Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-14 / 38. szám

21 1990. február 16., péntek A szerbek ravasz terve Gyorsvasút Észak és Dél közölt? •Mielőtt kétségbeesetten csapongó kepzeletem beleszédülne az esélylatolgatásba, konkrét kérdések után kapok: Miből korszerűsítse a Magyar Államvasutak a Bécs—Budapest vasútvonalat? Kitől kap majd támogatást (?), hitelt (?) a gyorsvasút kiépítéséhez? A kormánytól (?), vagy a Világbanktól (?), netán érdekelt osztrák partnereinktől? A Magyar Államvasutak ugyanis, ha minden fejlesztési lehetőségét összpontosítaná sem tudná egyedül megvalósítani e feladatot. További bizonytalanságra ad okot, hogy még a kivitelezési tervre sem íródott pályázati felhívás, azaz a konkrét műszaki tervezés el sem kezdődött. Mekkora a fa? Persze öt év nagy adó, s kerülni kell a kapkodást — fó a megfontoltság. Emellett az sem biztos, hogy komolyan akarjuk-e mi ezt pénzemésztő kiállítást, hiszen kisebb gondunk is van bőven. Nem ártana felmérni, mekkora a kiválasztott fa (netán erdő?), s van-e hozzávaló fejszénk. A Bécs—Budapest gyorsvasút gondolata világkiállítás nélkül is aktuális, mivel az 1992-es „Európához közeledő utak" közé tartozik, melyhez a maga részérói ;a jugoszláv sajtóban felröppent hír szerint) Belgrád is csatlakozna, Kelebiáig kiépítve a maga gyorsvasúti szakaszát. Miként reagáltunk a jugoszláv államvasutak eíkepzeléseire? Efelól érdeklődtem a budapesti vasútigazgatóságon, de ott azt tanácsolták, térjek viszsza Szegedre, a - területi igazgatóságon többet tudhatok meg erről. Belgrád közbeszól Megkerestem hát Lovász Lázár szegedi vasútigazgatót, s tőle ienyegében a következőket hallottam: a múlt év késő őszén Urbán Lajos és Zukovics Nikcűa vasúti vezérigazgatók tengerparti találkozóján ilyesmi szóba sem került Az új év első napjaiban Szegedre látogató jugoszláv televíziós stáb viSomojryl KiroJyné felvételei A gyorsvasút mozdonyai, nyilván nem ilyenek lesznek... A Bécs—Budapest világkiállítás szellemi szülőinek, e terv dédelgetőinek bizonyára nem kerülte el figyelmét a két főváros, a világkiállítás helyszíneinek térbeni és időbeli távolsága. Ha a szervezők szándékaik szerint egyidejűleg két helyen kívánják megvalósítani ez irányú, világraszóló terveiket, remélhetőleg nem feledkeznek meg a gyors közlekedési lehetőségek kiépítéséről sem. A távolság végül is nem túl nagy; repülőgéppel, helikopterrel viszonylag rövid idő alatt legyűrhető (ha a leszállóhelyek s a kiállítás, valamint az azt kiszolgáló létesítmények között megfelelő kapacitású HÉV-, vagy mertóvonalat feltételezünk.) A meglevő közúti, vasúti összeköttetést szintén javítani kell, gyorsasági és biztonsági szempontokból, mig a dunai vízi út szinte kínálja magát... ötletben tehát nincs hiány. Hogy minderre (s ezenkívül egyebekre) miből telik majd, azt talán csak azok tudják, akik megálmodták maguknak (mindnyájunk örömére?) az 1995-ös világkiállítást. szont ugyanaz iránt érdeklődött, mint e sorok írója. Az ezt követő, hivatalos határ menti tájékozódást szolgáló, újvidéki munkaértekezleten értesülhettek először elsó kézből a MAV illetékesei Szerbia tervéiről. Ismerve a jugoszláv viszonyokat, feltételezhető; politikai megfontolások is meghúzódhatnak a háttérben. Miután a Szerb Köztársaságon belüli Vajdaság, mint tartomány mostanában sokat vesztett korábbi önállóságából, a szerb politikai vezetésnek lehetősége nyílott arra, hogy a szövetségi parlament — tehát más tagköztársaságok — hozzájárulása nélkül, saját területén át, közel 200 kilométerrel rövidebb utat kínáljon a jelenleg Nyugat- és Észak-Európából elsősorban a Szlovén és Horvát Köztársaságokon keresztül délkeletre tartó forgalomnak. A Belgrád—BudapestBecs vonal egyrészt idő-, azaz pénzmegtakarítást jelenthet az errefelé szállíttatáknak, másrészt anyagilag megrövidítheti a szerb politikai és gazdasági koncepciót elvető két köztársaságot. Parlamenti igen kell A ravasz, de reális terv csupán a közös magyar—jugoszláv vasúti határállomás építésének engedélyén bukhat meg, mert ahhoz viszont a Szövetségi Parlament beleegyezése szükséges. A vasúti pályaszakasz műszaki tervezése és a szükséges pénzeszközök — hitelék — előteremtése „odaát" már folyamatban van. Nagyra törő elképzelésekben tehát déli szomszédunk sem szűkölködik, a közös megvalósítás azonban kérdőjelek árnyékában bizonytalankodik. Világkiállítással vagy anélkül — Szabadka közelségének köszönhetően — a gyorsvasúti pálya kiépítésének Szeged mindenképp hasznát látná, ha ... De le^ gyünk türelemmel! Az E75ös autópálya is csak csigalassan kígyózik felénk. Varga Iván Az MNB az idén szeretné Az ügyvezető igazgató az EK-kölcsönről Mint ismeretes, az Európai Kózoss^ek. gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa (BCOFIN), hétfőn 1 milliárd dollárban határozta meg a Magyarországnak nyújtandó áthidaló kölcsön összegét. A hírrel kapcsolatban Hárshegyi Frigyes, az MNB ügyvezető igazgatója tájékoztatta az MTI mun Icatársát. Mint elmondotta, az Európai Közösségek miniszterei annak ismeretében döntöttek pozitívan az egymilliárd dollár folyósításáról, hogy a Magyar Nemzeti (Bank a Nemzetközi Valutaalappal folyó tárgyalások során nagyon fontos lépéshez érkezett el. Hétfőn az MNB képviselői a magyar kormány neveben szándéklevelet Írtak alá. amely tartalmazza az IMF-megállapodás részleteit. Ennek három leglényegesebb pontja a következő: 1990-ben a költségvetés hiánya 10 milliárd forintnál nem lehet több, a konvertibilis folyó fizetési mérleg hiánya nem haladhatja meg az 550 millió dollárt; a magyar export rubelelszámolású aktívumát az év végére teljesen meg kell szüntetni. Az IMF-megállapodás végleges formája március közepére várható, de a jelenlegi szakaszban elért eredményeket is elegendőnek ítélték az EK-miniszte- rex a döntés meghozatalához , Hárshegyi Frigyes elmondotta: a most bejelentett 1 milliárd dolláros áthidaló kölcsön valamivel kevesebb, mint az előirányzott 1 milliárd ECU-s hitel. A középtávú, maximum 5 évre szóló kölcsön a magyar gazdaság strukturális átalakításával kapcsolatos nehézségek megoldására szolgál. A gazdasági struktúra átalakításának egyes lépéseiről március elején tájékoztatni kell az EK brüsszeli Tanácsát, amely a végleges IMF-megállapodás és a szándéknyilatkozat ismeretében kezd hozzá az 1 milliárd dolláros hitel első részének, a 400 millió dollárnak a folyósításához. Az ügyvezető igazgató elmondta még, hogy a kölcsönt a továbbiakban 300— 300 millió dolláros részletekben utalnák ki Magyarországnak. Várhatóan 3 éven belül lehetne felvenni a további két részletet, bár az MNB az egészet idén szeretné. Kilenc 56-os mártírt hantolnak ki Az Igazságügyi Minisztérium még az elmúlt évben engedélyt adott a sopronkőhidai volt börtön temető területén jeltelen sírokban eltemetett 1956-os mártírok kihantolására és újratemetésére. A kegyeleti eljárás irányításával dr. Bajnóczki István győri orvosszakértőt bízták meg, aki az MTI munkatársának elmondta, hogy az előkészületek megkezdődtek: helyszíni szemlét tartottak, és meghallgatták azokat a szemtanúkat, akik a temetésekről tudtak, vagy az egykori eseményékben részt vettek. Segítségükkel nagy valószínűséggel sikerült hemegállapítani a sírok •lyét. Nyolc, Győrött halálra ítélt, ott kivégzett, majd Sopronkőhidára szállított mártír, valamint Szigethy Attila földi maradványainak kihantólásáról van szó. ö volt a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori elnöke, s ót temették először a börtöntemetőbe, ahová egészen 1963-ig kerültek elítéltek. Az exhumálási munkálatok előkészítéséhez — melyeket a közeli hetekben végeznek majd el — nagy segítséget nyújtott a Sopronkőhidai Büntetésvégrehajtási Intézet parancsnoksága is. (MTI) Kétszázmillió pártoknak Az idén eddig 200 millió forint állami támogatást kaptak a pártok az 1990-ben rendelkezésre álló 700 millióból — közölte az MTI érdeklődésére Németh Gyuláné, a Pénzügyminisztérium csoportvezetője. Elmondta, hogy azok a pártok jutottak támogatáshoz, amelyek benyújtották a taglétszámukról szóló nyilatkozatot, a bejegyzésüket bizonyító bírósági végzést, és bankszámlával is rendelkeznek. Eddig 32 párt jelentkezett a Pénzügyminisztériumnál, közülük a legnagyobb összeget — 15 millió forintot — a 20 ezernél több taggal rendelkező szervezetek kapták, mégpedig: a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Magyar Demokrata Fórum, és a Magyar Szocialista Munkáspárt. A legkisebb — kétmillió forintos — összeget a kétezernél kisebb taglétszámú pártok kapták, ezek: a Független Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szabadságpárti Szövetség, a Magyarországi Zöld Párt, a Vox Humana Mozgalom, a Hazafias Választási Koalíció, a Magyar Liberális Párt, a Szabadság Párt, a Magyar Demokrata Keresztény Párt, a Magyar Október Párt, a Magyar Humanisták Pártja és a Magyarországi Szövetkezeti és Agrárpárt. Megkövült csigaházak M

intha Ady szomorúan szép verséből mászott volna elő, úgy terpeszkedik a város szélén a gizgazoa ugar. Körülölelik a betontornyok, megpróbálják eltakarni, de a dudva, a gaz, a muhar mindent felver. Szebb időket is megélt ez a darabka anyaföld. Valaha gyümölcsfáJc díszlettek itt, kertek terebélyesedtek, tisztára glancolt családi házakban boldogabb jövőt álmodtak az emberek. Azután jöttek a buldózerek, letakarították a parányi házakat, s a megalománia betontornyokat emelt helyettük. Néhány esztendeje szemfüles vállalkozók építkezni szerettek volna ide. Teniszpályákat, öltözőt, zuhanyozót álmodtak, de hamar felébresztették őket. ALami föld ez, 6emmi keresnivalójuk itt holmi magánvállalkozóknak! — mondta ki a szentenciát az akkortájt ügyeletes állami testület. A gaz maradt, a vállalkozók kerestek mást, a bizottság is maradt, csak az emberek változtak benne. Egyben egyformák: az itt lakók sem a régi, sem a mostani testületet nem „izgatják". Igaz, a döntést hozók nem nézik naponta a magyar ugart. Emlékszem, néhány esztendeje még levegőt sem nagyon illett venni testületi jóváhagyás, beleegyezés nélküL Mindennek és mindenkinek vo.t bizottsága Ha jót írtunk, arra áldást osztottak, ha nem. testületi piros szőnyeg előtt kellett felelnie valakinek a rosszul szabott sorokért. Szerencsére, ez az idő lejárt. De előtte még ráerőltettük a gazdaságra is a bölcsek gyülekezetét. Mintha nem állt volna már eléggé a szakadék szélén nélkülük is. Megjelentek a gyárakban is a testületek: egyből fel is emelték az igazgatók fizetését, akik hálából gyorsan rendezték a vállalati tanács tagjainak bérét. A hozzá nem értök gyülekezete pedig hibát hibára, veszteséget veszteségre halmozott Ha nincs kézzel fogható felelős, hogyan is lehetne felelősség? A vezérigazgatóknak, elnököknek néhol annyi joguk sem maradt, hogy eldöntsék, milyen színű telefonon tárgyalják meg a cég ügyeit. Testület döntött erről is... Jó nevű nyugati vállalat kereste meg nemrégiben egyik szegedi intézményünket. Autószalont szeretett voLna nyitni a városban, tisztességes hasznot garantálva minden résztvevőnek. Az intéamény anyagi lehetőségei igencsak szűkösek, kapva kapott volna hát az alkalmon. Nem oda Buda! Előbb testület elé kell vinni a dolgot. A sebészorvos, a tanár, a művelődésiház-igazgató és a jogász maid megmondja, mi a jó a magyar gazdaságnak. Döntöttek ők már művészeti vitákról, közlekedési gondokról, nyilvános illemhelyről és magas polcuk betöltéséről is... Miért éppen ehhez ne értenének? Húzták, halogatták a döntést, mint a rétestésztát. Végül kimondták a szentenciát: az állami vagyon nem elkótyavetyélhető, mondják csak viszsza szépen az üzleti ajánlatot. Az intézmény vezetője meg törheti a fejét, miért is torp ed ózták meg a mindenkinek hasznos ötletet. A tőkés ugyanis csak egy valamit kötött ki: a „senkié sem" állami telekre ő. bizony, nem épít; A mai vezérkar megengedi. hogy befektesse a pénzét a következő testület, meg esetleg letakarittatja a milliókért felépített áruházat? Na, ilyet mégsem! Ügy hírlik, egy helybeli téesz mégiscsak fantáziát lát az üzletben, s otthont kínál a nyugati vállalkozónak. Igaz. így a haszon nem a város zsebét, csak egy kisebb közösség bukszáját gyarapítja majd, de sebaj... A jó öreg Colbert meg forog a sírjában. Elméletét — a merkantilizmust — jó ideig leszóltuk, polgárinak, tehát elítélendőnek tartottuk. Mit is mondott ez a XVII. században élt francia űr? Bátorkodott felállítani azt a tételt, miszerint az állam éppen olyan gazdag, mint polgárai. Igaz, Colbert aligha kért testületi véleményt elméletéhez. Gondolatai nyomán azonban kivirágzott XIV. Lajos birodalma. A Napkirály rájött, hogy engedni, sőt nógatni kell a polgárokat a gyarapodásra. Hadd hizlalják az államkincstárt adóikkal. Sikerült is olyan fényesre szádolozni királyi glóriáját, hogy évszázadok múltán is vakítón csillog. Pedig jószerivel nem csinált érte semmit... De hagyjuk most a franciákat. Inkább söprögessünk tovább saját portánkon. No, nem a mai államkincstárban, ott aligha akadna fönn valami a cirokcsomók között. Azt már sikerült az elmúlt évtizedekben teljesen tisztára söpörni. Legföljebb a remény lakozik most benne. De gyors sikereket a látszatliberalizáció sem hoz. Mi meg nem győzzük mondogatni, tessék már tenni is valamit, hiszen csőd előtt áll a magyar gazdaság Csőd előtt? Nekünk talán már egy látványos összeomláshoz sincs erőnk! — mondják a ciniki^abbak. Egyszerűen csak pusztulunk, szép csendben elszegényedünk, s mire végre észbe kapnánk ... Miért éppen a gazdaságban lenne látványos a bukás? Csendben, de biztosan pusztult kultúránk, esett szét egészségünk, csuklott össze erkölcsünk. Gazdasági hanyatlásunk is folytonos, lassú, de biztos lesz, ha időben megálljt nem parancsolunk. Mit is tehetnénk? Gyógyírt, orvosságot aligha lehet receptre felírni egv ország bajaira. A jó öreg Colbert gondolatait mégis megszívlelendőnek tartanám.1 Semmi esetre sem az lesz a jövőnk, ami testületi; apparátusi, tanácsi és elnökségi fejekben megfogalmazódott. A való világtól messzire szakadt ügyeletes mindentudók kora ugyanis lejárt Ha szabadságot kapna a polgár a döntésekbe, gúzsba nem kötött kezet a végrehajtásban, tán jóval nagyobb haszonnal tehetné mindazt, amit ma még sokszor az ország kárára kénytelen cselekedni. Élihez azonban először is az kellene, hogy a megkövült csigaházként ittmaradt államhatalmi apparátusok mihamarabb működőképes, valódi önkormányzatokká váljanak. A

Napkirály azt mondta: Az állam én vagyok! Ma éppen tizmilliónyian szeretnénk ugyanezt elmondani: az állami mi vagyunk; testületek, apparátusok, ittragadt bizottságok nélkül is tehetnénk a dolgunkat. Gyanítom, sokkal, de sokkal jobban, mint most. Rafai Gábor