Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-23 / 19. szám

2 1990. január 24., szerda (Folytatás a 2. oldalon.) Az 1. számú (szegedi) vá­lasztókörzetben Kalocsay Miklós színművész (40 éves) a jelöltjük. Mint a tájékozta­tón elmondta, valószínűleg ő az egyedüli a képviselőjelölt­ségre pályázók között, aki pillanatnyilag — munkanél­küli. Ugyanis ahhoz a szege­di színészcsoporthoz tartozik, melynek tagjai az itt kirob­bant színházi válság során — igazuk tudatában és vé­delmében _ fölmondták ál­lásukat. 1989-ben Ruszt Jó­zsefhez szerződött Szegedre; a színművészeti főiskolán '73-ban kapott diplomát, hét évig a Madách, majd nyolc évig a (budapesti) Nemzet' Színház tagja volt. A Fidesz szegedi szervezetével e szín­házi botrány közepette került kapcsolatba, s bár életkora miatt nem tagja, a program­mal azonosul, és megtisztel­tetésnek tekinti, hogy képvi­selőnek ajánlják. A 3. számú, ugyancsak sze­gedi választókerületben dr. Lippai Pál (45 éves), ügyvéd, a szegedi 1. számú Ügyvédi Munkaközösség vezetője in­dul. 1951 óta Szegeden él, a JATE jogi karán végzett ta­nulmányai után jelenlegi munkahelyén lett ügyvédje­lölt; 1970 óta ugyanott ügy­véd, tavaly tavasztól pedig a munkaközösség vezetője. Nős, három gyermeke van (közülük a legidősebb a szer­vezet kampányfőnöke), Dr. Lippai Pál elmondta, hogy kezdetben ő is —, mint sokan Magyarországon — hallgatta a pejoratív jelzőket, ame­lyekkel a szervezet megala­kulásakor a Fidesz tagjait ii­Agrárszövetség lették; ám amikor a prog­ramjuk elkészült, a „róistne­rés" erejével hatott: kide­rült, hogy a fiatalok ugyan­azt akarják, ami már koráb­ban benne is megfogalmazó­dott. Azért vállalkozott a je­löltségre, hogy segítsen ki­fejteni, érvényesíteni, meg­méretni ezt a koherens, az élet minden területére ki­terjedő programot. A 7. számú választókör­zetben a makói Fidesz-szer­vezet szóvivőjét, Fazekas Ferencet ajánlják jelöltnek, aki alapító tagja a szervezet­nek. Harmincéves szakmun­kás. Elsősorban azt szeretné elérni, hogy a 40 év alatt tönkre tett gazdaságot, ha nem is egyik napról a má­sikra, de legalább a követke­ző öt év alatt sikerüljön élet­képessé tenni. Szervezetének törekvései mellett Makó, e „leépült mezőváros" bajain is igyekszik segíteni. Kérdésekre válaszolva a kampányfőnök elmondta, hogy azért állítanak csak három jelöltet (összesen hét egyéni választókörzet van a megyében), mert a tagság úgy határozott: nem lenne becsületes úgynevezett tak­tikai jelölteket is ajánlani. A terveik szerint viszont tel­jes területi listát indítanak, s a későbbiek során a pártok programjait figyelembe véve döntik majd el, melyik poli­tikai szervezettel lépnek vá­lasztási szövetségre. Minden­esetre a korábbi „kiskoalíció­ban" szerzett tapasztalatok alapján valószínűleg az SZDSZ, a kisgazdák, és a szociáldemokraták jöhetnek szóba. S. E. A 3KSZ lemond monopolszerepéről Rádiótelex A JKSZ rendkívüli kong­resszusának nyilatkozatter­vezete megállapítja, hogy a Jugoszláviában megvalósuló társadalmi reform megszaba­dítja a politikai rendszert minden monopóliumától, igv a JKSZ monopolhelyzetétől is. „A JKSZ demokratikus vá­lasztásokon és az állampol­gárok politikai akarata köz­vetlen kifejezésre juttattásá­nak más formáin keresztül fog megküzdeni politikai le­gitimitásáért". A kongresszus hétfő esti plenáris ülésén Rajkó Novak javasolta, hogy ezt az állás­pontot tegyék még konkré­tabbá a következő megálla­pítással: „a JKSZ elkötelezte magát a politikai pluraliz­mus és a többpártrendszer mellett, lemond alkotmányo­san biztosított monopolhely­zetéről, és javasolja a jugo­szláv parlamentnek, hogy ilyen értelemben is módosít­sa a szövetségi alkotmányt". A javaslatot a küldöttek hosszan tartó tapssal köszön­tötték, 1624 szavazattal, mindössze 28 ellenében elfo­gadták. Bankelnökök levele A helyzet „éretlen A kereskedelmi bankok áttekintették a kormánynak a szocialista exportengedé­lyek felfüggesztéséről hozott intézkedését. A bankok egyetértenek az­zal, hogy fontos egyensúlyt teremteni Magyarország ke­reskedelmi kapcsolataiban. A mostani döntés azonban a gazdálkodók számára kezel­hetetlen. Szerződések, ezek között államközi megállapodások alapján megkezdett terme­lési folyamatok hirtelen megváltoztatására nincs mód. A termelés és az ér­tékesítés szerkezetének egyik napról a másikra való át­állítása gyakorlatilag meg­valósíthatatlan. A bankok célszerűbbnek tartanák, ha a II. negyedév közepétől lépne be korlátozás, s így a vállalatok hozzájuthatná­nak befektetett költségeik megtérüléséhez, és finanszí­rozni tudnák a konvertibilis exportot és a belföldi piac­ra jutó termelést. Banki oldalról nézve a fő problé­ma a felhalmozott készletek, félkész termikek, alkatré­szek stb. finanszírozása. A két éve tartó pénzszűkítő po­litika a gazdaság egészétől, a vállalatoktól és a bankok­tól egyaránt elvonta azo­kat a pénzügyi eszközöket, amelyek ebben a helyzetben akár a belföldi értékesítés, akár a tőkés export fi­nanszírozásához szüksége­sek lennének. Megítélésünk szerint ez az intézkedés nem illeszkedik abba a gazdaságpolitikába, amely kiszámítható, stabil szabályokat és gazdasági jogszerűséget ígért a vállal­kozóknak. A kormány ré­széről célszerűbb lett vol­na, ha az árfolyamon ke­resztül szabályoz; és így el­kerülhette volna meglevő engedélyek visszavonását. . Az Agrárszövetség a Te­szöv-szétkházban 'berende­zett választási irodájában tegnap, hétfőn délután tar­tott sajtótájékoztatót. Nagy­IHuszein Tibor, a megyei választmány élnöike el­mondta, hogy a megye egyé­ni választókörzeteiben sa­ját jelöltjük van, és min­den megyében területi és országos listát is állít az Agrárszövetség. Olyan képviselőket szeretnének a Parlamentbe juttatni, akik tevékenységükkel a vidéki Magyarországot és a mező­gazdaságot szolgálják. Az immár országosan 30 ezer tagot számláló Agrárszö­vetség a vidéki városokban, falvakban, tanyáikon élők, a nemzetiségiek, a mezőgaz­daságban dolgozók, a föl­dért, a faluért, az ország jövőjéért egyaránt felelőssé­get érző emberek szövetsé­ge, s nem párt. Célja sem a hatalom megszerzése, csak az abban való részvétel. Az országos választmány a kü­lönböző pártok és választási szervezetek együttműködé­si ajánlatát és programját és a jelenlegi politikai (helyzeteit elemezve úgy ha­tározott, hogy a választások első fordulójában egyelőre nem találja érettnek a hely­zetet a választtási szövetség­re. Ugyanakkor fontosnak tartják a politikai erők ösz­6zefogását, melyben később, mint politikai centrum sta­bilizáló szerepet tölthetnek be a Parlamentben. Az 1. számú (Szeged egy része, Deszk, Tiszasziget, Kübekháza) választóikerü­letben Talpai Jánost Tisza­sziget-Üjszentiván tanács­elnökét jelölik. A 2. számú (Szeged egy része, Röszke, 'Domaszék, Mórahalom és vonzáskörzete) választóke­rület agrárszövetségi jelölt­je Borbás István agrármér­nök, a Zákányszéki Egyet­értés Szakszövetkezet elnö­ke. A 3. számú választóke­rületben (Szeged egy része, Zsombó, 'Bordány és Ullés) Nagy-Huszein Tibor agrár­közgazdász, a Bordán yi Előre Szakszövetkezet elnö­ke Jép a ringbe. A 4. számú körzetben (Csongrád, Kistelek és von­záskörsete, és a Sándortal­vától és Szatymaztól észak­ra fekvő települések) Báló Bertalan szatymazi agrár­mérnök, a Szegedi Szalámi­gyár és Húskombinát ter­melésfejlesztöje indul az Agrárszövetség színeiben. Az 5. számú, Szentest és környékét magában foglaló térségben egyelőre még nem tisztázódott, hogy ikit állíta­nak képviselöjelötnék. A 6. számú (Hódmezővásárhely és környéke) választókerü­let jelöltje Surányi Róbert agrármérnök, a Csongrád Megyei Növényegészség­ügyi és Talajvédelmi Állo­más igazgatója. Makót és térségét a 7. számú körzet­ben Vizi István agrármér­nök, a Makói Lenin Tsz el­nöke kívánja az Agrárszö­vetség jelöltjeként képvi­selni. T. Sz. I. Harcok és tüntetés Az azerbajdzsáni katonai iskola mintegy 200 növen­déke vívott tűzharcot va­sárnap Bakuban járőröző szovjet katonákkal. Az azer­bajdzsáni növendékekhez csatlakoztak mintegy ötve­nen az iskolán tanuló grúz fiatalok közül is. Azerbaj­dzsáni tengerészek is tűz­párbajt vívtak vasárnap szovjet csapiatokkal a bakui tengerészeti akadémia épü­leténél. A TASZSZ szovjet hír­ügynökség jelentése szerint „azerbajdzsáni lázadók" ké­zigránátokkal, benzines pa­lackokkal és lőfegyverekkel támadták vasárnap a jár­őröző szovjet katonák jár­műveit a Kaszpi-tengert ki­kötőváros utcáin. Baku katonai parancsno­ka szerint 83-an vesztették eddigi életüket az azerbaj­dzsáni fővárosban dúló har­cok során péntek este óta. Más források ettől jócskán eltérő számadatokat közöl­tek — egészen a több szá­zas adatokig terjedően. Azerbajdzsániak ezrei em­lékeztek meg vasárnap az Azerbajdzsáni Kommunista Párt bakui székháza előtt a szovjet csapatokkal vívott harcokban elesett honfitár­saikról. A tüntetők követel­ték a szombaton bevezetett rendkívüli állapot eltörlését Bakuban, és a szovjet csa­piatok kivonását Azerbaj­dzsánból. ÜLÉST TARTOTT X HNF ORSZÁGOS ELNÖKSÉGE. Az ülésen elsókérft Kukorelli István ügyvezető elnök adott tájékoztatást a mozgalom időszerű kérdéseiről. A testület megtárgyalta egy tanácsadó, segítő szolgálat szervezéséről szóló előterjesztést Ügy határozott, hogy a népfrontmozga­lomnak gyorsan kell reagálnia azoknak a szükségszerű kormányzati lépéseknek a következményeire, amelyek a piacgazdaságra való áttérést, a gazdasági szerkezet átala­kítását kísérik. JOGI GARANCIÁK. A szakszervezetek ragaszkodnak ahhoz, hogy az állami vagyon védelméről szóló törvény­javaslatokat az Országgyűlés az alkaLmazotti részvényvá­sárlási program tervezetével együtt tárgyalja — így dön­tött a SZOT-ha tömörült Szakszervezetek Országos Koor­dinációs Tanácsa hétfői ülésén. A testület megállapiodott abban is, hogy a Munka törvénykönyvében olyan módo­sításokat kezdeményeznek, amelyekkel jogilag is garan­tálják a munkavállalói érdekek képviseletének lehetőségét az álLami tulajdonú vállalatok átalakításában. SZOCIÁLDEMOKRATÁK. Vasárnap két japán—ma­gyar szociáldemokrata párti csúcstalálkozóra is sor került Tokióban. Petrasovits Anna, a Magyarországi Szociálde­mokrata Párt elnöke találkozott a Szocialista Internacio­náléba tömörült két japán testvérpárt elnökével. A Doi Takakóval, a Szocialista Párt elnökével folytatott, másfél órás megbeszélésen megállapiodtak a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében. Nagaszue Eiicsi, a Demokratikus Szo­cialista Párt elnöke szintén fogadta Petrasovits Annát, és részletes tájékoztatást adott a szociáldemokrácia, valamint a szocdem pártok helyzetéről az ázsia—csendes óceáni tér­ségben. PEKING MONGÓLIÁRA FIGYEL. A kínai sajtó, a rádió és a televízió mélységesen hallgat a Mongol Népi­köztársaság fővárosában, Ulánbátorban zajló tüntetések­ről, amelyek résztvevői több demokráciát, nagyobb sza­badságot követelnek. A kínai vezetés a Kelet-Európáhan, de különösen Romániában bekövetkezett változások mi­att fokozott érzékenységet tanúsít mindazzal szemben, ami más szocialista országokban zajlik. Hongkongi sajtókom­mentár szerint a pekingi vezetést idegesíti és bizonyos fo­kú aggodalommal tölti el, hogy a „kelet-európai vírus" immár eljutott a Mongol Népköztársaságba is, amely ha­táros Belső-Mongóliával, azaz a belső-mongol autonóm te­rülettel. A belső-mongol autonóm területen élő, közel 2,8 milliós mongol Lakosságnak szoros és élő rokoni kapcso­latai vannak a Mongol Népköztársaságban élőkkel... HALASZTÁS. A Ceausescu-rendszer négy egykori pro­minens vezető személyiségeinek pierét a jövő hétre halasz­tották. Eredetileg e hétfőn kellett volna megnyílnia a tár­gyalásnak, de Aurél Dnagos Munteanu, a Nemzeti Meg­mentési Front Tanácsának szóvivője hétfőn közölte, hogy a vádiratok, még nem készültek el, és a tárgyalás csak a jövő héten kezdődik meg. A szóvivő nCV szerint ugyan nem említette, hogy kik a vádlottak, de jelezte, hogy ar­ról a négy személyről van szó, akiket a múlt héten meg­nevezett Gheorghe Robu főügyész, vagyis Emil Boburól, a Ceausescu házaspár bizalmasáról, Tudor Po6telnicu egy­kori belügyminiszterről, valamint Ion Dinca és Manea Manescu pvb-tagokról. SIETŐS... A tervezettnél korábban, már hétfőn fel­újultak Genfben a hadászati támadófegyverele számának ötvenszázalékos csökkentéséről folyó szovjet—amerikai tárgyalások, amelyek a nukleáris és űrfegyverekkel foglal­kozó megbeszélések, részét képezik. A megbeszéléseknek az eredeti tervek szerint február 7-e, Eduárd Sevordnadze és James Baker moszkvai találkozója után kellett volna folytatódniuk A tárgyalások célja, hogy Mihail Gorha­csov és George Bush júniusi washingtoni találkozója előtt a két fél megegyezzen a fegyverzetcsökkentési alapelvek­ről. ARIANE. A Fnancia-Guayanában levő Kourou űrre­pülőteréről piárizsi idő szerint hétfőre virradó éjszaka si­kerrel indították útnak a legújabb francia mesterséges holdat. Az Ariane—40 típusú rakéta segítségével pályára állított Spot—2-hold a Föld fényképezésére szolgál, és fel­váltja a több éven át nagy sikerrel működő Spot—1-et. SZOMSZÉDOLÓ­Élők a halottak élén Az elmúlt hét végén, a Kistele­ken és Ullésen tartott találkozók után, újra rá kellett jönnöm: az újságíró mindig sokkal tágabb ér­telmezési lehetőséget hordozó in­formációhalmazzal rendelkezik, mint ami a neve alatt a lapban megjelenik, s ezen körülmények folytán (bár a közlési lehetőségei objektívan korlátozottak, ezt min­denki tudomásul veszi...) óhatat­lanul arra a kérdésre is felelnie kell: Mindezt miért nem irta meg? Ez a kihívás végigkíséri pályafu­tásunkat. most azonban próbálok elébe állni! A romániai, erdélyi forradalmi változások, közelebbről a temesvári események értelmezé­se — a legutóbbi hírek, személyes beszámolók, rádióadások — során több irányba nyithatunk; kezdjük egy világpolitikai jelentőségűnek minősíthető esemény kulisszatit­kainak (bonyodalmainak?) feltér­képezésével. A román hadvezetés sűrű kö­szönetnyilvánításait a forradalom első napjaiban természetesnek vet­tük. A kondukátor igyekezett min­den eszközzel beléjük verni; hogy készüljenek a „magyar veszély" elháritására. Különben a történel­mi isineretekkel rendelkező ro­mán ember számára is ugyan­olyan tehertétel Trianon, a maga tisztázatlan és elvszerűtlen diktá­tumával, mint a hasonszőrű ma­gyar esetében, azzal a különbség­gel, hogy az előbbi bármikor visszanyúlhat a minden gondot elűző dáko-román elmélethez, s az feloldhatja kétségeit. Hogy milyen áron, az más kérdés. Mindezek ismeretében — a magyar segély­szállítmányok ellenére, a Varsói Szerződés szavatolta meg nem tá­madás dacára — tűnt túlzásnak a köszönetek áradata, míg a Magyar­ország meghirdette (az ELsenho­wer-tétel újraalkalmazásaként) „nyitott égbolt" akció következ­ményei ki nem nyitották a hályog­veszélynek kitett szemeket. Lehet, hogv a híradásokban cseppnyi tendenciózus&ág sem nyilvánult meg, mindezekért igyekszem fel­frissíteni olvasóim emléke­zetét. A „nyitott égbolt" keretében hazánk területét egy Kecskeméten felszálló kanadai katonai repülő­gép keresztül-kasul bejárhatta. Aznap, a híradások szerint. Romá­niában harmincöt titkos Szekuri­táte-adó működött *"ásnao a wá­muk még húsz fölött volt, har­madnap alighogy elérte a tizet, negyednap az ötöt — ötödnap már említésre méltónak sem tartották a létüket... Nyilvánvaló: a titkos rádióadók léte korántsem lebecsü­lendő. sót. Ha mindehhez hozzá­tesszük az ésszerűség diktálta föl­tevést: mindenik adó egy-egy sze­kuközpont. -fészek létét jelezte, fölszámojásuk a forradalom gyö* zelmének beteljesedéséhez vezetett. A „nyitott égbolt" keretében ha­zánk légterét átszelő kanadai re­pülőgép fegyverekkel nem volt föl­szerelve. Ellenben korszerű rádió­lokátoros rendszerrel bizonyára. Mindezek után úgy tűnik, a ro­mán hadvezetés köszönetnyilvání­tásait a józan ész diktálta, és nem a forradalmi romantika ... Még mielőtt „Temesvárban" gon­dolkodnánk, előzőleg én.emes azt a leltárt idézni, ami a kondukátor „vagyonáról" számol be. A Kár­pátok géniusza 21 palota. 41 nya­raló, 20 vadász ház és 600 ezer hektár erdő (vadászparadicsom) fölött rendelkezett. A párt vagyo­nához hatvan ipari vállalkozás és 18 ezer főt foglalkoztató, ötven­ezer hektárnyi mezőgazdasági te­rület tartozott. Mindehhez viszo­nyítva a temesvári szegények te­metője igazán elhanyagolható földdarab lenne — ha nem gyű­rűzne körötte óriási botrány, A Bánság fővárosában számtalan ember még ma is keresi eltűnt családtagiait A múlt hét végén kiadott hivatalos közlemény sze­rint Temesvárott december 17. és 27. között 90 személy halt meg lő­fegyvertől, közülük 71-et tudtak azonosítani; míg' az eltűntnek nyilvánítottak száma 33 ... A ha­tóságok tehetetlensége ós a tízez­rek átélte, százas-ezres számú ál­dozatokat hozó sortüzek ténye fel­oldhatatlan feszültségforrást jelez. Vagy ilyen tökéletes „munkát" végzett volna a szeku a holttestek eltüntetésében? Sokan kétliik. és irányított, gyűlöletcsökkentő, vég­eredményben értelmetlen manipu­lációra gyanakodnak. A szegények temetőjében talált, megkínzott te­temekről már beszámoltunk. Ugyanott számtalan, üres kénsa­vas hordót is leltek... A Szabad Temesvár Rádió szombati adásá­ban felolvasták a helybeli temető­gondnokság dolgozóinak tiltakozá­sát. akik — enyhén szólva — ki­fogásolják a legutóbb kihantolt holttestek újratemetésének módját Egy ortodox pap jelenlétében, markológép ásta tömegsírba kerül­tek, s egyetlen, eltűnt családtagját keresőt sem értesítettek. Hol van­nak a halottaink? — visszhangzik a város, mind erőteljesebben. A kapkodás mértékére egy szak­mába vágó hírsorral utalhatok. A temesvári román lap a vidék leg­nagyobb példányszámú kiadványa. Egy hónap alatt a negyedik fejlé­cet viseli... A forradalom előtt Drapelul Rasu (Vörös Lobogó) volt Utána felvette a Luptatarul Banatean (Bánáti Harcos) nevet, majd néhány nap múlva Renaste­rea (Újjászületés) címen jelent meg. Ma már Renasterea Banatea­na (Bánáti Újjászületés) a becsü­letes neve. Azt hiszem, esete pél­da értékű. Nemcsak a sajtótörté­net számára. Pataki Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents