Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-20 / 301. szám

1989. december 5., szombat 3 Akadémiai könyvek Szegeden Kutatás és megjelentetés — Lexikonok, szótárak, sorozatok Tegnap délelőtt a JATE Dugonics téri aulájában az Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat, a Könyvértékesítő Vállalat és az MTA szegedi bizottságának rendezésében könyvkiállítás nyílt. A kiállítást Hazai György, az Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat főigazgatója nyitotta meg, majd elmondta, hogy miért is hívták életre; s beszélt a kiadó profiljának alakulásáról, s az anyagiakról is. gyar közvélemény, hogy valóban nagy író szellemi öröksége tér haza —, de az igazi hazatéréshez az olvasói fogadtatásra is szükség van. — A kiállításon is nagyon sok sorozatkönyv szerepel. Tervezik-e újak indítását? — Hadd említsek meg egy új sorozatot, amely a kiállításon is látható: a Századunk emlékezik címűt. Ebben két aktuális politikai témát villantunk fel. Ez néhány héttel — Az MTA Szegedi Bi- gében másfél millió dollárt ezelőtt látott napvilágot, zottságával már régóta ter- kasszíroztunk a külföldi for- Ezenkívül folytatni akarjutt vezünk ilyen könyvkiállítást, galmazásból. Nagyon jó a a további kezdeményezéseinamely egyrészt szélesebb ská- kereskedelmi tevékenysé- ket: a Reprint, a Kérdőjel, az Ián mutatná be a mi termé- günk; Budapesten három, Elet és korok, Hermész könykeinket — jelezve a könyvki- Szegeden egy fél könyvesből- vek című sorozatainkat. Ezek adásunk szegedi vonulatát is tunk működik. Jól alakult a komoly bevételhez juttatták a —, másrészt kiegészülne a• dél-magyarországi publikációkkal is — mondotta Hazai György. — így e kettős vonulatban Szeged igen erős gyűjtőmag. Jó alkalom ez a mostani arra, hogy bemutassuk könyvtermésünket, amelyben elég sok a magyar nyelvű könyv, az idegen nyelvűek mellett. Igen erős exporttevékenységet folytatunk azzal a céllal, hogy főleg angol, de német nyelven is bemutassuk a magyar tudományos életet és bekerüljünk a tudományos világ körforgásába. Mára jócskán megnőtt a nyelvtanulás, így az idegen nyelvű könyvek és szótárak iránti igény, ám sajnos az egész program veszélyzónába került, hiszen szótár- és lexikonprogram ár- vállalatot. Üj sorozatot nem erre is kevesebb lesz a pénz, bevétele. Most hoztuk ki pél- nagyon tervezünk, viszont ami azt jelenti, hogy a dául az Erdélyi kislexikont, szerencsés módon nekünk sikönyvkiadásunk bizonyos a háromkötetes Erdély törté- került megnyerni a Máraivonulatait ki kell kapcsol- netét, és még nagyon sok si- művek megjelentetése kapnunk a forgalomból. Ez ka- kert említhetnék, összessé- csán az opciót, és a jövő esztasztrófához vezetne a ma- gében megvan a mi profi- tendei könyvnapra már egygyar tudománytörténetben, lünk vonzereje, hiszen stabil két Márai-kötettel jelentkemert az 50-es évektől az Aka- értékekkel jelentkezünk a zünk a piacon. Nagyon remédémiai Kiadó égisze alatt piacon. Ezért a terjesztő vál- lem; úgy fogadja majd a mafolyt a tudományos élet hazai lalatok és az üzletek jó pártás külföldi publikációja. Ez- nereink, de az ő helyzetüket zefa kutatások értelme kér- is megrázták a gazdálkodás; dőjeleződik meg, ha a kutatá- változások. A piac mindensokra milliárdokat költünk, kitö1 új felállást igényel, viszont az eredményeit nem tudjuk közzétenni. — Most milyen az Akadémiai Kiadó anyagi helyzete? — Mint minden magyar kiadóé, nem valami rózsás. Különös nagy nehézséget jelent a könyvpiac egyetemes beszűkülése, illetve amit vásárolni akar, az nem esik a mi profilunkba, nem tudományos könyv. Ugyanakkor köztudomású, hogy a tudományos könyv- és folyóiratkiadás mindig is veszteséges tevékenység volt. Hiszen ezeket a könyveket csak néhány száz példányban lehet eladni. Ezt a ráfizetést részint állami dotációval, részint pedig egy nyereséges program — a szótárak és lexikonok kiadásának — indításával igyekeztünk kiegyenlíteni. Nos, a piac megváltozásával ez is veszélybe került: a növekvő költségek, a tőke inflálódása, az állami nyereségelvonás nagyon behatárolta a tevékenységünket. Az első félévi mérlegünkben komoly jelzéseket kaptunk arról, hogy miként jelentkeznek ezek a súlyos költségnövekedések. Én ennek ellenére bízom abban, hogy a félévben még fellépő veszteségeink év végére kiegyenlítődnek, illetve minimalizálódnak. Az ügy érdekében mozgósítunk minden belső tartalékot, és nem mondhatunk le az állami támogatásról sem. — Az utóbbi, években beállt-e valamilyen változás a hazai és a külföldi forgalmazás tekintetében? — Állandóan növekvő árbevétellel kellett számolnunk. Exporttevékenységünk nagyon jól alakult az elmúlt esztendők folyamán. LényeÚj könyvek Erdélyről Gelléri Mártát, az Akadémiai Kiadó magyar nyelvű főszerkesztőjét a kiadó Erdéllyel kapcsolatos munkáiról kérdeztük. — Ebben a hónapban két kiemelt kiadványunk volt, amely az, erdélyi problematikával foglalkozik. Meg kell említenem Vékony Gábor Dákok, rómaiak, románok című kötetét, amely a Kérdőjel soroeatbani jelent meg, mely első ízben foglalja össze a dako-román kontinuitás tudományos kérdéseit. Problémát jelent, hogy a háromkötetes Erdély történetében ezt feltárták egy bizonyos pontig, de a megjelenéskor 'kiderült, hogy a benne szereplő kérdések további kérdéseket vetnek fel, tehát érdemes a kontinuitás problémáját kiemelni. A másik kötet: Erdély rövid története. Ez a könyv azt a célt szolgálja, hogy mindazok, akik a háromkötetes Erdély történetét nem tudják végigolvasni, egyetlen könyvben találják meg a három kötet eszenciáját Nagyon nehéz helyzetben voltak a szerzők, amikor ennek a rövidítósi munkának nekiláttak, mert hamar rájöttek: csak a legfontosabb témaköröket lehet kiemelni és összefűzni. — Készülnek-e valamilyen más meglepetéssel az erdélyi témakörben? — Pillanatnyilag nem. Mert a kutatók figyelmét idáig a szintézis foglalta le. A múlt évben megjelent egy résztanulmány: Az erdélyi kormányzóság a Habsburg-korszakban címmel. — Milyen visszhangja volt a háromkötetes Erdély történetének? — 1986 végén jelent meg a szintézis (a három kötet), hosszú politikai előcsatározás, több évtizedes tudományos kutatómunka eredményeként. Annak idején meg is volt a belpolitikai és külpolitikai visszhangja. örültünk annak, hogy a könyvek által kiderült, milyen széles közönség érdeklődik Erdély, így Magyarország teljes története iránt. A megjelenéséig nagy kárt okoztunk azzal, hogy az Erdély-problematika korrekt tárgyalása nem került előtérbe. A három kötet százezer példányban jelent meg. Hasonló siker idehaza, de külföldön is a Magyarország története című kötet. — Voltak-e politikai nehézségek az Erdély története három kötetének kiadása közben? — Izgalommal teli napokat éltünk át, mert akkor még, a direkt irányítási rendszerben, nem lehetett tudni, hogy az elhárult akadályok újra elénk tornyosulnak-e az utolsó pillanatban. A két év alatt, amíg a kiadóban, illetve a nyomdában volt ez a hatalmas mű, már mindennap szerettük volna, ha a boltokba, az olvasók kezébe kerül. Podmaniczlty Szilárd Pirruszi győzelem Sokan úgy tartják, a legközelebbi napokban el kell dőlnie annak a furcsa küzdelemnek, amit a város színe előtt vív az úgynevezett színházi többség a „rusztikus" (Nagy László színházigazgató szóleleménye) kisebbséggel. Hiszen mindenki érzi, aki némi józanságot még őriz az elsilányult vitában, hogy valamilyen pont kell már a végére. Igen ám, de milyen? Tollnok-logika Mivel a múlt pénteki társulati ülésen a Délmagyarországot és — más „tollnokok" (szintén Nagy László szava) mellett — személy szerint engem is Ruszt és színészei melletti elfogultsággal vádoltak, úgy gondolom, lemondhatok arról az eseménykövetéses szakmai módszerről, amit mind ez ideig gyakoroltam. És — lesz, ami lesz — előadom, amit csak sejtek, vagy gondolok. Eleddig ugyanis kizárólag arról írtam, ami történt; a társulati ülésen, nem védekezésként, csak a tények kedvéért elmondtam: azért nem közölt eddig Nagy László igazgatóval beszélgetést a DM, mert ő többszöri kérésemre sem vállalkozott erre. (Akárcsak a kezdet kezdetén: a Ruszt-interjú másolatát ugyanis még a november 4-i megjelenés előtt Nagy László rendelkezésére bocsátottam, követve azt a sajtóetikát, miszerint a „másik fél" kapja meg időben a lehetőséget a válaszolásra — ha óhajt élni ezzel a lehetőséggel; nem óhajtott.) És azért nem kapott szót a „másik oldal", a színházi Ruszt-ellenzék, mert jelentkeztek ugyan, telefonon is, levélben is, de kivétel nélkül mindannyian névtelenül, s olyan alpári, mocskolódó szavakkal, amelyeket nem tűr a nyomdafesték. Nos, úgy gondolom, hogy a színház (és talán az ország) mai helyzetében valódi megoldás — nincs. Ideiglenes, átmeneti jelleggel lehet ugyan nyugvópontot találni, provizóriumot, ahogy Ruszt József mondta abban az ominózus interjúban. De a tényleges megoldáshoz bizonyosan egész más színházi struktúrára, egészen más vezetési rendszerre és más emberekre van szükség, mint ami-akik vannak. A kulisszák mögött Az egyik fajta provizórium az lett volna, amire a Magyar Hírlap szombati cikkének első bekezdése utal. Azt írja Lengyel András György, hogy a pénteki társulati ülés előtt „fölcsillant a remény", mert azt lehetett hinni, hogy visszaveszik a tizennyolc színészt, és Ruszt sem „megszégyenülten hagyja el a Tisza partját." (Azt már én teszem hozzá: talán Avagy utóvédharcok egy (nemcsak) színházi háborúban? Szeged színházértő polgárainak sem kellett volna szégyenkezni, amiért az ország kétségtelenül egyik legtehetségesebb rendezője és színházteremtője, tekintélyt parancsoló életművel a háta mögött, mesterségbeli tudását tisztelő színészek közül botrányos viszonyok között kénytelen — immár másodszor — távozni a városból.) Miért reménykedhetett a Magyar Hírlap „tollnoka"? Mert tudta: Jachinek Rudolf színházi szakszervezeti titkár a társulat nevében megállapodott Gregor József énekművésszel, az operatagozat vezetőjével: az évad végéig elvállalná a színházigazgatást, hogy a társulat folytathassa működését. Visszavenné a színészeket, és Ruszt Józsefet megbízná egy darab megrendezésével. Mi, „tollnokok", mindennek tudatában elképedten hallgattuk, amit — a föntiek helyett — a társulati ülésen hallani lehetett (lásd DM, december 16.), és nem értettünk semmit. Azóta kiderült: Jachinek Rudolf, csak ő tudja mi okból, közvetlenül az ülés előtt azt hírelte a társulatban, hogy tanácsi vezető vendég jön az ülésre, és hozza magával Ruszt kinevezését! A társulat pénteki, Nagy László igazgató melletti tüntetésére és Ruszt-ellenességére, mely már-már lincshangulattá gerjesztődött, véleményem szerint nincs mentség, legföljebb magyarázat. Nyilvánvaló, hogy a nem oly régi, egységes Ruszt melletti szavazás már a múlté, a prózai társulatot azóta sikerült megosztani. Az opera továbbra is — nehezen magyarázható, hogy miért — tart attól, hogy csorbát szenvednének érdekei, ha Ruszt lenne a próza vezetője; tehát nem támogatják még akkor se, ha Gregor többször kijelentette, szívesen dolgozik Ruszttal együtt a szegedi színházban. A kulisszák mögött más, fura dolgok is történnek. Az is lehetséges például, hogy az igazgató teljességgel vétlen volt az ülésen iránta megnyilvánuló rokonszenv kiváltásában. Hiszen talán nem tudott róla, miről tárgyalt az szb-titkár Gregorral... Ez annál valószínűbb, mert Nagy László egészen más természetű „megoldáson" dolgozott. Sik Ferenc rendezővel tárgyalt: segítené ki a színházat a lehetetlen helyzetből. Nos, Sik „segítsége", amit az igazgató be is jelentett pénteken, szerintem is egy másik mentőöv lehetne. Ezek között a viszonyok között, bármilyen cinikusan hangzik, minden új név — megoldásnak tetszik. Hiszen Ruszt ebben az esetben valószínűleg nem'harcol tovább, mert eddig sem a színházi szakmával harcolt, hanem egy, szerinte alkalmatlan, bürokrata vezérkarral; a színházért, a színészekért, az előadásokért. Adódott volna a társulati ülés után is egy harmadik, ugyancsak ideiglenes nyugvópont. Miután Gregor javaslatára elfogadták, hogy visszaveszik a színészeket („ha bocsánatot kérnek a közönségtől" — szólt az érthetetlen föltétel, mert kérdés, miben vétkesek a színészek?), és ők erkölcsi energiájuk összpontosításával még tegnap is úgy határoztak, csak Ruszttal együtt mennek vissza, s erről tárgyaltak az igazgatóval — ez utóbbi még mindig igent mondhatott volna. Visszavéve az egész csapatot, hiszen személyes presztízsveszteségeit már úgyis elszenvedte a sűrűn egymást követő színházi botrányok során. Viszont nyerhettünk volna előadásokat, és egy továbbgondolkodásra alkalmas, viszonylag nyugodt pillanatot. (Melyben talán nemcsak azt kérdezgetnék illetékesek és illetéktelenek, összefüggéseiből kiragadva egy interjúmondatot, hogy milyen jogon jelölte magát Ruszt színházvezetőnek, hanem azt is megkérdeznék, esetleg: vajon tényleg nem rossz színházigazgató-e Nagy László, s örökké hangoztatott jó szándéka vajon tényleg elég-e a vezetéshez?) Am a színészek azt kapták tegnap: aki ma délig viszszakéri magát közülük ,a színház tagjai közé, azt viszszaveszik, aki nem., azt nem... Mi lesz? Sik Ferenc külföldön tartózkodik. Viszont Havasi Ferenctől, a Gyulai Várszínház igazgatójától tudom (Sik Gyulán másodállásban művészeti vezető): a társulati ülés után (!) már arról is megállapodott a rendezővel (akinek a főállása ugyanúgy Budapesten, a Nemzeti Színházban van, mint Rusztnak) a színházigazgató, hogy az évad végéig mit és kikkel játsszon a prózai tagozat. Sütő András-darabok jöttek szóba . . . Eljőve hát a „megoldás" — akárhogyan is döntenek ma a színészek, hiszen „senki sem pótolhatatlan". Pirruszi győzelem, 1989. Sulyok Erzsébet Kaltzkodó szociáldemokraták ? Szerencsés György, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szegedi titkára, az országos pártvezetőség tagja az alábbi nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkbe. „Tájékoztatunk mindenkit, aki a politikai életben szereplő nevek között, el kíván igazodni, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt legutóbbi. 36. kongresszusán az SZDP rövidítést fogadta el hivatalosnak. Felhívjuk a választópolgárok, politikai szervezetek, valamint a sajtó képviselőinek a figyelmét, hogy a Szociáldemokrata Párt néven emlegetett csoport nem említhető együtt a törvényesen bejegyzett, vagy bejégyzés alatt álló pártokkal. Mivel mindenkit megtéveszt azzal, hogy korábban a Mar gyarországi Szociáldemokrata Párt nevéből gyakran le-' maradt az első szó, ma ez két pártra is utalhat, ezért kérjük, hogy Szociáldemokrata Párt említésekor feltétlenül tegyék hozzá, hogy kinek a vezetése alatt álló szervezetről van szó. A helyzet valójában azért alakult ilyen bonyolulttá, mert Takács Imre a kongresszuson nem jutott be az elnökségbe, és ezért külön párt alakításába kezdett. Tudomásunk szerint országosan nem jelent politikai tényezőt, de a sajtóban való emlegetése annál nagyobb zavart és politikai kárt okoz, mintha például egy mai MDF-vezető kiválna, és Demokrata Fórum néven új pártot alakítana, és ezt a sajtó megkülönböztető jelzés nélkül rendszeresen emlegetné " -t