Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-20 / 301. szám

6 1989. december 23., szombat SPORT Két részletben? A Sakknagymesterek Ta­nácsának (GMA) Palma de Mallorcán tartott közgyűlé­sén bejelentették, hogy a so­ron következő, 1990 októbe­rében kezdődő világbajnoki döntő megrendezését való­színűleg megosztják Lyon és egy amerikai város között. Eredetileg a FIDE nyári mayaguezj (Puerto Rico) kongresszusán egyedül Lyon kapta a rendezés jógát, de a franciaországi város ellen a világbajnok Garri Kaszpa­rov kezdettói fogva tiltako­zott. A tervek szerint a 24 mérkőzésből álló, tízhetes sorozat első 12 partiját ját­szanak) Lyonban — amely egyébként 3 millió svájci frank pénzdíjat ajánlott fel —. a második tizenkettőt pedig az Egyesült Államok­ban. Az első hfrek szerint New York tűnik a legesé­lyesebb amerikai helyszín­nek. Kaszparov ellenfele külön­ben még nem ismert, hiszen a világbajnok jelöltek döntő­je még hátravan. A világ­bajnok kihívásának jogáért jövő év elején a s/.óvjet Anatolij Karpov és a hol­land Jan Timman mérkőzik meg egymással. Hideg lesz, kisasszony! A világ legismertebb hosz­szútáv-úszónője, az ameri­kai Lynne Cox (32) újabb bravúros teljesítményre ké­szül. Az enyhe éghajlatú ka­liforniai Los Alamitos vá­rosából származó hölgy a Dél-Amerika legdélibb csücs­kénél, a chilei—argentin ha­tár mentén húzódó Beagle­csutornát szeretné átúsz­ni. amelynek vize ilyenkor, amikor arrafelé „tombol a nyár'-, sem melegszik 3—7 Celsius-fokosnál melegebb­re. A tengerszoros — amely az átúszási kísérlet helyszí­nen mintegy 20 kilométer széles — azért is igen veszé­lyes, mert itt találkozik a Csendes- és az Atlanti-óce­án, s az egymásnak torlódó víztömegek alattomos áram­latokat, örvényeket hoznak létre. Az orvosok vélemé­nye szerint egyébként ilyen alacsony hőmérsékletű víz­ben az ember 20 perc után kihűl és elpusztul, Lynne Cox azonban mintegy két órát szándékozik a jeges habok között tölteni. Abban azonban biztos vagyok, hogy amikor beleteszem a lábam abba a jéghideg vizbe, csak egy dolog jár majd a fe­jemben: „Istenem, hogy le­hettem ilyen örült, hogy eb­be belevágtam?". Ott lesznek a rájátszásban? Nincs nemzedéki ellentét a Szeged SC pólósainál Tisza Volán—FTC „Fiatalítani. akar az eredményesség ro­vására is!" — tudatta elhatározását fenn­hangon, a lehető leghatározottabban a baj­nokság kezdete előtt Pozsgay Zsolt, a Sze­ged SC OB l-es vizilabdacsapatánuk vezető edzője. Gondolata nem volt űjkeletü, ha­sonló elképzelései az előző pontvadászatnál már ismertette, ám az akkori kényszer­helyzet — serülések, betegségek, iskolai el­foglaltságok, a korosztályos válogatottak edzőtáborozásai, túrái — miatt csak a pró. bálkoeás szintjéig jutott. Gondolva a hasonló jelenségek ismétlő­désére, a szakosztályvezetés a nyár végén, a bajnokság indulása előtt úgy határozott: a csapat szereplésével kapcsolatos célkitű­zések között a leglényegesebb, hogy — a helyezést illetően! — ezúttal nem jelölnek Celt! Első hallásra paradoxként hathat a megállapítás, ha viszont az edző fejével gondolkodunk, nagyon is helyénvaló a dön­tés. Aligha kell bizonygatni, mennyire kép­lékennyé vált a magyar vízilabdázás, mily nagy a fluktuáció a sportágban. Logikusan következik mindebből, edző legyen a tal­pán, aki képes fölmérni, egységes képet kiálakitani a jelenlegi erőviszonyokról. Ebben a kavalkádban a Szeged SC re­mekelt, mondhatni, várakozás felett szere­pelt, hiszen a 3. helyen zárta az idényt. A meglepetés erejével ható teljesítmény titkairól kérdeztük Pozsgay Zsoltot, aki 1986 nyara óta tevékenykedik — tegyük hozzá, sikeresen — a kék-fehér-feketéknél. — Talán kezdjük a legelején — így a szakember, amikor leültünk beszélgetni. — Engem is befolyásoltak a sportágban tör­tént Változások, így a/tán. megmondom őszintén, fogalmam sem volt arról, mire lesznek képesek az újoncok és az előző küzdelmekben is szerepelt, tapasztalt póló­sok. Azt sem hagyhattam figyelmen kívül, néhány idősebb — nem a fiatalítás, hanem egzisztenciája miatt — előbb-utóbb abba­hagyja. Igv aztán bő kerettel láttunk mun­kához, de a különböző elfoglaltságok sűrűn közbeszóltak, ezért szinte soha nem tud­tunk azonos felállásban játszani az előké­születek során. — A rajt mégis kitűnően sikerült, biza­kodással töltött el vezetőt és játékost egy­aránt. — Már okit,.. A sikeres kezdés való­ban „földobott" bennünket, mégsem vár­hattam hasonló folytatást. Jött is hamaro­san a hullámvölgy, kikaptunk a Fraditól, itthon az Egertől, s kétszer, ugyancsak ha­zai környezetben, csak döntetlenre futotta. Közben olyan váratlan eredmények szület­tek. melyek kapcsán minimális lett a pont­különbség a csapatok között, kiegyenlítő­dött a mezőny. Majdhogy valamennyi mérkőzés azonos volt, valójában egy-egy gólos győzelmekkel lábaltunk kj a „gödör­ből". A dolog fonákja, ha ugyunilyen kü­lönbségű vereségeket szenvedünk, megnéz­hetnénk. most hol állnánk a táblázaton. Ha lecsúszunk, biztos, hogy kitör a pánikhan­gulat — A kieséstől ugyan igy sem kellett vol­na félni, de föltételezhető, „szétesik" a csa­pat. Ami ebben az esetben a katasztrófával egyenértékű, mert biztos, hogy terítékre kerül az öreg—fiatal ellentét... — Való igaz, számtalan álmatlan éjsza­kám volt e ki nem mondott, mégis létező gond miatt. Rengeteget töprengtem, hogy az adott mérkőzés taktikájához — a for­mákat sem hagyva figyelmen kívül — mily mértekben mixeljem a rutinos és fiatal pó­lósok. arányát. Ez volt az egyik probléma. ami fejtörést ókozott. A másik, meddig bírják cipelni a fiatalok a felelősség rop­pant terhét? Óriási szerencse, hogy a csa­paton belül — a jó eredmények is segítet­tek — elcsitultak a generációs viharok hul­lámai. Az idősebbek, amellett, hogy segítet­ték a fiatalokat, időnként kimagasló telje­sítményükkel bizonyították nélkülözhetet­lenségüket. — Hónapokkal korábbi beszélgetésünkkor hangzott el az edző szájából: „Ha a nyá­ron minden úgy történik, ahogy terveztem, a Szeged SC csapata egyike lesz azoknak, amelyek döntően befolyásolják majd a baj. nokság végeredményét!" A jelekből ítélve, Pozsgay Zsolt „látnoknak" sem utolsó... — A dolgok ilyetén, szerencsés alakulá­sának is köszönhető jelenfcigi helyezésünk, ami valamennyiünket jó érzéssel tölt el. Ügy érzem, döntő volt, högy mérkőzésen­ként mindig akadt két-három játékos, aki kitűnő teljesítményt nyújtott, a többiek pe­dig képesek voltak és akarták is húzni az igát! A bő keretből végül kialakult a mag, amelyből válogathattam, az éppen soron következő ellenfél stílusónak leginkább megfelelő pólósokat küldhettem vízbe. — A sportág itthon mostanában nem szárnyal, színvonala sem a régi. A Szeged SC játéka mindettől függetlenül felgyor­sult, színesedett, fejlődött a csapat, ezt egy­értelműen bizonyította az ősz folyamán. Az edző minek tulajdonítja mindezt? — Sajnálatos módon, honi ellenfeleink­kel nincs megfelelő kapcsolatunk, ezért kénytelenek vagyunk külföldi, elsősorban jugoszláv csapatokkal játszani edzőmecs­cseket. Mást ne mondjak, évente többször találkoztunk a BEK-győztes Mladost Zag­rebbel és a becseiekkel. Ezek az összecsa­pások mindenképpen hasznunkra váltak, igen sókat tanulhatunk ellenfeleinktől Szintén nagyon lényeges, játékosaink na­gyon komolyan veszik ezeket a gyakorláso­kat! Gondolom, ha jugoszláv ellenfeleink­nek megfelelünk, erdemesnek tartanak ar­ra, hogy edzőpartnerük legyünk — tudá­sunk elismeréseként is fölfoghatjuk. Túl­zás nélkül állíthatom, déli szomszédaink bajnokságában a jugoszláv élcsapatok mö­gé a Szeged SC nyugodtan besorolhatna. Nemi osztom azt a nézetet, hogy annyira rassz á magyar vízilabdázás, és nincs megfelelő színvonala a bajnokságnak. Ez igy nem igaz! Való viszont, hogy a mosta­ni pólózás más, mint a korábbi, s az is tény. jelenleg nincsenek klasszisaink. Visa­szaterve honi tájainkra, el kell mondanom, szerencsés helyzetben vagyok, mert két csapatra való játékos áll rendelkezésemre, így bármikor tetszes szerint csereihetek. Bizonyos, hogy ez is magyarázata jó sze­replésünknek. — A jelenlegi pozíció előnyeit aligha kell ecsetelni, talán csak annyiban, nyugodtan lehet készülni a tavaszi folytatásra. Ebből adódik a kérdés: sikerül-e megkapaszkod­ni a képzeletbeli dobogón? — Kicsit pesszimista vagyok ... Ha job­ban figyelnek egy vidéki csapatra — nem vádaskodásként mondom —, akkor azt, nem válogatva az eszközökben, könnyen lehetetlenné teszik, háttérbe szorítják­Ezért óva intek az elbizakodottságtól min­denkit, mert következményeként óriásit zu­hanhatunk! Minden erőnkkel azon va­gyunk. beleszólhassunk a táblázat élcso­portjának alakításába. Titokban, de csak titokban, bízom abban, mi is ott leszünk a legjobb négynek rendezett rájátszásban . .. Gyürki Ernő A „Csodatevő". Csak igy emlegetik Szegeden Barabás Zsoltot, a Tisza Volán nyár ron szerződtetett vezető ed­zőjét. Barabás fél év alatt csapatot, a magyar mezőny­ben ütőképes gárdát vará­zsolt. Csak a tabellára kell nézni, ami mutatja, hogy a szegedi NB l-es kézilabdá­sok a második helyen áll­nak a bajnokság felénél. Igaz, még egy mérkőzés hát­ra van. Az egykori szövetségi ka­pitányt — aki a nőj váloga­tott éléről külföldre szerző­dött, majd Szegedre — so­kan féltették. Féltették, mert jószerivel a csapat játékos­állománya nem változott, és a tamáskodók egyszerűen hihetetlennek képzelték, hogy ha a jól kipróbált ed­zők — Lesti István, Kővá­ri Árpád — nem tudtak mit kezdeni a volános garnitú­rával, hogyan sikerülhet ez Barabásnak. A Tisza Volán az 1906-os sikerév után — amikor harmadik lett a csa­pat — zuhanórepülésbe kez­dett: 1987-ben kilencedik, egy évre rá pedig nyolca­dik lett. A nyáron, darabjaira hul­lott együttest örökölt Bara­bás. A vezető edző viszont megtalálta a kellő hang­nemet a játékosokkal: ke­mény volt, és ma is az, ugyanakkor a végtelenségig játékospárti. Tenkéék pe­dig elfogadták edzőjüket. Például, a balkezes átlövő az utóbbi hetekben még sé­rülten is vállalja a játékot. A csapat előtt minden mér­kőzés elótt a győzelem le­beg, amit az ószi idény­ben kilencven százalékig el is értek. Mindössze Győr­ben és Veszprémben szen­vedtek vereséget. E kitűnő szereplésben egy valami tet­szik leginkább, mégpedig az, hogy az utolsó pillanatig űzik-hajtják ellenfelüket. A közönségnek játszik a csa­pat! És ez nagy szó a mai sportban. Győzhet egy-egy együttes, de ha unalmas mérkőzésen jut a bajnoki ponthoz, a néző gyorsan el­pártol. A Volán-meccsekre újból élvezet kijárni, újból zúg a Sportcsarnok egy-egy mérkőzés alatt. Csütörtökön délután ot órakor ebben az évben utol­só bajnoki fellépése követ­kezik a Tisza Volán kézi­labdacsapatának. Az ellen­fél az újszegedi Sportcsar­nokban a jelenleg U. he­lyen álló FTC együttese. (gát) W Elen a sportban és a * MINDENKIÜL Cselgáncs. A diákolimpia országos döntőit Eszter­gomban rendezték. Kurucz Krisztina (36 kg. Felsőváro­si Alt. Isk.) elsó, Magyar Renáta (48 kg, Sandorfalvi Alt. Isk.) és Kovács Gab­riella (plusz 61 kg, Rókusi 1. Sz. Alt. Isk.) harmadik volt. Sakk. Ügy volt, hogy az elmúlt hét szombatján Csongrád megye válogatott —Szabadka mérkőzés lesz Szegeden. A találkozót, a jugoszlávok kérésére, későb­bi időpontban bonyolítják majd le. Tollaslabda. A JATE SC fiataljai országos serdülő ranglistaversenyen vettek részt. Egyéniben Szombati Szilvia első lett, párosban a Szombati, Major Márta ket­tős a harmadik helyet sze­rezte meg. Pályán kívül izgalmas a fociélet Mészöly a kapitány, Berzi a főtitkár — Bicskei bírósághoz fordul A Jó tanuló — jó sporto­ló címet hagyományosan év végén osztják ki. Az elmúlt hét végén Budapesten, a Néprajzi Múzeum díszter­mében került sor a Magyar Köztársaság jó tanulója — jó sportolója országos cím díjátadó ünnepségére. Az 1988/89-es tanévben a tanu­lásban és a sportban kitűnt diákok között négy Csong­rád megyei is volt. Az álta­lános iskola kategóriában Lékó Péter, a Szegedi Dózsa György Altalános Iskola ta­nulója, a Szegedi Dózsa sakkozója, és Barta Adri­enn, a szegedi Móricz Zs. iskola nyolcadik osztályos tanulója, a Szeged SC kick box karatésa vette át a dí­jat. A középiskolások között pedig Török Tibor, a szege­di Radnóti Miklós Gimnázi­um negyedik osztályos tanu­lója, a Szeged SC OB I-eS csapatának vízilabdása, a szakmunkások között pedig Maczkó Zoltán, a szegedi 624-es számú szakmunkás­képző intézet tanulója, a Szegedi Építők röplabdása részesült az elismerő kitün­tetésben. Tegnap a megyei tanács­ra voltak hivatalosak a Csongrád megye jó tanuló — jó sportolója címet kiér­demlők. Rákos Istvánné, u mt^yei tanács művelődési és sportosztályánuk vezető­je köszöntötte a megjelent, diákokat, valamint szüleiket és tanáraikat. Beszédében A Magyar Labdarúgó Szö­vetség keddi, ünnepek előtti elnökségi ülésen korántsem volt karácsonyi a hangulat. Maratoni meg beszél esek, viták, érvek es ellenérvek hangoztatasa után, az elnök­ség úgy döntött — a titkos szavazás eredménye 11:7 —, hogy Mészöly Kálmánt (48). a Vasas vezető edzőjét nevezik ki január elsejétől az 1994-es világbajnokság befejezéseig kapitánnyá, a másik jelölt. Garami József (ó a Pécsi MSC szakvezető­je) ellenében. Az új főtitkár Berzi Sándor (43), aki eddig az MTK-VM elnökhelyette­seként tevékenykedett. A kapitánykérdes persze nem volt ilyen egyszerű, hiszen Lzgrzkó Mihály, az MLSZ elnöke már hetek óta igye­kezett meggyőzni Bicskeit arról, hogy önként „vált­son", azaz a szövetségi ka­pitányság helyett az újon­nan kreált szakmai igazga­tói munkakört töltse be. Bicskei Bertalan erre nem volt hajlandó. — Ha ezt a levelet megkapom, akkor a munkaügyi döntőbírósághoz fordulok — jelentette ki Bicskei Bertalan, aki kilenc válogatott mérkőzésen vezé­nyelte a magyar labdarúgó­válogatottat. — Nem az en­gem megillető, jogos fizetés, pénzösszeg érdekel, azt aka­rom, az elv maradjon szent, azaz aki ettől a szövetségtói érvényes szerződést kapott, az elvégezhesse munkájút. Ami a főtitkár-választást illeti, a jövőben Berzi Sán­dor (17:1 volt a szavazási arány) tölti be ezt a mun­kakört, „riválisa" dr. Genz­wein Ferenc volt. További döntés: Czékus Lajos lett az MLSZ ügyvezető igazgatója, dr. Pethó Róbert pedig tit­kárságvezető. Az elnökség a ligák véle­ményét is figyelembe véve. úgy döntött, hogy az NB I-ea küzdelemsorozat már­cius 3-án folytatódik, a zá­ró forduló napja június 2-a. Ezt követően két hét végen kell megrendezni az osztái lyozómérközéseket. A 89. NB l-es idény tervezett kez,­dési időpontja augusztus 18. Tavasszal a válogatott há­rom barátságos mérkőzést játszik: március 20-an az Egyesült Államok, 28-án Franciaország az ellenfél itt­hon, április 11-én pedig Ausztria, idegenben. ^ SZUPER VIDEOTÉKA Aki az ünnepekre négy kazettát kölcsönöz, ötödiket ingyen választhat. Megéri betérni. szi6id nacvakunaz elmondta, hogy napjainkban, amikor oly sokat bírálják a hazai oktatási rendszert, a magyar sportmozgalmat, különösen jólesik olyan gyerekekkel találkozni, akik jól megállják helyüket mind az iskolában, mind pedig a sportversenyeken. Az ö pél­dájuk másokat is nagyobb erőbedobásra késztethet. Majd ezután tizenegy tanu­lónak nyújtotta át az okle­velet, a plakettet és az 500 forintos vásárlási utalványt. Csongrád megye jó tanu­ló — jó sportolója címet u következőknek adományoz­tak: általános iskolai kate­gória: Buknicz Attila (Sze­ged, Odessza II.) kézilab­dás, Sebők Péter (vásárhe­lyi Dr. Münnich F.), a Hó­diák SE atlétája, Kékesi Szabolcs (szentesi Klauzál), a Szentesi VSC birkózója. Piros Dénes (szeged-felsővá­rosi), a Szegedi Építők röp­labdázója, Gyémánt Anita (szeged-felsővárosi), a Sze­gedi Építők Spartacus SE röplabdázója, Nagy Hajnal­ka (vásárhelyi Dr. Münnich F.), a Hódiák SE úszója. Középiskolai kategória: Ba­lassa Judit (szegedi Tömör­kény gimn.), a szegedi Mu­réna könnyűbúvára, Bald­zsik Katalin (szegedi Rad­nóti gimn.), a Szegedi Épí­tők Spartacus röplabdázója, Szűcs Roland (szegedi Rad­nóti gimnJ, a Szegedi Épí­tők röplabdázója, Szabó Zoltán (szegedi Ságvári gimn ). a Szeged SC vízilab­dázója, Szabó Roland (sze­gedi erdészeti szakközép), a Szeged SC atlétája. Pamutpólóanyag'vásár! Mustár-, keki, fekete, fehér színekben. 160 cm széles. 250 Ft/m. .Tilda" biili Szeged Hajnóczy u. 20. Szerszám kovács Kisszövetkezett Szeged. Bajai út 3. Pf.: 13.6701. MNB 280-24479. Anyagbeszerzés l. bélyegzője ELVESZETT, használata 1989. december 14-étul érvénytelen. Közlemények C»al« a Top Travelnel! Vízumot Postar szolgalat!' Kérje díjmentestájékoztatónkat! Top Travel Országos Vízumszolgalat Bu­dapest. Lekai J. tér 9 1124 Itt nem kell tóDb reklém - Vízumot Postán! Felkínáltuk az alábbi üresen álló szemé­lyi tulajdonú lakásainkat cserére: Szeged. Csetko u. 5., IV. 11.. 2. sz. ésszk., 49 rrP, 820000 Ft Szeged, Szamos u- 15/8, IV. 13 .2 sz komt.. 55 m*. 893 000 Ft. Szeged. Hunyadi J sgt 75/8. A. IV. 13.. 2 sz. komt.. 50 m!. 820 000 Ft. A felkínált lakásokért tanácsi bérlakást kérünk cserébe. A meg­lévó tulajdonjogú lakásokra szociálpolitikai kedvezmény nem jár. OTP-kölesón az álta­lános támogatasi feltételek szerint igény­bevehetó. Ügyintézés végett keresse (el a Szeged. Kelemen u 5 sz alatti INLAK vállalatunkat

Next

/
Thumbnails
Contents