Délmagyarország, 1989. szeptember (79. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-15 / 218. szám
8 1989. szeptember 14., csütörtök Új csapatban Tudjátok meg, már több mint egy hete járok iskolába. Namost, az iskola az sokkal nagyobb az óvodánál, meg itt osztályunk is van. Meg tanító nénink is. Ha szepet rajzolunk, kirakja a falra. Ad piros pontot, és feketét. A Karesz összefirkálta Edina füzetét, ő kapta volna az első fekete pontot, de a taiiitó néni azt mondta, mojt még nem ad, de legközelebb már az jár érte. Mert van próbaidő. Pistának kék, Mónikának sárga, Jocónak és Tímeának piros tolltartója van. Már majdnem mindenkinek tudom a nevét. Zoli a traktort, én meg a trolibuszt utánozom jól. A Duii Attila megkérdezte a tanító nénit, hogy milyen drukker, mert ö meg az apukája fradisták. De a tanító néni elmosolyodott, és azt mondta, hogy ó most egy egészen új csapatnak szurkol, de ezek nem fociznak, hanem írni tanulnak. Na, a Dudi Attila ezt már hem értette. Hát elmagyaráztam neki. Dal. Nagy LászM felvételei DM Röviden Hogy ne maradjanak munka nélkül Szeptember 15-én, pénteken lép életbe az a munkaügyi rendelkezés, amely szerint állami támogatással gyakornokként foglalkoztathatók azok a pályakezdő diplomás fiatalok, akik egyébként nem tudnának elhelyezkedni. A munkaügyi kormányzat ezzel az intézkedésével is azt kívánja elősegíteni, hogy a fiatalok ne maradjanak munka nélkül. Most, az elsó lepésben. a diplomások számára bevezetik a gyakornoki rendszert, amelyet a tervek. szerint — az anyagi lehetőségektől függően — a későbbiekben a fiatalok más rétegeire is kiterjesztenek. Csökken a felhőzet Előrejelzés az ország területére ma estig: Időnként csökken a felhőzet, dehoszszabb, napos időszak csak a déli, délnyugati országrészben várható. Gyenge eső, záporeső többfelé lesz, pénteken néhol zivatar is előfordulhat.. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 7, 12 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 17, 22 fok között alakul. A LOTTÓ 37. HETI NYERŐSZÁMAI: 45, 48, 57, 78, 90. Kiskerti növényvédelem PRÓBÁL A FIÜKÓRUS A Bartók Béla Művelődési Központ fiúkórusa hétfőn délután 4 órákor tartja ez évi első próbáját, ahova várják a régi kórustagok mellett a jó énekhangú általános iskolás korú fiúk jelentkezését is. PLAKATKIALLITAS Ma délután 5 órakor az ifjúsági ház Mini Galériájában Szuromi Pál művészeti író nyitja meg Varga Zoltán, Szegedi plakátok című kiállítását A tárlat hétfőtől péntekig 10-tól 17 Wóráig tekinthető meg. Nézőpont kérdése Egy magat&rtáskutató egereket tanít be arra, hogy meg kell nyomniuk egy csengőt, í»a ennivalót akarnak kapni. Egy hét r után azt mondja az , egyik egér » másiknak: „Ráneveltem ezt ssz alakot, hogy minden «.kálómmal, amikor megnyomom az orrommai a . csengőt, dobjon Ide nekem egy darab sajtot". Mi történik? MA Kémiai előadást rendez a Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád megyei csoportja ma délután 3 órakor a SZOTE dékáni tanácstermében (Zrínyi u. 9.), ahol Prof. Aede de Groot (Mezőgazdasági Egyetem, Kémiai Intézete, Wageningen, Hollandia) tart angol nyelvű előadást A rovarellenes szerek szintézise címmel. A Magyar Néppárt Szeged városi szervezete ma, pénteken délután 5—7 óráig tartja heti taggyűlését a Vörösmarty u. 3. szám alatti klubtermében. Téma: a Magyar Néppárt pedagógusnagygyűlésének tanulságai, előadó: Fábián Ferenc. HOLNAP A Magyarországi Szociáldemokrata Párt szegedi szervezete országos értekezletet tart délelőtt 10 órakor a szegedi MÁV Művelődési Házban (Rákóczi u. 1.). Ugyanott délután 4 órakor munkásnagygyűlést tartanak, amelyen részt vesz Király Zoltán országgyűlési képviselő is. A Magyar Demokrata Fórum szegedi szervezete holnap délután 5 órakor tartja taggyűlését az összes szegedi és Szeged környéki szervezet tagságának részvételével a JATE bölcsészkarának auditórium maximumában (Egyetem u. 2.). A szervezők minden MDF-tag részvételére számítanak. 1 MILLIÓ FORINTOS NYEREMÉNY K. J. és családja milliomos lett. Szegeden a Lenin körúti utcai árusnál kihúzták a Szuper sorsjegy 1 millió forintos főnyereményét: a szerencsés nap szeptember 13-a, délután 5 óra volt. Az OTP Mérey utcai fióküzletében vehették át a nyereményüket, illetve egyelőre értékpapírra és betétre váltották át. K. J. és felesége fizikai dolgozó. Két családjuk van. Szegeden laknak. Hőn szeretett vágyuk egy magánház. Nos, e pénzből talán már futja valahol a város környékén. A százezrek nem változtattak szemléletünkön, ugyanolyan szerényen fogunk élni, mint eddig — mondották. csibén kell kezdeni, fiacskám! VILLAMOSOK HELYETT BUSZOK A Szegedi Közlekedési Vállalat az l-es villamos vonal Széchenyi tér—Szeged pályaudvar közötti szakaszának felsővezeték-rekonstrukció ját . szeptember 17-én kezdi meg, és megközelítően három hét alatt végzi el. Ez alatt a villamosok a Széchenyi tér és a rókusi pályaudvar között közlekednek, a nagyállomás és a Széchenyi tér .között villamospótló autóbuszok járnak, melyekre a villamosjegyek érvényesek. (Átszállás a Széchenyi téren). A rekonstrukció alatti forgalmi változásokért az SZKV az utazóközönség, és a járművezetők megértését kéri, és felhívja a gépkocsivezetők figyelmét a pályaudvari és a Széchenyi téri autóbuszfordulók miatt kihelyezett új jelzőtáblákra. TRANSCOOP SHOP AJÁNLATA Olasz bizsu: kiipsz, kitűző 10 DEM-től — gyöngysor 20 DEM-tői — gyermekórák: 19 DEM-től — divatos női és férfi karórák 35 DEM-től — Szeged, Lenin krt. 40. (X) SZEGEDIEK TtiBINGENBEN A középkori alapítású egyetemi városban, Tübingenben rendezték meg a X. Nemzetközi Malakológiai Kongresszust. A résztvevők létszáma és az előadott témák sokfélesége felülmúlta az eddigi hasonló rendezvényeket. A 42 ország kutatói között 10 magyar is volt. Szegedről Hornung Erzsébet, a JATE Állattani Tanszékének adjunktusa és Bá» ba .Károly, a JGYT Főiskola Biológiai Tanszékének docense vett részt a rendezvényen. VÁLTSÁGDÍJ A MEGVERT TURISTÁKTÓL Román határőrök — állítólag minden ok nélkül — súlyosan bántalmaztak kedden este, mintegy 30 turistát a biharkeresztesí magyar—román határátkelőhelyen — jelentette a lengyel televízió. Az esetet román részről még nem erősítették meg. Erről a lengyelek — Budapesten számoltak be. Elmondták: aromán határőrök leszállították őket a Bukarestbe tartó vonatról, elszedték útlevelüket, majd puskatussal megverték, könnygázzal támadták, a román határállomás várótermébe kényszerítették őket, ahol megint könnygázt engedtek rájuk. Végül szerdán reggel kitoloncolták őket Romániából, de előtte „váltságdíjat" szedtek be. Egyes lengyel turistákat a varsói híradás szerint budapesti kórházakban kezelnek, és az orvosi látleletek arra vallottak, hogy valóban puskatussal ütötték A kiskertekben több helyen jellemző a talajlakó kártevők, drótférgek, pajorok elszaporodása. Ilyenkor a konyhakerti növények lekerülése után az őszi talajfertőtlenítés elvégzése indokolt. Említésre méltó, hogy a' talajlakó kártevők mellett, egyéb talajszinten jelen levő rovarok számát is csökkenthetjük a szakszerűen végzett talajfertőtlenítéssel. Saját kertünk fertőzöttségéről betakarításkor, il'rüve ásáskor győződhetünk meg. Ha a talajmunkák során legalább 1-2 kártevő lárvát találunk négyzetméterenként, vagy a betakarított termés 3-5 százalékán rágásnyomok találhatók, a talajfertőtlenítést még az ősz folyamán célszerű elvégezni. Az alkalmazható egyik növényvédő szer a Basudin—5 G, mely készítmény jellemzője, hogy intenzív gázhatással rendelkezik, így a talajszemcsék hézagait kitölti. A légzórendszerük útján mérgeződő rovarok hamarosan elpusztulnak. Ahhoz, hogy a készítmény hatása a leghatékonyabban érvényesülhessen, egyenletes kiszórás, majd azonnali talajbedolgozás szükséges. A bedolgozás rrélyséee egyezzen meg a kártevők tartózkodási szintjével a gázosodáshoz nedvességre van szükség, ezért száraz időjárás esetén a terület belocsolása indokolt. A konyhakerti növények betakarítása során a már leszedett területeken a következő évi megbetegedések csökkentése érdekében a növényi maradványokat szedjük össze, és semmisítsük meg, azaz égessük, vagy ássuk el. A burgonyát, hagymát, káposztafélét, gyümölcsöt, szőlőt stb. tárolás előtt gondosan válogassuk át, hogy beteg ne kerüljön közéjük. A sérült és ütődött termést ayorsfagvasztasra külön tároljuk. A pince, kamra vagy egyéb tárolásra kiszemelt hely száraz, kellően szellőzött és hűvös legyen. Csak az említett szempontok szieorú betartása mellett lehet a betakarított termést biztonságosan elhelyezni a fogyasztásig. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szamóca , vegyszeres gyomirtása jó minőségben. évi két kezeléssel oldható meg. Az e célra kifejlesztett speciális készítmény. a Tenoran—50 WP mellyel az elsó kezelést kora tavasszal, a virágbimbók megjelenése előtt kell elvégezni, majd a másikat szüret után ősszel, szeptember hónapban. A gyomirtó szerből 60 grammot alkalmazzunk 100 négyzetméterre számítva. A nyár folyamán jellemző száraz időszakok különösen kedveltek a mezei pocok szaporodásának. A rágcsáló népességének alakulására a közelmúlt esős, és jelentősebb lehűléssel járó időjárási jellemzői sem voltak mérséklő hatással, így ez a kártevő most fokozott figyelmet érdemel. Kezdetben főleg a megrágott gyökérzöldségfélék hívják fel a figyelmet a mezei pocok betelepedésére, majd a fák környékén, füves területeken szembetűnő járatok jelzik a rágcsáló nemkívánatos látogatását. A kártevő még veszélyt jelent a kertek egyéb zöldségféléire is, s az ősz folyamán a fertőzések további emelkedése várható. Ellene a házi kertekben is engedélyezett Redentin—75 nevű csalogató tulajdonságú készítmény javasolható, melyből egyenletesen néhány szemet szükséges a járatok környékére kiszórni. A későbbiekben jellemző, hogy behúzódnak a tárolóépületek helyiségeibe,. vermekbe, sok bosszúságot okozva. Fontos azonban tudnunk, hogy ez esetben is használhatjuk az említett, csalogató hatású irtószert. A fertőzött tárolóhelyeken kis tálkákba kihelyezve, megfelelő hatással irtja a mezei pockot, de az egyéb esérféléket is. Védekezésük akkor a leghatékonyabb. ha a méreganyagot 3-5 naponként cseréljük. Csongrád Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás KIÁLLÍTÁS Cs. Pataj Mihály szegedi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a pécsi képcsarnok Ferenczy-termében. Alföldi tájak, csendéletek és az óousztaszeri ásatások által ihletett 35 alkotást tekinthet meg a tárlatlátogató szepember 21-éig. MENEDZSERKÉPZÉS Menedzserképző-tanfolyamok (SKR-kurzusok) indulnak ősszel Szegeden. Felvilágosítás, jelentkezés a (62) 26-120 telefonszámon, 16 óra után, Bálint Juditnál. (X) . DELMA6YAR0RSZA6 A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Bőié István, Szávav István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja KI.. Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Iga/gatő; Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint. - ISSN 0133-025*