Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
4 1990. január 13., szombat SZONDA Nézem a Debrecen utcáin vadászó japán újságírókat, mily lelkesen igyekeznek megörökíteni a város fölötti légben dübörgő vadászgépek hangtartományát. Tekergetik nyakúkat, nyújtogatják a mikrofont föl a magasba, de mánek. Mert a következő snitt egy, ha jól emlékszem, kocsijában üldögélő taxis arcára fagyott groteszk fintort láttat. Behúzott nyakkal zsugorodna mind ikisebbre a támadó zaj elöl. Pár pillanat az egész, a szovjet gép már el is illan. S ahogy halQorrt a helyi tudósítótól, mostanság különben is csak munkaidőben gyakorlatoznak az égi szárnyasok, nem zavarognak éjszaka. Jó éve próbálják a debreceni lakók, pártok túlkiabálni az égi zsivajt. Nyilatkozatokat bocsátanak közre, békés tüntetést szerveznek, mondaná meg valaki, minek a háborús Zaj van lármázás e nehéz békeidőben. Üjabban méricskélik, mekkora is valójában a zaj — így a hírmagyarázat tovább —, s elvitázgatnak a kapott eredményeken. Minthogy a légierő műszerei alacsonyabb értékeket mutatnak a kényeskedő magyarokénál. Megvallom, fogalmam sincs milyen mértékben károsodnak a debreceniek dobhártyái a gépiek zajától. Pár napnál többet sosem töltöttem a cívis városban, s emlékeim között kutatva sehogyse találok hangosabbat strandbéli locspocsnál. A japánok persze alaposabbak. Állítólag a szigetországban is van egy Debrecenhez hasonló „adottságú" város, amelyet a NATO vadászgépiéi nem hagynak nyugodni. Mérnek tehát Magyarországon, aztán — gondolom — hasonlítgatják, összevetik majd a frekvenciákat. Jó kis riportot kerekítenek, bár félő, ők is a maguk mérőműszerét használták. Hiába, kicsi a világunk, sök vadászgép belefér. Amerikai, szovjet, oly mindegy. Csak a zaj, az bántó. Mert nem hallik tőle az egyébként is csöndes kézmozdulat. Történetesen a magyar parlamenti képviselőké. Akik magasba lendített karral hagyták jóvá a debreceni zajforrás megszüntetéséről szóló határozatot. Vita helyett végre kellene hajtani, magyarul, nem kéne bekapcsolni a hajtóműveket. De ki figyel oda egy halk mozdulatra ebben a zajban ... Aztán joggal kétkedik az ember abban is, parancsol ha t-e a magyar képviselőház a szovjet légierőnek, vagy a japián az amerikainak? Mag Edit // A VTV új sorozata Bekopognak: „itthon vannak? A nagyvilág vibráló képei immár 14-féle változatban „tudnak" beözönleni a szegedi kábel-tv-nézők szobájába. Pontosabban, a kábelhálózatba újabban bekötölt városrészek lakói dúskálhatnak ilyen komoly választékban. Aki ezután lép be a rendszerbe, már készen kapja az új műholdas „kollekciót". A régiekrsk is van természetesen lehetőségük a bővítésre, ha ezzel az igénnyel-a Kábel Rt.-t megkeresik. Bekapcs': 14 gombnyomás — 14-féle kikapcs'... Lehet nyomogatni nyakló nélkül, ha a család meg tud egyezni... A kínálat tehát bővül, a „távolba látó" horizont szélesedik, és még jobban odafészkelünk, hozzánövünk a fotelhoz! Kelet és Nyugat oda távirányítható a szemünk elé. A széles világot bezsúfoljuk, de szoros emberi környezetünktől eközben egyre jobban elfalazzuk magunkat, egyre távolabb kerülünk egymástól, a szomszédtól, akivel esetleg még segíthetnénk is egymáson az egyre keservesebb viszonyokban. A Szegedi Városi Televízió inost nyitni szeretne... Ajtót nyitni: lakásokba és emberlelkekbe. Üj sorozatunkban „Bekopogunk" a kábelhálózat mentén a városlakókhoz, és a sorozat címével megkérdezzük: „Itthon vannak?". Ez a kérdés nemcsak a „befalazott" életmód otthonosságára vonatkozik, hanem arra is, hogy szegediként, a városrész lakóiként, hogy érzik magukat. Hogyan élnek (meg)? Mi a gondjuk és örömük? Van-e ötletük? Mi az, amit felmutatnának és elmondanának magukról? Nem az utcán, futtában, nem a stúdió vakító izzasztójában, hanem otthonukban, a saját világukbán. Halljuk mindenfelé, rengeteg a mondanivalójuk az embereknek. Nyilván maguktól nem mennek be vele a stúdióba. Ezért gondoltuk, hogy egy előzékeny gesztussal mi ajánljuk fel csatornánkat, elébük megyünk. Elvégre, a kábelhálózat arra is jó, hogy a város lakóit összekösse. Házhoz megyünk. Lefényképezzük a mai embert otthonában, ahogyan él, ahogy beszél, ahogy ítél és ahogy remél — ha remél.. . Lehet, hogy sokan igy tudják meg, ki él alattuk, fölöttük, mellettük — fél méternyire .. . Talán el lehet lesni az átvészelés, a túlélés módjait, modelljeit. Talán erőt meríthetünk a mások sorsából. Tanulhatunk, okulhatunk a másik ember p>éldáján. Jó lenne, ha minél több reménykeltő megnyilvánulást is közvetíthetnénk. A közeledést két módon képzeljük el. Az egyik, ahogyan már el is kezdtük — eléggé lehangoló fogadtatással... Teljesen vaktában, a véletlenre bízva, bekopogunk valahol a lakásokba, és ha valahol nem küldenek el, ott leülünk egy néhány perces házi-„tóksóra". A másik lehetőségre itt szeretnénk felhívni először a VTV nézőit és a városlakókat. Tessék meghívni bennünket! Fel lehet dobni a beszélgetés témáját. Ez lehet hozzászólás a várospolitika kérdéseihez, egy ritka gyűjtemény, egy különleges képesség, produkció bemutatása, de lehet egy segélykérés is adott esetben. Vagyis: mindazt, amit a Vitray-csevely és a Szilágyi-telefonok megvalósítottak, megtehetnénk magunknak, egymásnak, egymásért itt Szegeden is. Próbáljuk meg! Ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget! Hívjanak: mi pedig majd bekopogunk...! Telefonszámunk: 13-870. Levélcímünk: 6720 Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 11. (Személyesen is felajánlhatják közreműködésüket.) Pleskonics András Hogy látja a rendőrfőnök? A bűnesetek száma egyre növekszik Szegeden is, főleg a lakóterületeken.. Mai, változó, átrendeződő társadalmunkban mi is a feladata a rendőrségnek? Lehet-e a rendőr a rend őre? Milyen, melyik rendet, kinek a rendjét őrizze? Tudjuk, a közbiztonságra kevés a pénz, ugyanakkor — mint a közelmúltban kiderült — az állambiztonságot szolgálandó, igen drága technikai berendezésekkel szerelték fel a belügyi szerveket az utóbbi évtizedekben. Nem kellene-e most már inkább kicsit a közbiztonságra koncentrálni? Ezekről és hasonló kérdésekről beszélget kedden délután 5 órától a Deák gimnáziumban Rózsa Edit országgyűlési képviselő Salgó Lászlóval, a megyei rendőrfőkapitánnyal. A képviselői fórumra minden érdeklődőt várnak. Könyv nyolc nap alatt A Conducator végnapjai A magyar könyvkiadásban piélda nélküli gyorsasággal látott napvilágot oz érdeklődésre méltán számot tartó dokumentum-riport kötet. Január 2-án még a kéziratot szedték a nyomdában, 8 nap múlva piedig már a kezébe vehette az olvasó a 'könyvet. Azt a könyvet, amely szinte órárólórára a szemtanúk és a krónikások hitelességével mutatja be miként dőlt meg a hírhedt Ceausescu-diktatúra. A kötet első felében az MTI és a világ hírügynökségeinek dokumentum értékű jelentéseit adják közre a szerkesztők, mi történt december 17-étől 27-éig, a temesvári vérfürdőtől a gyűlölt diktátor kivégzésén át, a szabadság pillanatáig. Feltárják a Securitate rémtetteit, beszámolnak Ceausescu és felesége bírósági tárgyalásáról és kivégzéséről. A könyv második részében neves szakemberek, újságírók, rádió- és tv-riporterek helyszíni beszámolói olvashatók. A könyv január 10-étól, szerdától kapható az újságárusoknál és a könyvárusoknál. Az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat a könyv 'megjelentetésével egy időben 185 000 gyerek részére szóló könyvet és ajándékot, riportkönyveket, a Magyar Konyha különböző kiadványait, rejtvénylapokat ajánlott fel 9 millió 700 ezer forint értékben Romániának, pontosabban a magyar lakta vidékeknek. Orosztanárok átképzése Három űróra Tudományos és szerelési munkájának elvégeztével péntekre virradóra visszatért a Mir űrállomás belsejébe Alekszandr Viktorenko és Alekszandr Szerebrov. A két űrhajós két perc híján három órát töltött munkával a nyilt világűrben. A héten második alkalommal hagyták el a Mir fedélzetét. Az állomás külső burkolatára nemfémes anyagok mintájával teli kazettát rögzítettek. Felszereltek egy olyan berendezést is, amely a Föld iono- és magnetoszféráját tanulmányozza. Majd begyűjtötték azokat az anyagmintákat — és a mikrometeoritok becsapódását regisztráló berendezést is —, amelyeket még 1988 decemberében a szovjet— francia közös űrrepülés idején helyeztek el. A két űrhajós szerelési feladatai közé tartozott egy márciusban fel bocsátandó újabb űrmodul fogadásának műszaki előkészítése. A Művelődési Minisztérium áttekintette az orosz nyelv szakos tanárok átképzésének eddigi tapasztalatait. Az MTI-t tájékoztatva a tárca illetékese elmondotta: az orosztanárok a vártnál sokkal nagyobb számmal jelentkeztek a különböző átképző oktatásra, nyugati nyelvek tanfolyamaira. Ugyanakkor a miniszter, mivel az átképzéssel kapcsolatos adminisztratív teendők ellátásában, a munka közbeni problémáik feltárásában fennakadások mutatkoztak, miniszteri biztost nevezett ki az átképzés országos koordinálására. Felhatalmazta őt egyben, hogy foglalkozzék az orosz nyelv és irodalom szakos egyetemi és főiskolai hallgatók átirányítási igényeivel is. A minisztérium ezzel kapcsolatban felhívást tett közzé. Ebben rögzítik, hogy előzetes jelentkezését várják azoknak az orosz nyelv •és irodalom szako6, vagy orosz nyelvből szakkollégiumi oklevéllel rendelkező, a 'köz-, vagy felsőoktatásban dolgozó pedagógusoknak, akik az általuk választott nyugati nyelvből már legalább középfokú állami nyelvvizsgával rendelkeznék. Az átképzés speciális tanterv szerint, esti-levelező formában, főiskolai, illetve egyetemi szinten történik. A jelentkezőktől az alábbi adatokat kérikj név, állandó lakhely, munkahely, a választott idegen nyelv, annak a felsőoktatási intézménynek (tudományegyetem, ta' nárképzó főiskola) a meg jelölése, amelyben tanúimé nyokat szeretne folytatni. A jelentkezéshez csatolni kell az orosz nyelv szakos tanári (orosz nyelvi szakkollégiumi tanítói) oklevél fénymásolatát, a választott idegen nyelvből szerzett állami nyelvvizsga-bizonyítvány másolatát, valamint a pályázó munkáltatójának támogató nyilatkozatát. A jelentkezéséket 1990. január 31-éig postán kell beküldeni a Művelődési Minisztérium Felsőoktatási és Kutatási Főosztályára. (1884 Budapest, Szalay u, 10-^14.). A jelentkezőket a felsőoktatási intézmények képzési kapacitásának függvényében fokozatosan tudják beiskolázni. További információkat dr. Gyenizse Pál miniszteri biztostól kérhetnek a jelentkezők a minisztérium 153-0600 központi telefonszámán. Mitterrand kíséretében Az írónő hazalátogat Van egy magyar írónő, akinek csaknem húsz regényét sok millió példányban adták ki a világ országaiban. Mindjárt atz első vagy négymillió példányban talált eddig olvasóra 23 nyelven. Eddig az írónőnek munkáit jó néhány ország iskoláiban a kötelező olvasmányok közé sorolták. Jegyzeteit nagy lapok közlik, gyakran látni a televíziós készülékek képernyőin, írtak már róla tanulmányt. Kitüntetéseit, díjait nehéz lenne felsorolni. De ennek az írónőnek eddig alighanem egyetlen sora sem jelent meg Magyarországon — mert a magyar írónő franciául ír, az egyik legsikeresebb szerző a nem kis konkurenciát jelentő mai francia könyvkiadásban. S az írónő, aki gyerekfejjel, 1948-ban került el Magyarországról — azóta sem járt szülőhazájában. Neve: Christine Arnothy, Arnóthy Krisztina. Műveinek értékelése a kritikusok dolga, meg az olvasóké, ők már mellette szavaztak. Ha minden a tervek szerint alakul, nemsokára a magyar olvasók is megismerkedhetnek egyikkel-másikkal, mert egy budapesti kiadóvállalat tervezi megjelentetésüket. Az írónő úgy gondolta, akkor lesz majd az első alkalom arra, hogy több mint négy évtized elteltével ismét felkeresse Budapestet. A program most megváltozott • Francois Mitterrand, a Francia Köztársaság elnöke külön javasolta, hogy az őt Budapestre elkísérő francia személyiségek között legyen ott Arnóthy Krisztina is. (Mitterrand és Krisztina már elhunyt édesapja társak voltak a francia ellenállásban.) Kétségtelen, hogy Christine Arnothy műveinek egy része magyar témájú, s az is, hogy azok más nézeteket képviseltek, mint amelyek belefértek a hazai kiadáspolitikába. Élete első regénye, amely mindjárt világsiker lett, Budapest ostromáról szól. Könyvet írt Mindszenty Józsefről — de más műveiben is van utalás Magyarországra. Talán a mostani látogatás is ösztönző lesz számára. A táblán — akár egy római kori sirkövön — csak nehezen betűzhető ki a valaha aranybetűs felirat. Pedig nem az ókorban vésték, márványba a nagy személyiségre emlékeztető sorokat. Mintha ma lett volna, mikor a fontos elvtárs nevét felvette a tér, akarom mondani, amikor teret építettek a névnek. a testvériség jegyében, a város elöljárói; Ez nem, került sokba, csupán a kört kellett hozzá négyszögesíteni. Vagyis a körút sarkáról kellett néhány vacak házat lebontani, s egy risszrossz, a századforduló rothadó feudalizmusának hangulatát árasztó kúriát szükségeltetett az útból eltakarítani. E városépítő szisztéma eredményeképpen, most már rá lehetett fogni a kicsit tágasabb útkereszteződésre, hogy az tér. (Vannak emberek, akiknek azóta van tériszonyuk, mióta itt várakoznak a buszra, vagy villamosra) Ha a névadó ünnepség előtti napoit arra járt valaki, hát láthatta a lázas készülődést. A tér közepére a derék tervezők egy mellszobrot és egv szökőkutat jg álmodtak. Ügy hírlik, először a Hupikék fröeesenés kettő kombinációját szerették volna felállítani. A szobrot a szökőkút medencéjének közepére szánták, s azt kívánták körülrakni vízköpőkkel. Ez azért nem valósulhatott meg, mert sokak szerint a kompozíció nem tükrözte volna kellőképpen a mozgalom puritán jellegét. A zenélő kútról azért mondtak le, mert nem akart egyetlen harcostárs sem, aki a déli harangszót követően, a medence vizébe lebukva, el tudta volna játszani szájharmonikán vagy vadászkürtön a Bunkócskát. Sajnos, a mellszobor sem' sikerült valami fényesen (legnagyobb hibája az volt, hogy fejformája kísértetiesen hasonlított egy másik nagy személyiségére). Ezzel végül is egy közeli kultúrintézmény előcsarnokát ékesítették. Az emléktáblával ls gondok voltak, a nagy ember érdemei közül lefelejtettek róla néhányat. Ezért, kerül, amibe kerül, az emléktáblát újrafaragták. A kút Ikörül is nyilván differenciák lehettek, mert csak az, avatás előtt két nappal kezdték építeni. Akikor aztán sürgölődtek a kőművesek! Órák alatt varázsoltak a tér közepére a tankcsapdának is beillő cementvájdlingot. Mikor kész lett, firnájszos festékkel vérvörös színűre mázolták. Az avatóünnepség reggelén a fontos objektum környékén kertészeti alkalmazottak gyülekeztek kapával, kaszával, ásóval. No, nem a helyi földesurak, kiskirályok kastélyait kívánták megostromolni amúgy Dózsa népe módjára, hanem parkosítani érkeztek a jeles helyre. Gyors tempóban tekintélyes méretű fáikat, piros színű szalviákat és sárga virágú árvácskákat ültettek a sebtében kialakított ágyasokba. Ezalatt a nagyházban a fővárosból érkezett főapparányiak vállveregető barátkozáson vettek részt, s csak néhány pohár brandy elfogyasztása után érkeztek a térre, éjfekete kocsikon. A helyi szervezők az utolsó primulapalántákat ültetőket gyorsan leparancsolták a térről. A kapálok, gereblyézőki közül többen a szemközti Ladik kocsmába merekültek, néhányan a közeli kapualjba húzódtak, onnan hallgatták áhítattal a papirzizegéssel színesített avatóbeszédet. A márványtábla akkor még aranyló betűivel csak jóval később történt a malőr. Az ország több pártra szakadásának idején a 133 szögletű mellözési kerekasztal valamelyik oldalához tartozó elemek egyik éjjel kék színű festéket fröccsentettek az importmárványból készült rekvizitumra. Több hétig-megfosztva ezzel a járókelőt attól az örömtől, hogy naponta olvashassa a tábla nemes veretű szövegét. Egy szikrázó hideg reggelen azonban fürge kis ember érkezett a helyszínre, kezében vödörrel, hóna alatt létrával. A tábláról valami csodaszerrel hipp-hopp, eltüntette a hupikék torpikák színét. Valami kisvállalkozó lehetett, aki mostanában alapított kft.-t. s mint emlék- és utcarévtáblát a fröccsenésektől megtisztító szakember kereii a kenyerét. Ügyes, van jövője! Pacsika Emília