Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-25 / 280. szám

1989. november 30., csütörtök 84 DMI magazin <§) ® A Hősök kapuja II. KOCSIK - NAGY LÁSZLÓ FOTÓJA A szürkeállomány befeketítése Sokan emlékezhetnek még azokra a felvételi és egyéb űrlapokra, ahol a szülök „mindenféle" kitüntetései utolérhetetlen előnynek számítottak. Ugyanilyen buzgalom övezte a fizikai dolgozók gyermekeinek beiskolázását, hátrányos helyzetbe hozva ezzel a szellemi foglalkozású szülők csemetéit. Egy pálya, hivatás betöltésének olyan feltételei ezek. amelyeknek semmi köze a felvételiző alkalmasságához, inkább egy mondvacsinált, erőszakolt „értékrend" támpillérek Úgy hihetnénk, ezek az idők már a múlté, hogy a diákság anyagi támogatásának, illetve alkalmassági megítélésének feltételei rendeződtek egy racionalizálódó kultúrpolitika következtében. De csak hihetnénk, mert például a 127/1982. M. M. számú rendelet szerint csak azok a középiskolai tanulók részesülhetnek - a szülök alacsony fizetését kiegészítendő — ösztöndíjban, ahol a családfenntartók fizikai dolgozók. De miért? Milyen különbség lehet egy fizikai és egy szellemi foglalkozású szülő családjának anyagi háttere között, ha mondjuk mindkét helyen 3000 forint az egy főre eső kereset? Ha itt valóban a családok anyagi segítéséről \an szó. akkor miért nem kizárólag anyagi szempontok szerint történik a döntés? Az ilyen idejétmúlt koncepcióra alapozott megkülönböztetés. rangsorolás semmiképpen sem fér össze egy humánus értékrendet megcélzó kultúr- és szociálpolitikával. Tavalyi felmérések szerint például a Deák Ferenc Gimnázium közel 3(X) tanulója közül körülbelül 45 olyan tanuló volt. akik szellemi foglalkozású szülők gyermekei, és az egy főre eső jövedelem 3000 forint alatt van. Az idén e gimnázium tanulólétszáma 618. ennek megfelelően, gondolom, a mostani tanévben még többen esnek el még ettől a minimális támogatástól is, csak azért, mert a szülök a szürkeállományukat viszik vásárra. Nem kétséges, hogy minden, hasonlóan rosszemlékű, nem a társadalmi igazságosság szerint diszkriminatív rendelkezés újragondolást kíván, s igazodást a követendő vagy elérendő értékrendhez, mely ugyan apró. de elengedhetetlen feltétele a demokráciát felelősen megalapozó jogrendszernek. PODMANICZKY SZILÁRD Népi kollégiumi igazgató voltam Az emlékmű avatását decemberre tervezték. Időközben októberben a pillérek elé elhelyezték Lőte Éva katonafiguráit, az Élő és Halott katonát. (Eredetileg ezek nem ide készültek, hanem a harmincas évek elején elhatározott nagyszabású szegcdi hósi emlékmű részére. Tápai Antal volt a nyertese ennek a pályázatnak, de mint önéletírásából is tudjuk, kenyértörésre került sor ö közte és a helyi hatalmasságok között. így a IV. Béla futárja kitűnő lovas szobor végül Szeged helyett Kisújszállásra került.) Közben gyűjtést szerveztek a hozzátartozók között a több ezer hósi halott neveit megörökítő emléktáblák kivitelezésére, de eredménytelenül. Ezek ma is üresen állnak a pilléreken. Az ünnepi avatást decemberben sem tartották meg. a következő év májusára, a hősök vasárnapjára halasztották. 1937. május 30-án sok ezer szegedi jelenlétében fényes ünnepség keretében avatták. Pálfy József mondott köszöntöt, majd Hóman Bálint kultuszminiszter tartott avatóbeszédet. Eközben hullottak le a szobrokat borító vörös drapériák. Horthy pálmakoszorút helyezett el. majd Aba Nóvák személyesen ismertette művét a kormányzóval. Negyvenkét év távolából, a lefödött freskóról mai szemmel és gondolkodásunkkkal nehéz korrekt ítéletet alkotni. Mindenesetre sejtjük, hogy a politikai barbárság akarata nyomán vastag cementréteg alá parancsolt kompozíció nemzeti falképfestészetünk kivételes értéke. Szerencsére a kortárs, a kitűnő műítész. Vinkler László tanulmányából merítve idézetünket (Délvidéki Szemle 1942. 1-2. sz. 20-29.) némi fogalmat alkothatunk Aba Novak festői víziójának nagyszerűségéről. /.../ „A Hósök kapuján együtt szerepel háború és béke. Ég és Föld, hősiesség és iszonyat. Krisztus és kísértetek. Van valami barokkosebben a sokrétűségben és belső ellentmondásban. de éppen úgy valami barokkos van abban is. hogy mindezt a transzcendens mindent elbíró köpönyegével és a bőség szédítő áradatával fogja össze. Nélkülözi a barokk csigás lendületét, de nem nélkülözi a hangosságát. Megvan benne Bizánc komor rendje. de nincs benne Bizánc hideg csillogása. Van benne valami románosan népies, de a kor nyugodtsága nélkül. /.../ Virtuóz leleményességgel rak össze történelmi jeleneteket, szimbólumokat, szent tárgyakat és írásos szalagokat. Páncélok, köpenyek. palástok, zászlók és fegyverek tömegét vonultatja fel. Feliratok könnyítik meg a szemlélőnek a szimbólumok felismerését. Tenyerek védenek és jelennek meg hatalmasan, áldóan, ferde kézfejek viszik a tekintetet, vitézek sorakoznak zakatoló motívumokká. Harcosok törtetnek és művesek működnek. Főpapok áldoznak és uralkodók osztanak. Próféták fejei épülnek és szentek emelik tiltó kezeiket. Árpádok fái ágazzák kövesülten az utódokat, és angyalok vörös glóriái parázslanak tompán a csillogó ezüstön. Kerubok és üdvözültek hatalmas kandeláberei fogják körül az ítélkező Krisztus óriási alakját. Zöld ruhás katonák menetelnek és angyalok bontják meg az eget. Templomok emelkednek és kapuk úsznak, árvíz lepi a vidéket..." írta láttató soraival Vinkler. És a vízió egyre izzóbb látomássá lényegül a sírokba menetelő halott katonák seregével, a tragikus sorsuk keresztjét vivó honvédek lidérces látványával. Csak aki megélte a háború poklát, csak az tud ilyen emléket állítani. Aba Nóvák kétségtelenül némileg behódolt a Horthy-korszak propagandisztikus szükségletcinek, hiszen éppen azt a hangot pendítette meg művével, melyre a történelmi legitimitást hamisan hirdető, de új formaeredményeket azért presztízsből fölmutatni akaró művelődéspolitikának szüksége volt. Aba Nóvák ennek ellenére elég szembetűnően jelezte különállását.véleményét és érzelmeit, különösen a „Fett" oldalán lévó freskókban. A vezér után nyomuló katonák arcán nyoma sincs a lelkesedésnek, hősies buzgalomnak, annál inkább a háborús iszonyat látszik, az öldöklés rettenete tükröződik. Az sem véletlen, hogy a szögesdrótokban botladozó sereg a háborús iszonyatot jelképező „Montelloi fa" irányába halad. A katonák nyomában — tehát a boltívek térbeli helyzetének mcgíelelőenn mögöttük — a halott katonák katonasírokba süppedő gyászos serege halad. Alighanem Horthy seregének társaságában a „Huszárroham" vitézi helytállást dicsőítő kompozíciójának volna helye, s talán a Háború keresztjét vivő katonáknak a sírokba veszöknél kevésbé megrázó képének. Aligha mérhette föl a fölszabadulés után kialakult politikai kurzus a freskó mélyebb üzeneteit, hiszen a politikai türelmetlenség és a demonstratív ítélkezés hamarosan végzetes fordulatot hozott az emlékmű sorsában. F.löbb csak Horthy alakját meszelték le. majd Devich Sándor restaurátor „szakszerű" irányításával az egeszet. Később erös cementes vakolattal födtek be. Horthy politikájáról, a nevével jellemzett korszakról a történelem ítélőszéke mar döntött. Lassan elmondható ugyanez a Rákosi-korszakról is. amely nemesqk történelmünk valódi tényeit sietett eltussolni. hanem a magyarság szimbólumait is. kulturális értékeit is igyekezett megsemmisíteni. Ennek a buzgó múlt-megtagadásnak esett áldozatul hazai emlékműveink legértékesebbje az első világháborús monumentumok sorából. A szegedi tanács 1986-ban akkoriban nem kevés bátorsággal föltáratta a freskó egy kisebb részletét, szakvélemény kialakítása céljából. Ezzel megerősítve tudjuk: a freskó viszonylag ép. helyreállítható, ha nagyobb költséggel is. mint amenvnyibe megalkotásának idején került. Pusztítani mindig kifizetődőbb volt. mint építeni. Most rajtunk, szegedieken a sor: segítsük napvilágra a Hősök kapuja freskóit! TÓTH ATTILA Kapcsolatom a népi kollégiumi mozgalommal közvetlenül a fölszabadulás után. az egyetemi diákmozgalmak keretében kezdődött. (Fölszabadulást írok. mert ma is annak tartom. A fővárosban éltem át az ostromot, a nyilas uralmat, fölszabadulásnak éreztem a szovjet csapatok bejövetelét, minden mellékzönge ellenére is. S mint a népi írók híve. a Horthy-rendszer uralma alól való fölszabadulásnak is. Furcsa, hogy ezt a szóhasználatot ma már nekem is magyaráznom kell.) Baráti kapcsolatok A Madisz szegedi lapjában, az Utunkban a béke elsó napján. 1945. május 9-én megjelent kiáltványt, amelynek elsó pontja az egyetem nevének megváltoztatását, az egyetemnek József Attiláról történő — csak 1963-ban megvalósult — elnevezését. ötödik pontja pedig a szegényparasztság és munkásság fiainak egyetemre segítését követelte, nem csak aláírtam, hanem Lókös Zoltán barátommal (gimnáziumi osztálytársammal. egyetemi évfolyamtársammal) és fogalmaztam, kezdeményeztem. Az 1946 augusztusában megszületett Móricz Zsigmond Népi Kollégiummal már ekkor szoros kapcsolatban működtem együtt. Ekkoriban fölügyelő tanár voltam a Londoni körúti Püspöki Tanoncotthonban (a Tociban). umelv neve ellenére ekkor már inkább diákotthonként működött. s többek közt itt leltek otthont a korábbi „Horthy-ösztöndíjasok", a tehetségmentő kezdeményezés keretében ingyen tanuló gimnazisták, tehát a fölszabadulás előtti kor „népi kollégistái" is. Néhányukat később. 1948/49-ben mint gyakorló, majd óraadó tanár a Baross gimnáziumban tanítottam is. Mint az egyetemi diákszervezetnek. a Szegedi Egyetemi és Főiskolai Ifjúságnak (a SZÉFI-nek) elnöke az 1946 szeptemberében megjelenő (egyetlen számot megérő) Egyetemi Elet című diáklapban (amelyet szintén Lókös Zoltánnal nemcsak szerkesztettünk. de különféle álneveken és betűjelekkel tele is írtunk) Harminc paraszt Szegedre tart címmel. Székely Lajos nevét kölcsönvéve követeltem a tehetséges munkás- és parasztfiatalok érettségi nélküli fölvételét az egyetemre. Egyiküket. elsőként. Nagy Lászlót (a gödöllői agrártudományi egyetem mai jogászprofesszorát) személyesen mi — Lókös és én — vétettük föl. Ez volt első sikerünk, még az intézményes rendelkezések, a szakérettségik s hasonlók elótt. (Erről azóta — levéltári adatok bevonásával is — cikket írt Ruszoly József a Szegedi Egyetem 1966. június 8-i számában, természetesen nem tudva, hogy Székely Lajos neve engem rejt.) Kevéssel ezután. 1946 októberében. egy jobboldali hullám kibuktatott bennünket a diákmozgalom vezetéséből. A posztok visszaszerzéséért indított küzdelemben a Móriczkollégisták támogattak bennünket, de a politikai viszonyok akkor nem tették lehetővé a sikeres ellentámadást. Utána mi is befejeztük egyetemi tanulmányainkat: az újabb diákpolitikai küzdelmek utódainkra maradtak. Pünkösdi királyságom 1948 januárjában Kristó Nagy István javaslatára a kisgazdapárt ifjúsági tagozatának, a Független Ifjúságnak kezdeményére született Magyar Kollégiumi Egyesület vezetői megbíztak u szegedi Pázmány Péter Népi Kollégium vezetésével. Huszonkettedik születésnapomon, január 21-én vettem át az igazgatói teendőket. Elődöm, dr. Szentgyörgyi Károly gazdasági visszaélásek vádjával előzetes letartóztatásban volt. Szívvel-lélekkel, a Népi Kollégiumok Országos Szövetségébe, a Nékoszba tartozó, tehát kommunista és parasztpárti szellemű kollégiumokkal együttműködve kezdtem tevékenységemet. A kollégium a Kálvária utca 9 —11. sz. alatt, a mai autójavító vállalat irodahelyiségeiben működött; hajdani szobámban ma autósbolt van. Éppen a Nékosz-kollégiumok élén álló barátaimmal — Székely Lajossal. Barek Istvánnal. Illés Lajossal, Tóth Sándorral — való jó kapcsolatom gyanúba is kevert a MAKE némely jobboldali vezetőjének szemében. 1948. március 15-én részt vettem Budapesten a Nékosz és a MAKE egyesítő gyűlésén. Hazajőve, itthon megalakítottuk a szegedi népi kollégiumok igazgatóiból álló kollégiumi tanácsot. Elsó ülésünkön határozatot hoztunk, hogy őszi tanévkezdetkor szakkollégiumi rendszerre térünk át. A Pázmány Péter Népi Kollégiumban ugyanis általános iskolásoktól kezdve gimnazistákon, kereskedelmi középiskolásokon át mindenféle iskolatípus képviselve volt. Magam is helyesnek tartottam, hogy miután egyesültünk a Nékosz kollégiumaival. szakosítsuk kollégiumainkat iskolatípusok szerint. Olyanynyira. hogy a Szegedi Friss Újságban. a parasztpárt lapjában, amelynek egyidejűleg munkatársa voltam, április 18-an Népi szakkollégiumok címmel magam ismertettem a célszerű átszervezés elveit. Minthogy azonban kollégistáim szülei joggal féltek attól, hogy gyermekeiket az esetleges év közbeni átszervezéssel kitépjük megszokott környezetükből. és ezzel veszélyeztetjük év végi tanulmányi eredményüket, szóban is, cikkemben is megnyugtattam őket. Egyrészt rámutattam a szakkollégiumi rendszer előnyeire, másrészt azonban leszögeztem, hogy mindez a kollégiumi tanács határozata értelmében csak ősztől valósul meg. Az ígéret szép szó Pár nappal később lejött a Nékosz központjából Balyó Mária, tárgyalt a kollégiumi tanácselnökével. Székely Lajossal, és meggyőzte öt és a kollégiumi tanács többi tagját, hogy az azonnali szakosítás „harci kérdés". Könnyű volt őket meggyőzni, mert egy húron pendültek. Székely és társai lelkiismeret-furdalás nélkül megváltoztatták korábbi véleményüket, döntésüket, s elhatározták az azonnali átszervezést. Április végén, május elején (?) kis. tíz-tizenegv éves gyerekeket kellett volna a város másik végében levő Kálmány Lajos Népi Kollégiumba átköltöztetnem. Engem kötött a szülőknek adott szavam és a határozat, amelynek meghozatalában magam is részt vettem. Az átszervezést nem vállaltam. Minthogy Székely Lajosék köteleztek volna rá — inkább lemondtam. Április 30-án távoztam a Székelyéktöl rögvest Mészáros Lőrinc Ncpi Kollégiummá átkeresztelt épületből. Utódaim erkölcsi aggály nélkül végrehajtották az ukázt: kíméletlenül szétszórták a Pázmány Péter Népi Kollégium kisdiákjait. Nobile officium Igazgatóságom így pünkösdi királyságnak bizonyult. Kuriózumként hadd rójam még ide. hogy a bürokrácia lassúsága miatt távozásomig még egyetlen fillér illetményt sem kaptam januári beiktatásom óta. A több mint három hónapi munkám fejében Barek István, aki átvette tőlem az igazgatóságot, hogy azután kevéssel utábbó a vásárhelyi Bíró Józsefnek adja tovább, írásos megállapodás szerint nekem adott egy kis törpeszuper rádiót, amelyet a kollégium még elödöm idejében valamelyik gyerek tartásdíja fejében természetbeni térítésként kapott, s amelyet igazgatói szobámban addig is használtam. Már makói múzeumigazgató voltam, amikor 1953-ban a közben kiszabadult Szentgyörgyi Károly polgári port indított ellenem: tanúkkal igazolta. hogy a rádió nem a kollégiumé, hanem az övé volt. Hiába volt a pecsétes írás, a rádiót vissza kellett adnom... így hát negyed évig ingyen dolgoztam. Utólag jelképesnek tartom: önzetlenül szolgáltam a népi kollégiumi mozgalmat. Ez volt egyébként az elsó összeütközésem a szektás, dogmatikus, erőszakos hatalmi politikával. Meg is ittam később a levét. PÉTER LÁSZLÓ