Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-10 / 8. szám

5 1990. január 10., szerda NYILATKOZAT . ÁLLÁSFOGLALÁS • VÁLASZ Nem a dolgozók pazarolnak! A Szegedi IKV Szolidari­tás Szakszervezeti Munkás­szovetsegenek állásfoglalá­sa: Mint az köztudott, az Országgyűlés decemberi ülésszakán Békési László pénzügyminiszter felszóla- kaik ellenére lásában pazarlónak minösi- színvonalon tette országunk ingatlanke­zelő vállalatainak gazdálko­dásált. Megyeszékhelyünk IKV-jának felelős vezetői azonban — csatlakozva a SZOT és az Ingatlankezelő Dolgozók Szakszervezetének állásfoglalásához — tiltakoz­nak a miniszter bíráló ki­jelentése miatt. ku mellett, becsületesen végzi feladatát, s munkájá­val a város polgárait kíván­ja szolgálni. A szakszerveze­ti imunkásszövetség meg­győződése, hogy a szándé­is alacsony megvalósuló szolgáltatásókért, a felelőt­len, pazarló gazdálkodásért a vállalat jelenlegi, tehetet­len, hozzá nem értő vezető­it — nagyon is konkrét sze­mélyeket — terheli a fele­lősség. A dolgozók már bizalmu­kat vesztették a „fentről A segélyek és a vám Január 10-étöl. szerdától a Romániába tételes árufelsorolást tartalmazó listával A Szegedi Ingatlankezelő, küldött, kinevezett" vezetők­kel szemben. Maguk válasz­totta vezető testületet és alapjaiban megreformált szervező-irányító gárdát akarnak látni az IKV élén. A lakosság számára csak ez hogy a fejében Hangsúlyoz- érezhetően magasabb szintű dolgozóinak szolgáltatással bizonyítsák vállalatuk létjogosultságát. Vállalat Szolidaritás Szak szervezeti Munkásszövet­sége továbbra is helyénva­lónak tartja a pénzügyimi­niszter nyilatkozatát, és a dolgozók érdékképviseleti •testülete lévén, elhatárolja lehet garancia arra magát a vállalat vezetőinek megemelt lakbérek álláspontjától, za: a vállalat többsége tisztességes béral­A politikai semlegesség jegyében Mi, a Csongrád Megyei Tiltakozunk a román Se­Rendőr-fókapitányság Nem- curitatéval történő bármely aetbiztonsági Szolgálata- összehasonlítás ellen. Ezen nak munkatársai a Szabad szervezet célkitűzéseivel. Demokraták Szövetsége módszereivel kezdettől fog­Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei csoportjai, valamint a Nemzeti Kisgaz­da és Polgári Párt szegedi szervezete által a Délma­va nem értettünk egyet, sőt a román titkosszolgálatot ellenségként kezeltük. Min­dent megtettünk annak ér­dekében, hogy a tömegesen érkező romániai menekültek gyarország című napilap közül kiszűrjük a hazánk biztonságát veszélyeztető Se­curitate ügynököket. Visszautasítjuk egyes po­a következőket litikai szervezetek azon módszerét, hogy a Nemzet­biztonsági Szolgálat műkö­désével és tevékenységével kapcsolatos megállapításai­kat — az ügyben elrendelt 1990. január 8-i számában közzétett, a szolgálat tevé­kenységére vonatkozó állás foglalására válaszoljuk: Kijelentjük, hogy mun­kánkat a politikai semle­gesség jegyében, a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének, külső és belső törvényes vizsgálattól füg­biztonságának megóvása ér­dekében végezzük. A szol­gálat minden dolgozójának elemi érdeke, hogy a jövő­ben törvényerejű, nyílt jog­szabályok szerint lássuk el feladatainkat. getlenül — eleve tényként tárják a közvélemény elé. Kérünk minden politikai szervezetet, hogy tartózkod­janak az elhamarkodott, szélsőséges véleményalko­tástól, megnyilatkozástól. irányuló segélyszállítmányok benzint, gáz­olajat, margarint, étolajat, fűszerpaprikát, tőkehúst, valamint nyugati importból szár­mazó élelmiszereket nem tartalmazhatnak. Ezt a Vám. és Pénzügyőrség Országos; Pa­rancsnokságának illetékese közölte az MTI­vel. Dobi Miklós alezredes elmondta, hogy az említett termékek további kivitele ve­szélyeztetné a hazai ellátást, s ezek egyéb­ként is kiviteli tilalom alá eső árucikkek, amelyek kivitelét eddig humanitárius meg­fontolásból engedték. Ez az előírás nem vo­natkozik a tranzitküldeményekre, valamint a Magyarországon devizáért vásárolt áruk­ra. A nemzetközi segélyszervezetek, az egy­házak, valamint a bejegyzett pártok csak vihetik ki Romániába segélyküldeményei­ket. A kiküldő szervezetek a tételes áru­felsorolást tartalmazó listákkal kérhetik a vámkezelést a légi és vasúti forgalomban, valamint a közúton kiszállítandó áruknál. Az ehhez szükséges formanyomtatványokat a megyei vámhivataloktól lehet beszerezni. Az utasforgalomban az áruk listáját a ma. gyar határon be kell mutatni. Végezetül elmondta, hogy változatlanul érvényes az az előírás, amely szerint a gyógyászati célú termékek kiviteléhez a Szociális és Egészéségügyi Minisztérium en­gedélye szükséges. Magánszemélyek pedig továbbra is az érvényes jogszabályokban meghatározott mennyiségű és értékű árut vihetik ki magukkal. Oz MDF nem szakad, csak... Négyen írták alá, s a megyei lapban. Tegnap egyetértek az alapító levél­Csongrád Megyei Hírlapban egyébként megjelent a ben foglaltakkal fölhív­közzétették azt a levelet, Csongrád Megyei Hírlapban jam a figyelmet a törvény­amelyben kétségbe vonják a válaszunk is Csorna Lajos telenségekre. az MDF jelenlegi szegedi el- és társai levelére, „Nincs — Miért vezette le az el­nökségének legitimitását: szakadás az MDF-ben!' nokséget választó gyűlést, ha Csorna Lajos, aki még 1989. címmel. Ebben megírtuk, mar akkor is látta, hogy sza­novemberében megszüntette hogy a „négyek" nem élvezik bálytalan? tagsági viszonyát, dr. Kováts azoknak az alapszervezetek- — Pordány nyomására. Zoltán, az északvárosi alap- nek a bizalmát, amelyekre Azt mondta, semmi sem ér­szervezet elnöke, ördög!i hivatkoznak. A jelenlegi el- dekes, csak az, hogy legyen Mátyás, és Szilágyi Árpád, nökség viszont már koráb- végre elnökség, mert nya­az alsóvárosi alapszervezet ban a választmánytól, janu- kunkon a választás, vezetőségének tagjai. Arra ár 4-én pedig a közgyűléstől — Nem tehette volna hivatkoznak, hogy az elnök- is bizalmat kapott. Megírtuk, meg, hogy nyomásra sem séget '89 szeptember 16-án hogy etikai bizottságot hoz- vállal részt abban, ami ön „az alapszabály rendelkezé- tunk létre, amely vizsgála- szerint törvénytelen? seit figyelmen kívül hagyva" tot folytat a levél megjelen- — Én már ott megmond­választották meg, s a sza- tetésével és a benne foglal- tam a véleményemet, de bálytalanság orvoslását kö- takkal kapcsolatban, és en- nem lett foganatja, vetelő beadványaikra eddig nek eredményét nyilvános- — Mivel bizonyítja állítá­séra a szegedi, sem az or- ságra hozza. sait? szagos elnökség nem vála- — Rendelkezik-e az MDF — Jegyzőkönyv nem ké­szolt. Emiatt egyre többen alapítólevele arról, hogy a szült, de vannak a birtokom­hagyják el a pártot — írják, tagok milyen arányú részvé- ban feljegyzések, amelyek s ezért két alapszervezet (az tele szükséges az elnökség tanúsága szerint meghami­alsó- és északvárosi) vezető- megválasztásához? sították a számokat. Az ok­sége arról határozott január — Nem ismerek ilyen lODeri országos gyűlés ki­3-án, hogy megvonják a bi- passzust. Csomáék arra hi- mondta, hogy az egész tag­zalmat a szegedi elnökség- vatkoznak, hogy a taglét- ságot érintő döntés akkor tői, s megtiltják neki, hogy számhoz viszonyítva túl ke- hozható, ha a szavazásra jo­ellássa képviseletüket. Köz- vesen — egyébként nem gosultaknak legalább a fele lik, hogy a két alapszervezet 60—70-en, ahogy ők mond- jelen van. Ezt most január­önállóan kíván fölkészülni a ják, hanem pontosan 118-an ban, a képviselőjelöltek vá­választásokra. — választották meg az el- lasztásakor is megszegték. Megkérdeztük Pordány nokséget, ezért éltek a bizal- — Ezek szerint nem az Lászlót, az MDF szegedi el- matlansági indítvánnyal. A MDF alapító levele, hanem nőkét is, és Csorna Lajost, az szegedi választmány már egy későbbi elnökségi döntés immár pártonkívüli levélírót októberben elsöprő többség- rendelkezik a szavazás mód­is: mi a helyzet? Szakad az gel bizalmat szavazott az járói? MDF is, valóban? vagy más- állítólag törvénytelenül _ Akkor is történtek tor­ról van szó? megválasztott elnökségnek. vénytelenségek, már szep­Pordány László; — Véle- — Csorna azt is állítja, temberben is. menyem szerint puccskísér- hogy a választandó elnökség _ pordány szerint ön írta let sorozatról van szó, amely listáját ön állította össze a meg eiöre az elnökség név­a legutóbbi alkalommal gyűlés előtt. sorát. nyilvánosságot is kapott a A balgatag fuvaros Bíróság előtt — kétes vállalkozások miatt Hosszúnak ígérkező per kezdődött a Szeged Városi Bíróságon tegnap, kedden kező bízta meg Vasst anyagbeszerzéssel. fa- kellő szakértelem híján. Nem tud például köböt szá­Nem is lett volna semmi mítani, s a változó árakkal reggel. Már ebédidő volt, baj, ha a gömbfák fűrésze­mire a vádpontok „tisztázá­sa" befejeződött. Nem cso­da, hiszen 16 külön kis tör­ténetnek kellett a végére jár­ni, hogy volt, mint volt — egyelőre mindegyik a vád­lott szemszögéből nézvést. Hogy Vass Imre szegedi magánfuvarozó a vádlottak padjára került, az szinte tör­vényszerű. Pedig jó érzék­kel rátapintott, mekkora kincs egy jó fuvaros a ma­gánerős lakásépítőknek. Mert az időre szállít, méghozzá gyorsan, s még azt is tud­ja, milyen az építőanyag­felhozatal a tüzépeken. Aki túl van egy házépítésen, ta­pasztalhatta : ahol tégla volt, onnan a cement hiányzott, ahol kapott ajtót, ablakot, ott nem talált faanyagot a tetőszerkezethez. De maradt volna meg Vass fuvarozó­nak! Nem maradt, a szállí­tás mellett épületfa-beszer­zésre is specializálta magát. Szentgotthárd mellől, Fel­söszölnökröl szerezte be a gömbfákat. Zsombora, majd később Sándorfalvára hord­ta, ahol lefűrészelték neki a kívánt méreteket. Érdekes­ségként megjegyzendő, hogy a megrendelőket egy tüzé­pes ismerőse szerezte neki (jó pénzért). A múlt év el­ső negyedévében nyolc épü­lésével időben elkészülnek. Bonyodalmat okozott az is, is mostanra, ha tisztába jött. A további vádpontokban kü­lönféle célból kölcsönkért hogy a megrendelők vitat- összegek — építőanyagok ni kezdték a faanyag nőségét. Történetesen az első szállítmányát mi- kétes tisztaságú ügyletei már szerepelnek. Ahogy mon­kifo- dani szokták, „rámásztak" a gásolta az ács. Ráfogta, hogy vádlottra korábbi haragosai, homoki fenyőkből valók a a szomszéd, az uzsorás. Csak gerendák, ráadásul görbén is fűrészelték. Felsőszölnö­kön Vass nem kapott szám­lát, úgyhogy nem tudta bi­zonyítani a gömbfák ere­detét. Jött a baj csőstül. Hogy-hogy nem, 16 szál el is tűnt (?) Zsombón, aztán vita kerekedett a kialkudott áron is. Ügy lehet, a meg­rendelők félreértették Vasst, aki 12 ezer forintot kért a gömbfák, és nem a fűrészelt, már megmunkált gerendák köbméteréért. Lassan eladó­sodott a vállalkozó fuva­ros: mintegy 600 ezer forin­tot kapott a megbízóktól, ám csak 300 ezer forint ér­tékű árut adott cserébe. Végképp fizetésképtelenné vált, nagy-nagy balszeren­cséjére elvesztette a kistás­káját, benne 350 ezer fo­rinttal. A tárgyaláson elhangzot­tnk alapján úgy tűnt, a két­ségtelenu1 könnyelmű fu­varost csak az nem csapta be, aki nem akarta. Ugyanis vakon megbízott mindenki­ben. Erre kénytelen is volt egy jellemző példa: még 1986-ban ígért egy munka­társa Ifájához egy terep­váltót 3 ezer forint fejében. Mint kiderült, az alkatrész használhatatlan volt, így Vass vissza akarta adni, (számlával tudja bizonyíta­ni, hogy 40 ezerért újat vett). A régi barát azóta is tartja a markát... S mind­ennek a tetejében följelen­tést tettek ellene Felsőszöl­nökrői is. Állítólag több fa­kitermelőnek adósa maradt. Vass Imre készséggel vá­laszolt a bíróság minden kérdésére, s úgy tűnt, ere­detileg tisztességes szándék­kal fogott vállalkozásába. Nehéz elhinni róla, hogy el­vetemült csaló lenne, min­denesetre a bíróság dolga ezt kideríteni'. Tanúk soka­ságát idézték meg az ügy­ben, akiknek vallomásai — már ha egyáltalán nyilat­koznak — perdöntők lehet­nek. Ami azt illeti, részük­ről nem sok jóindulatra szá­míthat a fuvaros. M. E. — Nem én, hanem Csorna _ igen, de ő áthúzgált ne­Lajos, hiszen ő volt a jelölő- veket, akik nem tetszettek bizottság elnöke. A gyűlést és arra hivatkozva, is ő vezette le. Módjában állt bogy a gyűlés helyszínén volna ezt nem tenni, ha tör- nem lehet sokszorosítani, vénytelennek látta. előre legépeltette az általa — Mit gondol, mi a célja az- kreált listát. zal, hogy folyamatosan be- __ pzt a listát én is lát­adványokat küld a különféle tam; volt rajta hely, hogy fórumoknak? bárki ráírhasson új neveket, — Tőle kell megkérdezni. más jelölteket is. Ezt tettük. A válasz: _ Akkor is törvénytelen — Szegeden Pordány Volt az egész . . . László nem az MDF alapító — Miért nem a párton be­•levelének szellemében dol- mi harcol az igazságáért? gozík; azt látom, hogy kimé- — Már többen megkeres­letlen, mocskos harc folyik tek, hogy lépjek vissza, de az MDF-en belül a mandá- ezt csak akkor fogom meg­tumokért. A felelősségérze- tenni, ha a jelenlegi elnököt tem diktálja, hogy — bar kizárják, nem vagyok tag, most is (sulyok) Egyházi vezetők az MTI-ben A magyarországi egyhá­zak vezetői bírálják azt a korábbi tájékoztatási gya­korlatot, amely az egyházak, felekezetek életéről csak hi­vatalos közleményt, tartal­mazott, és nem adott képet a vallási szervezetek min­dennapi tevékenységéről. Helyeslik, hogy e gyakorlat háttérbe szorulásával mind több információ jelenik meg közösségeik sokoldalú mun­kájáról, de igénylik, hogy a hírek, cikkek hitelesek, pon­tosak, figyelemfelkeltőek le­gyenek. Ezek a vélemények hang­zottak el huszonhat, Ma­gyarországon működő egy­ház, felekezet és vallási kö­zösség vezetőinek, képvise­lőinek a Magyar Távirati Irodában kedden szervezett találkozóján. Első alkalom­mal nyílt lehetőség arra, hogy egyházi vezetők sze­mélyes tapasztalatokat is szerezve ismerkedhessenek az intézmény tevékenységé­vel, eszmecserét folytatva az MTI vezetőivel arról: mi­ként segítheti a hírügynök­ség sajátos eszközeivel az egyházak, felekezetek mürt­kájával l^apcsOlatos sokolda­lú hazai és külföldi infor­mációs igények kielégítését. Tévésikerek Párizsban Az öreg film nem vén film, legalábbis a francia televíziós adók nézői sze­rint nem az. Egy most köz­zétett felmérés szerint az elmúlt évben a legtöbb né­zője az „Atlanti fal" című l'ilm ki tudja hányadik újra­játszásának volt. Érdékes, hogy c politikai műsorok egy része viszony­lag nagy számú nézőt vonz. A kissé a magyar Hét cimü műsorhoz hasonló „7 sur 7" •magazint vasárnap estén­ként hét-kilenc millióan né­zik. A politikai szatíramü­sor, a Bebete Show (amely­nek főszereplői a legismer­tebb politikusokat megje­lenítő bábok) rendszeresen tíz milliónál több tévénéző előtt folyik, csúcseredménye meghaladta a tizenkét milli­ós közönséget. A legnézet­tebb esti tévéhíradó a Tf—1 magánadóé, annak rendsze­resen több miint kilencmil­lió nézője van. A szórakoztató kategóriá­ban a legnagyobb közönsé­get egy francia krirrüsoro­rozat, Navarro felügyelő ka­landjainak bemutatása von­zotta. A sorozat adásainak tízmillió hűséges nézője volt. A vetélkedők közül messze az Egyesült Államokból im­portált Szerencsekerék ve­zet, esténként tizenegy mil­lióan drukkolnak a nagy nyereményekért küzdő ver­senyzőknek. Változatok szabadegyetemre A JATE Szabadegyetem másfél éves, izgalmas múlt­ra tekinthet vissza. Jelenle­gi munkája középpontjában a nálunk még kevésbé el­terjedt menedzserképzés áll. Szegeden öt, Hódmezővá­sárhelyen egy osztályban fo­lyik 1 éves kurzusban me­nedzserasszisztens-képzés, közel 250 résztvevővel. A heti egy alkalommal meg­rendezett 4 órás foglalkozás feltételei csupán: az érettsé­gi és 2 ezer 200 forint. A képzés legfőbb célja, hogy a vezetők mellé széles látókö­rű munkatársakat állítson. Ennek megfelelően 120 óra alatt a következő tárgyakat tanulják: munkajog; pénz­ügyi és költségvetési ismere­tek; szervezési ismeretek; levelezés; nyelvtani ismere­tek; korszerű irodatechnikai berendezések; etika; pszi­chológia; etikett, protokoll, illem; jegyzőkönyvvezetés, kivonátolás; iratkezelés. Mi­vel hasonló állami szintű menedzserképzés nincs, ezért az itt szerzett oklevél éppen olyan szakmai minősítés, mintha állami intézmény ad­ta volna. De hogy a vezetők is le­hetőséget kapjanak a továb­bi ismeretszerzésre, 10-15 résztvevővel igazgatóknak, kereskedelmi és műszaki igazgatóhelyetteseknek, illet­ve főmérnököknek együtt­működési, kommunikációs és készségfejlesztő tréninget indítanak. Valamint válla­latonként osztályvezetői kép­zést, melyhez nyelvtanulás is párosul. A JATE Szabadegyetem más lehetőségeket is kínál a nyelvtanuláshoz. Működik nyelvvizsga-előkészítő tago­zat, általános iskolai és óvo­dai tagozat. Ez utóbbi tago­zaton a gyerekek közel 400 szót sajátítanak el Tevé­kenységük nem csupán Sze­gedre korlátozódik. Nyelv, oktatás folyik a mórahalmi általános iskolában, a doma­széki általános iskolában és a Szőlőfürt szövetkezetben, a kisteleki művelődési ház­ban és a kábelgyárban, Bor­dányban, az Előre Szakszö­vetkezetben. Mindezt egy nyár eleji, 2 hétig tartó, na­pi 6 órás nyelvvizsga-előké­szítő zárja. A paletta színesítéséhez tartozik, hogy bel- és kül­földi társasutazások szerve­zését tervezik. A dél-ma­gyarországi jogi napokon az adott jogterületek szakértői adtak tájékoztatást a tör­vényváltozásokról. Egyete­mi előkészítőt rendeztek 200 résztvevővel; a 100 órás kur­zuson szinte minden fontos tantárgy szerepelt. A sza­badegyetem 40 szakember kubai útját is lebonyolította. P. Sz.

Next

/
Thumbnails
Contents