Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-27 / 175. szám
4 1989. július 27., csütörtök Pro és kontra Mottó: Nem az a lontos. hogy nekünk legyen igazunk Az a fontos, hogy minél közelebb jussunk az igazsághoz hatta volna viszonyát az új szerveződésekhez. ahogyan az utóbbi felé már próbálja is megtenni ezt a lépést. Kiindulhat-e a népfrontmozgalom megújulása megyénkből? Az igény a júniusi megyei népfrontértekezleten fogalmazódott meg. s a tömegkommunikáció rögvest szerte is röpítette a hírt kis hazánkban. S ez most már kötelez, még akkor is, ha a résztvevők tudják, hogy éppen a megyei népfrontértekezletcn kevés olyan esemény történt, amely a példaadó változtatási szándék hitelt érdemlő fedezete lehetne. Ha azonban visszagondolunk a május 26-i szegedi népfrontértekezletre, nagyobb garanciát látunk arra. Ott ugyanis erös indulati töltéssel csapott össze két markáns álláspont Egyik oldalon a népfrontot mint struktúrát — egy párthoz kötődése, kiszolgáló szerepvállalása miatt — bíráló, létjogosultságát is megkérdőjelező vélemények. főként kívülállók részéről. Fásultabb, kiábrándultabb hangulatú volt, a kihívás, a megkérdőjelezés sem vetődött fel olyan élesen, hiszen végül is csak hosszabb távlatokban gondolkodva vitatták létjogosultságát, az átmeneti időszakban éppenséggel a szükségességét bizonygatták. Ha bírálták is. jobb empátiás készséggel tették ezt, nem vetemedtek pl. olyasmire, hogy eredményeit negligálják vagy önigazolásnak minősítsék. Az elméletileg egyébkent jól megalapozott megkérdőjelezés (vonatkozik ez leginkább Ökrös Tamás véleményére, amelyet hatásos és elgondolkodtató érvrendszerrel nemrégiben a Délmagyarország hasábjain is kifejtett) nem váltott ki elszánt indulatokat az ügy elkötelezettjeiből sem. Ha azonban jól meggondoljuk, mégiscsak ez az igazi kérdés, amellyel szembe kell néznünk. Az a javaslat is elhangzott, hogy — a megújulási szándékot egyértelművé téve — I. kongresszusára készüljön a mozgalom. A közelmúltban a Magyar Nemzet is közölte Nagy Imre egykori üdvözlő beszédét, amelyet a HNF I. zászlóbontó kongresszusán mondott. A kor frazeológiáját tükröző, lelkesítő hatású szöveg az egypártrendszer körülményei között jelöli ki a népfront szerepét, a közvetlen demokrácia ideálját követve, felvállalva a párton kívüli tömegek képviseletét. Nagy Imre örökségét csak úgy tudnánk méltóképpen folytatni, ha az új I. kongreszszuson megalkotnánk azt a programot, amely a többpártrendszerre való átmenet időszakában határozná meg a népfrontmozgalom helyét. Az örökség azonban, amelylyel a népfrontmozgalomnak szembe kell néznie, igen súlyos. Ma már Magyarországon is kapható a Párizsban megjelenő Irodalmi Újság, amelyben Borbándi Gyula (az emigráció képviselője, akinek nevéhez a Münchenben kiadott Új Látóhatár c. folyóirat is fűződik) „Felszólalások" c. írásában néhány bekezdést a „népfrontos" jelző magyarázatának szentel. Idézném egyetlen mondatát: „A népfront a kommunista, a szocialista és más baloldali pártok együttműködésének szervezeti formája, végsó kialakulásában a kommunista párt irányító szerepével és a partnerek társutasi jellegével." A kommunista párt „irányító szerepe", a partnerek ..társutassá" minősítése... Érezzük, hogy súlyos vádként fogalmazza meg ezt Borbándi Gyula. Életkoromból adódóan számomra a hivatkozott korszak történelem, bevallom — történelem szakos létemre —: máig megemésztctlcn történelem, de a megyei és a városi népfrontértekezlctcn egyaránt hallhattunk olyan felszólalást, amely azt bizonyítja, hogy mások számára megélt valóság, esetleg megszenvedett egyéni sors, mára pedig keserű csalódottság forrása. Borbándi Gyulának persze az a véleménye, hogy ne is használják a kommunisták részvétele nélküli összefogásokra a népfrontos megjelölést, hanem találjanak ki céljaikat valóban kifejező elnevezést. Csak illő alázattal mernék Borbándi Gyulával vitatkozni, nem tckintélytiszteletböl, hanem. mert ahogyan a Szegeden megrendezett Bibó-emlékülésen hallgattam előadását, meggyőződhettem arról, hogy félelmetesen jól ismeri a mi mai magyar valóságunkat. Mégis azt állítom, hogy az újonnan szerveződött pártok egyelőre olyannyira magukkal vannak elfoglalva, annyira a hatalom megszerzésére orientáltak a majdani választásokon való bizonyítási vágy miatt, s nem is igazán közösségi-mozgalmi jellegű pártok. A más pártok által kezdeményezett összefogás tehát még nem realitás. Az öszszefogásra viszont itt és most nagy szükség van, s ha már létezik egy ilyen keret, akkor azt meg kell őrizni, természetesen új tartalommal megtöltve. Legfőbb közös érdekünk, hogy legyenek erös, helyi, önszerveződő kisközösségek, érvényesüljön a helyi autonómia, legyen a közösség mindinkább saját sorsa irányítója. Ilyen szerveződésekre azért is szükség van, mert alakuljon akárhány párt ebben az országban, igazán politizálni viszonylag kevesen fognak, még ha bé is lépnek egy pártba, nem mindenki lesz ügyvezető elnök, szóvivő vagy vezetőségi tag, meg azután az egyelőre hallgatag tömeg idegenkedik is a direkt politizálástól, dc saját kisközössége ügyeibe, ha lesz értelme, igenis bele akar majd szólni. Ha ilyen úton elindul a népfront, annak a tőle idegenkedő Borbándi Gyula, a benne csalódott, vele szemben bizalmatlan idősebb és létjogosultságát firtató ifjabb generációk egyaránt örülni fognak. Csak az a lényeg, hogy gyorsan találjon önmagára, hogy azok az emberek. akik eddig kitartottak mellette. magukénak érezték és érzik, ne fordítsanak neki hátat csalódottan. Talán még az sem lesz nagy baj, ha a neve megmarad, mert hiszen a városi népfrontértekezlet emellett állt ki. S talán még az sem rontja a hitelét, ha benne cselekvési teret kapnak a korábbi uralkodó párt tagjai, feltéve, ha ez a párt is komolyan veszi megújulási szándékát, s egy szabad választási küzdelemben megméretteti és ezáltal legitimizálja önmagát. A HNF-nak határozottan vissza kell utasítania azt a szerepet, amelyet számára az MSZMP nem is olyan régen így A HNF közjogi funkciója erősen vitatott. Az új választójogi törvénytől függ, hogy szánnak-e neki érdemi szerepet pl. olyat, hogy a választások tisztasága, pártatlansága, nyilvánossága fölött őrködjön. (Azt, hogy a népfront ilyen pozícióban szeretné megerősítve látni önmagát, bizonyítja, hogy néhány napja hírül adta a sajtó, (Az MSZMP orszá-. mjszcrjnt Kukorelli Istvánt az jelölt ki: ..A HNF tevékenységét a párt elvi irányításával és közreműködésével, önállóan végezze, gos értekezletének állásfoglalása a párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről. Bp. 1988. 13. old.) Szerencsére maga az MSZMP sem gondolja ezt ma már így. A hangzatos szavak (elvi irányítás. önállóság) ugyanis nem csupán a népfront irányítására vonatkoztak, s hogy mit jelentettek a gyakorlatban, azt már az én generációm is érezhette. Az egypártrendszerű struktúrában vállalt szerepe miatt a HNF hitele is megkérdőjeleződött, emiatt azonban sem szégyenkeznie, sem elszántan tiltakoznia nem kell az aktivistáinak, lelkesedésüket sem kell feltétlenül elveszíteniük, de mindenképpen szükséges higgadtan szembenézniük ezzel a ténnyel. Engem mélyen elgondolkodtatott. hogy amikor egy tv-műsorban egy egyházi vezetőt saját egyháza befolyásáról, közéleti szerepvállalásuk lehetőségéről faggattak, elmondotta, hogy amikor ök egy diszkriminatív egyházpolitika után végre betagolódhattak a rendszerbe, nem is gondoltak arra a következményre, amit ma már látnak, hogy ugyanazokkal a görcsökkel küzdenek, amivel maga az MSZMP, látniuk kell, hogy a nyugat-európai egyházak demokratizálódó, alulról építkező, szabadabb, liberálisabb szellemétől leszakadtak, s ez híveiket taszítja. Ha az egyház ilyen következtetésre jut az önvizsgálatban, miért ne vallhatná be a HNF, hogy igenis eljátszotta a ráosztott szerepet? Az vitathatatlan, hogy országos szinten a népfront valóban súlyos lépéshátrányba került az elmúlt esztendőben. Ezért alakult ki az a szituáció, hogy amikor olyan szerveződések jöttek létre, amelyek gyorsabban és érzékenyebben reagáltak az éppen aktuális közéleti problémákra (a magam részéről ilyennek tartom az Új Márciusi Frontot, de az újonnan alakult Demokratikus Magyarországért Mozgalom elnevezésű szerveződést is), azonnal jött a sértődött reakció: „ellennépfront" alakult, pedig a népfront léphetett volna előbb, vagy ha már nem tette, tisztázElnöki Tanács ünnepélyesen beiktatta az országos választási elnökség tagságába.) Lehetséges azonban, hogy eleve hitelét vesztettnek tartják majd e vonatkozásban, hiszen a 85-ös választások egyértelmű kritikájának tűnik a képviselők sorozatos visszahívása, az országos lista megkérdőjelezése, valamint az a tény, hogy olyan kiélezett szituációkban is. mint amilyenről Kovács András Két választás Magyarországon c. filmje mutatott látleletet, készséggel asszisztált a hatalomnak, de a struktúra foglyaként mást nem is tehetett. Technikai lebonyolító segédszemélyzet valószínűleg nem akar a továbbiakban lenni, azt pedig még kevesen vetették fel. hogy indítson saját jelöltet, sajátos programmal, azaz szálljon be a ringbe. A népfrontmozgalom Csongrád megyéből kiinduló esetleges megújulásának néhány feltételét — minden ellentmondásosságaellenére — a megyei értekezlet is megteremtette. Biztatónak érzem pl. azt, hogy az egyházakkal való kapcsolatra. amelynek szép hagyományai vannak, építeni lehet. Itt nyoma sem volt olyasfajta bizalmatlanságnak, amilyenre országos szinten a titkárság jelenlevő képviselője utalt. A népfront közjogi funkciójának tisztázására a legfőbb garancia pedig az, hogy Ábrahám László személyében olyan elnököt választottunk, aki jogi végzettségével kompetens egy elméletileg megalapozott koncepció kidolgozására a történeti tapasztalatok mérlegelése és a nemzetközileg érvényesülő megoldások elemzése alapján. Biztató jelnek érzem végül a mozgalom újjászületése szempontjából a körülötte kibontakozó sajtóvitát, amelyben még az ellenérzéseiket kifejezők is voltaképpen érte hadakoznak, amennyiben kíméletlen számvetésre kényszerítik, s nem engedik. hogy újból egy látszategység letéteményese legyen, vagy pedig, hogy esetleg túlértékelje önmagát. Darvas Anna a HNF Csongrád Megyei Bizottságának tagja Egyesület alakult a pápai zsinagóga helyreállítására A pápai zsinagóga felújítását és hasznosítását tartja elsődleges feladatának a Kulturális és Városépítő Egyesület, rövidítve a KÉVE, amelyet a dunántúli város lokálpatriótái alapítottak. Azt szeretnék, ha az 1846-ban épült zsidó templom — ha nem is eredeti funkciójában — a közt szolgálná, és a város közéletének, kulturális, zenei életének egyik központja lenne. Annak idején 1000-1200 személyt is befogadott az impozáns épület. Az izraelita hitközség 1973-ban eladta a felújításra szoruló zsinagógát a városi tanácsnak, amely azután erejéhez mérten megkezdte az épület helyreállítását Több millió forint költséggel kicserélték a tetőszerkezetet. megerősítették a falakat. Saját erőből azonban nem tudják folytatni a helyreállítást, amelyhez most partnerként jelentkezett az új pápai egyesület. Saját vállalkozásokkal és rendezvényekkel igyekeznek pénzt szerezni a helyreállításra. Felkutatják az együttműködésre. tőkebefektetésre is hajlandó partnereket. Már megtartották az első hangversenyt a zsinagóga falai között. Ennek bevétele lett az egyesület alaptőkéje. Távolabbi tervük — és ezt szolgálná a zsinagóga teljes helyreállítása is —, hogy újra felélesszék a múltban igen mozgalmas pápai szellemi életet. (MTI) yr Mi? Hol? Mikor? 1989. JÚLIUS 27. CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: OLGA A Nap kel 5 óra 15 perckor, nyugszik 20 óra 26 perckor. A Hold kel 0 óra 24 perckor, nyugszik 16 óra 19 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 107 cm (apadó), 22,4 "C HETVENÖT ÉVES Tolnay Klári (sz. 1914) kétszeres Kossuthdíjas színésznő, kiváló művész. HETVEN ÉVE született Almássy György (1919-1984) Kossuth- és állami díjas villamosmérnök, címzetes egyetemi tanár. Nagy szerepet játszott a mikrohullámú műszerek, a katódsugár-oszcillográfok fejlesztésében HETVENÉVES Jakab Béla (sz. 1919) tanár, a Somogyi Könyvtár ny munkatársa, ornitológus. a gólyakutatók hazai tekintélye MOZIK Korzó: délelőtt 10, délután 1. háromnegyed 6 és este 8 órakor. Rendőrakadémia II. (színes, amerikai filmvígjáték, IV. helyár!) délután fél 4 órakor: Meztelen diplomata (magyar film) Fáklya: délután fél 3 órakor Misi mókus kalandjai (szines magyar bábfilm), háromnegyed 5 és 7 órakor: Kantoni futár (színes, m b kínai kalandfilm, III helyár!). Belvárosi: délután 3. negyed 6 és fél 8 órakor: Vérbeli hajsza (szines. amerikai tudományos-fantasztikus film, IV. helyár!). Kamaraterem: délután 3 órakor Gulliver a törpék prszágában (szines. amerikai rajz-mesefilm. III helyár!), negyed 6 órakor Mackókaland (színes mesesorozat), esle fél 8 érakor A pacifisfa (színes olasz film. IV. helyár') Balázs Béls Fllmtéka: délután fél 4 órakor: Manhattan (m. b. amerikai filmvígjáték). fél 6 órakor: Casanova I—II. (színes olasz film. II. dupla helyár!. 18 éven felülieknek!). Kertmozi: este 9 órakor: A cápa boszszűja (szines. m. b amerikai film, V. helyér!). Kiskörössy Halészcsárda vldeomozl: délután 4 és este 8 órakor: A botrányos kánkán (színes, m. b. francia—spanyol filmvígjáték) Kiskörössy Halészcsárda, kert: este 10 érakor: Leszámolás Hongkongban (színes, m. b. amerikai krimi, IV helyár!). Éva presszó: este 8 órakor: Egy csirkefogó halála (Irancia krimi). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Esle 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgós esetben! BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: Ma a balesetei szenvedeti személyeket az Idegsebészeli Klinika (Pécsi u. 4.) veszi lel. sebészeti és urológiai felvételi ügyeletei a II. Kórház (Tolbuhin sgt 57.) tart. A gyormeksérültek ós gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: Esle fél 6 órától reggel fél 8 óráig a telnóttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt 1 sz alatt Telefon 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel léi 8 órától másnap reggel léi 8 óráig a Lenin krt 20. sz alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este 7 órától holnap reggel 7 óráig az Újszegedi Gyermekkórház. Odesszai krt. 37 Teleion 22-655. FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Szeged. Zöld S. u 1 -3. Teleion: 14-642 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSAOÁS: Héttőn délután 2 és 5. csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1 szám alatt, teleion f 3-740 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGALAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Telelőn: 11-000 , IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Minden munkanapon 8—16 óráig hívható D T * Teve — XIII/8. - Geert Jan Grizenstijn — Holland filmsorozat — ism. 18.50 Torpedó - Telefonos játék 19.00: Lengyel utak — Lengyen filmsorozat - XI/4. - Szökevények - ism 20 15: Tv 2 20 30 Izlandi meglepetések 20 55 Tv 2 21 00 Híradó 2 21 20 Tv 2 2130: Törvényes erőszak - Francia film — (1982) - Ism - 16 éven felülieknek! kb 23.05: Tv 2 - Napzárta KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI. 8.30: Gyermekeknek. 9.00: A szerencsétlenség jele - szov|et játékfilm (Ism.). 10.30: Mozaikok és freskók. 11.00: Zenés műsor. 12.00: Maláji népdalok. 12.30: Ismeretterjesztés. 13.00: Rajzfilm. 13.25: Komolyzene. 14.20: A varázsnyereg (ism.). 14.50: Ismeretterjesztés. 15.25: Hirek. 15.35: Az éjszakai műsor Ismétlése. 17.35: Hírek. 17.45: Híradó 1.18.00: Idegenforgalom és közlekedés. 18.20: A Guldenburg család — NSZK tévéfilmsorozat 1.19.10: Rajzfilm. 19.30: Híradó 2. 20.00: Panoráma. 21.05: Városnézőben. 22.20: Hiradó 3. 22.40: Hfrek. 22.45: Ráadás: Humor. Prága város panoptikuma - 4. SKY 6.30: Üzleti hfrek. 7.00: Gyermekeknek. 9.30: Show-műsor. 11.00: Sulllvanék — filmsorozat. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ — amerikai filmsorozat. 13.55: Hangszeres zene. 14.50: Változó világ - filmsorozat. 15.45: Szeretni - filmsorozat. 16.15: Vígjátéksorozat. 16.45: Ra|zfllm. 17.00: Rockshow. 18.00: Eurosport: benne: 19.00: Autó- és motormagazln. 19.30: Széllovas-magazin. 20.00: Tornászverseny Ausztráliából. 21.00: Vízilabda Világ Kupa. 22.00: Régi Idők toclja. 23.00: Tour de Francé. A háromhetes verseny összefoglalója. 00.00: Ausztrál futball. SUPER 7.00: Hírek, Időjárás. 8.00: Egyveleg. 15.30: Slágerlistakörkép. 16.30: Kívánságműsor. 18.30: Nlno Flretto klipműsora. 19.30: Vigjátéksorozat (ism.). 20.00: Árulás - amerikai filmdráma. 21.50: Világhiradó. 22.00: Kegyetlen vadon - amerikai kalandfilm. 00.00: Hfrek, időjárás, egyveleg. O @ Rádió BUDAPESTI. 9.00: Képújság 9 05 Tévétorna nyugdijasoknak 9 10 Az emberi test — Angol rövidfilmsorozat — 12. — A döntés folyamata — ism. 9 35: XX századi portrék - Joseph Heller — Angol film — ism. 10 25: Mozgató - Tévótorna mozgáskorlátozottaknak 10 35: Képújság 17.00: Hírek 17 05: Pannon Kónika - A pécsi körzeti stúdió hiradó műsora — Dél-dunántuli hirek, információk, események 17.15: Vijesti - Hirek szerbhorvát nyelven — pécsi körzeti stúdió műsora 17.20 Műsorajánlat 17.25: Jéghideg háború - Angol dokumentumfilm — ism 18 15: Négy nap tévéműsora 18.25: A technika 7 csodáia - NSZK ismeretlerjesztő-rövidfilmsorozat — VII/4. - A Trieste August Piccard búvárhajója 18 55 Műsorajánlat 19.00 Reklám 19 05 Esti mese — Linda mesél — Pilleruha — Magyar mesefilmsorozat 19 15: Lottósorsolás 19 20: Reklám 19.25 Közlemények Műsorajánlat 19 30: Hiradó 20 00 Reklám 20.05: Szomszédok - Teleregény - 59 fejezet 20.35: Reklám 20.40: Képes nóták kívánságműsora 2110: Az utolsó látogató - Tévéjáték 22.25: Tévé-tükör - Dr Szecskó Tamás jegyzete 22.40: Tengerentúli magyarok - Dokumentumfilm 23.25: Híradó 3 BUDAPEST 2. Tv 2 Sugár Ágnessel és Dömsödi Gáborral 17.25: Képújság 17 35: Tv 2 - Benne Reklám - Riportok — Időjárás — Zene 1800: Telesport 18.25 Gyerekeknek! - A hetedik út titka KOSSUTH 8.20: A Szabó család - Ism. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben (Éló). 11.00: Peres, poros Iratok. 11.10: Labirintus - Zenei rejtvények fiataloknak - Ism. 11.25: Rólunk van szó! 11.30: A kolorádóbogár — Rákosy Gergely regényének rádióváltozata. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben - Szimfonikus zene. 14.10. Baleset - Méral Sándor novellája. 14.25: Zenei tükör. 15.00: Szóról szóra — Zenés Irodalmi magazin. 16.00: Tizenhat éra - Hírmagazin. 16.10: Szívesen hallgattuk - Egy komisz kölök nepló|a — Metta V. Viktor regénye rádióra alkalmazva 16.52: Filmzene. 17.00: Budapest 1900 - Amerika 1989. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.51: Weelkes: Mind áldja, dicséri őt - madrigál. 17.58: Kritikusok fóruma. 19.23: Hangerő — Gazdaságpolitikai folyóirat. 20.00: Mozart: B-dur vonósnégyes K. 589. - (Budapest vonósnégyes). 20.24: Balettzene operettekből. 20.35: Október 30-tól november 4-lg. 21.05: ..Muzsikának szép a hang|a" - XXIV/13. rész - Egy gyimesl muzsikás: Zerkula János. 21.45: „Hajszálgyökerek" — A nemzetiségek és zsidók emancipációja a szegedi országgyűlés elött 140 éve. 22.00: Hirvllág. 22.30: Fúvós muzsika. 22.50: Az állam én vagyok? - De kié a kertem? — Szél Júlia sorozata. 23.00: Erkel operáiból. PETŐFI 8.05: Kölyökrádló - szünidőben. 8.45: Táborélet Rákoskeresztúron - számitógépes tábor a Dózsa György Művelődési Központban. 9.05: Operettkedveloknek 10.00-11.00: Rivaldafényben: Francia sanzonok. 11.05: Világújság. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balatonrádió 12.10-12.58: Népzenei hangarchívum. 13.05: Sátán kapitány llt/2. Cyrano de Bergerac kalandjai - Louis Gallet regénye rádióra alkalmazva. 14.00: Lelátó — Sportmagazin. 14.30: Csáki Juditnak hívják. 15.05: Nosztalgiahullám - Dixie Cups. 15.45: Törvénykönyv — „A gyerekek érdekében" 2. rész - Ism. 16.00. Heavy metál magazin 17.05-21.00: Nyárldő. benne. 17.30. Gordiusz 18.30 Pop-regiszter 19.05: Jut eszünkbe... 19.30: A Poptarisznya dalaiból. 20.20: Egy hajóban. 21.05: Indul a bakterház — Rideg Sándor regénye rádióra alkalmazva. 21.33: A Modern System felvételeiből. 21.37: Gramofonsztárok — Alekszandr Cfaszman zenekarának lemezeiből. 22.07: A Magyar Rádió Karinthy Színpada - Az utolsó békeév - nosztalgiáink 1938-ból - 2. rész. 23.15: Az éló népdal - Ernőd 3. — Ism 23.25 — 0.14: Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94.9 MHz 1989. július 28., péntek 5.55: Műsorismertetés, hirek, meteorológia. útlnform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hirek. tudósítások a Dél-Alföldről — az ügyeletek jelentik. 6.30: Hirek, lapszemle (Kossuth) - Miről ir a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd... 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti Idöjáráe-lelentés. 7.30: Dél-alföldi hfrek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: — A Szegedi Akadémiai Bizottság háromnapos konferenciát tart. - Előzetes sz Ifjúsági napok rendezvényeiről. — Lovasbajnofcság Mezőhegyesen. - Heti könyvajánlat. (Szerkesztő: Megyeri Valéria)