Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

7 1989. július 1., szombat ív.;.' magazin [DM SIMÁI MIHÁLY körmenet féllábon egy cseresznyefa lassún rakotton jődögél s véle a csizmás almafák véle egész Békés megye fürtök kalászok jegenyék házak kocsik lovak tanyák surmók tündérek cimborák követik a cseresznyefát én meg követem mindjüket és megkövetem mindjüket magamhoz ölelném sorra mind hisz ők az ifjúság késő hiába csak vonulnak visszahozhatatlanul kört körre ír a körmenet mögöttem dobognak de én is mindiglen mögöttük megyek kört körre ír a Körmenet ók utolérnek de nekem már elérhetetlenek „Az irányítás gyakorlatilag dilettáns" Az olasz design KIÁLLÍTÁS A BUDAPEST GALÉRIÁBAN. RiiiPl^ (Kr I > i T Karosszék, tervező: Giotto Stoppino, gyártja: Rossi di Albizzate S. p. A Szerencsétlennek tűnik a design hazai térhódítása. Már a fogalom jelentéstartalmának átültetése is gondot okoz. Legkézenfekvőbb volt annak idején egyszerűen formatervezésnek fordítani a szót. S ezzel megpecsételődött a design sorsa. Pedig ez a fogalom eredetileg — s világviszonylatban ma is — a műszaki és művészeti tervezés egészét magában foglalja: az ötlettől a megvalósulásig, mi több, a fogyasztó véleményéig. Nem véletlen, hogy a Budapest Galéria Olasz design című kiállításának megnyitója kapcsán éppen ezek a gondolatok foglalkoztatták a szakmát. Milyen is az ipari formatervezés avagy a formatervezés ipara hazánkban? Ha az olaszokéval vetjük össze, a kép meglehetősen lehangoló. Nálunk az ipar s a tervező kölcsönös fenntartással viseltetnek egymással szemben. S a leglényegesebb: nem illeszkedik bele mindennapjaink világába. Adolfo Guzzini és Corrado A roldi. a milánói Olasz Formatervezési Szövetség tagjai szerint korunkban a design nem csupán gazdasági, művészeti, politikai kérdés, megjelenése valóságos kulturális forradalmat jelentett. Az olaszok ezt az elsők között ismerték fel. Formatervezésükre az egész világon ugy tekintenek, mint példamutató sikerre. Minőség, tartósság, használhatóság, esztétikum, szolgáltatás jellemzi magas színvonalon. Mindebből ízelítőt kaphatunk a kiállításon. Arra látunk példát, miként alakíthatja át életünket, miként szolgálhat mindannyiunkat e tervezési szemlélet. A lakberendezéstói a háztartás eszközrendszeréig mindenre találunk példát. (A bemutatkozást természetesen megkötötték a lehetőségek. így aztán apróbb, ám annál jellemzőbb tárgyakat állítottak ki.) Mi az, ami a mindennapi szemlélőt legelőször megragadja? A tárgyak nem mindennapi esztétikuma. A székek, az asztalok, a háztartás tárgyai a szemnek tetszetósek. Mindegyiket nagyipari módon állítják elő kiváló Ventillátorok tervező és gyártó F. Trabucco és M. Vecchi minőségben, a mindennapok számára. Tehát nem méregdrága egyedi termékek. hanem elérhető árú használati eszközök. A kiállításon kicsiben tetten érhető az olasz design filozófiája is. Sajátossága visszanyúlik az ókori művészeti felfogás világába. Az olasz szépségideál ugyanis mindig az emberi harmóniát állította a középpontjába. Eszménye a kiegyensúlyozottság, az arányosság. Nos. a legmodernebb ipari —technikai—művészeti gondolkodásmódot is meghatározza mindez. Eszményképe az emberi szépség, amelyet átvetít a tárgyak tervezésébe. Mert tudja jól: ezek között a tárgyak között élni boldogság. ERDŐSI KATALIN — Fél éve sincs, hogy lemondott művelődési miniszterhelyettesi tisztéről. Akkor egy interjúban komoly kifogásokkal illette a minisztérium szervezetét, az ottani bürokrácia szellemét. A legutóbbi kormányátalakításkor az Ön neve is fölmerült. Gondolt-e arra, hogy visszamegy oda dolgozni? — Ezzel a gondolattal nem foglalkozom. Ez'semmilyen konkrét formában nem jött szóba, csak a Reform című újság véleménykutatása során gondoltak néhányan rám. — Ön elég sokáig dolgozott á minisztériumban. Biztosan vannak elképzelései, hogy mit kellene megváltoztatni. .. — Magyarországon átfogó kormányzati reformra van szükség, nemcsak a Művelődési Minisztériumban, hanem a kormányzati tevékenység egészében. Egy társadalomban. ahol nem a szigorúan centralizált irányítás az egyedül lehetséges forma, a társadalmi önszerveződéseket. autonómiákat figyelembe vevő, az alulról jövő kezdeményezéseket segítő, azok kibontakozásának föltételeit biztosító irányításra kellene orientálódnunk. Ez az irányítás egésze szempontjából szemlélteti, munkamódszerbeli és szervezeti—szerkezeti változást kell. hogy jelentsen. A pártállamiitevékenységgel összefüggésben beidegződött az. hogy egy dirigista típusú irányítás van, ahol az irányítók maguk a hozzájuk tartozó alrendszereket, sőt még az ott dolgozó egyéneket is közvetlenül be akarják szabályozni. Ezen kívül úgy gondolják, hogy ennek a központi irányításnak és szabályozásnak nagyon aprólékosnak és mindenre kiterjedőnek kell lennie, hogy az alárendelt intézmények és az alattvalók nehogy véletlenül eltérjenek valami központi ideától. Ez egy erősen centralizált, totalitáriánus rendszer sajátossága, amivel szakítani kell. A másik az. hogy nálunk sajnos nem fejlődött ki a weberi értelemben vett szakbürokrácia. Az irányítás gyakorlatilag dilettáns. Nincs szakszerűen felkészülve azokra a feladatokra, amelyeket mondjuk égy minisztérium keretei között kell ellátni. Ezért az egész működés szakszerűtlen. — Az irányítás legkülönbözőbb területei, posztjai lesznek így átválthatók. — A funkciók nincsenek semmifajta kvalifikációhoz kötve, hanem megbízhatósági szempontok szerint választják ki az egyéneket. Ezért fontos lenne, hogy szakszerű irányítás alakuljon ki. Ennek föltétele lenne olyan államigazgatási, jogi szervezési ismeretek elsajátítása, ami ma hiányzik. Harmadrészt. »az apparátus túlduzzasztott. Ez összefügg a centraliBESZELGETES GAZSÓ FERENCCEL zációs törekvésekkel. Az apparátus saját maga számára is sok munkát termel; az egyik főosztály a másiknak. a harmadiknak, a sokadiknak gyártja az előterjesztéseket, terveket, javaslatokat, aktákat, miközben az egész el van szakadva attól a területtől, melyet irányít. Nincs szerves kapcsolat az irányítás és a működtetett terület között. Ez a bürón belüli feladat teljesen leköti az energiákat, a gondolkodásmódot. Kialakul egy sajátos, kicsinyes, befelé forduló hüró-szemlélet. Ez azt eredményezi, hogy nincs rezonancia a külső hatásokra. így az irányítottak körében bizalmatlanság alakul, az irányítók részéről pedig egy stresszhelyzet, mert azt érzékelik. hogy azőegész tevékenységüket bizalmatlanul fogadják. Ez az egész mechanizmus akcióképtelenné teszi az irányítást. — Ön azért elég sokáig vezető volt ebben a büróban. Nem próbált változtatni rajta? — Természetesen próbáltam, de ez egyetlen egy minisztériumban, annak egy területén nem képzelhető el. Ugyanis nem egy-egy minisztérium működik így. hanem az államigazgatási tevékenység egésze. Ez meghatározza, hogy milyen típusú embereket lehet kiválasztani, kik hajlandók ebbe belemenni. Másrészt ne felejtse el, hogy az állami vezető a munkatársak megválasztásában abszolút nem volt szuverén, mert ezek nagy része párthatáskörben volt (párthozzájárulás nélkül sem felvenni, sem elbocsátani nem lehetett senkit), másrészt pedig a büróban hallatlanul nagy belső szolidaritás alakult ki. Egy létszámcsökkentés vagy bizonyos jogok leadása például óriási ellenállásba ütközik. — Ezt a hivatali magatartást éreztem tavaly, a diáksztrájkokkal kapcsolatban. Ekkor minden minisztériumi tisztviselő maximális egyetértéséről biztosította a diákságot, de semmi konkrétumot nem mondott. Hogyan élték meg.Önök ott ezeket az időket? — Az én véleményem — és ez megegyezett sok munkatársaméval —, hogy itt tökéletesen akceptálható és akceptálandó követelések fogalmazódtak meg, amelyekre a minisztériumnak pozitívan kellene reagálni. Akik ide jöttek, azok nem megszorítottságból, hanem meggyőződésből mondták azt. hogy ezekkel egyetértenek. Ám az egész szervezet működése olyan, hogy nagy késlekedéssel, töredékesen, a büró keretei között lejátszott kompromisszumok alapján próbál aztán Hol az a stafétabot? Az én ifjúkoromban, a hatvanashetvenes években még gyakran emlegették a stafétabotot, melyet majd egyszer, ha kiérdemeljük, átadnak nekünk. Ilyenkor mindig vigyorogtunk kicsit, zavartan és hitetlenül, mert az íikkori vezetők ilyen különös metaforákkal éltek, de azért hittük is: egyszer tényleg eljön a mi időnk, magunk dönthetünk saját sorsunkról, és talán jobban is csináljuk a minden poszton megbízhatóknál, a rengő tokájú, suk-sük nyelven beszélő, papírról is nehezen szótagoló szónokoknál. A mi nemzedékünk, leszámítva néhány akarnokot, aki tehetségét megbízhatósággal pótolta, nem óhajtott vezető lenni ebben a stafétabotot meg mindenféle jövőbeli jól ígérgető rendszerben. De minket sem óhajtottak: pusztán korunknál fogva gyanúsak voltunk, pesszimisták, Nyttg'atmajmolók, potenciális ellenforradalmárok. Pedig mi is olvastuk Marxot, komolvan vettük a szocializmusban rejlő lehetőségeket, és mindig reménykedtiink, valahol messze, odafent azért önzetlen, hazájukat szerető, képzett, sőt: hölcs emberek is vannak, s a vályúk előtti nemtelen tülekedés csak a középkáderek bárdolatlan mohóságát tükrözi. Ezekben az években, s még később is, az orwelli gondolatrendőrség éberen működött, de többnyire kesztyűs kézzel hánt velünk. Az acél ka rmok csak ritkán szúrták át a. bársonykesztyűt. De azért tudtuk: mindig készenlétben állnak a karmok. melyek elhárítják az imperializmus aknamunkáját, a diverzánsok cselvetéseit, a másként gondolkodás bűnös eretnekségeit. Sokszor mi magunk voltunk saját legéberebb gondolatrendóreink, s amikor a politikusok leintették az írókat, tudósokat, akkor úgy véltük. ez velük született előjoguk. Náluk volt az a bűvös stafétabot, vagy talán varázspálca, mellyel rámutattak a kékre, és azt mondták: Zöld. Es mi megpróbáltuk elhinni, hogy a színvakoké a jövő. A nagy, össznépi helybenjárás korszaka volt ez, csak a stafétabot vándorolt ide-oda rejtelmes és logikátlan módon. Versenyt hirdettek, de közismert volt a végeredmény, hát senki sem futott. Aztán ez a sporthasonlat is jobblétre szenderült, azt a bizonyos stafétabotot talán eltemették a régi harcosokkal. Nem is kérdeztünk rá. Megszoktuk, hogy vezetőink nálunk képzetlenebbek, ostobábbak: mi legfeljebb tolmácsoltunk, nekik, kissé pironkodva, ha szánalmas felszólalásaikat nemzetközi fórumokon kívánták előadni. Most már tudjuk, hogy soha nem is létezett stafétabot. Ezért hát a mostani fiatalok már ennek illúzióját sem kaphatják meg. Vagy ha mégis megvan ez a kultikus tárgy, hát ugyancsak égetheti áz örökösök kezét. Kapkodjon utána, aki megirigyelte a kényelmes helybenfutást. SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER erre hivatalosan reagálói. Ezek a kompromisszumok aztán a kívülállókban — ebben az esetben az egyetemekben — azt a benyomást keltik, hogy rossz taktikáról van szó, a hivatal nem is akar változást, legfeljebb csak szavakban engedményeket tesz. Ezt a legjobb emberek élik meg legnehezebben, ók mennek el leggyakrabban, s ott marad a kevésbé használható, vagy épp haszontalan. — Azokban a napokban megjelent nyilatkozatában Czibere Tibor, az akkori miniszter elég furcsa logikával azt mondta, hogy a követeléseket teljesen jogosnak tartja, de „természetesen több pénz nincs". Meg sem próbálta kormányzati pozíciójának javítására kihasználni azt a tömegnyomásJ, ami mögötte volt. — Itt az a nehéz helyzet van. hogy egy miniszternek nyilvánvalóan kormánytagként kell viselkedni. Ugyanakkor a kormányon belül el kell érnie, hogy az általa képviselt terület igényei a kormányzati politikában helyet kapjanak. A nehéz helyzet akkor adódik, amikor egy miniszter ezt nem tudja elérni — mert gyenge, vagy nincsenek partnerei —. de mint kormánytag, kifele magára vállalja egy olyan álláspont képviseletét, amellyel nem ért egyet. Ilyenkor, szerintem, az egyetlen konzekvens magatartás a lemondás. Az a baj, hogy a minisztériumi vezető emberek azt a konzekvenciát nem vállalják,.hanem kifelé eljátszanak egy szerepet, s ezzel olyan helyzetbe hozzák magukat, hogy többé már nem is partnerek, alulról nem kapnak támogatást. így aztán érdekérvényesítő szerepük még kevesebb lesz. — A minisztérium legfrissebb ügye a felvételi botrány. Némelyek úgy vélik, hogy ezt — bosszúállásként vagy az új miniszter kompromittálására — megszervezték... »- A dolgot nem ismerem közelről. Nem gondolom, hogy ez közvetlen kapcsolatban van a miniszter belépésével, hiszen ő még meg se melegedett a székben, amikor ez kirobbant, s egy ilyen dolog előkészítése hosszú folyamat. — Alapvető kérdés az egyetemek autonómiája is. Egyes elképzelések szerint az egyetemek nem az MM, hanem az Országgyűlés felügyelete alá tartoznának. — Ha egyetemi autonómiáról beszélünk. akkor itt nem a felügyelet kérdése a lényeg. Azt kell egészen precízen körülhatárolni, hogy mi ennek az autonómiának a tartalma. Úgy gondolom, szakmai tekintetben az egyetemnek teljes önállóságot kellene élveznie. Csak bizonyos kimeneti követelményeket kellene meghatározni, de én ennek az ellenőrzését is a ..felhasználók" felől közelíteném még. A gazdasági ügyeknek valamilyen módon a minisztériumhoz kell tartozniuk. Annak például, hogy milyen normatívák szerint kell meghatározni a költségvetési keretüket. A nemzetgyűlési felelősség ebben nem felügyeleti, hanem normatív típusú. Tehát garantálni kellene az autonómiát egy felsőoktatásról szóló, magas szintű jogszabályban. Másrészt gondoskodni kellene arról, hogy a költségvetésben külön fejezet tárgyalja a felsőoktatást. — Szegeden merült föl mostanság a közép-európai egyelem gondolata. Egy lépéssel tovább gondolkozva eljutunk az európai egyetemek ideájúig• — Nekem tetszik ez az ötlet. A magyar felsőoktatáson ez nagyon sokat lendítene. Kialakulhatna egy olyan típusú egyetem, amely nem a magyar bürokratizált struktúrába illeszkedik, hanem új képződményként új elveken alapul, amely az európai egyetemekhez közelebb állna. S ennek lenne transzfer hatása is: ezt a meglehetősen nehézkes magyar felsőoktatást valamilyen belső reformra inspirálná. MÁROK TAMÁS