Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-12 / 294. szám

1989. december 14., csütörtök 222 Körkép? Nem, kórkép! „Más lenne a világ, ha né­mely állam vezetője jobb egész­ségnek örvendene" — írta Dean Rusk, amerikai politi­kus. Következtetését állítólag abból a számos nemzetközi ér­tekezletből és találkozóból vonta le, amelyen az USA kép­viseletében részt vett. „A hata­lom méreg, és aki hozzászokik, nem könnyen szabadul tóle." — Ezt viszont Jean Bemard orvosprofesszor, a francia aka­démia tagja mondta ahhoz a könyvhöz fűzött megjegyzésé­ben, melyet Párizsban adtak ki Az új betegek, akik kormá­nyoznak bennünket címmel (Stock Kiadó). Az újságíró —orvos szerzőpáros — Ac­come és Rentchnick — nem kevesebbre vállalkozott, mint néhány mai, vagy a közelmúlt­ban elhunyt politikus viselke­dését és kórlapját vetette össze. A következtetésük, enyhén szólva, lehangoló. Elóször is azért, mert egy vezetó politikus eltitkolhatja a betegségét, s en­nélfogva nem is kezelteti ma­gát. Másodsorban, még akkor sem hajlandó megosztani a ha­talmat, ha a betegség már nyil­vánvaló. Ennélfogva a beteg politikusok viselkedését végze­tesen meghatározza a bajuk; szellemi erejük gyengülését és minden zavaruk súlyát azokra hárítják, akiket vezetnek. Accomc és Rentchnick erre a teóriára a jelenkor példáját Ccauscscuban látja. „Az ő ma­gatartása — hangsúlyozzák — minden politikai logikától távol áll." E magatartás oka szerintük az, hogy Ccauscscu nemcsak cu­korbajban és prosztatarákban szenved, hanem a Broca-afázia következtében hónapokra meg­némul, görcsös állapotba kerül, hasonlóan ahhoz a kórhoz, amely élete végén Eiscnhowcrt sújtotta. Ez a klinikai kórkép azonban a román vezetó eseté­ben meg paranoiával is bővül, annak olyan következményei­vel, amelyek a gógtól a bizal­matlanságig, a túlzott érzékeny­ségtói a tévítélctckig számos módon nyilvánulnak meg. A már említett Bemard pro­fesszor viszonylag egyszerű és olcsó gyógymódot ajánl. Azt javasolja, hogy minden ország­ban hozzanak létre orvosbi­zottságot, amely a vezetók testi és szellemi képességét rendsze­resen ellenőrzi. A professzor azonban nem­csak jó orvos, hanem politikus is, mert a véleményét így zárja: „A probléma csupán az, hogy a súlyos betegek általában nem demokraták..." Európai mérce Az Európához való közeledés megköveteli, hogy szigorúbban bánjunk azokkal, akiket a vo­lánhoz. engedünk — így össze­gezhető a brit autóklub vélemé­nye, amelyről a Motor Rcvuc adott hírt. A szigor oka ezúttal nem a közúti balesetek, hanem a katasztrofális vizsgaeredmé­nyek statisztikáihoz vezethető vissza: 1988-ban többen buktak meg, mint ahányan jogosítvány­hoz, jutottak. (50,04 illetve 49,96 százalék) Ez valószínű Európa­rekord , igaz, hogy a brit vizsgáz­tatás meglehetősen liberális a kontinens szokásaihoz képest: írásbeli vizsga nincs, a jelölt tu­dásáról a vezetési gyakorlat közben néhány kérdés révén igyekszik megbizonyosodni a vizsgabiztos. Nos, úgy tűnik, ennek az aranyidőnek vége. A statisz­tika nem részletezi, hogy a két nem képviselői közül melyik szerepel eredményesebben a vizsgán, és melyik jobb az utcai forgalomban. Dánia esetében viszont már tudjuk, hogy a nók megbízhatóbban, kevesebb balesetet okozva vezetnek, mint a férfiak. Nos, ha a sziget­országban szigorúságról be­szélnek, a dán félszigeten könnyítést jelentettek be. Az egyik biztosító társaság már hirdeti, hogy nőknek olcsób­ban számol. Házasság Gcrcsó József és Elekes Zsuzsanna Mária, Bakai István és Kovács Mar­git, Dobó András Gyula és Szélpál Erzsébet, Krista József Zsolt és Sc­bók Katalin Mária, Dombi József és Kovács-Hcgcdús Katalin, Ludányi Sándor és Gárdián Edit, Sebesgyén Tibor és Tóth Ibolya házasságot kö­töttek. Születés Vég Róbertnek és Ördögit Gizella Erikának Gábor, Czibók Attilának és Gruics Editnek Noémi, dr. Szabó László Pálnak és Moharos Gizellának Judit, Zódi Mihály Eleknek cs Kisz­nyer ibolya Rozáliának Attila Mi­hály, Szűcs Tibornak és Rédai Olgá­nak Ádám, Szatmári Zoltánnak és Nagy Ágnesnek Szilvia, Stcfanik Sándor Gábornak és Tanács Éva Editnek Luca, Matuszka Antalnak és Vass Klárának Gcrgö, Nagy István Kálmánnak és Báló Gizellának Kitti, Bozó Istvánnak és Kovács Magdolná­nak Gábor, Erdei Jánosnak cs Bugyi Erikának Betti, Lévai Mihálynak cs Elekes Julianna Ildikónak Zita, Varga Sándornak és Király Julianná­nak Judit, Függ Istvánnak és Bálint Máriának Zsanett Mária, Pópity Ti­bornak és Dékány Elvirának Tímea, Molnár Sándornak és Hegedús Iza­bellának Laura, Nagy Sándor Gyulá­nak és Czira Juditnak Flóra Krisz­tina, Varga Mihálynak és Török Erika Ágnesnek Ádám, Miholka Jó­zsefnek és Kolena Magdolnának Jó­zsef, Kovács Györgynek és Kolonics Mária Margitnak Andor, Sóki István­nak és Gyenge Mariannának Ingrid, Makra Sándornak és Lajos Julianná­nak Renáta, Varga Istvánnak és Gel­lért Beátának Diána, Hegycsi Zoltán Lászlónak és Marik Máriának Ba­lázs, Jánosi Lászlónak és Mocsári Máriának László Bence, Halál Zol­tánnak és Barta Ágnesnek Edina, Szalai Istvánnak és Viktor Beatrix­nek Márió István, Kolompár Bélának és Mezei Máriának Dávid István, Tóth Tamás Józsefnek és Maróti Zsu­zsanna Ritának Anna Zsófia, Kó­halmi László Sándornak és Király Személyszállítás, teherfuvarozás 1 —10 tonnáig. TELEFON: 26-666,^ Családi események Ilonának Szandra, Trcplán Dezső Györgynek és Kis Máriának Gábor, Kószó Györgynek és Libor Erzsébet Piroskának Gábor, Mikes Istvánnak és Lajkó Katalinnak Lili, Bozsics Lászlónak cs Hajdú Andrea Tündé­nek Mirjam, Szélpál Gézának és Nagy Marianna Máriának Tímea Ma­rianna, Ormándi Istvánnak és Samu Beatrix Ágnesnek Gábor, Kapás Ist­vánnak és Pleskó Andreának Gábor István, Szécsi Gábornak és Dobó Máriának Csilla, Kersmájcr Zoltán­nak és Simon Gyöngyi Mártának Diána Petra, Papp Antalnak és Kon­dás Jolánnak Etelka, Kiszncr Tibor Zoltánnak és Naggyörgy Erika Aran­kának Szilvia Erika, Pctró Ferencnek és Vásárhelyi Gabriellának Katalin, Bányai Sándornak és Balogh Piros­kának Brigitta, Szúcs Lászlónak és Kulik Máriának László Tamás, Szél­pál Józsefnek és Lajtcr Katalin Má­riának Tamás, Farkas Ferencnek és Molnár Erikának István, Scjbcn La­josnak és Miklós Editnek Janka Valé­ria, dr. Keresztes Tibor Józsefnek és Bárdos Ágnesnek Noémi Eszter, Bi­liczki Jánosnak és Váradi Anikónak Beatrix, Simon Ferencnek és Szél Erikának Balázs, Jakab Józsefnek és Kolompár Erzsébetnek Tímea, Ko­vács Miklós Károlynak és Fekete Zsuzsannának Klaudia Zsuzsanna, Kovács Istvánnak és Dobos Katalin­nak Renáta, Borbola Jánosnak és Körösi Erzsébetnek Balázs, Kószó Ferencnek és Marosvölgyi Ibolyának Bettina, Sostcrics Józsefnek és Budai Elvira Ilonának Ádám, Kóvágó Györgynek és Csontos Ágnesnek A SZOTE Bőrgyógyászati Klinika 9-es számú kettöskeretes körbélyegzöje ELVESZETT A bélyegző november 24-étöl érvénytelen. Krisztina, Bari Tibornak és Virág Éva Gizellának Tibor, Garamszegi Tamás Zsoltnak és Herczeg Kamillá­nak Norbert nevű gyermeke szüle­tett. Halálozás Szőri András, Balog István, Kis Istvánné Király Roziili a, Bárkányi Pál, Szabó Fcrencnc Gál Margit, Dégi Istvánné Miskolczi Mária, Kiss Balázsné Varga Anna, Agócs Emília, Vass Lajosnc Lajkó Ilona, Jclchcsik Lajos, Kónya Fcrencnc Miklós Anna, Török László, Sajtos Sán­dorné Miklós Éva Piroska, lkotity Antal, Otlecz János Péter, Móra Györgyné Tóth Etelka, Szép Zol­tánné Magyar Erzsébet, Kapronczai János, Kiss János, Simon-Jójárt Itn­réné Fülöp Etelka, Bujdosó Albert, Mészáros János, Barta Tibor Gábor, Kiss Jánosné Ludányi Etelka, Ber­zsenyi Lilla Ilona, Liliom Károly Ist­ván, Nagy István, Galdáné Földesi Gabriella, Herceg Jánosné Katona Mária. Makk Elek József, Stcfáni Mihály, Mcrsdorf Gézáné Vukelics Hajnalka Irén, Kósa László Antal, Tornyossy Elemér, Trényi Mihályné Vigh Julianna, Kopasz József, Soly­mosi Mária, Varga Rózsa, Tóth György, Schmidt Józsefné Varga Anna, Barbarák Ottó, Gera Ferenc, Antal István, Balog Pétcrné Dudás Anna, Nógrádi Ferencnc Lévai Mar­git Irén, Gál Sándor Zoltán, Ábra­hám Józsefné Kormányos Terézia, Magyar Mihály, Magyar Lajosnc Áb­rahám Borbála, Görög András, Berki István, Kovács Jánosné Aradi Mária, Krámli István, Juhász Sán­dorné Dina Krisztina, Szikszer Szil­veszter, Papp Antalné Kiss Julianna, Baki Attila, Rabi Mihályné Kismár­ton Mária, Hegycsi Lajos, Bálint Imre, Kórász József, dr. Katona Zol­tánná Halász Julianna, Hegedús Jó­zsefné Gilice Julianna, Sonkoly Mar­git Etelka, Halász Sándor, Szabó László, Farkas József, Kovács Ist­vánné Hamza Terézia, Zsiga Mi­hályné Radák Jolán Mária, Zsiga Mi­hály, Fódi Antalné Ördög Mária meghaltak. Mi? Hol? Mikor? 1989. DECEMBER 12., KEDD — NÉVNAP: GABRIELLA A Nap kel 7 óra 22 perckor, ós nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kel 15 óra 15 perckor, és nyugszik 7 óra 24 perckor. VfZALLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 96 cm (áradó) SZÁZ ÉVE halt meg Róbert Browning (1812-1899) angol költő és drámaíró. 1845-ben Eliza­beth Barrett. a sikeres kóltónó versében megdicsérte. Browning levélben köszönte meg. Levelezésükből szerelmi házasság lett. Életműve jelentősen hatott a modern költészetre, verseit Szabó Lőrinc, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Weöres Sán­dor (ordította magyarra. HETVENÖT ÉVES Rapcsák András (sz. 1914) akadémikus, a debreceni egyetem geometriai tanszéké­nek ny. tanára. A modern differenciálgeo­metriával foglalkozik. Hódmezővásárhe­lyen született, a szegedi egyetemen tanult. HATVANÉVES Seregi László (sz. 1929) Erkel- és Kossuth­díjas koreográfus, kiváló művész, az Ope­raház balettigazgatója. HATVANÉVES J. J. Osborne (sz. 1929) angol Iró. újságíró, színész. Több darabját megfilmesítették. NAGYSZÍNHÁZ 19 órakor: Rigoletto (József 1 -2. bérlet) KISSZÍNHÁZ fél 6 órakor: Antigoné (bérietszúnet). 20 órakor: Antigoné (bérietszúnet). MOZIK Korzó: délelőtt 10 órakor: Országúti disco (Road house) (színes, m. b. amerikai film. V. helyári) tél 4 órakor: Az oroszlán ugrani készül (színes, magyar bűnügyi film­vígjáték). 1, háromnegyed 6 és 8 órakor: Leszámolás (Bosszúvágy 4.) (színes, m. b. amerikai kalandfilm. V. helyári). Fáklya: fél 3 órakor: Dumbó (szines, m. b. amerikai rajzfilm. III. helyért) háromne­gyed 5 és 7 órakor: Kiálts szabadsági (színes angol film. III. helyár!). Kamaraterem: 3 órakor: Emberi sors (m. b. szovjet tilm), negyed 6 és tél 8 órakor: Ördögök (színes angol film. III. helyári). Balázs Béla Filmtéka: fél 4. (él 6 és fél 8 órakor: Örökmozgó (Szegedi Filmmú­zeum). Belvárosi: 3, negyed 6 és fél 8 órakor: Országúti disco (Road house) (színes, m. b. amerikai tilm. V. helyár!). Kiskőrössy halászcsárda: (videomo­Zi): délután 4 és este 8 órakor: Murphy törvénye (szines. m. b. amerikai akciófilm.). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenve­dett személyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi lel, sebé­szeti és urológiai (elvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyer­meksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6-tól reg­gel tél 8 óráig a telnóttlakosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Teleton: 10-100. GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel tél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermek­orvosi rendelőben tódénik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig az újszegedi Gyermekkór­ház tart ügyeletet (Odesszai krt 37.) Tele­ton: 22-655. FOGORVOSI ÜGYELET: Hétlótól pén­tekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától héttő reggel 7 óráig: Sze­ged. Zöld S. u. 1 -3., teleton: 22-655. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Hétfőn 14 és 17 óra, csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1. szám alatt, telefon: 13-740. S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap 19 órától, reggel 7 óráig. Tele­ton: 11-000. December 14-én, csütörtökön 20.30 órakor a szegedi ifjúsági házban „Valami kis szerelem" zenés pódiumműsor SZEGEDI ERIKA érdemes művész és LUKÁCS SÁNDOR Jászai-díjas művész előadásában. Belépőjegy; 60 Ft. Csempe vásár az Amforánál AMFORA egyszínű és mintás csempék nagy választékban kaphatók, valamint 50% engedménnyel fürdőszoba-garnitúra. Reklámár — jó vásár! 4-6 személyes KONYHAI ASZTALOK, vendéglátóipari célra is alkalmasak. 8(1x80cm-es 1500 Ft-ért. 80x120 cm-es 1700 Ft-ért. Igazi THONETT HINTASZÉK 8900 Ft "helyett 7200 Fi-ert. POSZTÓCIPÖ női: 430 Ft helyett 300 Ft-ét. férfi: 490 Ft helyett 350 Ft-ért. Házhoz szállítás, hitelügyintézés, színes filmek előhívása, másolása, nagyítása, fénymásolás. NAGYÁRUHÁZ y |LJj T # 0 leve SUPER 16.30: Éló telefonos műsor. 18.30: Ze­nés műsor. 19.30: Idölánc. 20.00: Uttre­sport 22.00: Hírek. 22.10: UHrasport. 00.10: Hirek. 00.20: Egyveleg. 01.20. Hó­lánc. TV 5 16.30: Új világ. 17.10: Varieté. 17.30: Konyhatitkok. 18.00: Vetélkedő. 18.20: Gyermekműsor. 19.00: Horgász-vadász magazin. 19.30: Hírek. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Jelenidő. 21.00: Sport­magazin. 22.30: Te jó ég, kedd vanl 00.00: Kerevet RTL PLUSZ 19.15: Knight Ride - akciófilmsorozat 20.15: El a kezekkel e hölgytől ­NSZK-olasz-spanyol zenés vígjáték. 22.40: A Batangasküldetés — amerikai háborús lilm. BUDAPESTI. 8.55: Képújság 9.00: Tévéterna nyugdiiasoknak 9.05: Panoráma — Világpolitikai percről percre — ism. 9.50: Telelottó 9.55: Szép hangok özöne — Angol film­sorozat — VI/4. rész — A szimfónia története — Brahms: IV. szimfónia — ism. 11.20: Mozgató — Torna mozgáskorláto­zottaknak. 11.30: Képújság 16.50: Hírek 16.55: Pannon krónika — A pécsi körzeti stúdió híradó músora — Dél-dunán­túli hirek, információk, események 17.05: Nachrichten — Hírek német nyel­ven — A pécsi körzeti stúdtó mú­sora 17.10: Ecranui nostnj — A szegedi körzeti stúdió román nyelvú nemzetiség magazinja 17.45: A nevünk :Vasmatom együttes 17.55: RTV Közönségszolgálat 18.00: Szám-adás - Gazdasági negyed­18.25: A tenger - IV/3. rósz - Kincskere­sők 19.00: Reklám 19.10: Esti mese - Mirr-Murr - A búvös sapka — Magyar bábfilm 19.20: Reklám 19.30: Hiradó 20.00: Reklám 20.05: Életfogytiglan - Ausztrál kaland­(itmsorozat — V/3, rész 20.50: Reklám 20.55: Stúdió 89 - A Televízió kulturális hetilapja 21.40: .A kristálylükör meghasadt...* — Dokumentumfilm 22.10: Tüzértóhadnagy tenorszerepben — Pataky Kálmán emlékezete 22.45: Híradó 3. BUDAPEST 2. Tv 2 Endrei Judittal és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.15: Tv 2 - Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene — Teledoktor — Orvosi tanácsok — A prosztata­és hólyagrák 17.45: Mozaik — Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! — Maci Laci elsó karácsonya — Amerikai rajzfilmso­rozat - V/3, rész 18.47: Tv 2 19.00: Országok, emberek, életek — A ló — Török film 20.43: Tv 2 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv 2 21.40: Napzárta 22.25: A gagman — Csehszlovák komé­diasorozat — VI/5. rósz — A pe­chos Gmbcr 22.55: Gondolkodó - A Televízió tudomá­nyos folyóirata Kb. 23.40: Tv 2 KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORAIBÓL ÚJVIDÉK 16.30: Híradó. 16.45: Ismeretterjesztő músor. 17.15: Hiradó. 17.35: Gyermek­műsor. 18.05: Román nyelvú músor. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Já­tékfilm. 22.35: Híradó. BELGRÁDI. 16.30: Híradó. 16.45: A világ úttalan utain — dokumentumfilm — 11. rész. 17.15: Hiradó. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Művelődési kaleidoszkóp. 18.20: Rajzfilm. 18.25: Dokumentumműsor. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Já­tékfilm. 22.35: Híradó. 22.55: Beszámoló a Horváth rejtvénytár, vetélkedő. 22.15: Híradó. 23.20: Éjjel is, nappal is, benne: Cosby-show - amerikai komédia. A kli­nika chichagói képeslapok. BELGRÁD 2. 15.00: Éjszakai program ism. 17.15: Rajzfilm. 17.30: Körzeti músor. 18.00: Belgrádi músor. 19.30: Hiradó. 20.00: Zenei esi. 21.30: Huszonnégy őra. 21.40: Tudományos lórum. Painutpólóanyag-vásár! 160 cm szeles 250 Ft/m. Mustár-, keki, fekete, fehér színekben. „Tilda" bolt Szeged, Hajnóczy u. 29. Vasárnap is nyitva: 8—15 óráig. Vásár a BÁ V-nál Rendkívüli engedmény 30-60% csizma, bunda és vegyes ruhanemű Ruházati Áruház Szeged, Bajcsy-Zs. u. 19. ܧ Rádió KOSSUTH 8.05: Hangszemle. 8.20: Szonda — Tu­dományos magazin. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben ­(Bő). 11.05: Európára nyíló ablak. 11.36: A kígyó pillantása — Saulius Tomas Kondrotas regénye rádióra alkalmazva. 12.45: Intermikrofon — Zenés szomszé­dolás. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Van-e orvosság a vízlej ellen? 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.00: Ezred­forduló. 15.54: Biber: Intrada - (Buda­pesti Rézfúvós Együttes). 16.00: Tizen­hat óra. 16.15: Muzsikáló természet ­Bölömbika. 16.20: Vesszőparipáink. 17.00: Kiegyezés és megegyezés. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk - a zenéről. 19.15: Sportvilág. 19.44: Népdalfeldol­gozás fuvolára és klarinétra. 20.00: Sok­szemközt az egészségről. 20.30: Zinka Milanov operaáriákat énekel. 21.05; Esz­mélet — Emlékezés Gácsi Sándorra. 22.00: Hírvilág. 22.30: Évszázadok mes­termüvei. 23.35: Régi híres orosz óneke­PETŐF1 6.05: Rivaldafényben: Rocklegendák. 9.05: Társalgó — Ötvenöt perc iroda­lomkedvelőknek. 10.00: Fülszöveg. 10.05: Operettkedvelöknek - A koldus­diák. 11.05: Helykeresó - Esélyekről, lehetőségekről - fiataloknak. 11.20: Apró-cseprő - gyerekekről. 11.40: Ki kopog? — A Gyermekrádió músora. 12.10: Asztali muzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Betútenger — A Film­világról. 15.05: Csúcsforgalom — (Élő). 17.05: Tárcsázzl 17.30: Helykereső ­Esélyekről, tehetőségekről — fiatalok­nak. ,18.30: Pop-regiszter. 19.05: Tánc­házi muzsika. 19.30: Daráló — Folytatás­os ifjúsági történet. 20.00: Megjelent az „Ádám". 20.45: Ugyanaz többszőr. 21.05: Innen — onnan. 21.15: Rólunk van szó! 21.20: Nótakedvelóknok. 22.20: Embertan - középhaladóknak. 23.20: A dzsessz története - 80/55 — Miles Da­vis felvételei. BARTÓK 9.15: Wagner: Az istenek alkonya - allL felvonás zárójelenete. 9.30: Uj Supra­phon lemezeinkből. 10.30: A költó leltá­madasa. 10.56: Hidas Frigyes fúvósmú­veiből. 11.31: Begányi Ferenc operaáriá­kat énekei. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Feliegyzések a kézelőn — Jelene­tek Mihail Bulgakov életéből és müvei­ből. 14.00: Beethoven: a-moll vonósné­gyes Op. 132. 14.45: Labirintus - Zenei rejtvények fiataloknak. 15.00: XX. szá­zadi operákból. 15.30: Dallamok nyomá­ban. 16.05: Zenekari muzsika. 17.31: Be­mutatjuk új lelvételeinkeL 17.57: Kóru­sok Petöli versekre. 18.30: Na matem­jem jeziku — A Magyar Rádió szerb hor­váth nyelvú nemzetiségi músora Pécs­ről. 19.05: In der Muttersprache — A Magyar Rádió német nyelvú nemzeti­ségi műsora Pécsről. 19.35: Zenekari muzsika. 20.27: Folklór és történeti ha­gyomány a romániai magyar zeneszer­zők müveiből. 21.03: Bécsi modern ze­nei fesztivál - 1988. - lfi/3. (befejező) rész. 22.19: Kódexek zenéje - XV/15. (befejező) rész — Karácsonyi játékok. 22.59: „Zsivajgó természet". SZEGED Szentes 66,29 MHz - Szeged 94,9 MHz 1989. december 13., szerda 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteoro­lógia, útinform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hirek, tudósítások a Del Alföldrőt — az ügyeletek jelentik. 6.30: Hirek, lap­szemle (Kossuth) - Miről ír a Békés Megyei Népújság, a Petöli Népe, a Csongrád Megyei Hiriap és a Délma­gyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-al­földi hírek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: - Párbeszéd a TOT-kongresszusról. — Zöld Párt a Dél­Alföldön — régió és program. — Hívjuk a hallgatót — a tömegsportról. — Luee­napi szokások. (Szerkesztő: Lang Já­nos) 16.00-18.00: RÁDIÓ SZEGED. A Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiójá­nak szolgáltató músora. ISMERI ON? PVC-alapanyagú RAGASZTÓSZALAG 100 m hosszú, 5 cm széles tekercs, erős szakítószilárdság, csomagoláshoz, hullámkartonok, dobozok leragasztására alkalmas. iMiOPá-uvcrr Forgalmazza: AMFORA Kapható az AMFORA boltokban, papírboltokban és áruházak szakosztályán

Next

/
Thumbnails
Contents