Délmagyarország, 1989. szeptember (79. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-19 / 221. szám

8 1989. szeptember 19., kedd Kerékpárok Csepelről Előkelő vendég érkezett hozzánk a világ egyik távoli szögletéből. Fiatal korában, még mint ágról­szakadt földönfutó, kivándorolt a tengerentúlra, és mesés vagyonra tett szert. Évek múltán aztán elfogta a honvágy, és elhatározta, hogy ha­zalátogat Nagy reményeket fűz­tünk a látogatásához. Abban bíz­tunk, hogy (két kézzel szórja majd a pénzt, mert hát háború előtti vil­lamosok zötykölődtek városunkban, jól jött volna egy új iskola is. és szennyvíztisztító telepet akartunk építeni. Meg se kottyan neki az a pár százezer dollár. Rendelkezésére bocsátottunk egv tapasztalt idegenvezetőt, hadd né­zelődjön. Csak hát már az első reg­gelinél méltatlankodni kezdett a szállodában, mondván, hogy a zsemle olyan kemény, mint a kö. — Tele vagyunk gonddal-hajjal! — tárta szét kezét tanácstalanul az étterem vezetője. — Nincs elég fel­dolgozó kapacitása a sütödének. — Mije nincs? — hüledezett a vendég. — A pékségnek ízletes ke­nyeret kell sütnie, ahelyett, hogy holmi kapacitás után kajtatna. Ostoba fajankó, fittyet hány kü­lönleges adottságainkra! Kisváros Séta közben heverésző fiatalokra lett figyelmes a parkban, és látta, hogy kézről kézre adogatnak egy borosüveget. Ha nem dolgoznak, honnan van pénzük alkoholra? — Leszázalékolt szüleik tartják el őket — világosította fel nyája­san az idegenvezető. A vendég lefényképezte a naplo­pókat, és odébbálltak. Ezután a be­zárt üzletek keltették föl érdeklő­dését. — Az üzletek bérlói nem hajlan­dók dolgozni, mivel keveslik a be­vételt — ütötte meg a fülét. — Dolgozzanak többet, és több pénz üti a markukat; — Szó sem lehet róla! Nálunk alapelv, hogy mindenkinek egy­forma fizetés dukál. A vendég alig tudta kibetűzni, mi volt az egyik utcai elárusítóbó­déra írva: Betegst-g miatt zárva. — Hallatlan! — kiáltott fel. — Mi közöm hozzá, ha valakinek va­lami nyavalyája van. — Nálunk világszínvonalon áll a társadalombiztosítás... — mondta az idegenvezető, és kidüllesztette a mellét. Később elmentek a városi ta­nácsra. Az egyik ajtón a kővetke­ző felirat díszelgett: Reformérte­kezlet! Az. ügyfélfogadás ma szüne­tel! — Mi a szász az. a reform? — kérdezte a vendég értetlenül. — Nagy vonalakban — próbált kibújni az idegenvezető a válasz­adás alól — a jobb, hatékonyabb munkavégzést jelenti. — És mindezt üres fecsegéssel akarják elérni? Mondja csak. hon­nan veszik ezt a rengeteg papírt ezekhez a feliratokhoz. melyekbe lépten-nyomon belebotlik az em­ber? És teljesen kijött a sodrából, amikor kilenc óra előtt nem akar­tak szeszes italt felszolgálni neki az étteremben. — Van itt valami normális do­log? — kerdezte, haragjában to­porzékolva. — Hogyne volna — az idegenve­zető pulykavörös lett. — A bolon­dokháza. Fcliks Derecki Az egészségesebb életmódot segíti a Csepelen megalakult Srhwinn (USA)—Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Kft., ahol kemping-, sport- és gyermekbicikllket gyárta­nak. idén 250 ezer darabot. Termékeik minőségére jel­lemző, hogy 5 év garanciát vállalnak az itt készült Folytatódik a nyári idő Előrejelzés az ország te­rületére ma estig: Folytató­sporteszközökre. amelyek egyre keresettebbek a ny ugat- miíeeTdó" Foltok­európai országokban is lhan ;köd képzödl,k A váUo_ zó irányú szél nagyreszt mérsékelt marad. A legala­csonyabb reggeli hőmérsék­let 11 és 16 fok között, a A/ IDEG-ELME AZ ŰJ KLINIKA ÉPÜLETÉBEN CÍMZETES EGYETEMI TANÁR A Budapesti Műszaki Egyetemen tegnap, hétfőn legmagasabb nappali hő­A fővállalkozó Medinvest címzetes egyetemi tanári cí- mérséklet 24 és 29 fok kö­met adományoztak Vágás zött alakul. Távolabbi ikilá­István mernöknek, az Alsó- tások szerdától szombatig: — az elmúlt hét pénteken — átadta a SZOTE rektorának az új klinikai tömb műkö­déséhez szükséges vala­mennyi hatósági engedelyt. Az első részleg — az ideg­elme klinika — tegnap, hét­főn megkezdte az átköltö­Tisza-vidéki Környezetve- Túlnyomóan derült idő vár­delmi és Vízügyi Igazgató- ható. A hajnali, reggeli órákban párás, helyenként ködös lesz a levegő. A lég­mozgás gyenge lesz. A leg­alacsonyabb hajnali hómér­ság főmunkatársának. KOMFORT NÉLKÜL Karbantartási munkák zést az új klinika épületé- miatt szerdától, előre látha- séklet általában 10, 15 fok be és a Jövő héttói -szép- tólag október 15-éig nem között, a legmagasabb nap­ott közlekedik a Komfort kocsi pali hőmérséklet eleinte 24, a Szeged—Budapest Nap- 29, majd 22, 27 fok között fény expresszen és a Buda- alakul. Jelentős mennyiségű , ,. pestről fel 3-kor induló (legalább napi 5 mm) csa­Hugó szedi gyorsvonaton. padék nem várható. tember 25-étől — már fogadja a betegeket. ÖNGYILKOSSÁG­KUTATÓK TANÁCSKOZÁSA Köztudott tény, hogy szű­kebb hazánkban — Csong­rád megyében — a legma­gasabb az önkezű halált vá­lasztók száma, lényegesen •több, mint a Tiszától nyu­gatra . fekvő megyékben Ezért is vállalta a SZOTE Ideg-Elme Klinikájának öngyilkosságkutató mun­kacsoportja annak a tanács­kozásnak a megszervezését, mely a nagy különb­ségek okainak felderítését, a regionális kutatások koor­dinálását, az összevethető paraméterek megteremté­set szolgálja. A szakmai megbeszélést tegnap, hétfőn tartották a magyarországi öngyi-Ikosságkutatok a SZAB székházában. Mi történik ? MA szedi áldozatait öt halálos áldozatot köve­telt eddig az utóbbi évtized legnagyobb erejű hurrikán­ja, a Hugó. A legújabb je­lentések szerint a Guadelou­pe karibi szigeten pusztító vasárnapi viharban legalább negyvenen megsebesültek, s több mint négyezren váltak hajléktalanná. A 225 kilométeres órán­kénti sebességgel dühöngő hurrikán hatalmas rombo­lást végzett Guadeloupe szi­getén. Martinique szigetéről, valamint Dominikából is ér­keztek jelentések anyagi ká­rokról. A Hugó hurrikán előrejel­zések szerint hétfőn érte el Puertó Ricót. A szigeten óv­intézkedéseket tettek: a vár­hatóan 4-6 méter magas hul­lámok elől más kikötőkbe irányították a közelgő hajó­kat, kiürítették, majd lezár­ták a repülőtereket, s felké­szültek* 15 ezer ember kitele­pítésére. Szakemberek sze­rint nyolcvan kilométeres sávban kell rendkívüli pusz­títással számolni Puerto Ri­cőn, amennyiben a Hugó tel­jes erejével száguld végig a szigeten. 81 AIDS-ES BULGÁRIÁBAN A ibotgár orvostudományi akadémia AIDS-program­tanácsának legfrissebb ada­tai szerint az immunhiány­betegség vírusaival megfer­tőzött bolgár állampolgárok száma 81. Közülük eddig hárman betegedtek meg, a betegek közül ketten meg­haltak. A kérdéssel foglal­kozó szakemberek ezt na­gyon jó aránynak tartják, hiszen az AIDS-tesztet az országban már több mint 2 mllltló emberen végezték el. (Bulgáriában program ké­szült, amelynek értelmében minden 16-65 év közötti fel­nőttnek át kell esnie az ATDS-szűrésen Ez szinte példátlan a világ egészség­ügyi gyakorlatában Lopások, betörések a hétvégén Eseménydús szeged és környékének hétvégi fekete krónikája; 26 esetben intéz­kedtek a rendőrök, volt aho­vá időben érkeztek, máshol már bottal üthetnék a tet­tes(ek) nyomát. Mórahalom belvárosában, Szegeden a Cső utcában, a Tolbuhin su­gárúton próbálkoztak lakás­betöréssel. Föltörték a Sza­badkai úti élelmiszerboltot, Bordányban hétvégi házban jártak hívatlanul. A városban parkoló autó­kat és motorokat fényes nap­pal sem tudhatták biztonság­ban a tulajdonosok. A Tisza úszóház előtt például egy motor tartozékait szerelték le, egy autóból pedig a mag­nót vitték el. A Deák Ferenc utcában \2 ezer forintot tar­talmazó táskát loptak el, ál­ló tehergépkocsiból, a Bar­tók téren öt fiatalkorú egy taxit próbált kirámolni, míg másik három autóemblémá­kat gyűjtögetett. ABC — Es miben balt meg szegény férje? — ABO-ben. — Talán TBC-t akart mondani, nem? — Nem. ABC-t mondtam. Vagyis: al­kohol. babák, cigaret­ta... Fehér üveg Nincs ráírva a halott­hamvasztó falára, hogyan kezdődött annak éoitése: a földmunkagép szinte a legelső mozdulatával elta­posod egy emoei v. aa.m­lal indult a halottham­vasztó épitése. Mondható: stílusosan. De a tragédia sajnos igaz volt, nem tré­fa. S mindig eszembe jut az eset, amikor markoló­gépet látok, pedig a ne­hézkes masina semmiről sem tehetett Az emberek mozogtak vele és körülöt­te vigyázatlanul. Mikor vigyázatlan az ember leginkább? Szerin­tem különösen akkor, ha iszik. Minap láttam vala­mit, és nem vagyok képes hallgatni róla: eszembe jutott megint az a tragé­dia. Az a „stílusos". Markológép jelent meg lakóházunk közelében. Va­lamelyik építővállalaté le­hetett. Túrni kezdte a földet nagy kupacokba, majd teherautók jöttek, amelyeket megrakott. Kö­rülötte emberek dolgoztak, ők is a talajegyengetéssel foglalkoztak. De valami feltűnt a nézőnek. Mint valami röpgyülés­re, időnként összegyűltek a kubikosok egy közeli fánál. Az odatámasztott kerékpárok egyikéről, cso­magból fehér üveg került elő, amely körbejárt. IV tak belőle valamit a mun­kások, majd visszaballag­tak u dühösen sürgölődő markolóhoz dolgozni. Ott mozgolódtak körülötte, mint. .. akkor, régen, a hamvasztó építésének kez­detén. Ez a „röpgyúlés", amint megfigyelhettem, gyakran ismétlődött, ami­ből arra következtettem, hogy abban a fehér üveg­ben, ott a munkahelyen, aligha ivóvíz lehetett Olyan katonásan, egyszer­re valamennyi jelenlevő nem sorakozik fel, nem hagyja abba a munkát a munkáscsapat, hogy ugyan­abból a fehér üvegből hozzálásson félóránként vizet inni. Nem tudom, mi volt a fehér üvegben. A fejem tenném rá, hogy víz nem. Igy tehát a saját kobakom máris biztonságban érez­hetem. A markoló körül dolgozgatókéról viszont nem mondható el ugyan­ez. Pedig a veszélyes gép mellettük mozog. Avval se tud számolni, hogy me­lyiküknek az elemózsiás pakkjában lapul egy-egy fehér üveg. Benne a vigyázatlanság, esetleges okozójával. Kaczúr István Szak­tanfolyamok A Kiosz Oktatási és Szak­mafejlesztési Központ Sze­gedi Kirendeltsége a közeljö­vőben a következő szaktan­folyamokat indítja; videofel­vétel-készítő, számítástech­nikai műszerész, pedikűr, manikűr, frissítő masszázs, alapfokú szabás-varrás, filmnyomó és szitakészítő, valamint nemzetközi gép­járművezető (TIR). Felvilá­gosítás és jelentkezés; Sze­ged, Horváth Mihály u. 3. I­emelet 6-, telefon: 13-984. (X) Kazánkezelő tanfolyam in­dul 1990. január hónapban kazánfűtő képesítéssel ren­delkezők részére a GTE Sze­gedi Szervezete szervezésé­ben. A tanfolyam elvégzése 30 to/h teljesítményű kazá­nok kezelésére ad jogosít­ványt. Jelentkezési nyomtat­vány átvehető az MTESZ­titkárságon (Szeged, Kígyó u. 4- I- em. 11.). Jelentkezési határidő 1989. október 20. Az MTESZ Csongrád Me­gyei Szervezete szeptember —október hónapban a követ­kező tanfolyamokat indítja: gépkezelői és IBM PC—DOS tanfolyam, — hálózati ope­rációs rendszer használata kezdőknek és haladóknak, — BASIC-programozás az IBM XT-n, —, szövegszer­kesztés — táblázatkezelés. Jelentkezni lehet szeptember Végéig Virosnénál a 11-511­es telefonszámon Jogatanfolyam indul dél­után 5 órától a Bartók Béla Művelődési Központban Csá­szárné Benke Mária vezeté­sével. Jelentkezni lehet a helyszínen. Emberközpontú építészet címmel nyílik kiállítás dél­után 6 órakor az Észak-nia­gyarországi Tervező Vállalat (Miskolc) építészeinek ter­veiből, fotóiból, makettjei­ből a Bálint Sándor Műve­lődési Házban (Újszeged, Odesszai krt. 42). A kiállí­tás egy hónapig tart nyitva, ez idő alatt iskolásoknak és előre bejelentkező csopor­toknak videofelvételeket ve­títenek. Jelentkezni lehet a 17-781-es telefonon. Délután fél 6 órakor a Juhász -Oyula Művelődési Házban,'a Volán klubjában beszélgetés lesz Miklós Ká­roly művezetővel, az MSZMP kongresszus megválasztott küldöttjével. HOLNAP Napközis Nevelók Klubja délután fél 6-kor tartja el­ső foglalkozását az Úttörő vizitelepen, rossz idő esetén a Zrínyi általános iskolá­ban. A Szociáldemokrata Ifjú­sági Mozgalom alakuló ülést tart nyilvános fórummal szerdán este 6 órakor a JATE Károlyi Mihály Kol­légiumában (Kossuth Lajos sgt. 72,13). Kémiai előadást rendez a Magyar Kémikusok Egye­sülete Csongrád Megyei Csoportja délután 4 órai kezdettel a SZOTE dékáni tanácstermében (Zrínyi utca 9.), ahol Prof. Marcial Mo-v reno-Manas (Autonóm Egye­tem, Barcelona, Spanyolor­szág). Fémkatalizátorok használata szerves szintézi­sekben című, angol nyelvű előadását hallhatják az ér­deklődök. Raffay Ernő országgyűlési képviselő este 7 órakor vár­ja választóit Tápén, a Mű­velődési Házban, a Magyar Demokrata Fórum szervezé­sében. Country klub lesz a ta­nárképző főiskola klubjában este 8 órától. Citeraiskola indul kezdők­nek és haladóknak a Me­gyei Művelődési Központban (Közép fasor 1—3.). Gyer­mekek és felnőttek jelent­kezését váriák. A képzés idő­tartama 3 hónap. A foglalko-. zásokat szerdán délutánon­ként 4 órától tartják. Jelent­kezni lehet szeptember 22-ig az 53-144-es telefonon, vagy személyesen. KONDI­TORNA Tartásjavító és kondicio­náló testnevelés indul a Tömörkény István Gimnázi­umban kicsiknek — így pél­dául óvodásoknak — és na­gyoknak egyaránt. A fog­lalkozásokra határidő nél­kül folyamatosan lehet je­lentkezni az iskolában ked­di és csütörtöki napokon délután 5 órától. - Nem csodálatos érzés, hogy végre már nem kell törődnünk az árcédulákkal? DÉlMA6YAR0RSZfl6 Politikai napilap Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Bőié István, Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársasag útja 10., Sajtóház 6740. — Telefon: 24-63.3. — A laput nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Llolizelheló a postahi­vataluknál és kézbesítőknél. ElőFizetési díj egv hónapra 101 Torinl. — ISSN 0133—025x

Next

/
Thumbnails
Contents