Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

4 l 1989. július 29., szombat flz ábrázolástól a kifejezés felé A szegedi tanárképző főiskola két volt hallgatójának, két, már nem is pályakezdő művésznek látható most, egyidőben kiállítása. A minden ízében vásárhelyi Csikós András, a Képcsarnok Gulácsy Lajos Termében rendezett bemutató jellegű kiállítást, míg Sinkó János festményei az ifjúsági ház Galériájában láthatók. Az egy — vagy az időeltolódás miatt már nem .s hasonlítható? — műhelyből tehetségükkel kiemelkedett művészek a pálya birtokbavételének két, egymástól igencsak eltérő útját választották. Csikós Andrást nemcsak azért illeti az első szó, mert pár esztendővel hamarabb indult, hanem talán azért is, mert ismertebb, kiforrottabb, befutottabb festő íiaitalabb pályatársánál. Csikósról az elmúlt másfélkét évtizedben sok mindent leirt a kritika, megmérettetett a szakma hazai és nemközi mérlegén — cs mindig súlyosnak találtatott. Az a fajta festői kifejezésmód, mely a századelő híres vásárhelyi piktúrájában gyökerezik, amelyet a megélt élmények és vállalt sors nitelesít, amely a konkrét alföldi tájélményeket sajátosan eredeti izekkel, egyéni tartalmakkal képes gazdagítani. Csikós András festészete azért lehet népszerű es keresett Japántól Amerikáig, mert úgy európai, hogy mindig őrzi —, s nemcsuk , sajátos tanya-temati kajában — a magyar vonásokat. Nem hódol be íollángoló nyugati divatoknak, viszont minden új festői eredményt — legyen az technikai vagy stiláris jellegű — beépített festészetébe. Ennek köszönhető gazdag fakturális játékossága, a festékfelhordás sokfélesége, a kompozíción b.élüli kontrasztok technikai kivitelezése stb. Mostani képcsarnoki bemutatója is arról győzött meg, hogy bár nem függetleníthetök a képek a kiállítóhely karakterétől, a kifejezetten eladásra ajánlott festmények is szakmailag kikezdhetetlenek, festőileg igényesek és változatosak. S még valami: vannak egytémájú festők a művészettörténetben. Olyanok, akiik egész életükben szinte kizárólag önarcképeket, virágcsendéleteket vagy enteriőröket festettek. Csikós is egytémájú festő. Csakhogy ő úgy készíti tanyaképeit, hogy tulajdonképpen önmagát festi, önéletrajzi naplót vezet. Összefügg ez azzal a pszichológiailag hitelesített ténnyel, hogy az ember élményeinek és személyiségjegyeinek döntő többségét gyerekkorában magába szívja. Csikós számára ez a közeg — egészen huszonéves koráig — a kishomoki tanyavilág volt. Csoda-e, ha anyanyelvi szinten ismeri minden részletét, „szófordulatát", alig észrevehető „tájnyelvi színeit". S ettől élnek rozzant, de emberléptékű és emberlényegű tanyái, ettől marasztalnak sáros barázdái, ettől villódznak hitelesen a visszamaradt belvizek vagy eső utáni tócsák üvegcserepei. Ettől telítődik ez a szűknek tetsző tematika végtelenül gazdaggá és kimerífhetetlenné. S ettől jelentős festő •Csikós András. Sinkó János más úton indult — a felület vibrációja vonzhatta, amikor érzékeny belső figyelemmel és kifinomult technikai biztonsággal a valóság vizuális élményeiből elindulva eljutott a személyiség 'belső tájainak fakturális hatásokban tetten érhető kifejezéséhez. Mostani kamanakiállitásán is fölfedezhetjük a valósághoz kötő köldökzsinórokat, hiszen a műtermi részlet a hajnali tájéLmény vagy a finom enteriőr kon karét elemekkel kapcsolódik a környezet valós motívumaihoz. Ám Sinkó többet szeretne: a valóságélményeket absztrahálva, átírva, a felület gazdag játékával szólni szubjektumának rezdüléseiről, élményeinek, indulatainak mozgásairól, vívódásainak sokféleségéről. Egyszerre figyel a múlt élményeire-értékeire, s mint egy speciális régész, igyekszik ezeknek a rétegeknek föltárásával példákat teremteni. Nem lehetnek véletlenek az olyan kép>címek, mint á Feltárás, az Emlék, a Gyűrődések, a Látomás. De hogy jelene ellentmondásaira is figyel, bizonyítja a Kitörés, az Erózió, a Metamorfózis. A kifejezés intenzitásához megtalálta az adekvát eszközöket, a kitakarásos és festékfúvásos módszert, mely leheletfinom felületeket kölcsönöz a képnek. S a visszafogott, mélytüzű színek — Izzásban, Álom stb. — a felszín alatti mélyrétegek szinte tektonikus erőit és lázadó emberi indulatait is sejtetni engedik. Az ábrázolástól a tiszta kifejezés felé halad Sinkó János festészete, olyan egyéni stílus felé — talán csak a mostani festészeti biennálén ls szép alkotással jelentkező Buhály József képiéi rokoníthatók az övével —, mely lehetőséget teremt számára az egyéniségéhez leginkább alkalmazkodó gazdag és mégis egygyökerű fes:öi életmű építéséhez. Máris jegyzett alkotója kell, hogy legyen nem csupán a szegedi, de a kortárs magyar festészet egészének. Ez a mostani tárlat biztos jelzőkaró, s egy újabb pályaszakasz kezdete. Sinkó Jánosnak érdekes és értékes mondanivalója van számunkra. Hogy nem adja könnyen, ez inkább erény, mint felróható hiba. Tandi Lajos üjándék Billy Grahamtöl iBilly Graham amerikai evangélista pinteken ellátogatott a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, és különleges oktatási segédeszközöket — ún. „ambu-bábukat" — bocsátott a magyarországi orvosi •képzés segítésére. Az egyetemi vezetés nevében Lapis Károly tudományos rektorhelyettes köszöntötte az amerikai vendéget, valamint Haraszti Sándort, Graham személyes képviselőjét, aki egykor az egyetem diákja volt. A rektor helyettes egyúttal átnyújtotta Billy Graham nek és Haraszti Sándornak az Egyetemi Tanács által odaítélt Semmelweis Emlék plakettet. Billy Graham összesen 10 — együttesen mintegy 15 ezer dollár értékű — „ambu-bábut" ajánlott fel a magyarországi orvosképzés számára: a budapesti, a szegedi, a pécsi és debreceni orvostudományi egyetemeknek. Ebből kettőt adott most át a SOTE tanácstermében. Több szállóvendég a Balatonon A balatoni szállodákban az idei szezon a szokásosnál később indult. Pillanatnyilag azonban a szállodák foglaltsága — néhány kivételtől eltekintve — kisebbnagyobb mértékben meghaladja a tavalyit, több az elkövetkező időszakra szóló rendelés és szobafoglalás is. Ma szinte valamennyi nagy balatoni szállodára kitehetnék a megtelt táblát. A korábban értékesítési gondokkal küzdő Club Tihany kihasználtsága is jelentősen javult. „Fogalmuk sincs, mire mondtak nemet" Foltin Jolán a fesztiválról, a nemzeti kultúráról, és arról, hogy „kell egy csapat" Lánytánc a lakodalomban Foltin Jolán koreográfus a Bihari János Táncegyüttes művészeti vezetője. Nincs nélküle néptáncfesztivál Szegeden. Először táncosként, a Bihari tagjakónt járt ide nyaranta, aztán a „fiatal koreográfusnemzedék" markáns egyénisége lett, finom, lírai kamaratáncok alkotója, a gyermektáncmozgalom egyik indítója. Kitűnő pedagógus. A szabadtéri táncjátékok kitalálójának és koreográfusrendezőjének, Nóvák Ferencnek a kezdetektől, a Hegyenvölgyön lakodalom óta, alkotótársa, „jobb keze" abban a különös képességeket igénylő szakmában, amelynek végeredményei a több száz táncost mozgató, egyedülálló Dóm téri táncjátékok. — Az idén 35 éves a Bihari együttes; úgy tudom, kanadai turnér. ünnepelhetnek — miközben Foltin Jolán Szegeden dolgozik ... — Nekem annyira fontos a szegedi fesztivál, hogy ügy döntöttünk, Neuwirth Annamária vezesse a csoportot a kanadai fellépéseken. Pedig a Bihari 35 évéből 30)-at ott töltöttem . .. Kislány koromban, amikor táncolni kezdtem, Nóvák Ferenc, Györgyfalvay Katalin, Szigethy Károly vezették az együttest — szerencsénkre. Mivel Magyarországon — se akkor, se azóta — nincs hivatásos koreográfusképzés, csak néptánc-pedagógiai, az újabb nemzedékek mindent, amit a szakmában tudni kell, tőlük tanultak. Mi Stoller Antallal, aki szintén állandó koreográfusa a Dóm téri táncjátékoknak, Nóvák munkájának közvetlen folytatóiként, őt valljuk mesterünknek. — Kérhetek egy táncalkotói ars poeticát? — Az a törekvésem, hogy a néptánc nyelvén, mint anyanyelven, olyan mondanivalókat fogalmazzak meg, amelyek a mai fiatalokat, a gyerekeket is megérintik. Néptáncszínháznak nevezem ezt a műfajt, mert a néptáncon kívül nem használok más mozgásművészeti kifejezőeszközöket. ViAmikor legutóbb Dubrovnikban jártam egy, külföldiek számára megtartott nyári egyetemen, a város nevezetességeivel ismerkedve találkoztam egy — Jugoszlávia más területén élő, akkor ott kutató — régésszel. Neki köszönhetem, hogy olyan helytörténeti leleteket, dokumentumokat is láthattam, melyek jellegüknél fogva titkosnak minősültek. Ilyen volt a nagytemplom alatti rétegekben végzett ásatás is. A helyszínen olyan tárgyi bizonyítékokat találtak, melyekről a dubrovniki lokálpatrióták érthetően nem akartak tudomást szerezni, s úgy tettek, mintha mi sem történt volna. A régészek leletei alapjukban megkérdőjelezték a helybeliek történelmi nézeteinek helyességét, miszerint őseik a valamikor lakatlan területen letelepedvén rakták le a későbbi városállam, illetve köztársaság alapjait Dubrovnik 700 éven át virágzó kereskedelmének köszönhetően, Velencével vetekedve óriási vagyont — felbecsülHitünk vó F • hetetlen értékű kulturális értékeket — halmozott fel. A napóleoni háborúkban elvesztett önállóság és függetlenség eszményének öröksége a mai napig hat. A dubrovniki helyi társadalom mint a múltban is, zárt igyekszik maradni: őslakosra és betelepültekre oszlik. Számtalan művész alkotott Dubrovnikban, de aki születésében nem „dubrovác", az halálában sem az, tartják a helybeliek, akik büszkék múltjukra, származásukra. Érthető hát, hogy amikor a nem bennszülött kutatók a nagytemplom alatt egy addig ismeretlen, ősibb kultúra nyomait fedezték fel, a helybeliek a felfedezésről nem akarván tudomást venni, azon igyekeztek, hogy elfeledjék maguknak az ügyet. Azóta sajnos nem jártam arrafelé, s hiányosak az értesüléseim. A történet csupán példaértéke kapcsán merült fel újra bennem. Elképzelhetőnek tartom, hogy azóta nyílt titokká váltak az ásatás eredményei. Kíváncsi volnék, milyen hatással volt mindez a helybeliekre, hogyan dolgozták föl magukban a tényeket, változott-e szemléletük, helyi társadalmuk zártsága. Hasznos lett volna figyelemmel kisérni a legenda összeomlásának folyamatát. Most mi magyarok . kerültünk hasonló szituációba. Az utóbbi évtizedekről most utólagos hivatalos engedélylyel lerántott lepel mögött izgatottan kutatjuk az igazságot, s mindenki a maga módján korrigálja eddigi nézeteit. Átalakulóban lévő, változásokat áhító társadalmunk hajlandóságot mutat a féligazságokat igazságra váltani. De vajon hogyan fogunk reagálni arra, ha tudományosan bizonyítható lesz, hogy Petőfi sírját találták meg a kutatására indult expedíció tagjai? Nem reménykedik-e a magyarság szíve mélyén abban, hogy csupán tévedésről van szó? Ha beigazolódik, hogy Segesvárnál nem halt meg a forradalom költője, egy legendával leszünk szegényebbek. Pedig hogy ragaszkodtunk hozzá! (Emlékszem egy baráti összejövetelre, milyen éles vita alakult ki azon, hogy ő — forradalmaink egyik szentje — vajon szembenézett-e a halállal, vagy a pikáknak hátát mutatva, reményvesztve is menekülni próbált, s hogy hogyan kell értelmezni Cseh Tamásnak a kérdést feltevő dalát.) Mindig fájó, ha olyasmitől kell megfosztanunk magunkat, amihez azelőtt ragaszkodtunk, mert hittünk benne, mert példaadó volt. A titkok vonzzák kíváncsiságunkat, képzeletünket, még ha az igazság gyakran elkeserítő is. Lehet, hogy ezután egy kevésbé misztifikált, árnyaltabb Petőfi-kép él majd bennünk. Alakja a jövőben is szimbólumértékű marad. Var?a Iván szont a kifáradt, sematikus néptáncformákat mindig modern tartalommal igyekszem megtölteni, és hiszek abban, hogy ez vonzza a mai gyerekeket. — Dolgozott annak idején a 25. Színházban Szigethy mellett, aztán a Holland Táncszínházban, és minden második évben itt, Szegeden — vagyis jól ismeri a nagy színpadi formál: művészetét; számomra mégis a lánytáncai, intim kettősei, gyerekdarabjai az igazán emlékezetesek. — Jobban is szeretem az intim kamaraműfajokat, az az én valódi világom. Kedvenceim azok a kettősök, amelyekben férfi- és nőtípusok táncnyelvi megjelenítésével szinte személyre szólóan lehet teremteni táncműveket; vagy a balladák ... Egyszóval a kevésbé harsány, inkább lírai műfajok, mint például az a koreográfiám, amelyet Szilágyi Domokos verseire készítettem. — A szegedi táncjátékokban is általában c kettősöket, r. kamarajeleneteket tervezi? — Igen, A jövendömondóban is a gyerekek táncait, a Kisza-járást csináltam, de ezúttal a finálé csárdását, a kalotaszegit is. Itt azt is megtanulhattuk, hogyan kell több száz különféle előképzettségű táncost mozgatni, Nóvák Ferenc nagyon ért ehhez. De kétségtelenül jobban vonzódom ahhoz a munkához, amikor a próbateremben a saját 20-30 táncosommal lehetek, akiket hosszú ideje, jól ismerek. A személyesséy számomra nemigen nélkülözhető. — Mégis, az: mondják, sírvc. fakadt, amikor azt hallotta, hogy nem lesz több néptáncfesztivál. — Éppen tegnap este, amikor a próba után már mindenki elment, és mi még Ferivel a világítást próbálgattuk, és valami fantasztikusan szép kékje lett a horoszkópos háttérfüggönynek — egymásra néztünk, azt mondja, na, Jolika, ez lesz az utolsó? Tényleg könny szökött a szemembe. Ez valóban egyedülálló produkció Európában. A több száz résztvevő szívvel-lélekkel csinálja, a nézőknek tetszik. Évek munkája van benne, az eredmény több ezer embert gyönyörködtet. Már csak önmagában ezért is érdemes megcsinálni. Ügy gondolom, nemcsak szűklátókörűség. művészetellenes lépés lenne, he megszüntetnék, hanem nemzetközi presztízsveszteség is. Egyébként néha az az érzésem, fogalmuk sincs, mire mondtak nemet r. SZOT-ban. Mert aki ebben igazán dönt, azt én még sose láttam Szegeden. Nagyon jóleső érzés viszont, hogy a város, a tanács ragaszkodik a fesztiválhoz. Ennek köszönhetjük, hogy most ezt a gálaműsort még bemutathatjuk. — Nem hiszem, hogy szabad figyelmen kívül hagyni: a szegedi fesztivál és gálaműsor mögött ott a hazai néptáncmozgalom, rengeteg fiatal és gyerek, akik a próbatermekbe járnak és nem az utcán kóborolnak ... — Dolgozom az Országos Közművelődési Központban is, kértünk a megyéktől adatokat, ezekből tudom, hogy támogatás hiányában sok-sok amatőr együttes föloszlott. Elég költséges művészeti ág a tánc, mást ne mondjak, egy pár csizma 6 ezer forint — és hát mindenütt üresek a pénztárcák. A dolog azért elkeserítő, mert ezek a csoportok különleges, összetartó, önzetlen emberi közösségek is. Az a tapasztalatom, hogy azok a gyerekek, akik együtt vannak bennük, felnőttként is mindenütt megállják a helyüket. Érzelemgazdag közegben élhetnek, amely felvértezi őket a külvilág durvaságai ellen. Nem utolsósorban magukba szívják azt a nemzeti kultúrát, amely nélkül... Hát sajnos, megtapasztalhattuk, hogy mivé lesz az az ország, amelyben éppen a nemzeti kultúra a tabu. Aggódva látom, hogy még mindig hiányzik a felismerés: az iskolákban az irással-olvasássa'. együtt, anyanyelvi tárgyakként kellene tanulni a zenei és a mozgáskultúrát, sőt a kézműves kultúrát. Az óvónőkének, tanítóknak, tanároknak a magyar népdalra, a mozgáskultúrára, a népi kézműves mesterségek alapjaira meg kellene tudni tanítani az új generációkat. Találni kellene időt erre az óvodában, iskolában, ahol szerintem most sok fölösleges dologgal foglalkoznak: aminek következményeként Kodály országában nem tudnak az emberek elénekelni egy népdalt, lekapcsolják a rádiót, ha népzt nét hallanak, a lányok képtelenek fölvarrni egy gombot, a fiúk ügyetlenek, túl sok az unalmában is bűnöző, eldurvult fiatal. Nem gondolom persze, hogy kötelezővé kell tenni a nemzeti, népi hagyományok tanítását, ezt a módszert már kipróbáltuk... De választhasson a pedagógus! Nemzeti identitásunk tudatának sokat emlegetett zavarait lassan talán megszüntethetnénk. Sulyok Erzsébet A fesztivál együttesei: ma láthatják utoljára a néptáncot kedvelők e. város három helyszínén. Délután 6-tól fél 8-ig a múzeumnál az NSZK- és a szovjetunióbeli, valamint a jugoszláv együttest, ugyanekkor az Aradi vértanúk terén a csehszlovák, a bolgár és az USA-beli együttest, a Dugonics téren pedig 6-tól 7-ig a keletnémet és a lengyel táncosokat.