Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-20 / 301. szám

2 1989. december 28., csütörtök (Folytatás az 1. oldalról.) csonyabb lakbéremelést tart indokoltnak az illetékes bizottság — mondotta Kemenes Ernő —, de ez azzal a veszéllyel jár, hogy nem képződik elegendő fedezet a fiatal családok lakáshoz jutásához. A kedvezményes kamatozású hitelek differenciált átrendezéséről az OT elnöke indoklásként kifejtette, hogy az állami költségvetés az idén 42 milliárd forintot fordít kamattámogatásra. Ha nem változik meg a lakásgazdálkodási rendszer, ez az összeg több mint tízmilliárd forinttal nő jövőre, ami évi 5-6 ezer új lakás értékének felel meg. • A kormány teherátrendezési javaslata nem a kamattámogatás teljes összegének azonnali megszüntetését célozza — húzta alá Kemenes Ernő —, hanem csak azt, hogy l!)!)0-ben a kamattámogatás összege ne haladja meg az idei 42 milliárd forintot. Jelzésként megemlítette, hogy a kormány elfogadhatónak tartja az országgyűlési bizottságok vitáin felmerült javaslatot, miszerint ne egységes, hanem a törlesztés összegéhez kötött, és ezáltal megfelelően differenciált kamatadót állapítsanak meg. Az állami kompenzáció kialakításánál figyelembe veszik, hogy a 70 évesnél idősebbek, a többgyerekesek, illetve az alacsony jövedelműek terhei ne növekedjenek. Mindez a társadalom legrászorultabb rétegeinek — ez a teljes lakosság egyharmadát jelenti — nem okoz többletterheket, ám az átlagjövedelmet meghaladók esetében — azaz a társadalom kétharmadánál — kétségtelenül növekednek a terhek mind a bérlakásban élők, mind a lakástulajdonosok körében. Kedvező eleme a rendszernek, hogy a lakás nélküli fiatal családok 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutnak. A kormány nevében kérte a képviselők megértő támogatását, akik közül többen kifejtették véleményüket. Figyelemre méltónak tartjuk az alábbi két képviselő felszólalását. Sebesi Istvánné (BorsodAbaúj-Zemplén m., 24. vk.) a maga és választópolgárai nevében tiltakozott a kormány lakásépítési koncepciójáról szóló törvényjavaslat ellen, amelyet antihumánusnak és a létbiztonságot veszélyeztetőnek minősített. A tervezetet kritizálva megállapította, hogy az szembeállítja a lakásbérlőket és a tulajdonosokat. Helytelenítette, hogy a polgári szerződést törvénnyel módosítsák, felülbírálják, vagy megadóztassák. A képviselőnő olyan koncepció kidolgozását igényelte, amely a hitelezési idő lerövidítésével megnövelné a kölcsöntörlesztés havi részleteit. Az állam az így megnövekedő befizetésekből újabb hiteleket nyújthatna a lakosságnak. A lakással nem rendelkezők 150 ezer forintos, vissza nem térítendő támogatását a képviselőnő a jelenlegi telek- és építőanyagárak mellett oly csekélynek tartotta, amelyből nem lehet komolyabb elképzeléseket megvalósítani. Ördög Ferenc (Zala m., 7. vk.) azt kifogásolta, hogy a kormány az olyan családok számára kívánja előírni a kamatadó befizetését, akiknek annak idején reményük sem volt arra, hogy tanácsi bérlakáshoz jussanak, s maguknak kellett megteremteniük az otthonukat. Azzal értene egyet, ha meglevő kedvezménnyel tovább serkentenék a tehetősebb családokat arra, hogy litelhátralékukat, vagy legalább annak egy jelentős részét egy összegben visszafizessék. Az alacsony jövedelműek, a pályakezdők számára pedig meg kellene hagyni azt a lehetőséget, hogy az eddigi módon, az eddigi kamatláb mellett fizessék a törlesztőrészleteket. Csaknem egyórás szünet után, néhány perccel este 6 óra előtt az elnöklő Fodor István bejelentette: az építési és közlekedési bizottság ülésén időközben jó néhány módosító indítvány született, ezek megvitatása még legalább egy órát vesz igénybe. Az elnök szavazásra tette fel a kérdést, megvárják-e még aznap, amíg a bizottság jelentése elkészül, vagy szerdán hozza meg határozatát a lakásgazdálkodási javaslatokról az O.szággyűlés. A képviselők ez utóbbi megoldás mellett döntöttek. Az Országgyűlés szerdán újabb nagy horderejű témát tűz napirendjére: várhatóan ezen a napon kerül sor az 1990. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat megtárgyalására. Rendkívüli helyzet Romániában Nagy László felvételei Mindkét napirendet Kemenes Ernő terjesztette elő Kedden Románia jelentős részén szemmel láthatóan rendkívüli állapot volt érvényben, az utakat ellepték a katonák és a katonai járművek — állapította meg a Reuter brit hírügynökség. Ezt elsősorban az országból érkezett szemtanúk beszámolóira alapozta. Eszerint Temesvár, Brassó, valamint a bukaresti repülőtér környékén egyaránt fokozott készültség volt tapasztalható. Egyelőre nem lehet megerősíteni azokat a híreket, miszerint kedden ismét lövöldözés volt Temesváron. Hivatalos tájékoztatás az eseményekről nincs, magánutasok gyakorlatilag nem juthatnak be Romániába. Igy például a bukaresti repülőtéren megakadályozták, hogy az El-Al izraeli légitársaság egyik érkező járatának 216 utasa kiszálljon a gépből. A Nyírbátori Határőrkerület vezetőinek tájékoztatása szerint december 18-a, hétfő dél óta mindennemű személyforgalom szünetel a kerülethez tartozó, mintegy 160 km-es magyar—román határszakaszon. Már menekültek sem érkeznek, s ebből arra következtetnek, hogy a román oldalon megerősítették az ún. mélységi határőrizetet. A belgrádi Borba munkatársa a temesvári egyetemen tanuló görög orvostanhallgatókkal beszélgetett, akik a vatini határátkelőhelyen hétfőn a késő esti órákban érkeztek Jugoszláviába. Szemtanúként elmondták, hogy a tüntetők és a biztonsági alakulatok közötti háromnapos újabb és újabb összecsapások során több százan életüket vesztették. A városi kórházban ők maguk több halottat és igen sok, lőfegyverrel megsebesített embert láttak. A városban páncélkocsik és katonai járőrök cirkálnak. A Tanjug jugoszláv hírügynökség jelentése szerint a Duna jugoszláviai szakaszán lefelé haladó hajók előtt a román hatóságok lezárták az ország határát. A jugoszláv folyamhajózási igazgatóság nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy a Duna menti államok pozsonyi szerződése kimondta: a folyón a szabad hajózást akkor is biztosítani kell, ha az aláíró országok valamelyiMiért épp Temesvár? A Temesváron történtek kapcsán a nemzetközi! közvélemény tájékozatlanságára van magyarázat: a város páncélosgyűrűbe vonásával a hatalom még a tovaszálló varjakat is igyekszik ellenőrizni, nehogy károgásukkal foltot ejtsenek a „sokoldalúan fejlett szocializmus" makulátlan zakóján... A most két éve. 1987. november 15-én Brassóban lejátszódott eseményekről többé-kevésbé (utólag) értesült a világ; azt viszont nagyon kevesen tudják, hogy a brassói események 1987. december elsején, virradatkor Temesváron folytatódtak. Kisebb méretű megmozdulásról van szó, amit az egyetemisták kezdeményeztek. Az alkalom: december elsején (a hivatalos román történetírás szerint) ünneplik évente Erdély egyesülését Óromániával — tulajdonképpen a gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulóját. 1987. december elsején éjjel mintegy ezer műiegyetemista vonult a megyei tanács és pártbizottság székháza elé — Brassónak igazságot, szabadságot és kenyeret követeltek. A karhatalom egy óra alatt szétoszlatta a tömeget. Másnap (a Romániában otthonos dezinformációs szolgálat gyakorlata alapján) azt terjesztették, hogy a fűtéssel elégedetlen „arab diákok" har-l minc-negyven fős csoportjáról van szó... Hogy a műegyetemistáknak jelentős szerepe van a mostani temesvári eseményekben. az bizonyosra vehető. S az sem véletlen, hogy az elégedetlenségek a Brassó—Temesvár—Arad háromszögben robbantak ki. A magyarázat kézenfekvő. Brassó lakosságát románok, magyarok és szászok alkotják. Temesvár a legszínesebb: románok, svábok. magyarok, szerbek lakják e várost. Arad többségében románokkal, magyarokkal és svábokkal van benépesítve. A vegyes házasságok aránya az utóbbi időben jelentősen növekedett. (A gyermekek javarészt román iskolába kerülnek — Tőkés László hittanóráin, ahová mintegy 80 tizenéves jár, örvendetesen megnövekiedett a román nevű, anyanyelvének a magyart valló fiatalok aránya.) Ilyen körülmények között a manivuláln hatalom propagandája itt a legkevésbé hatásos: az emberek egyszerűen nem hiszik el, hogy a vele egy munkacsarnokban dolgozó „ritka hajú", vagy „barna cipőt viselő" (az idézőjeleket behelyettesíthetjük ...) lenhe a felelős a helyzetért. Magyarán szólva: világnézet, nemzetiség és vallási ürügyén, itt nem lehet kijátszani egymás ellen sem az értelmiséget, sem a kétkezi dolgozókat. A vaskéz pedig előbbutóbb megmerevedik. Sz. T. kében „bonyolult helyzet áll elő". Románia hivatalosan közölte a Szovjetunióval, hogy a „kedvezőtlen időjárás- és a korai iskolai szünet miatt" nem fogad szovjet turistacsoportokat. Perfiljev szóvivő — kérdésre — újfent megerősítette azt a szovjet álláspontot, miszerint minden szocialista országnak magának kell megoldást találnia problémáira. A lengyel parlament ajsóháza kedd délelőtt egyhangú szavazással határozatot fogadott el, amelyben felszólítja a román vezetést, azonnal hagyjon fel a lakosság elleni erőszakkal, egyben a nemzetközi közvéleményhez fordul a temesvári és az ahhoz hasonló erőszakos események elitélését kérve. A parlamenti képviselők néma felállással adóztak a romániai terror áldozatai emlékének, a temesvári tragédiának. 7. Tündérvilág és pokoljárás Hogy milyenek a németek? Mivel senkit nem akarok megsérteni abban az országban, mely egy évig anyagi komfortérzetünkről gondoskodott, egy, idők próbáját kiállt véleményre hivatkozom. Nevezetesen Tacituséra, aki már az első század végén ezt írta róluk: „Elképesztően kevés hajlandóságot mutatnak arra. hogy a bevándorlókkal, vagy a más nemzetekkel barátságosak legyenek." Nos, ebben ma is lehet valami. Szomszédainkkal szaporán bólogattuk egymásnak a Grüss Gottokat de ennél többre nemigen futotta a német „karakter"-böl. Némettanárnönk egyszer „közvéleményt kutatott" a jövevények között: milyennek látjuk a germánokat, őszintén megmondtuk: s 6 megvigasztalt bennünket: — Mi egymás között is tartjuk a három lépés távolságot Itt nem szokás barátkozni a szomszéddal. Még képes lenne át-átugrani hol egy fej hagymáért, hol egy darab tojásért Mondtuk azt is, hogy világszerte az a hit él az emberekben: a németek rendkívül tiszták és pedánsak. Éppen ezért meglepett bennünket — és a sajtóvisszhang tanúsága szerint a németeket is — annak a fölmérésnek az eredménye, amelyet az idő tájt publikáltak a lapok. Nevezetesen: a nyugat-európai férfiak között — kiderült — a germánok cserélik legritkábban az alsóneműjüket, hetente csak egyszer. Ugyanakkor, valószínű, a világon ők tartják legtisztábban a kocsijukat, mert kedvenc hét végi elfoglaltságuk autójuk mosása, fényesitése. Más: emlékszem, az, angolórán valaki egy márka híján nem tudta kifizetni a tankönyv árát. Tanácstalanul nézett szét közöttünk. Egyik honfitársa sem nyúlt a tárcájáért. Én kotorásztam csak a bukszámban, s miután nálam csak papírpénz volt, kénytelen-kelletlen, csak előkerült valahonnan a hiányzó érme, a mellékelt finom, figyelmeztetővel : de ugye, legközelebb... Lomtalanítás: jégszekrények, mosógépek, fotelok, kanapék, kissé kopott bútorok, könyvek, folyóiratok, játékok kerülnek az utcára ilyenkor. Ettől a perctől kezdve állítólag minden kirakott holmi az államé. Gazdag, s tisztes jómódban élő polgárok lakták a környéket, mégis, az éjszaka leple alatt autók, utánfutók teltek meg a még használható holmikkal, reggelre csak a szemét maradt a lorrvtalanító cégnek: Voltunk vendégségben, hívtunk vendégeket, kedvesek voltak, közvetlenek, udvariasak, megadtuk kölcsönösen a formát ezeknek a találkozásoknak. A hozzánk legközelebb álló házaspár — ugyan két évtizednyi szakmai kapcsolat után — fölajánlotta a' „keresztbe tegezés"-t, ami ugye szokatlan gesztus a „Doktor Doktor, Herr Professzor Schmidt"-ek hazájában, ám ez nekünk sehogy sem ment. Nem a mi távolságtartó természetünk, hanem a régi beidegződések miatt, már sehogy se akart a szánkra jönni a „du"-s ragozás a megrögzött Sie után. Hát ilyenek is a németek, meg olyanok is. De nemcsak a ma élők hétköznapi arcát figyelve alkot véleményt az ember a német karakterről, ha van ilyen egyáltalán. A sokszínű egyéniségű ősök ma is jelen vannak a köztudatban, s az utódok nem feledik sem azt, aki tündérekkel, sem azt, aki az ördöggel cimborált. Nagy művészek. írók. zenészek egész sorát minek is említeném most, hisz a világot gazdagítva, valamennyiünkkel együtt élnek ma is, és mindaddig, amíg legnagyobb értékként az emberi alkotást ismerjük el. Hadd szóljak azonban arról, aki német létére igencsak meghódította a szivemet Fekete, fényes, hullámos hajú, kackiás bajszú ifjú, aranysújtásos, kék-piros dolmányban. Arcképét, a róla szóló könyveket árulják szerte bajor honban. A titokzatos idegennel misztikus, alpesi környezetben ismerkedtem meg, a Zugspitze árnyékában. Gyermekien gazdag fantáziája, játékos, egyesek szerint nem is egészen ép szelleme mindvégig ott kísértett, amíg kacsalábon forgó várkastélyában vendégeskedtem, Neuschwansteinben. Ez az álmodozó királyfi, II. Ludwig, egy hegyoldalból kinövő, cukorsüveges, mesebeli várat álmodott magának, s abban a szerencsés helyzetben volt. hogy nem csupán játékkockából, hanem a legnemesebb anyagokból a legkiválóbb mesterekkel életnagyságúra meg is építtette. Nem messze innen teremtett egy mázik mesevilágot is, Linderhofban. Kastélyainak talán a legkülönösebbike ez a rokokó stílusban épült dombok ölelte kis magán lak osztály, ahová szívesen vonult vissza az egyedüllétet, romantikus környezetet kedvelő fejedelem. A teljes kényelmet szolgáló ötletekben itt sincs hiány. Emberkerülő hangulatában például meghitt kis szobájába zárkózott, s naphosszat ábrándozott. Amikor megéhezett, akkor se csöngette oda a személyzetet, csak megnyomott egy gombot, mire az asztal süllyedni kezdett, egészen a konyháig, s amikor odalenn megpakolták, terülj asztalkaként emelkedett fenséges lábai elé. A Wagner-barát uralkodó gyönyörű, különleges akusztikájú hangversenytermében gyakran fogadott vendégeket, akikkel egvütt hódolt a barát-muzsikus zenéjének. Kielégíthetetlen fantáziavilága szinte őrült ötletek megvalósításába is belekergette. Kertiében mesterséges barlangot építtetett a kék grottót cseppkövekkel, föld alatti tóval, gombonyomásra elindítható vízzuhataggal. Az itt előadott Wagner-operákban a sziklák voltak a díszletek, s funkciója volt a víznek is, a vízesésnek, a vegyi anyagok, festette füstnek, s a „gyertyafény-reflektoroknak". Aztán német volt egy másik, kevésbé ártatlan „álmodozó" is. Emlékétől menekülnének nemcsak a németek, hanem az egész világ, ám az utódok lelkiismerete örökégő lámpásként világítja meg a múltat. Szeretnék, de nem feledhetik azt a párját ritkító őrültet, aki nem ólomkatonákkal, hanem élő emberek millióval játszadozott életre-halálra, aki az emberiség pechjére nem egy tündérvilágot. hanem a megálmodott poklot építette föl, a maga szórakoztatására. Nem múlt el hét, hogy a Führer őrjöngő beszédeit, délceg, önhitt katonáinak vonulását ne idézte volna föl a televízió, vagy újságcikkek ne emlékeztettek volna rá, hogy hirdetések között valaki ne kereste volna a Mein Kampfot. Láttam az ismét bemutatott Entertate Kunst-kiállítást, amely olyan festőzsenik művészetének halálos ítéletét is demonstrálta 1937-ben, mint Chagall és Kokoschka. München közelében, Dachauban, a lebontott láger helyén templomi csöndben lépegetnek a látogatók. Talpuk alatt meg-megroppannak a mindent eltakaró, hófehér, zúzott kövek. Csak suttogó emberi hang hallatszik: francia, angol, japán — német csak elvétve. A két. mutatóban meghagyott barakkot, a hamvasz tót, a kápolnát fantáziánk népesíti be. Itt nem azt látjuk, ami megmaradt abból az ideterelt 20 ezer emberből, hanem magát az embert. Életnagyságú fényképekről néz szembe velünk a csontig lemeztelenített, megalázott agg, az elapadt mellű, ráncos börű asezonyroncs, akinek kerek szemében még fölsejlik az egykori szépség fénye, a megvénült arcú kisfiú, akinek épp hogy volt ideje megtanulni: a fényképezőgép lencséje előtt mosolyogni kell. Miként tette ezt egv döbbenetes csoportkép egyetlen, ruhában — egyenruhában — feszítő alakja: arcán a diadal büszke mámora Látom a tekintetét: önhitt elégedettség' sugárzik róla. Vajon most hol van? Vajon-mit felelne a „miért?"-ekre. Hogv parancsra tette? Parancsra ült volna arcára a belülről sugárzó önelégültség? Az a Nyugatra emigrált, idős hölgy jut eszembe, aki egyszer azt mondta: „Szovjetunióbeli illegalitásunk alatt megtanultuk, az ötvenes években pedig otthon is szentül hiitük. hogy a cél szentesíti az eszközt. Inkább vesszen néhány ártatlan ember, mint az eszme, az ügy egésze. Mai eszemmel nem értem, hogy lehettünk ilyen vakok... Akkor a tévedéseket bocsánatos bűnnek tartottuk, mert hittünk ..." Márpedig: a tévedésekért mindig fizetni kell. Hát még a bűnökért! (A befejező rész következik)