Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-15 / 39. szám

8 1990. február 15., csütörtök 8 DM Röviden Változékony, télies idó A felhőátvonulásokból már csak elszórtan fordul elő zápor, hózápor. A nyugati, északnyugati szél erős, a Du­nántúlon viharos lesz, majd lassan mérséklődik: Reggelre foltokban köd képződik. Ma napközben nyugat felől újabb erüs felhősödés kezdődik, elsősorban a Dunántúlon vár­ható csapadék, eső és hó egyaránt előfordul. A legalacso­nyabb reggeli hőmérséklet 0, mínusz. 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 1 ós 6 fok között várható. Mi történik ? MA zet) Zsombón, a művelődé­Inevrnes joei tanácsadást si házban> ^ 6 órakor ta­tartanak délután 4 és 6 óra gj0** a választópolgárok­között —, s ezután minden ». ... cialista Párt képviselőjelölt­je a 3. sz. választási körtet­ben, a Zalka Máté Altalá­nos Iskolában 18 órakor be­időpontban — a Lakosság számára a Magyar Demok­rata Fórum házában (Római körút 31.). A Nemzeti Kisgazdapárt mutafkozóesten vesz részt, mutatja be jelöltjeit és is­merteti programját a szim- HOLNAP patizálókkal reggel 8 és 18 A óra között a Victor Hugó Néppárt választási taggyúlé­utca 5. szám alatti székház- sét délután 5 órai kezdettel ban. tartja az Eszperantó utca 1. A Zeneművészeti Szakkö- szám alatti székházában. A zépiskolában (Lenin körút választási iroda nyitvatartási 79.) általános iskolai bér- ideje: 10—18, szombaton 8— leti koncert kezdődik dél- 12 óráig, után 3 és fél 5 órakor. Köz- Ördögh Mátyás, a 2. szá­remúködik: Fábián Márta mú választókörzetben füg­(c'mbalom), Matúz István getlen jelöltként kíván részt (fuvola), Bódás Péter <fcon- venni a választáson. Bemu­gora), Kerek Ferenc (esem- tatkozó találkozója a vá­baló). Műsorismertetőt Ré- lasztópolgárokkal délután kai István mond: fél 6-kor lesz a Kolozsvári Életvezetési tanácsadás az téri (Gagarin) iskolában, ifjúsági irodában (Deák F. Az Agrárszövetség képvi­utca 28—30.) délután 4-től selőjelöltje, Báló Bertalan este 7-ig. Telefon / 10-955. Megkérdeztem volt középiskolai tanáromat, mi a véleménye az el­múlt év ufóészleléseinek elburján­zásáról, és hogyan vigasztalná meg a hitetlenkedő, „ufótmégnemlátot­tak" gyér kisebbségét „Ecsetelném nekik a csillagközi Utazások nehézségeit, ós annak a valószínűtlenségét hogy az elkövet­kező néhány milliárd évben valódi, nem konyhai használatra termett repülő csészealjjal találkozzanak" — mondta, a bajsza alatt vigyorogva. „De ha eggyel nefelántán mégis ösz­szeakadnál" — folytatta —, „kér­dezd meg, hogy fizetik a tanárukat arrafelé." Kérlelőn megszorította a kezem, majd könnyes búcsút vet­tünk egymástól. Arra a következtetésre jutottam, hogy az ufók civilizációnk szerves részei. A hülyeség mérhetőségének problémakörével foglalkozó társa­ság amely állandó önként jelent­kezésre készteti a földlakókat. Az utóbbi időben elszaporodott jóté­kony figyelmeztetéseik arra utal­nak. hogy jelentős eredményekre tettünk szert e tekintetben. Az alábbiakben egy lelkes ufó­nauta feljegyzéseiből közlök részle­teket. Noha a leírások egy ízig-vé­rig szubjektív megfigyelő érzéseiről és félelmeiről tanúskodnak, a ma­guk tömörségében is fontos infor­mációkat tartalmaznak az emberi­ségre vonatkozóan. UFO lém mutogatott, ós ugrált. Azt or­dítozta: Ufó! Ufó! Ufó! Izgága nép­ség. A mamutokkal sose volt gond. Az agyamra mennek... Se mamut, Egy. láthatólag matuzsálemi kort dinoszaurusz; mindenfelé meddő, +.<róH f+v-nín áii- vaiami kibányászott vidék, máshol az ern­megélt fecnin ez áll: „Valami pat­kányszerű állat felszaladt a fára, és még mindig nem jött le. Már évek óta figyelem: valamire készül. A dinoszauruszok szépek és egészsé­gesek." Aztán hosszú csend, olvashatatlan, szétmállott jegyzetlapok. Bizonytalan korú mondattöredé­kek érdekes adatokat közölnek: „ ... lejött a fáról, a szeme sem áll jól... mindig az az érzésem _ o is figyel minket... a kölykök bedo­bálták a csészealjak ablakait, mesz­szebb megyünk ... most mintha megnyugodtak volna, egymást bu­zerálják... én még ilyen állatot nem láttam, keze van- (mi az a kéz?)." Egy későbbi papír: „Mindenütt jég. Csodálatos! A mamutok önfeledten hancúroznak a. hóban. A dilinyós állandóan kövek­kel vacakol." Innentől kezdve többé-kevésbé összefüggő, folyamatos feljegyzéssor következik. „Megint készül valamire. Kivág­ja a fákat, eltereli a folyókat. Min­dent egy helyre hord: köveket, fá­kat, állatokat. Nagyon elégedett... Ma láttam egy bennszülöttet. Fe­berek egymás hegyén-hátáa Bűnö­zök. Babrálnák inkább egymást me­gint! ... Most már értem, minek a két kéz! Láttam két embert Meg­álltak egymással szemben. Kinyúj­tották a kezüket a tenyerüket egy­másnak fordítva, az egyiküké alul. a másiké felül. Akinek a keze alul volt, az megpróbált a másikóra üt­ni, és ha sikerült, cseréltek, órákig néztem őket. Minden világos." Mindössze ennyi. Persze, érthető, ha fenntartásokkal fogadják az anyagot, mind tartalmilag, mind pedig a hitelességét illetően. Beval­lom, evvel kapcsolatban jómagam is szkeptikus maradtam. De hadd mondjak el egy érdekes esetet. A napokban történt. Hazafelé ballagtam, amikor hirtelen egy azo­nosítatlan, mozgó tárgy fékezett mellettem. Kiszállt belőle egy lehe­tetlen kinézetű alak, és számomra érthetetlen jelentésű szavakat kia­bált: „Beograd! Beograd!" Miután elképedt arcomba nézett, visszaugrott a járműbe, és elszágul­dott.1 „Hogy fizetik arrafelé a tanáro­kat?" — kiáltottam utána. Zilahy Péter CSOMAGOLÁS — 1990. Tegnap nyílt Szegeden a „ , . . technika házában az a De­mutató, „ melyen kor^rú csomagofloanyagakat, kis­gépeket mutatnak be. A be­mutató rendezői — a Gi­gant Verpackung és a Mi­nipaok Kft. — -biztosaik ab­ban, hogy az itt felvonulta­tott újdonságok javíthatják a magyar termékek export­képességét (x) McDonald's Moszkvában Természetfotó­pályázat A Kiss Ferenc Csongrád (4."sz.'"körzet) ^íe íórakor ™egyei Természetvédelmi Az Agrárszövetség képvi­selője, Talpai János (1. sz. körzet) délután 5 órakor ta­lálkozik a választópolgárok­kal a deszki művelődési házban. Ifj. Lele József, a Zöld Párt Jelöltje (3. sz. körzet) lakossági fórumot tart az al­győi művelődési házban (Kastélykert utca), délután 5 órakor. A Hazafias Választási Koalíció független képvise­lőjelöltje, dr. Bátyai Jenő (3. sz körzet) bemutatkozás­ra hivja a választópolgáro­kat délután 5 órára az al­győi Kosárfonó utcai álta­lános iskolába; dr. Ábrahám László (1. sz körzet) pedig délután fél 6-ra a Révay ál­talános iskolába. Sallai Miklós független képviselőjelölt (3~ sz kör­találkozik a választópolgá­rokkal Szatymazon, a mű­velődési házban. Ki a munkás és melyik a Egyesület fotós szakosztálya pályázatot hirdet fekete-fe­hér és színes papírkép, (mi­nimum 18X34 cm), és színes dia (bármely méret), kategó­és viselójelöltje. dr. Székely TémaS! Zoltán (1 sz körzet) ezzel Uj növény-, állat-, környe­a címmel tart valasztói fó- «,tvédelem. (A felvételek rumot es^ gyűlést ájarjám megyénk területén készülje­" nek!) A zsűri kategóriánként és korosztályonként (ifjúsági és felnőtt) az elsó három he­lyezettet díjazza. A pályáza­ton bárki részt vehet. A ké­pekre kérik ráírni a jeligát, IV. Sz. Altalános Iskolában (piros) este 6 órakor. Választás Háziasszonyok egymás közt; — Te már fölhasznál­tad a jelölöcéduládat? — Igen, megjelöltem vele a szakácskönyvben a képviselőfánkot! (aser) s külön jeligés borítékban a Január utols® naPÍin nyitóik meg a McDonald's étter­íotós nevét, címét, születési évét és a kép címét. A képe­ket 1990. március 15-éig az egyesület címére (6725. Szeged, Április 4. útja 6 ) le­het eljuttatni. met Moszkvában, ahol napi 15 ezer adag étel forgalma­zására számítanak. A kép tanúsága szerint százak állnak sorban, bebocsátásra várakozva. Apropó — sor. Lehet, hogy a sorban állásnak is vannak minőségi fokozatai! Vadászmérleg VELENCEI KARNEVÁL Ismét a megmérettetett fölmérésről Lapunk február 9-i szá- lóban nagy hiba, hogy ilyen mában „Idegennek ne nyiss és más ehhez hasonló szak­ajtót!" cimú cikkünkben szerútlen felmérésekkel szóvá tettük egy diákok és gyengítik a tudomány pozí­*»ülők küréfcen végzett föl-' cióját." mérés módszereit. Ezzel kapcsolatban újabb véle- * mény érkezett szerkesztősé- x günkbe, ezúttal Zalányi Sá- X muel professzortól, a SZOTE x Egészségügyi Szervezéstanl X Intézetének igazgatójától. / „Nekünk is az a vélemé- x nyünk, hogy ilyen felméré- £ seket csak szakszerűen, a tu- x domány etikai és szakmai * követelményeit szigorúan x betartva lehet csak végezni, * különben többet ártunk, x mint használunk. A vizsgá- x lathoz szükséges engedé- x lyekre mi is sokáig szoktunk x várni, hiszen ahhoz, hogy ezt x a felettes szerv megadja, x nemcsak magát a kérdőivet, ^ különböző teszteket és sta- ^ tisztikai adatlapokat kell, X hogy felülbírálja egy Kereskedelmi szakembert keres felvételre a HÓD —MODELL Ruházati Kisszövetkezet Hódmezővásárhely, Vorosilov u. 49. MEGÁLLÁSI TILALOM Mától a Deák Ferenc ut­cában, az óvoda előtt — a kisgyermekek egészségének védelmére — 15 méteres hosszúságban, munkanapo­kon 7-től 17 óráig megállá­si tilalom lesz érvényben. PONTOSÍTÁS Tegnapi lapunk első ol­dalán választási tudnivaló­kat adtunk közre. Két mon­datát pontósítanunk kell. A választás napján Szegeden tartózkodó — de nem sze­gedi lakosoknak — az állan­dó lakóhelyük tanácsának vb-titkárától — s nem vá­lasztási bizottságától — kell igazolást kérniük ahhoz, hogy szavazhassanak. A másik pontosításra azok fi­gyelmét kell felhívnunk, akiknek nem kézbesítették a névjegyzékre félvételt ta­núsító értesítőt és az aján­lási szelvényt. Előbbiért me­hetnek be a tanácsházára, a népességnyilvántartóba ter­mészetesen, s nem „szava­zószelvenyért" — mint íél­reérthetöen irtuk. KÖZÜLETI TÁVBESZÉ'O ELŐFIZETŐK FIGYELMÉBE A Magyar Távközlési Vál­lalat Szegedi Igazgatósága értesíti közületi előfizetőit, hogy 1990. februártól a táv­beszélőszámlák elszámoló-, si utalvánnyal történő ki­egyenlítésére nincs mód. A postahivatalok csak kész­pénzt fogadnak el, illetve 70 millió Ft törzstőkével induló, szegedi központú szállítási-építőipari kft. FELVÉTELT HIRDET az alábbi munkakörökbe: — felsőfokú pénzügyi-közgazdasági végzettséggel GAZDASÁGI VEZETŐ (úgyvezető munkakörbe) esetleg beosztott dolgozókkal együtt, — felsőfokú gépész végzettséggel GÉPÜZEMVEZETŐ munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezéseket önéletrajzzal, jelenlegi beosztással és értesítési címmel ellátva kérjük „Sürgős 17 406" jeligére a Sajtóházba. A pályázatokat diszkréten kezeljük. Befejeződött a szeptember Tekintettel a nagy érdek­végétől mostanáig tartó lödésre, újabb autóbuszt in- egyelőre "változatlan formá­szarvasvadászati idény. Az djt a {ebruáT 24-ei karne- ban inkasszó útján tóljesít­Országos Trófeabíráló Bi- .rTiAVp. . he tő a befizetés. A fizetési zottság több mint 5 ezer vaJra a IitAVIUb (Uí~ rnód végleges rendszeréről a szarvasagancsot bírált el. krt- 40.). Ara 1990 Ft + későbbiekben adunk tájé­Ennek mintegy 90 százalékát 15 DEM + vízum. (x) koztatást. (x) külföldi vadászok zsákmá­nyolták, 600-zal többet, mint . . , , . . m egy évvel korábban. A KQZiráS tltKOl A meglehetősen enyhe tél­* nek köszönhetően különösen A TIT Karasz utca> klub- mázni a grafológiát a pálya­értékes agancsokat növesz- iaban február 23-ától nyolc választásnál, a beosztottak tettek a szarvasbikák. A kül- foglalkozásból álló grafoló- megismerésénél? Mi a kü­íöldiek által kilőtt állatok gl£U fanfolyam indul. Az ér- lönbség az írásszakértő és a trófeái közül 287 arany-, 795 deklodok az irás és a szeme- grafológus között? Hogyan ezüst-, 1U5 pedig bronzér- lyiség összefüggéseivel is- változik írásunk az életkor­mes minősítést kapott, vagy- serkedhetnek, valamint ral? Ezekre és hasonló kér­is csaknem a felük érmes írásfiziológiai alapfogai- désekre ad választ az elő­"X lett. Az állomány minőségé- sakkal. Vizsgálhatják a ne- adó: Agárdi Tamás pszicho­x nek a javulását jelzi, hogy a hezen nevelhető gyermek lógus. tavaly ilyenkor kilőtt vadak- kézírását Megtudhatják A tanfolyamra jelentkezni Ttss&rsgz-" -.«-»JLsraarutt jegyek milyen betegsege*re éráig lehet a Kárász utca 11. utalnak. Hogyan lehet alkal- szám alatt. erre x kinevezett bizottság, hanem x maga az egész kutatási prog- •/ ram is — intézeti kutatása- x ínk esetében mindig — szí- ^ gorú „megmérettetés" alá x esik. s az engedélyt csak ez- x után szoktuk megkapni. Va- xxxxxxxxxxxjrxxxxxxxxyxxx/xyxxx/xxxxxxxxxxxx A bíráló bizottság az el­ejtett vad 10 százalékánál állapított meg hibás kilö­vést; ez azt jelenti, hogy túl­ságosan „korán" kapták az állatokat puskavégre. Ezzel kapcsolatban Saly Géza, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének szóvivője el­DÉLMflfiYflRORSZÁG Politikai napilap Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: lllusztus Imre mondotta- a gazdasági bevé- Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál telek növekedésére töreked- Antal. — Szerkesztőség és kiadosallalat: Szeged, Tanácsköztársaság ve vált sokkal uvakoribbá ez ü,ja ,0" SaÍl,,haí 6740• ~ Telefon: 24*33. _ A lapot nyomja: ve vau sokkal gyakoriDoa e.. jjegcdj Nvolllda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 2*. ó72ll. Igazgató: a ..szakmai hiba ', az eretlen burányi Tibor. - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahi­agancsú, fiatal állatok kilo- vataloknal és kézbesitoknel. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint. véee, ISSN 0133—025X

Next

/
Thumbnails
Contents