Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-27 / 175. szám

3 Magyar-szovjet vegyes vállalat Pozifort néven szines filmek előhívására magyar— szovjet vegyes vállalatot alapított a váci Forte, a leningrádi Fényérzékeny Anyagok Gyára, az ugyancsak leningrádi Objektív Szolgáltató Szövetkezet, valamint a Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat. A magyar—szovjet vegyes vállalat keretében Leningrádban színesfotó-laboratórium kezdi meg a működését. A 950 ezer rubeles, azaz 27,5 millió forintos induló vagyonnal rendelkező vegyes vállalat létrejöttéhez a magyar Forte (35 százalékos részesedéssel) a gépeket és a technológiát, a szovjet Pozitív Fényérzékeny Anyagok Gyára pedig áz épületeket és az infrastruktúrát adta. A szovjet Objektív Szolgáltató Szövetkezet a lakossági es a közületi filmek begyűjtését vállalta, mig a Chemolimpex — egyszázalékos részesedéssel — készpénzzel szállt be az üzletbe. ' A vegyes vállalat revén a Szovjetunióban bővül az eddig fehér foltnak számító színesfilmhívás lehetősége, míg az alapító magyar fél haszna az, hogy ellentételezésül különböző vegyipari alapanyagokat kap. Baptistakongiesszus A Kelet és a Nyugat közelítése, egymás jobb megismerése a célja az Európai Baptista Szövetség budapesti kongresszusának, amelynek első alkalommal ad otthont szocialista ország. Július 26. és 29. között 46 országból, mintegy 5 ezer baptista találkozik a Budapest Sportcsarnokban, hogy a „Jertek és lássátok Isten tetteit" mottó jegyében keressék a közös hídépítés lehetőségeit. A tizedik alkalommal megrendezett kongresszus rangját emelj, hogy a megnyitó beszédre Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke vállalkozott. Cikkünk visszhangja (és függeléke) Még egyszer az alsóvárosi helyreállításról A Népszabadság hasábjain megjelent szatirikus harigvételű cikk nyomán kértem a Délmagyarország című lapot, hogy a templom és kolostor helyreállításával összefüggő dolgokról Szeged lakosságát tájékoztathassam. Kérésemet Dlusztus Imre függelékekkel megtoldva, szövegében rövidítve adta közlésre, ugyanakkor információk „elhallgatását" veti szememre. A szeged-alsóvárosi kolostoregyüttesnek Pannonhalmával való értékösszemérését azért tartom szükségesnek, hogy általános műemlékhelyreállítási pénzösszegeken kívüli kiemelt kormánytámogatást is kaphasson. A pannonhalmi Bencés Főapátság mint az ország legjelentősebb kolostoregyüttese a helyreállítás céljaira néhány év alatt 129 millió forint állami támogatást kapott, legnagyobbrészt külön forrásból. Néhai Hamvas István plébános úr idejében történt szeged-alsóvárosi felújítások pénzügyi forrása a temetó üres részének olajkitermelésre való bérbeadásából adódott. A plébános úr indítványára, a pénz értékének vesztését megelőzendő, először a plébánia pénzeszközeit használták fel. A tetőzeten és a tornyon lényeges változtatásra nem volt szükség, a munka egyszerűbb volt, mint a feltárások nyomán lesz. Abban Dlusztus Imrének igaza van, hogy előbbre kellene tartanunk. A más országrészekben meglévő, de az Alföldről hiányzó OMF-kirendeltség fölállítása ezekre az évekre esett. A területen az örökölt elmaradás nagy. A dolgozókat a nagyon súlyos állapotban levő műemléki épületekhez vonták el, ezek között a 40 éve gondozatlanul ázó, pusztuló hódmezővásárhelyi zsinagóga tetőzete volt az egyik. A sebesültek között a súlyosabb sérültet láttuk el először ilyen jó néhány van még a megyében, igyekszünk minél előbb úrrá lenni rajtuk. Szász Tibor brigádja készítette el a kiszombori kerektemplom helyreállítási munkálatait. A brigád tagjai boltozatokat egészítettek ki, párkányprofilokat és bimbós oszlopfőket faragtak meg téglából. Emberi alkatukra akkor figyeltem fel, amikor 10 órakor öt perc pihenőben teát ittak, ezt a szokásukat ma is tartják. A brigád tagjainak fele ötvenes éveinek derekát éli, az óriási vihar munkaközi állapotban érte őket, küzdelmükben a rongálás szándékát feltételezni hasonlatos dolog volna, rmntha az amerikai elnöki latogatás óráiban támadt vihar okozta hírközlési bénulás is a tévé munkatársainak szándékos tette volna. Lénárd György személyének megítélése a püspök ür illetékességébe tartozik. Szigorúsága jó iskola mindannyiunknak, akik az alsóvárosi műemlékegyüttesért dolgozunk. Várjuk mindnyájan, hogy Dlusztus Imrével személyesen megismerkedhessünk, hátha meghallgatást nyer a másik fél is. Bugár-Mészáros Károly Második függelék Való igaz, Tanács István cikket írt a Népszabadságban az alsóvárosi templomkolostor-együttes helyreállítási munkájáról. Tanács hangvételét megértem, mondanivalójával egyetértek. Am, ahogy ezt kijelentem, súlytalan mondandót gépelek papiromra, hiszen az olvasó — mármint a flDélimagyarország olvasótáborának zöme — nem ismeri ezt a Tanács-cikiket. Hasonlóképp az ellenvélemény is a levegőben lóg, ha az nem a Népszabadságiban jelenik meg. Ebből a megfontolásból hagytuk el Bugár-Mészáros Károly válaszcikkéből azokat — és csak azokat — a mondatokat, amelyek Tanács István írására reflektálták. Ilyen módon információt nem hallgattunk el, nem h aj rüsito ttunk, csupán az ésszerű közlés mindenkori alapelveinek feleltünk meg. Az Országos Műemléki1 Felügyelőség szakemberének dolgozata — július 12-i számunkban — önmagáért beszélt. Miért mondom ezt? Mert én változatlanul botrányosnak, és tarthatatlannak ítélem meg azt, hogy a templom feltárásának befejezése, 1984 ősze óta az Országos Műemléiki Felügyelőség szinte semmit nem tett ezért a csodálatos műemlékért. Bosszantó és ingerlő, hogy az OMF — vezetőjének Ígérete ellenére — beázni hagyta éveken át a sekrestyét, melyben nagy értékű tárgyakat tettek ki a pusztulásnak. Én tehát bosszankodom. A műemlék állapotán, meg azért, mert a tanult levélíró az újságírót vádolja valótlanságok állításával. Am az újságíró nem vak, jól látja a pusztulást. És ez az újságíró emiékeze tkiesés ben sem szenved. Éppen ezért pontosan emlékszik arra, hogy BugárMészáros Károly megígérte, fölhívja telefonon. A hívás elmaradt. A másik fél meghallgatása tehát nem az ő hibájából maradt el. D. I. Két tűz között S

zinte mindennapos hír mostanában: az ellenzék köveleli, hogy ellenőrzéshez jusson a Délmagyarország fölött. Sokfele érvvel, hivatkozással, amelyek jó réisze végül tan akceptálható is lenne valamiféle „össznemzeti" alapokon. Csakhogy (nem véletlen az idézőjel használata) szerintem ilyer. alapok — nincsenek. Mint ahogyan az sem véletlen a számomra. hogy — amint tegnapi lapunkban közöltük — megszakadtak Szegeden az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal közötti, a Délmagyarország helyzetét érintő tárgyalások. Hogy miről is van szó voltaképpen? Az ellenzék egy része ma is azt véli. hogy az MSZMP valamiféle szoros pórázon tartja a Délmagyarországot. Beleszól lapunk napi munkájába. Abba, hogy miről, mit és hogyan írjunk. Ezért bizonyos ellenőrzési-irányítási jogköröket szeretne megszerezni — az MSZMP-vel osztozkodva — lapunk fölött, ha közvetetten is, mondván: akkor a Délmagyarország nem követhetne el olyan „hibákat", mint például legutóbb. Miszerint — szerintük — keveset írt a választásról. Ennek tulajdonítható — s nem az esetleges, valóban meglevő közömbösségnek — az 50 százalékon aluli részvétel. Nos, érveik szinte szó szerint ismerősek. Valaha lapunk a párttól kapta az utasítási próbálkozásokat, aztán a szemrehányást és a nyomásgyakorlást. De olykor mégis lehetett nemet mondani a kvázi parancsokra, s ellen lehetett állni, vagy kitérni a különböző nyomásgyakorlásoknak és elől. Egyszerűen arra hivatkozva, hogy mi újságot szeretnénk csinálni. Olyan lapot, amelyet megvesznek az emberek, s amely méltó valamelyes bizalomra is. S ezért — képzeljék el! — egyetlen főszerkesztőt sem csaptak el. (Annál inkább a mindenkori kurzus kritikátlan kiszolgálásáért!) Lehet, sokan legyintenek hitetlenül e sorok olvastán: persze, mentik a menthetőt. Pedig — régebbre ne is menjünk vissza! ha valaki visszalapozza lapunk múlt év november-decemberi számait, bőségesen talál olyan anyagokat, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak az akkori megyei pártvezetés bukásához. S azt ugye nevetséges föltételezni — ha a Délmagyarország oly szoros és egyértelmű pártirányítás alatt dolgozott volna, ahogyan azt az ellenzék részéről sokan elképzelik —, hogy ezek az anyagok valaha is megjelenhettek volna. Igaz, a lap felelősi munkatársai természetesen számot vetettek azzal, hogy ha marad a régi pártvezetés a megyében, nagy valószínűséggel állásukat veszítik! — Hat erről van szó! — kiálthatná mindenki karban. Pedig csupán a „műhelyek önállósága és felelőssége'' című passzusról van szó, amelynek jegyében a Délmagyarország igyekezett valamiféle önálló arculatra és hangvételre szert tenni az MSZMP lapjaként is. azokban a kritikus, „szorosan ellenőrzött" években is. Ami tán — a lapnál dolgozók szakmai-szellemi rangja következtében, no meg azért is. mert távol volt a fővárosi lapok szorosan ellenőrzött mezőjétől — valamiképplen sikerülhetett is a DM-nek. Sikerült olyan, viszonylag objektív hangvételt és szemléletet kialakítania és fönntartania, amiért évtizedeken át szakmai irigység tárgya volt a Délmagyarország a fél, és tán a jobbik fél ország újságírói között. Nos, tulajdonképpen megnyugtató is lehetne, hogy számunkra. újságcsinálók számára az ellenzék szinte már-már valamiféle védelmet kínál föl az MSZMPvel szemben. Egy tágabb társadalmi „ellenőrzés" jegyében, amelyben ..szabadabban" dolgozhatunk, s nem kell félnünk az elbocsátástól, ha — mondjuk — az „igazat" írjuk. Az ajánlat voltaképpen kecsegtetőnek is tűnhetne, ha minékünk és az igazságnak elsősorban és csakis az MSZMP-vel lenne bajunk. Nekünk azonban lassanként éppen azzal kezd alapvetően bajunk lenni, hogy — szép kelet-európai hagyományaink alapján — jobbról és balrOl egyaránt rengetegen hiszik, hogy egy politikai napilapnak szervilisen ki kell szolgálnia, a tekintélytisztelet ősi, ázsiai rítusai szerint, mindenféle politikai kezdeményezést és véleményt. Nos, bennünket, vagy legalábbis engem, ez a téveszme riaszt elsősorban. S nem is csak riaszt, hanem elbizonytalanít és lebénít, hisz (ez a lap és) jómagam, újságíróként, a legkeményebb, posztsztalinista, lakatosernői időszakban sem voltam olyan bénult véleményalkotásomban, mint e pluralizálódó világban, amelyben már magam sem tudom, hogyan tartsam a lehető legjobban tiszteletben a különböző mozgalmak-pártok szűzies érzékenységét. Es egy ilyen vilagban lassan valóban meghal, legyöngül az érvelö-kemény, politizáló úiságírás. Hogy akkor mi Is a pártlapok jövője? Talán az, amit a piac hitelesít. Az, amit megvesznek és elfogadnak — többségükben — az olvasók. Tudom, ezt a véleményt sokan álságosnak tartják, mondván : mi helyzeti előnyöket élvezünk. Tartsák! De amit igyekszünk kivívni — a jogállamiság és a jogbiztonság jegyében —: senki ne tehessen szert abszolút ellenőrzésre a DM fölött! Igaz, ehhez az is hozzátartozik. hogy a fair play jegyében mi mindig igyekszünk egyértelműen tudatosítani, hogy az MSZMP-csapatban játszunk, s nem öngólokat szeretnénk rúgni. De az is tény, hogy a Délmagyarország sok újságírója abban a szellemben nevelkedett, amely még e lap polgári radikális szemléletének folytatója. S ily módon elkötelezettek vagyunk a reformok iránt, mondjuk így: az MSZMP reformlendületének és elkötelezettségének, amely, ha változik a visszarendeződés irányába, hát sokan ott fogjuk hagyni a lapot. Nem követelve megszerzését, a másét. mint ahogyan p>éldául az MSZMP semi akar szert tenni a Mai Napra vagy a Déli Naplóra. De, mondjuk: új lapot indítva. Szerintünk, vagy szerintem legalábbis, a lapkiadás nem elsősorban politikai, hanem üzleti tevékenység. Mert csakis az üzleti alapokon megközelített lapkiadói magatartás biztosíthat olyan újságírói, szerkesztői függetlenséget, amely szakmai önállóságot és hitelt teremthet egy lapnak. És ez az, /imit az ellenzéknek éppúgy meg kell értenie, mint az MSZMP-nek. amely a gazdasági-vállalkozói szférában ma is éppúgy gúzsba köt bennünket, mint korábban. (E gúzsok hatását érezhetik naponta olvasóink tűrhetetlen nyomdai minőségünk, olykor romló szakmai színvonalunk eredményeként!) K

ét tűz között vagyunk. Az MSZMPvel legalább annyi vitánk van, mint az ellenzékkel összességben. Saját helyzetünk megoldását azonban a magam részéről nem az „ellenőrzés" kiterjesztésében látom, annak „sokoldalúvá" és „plurálissá" tételében, hanem saját anyagi-szellemi önállóságunk növelésében. Abban honv a Délma.gyarország méltó folytatója lehessen a valahai baloldali és polgári-radikális hagyománynak, amely jelen időszakunkban tá* leginkább az MSZMP-reformszárny és az SZDSZ politikai programjában ölt testet. És ilymódon. immár gúzsainktól fölszabadultan, hadd vitatkozzunk szabadon az MSZMP konzervatívjaival éppúgy, mint például az MDF-nek az európai fejlődés fő-vonalától eltávolító egyes programpontjai fölött. Hitem szerint az olvasó véleményt és kommentárt vár az információk mellett egv laptól. És csak akkor járhat jól. ha tudja: nem vesz zsákbamacskát Ehhez viszont a lapnak véleményszabadsággal és egyértelmű elkötelezettséggel kell rendelkeznie. Szávai István Tegnapi lapunkban adtunk hírt arról, hogy megszakadtak a tárgyalások az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalóküldöttségei között Szpgeden. Egyúttal ismertettük az MSZMP küldöttségének a Délmagyarország helyzetével és a tárgyalások fölfüggesztésével kapcsolatos állásfoglalását. Válaszul a SZEK eljuttatta szerkesztőségünkbe nyilatkozatát, amelyet most adunk közre. R Állásfoglalás A SZEK a Délmagyarország 1989. július 26. számában S. I. aláírással megjelent (a kétoldalú tárgyalások felfüggesztésére vonatkozó) beszámolót hangvételében és tárgyszerűségében korrektnek és pontosnak találja, ugyanakkor a közvélemény tájékoztatása érdekében az MSZMP küldöttsége állásfoglalásával kapcsolatban az alábbiakat kívánja megjegyezni: 1. A SZEK a tömegkommunikációs orgánumok (így a Délmagyarország) társadalmasítását szeretné elérni, mindenkinek csak a választási eredmények függvényében kiván beleszólást biztosítani az elvi irányításba. 2. A tömegkommunikáció a tárgyalások sarokköve, mert itt szinte pénz nélkül lehetne lényegesen javítani az esélyegyenlőségen és a társadalmasításban, s ezért az elutasítás után más témákban erre még kevesebb lehetőség kinálkozik. 3. Az MSZMP állásfoglalásában szereplő, Délmagyarországra vonatkozó három kompromisszumos javaslat az esélyegyenlőségnek a látszatát sem kelti. 4. Félreérthető és leegyszerűsített az a megfogalmazás, miszerint a SZEK a Délmagyarország szerkesztésébe kívánna beleszólni, hiszen ezt szakértelem hiányában nem is vállalná. Ezzel szemben a SZEK végig egy új irányítási modellt szorgalmazott, amely a választásokig gyakorlatilag érintetlenül hagyná a lap MSZMP-irányítását, utána pedig az eredmény függvényében egy automatizmus által kijelölt igazgató tanács döntene a szerkesztőség öszszetételéről és a lap arculatáról. A modell következetes elutasításával és új javaslat hiányában az MSZMP nem vállalja a választásokon való igazi megmérettetést sem. 5. A fenti négy megállapításból kitűnik, hogy a SZEK nem a tolerancia hiánya miatt függesztette fel a tárgyalásokat, hanem az MSZMP legfontosabb deklarációi (esélyegyenlőség, választások eredményének kötelező érvényű elfogadása) és a napi gyakorlata közötti jelentős ellentmondás az igazi ok. Szeged, 1989. július 26. Póda Jenő s. k. Szegedi Ellenzéki Kerekasztal A kérdés kapcsán fenti, Két tűz között című Írásunkban mi is igyekeztünk kifejteni véleményünkét a tárgyalásokról. A SZEK állásfoglalásához annyit szeretnénk hozzáfűzni: szerkesztőségünk számúra elfogadhatatlan, hogy olyan tárgyalasok témája legyen lapunk jövendőbeli 6orsa, amelyeken szerkesztőségünk nem vesz részt. Évek hosszú során át megszerzett, relatív szerkesztőségi és újSágírói autonómiánkkal összeegyeztethetetlennek tartjuk, hogy bármilyen szervezet is fejünk fölött kívánjon befolyást szerezni lapunk irányításában, korlátozni szándékozva viszonylagos szakmai-szellemi önállóságunkat. A SZEK által javasolt megoldás ugyanis a mindenkori hatalmi konstrukció kritikátlan szócsövévé, kiszolgálójává degradálná a Délmagyarországot.