Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-26 / 174. szám
8 1989. július 26., szerda DM Röviden Erdélyi menekülteknek — Svájcból Mi történik? MA A művelödéselmcleti nyári egyetemen délelőtt 9 órától Fischer György, a Magyar Közvélemény-kutató Intézet munkatársa tart előadást A tömegkommunikáció társadalmi hatásrendszeréről; 10 órától Lovász József A nyilvánosság próbája címmel értekezik. VTV-mozi 20 óra: A kék Cadillac (amerikai film). HOLNAP Kisteleken a városi pártoizottság épületében délután 3 órakor Mit akarnak a reformkorok' címmel Lovászi József tart előadást. A rendezvény bármely párt tagjai, illetve a pártonkívüliek számára is nyilvános. Változékony idő A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből többfelé, főként a Dunántúlon várható eső, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső. Keleten, északkeleten többórás napsütésre lehet számítani. A többnyire mérsékelt északkeleti szél zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 14, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27fok között alakul. Párbeszédek — Tudja, hogy Németh Miklós kormányfő egy második Kossuth Lajos? — Olyan lánglelkű? — Nem, ó is rnonoki gyerek. * 1986 késő ősze volt. A főnök elégedetten számolt be a főszerkesztői értekezleten elhangzottakról. „— Az elvtársak odafönn elismeréssel Szóltak a sajtó munkájáról. Az 1956 harmincadik évfordulójára kidolgozott és hibátlanul végrehajtott sajtókampány eredményes volt. Az agitpropos elvtársak szerint sikeresein vertük vissza a nyugati hecckampányt. Odafönt úgy látják, hogy a legközelebbi nagyobb évfordulón — az ötvenediken — az '56-os résztvevők máinem lesznek az élők sorában, így arról akkor már szó sem fog esni. Az elvtársak szerint ez volt az utolsó nagyobb erőpróba, 1956 témája eltűnik a történelem süllyesztőjében." Így látták a politikai éleslátásukról híres elvtársak 1956 kérdését 1986-ban. Mindössze három éve. * — Olvastad, hogy felülviaigálják a laktanyák neveit? Sőt ezentúl nem a laktanyákat, hanem az egységeket nevezik el híres személyekről — Ha végiggondolom a dolgot, a nevek listája bővülhet A kurucokat — Rákóczit, Thökölyt, Bercsényit, Vak Bottyánt stb. — nem fenyegeti veszély A 48 -ások is stabilak: Kossuthtól Damjanichig minden oké. Most már előjöhet Görgey is. Tisztázva van. A 19-esekkel már egy kis baj lesz. Kun, Szamuely, Korvin nem éppen kóser. Legalábbis mai szemmel. — Üj korok is beléphetnek. Jó esélye van Attilának, Csaba vezérnek. Árpádnak, Szent Lászlónak és az összes Árpádházinak. A Hunyadiak maradhatnak. Ugyanígy a törökverök. — A labancesélyek milyenek szerinted? — Károlyi Sándor minden további nélkül mehet. Ocskay még várjon. Viszont fel kell kutatni az első világháborús tábornokainkat Gorlice, Doberdo hőseit. A szovjetunióbeli internacionalisták nem kelendők. A spanyolosak még jöhetnek, kiváltképpen, ha el is estek az Ebrónál. Második világháborús partizánoknak és ellenállóknak csak akkor van esélyük, ha nem kompromittálták magukat az ötvenes években. — Űj nevek is léphetnek be, mint az üstökösök. Stomm Marceltől Maiéterig. — Annyi új névadási lehetőség van, hogy nincs is annyi katonai egységünk. — Pz a szerencsénk. * Nyolcéves fiam igencsak Nagymaros-ellenes. Nem az én hatásomra, saját maga alakította ki álláspontját, miután ismertettem vele a tényeket. A múltkoriéban említettem neki, lehet, hogy népszavazás lesz az építkezés leállítása ügyében. Mire felcsillant a szeme, és közölte velem, ő ellene fog szavazni. Tájékoztattam őt, hogy 18 éven aluliak nem szavazhatnak. Ékre felháborodottan így szólt: — Ezek azt hiszik, hogy a másodikosok hülyék?! * — Alapítok egy pártot. Ez lesz a neve: Magyar Nemzeti Radikális Demokrata Reformista Mérsékelten Liberális Környezetvédő Keresztény Néppárt. — S mi lesz a programod? — Azt még nem tudom A fő, hogy e neve divatos legyen. Majláth László Najfv László felvétele Immáron hetedik alkalommal érkezett külföld! segélyszállítmány a felsővárosi templom plébániájára-. Tegnap, kedden Svájcból jöU a kamionnyi ruhanemű, és & feladók üzenete, miszerint a ruhák az erdélyi menekültek között osztassanak szét Munkagép okozta az áramszünetet Tegnap reggel kilenc óra után néhány perccel a város különböző részein eltérő időtartamú áramszünet következett be. Legtovább a Belvárosban és Újszegeden tartott az áramkimaradás, melyet — a Démász szegedi üzemigazgatósága főmérnökétől. Csizmadia Gábortól kapott tájékoztatás szerint — egy földmunkagép vezetőjének óvatlansága okozott. Az északi állomást a Tiszapartival összekötő tíz kilovoltos földvezetéket vágta el a Torontál téren egy gép. A védelmi berendezés — ahogy mondani szokták — leoldott, a mire a hiba helyét megtalálták és megtették a szükséges intézkedéseket, bizony volt olyan része a városnak, ahol fél óráig nem volt áram. _ Az SZKV-nál érdeklődésünkre elmondta a főmérnök, Vértesi Gyula, hogy a Hajós és a Rózsa' utcai áramátalakító üzemszünete miatt körülbelül 20 percig álltak a trolik az érintett szakaszokon. Szerencsére nem csúcsidőben volt az áramszünet, igy a villamosok időszakos leállása sem okozott különösebb fennakadást. MINI KOMMENTÁR 0 En mondom Az emberek azért nem mentek el a szombati választásokra, mert megfélemlítették őket — mondja hétfőn reggel a politikus a rádióban. Az emberek most azért nem politizálnak, inert a nyári munkák szezonja van — ezt Is 6 mondja. Az emberek azért nem politizálnak, mert a politikusok ilyeneket mondanak nekik, róluk és helyettük — ezt meg én mondom. SZOPTATÓ NÖK TÁPLÁLKOZÁSA OIPÖSokan vélik úgy, hogy a £S RUHAVÁSÁR szoptató nőknek — mivel az A qvanzitker Kft. mától, anyatej termeléséhez ener- szerdától péntekig rendez giára van szükségük — kü- cipö. és ruhavásárt a teclilönösen sokat kell enniük. nika házában. Többek köBrit kutatók most megálla- zött pólókat, szandálokat és pitották, hogy ez a veleke- egyéb TUházati cikkeket kidés hibás. A szoptató nők „álnak naponta 9-től délenergiaforgalma ugyanis — után 6 óráig. (X) ellentétben a nem szoptató . nőkével — egy-két órával a A HATOS LOTTO táplálékfelvétel után tete- NYEREMÉNYEI, mesen csökken. Nyilván- 6 találatos 2 db volt, nyevaló, hogy ők — megváltó- reményük egyenként 3 milzott hormonháztartásuk üó 845 ezer 296 forint, 5 okán — a tejtermeléshez plusz 1 találatos 8 db, nyeszükséges energiát más mó- reményük egyenként 320 don szerzik meg. Ennak ezer 441 forint, az 5 talalapontos mechanizmusa tosokra 13 ezer 398, a 4 taazonban még ismeretlen, lálatosokra 376, míg a 3 taMindenesetre a szoptató lálatosokra 32 forintot Cizetnöknek szükségtelen mér- nek. téktelenül enniük, mert energiafogyasztásuk összességében nem nagyobb, mint más nőké. Felmentették a rendőröket! Hatás — Mielőtt elvettél, azt mondtad, hogy én vagyok a te istennőd! — De aaóta ateistát csináltál belőlem. HONISMERETI TÁBOR A Bartók Béla Művelődési Központ gyálaréti művelődési centruma augusztus 14 —19. között néprajzi-honismereti tábort szervez, melynek célja a SzegodGyálaréten még fellelhető tárgyi emlékek felkutatása, Összegyűjtése, rendszerezése, a település múltjának, hagyományainak feltárása. A tábor bentlakásos (helye: Szeged -Szentmihálytelek, Vörös Hadsereg u. 50.) Az érdeklődök 1989. augusztus 5-éig jelentkezhetnek a Bartók Béla Művelődési Központ portáján (Szeged, Vörösmarty ti. 3. Telefon: 12-060). HELYESBÍTÉS A tegnapi számunkban megjelent' Néptánc fesztivál: Barry, a matróz című interjúnk harmadik mondata helyesen így hangzik: Ha valaki csak a fesztiválon bemutatott jórészt szteppjellegű táncokat látta az együttestől, nehezen hiszi el, hogy Utah államban, Salt Laké Cityben láncot is tudnak a derék amerikaiak. a hatarforgalmi adatok. A legelenkebb Elénk vendégjárás Július igazi idegenforgalmi főszezon, s ezt hűen (Munkatársunk telefonjelentése.) Tegnap tárgyalták a Budapesti Katonai Bíróságon Gyürkés Tamás bíró elnökletével Tábith Pál és Enying Nándor rendőr főtörzsőrmesterek Hízó József sérelmére elkövetett ügyében: könnyű testi sértés, jogellenes előállítás, illetve íogvatartás és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás volt a vád. (Mint ismeretes, a szegedi tárgyalás azért maradt el, mert ismeretlen telefonálók megfenyegették Kónya István bírót és Farkas László ügyvédet. Ennek következtében ők — Török László ügyészszel együtt — elfogultságot jelentettek be.) Az ügyrend szerint tegnap előbb a rendőröket, majd a sértettet és nejét, valamint a szomszéd tanyában lakó családot kérdezték ki. A tárgyalás légkörét leginkább az jellemezte, hogy a lényegtelen apróságoktól eltekintve a vádlott, illetve a sértett felek homlokegyenest mást állítottak. A tanúk Hízó József állításait nem vonták kétségbe, s ez az orvosi véleményről is elmondható. Az ügyész a következőket állapította meg: a két rendőr április 12-én 7 óra 30 perc körül kiért a megadott címre, hogy ott Guti Mihályt előállítsa. Mivel a keresett személyt nem találták, Hízót kérdezték hollétéről, de ő nem tudta megmondani. Ezután az apja felől érdeklődtek. Ezt Hízó magára vette, és rendreutasította a két főtörzsőrmestert, amit azok nem vettek jó néven, ezért jobb híján a sértettet próbálták előállítani. Hízó megijedt és menekülni kezdett a szomszéd tanya felé, ahol végül hosszú dulakodás után a rendőrök elfogták, és ezután már d szolgálati szabályzatnak megfelelően cselekedve intézkedtek. Az ezután következő állításokat — mint kiderült — a bírósági eljárás nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani, ezért a vádlottakat mindhárom vádpont alól, bizonyítékok hiányában felmentették. A vádlottak az Ítéletet tudomásul vették, így az jogerős. Varga Iván MDF-IRODA PÉCSETT vendégjárás az ország nyugati kapuinál tapasztalható: Autótolvajok — biztos helyen Megszokjuk lassan a jótékonysági számlaszámokat, s a tényt is, hogy az egészségügy — siralmas helyzete — ránk kényszeríti a lelkiismereti adót Hadd ne számoljam össze azokat a gyógyítással, az orvoslás jobbításával kapcsolatos kezdeményezéseket amelyek társadalmi összefogásra, magyarán: a pénzünkre, az adományainkra támaszkodva válhattak valóra. A közadakozásra számítanak, kényszerülnek és vágynak a Fiatal Drogbetegek Rehabilitációs Otthonának megálmodói is. A kábítószer-élvezettől, -függőségtől megszabadított fiatalemberek társadalmi visszailleszkedését szenvedélymentes életük újrakezdését segítő munkateGőzerővel a kábulat ellen rápiás intézményhez eleddig van 3 millió forint. A Csongrád megyében működő — területi feladatok ellátására hivatott — drogcentrum kétmilliót kapott az egykor volt alkoholellenes bizottságtól, fél—fél milliót a Maradj köztünklalapítványtól, illetve a Szociális és Egészségügyi Minisztériumtól. Ez a pénz azonban kevés ahhoz, hogy megvásárolják, és a gyógyító terápiákra alkalmassá alakítsák az öreg rúzsai tanyai iskolát. Kell villany, víz, berendezés, a munkatársaknak státus, na és kell A Magyar DemokTata Fó- Hegyeshalomnál és Rajkarum megnyitotta első állán- nál egy-egy hétvégén 80— dó vidéki Irodáját Pécsett. 90 ezren lépik át a határt. A pártaktivisták a hét mm- Ezeken az átkelőhelyeken den munkanapján ügyele- és Sopronnál egyébként tet tartanak az irodában: hétközben is erös a fortájékoztatást adnak a ta- galom, ezért a határőrök és goknaik az MDF eseményei- a vámőrök megerősített ról, információkkal látják szolgálatot tartanak, el az érdeklődőket, könyve- Az ország egyik déli kaikét és sajtótermékeket kí- pújának, Röszkének az adanálnak. tai is jelzik az idegenforgalom növekedését. Júliusban négyszer annyian lépa pénzre váltott együttérzés. A kérés pedig eppen a veszélyeztetett korosztály tagjai sorában talált meghallgatásra. Néhány szegedi fideszes vállalta, szerveznek rockkoncertet, olyan zenekarok felléptével, melyek nem tartanak igényt a gázsira. Felajánlják azt a rehabilitációs otthon javára, éppen úgy, mint a szervezők a teljes bevételt. így hát joggal, segítő szándékkal, s a minél több néző reményében reklámozzuk az újszegedi szabadtéri színpadon pénteken délután 4 órakor kezdődő Gőzerő- és Hóbp Blues Band-koncertet. KONCERTET a kábítós ték át a határt, mint egy évvel korábban. A beutazók csaknem negyven százaléka jugoszláv, őket sorrendben a szovjet, osztrák, görög, bolgár, csehszlovák turisták, valamint az NSZK-ból és az Egyesült Államokból érkező látogatók követik. A magyar kiutazók úticelja elsősorban Görögország, Törökország, valamint a bolgár és a jugoszláv tengerpart. A statisztikai lap megszűnése óta itt is gyorsabb az útiokmányok kezelése, a várakozási idő csupán 3—4 perc. Csongrád megye másik határátkelőjénél, Nagylakon ugyancsak erősödött ranforgalom: július első három+Tietében a tavalyinál '^^százalékkal több magyar, A rendőrök szerint egyre kevésbé biztonságos szabadon hagyni az autókat — különösen éjszakára. Megtörténhet, hogy amikor a tulajdonos reggel viszontlátja járművét, hiányzik róla egy-két kerek, tükör, ablaktörlőkar. Legrosszabb esetben hiányzik az egesz autó. (Megjegyzendő, a Vadnyugaton — szigorúbb helyeken — felakasztották a lótolvajokat, ők pedig — tanulván a büntetésből — azután nem loptak többé lovat... Manapság ló helyett autón jár az, aki teheti, s a büntetések is enyhébbek ..) Az autótulajdonosok álma kicsivel nyugodtabb lehet most Szegeden Egy ideig kettővel kevesebben gyakorolják az autótolvajlást. Még július 17-én lopott el az öthalmi utcából egy Moszkvics ' kistehergépkocsit K. László Sándor 17 éves szatymazi lakos. Több napig használta a jármüvet, mígnem fölismerték a kocsit, s a tolvajt nyakoncsípték. Felelősségre vonásáig szabadlábon védekezhet Július 25-én reggel fél 5kor fogta el a rendőrjárőr Zsibity Zorán (Szeged, Felső Tisza part 26.) 24 éves foglalkozásnélkülit, aki egy a Csaba utcában parkoló Lada személygépkocsit tört föl es indított el a krimikből közismert módon A lopás közben megzavarták, a rendőrjárőr üldözőbe vette és elfogta őrizetbe vették, hasonló bűncselekményekkel is gyanúsítható res fiatalok teljes gyógyii- i esj HLszazalekkal több rolásáért. K. ifián . turista lépte át a haDBLMA6VAR0RSZA6 A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Böle István. Szávav István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság ütja 10., Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28, 6720. Iga/gató; Suranyi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint. - ISSN 0133—025*