Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-02 / 286. szám

1989. december 2., szombat 142 DM[ [magazin Kik szavaztak száz éve Szőregen? Amikor megjelent Szórcg történeti mongoráfjája. fölróttam a szerzőknek, szerkesztőnek, hogy elmulasztották kiaknázni a vajdasági levéltárban Karlócán (Srmski Karlovei. Jugoszlávia) őrzött Torontál vármegye (Torontalska Zupanija) iratanyagát. Ezt már addig is tanulmányozta Ruszoly József barátom, s ezt meg kellett volna tenniük a Szóreg és népe (1977) illetékes szerzőinek is. Ruszoly József egyetemi tanár nemrég ismét néhárry napot töltött ottani kutatással, s gazdag zsákmánnyal tért haza, többek között Szőreg törtenetéhez nélkülözhetetlen levéltári dokumentumokkal. Nemcsak áttanulmányozhattam ezeket, hanem az ó szívességéből az egyik iratról részletesen is beszámolhatok. Választói névjegyzék 1889-ben időközi választást tartottak a törökkanizsai választókerületben. s a választópolgároknak ebből az alkalomból összeállított jegyzéke értékes és érdekes tanulságokat nyújt. Mindenekelőtt azt. hogy az 1890. évi népszámlálás szerint 3337 lakosú Szőregen csupán 110 volt választásra jogosult! Tehát a népességnek alig több mint három százaléka! A földészek A választójog tóként a tulajdon alapján járt. A legtöbb választó föld- vagy házbirtokosként lett jogosult: összesen nyolcvanötén. A jegyzék így jelöli' meg foglalkozásukat: fökiész. , Szőreg lakossága a török hódoltság után többségében szerb volt. s ez így maradt o 19. század második feléig. A magyarság csak a Bach-korszakban került többségi helyzetbe: 1869-ben lettek többen, mint a szerbek. 1890-ben a magyarok száma már 1877. a szerbeké 1337 volt. Ennek ellenére! a földműves választópolgárok többséget az ötvenegy szerb gazda alkotta, harmincnégy níágyarral szemben. Ez azt jelzi, hogy a szerbek gazdagabbak voltak. Ma már a szerb családok neveinek csak kis része található meg Szóregen. Ennek fóként.a két világháború közötti optalás az oka: a húszas-harmincas években sok szerb költözött át Jugoszláviába. Az én apám is 1934-ben Beleszlin Mójótól (a Mózes szerb megfelelője) vette a házat, amelynek helyén emelt új épületben lakom. A Szerb utcában, amelyben a múlt század végéig csak három magyar élt. így veszett ki Szóregröl a Markov, Milanov, Ncdelkov. Nikolin, Pajtity. Todorov, Trifunszki vezetéknév. Néhány család pedig kihalt, mint pl. éppen a Beleszlin. mert Mójó bácsi Öccse. Beleszlin Péter itt halt meg; lánya pedig már rég odaát ment férjhez. Sztojkov Dusán, akit Móra Ferenc tett halhatatlanná Dusán a múzeumba kerül című tárcájával, szintén sírba vitte vezetéknevét. De azért a legtöbb száz évvel ezelőtti szerb családnév ma is él. Belancsity. Deszpotov. Gyorgvevity, Jovanov. Miletm. Mcndebaba. Pcin. Petrov. Popov. Tyinkul. Vladiszláv(lyev) ma is van Szóregen. Óseiket olt olvassuk a választói névjegyzéken. A rajta szereplő magyar vezetéknevek szintén gyakoriak ma is a községben: Bálint. Barna, Csóti. Frankó, Hegyközi. Kertész. Kovács. Lakatos. Lengyel. Szekeres. Szeles. Szóráth. Turdéli, Vörös. Az ó leszármazottaik is köztünk élnek. Iparosok, kereskedők Mindössze tizenegyen voltak, akiket a jövedelmük jogosított föl a választásra. Ilyenek voltak elsősorban a kereskedők: Bencdikt Miksa. Mannheim Dávid. Ótott István. Popovits Milán. Sehwarz Rudolf, Schönwald Márk; másodsorban az iparosok: Barna József szappanfőző. Eberhardt József mészáros. Magyar József asztalos. Weinrich Ferenc mészáros. Ilyen alapon jutott választójoghoz Wolf Károly regálebérló is. Ó volt a kincstári jövedelmek, közelebbről az italmérési jog árendálója. Minthogy a kimutatás önálló földtulajdonát nem tünteti föl. valószínű, hogy a Szóreg és népe 128. lapján említett 223 hold földje is csak bérlet volt. Az értelmiség A faluban tizennégyen voltak, akiket iskolázottságuk alapján illetett meg a választójog. A betűrendben az elsó Almásy Mihály 28 éves kincstári gazdasági gyakornok. Kincstári tisztviselő Volt a 61 éves Horváth József is. Bálint Ödön (lg62-19?9) tanító a/ért'érdekes. mert hasonnevű fia örökölte állását, s mindketten igazgatók is voltak. Tóth József (1830-1891) kántortanítóként működött. A szerb tanító a 26 éves Topólác Radivoj volt. A vasúti főnök Bartsch Béla (33 éves), a községi jegyző Beleszlin Szvetozár (48 éves), a községi írnok Poroszkai Jenő (32 éves), a postamester Sehánnen József (57 éves). A katolikus plébános a híres, ékkor már igen idős. 72 éves Radics Pál (Jókai Mór barátja), a segédlelkész Bödroghy János (35 éves) A görögkeleti pópa Joanovits Pál (54 éves). A község orvosa ekkor a 68 éves. Patak Mór. gyógyszerésze a 32 éves Jónás Ferenc. Valószínűleg az ó öccse volt Jónás Endre (1862—1934). aki 1895-ben vette át a szőregi gyógyszertárat. 1933-ban kerültem Szóregre, még emlékszem sápadt, sovány alakjára. Az ó fia volt Jónás Béla (1890-1935), aki viszont 1924-tól a község orvosaként tevékenykedett. * Ök voksoltak tehát egy évszázada Szóregen. Hogy kire? Utánanézhetnék a korabeli újságokban. de most nem tartottam fontosnak. Ezúttal az érdekelt, milyen társadalmi színkép kerekedik ki az ezeréves falunak száz esztendővel ezelóttt arcáról. PÉTER LÁSZLÓ I I I ——• I i SÁVAI MÁRTA RAJZA SZEPESI ATTILA Debussy-etűdök /. tenger ködében táncol a szélben kék láng fehér láng 2. harang bondul a föld alól 3. veres és zöld lovak dobognak a réten dob-dübögésben száll a sörényük 4. az égen aranykígyók fekete tücskök az égen 5. agyagkorsóból asszonyok öntik kristály poharakba az éjszakát A

vonat utasai régóta vártak a mozdonyra, tnár teljesén besötétedett, amikor az ütközők csattogását hallva-érezve reménykedni kezdtek abban, hogy elindulnak. Végre megmozdult a szerelvény. A folyosón néhány kimerülöfélben íévó. haldokló villanykörte pislákQlt. Hatan ültek a fülkében: egy idős nó menetirányban, középen, a férje az ablak mellett: az ajton.il ket tiat,ilcmber. egymással szemben. A másik két utas egy középkorú férfi és egy harminc év körüli nó volt, láthatóan nem ismerték egymást. Az idós férfi állandóan Zabált és iszonyatos hagymaszagot árasztott. — Végre, elindultunk! — állapította meg csámcsogva. — Mama, adjál még abból a házi kolbászból. Én gyúrtam — fordult a többiekhez — .kóstolják meg. Bicskájával zsírpapírra karikákat szelt és kínálgatta az útitársakat. — Én gyúrtam, jó fűszeres, tessék! A fiatal nó kifelé nézett az ablakon. továbbra is a táj szuroksötétjét kémlelve. — Kisasszony, vagy asszonyom, vegyen már — unszolta az idós férfi. — Köszönöm, nem vagyok éhes. — De hát ez a saját készítésem — erősködött a kínáló. — Akkor nem utasíthatom vissza — és fanyalogva elkezdte rágogatni. fíedig éhes volt. és a kolbász nagy szó volt közvetlen a háború után. hacsak nem kutyából csinálták Egyre többen zsúfolódtak össze, mert a vonat szinte minden villanykarónál megállt, és mindenütt rengeteg volt a felszálló. A folyosó is megtelt utasokkal." — Lassan megyünk — szólalt meg az idós asszony —. alig kattognak a kerekek. — Mit gondol, talán ez az Oricnt Expressz? — jegyezte meg az egyik ácsorgó utas. — Kérdezze meg azokat, akik a vonat tetején ülnek. — Nem kérdezem, mert akkor maga leül a helyemre. Egy kisgyerek az álmosságtól sírni kezdett. Az idós asszony fészkelődött egy kicsit, majd odaszólt á gyerek anyjának: — Adja ide a kisfiát, elférünk ketten, majd arréb húzódok az ülésen. A vonat hirtelen megállt, az ütközők nagy csörömpöléssel összecsapódtak. — Hol lehetünk — nézett ki az idós ember az ablakon —, nem látok semmit. Hamarosan hangos orosz beszéd hallatszott. mindenki félve hallgatott. Zseblámpa fénycsóvája villant a folyosón. A sok embertől alig tudtak haladni a szovjet katonák. Öten voltak. A zsúfolt fülke elé értek, mindenkit végigvilágítottak. Az összekényszerített utasok riadtan hunyorogtak. A kisfiú harsányan bógni kezdett. Az őrmester, aki a parancsnok lehetett, megfogta a nyakáNEMETH ANDRAS Vonat az éjszakában han lógó géppisztojvát és rámutatott az egyik fiatalemberre. Intett neki: — Kicsi robot, davaj. gyere! A másikat is kiszólította. Az nem akart menni, erre a katona fenyegetően emelgette a fegyverét. — Menjen már — kérte remegő bangón az öreg —, még összelövöldöz itt bennünket. Elkísérték a két fiút, és még másokat is. de csak fiatalokat. Az üres helyeket az eddig állni kényszerülő utasok foglalták el. A kisfiú visszakerült az anyja ölébe. A vonat lassan elindult. Félelemmel teli csönd nehezedett az utasokra. Az idósember szólalt meg először. — Kicsi robot, kicsi robot, a nehézség! Ezek. szegenyek. az Urálig meg sem állnak! — Nem kell olyan sötéten látni — vette át a szót a középkorú férfi. Lehet, hogy kirakatnak velük néhány vagont, és azután hazazavarják óket. F.ngem is így vjttek el a szegedi fahíd épíréséhez. Teherautókkal a gyár elé álltak- és a férfiakat odatcrelték. Fölszálltunk és elvittek bennünket. Ott dolgoztunk, amíg a híd el nem készült. Egy laktanyában laktunk, és enni is adtak. — Miért nem mentek haza? — kérdezte a mellette üló nö. — Mert vigyáztak ránk Az utasok megint elcsöndesedtek, aludni próbáltak. A kisgyerek az anyja ruhájába kapaszkodva szundikált. időnként riadtan felnyögött. — Sosem érünk Szegedre, ha így haladunk — szólalt meg az idős asszony. - Nézzék! Megint megálltunk! Hol lehetünk? — Semmit sem látok — mondta a fiatal nó — .olyan sötét van. A folyosón lévő utasok nyugtalanná váltak, lépések hallatszottak. — Tán megint az oroszok — dörmögte az öreg. Egy mocskos ruhájú szovjet katona ugrott be a fülkébe Rangjelzése nem volt. Pisztolyt tartott a kezében. Hibátlan magyarsággal kiáltotta: — Aki megmozdul, azt lelövöm! Ide mindent, ékszert és cigarettát! Az órákat is! Az idós ember óvatosan odasúgta a feleségének: — Nem orosz ez. csak a ruhája! — Mi lesz már! kiabált a váratlan vendég. Az ablak mellett üló nőhöz ugrott és letépte a nyakláncát. — Gyerünk! Ide az órákkal! Az utasok lassan lekapcsolgatták a csuklójukról az órájukat, és átadták. A rabló a zsebébe gyűrte a zsákmányt — Nyissák ki a bőröndöket! — kiáltotta. A kisfiú fölriadt és torkaszakadtából elkezdett ordítani. — Fogja be a kölyök száját! — ripakodott az anyára —. mert így nem fognak hazaérni. Az asszony reszketve magához húzta a gyereket, és próbálta csitítani: — Gézuskám. ne sírj, mert akkor a bácsi haragszik. A kisfiú szipogva az anyjához bújt. — Nézzük a bőröndöket! — kezdte újra a revolveres látogató és pisztolyát fenyegetően ráfogta az utasokra. Beletúrt a csomagokba, kikapta a vagyont érö cigarettadobozokat, amelyeket egy táskába hajigált be. A folyosóról rémüít szemek pillantottak be. de senki nem mert beavatkozni. — Te kikísérsz! — parancsolt a középkorú férfira -. előttem mész, de semmi zúr, érted?! Különben lyuk lesz a hátadon és ilyen közelről a golyó elöl jön ki. A férfi sápadtan felállt. Észrevette, hogy a rabló a csomagját rendezi. Hirtelen elkapta azt a kezét, amelyikben a fegyvert tartotta. Lövés dörrent. A férfinak vér csorgott a szemébe, a golyó azonban csak súrolta a homlokát. Minden erejét összeszedve két kezével megragadta a gazember torkát, és magához szorította úgy. hogy a pisztolyt tartó kezét nem tudta használni, mert az függőleges helyzetbe került. Lött. dc az csak a plafont lyukasztotta ki. Tudta, hogy nem engedheti el, mert akkor megöli óket. Tovább szorította a torkát. Kis idő után a rablónak remegni kezdtek az izmai, majd mint a rongy, összerogyott. A középkorú lihegett. Az idós asszony elővett egy zsebkendőt. — Jöjjön már ide, csupa vér az arca. van itt egy kis víz. hadd töröljem meg. A gyerek megint ordítani kezdett. — A bácsi... a bácsi. . — mutogatott az eszméletlen emberre. — Alszik — nyugtatta az anyja. — Én mindenesetre kiveszem a revolvert a kezéből — mondta az öreg. cs óvatosan kicsavarta a görcsös ujjak közül a fegyvert. Az ablakhoz ment. egy kicsit lehúzta és a nyíláson keresztül kidobta. — Ezt elintéztük — csapta össze a tenyerét, mintha poros lenne. Itt már nem ó az úr. Leült és útitársa arcát kezdte tanulmányozni. — Nagy szerencséje van. uram. csak a fejbőr sérült, ha kicsit lejjebb megy a lövés Akkor kész, kampec A férfi fejére szorította a zsebkendőt, és visszaült a helyére. Nagy fekete csönd ült az utasokra. A gyerek is elhallgatott. A vonat tovább zötyörgött. A támadó nem mozdult. Az idős asszony megszólalt: -r Apjuk, ezzel az emberrel mit csináljunk? Meg kellene kötözni. Mi lesz. ha magához tér? — Várj, majd megnézem. Nehézkesen felállt, megfogta a rabló kezét, tapogatta és elengedte. A kar visszahullott, mint a letört száraz gally. — Jézus Mária! — suttoga rémülten az öreg. — Ez már teljesen hideg! Halott! Meghalt! Értik! A középkorú, zsebkendőjét a fejéhez szorítva felállt, lehajolt a testhez, a pulzusát próbálta keresni. — Nem lélegzik! — kiáltotta kicsit fojtott hangon. Éz tényleg meghalt. — Te jó Isten! — sóhajtott az idős asszony. — Most mit csináljunk? — Miért van úgy kétségbeesve? Jobb lett volna.Jta c helyett a féreg helyett mi halunk meg? Mit csináljunk, mit csináljunk? Még van idó gondolkodni. Jogos önvédelem völt.' nem? — mondta a középkorú. Maguk is tanúsíthatják. Az ablaknál üló nó hisztériás zokogásba kezdett. — Kérem a jegyeket! — harsogott a folyosórt a kalauz hangja. Csak bukdácsolva tudott előrejutni, a csomagokat és az üldögélő embereket átlépdelte, ahogy tudta. — Mi lesz most velünk? — kérdezte a fülkében, remegő hangon, a gyerekes anya. — Mi lenne?! — mondta határozottan az idős asszony. — Van nálam egy pléd. azzal letakarjuk ezt a banditát. Apjuk, vedd ki a kofferból! Siess már! Előbb gurítsd ide a gazfickót a lábunk alá. Maga meg segítsen! — szólt a középkorúhoz. — Na, anya. ezzel a pléddel soha az életben nem takarózom! — Nem baj. majci a vendégeknek jó lesz. A két férfi bebugyolálta a holttestet. Épp időben, mert az ajtóban megjelent a kalauz. — Kérem a jegyeket... Vagy ninfs?... Látom, hatan vannak, tele csomaggal... Akkor? Akkor mily ük van? Ha mát feketéznek, csak-csak akad valami. — Két pakli cigaretta jó lesz? — kérdezte az idós férfi. — Rendben van, ide vele. pedig látom. hogy a lábuk alatt jókora csomag van Disznóhús1 Az idős férfi erőltette a nevetést. — Hát, amit lehet kapni egy hegedűért. r rrfbBt — Jól van, további nyugalmas utazást. C "TŐ" A kalauz elégedetten távozott, zsebében a cigarettával. A folyosón mindjárt rá is gyújtott és tovább folytatta a bukdácsolást. Vastag csönd ülte meg a fülke utasait. Néhány perc múlva az idós asszony a középkorúhoz fordult: — Mégis kellene tenni valamit . Maga megmentett minket, de mégiscsak gyilkosság történt.,. 1945. június 14-én? Ki véd meg bennünket? Ugy látóm, maga tanult ember. Mondjon már valamit. A középkorú hallgatott egy darabig, majd lássan, szinte csak magának mondta: — A rendőrség? Szétzavarva. Helyettük trottyos polgárörök teljesítenek szolgálatot, a szakmához nem értenek semmit. Egyik-másik még a puskáját is fordítva akasztja a,vállára. Nyomozni ebben az ügyben? Áh! — legyintett. — Okos ügyvéd sincs, mert akinek esze volt, az nyugatra ment. Egy csomó pedig a deportálás áldozata lett. Ki védjen meg? Az oroszok? Ha megtalálják az egyenruhás holttestet, nemcsak minket, hanem a vagon összes utasát letartóztatják, biztos, ami biztos alapon, mert köztük van a tettes. Szibériában talán majd kiderül. Ha nem, az se baj, úgyis megdöglenénk. A kezébe hajtotta a fejét. — Magát nem ismerem, de bátor ember — mondta az idós asszony.. — Megmentette az életünket. Ez meg egy szemét volt — mutatott a halottra. — Meg kell tőle szabadulni! Na. mire várunk'.' Ném értik? Dobjuk ki! A férje felállt. — Én mindenesetre lehúzom a ruháját, nehogy azt higgyék, hógy orosz katona. Asszonyom, vigye ki a gyerekét — szólt a szomszédjának. Gyorsan leszedték a holttestről a ruhát. Késsel is kellett segíteni. — Látja — kiáltott föl az idós ember —. mondtam, hogy magyar. Itt van ni! A karján tetoválás: Bözsi, szeretlek! A ruha zsebeit kiürítették, lehúzták az ablakot, és egyenként kihajigálták a ruhadarabokat. Kis várakozás után az öreg csendesen megszólalt: — Most! A felesége és a fiatal nö is szó nélkül segített. — Asszonyom, bejöhet a gyerekkel — szólt ki a folyosóra az idős ember. Leültek. Az öreg kotorászni kezdett a szatyrában. Elővette a kolbászt és a kenyeret. — Ugyan, apjuk, hogy tudsz ilyenkor enni? — Megnyugtat. A többiekhez fordult: — Vágjak egy karikát? A vonat tovább bóklászott a sötétben