taverna Szállóban, a Christian Solidarity International elnevezésű nemzetközi szervezet, illetve a Magyar Kurir katolikus hírügynökség rendezésében. A tanácskozásra 10 európai országból érkeztek püspökök, teológusok, vallásos értélmiségiek és politikusok, az evangélikus, a katolikus, az ortodox, illetve a református egyház képviseletében. Az ünnepélyes megnyitón előadást tartott Jörg Wehr, a CSI gazdasági alapjául szolgáló alapítvány elnöke, Kocsis Elemér református püspök, a zsinat elnöke, a házigazdák nevében Broczky Beáta, a Magyar Kurir szerkesztője, továbbá Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke és Tőkés László temesvári református lelkész. „Az MSZP érdeke, hogy a megyei napilapok pártoktól független orgánumok legyenuk" — nyilatkozta a Zalai Hírlap csütörtöki számában Kárászné Rácz Lídia, a párt elnökségének tagja. A testület szerdai ülésén elfogadott javaslat szerint továbbra is MSZP-tulajdonban maradó lapok függetlenségének intézményi garanciájaként minden megyében egy tekintélyes személyiségekből álló, 5-7 fős ..felügyelő bizottság" jönne létre. A bizottságok összetételére a megyei listát állító pártok és a megyei KGB-reagáiás tanács tenne javaslatot Ez a grémium döntene a főszerkesztő személyéről, a lap kiadatásáról. Egy átmeneti időszak után bármely kiadó gondozásában megjelenhetnének a megyei lapok. A lapkiadásból származó nyereségen egy létrehozandó sajtóalap, a megyei „felügyelő bizottság", a lapkészítő újságírók és az MSZP osztozna. Az elnökséa tagja a*t is elmondta, hogy az MSZP — megfelelő kártalanítás ellenében — hajlandó a lapok tulajdonosi jogairól is lemondani. (MTI) // Torzított forma A szovjet KGB képviselő-"* je cáfolta a januárban többi magyar újságban napvilágot 'látott közléseket, amelyek szerint „KGB-tanácsadók" vannak a magyar Belügyminisztériumban. „Ezekben a publikációkban a két ország e területen fenntartott kapcsolatait torzított formában mutatták be" — közölte Vlagyimir Lucenko, az alkotmányos rend védelmével foglalkozó KGB-osztály helyettes vezetője csütörtökön Moszkvában tartott sajtótájékoztatóján. A Szovjetunió és Magyarország, imint a Varsói Szerződésen belüli két szövetséges, •-együttműködik a hon- ésál'lamvédelem területén — nyilatkozta. — A szovjet KGB és a -magyar Belügyminisztérium közötti kapcsolatok a teljes szuverenitás elvén alapulnak, és azokat megfelelő megállapodások szabályozzák. Közölte, hogy „ez az együttműködés a gyakorlatban a szovjet KGB és a magyar Belügyminisztérium különleges megbízatású tisztjei révén valósul meg, akik megfelelően Budapesten és Moszkvában tartózkodnak, de ezek a személyek semmiféle tanácsadói szerepet nem töltenek be". Nemzetivé tenni az internacionalizált nemzetbiztonságot — visszhangozza Európa, és nem visszhang nélkül. Belgium, hátat fordít az atlanti szolidaritásnak, és nem akar részt vállalni Nyugat-Németország védelméből. Hollandia is kétli, hogy keleti agresszió fenyegetné az NSZK-t, és csapatai lépcsőzetes hazahívására készül. Prága érzéketlen a csatazajra, pedig a csehszlovák határ túlsó oldalán 70 ezer amerikai katona gyakorolja az európai háború kezdeti szakaszát; szovjet kivonulást sürget, akárcsak déli szövetségese, amelyről rossznyelvek azt merik állítani, hogy számára mostanában Hegyeshalomnál véget ér a katonapolitika. Varsó viszont közli, hogy nem erőlteti a szovjet erők jelenlétének vagy kivonásának kérdését, akárcsak az NSZK a közel félmilliós amerikai, angol, francia, belga, holland, kanadai „védelmi közreműködés" témáját. .„Amcsik" és ,,ruszkik" hazamenetelét évtizedes követelés Európa tucatnyi országában, ós immár nemcsak az „utca" hallatja szavát, hanem tárgyalások is folynak a külföldi haderők visszavonásáról nemzeti határok mögé. A NATO és a Varsói Szerződés tárgyal, mivel a probléma érinti a katonai erőviszonyokat, a tömbstruktúrákat, de az egyenlő biztonságot és a stabilitást is. Most indul a töprengés, hogy a külföldi csapatok kivonása kétoldali államközi ügy-e, a befogadó ország tömbjének ügye, vagy esetleg a másik tömbé is. A NATO sokáig abban bízott, hogy a Kelet egyoldalú leszerelési intézkedései nem gyengítik a nyugati tömbfegyelmet. Most Cheney, Wörner és Galvin agitál a legszenvetdélyesebben amellett, hogy a VSZ „csemetéi" tartsanak mértéket követeléseikben, mert a katonai kiadások csökkentése, a visszavonás, a tömbkötelezettségek lazítása „ragályos". Mindez persze nem változtat három tényen. Azon, hogy Európában nincs igazi tömbközi háborús veszély, a fegyveres összecsapás kontinensünkön „ellehetetlenült". Másrészt a NATO máris legyőzöttnek, bénítottnak tartja a Varsói Szerződést, s bizonyos lazaságokat immár saját magának is megenged. Vé„Ruszkik, Go Home!" güL a Nyugat a maga gazdasági, technológiai, pénzügyi eszköztárával elérhetőnek látja azt, ami háborúval. vagy háborús fenyegetéssel egyáltalán elérhető. A Szovjetunió az NDKban 380 ezres, Csehszlovákiában 75 ezres, Magyarországon 50 ezres, Lengyelországban 40 ezres kontingenst tart. Az állomásoztatott amerikai haderő létszáma az NSZK-ban 254 ezer, Nagy-Britanniában 30 ezer, Olaszországban 15 ezer, Spanyolországban 10 ezer, Törökországban 4 ezer, Görögországban és Izlandon 3—3 ezer. Portugáliában 1800. Hollandiában és Belgiumban 1500— 1500, Norvégiában 200. A Német Szövetségi Köztár. saság területén az amerikaiakon kívül 60 ezer brit. 50 ezer francia. 25 ezer belga. 7 ezer 700 holland ós 7 ezer 300 kanadai katona tartózkodik. Bush elnök tavaly májusban, a brüsszeli NATOcsúcson egyenlő, 275—275 ezres maximális létszámszintet ajánlott az Európában, idegen országok területén állomásoztatott amerikai és szovjet csapatokra vonatkozóan. Az 1990. január 31-i javaslatban szűkül a csökkentési övezet — a két Németország, a Benelux, Dánia, valamint Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország szerepel benne — és az új közös szint 195 ezer fő, plusz egyéb európai övezetekben — csak az amerikaiak számára — 30 ezer fő. A Varsói Szerződés udvarias jóindulattal fogadta az új javaslatot, amely már Bécsben is előterjesztésre került, de világos, hogy Washington az ezredfordulóig sem hajlandó visszavonni összes külföldön levő csapatait. Az aránytalanság nemcsak azért indokolatlan, mert Európáról van szó, hanem azért is, mert a Varsói Szerződés fegyveres erőinek összlétszáma 5,3 millió, a NATO-é pedig 6,5 millió. Szó sincs az amerikai javaslatban az NSZK „vendégszeretetét" élvező, mintegy másfélszázezer nem amerikai katona viszszavonásáról, de még csökkentéséről sem. Szó sincs természetesen a haditengerészetről. Ezek azonban csak fizikai vetületei egy olyan politikának, amely az utóbbi hónapokban nyilatkozatok sorában tükröződött. Túl azon, hogy Bush elnök már egy héttel üzenete után kijelentette: Amerikának mindig felkészültnek kell lennie a harcra a szabadságért és biztonságért — hadügyminisztere deklarálta: ha a szovjet fenyegetés teljesen megszűnik, az amerikai katonai erőre akkor is szükség lesz, hogy Washington „reagálhasson különböző körülményekre" a világban. Wörner, a NATO főtitkára egyszerűen elutasítja a NATO és a VSZ, illetve a szovjet és az amerikai csapatok európai állomásoztatásának párhuzamba állítását. Kijelenti, hogy a szovjet csapatok kelet-európai kivonását nem szabad az amerikai csapatok visszavonásától függővé tenni. „A szovjet csapatok teljes visszavonása az amerikai erők szintjének csökkenését eredményezheti, de nem a teljes kivonásukat Európából" — hangoztatja a nyugatnémet főtitkár, aki szerint a helsinki keret a NATO nélkül nem tudná betölteni a biztonsági struktúra szerepét... Wörner NATO-apológiája rendre együtt jár Moszkva kioktatásával: a Szovjetunióval szemben nincs nyugati fenyegetés, értelmetlen biztonsági aggodalma, nincs szüksége Nyugaton előretolt erőkre. „A Szovjetuniónak el kell fogadnia, hogy közép- és kelet-európai ütköző övezetének elvesztésével biztonsága inkább nő, mint csökken." Ha tehát a Varsói Szerződés Nyugat helyett is leszerel, a NATO hajlandó helyette is gondolkozni. Moszkva elfogadta az amerikai ajánlatot Ottawában és alig polemizál Washingtonnal. Határidők nem szerepelnek, a nemzeti és tömbszintek homályban maradnak, a szovjet engedmények újabb és újabb követelésekre sarkallják Nyugatot Bécsben és másutt. Erkölcsi fölény itt, katonai és gazdasági fölény ott, közös csupán a duzzadó centrifugális nacionalizmus. Pirityi Sándor Vélemény a kórházból — a kórházról A riport olvasása közben már-már úgy éreztem, hogy ezúttal a „lelet" nem késztet vitára. Tévednem kellett, ugyanis nem értek egyet mindenben az egyik nyilatkozóval: „... nézetem és információim szerint a rendelőintézetnek egy szűkebb csoportja kavarja a vihart (mármint Bánfalvi Géza igazgató főorvos személye körül). Egzisztenciálisan sértett emberek, akik úgy érzik, többre lettek volna hivatottak, ezért elevenítenek fel régi sérelmeket". Ez a „kinyilatkoztatás" nem szolgálja, de nem is szolgálhatja a megbékélést a rendelőintézetiek és a kórháziak között. Ellentétben a nyilatkozókkal vallom, hogy a rendelőintézetek szakorvosai, szakfőorvosai — a hallgatagok és a szókimondóak egyaránt — jól képzett, munkájukat kiválóan ellátó szakemberek, akik másfél évtizeden át nem a nyomorúságos bérük emeléséért hadakoztak, hanem Bzért, hogy alap-műszerezettségüket, eszköz- és gyógyszerellátottságukat folyamatosan biztosítsák. Jól és eredményesen szerették volna gyógyítani a rájuk bízott betegeket. Ezért „ágáltak" elsősorban, és nem az egzisztenciális sértettség doLapunk február 8-i számában Kórházi átvilágítás címmel közöltünk riportot, amelyben szó esett az intézményt érintő gazdasági, szakmai kérdésekről, a gyógyítás feltételeiről és személyi ügyekről is. Ugocsai Gyula, az intenzív osztály főorvosa véleményét levélben küldte meg. Lássuk, ö miként ítéli meg a kórházban uralkodó hangulat okait. minálta a szókimondásukat! (Ma már szükséges az is, hogy bérük rendezését követeljék.) Megítélésem szerint a kórháziak és a rendelőintézetiek közötti feszültség okaként, a fejlődést évek óta akadályozó egészségügyi költségvetés hibáztatható elsődlegesen. Bánfalvi Géza igazgató főorvos az elmúlt években nem volt könnyű helyzetben. Sok „urat" volt kénytelen kiszolgálni — megyei, megyei városi pártbizottságiak, megyei, megyei városi tanácsok tagjai, az egészségügyi szakszervezet különböző fórumai —, akik közül mindenki „teljes és odaadó kiszolgálást" igényelt. A jelenlegi zilált politikai helyzetben az lett volna a kívánatos lépés, ha a szegedi kórház-rendelőintézetben is elodázzák az igazgatói pályázat kiírását a választások utáni időszakra, amikor már az egészségügyben is (remélhetőleg ez év végére) konszolidálódnak a körülmények. Addig pedig kapjon megbízást Bánfalvi Géza „végrehajtó bizottságosdi" nélkül a kórház-rendelőintézet ügyeinek intézéséhez. Egyébként jelenleg „csak" a szakmai vezetők: egyetemi tanárok, osztályvezető főorvosok „kiválasztásával" lehetünk elégedettek. Ebben a* 15-17 tagból álló szakmai kollégiumok döntenek és tesznek ajánlásokat. Az egészségügyi komplexumok adminisztratív vezetőinek kinevezését azonban nem szakemberekből álló testület intézi. Nem látszik járható útnak az sem, ha a főorvosi testület választ igazgatót. Megvan a veszélye a kölcsönös kiszolgáltatottságnak! Már az is konfliktusokat idézhet elő, ha az egyik szakági osztály vezetője kap megbízatást az igazgatóhelyettesi feladatok ellátására. Észak- és Nyugat-Európában jól bevált az a módszer, hogy az igazgatói, igazgatóhelyettesi pályázatokat, amelyekre az illetékes kórház szakmai osztályvezetői nem jelentkezhetnek, a tartományi, vagy városi vezető főorvos írja ki, és egy független, öttagú, tekintélyes szakemberekből álló bizottság bírálja el. A kinevezést is a tartományi, vagy a városi vezető orvos gyakorolja. A kórházak működését a tartományok, városok vezetői „csak" finanszírozzák, a gyógyítás „minőségére" árgus szemekkel a betegbiztosító intézetek figyelnek. Az úgynevezett „pártállami" években elfogadott egészségügyi beruházásoknál is sok ellentmondással találkozunk. Mint minden beruházásnál, így az egészségügyieknél is mérlegelni kellett volna a gazdaságosságát, kihasználhatóságát — egyszóval —, mit és mennyit profitál belőle a betegellátás, a beteg ember. Sajnos, esves beruházásainkat nem ezek a szempontok vezérelték. Inkább az volt a döntő, hogy ki. illetve kik kezdeményezték, és milyen pozicionális helyzetben voltak o támogatók.