Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

5 1989. július 1., szombat DM1 mqgqzin • * Ötvenhat Szegeden Lehetetlen bizonyítani, hogy valami nem történi meg. Az ugyanis, hogy valaki nem látta, nem hallotta, nem zárja ki, hogy más nem látta, hallotta. Ezért rendkívül fontos, hogy egy-egy eseményről minél több szem- és fültanút hallgassunk meg Forráshiány Különösen szükséges ez. ha az adott eseményről nincs vagy fogyatékos a forrásunk. Már pedig Szegeden 1956 október végi, november eleji történetének írott dokumentumai nagyon hézagosak. A Délmagyarország három napon át (október 27-én. 28án, 29-én) nem jeleni meg, előtte is. utána is csak csökkent terjedelemben. olykor egyetlen oldalon, s az elmúlt napokról alig vagy csak elnagyolva adott számot. A történetírás számára a legfontosabb forrásanyagot a megtorlás során a nyomozó hatóság fölszólítására készített vallomások tartalmazhatják — még ha nyilvánvalóan eltorzítva is. Magam pí. 1957-ben legalább háromszor leírtam még friss emlékeimet: miben vettem részt, mit láttam napról napra amaz emlékezetes tizenkét napban. Az elsőt — úgy emlékszem — nagy-, szombaton délután a Csillagbörtön külön cellájában a saját (bűnjelként velem együtt behozott) írógépemen kopogtam le; valószínűleg ez a legterjedelmesebb, legrészletesebb és még leghitelesebb beszámolóm. Utána valamikor augusztusban a tököli internálótáborban. majd szeptemberben ismét Szegeden a rendőrség ötödik emeleti fogdájában íratták velem. Magam is roppant kíváncsi vagyok, hogyan emlékeztem akkor, s e három vallomásom összehasonlításának milyen tanulságait lehet ma levonnom. Június 12-én levélben kértem dr. Barna Sándor rendőr ezredest, megyei főkapitányt, tegye lehetővé, hogy másolatban megkaphassam vallomásaimat, és velük frissíthessem föl a több mjnt három évtized alatt természetesen megkopott emlékezetemet. De szükség van atelügyj hatóságoknál feltehetően még őrzött többi nyomozati anyagnak is a kutatás számára hozzáférhetővé tételére. Remélhetőleg csonkítatlanul. hiánytalanul hozzájuk jut majd a kor történésze. De ez sem teszi fölöslegessé a mai visszaemlékezések gyűjtését. 56 történetének hiteles megírásához a források gyérsége miatt a szokottnál is nagyobb jelentősége az oral historynak, a szóbeliségnek, a kortársi viszszaemlékezéseknek. Ámde tudnunk kell, hogy ezeknek törvényszerű, lélektani fogyatékossága a rostálás, az átértelmezés és az időrendi zavar. Az emlékezet korlátai Megírta már Miks-záth Kálmán, Anatole Francé, Tóth Béla, Juhász Gyula Sir Walter Raleigh-nnk (1552- 1618) nevezetesesetét. 1603ban I. Jakab elleni összeesküvés vádjával a Towerba zárták. Olt írta Világtörténetét. Juhász Gyula szavaival folytatom: „Ez a szerencsétlen férfiú valami jelentéktelen csetepaténak volt szemtanúja, amelyet másnap minden egyes tanú másképpen mesélt el neki, és ö is másképpen emlékezett az esetre, mint ahogy a szereplók és a szemtanúk elmondották. Erre már Walter Raleigh-ban is fölébredt a történeti kritika és szkepticizmus szelleme, és a Világ közönséges históriájá-t, ahogy a mi jó öreg Gvadányink az Allgemeine Weltgeschielité-i fordítja, szépen kihajította a rácsos ablakon, mert mit tudunk mi arról, amit nem láttunk, ha arról, amit tulajdon két szemünkkel szemléltünk, sem tudunk semmi bizonyosat." A kővetkező hetekben, hónapokban meg fognak szaporodni a visszaemlékezések 56-ra. a szegedi eseményekre is. A történeti hitelhez nélkülözhetetlen egyrészt a különféle elemzések szembesítése, másrészt ellenőrzésük a bármi fogyatékos egykorú forrásokkal. Hogyan halt meg Schwartz Lajos? Itt van például a tüntetések egyetlen szegedi áldozatának eséte, amelyről már a Délmagyarország és a Csongrád Megyei Hírlap június 17-i számában tohb szemtanú vallomását olvashattuk. A magamemékeivel addig nem akartam előállni, míg említett rendőrségi vallomásaimmal nem vetem össze őket. De nem szeretném. ha a tévedések addig is elterjednének. így — kérve mások véleményét is — elmondom a magamét. t Valahol a színház táján csatlakoztam október 26-án délelőtt az egész uttestet elfoglaló szélességben hömpölygő tömeghez. Az első sorban — villamoskalauzok, munkások, fiatalok közt — menetelt Baróti Dezső, a tudományegyetem rektora, Korpássy Béla, az egyetem dékánja. Nyíri Antal, a bölcsészkardékánja. Hozzájuk csatlakoztam. Nem a színháznál jutottunk a Széchenyi térre, mint Köles József emékezett. hanem a pártbizpttság (a mai Sajtóház) előtt elhaladva, az Arany János utcán át a Takaréktár utca felől. Nem igaz, amit vádként hangoztattak, hogy a tanácsházát akartuk volna elfoglalni vagy a szovjet emlékműveket ledönteni. Egyszerűen Szeged főterén, ahol 1848 óta minden nagy esemény történt. s.ahol a legtöbb emberhez lehet szólni, tüntetni akartunk a nemzeti függetlenség és demokrácia mellett, a sztálinizmus ellen. Amikor az utca torkolatába értünk. láttuk, hogy a téren, a villamossíneken túl fegyverrel a kézben katonai sorfal áll. Az első sorban, hátat fordítva a térnek, a sorfalnak, kezünket összefogva, csatárláncot alkotva megpróbáltuk megállítani a menetet. Sikertelenül, mert a nagy zajban már tíz méterre sem hallották a kiabálásunkat, így a hatalmas tömeg a tehetetlenségi erőnél fogva szorított bennünket is egyre hátrább a sorfal felé. Nem láttam, tehát nem állíthatom. • hogy nem történt meg, de teljesen valószínűtlen, hogy Schwartz Lajos virágcsokorral, zászlóval a kezében a sorfal felé tartott volna. Az pedig biztosan nem felel meg a valóságnak, hogy a vezénylő tiszt pisztollyal lőtte volna le. Akkor a mellébe kellett vona kapnia a golyót. A sortűz eldördülésekor én a sarki épület műkólábazptának a gyógyszertárhoz legközelebb eső beugrójába húzódtam, háttal támaszkodva, immár teljes biztonságban. Amikor elhallgattak a fegyverek, és a földön fekvők fölugrálva menekülni kezdtek, két lépésre előttem feküdt hanyatt, hamuszínű arccal, két kezét melle fölé emelve, öklét összeszorítva Schwartz Lajos. Vért nem láttam, innen tudom, hogy hátába kaphatta a golyót, s vére csak később szivároghatott ki teste alól. Én még vártam. Láttam, hogy valaki egy nőt, akinek a szoknyája hátul csupa vér volt, a vállán bevisz a túloldali kapu alá, ahol most az OTP megyei igazgatóságának bejárata van. Megdöbbentem, amikor végre elhagyhattam födözékemet, és az Arany János utca felé szaladtam: ott a fölvonulók a hangzavarban mit sem hallottak a sortűzból, s továbbra is előre akartak nyomulni... Csak mikor már többen odaértek a.sor elejéről. akkor terjedt el a hír. akkor fordult meg és oszlott szét a tömeu. A Délmagyarország október 3(í-án ezt a hivatalos közleményt jelentette meg: „Schwarcz Lajos, aki a fölvonulók élén haladt, a Takaréktár utcában sortűz következtében kapta a halálos sebet. Pénteken géppisztolylövések következtében három könnyebb és egy súlyosabb sebesülés történt." A Szegedi Kenderfonógyár ifjú munkását 31-én. szerdán délelőtt katonai gyászpompával temették el a rókusi temetőben. Nevét akkor s azóta is hibásan írták. Az anyakönyvek tanúsága szerint Schwartz Lajos Szegeden született 1938. április 6-án, Apja is Schwartz Lajos volt, anyja Kurai Erzsébet, és az Árvíz u. 45. sz. alatt laktak Abban a kérdésben, hogy célzott lövéstől vagy visszapattanó golyótól halt-e meg. nem tudok állást foglalni — ez szakértők dolga. Mindenesetre az események után kevéssel, 1957. március 20-án F. Nagy István Feljegyzések a szegedi ellenforradalom napjaihói című cikksorozatában ezt írta: „Senki sem tudja, hogyan történt. Lehetetlen megállapítani, hogy a katonák egyike vagy más valaki megbillentette puskája csövét az emberek felé." Ma erre emlékszem. Ha megkapom a belügyi szervektől egykorú vallomásaimat, azokat is a történeti kutatás rendelkezésére bocsátom. PÉTER LÁSZLÓ APÁTI MIKLÓS PAPP GYÖRGY METSZETE Farkasréti strófák i. Egyidejűleg pusztul a test. s amiben Ititt ama lélek, csigaháztalan éltél, de így is jó lehetnél még menedéknek. II Elsietett gyöngybetűiddel írhattad volna még. amit diktál Isten az ember pirosló fülébe dús levegőn, kinn a csodakútnál. III. Mosolyos arccal hitegettél: nem reményteli s nem is reményes az. amit hiszünk, hittelenül, semmilyen csillag se örökkön fényes. IV. Nem vagy magad, míg el nem temetünk, vörösbort koccintunk össze, mi néhány hív, de híg maradék, kiömlünk mi is melléd a földre. V. . Strófák a sírra — az élők holt virága, nincsen képem a képes beszédhez, áll-e vigyázzban a század? vagy mindent megért, de semmit sem érez? Perc-emberkék dáridója Szeged elegáns szállodájának éttermében néhány hete történt a következő eset. Kanadai üzletember feleségével és magyar vendéglátóival vacsorázott itt. Természetesen meg akarta kóstolni a badacsonyi bort. Volt is erről a borvidékről palackozott kéknyelű. Szürkebarát, rizling persze nem. Hozta a pincér a palackot, bontogatta és letörte a nyakát üvegiparunk szilárd termékének. A történtek után az éttermi alkalmazott meglehetősen tanácstalan lett. A magyar vendég segítette ki: „Talán vissza kellene vinni az üveget és újat bontani!" Az óhaj legalább részben teljesült. A pincérünk kudarcának bizonyítékával eltűnt a lengőajtó mögött. Öt perc múlva ismét előlépett. Most már kancsóban hozta a badacsonyit. Átlátszó üzelmei persze gyanúsak lettek az óceánon túlról idelátogató üzletembernek. Ez az eset nem kelti jó hírünket a tőke egyik hazájában. Kb. ötven forintot takarított meg a vcndcglátóipari alkalmazott cégének ezzel a kisded játékkal. Megérte? Az aznapi kasszazárás talán fényesebbre sikerült. De ha ezzel a játékocskával csak egyetlen vacsoravendéget ijesztett el. már nem biztos, hogy kedvező a szaldó. A perc-emberkék dáridója évtizedek óta tart a magyar gazdaságban. Ennek a legfőbb oka a se nem piaci, se nem tisztán elosztásos állapot. Ez utóbbit Európa mértani középpontjához közel lehetetlen megvalósítani. Emlékezzünk csak az Aranycsapat külföldi útjairól hazahozott „szajréra". Aztán a nejlonharisnyaés orkánkabát-korszakra. Honfitársaink ezreit — azokat,akik könnyen lépték át a határt azokban a féltilalmas időkben — gazdagította meg a hazai hiány és divat. A nejlonharisnya-modell módosulása a későbbi időkben a számítógép, a háztartási robot, a videó, a mélyhűtő vagy éppen a mikrohullámú sütő. De nemcsak a külföldi beszerzés adott ziccereket a gazdagodáshoz, az egyetlen ötlettel való vagyonszerzéshez. Sajnos, a honi butikmodell sem egy egészséges gazdaság szülötte. Vegyük csak a sokszor alkalmazott receptet! Vásárolj csökkentett áron szövetet, varrasd meg be nem jelentett munkással! Kis üzletekben jóval az állami kereskedelem árai felett adhatod cl. Ennek a láncnak erős láncszeme: a magyar szövő- és kikészítóipar magas selejtszázaléka. A rontott anyagot fillérekért eladják, hogy a forintos veszteséget csökkentsek Mintsem hogy megsemmisítsék — Most perc-emberkék dáridója tart. De építésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk, Nagyot és szépet, emberit s magyart. (Ady Endre: A perc-emberkék után) esetleg „csupán" a márkanév, gyári image védelméért. A kis műhelyek, otthoni bedolgozók olcsóbban szabnak. varrnak kész ruhát is, mint az adminisztrációval, rezsivel, selejtszázalékkal agyonterhelt nagyüzemi szalagok. Itt a nagyüzemi bérszabályozás is „jótékony hatást" tesz. Hiszen az üzemben leszorított munkabérforintokon nem nehéz túltenni. A kis szériák vonzzák, a minden ötödik szembejövőn felfedezhető saját ruha pedig taszítja e tájon az embereket. Ne csak a „nagy halakról" essen szó! A gazdasági normák elsekélyesedésének korában a kisember is inkább hajlamos az ügyeskedésre. Ezek a helyzetek az egészséges folyamatokat is elfekélyesítik. Jó: a magántaxi engedélyezése és elterjedése. Rossz: az ágazaton élősködők elszaporodása. Kórház, vendéglátóipari egység, gyár portása — és még ki tudja, ki mindenki — kap „keresetkiegészítést", ha kizárólag ezt vagy azt a társaságot hajlandó értesíteni a kínálkozó fuvarról. Kétlem, hogy ez az egészséges verseny része. Szétzilált gazdaságunkban régóta élnek jól a perc-emberkék. Már nagyvállalatokat is tönkretehettek úgy, hogy ők a világot bejárhatták, szép kis vagyonkákat gyűjthettek. A pillanatlovagok viszonylag új terepe idehaza a politikai színpad. Nálunk a gyermekcipőben járó pluralizmusban ma túlontúl nagy szerepet játszanak az érzelmek. A jól felépített, végrehajtható programoknak alig van nyoma. Kétségtelenül: el kellett magunkat határolni a közelmúltunk megdöbbentő eseményeitől. katasztrofálisan hibás tervezeteitől. Csakhogy a tagadás közben alig gyűjtöttünk az uj felépítményünkhöz. az új házunkhoz, köveket. Divatszóvá vált mostanában az ország semlegességének emlegetése. Egyesek álmaiban ez az állapot akár egy-két éven belül elérhető. De mennyire kijózanító az az interjú, amit néhány napja a Magyar Nemzet (!) közölt. Diószegi István történész válaszaiból idézek: „Az ismert európai példák közös vonása, hogy a semlegesség egyetlen országban sem valósult meg egy ország saját elhatározásából." „Annak az esélye. hogy a Szovjetunió valamiféle kényszerhelyzetbe kerüljön, jelenleg a nullával egyenlő. A viszonosságon, a kompenzáción alapuló nagyhatalmi konszenzusról sem lehet szó, hiszen mit kapna a Szovjetunió annak fejében, hogy lemond egy olyan területről, amely szövetségi rendszerének a része." „Elgondolni is riasztó, hogy a magyar—román vitában jelenleg tartózkodó Szovjetunió majd- Románia oldalára áll. Pedig a választása egy semleges Magyarország és egy szövetséges Románia esetében nem lenne kétséges." Mennyiben nagyobb realitása van a katonai szövetségi rendszerek lassú elhalásának, mint az érzelmi alapokon megfogalmazódó, a rendszerelvű gondolkodástól idegen elképzelésnek: a magyar kiugrásnak? Sokkal. Bár az is nyilvánvaló, hogy messze még a kor, amikor a NATO és a VSZ kölcsönösen felszámolja önmagát. Alapjaiban hibás az az elképzelés is, hogy mi politikai változásainkért valamiféle jutalmul hatalmas pénzösszegeket kapunk a nyugati államnagybácsiktól. Méray Tibor a Hősök terén a gyászbeszédében hibáztatta azokat a tőkéseket is, akik pénzüket átadták a pazarló KeletEurópának. Brezinszky ugyancsak óva int a politikai alapon történő pénzszórástól. A tőke több évszázados tulajdonsága, hogy csak ott jelenik meg, ahol tartósan üzletet, profitot lát. Ehhez pedig nem a szólamok kellenek, hanem egy magasabb gazdasági teljesítmény. A politikai pluralizmus önmagában nem emeli munkakultúránkat, nem lesz általa több a szákmai műveltségből sem idehaza. A hordószónokok, érzelemgerjesztő publicisták elszaporodása, műveik burjánzása nem növeli az ország GDP-jét és anyagi jólétét. Ady életművében kevés olyan optimista verssorokat találunk, mint amit e cikk mottójául választottam. A második sor talán móg nem igaz jelenünkre. A harmadik és negyedik sor hitére viszont most, 1989 felezőpontján nagy szükségünk van. Gazdaságban és politikában kis hazánkban még igencsak tart a perc-emberkék dáridója. Hangulatuk azonban talán most már végre túljutott a tetőpontján. BOLE ISTVÁN