Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-16 / 272. szám
4 1989. november 16., csütörtök Tánc a kötélen Október első napjaiban városszerte mintegy varázsütésre fölpattantak a kukák, gurulós konténerek fedői és az edények tartalma megmulatta magát a világnak. Lehetetlen volt nem észrevenni a szeméthalmazokat, amelyek helyenként elöntötték a tárolókat, s ugyancsak lehetetlen volt nem meghallgatni a hol kétségbeesett, hol fölháborodott telefonokat. Korábban már megkíséreltük fölvázolni a nem kívánt helyzet okait. Lássuk, mi újság most a szeméttartók körül! Az a tanácsrendelet, amely lehetővé tette a városgazdálkodási vállalat számára, hogy csak a kapuk elé tett szemetet szállítsa el, éppen „vizsgaidőszakát éli". Ha a gyakorlat olyan gondokat vet föl, amivel a rendelkezés nem számolt kellő mértékben, nem lehetetlen némi „átfinanszírozás". Az indokolt javaslatok a tanács elé kerülnek, és a rendelet kiegészülhet olyan új elemekkel, amelyek életképesebbé teszik. A mostani szabályozás kísérleti folyamat része — megalkotói szándéka szerint. A tanácsrendelet az 1986-ban hozott, miniszteri alapjogszabályon alapszik, tehát nem helyi „találmány". Az alapjogszabálynak ráadásul olyan vitatott pontjai is vannak, amelyek indokolttá teszik újratárgyalását.' A vizsgának még nincs vége, a leckekönyv egyelőre üres. Az osztályzaton már gondolkodik a vizsgabizottság. Az elveszett hangolósíp Most három zenekar muzsikál abban a hangversenyteremben, ahol korábban csak egy húzta a nótánkat. A városgazdálkodás, at IKV és a Hypokommunális Szolgáltató Kft. munkáját kellene olyan precízen összehangolni, hogy ne keveredjenek hamis hangok az előadásba. Ez azonban nemigen sikerül. A szeméthordó autók sárga villogása nem mindig ott és akkor túnik föl. mint ahol várják. Ha egyáltalán várja valaki... A szemétkihordást vállaló kft. ugyanis súlyos munkaerőgondokkal küszködik, sok helyen még nem is látták az embereiket. így aztán a szemét ott marad még két napra, esetleg két — vagy négy! — hétre... Amikor eljön a kritikus pillanat. mozgósítják az IKV „gyorsszolgálatát". amely fölszabadítja a szemét elnyomása alól az eltemetett tárolót. A helyzet tehát erősen ingatag, akárcsak az artista lábá alatti kötél... Ugrás a mázsák elől A házfelügyelók — nagy többségükben nók —, ha nem akarják magukra vonni a lakók haragját, nekiállnak kivonszolni a konténereket. Dacolva munkavédelmi és fónöki. írásos és szóbeli tilalmakkal. megragadják a sokszor több mázsás, guruló szeméttartókat és kiviszik az út szélére. Ha nem vigyáznak, a lejtős útszakaszon akár a konténer alá is kerülhetnek — mint ahogy meg is történt már. Teszik ezt sokan nyugdíjas korban vagy fiatalon, de gyakran szív- és gyomorbetegen, ízületi fájdalmakkal küszködve — például havi négyezer (!) forintért. Persze, tiltakozhatnak a szakszervezetnél... Négy-ötszáz épületben pedig még házmester sincs. A felkínált pénztárca Az IKV megfizetné a városgazdálkodásnak a szemétkihordás (megnövekedett) költségeit, a szeméthordók pedig — amint azt közzétett levelükben is írták — vállalnák ezt a munkát. (Ez bizonyára még akkor is így igaz, ha van olyan ház. ahol már kilenc éve a házfelügyelő kénytelen kihordani a szemetet.) És itt korrigálnunk is kell magunkat, mert korábban pontatlanul idéztük azt a városgazdálkodási szakembert, aki a szeméthordókról alkotott véleményében kifejtette, hogy munkájukban nem mindig megbízhatók — tisztelet a kivételnek. A puding próbája ..ha megeszik. Az új helyzet „pudingját" most sokan kóstolgatják. S hogy kinek ízlik...?! Nyilas Pcter Filmmúzeum Szegeden A Magyar Filmintézet az idén bérbe adta a budapesti Filmmúzeumot, ahol hosszú időn át színvonalas művészfilmeket vetítettek. Az érdeklődők igényei azonban nem maradnak kielégítetlenek. mert a Mátra moziban Örökmozgó néven gazdag és választékos programú, újszerűen múködö art-kinót indítottak. Ott,.olyan filmek láthatók, melyeket sehol máshol nem vetítenek. Az ötlet nyomán a Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat — együttműködve a Filmintézettel — kísérletet tesz szegedi Örökmozgó megvalósítására a Baíázs Béla Filmtéka termében. Itt is mást, többet szeretnének nyújtani az átlagos mozinál. Törekvésükkel utat keresnek a filmtörténet és a kortárs filmek kedvelőikhez. A „főpróba" november 20-án lesz. mely már része a november—decetrfber havi koncepciónak. Ugyanis ebben a két hónapban olyan filmeket vetítenek, melyeknek egyik témája a '68-hoz vezető keleti és nyugati utak. Erről a témáról a-Frankfurtban élő Dániel Cohn-Bendit a következőket nyilatkozta a Filmvilág idei negyedik számában: „A hatvanas évek végének valamivel szembeszegülő mozgalmai eléggé kevert. összetett képletet mutatnak. A végét jelenti egy hagyományos forradalom elképzelésnek és a társadalmi konfliktusok megharcolásának új formáit hozzák az ipari társadalmakba." A két hónap másik témája egy rendezői sorozat. A rendező korunk filmművészetének egvik legellentmondásosabb alakja, zseni és botrányhős, szatírnak kikiáltott szexuálpatologikus eset és mélyen érző. megkeseredett ember. cinikus gazfjckó és utolérhetetlen tehetség egyszerre..." — írja Nagy Zsolt Román Polanskiról. Az Örökmozgó vetítései csak tagsági igazolvánnyal látogathatók, mely minden előadásnál két jegy vásárlására jogosít. Különlegesség, hogy egyszeri jegyvásárlásra is kiállítanak igazolványt a Belvárosi moziban. A részletes programot külön műsorfüzetben találják. P. Sz. Szeged a hazai lapokban 46/1989 Szegedi választási csata : Ismert személyt jelöljünk!: Dr. RaffayErnó történész : Miklós Károly üzemvezető / (fö) = Új Fórum. - okt. 20. (Választások). — Riporter: Fáczányi Ödön. — A két jelölt nyilatkozata a nyári idöközi országgyűlési képviselő választásról. Király Zoltán nem csókolt kezet Kádár Jánosnak / HE - Dél Kelet. — okt. 27. — Riporter: Hornok Ernó. — Az országgyűlési képviselő nyilatkozata. De mi jön ezután? : Lear király / Róna Katalin - Film. Színház, Muzsika. — okt. 28. : íII. — (Színházi levél). - Kritika a Shakespeare-tragédia szegedi előadásáról Bálint Sándor szegedi szobrának avatásakor/Ilia Mihály = Jel. — 3/4. sz. — Avatóbeszéd a Mátyás téren. Nem nyúl a seprűnyélhez a polgármester : Csonka Szeged Csonka nélkül? / Horváth Kálmán = Mai Nap. — nov. 2. — A délelőtt összeülő tanácsülés dönt a tanácselnök sorsáról. Szűrös Mátyás Csongrádon / 1. a. gy. = MagyaT Hírlap. — nov. 3. — Szerző: Lengyel András György. Felmentették Szeged tanácselnökét : Hatvannégy szavazattal / (lengyel) = Magyar Hírlap. — nov. 3. — Szerző: Lengyel András György. — Dr. Csonka Istvánt. Szegeden ismét nincs tanácselnök / (halász) =Magyar Nemzet. — nov. 3. — Szerző: Halász Miklós. — Fölmentették dr. Csonka Istvánt. Fantasztikus feketézés : Megverik az eladót / Halász Miklós = Magyar Nemzet. — nov. 3. — Jugoszláv bevásárlóturizmus. Aki szerez, költhet / orv = Mai Nap. — nov. 3. — Szerző: Horváth Kálmán. — Egy pályázat érkezett a szabadtéri játékok igazgatói állására. Forgószék / Tanács István = Népszabadság. — nov. 3. -r A szegedi tanácsülés fölmentette dr. Csonka István tanácselnököt. A Félőlény születése: Rémmusical Szegeden tCs. K. = Népszabadság. — nov. 3. : áll_ — Riporter: Csala Károly. — A szerző. Békés Pál nyilatkozata. Humanizmust, demokráciát! / Péter László = Népszabadság. — nov. 4. — (33 éve ezen a napon írták). — A Szeged Népe cikke. Rémmesék nagyoknak, kicsinyeknek / B J. = Vasárnapi Hírek — nov. 5. — (Zsöllye). - Kritika Békés Pál Félőlény c. zenés darabjának kisszínházi bemutatójáról. Az olasz tőke részt vesz Dél-Alföld fejlesztésében / (halász) = Magyar Nemzet. — nov. 7. — Szerző: Halász Miklós. Heidegger-szimpozion Szegeden / (R) = Magyar Nemzet. — nov. 8. Felelni a nyilvánosság előtt: Politikusképzés Szegeden / H. K. fe Mai Nap. — nov. 8. — Szerző: Horváth Kálmán. — Az ifjúsági Demokrata Fórum előadás-sorozata a Bartók Béla Művelődési Központban. Itt nincsenek piskóták : Műkincsrabló a kultúrbizottság vezetője / orv- = Mai Nap. — nov. 8. : ül. — Beszélgetés Ilovszky Vladimírral, a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnokával. Harc Szeged ellen. Szegedért : Már a visszavonulás is áldozatokat követel : Félnek Ruszt .bombájának repeszeitől / Horváth Kálmán = Mai Nap. — nov. 8. : ill. — Ruszt József, a prózai társulat művészeti vezetője nyilatkozatban ítélte el a színház jelenlegi vezetését. Könyvszemle / Kovács Sándor Iván = Népszabadság. — nov. 8. — Ismertetés Péter László: A szegedi főreáliskola elődei és utódai c. kiadványáról is. Ugrásra kész szegedi ügyvédhármas : Csongrád megye / Horváth Kálmán = Mai Nap. - nov. 8. : ill. — A következő országgyűlési képviselő-választás Csongrád megyei esélyeinek latolgatása. Még munkál a félelem és a közöny' : Beszélgetés Gyulay Endre Szegedcsanádi püspökkel / Lengyel András György = Magyar Hírlap. — nov 9.: ill. Szegedi „kapusklub" / (thékes) * Népsport - nov. 9 — A Tisza Volán SC férfi kézilabdázóiról. A szegedi vadaspark / -cs-1 = Élet és Tudomány. — nov. 10. Aba Novák-falikép a meszelés alatt / (lengyel) = Magyar Hírlap. — nov. 10. — Szerző: Lengyel András György. - Kibontják a Hősök Kapujának szekkóját. Laplázadás a végeken. Elmaradt a konkurenciaharc / Tanács István = Népszabadság. — nov. 10. — A szegedi napilapról. „Olyan ez. mint a recski munkatábor volt" : Beutaló Nagyfára / Kertész Péter = Magyar Nemzet. — nov. 11. — A munkaterápiás alkoholelvonó intézetről. Szajré : Szegedi Nemzeti Színfáz/ Tegyi Enikő = Új Tükör. - nov. 12. : ill. — (Színház). — Kritika Joe Orton bűnügyi komédiájának kisszínházi előadásáról. Válságjelek a Délvidéken / Bólé István = Vasárnapi Hírek. — nov. 12. — Növekvő munkanélküliség Dél-Magyarországon. Gyógyítás vagy büntetés-végrehajtás? : Beutaló Nagyfára / Kertész Péter = Magyar Nemzet. — nov. 13. Megalakult az MSZMP szegedi szervezete : Komócsin Mihály ringbe szállt / (lengyel) = Magyar Hírlap. — nov. 14. — Szerző: Lengyel András György. Telefon a tanyán / Halász György = Magyar Nemzet. — nov. 14. — Beszélgetés Murányi Györggyel, Mórahalom tanácselnökével. tJo/iABd„v" jei xjbi/\i 'paöazs ZBLjrue gusa^apa paBin/BA smqipaAuoy VIQIAW *)iunpe )Áuaiupa6uaje %0L ZSdA }B!IOJJO>jdp Á6ba IByjSBf 'iisooyBqBq 'iaw\o uezBqrn '}0>f9)Bf !>jB 'yjBUO/JBSBA uaiaf IAJO 01 uapuicu ua-zi jaquudAOu 6861 ajup >juniopuo6 sí /fv jdjjjadauün g6/azg>i b uofjopuoQ iNvayimvA - %oi - iqi-iaiq ol SZÁZ ÉVE született Kéthly Anna (1889-1976) magántisztviselő. szociáldemokrata politikus. 1919-től pedig a szociáldemokrata nőmozgalom egyik vezetője: szerkesztette a Nőmunkás cimü lapot 1922-től 1948-ig volt a szociáldemokrata pártvezetőság tagja, országgyűlési képviselő Szegedet 1931 -35 és 1945-48 közt képviselte az Országházban 1949-ben letartóztatlak. 1954-ben amnesztiával szabadult 1956 októberében részt vett az SZOP Újjászervezésében. s államminiszter lett a második Nagy Imre-kormányban A szovjet intervenció után a II Internacionálé bécsi értekezletére utazott ki. és nem tért haza HETVENÖT ÉVES Diószegi Balázs (sz 1914.) Munkácsy-díjas festőművész HETVENÉVES A F. Dobrtnyin (sz 1919.) szovjet politikus. 1962 - 86 kózt washingtoni nagykövet. 1986-88 közt a SZKP KB titkára NAGYSZÍNHÁZ 19 órakor: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének vendégjátéka, (bécletszűnet). kisszInhAz 19 órakor Olivér (bérletszünet). MOZIK Korzó: délelőtt 10 órakor New York-i történetek (színes, m. b. amerikai film. IV. helyár!), fél 4 órakor Veri az ördög a feleségét (magyar film). 1. háromnegyed 6 és 8 órakor K-9 Kutyám. Jerry Lee (színes. m. b. amerikai film. V helyár!) Fáklya: fél 3 és háromnegyed 5 órakor A medve (szines. m b Irancia természetfilm III helyár!). 7 és fél 9 órakor Emmanuelle (szines. francia szexfilm. VI helyár! Csak 18 éven felülieknek!) Kamaraterem: 3 órakor A kőszívű ember fiái I—II (magyar film), tél 8 órakor: F. Truftaut Filmklub) Balázs Béla Fllmtéka- fél 4 fél 6 és fél 8 órakor Mambru elment a háborúba (színes. spanyol film III. helyár!) Belvároei: 3. negyed 6 és fél 8 órakor New York-i történekek (szines. m. b amenkai film. IV. helyár') Kleköröasy halászcsárda: (videomo-II délután 4 ee esete 8 órakor Kolostor~<ogság (szines. m. b spanyol film) Éva preeazó: este 8 órakor Ördöghegy (színes, amerikai kalandfilm). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben1 BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi tel. sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6-tól reggel fél 8 óráig a felnőttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt 1. szám alatt, telefon 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20 sz alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig az ujszegedi Gyermekkórház tart ügyeletet (Odesszai krt 37.) Telefon 22-655 FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfó reggel 7 óráig: Szeged. Zöld S u 1 -3 Telefon: 22-655 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Hétfón 14 és 17 óra. csütörtökön délelőtt 9 ' és 12 óra között a Szent Mihály utca 1 szám alatt, telefon: 13-740 S. O. S LELKISEGÉLY-SZOLGALAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Telefon 11-000 Tévé 1989. NOVEMBER 16. CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: ÖDÖN A Nap kel 6 óra 50 parckor, nyugszik 16 óra 08 perckor. A Hold kel 18 óra 49 perckor, nyugszik 10 óra 48 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 100 cm (áradó). BUDAPESTI. 9 00 Kóoűjság 9.05. Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Jack Kerouac - Amerikai dokumentumfilm — ism 10 05 HaH and űates — ism. 10.35 Ház és nomád tábor - Szovjet dokumentumfi'm 11 00 Mozgató — Torna mozgáskorlátozottaknak 11.05 Képújság 17 00: Hírek 17 05 Pannon Krónika — A pécsi körzeti stúdió híradó műsora - Dél-dunántűli hírek, információk, események 17.15: Vijesti - Hírek szerbhorvát nyelven — A pécsi körzeti stűdió műsora 17.25: Szép magyar tánc - Vajdaszentiványi táncok 17.30 Bébi és társai — Angol ismeretterjesztőfilmsorozat - XV/12 rész 17.55 Négy nap tévéműsora 18.05: Hármas csatorna - Műit századi magyar arcképcsarnok — IV/3. — Névtelen hősök - elfelejtett vértanúk - Katona Tamás sorozata 18.55: Reklám 19.05: Esti mese - Linda mesél — A város lűdja — Magyar mesefilmsorozat 19.15: Lottósorsolás 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20 05: Szomszédok - Teleregény - 67. leiezet 20 35: Reklám 20 40: Hirháttér - Nézetek, vélemények közérdekű kérdésekről 21 25 Képes nóták kívánságműsora 21 55: .Kéthly Anna" - Dokumentumműsor Kb 22.45 Híradó 3 BUDAPEST 2. Tv 2 Berkes Zsuzsával és Déri Jánossal 17.00 Képújság 17.15: Tv 2 - Benne Reklám - Rijjortok - Időjárás — Zene 17 45 Torpedó — Telefonos játék 18 00 Telesport 18 25: Gyerekeknek! — Thomas és Thomas bácsi - Holland kisfilm-sorozat — XI/5 rész — ism 13.53 Tv 2 19.00 Elátkozott udvar - Jugoszláv tévédráma 20.13: Tv 2 20.30: MESÉL A FILMHÍRADÓ... 21.00 Híradó 2 21 20: Tv 2 — Benne Nézze meg az ember! 2130: Napzárta 22.15: Belfegor — avagy a Louvre fantomja — Francia iévéfilmsorozat XIII/2 rósz — A louvre - ism. — FF 22.40: Nézőpont - A Művészeti Főszerkesztőség műsora — Kinek zenélnek a fiatalok? Kb 23 10: Tv 2 KÜLFÖLDI TELEVÍZIÓK MŰSORÁBÓL ÚJVIDÉK 16.30: Híradó. 16.45: Ismeretierjesztő műsor. 17.15: Híradó. 17.35: Szafarl Csehszlovák játékfilm. 18.05: Ú|vldékl képeslapok. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Glóbus - külpolitikai műsor. 21.00: Művészeti műhely. 22.00: Híradó. 22.20: Valdaság művészeti kincsei. BELGRÁDI. 16.30: Híradó. 16.45: Az egészségről beszélünk. 17.00: Híradó. 17.20: Füstlakók. 17.50: Közlekedési és Idegenforgalmi műsor. 18.15: Ra|zfllm. 18.20: Garibaldi — olasz filmsorozat. 19.10: Ra|zfllm. 19.30: Híradó. 20.00: Fehéren a fekete — politikai magazin. 21.05: Rejtvénylár, vetélkedő. 22.15: Híradó. 22.40: Éjjel Is, nappal is. Benne: Bolondokháza amerikai komédia. Slmenon - bűnügyi tévéfllm, A rock and roll története dokumentumsorozat BELGRÁD 2. 15.00: Éjszakai program Ism. 17.15: Rajzfilm. 17.30: Körzeti műsor. 18.00: Belgrádi műsor. 19.30: Hiradó. 20.00: Mundial, 1990. 21.00: Huszonnégy óra. 21.10: Irorf-iml rrüser 21.rg- Művísrsli est. 23.10: Nosztalgia — szórakoztató zenés műsor. SUPER 16.30: Élő telefonos műsor. 18.30: Zenés műsor: 19.30: Idólánc. 20.00: Az angyal és a rossz ember - amerikai western. 22.15: Túl a Bermuda-háromszögön. 00.20. Egyveleg. 01.20: tdölánc. TV 5 16.13: Jelenldö. 17.10: Varieté. 17.30: Konyhatltkok. 18.00: Vetélkedő. 18.20: Pihenőidő. 19.00: Teleturlsztika. 19.30: Hírek. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Chocs. 21.00: Észak-Dél. 21.30: Hírmagazin. 22.30: Irodalmi magazin. 23.45: Kulturális magazin. O ® KOSSUTH 8.20: Ez aktuális. 8.50: Külpolitikai figyelő. 11.05: Pásztordalok, pásztortáncok feldolgozásban. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 13.55: Radloton-korongokróll 14.05: A külpolitikai rovat műsora. 14.35: Nópszerű fúvósmuzsika. 15.00: Szóról szóra. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Kíváncsiskodó. 16.45: Labirintus. 17.00: Tájkép - Kongresszus után. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.50: Kis ballada — Áprlly Lajos versei. 17.55: Ipargazdák. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti Magazin. 19.23: Sportvilág. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Va|daságl magyar népdalok. 19.50: Újraolvasva. 20.00: lf|úság 89 - Riport. 21.00: Hangportrék - rádiós emlékek fényében. 22.00: Hírvilág. 22.30: A téli háború. 23.00: Emlékek szárnyain. PETÓFI 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.05: „Hajszálgyökerek". 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros Iratok. 11.05: A ml korunkban... — A Napközben szolgáltató műsora nyugdíjasoknak. 11.25: Gramofonsztárok. 12.10: Hallgató-nóták. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Lelátó Sportmagazin. 14.30: Miniszter papucsban. 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 15.20: Európai Rádió Unlo Rockfesztlvál Ű'"'déken. 15.50: ti f.i nőpdal. 15.58: Játék tízezer forintért. 17.05: A ml utcánk... - A Városház utca. 17.30: Gordlusz. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Serdületlen anyák. 19.30: A Poptarlsznya dalaiból. 20.20: „Kerek lstenfá|a, szép tizenkét ága..." 21.05: Népdalest. 22.00: Kattogó Kabaré - 13. rész. 23.10: Sporthíradó. 23.20: Könnyűzenei stúdiónk ú| felvételeiből. 0 BARTÓK 9.08: Haydn: Phllemon ás Baucls — Egyfelvonásos opera. 9.45: Debussy: gmoll vonósnégyes. 10.20: A Zsebrádiószínház bemutatója — Az Idegen nő. 10.45: Bruno Walter vezényli a Columbia szimfonikus zenekart. 12.05: Ernanl Részletek Verdi operáiéból. 13.00: Hallgassuk újral 14.00: Zenekari muzsika. 15.06: A néptáncok muzsikáiéról. 15.26: A Tomklns énekegyüttes jubileumi hangversenye. f6.53: a századokba néztem..." — Áprlly Lajos versel. 17.00: Kapcsol|uk a 6-os stúdiót. Kb. 18.00: OjMraárlák. 18.30: In limba materna — A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: Ifjúság '88 - Alternatívok - alternatívák. 19.35: Felejthetetlen hangversenyek. 21.05: Külföldi tudósoké a szó: 21.20: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 22.18: Új lemezeinkből. 23.05: Felejthetetlen áv* Ink. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94,9 MHz 1989. november 17., péntek „5.55: Műsorismertetés, hírek, meteorológia. útlnform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hírek, tudósítások a Dél-Alfóldröl - ez ügyeletek jelentik. 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth) - Miről ír a Békés Megyei Népú|ság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: - Felkészülés a télre, körkép három megyéből. - Tudósítás az egészségvédelmi tanácsülésről. - Mikor lesz Szegednek tanácselnöke? - Kapcsoljuk Békéscsabát beszélgetés a menekültek helyzetéről és az Erdélyi Körről. - Könyvalánlat. (Szerkesztő: Vágási Kálmán) 16.00-18.00: RÁDIÓ SZEGED. A Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdióiénak szolghuató műsora. A tartalomból: Kereskedelmi ellátás. (Szerkesztő: Va|da . •.•:. h .":;:•!