Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-26 / 174. szám

2 1989. július 26., szerda Magyar pártvezetők moszkvai tárgyalásai (Folytatás az 1. oldalról.) — Most jobban néz ki, mint a tévében — mondta az SZKP KB főtitkárának Grósz Károly, utalva a Leg­felsőbb Tanács előző napi üléséről sugárzott közvetí­tésre. — Igen, reggel van, valamit pihentem — hang­zott a válasz. A tárgyalóasztalnál foly­tatódott a beszélgetés, ahol Mihail Gorbacsov mellett Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára foglalt helyet, a ma­gyar pártvezetők kíséreté­ben pedig Dégen István és Thürmer Gyula, az elnök, illetve a főtitkár tanácsadó­ja-volt jelen. Mihail Gorbacsov még az üdvözléskor megkezdett esz­mecserét folytatta a tárgya­lóasztalnál is: — „Kemény, és fontos nap volt a tegna­pi; a népi küldöttek vissza­térlek az ország minden ré­széből, és magukkal hozták a tapasztalatokat, informá­ciókat. Ezért döntöttünk úgy, hogy az aktuális ügyekkel is foglalkozunk az ülésen, hiszen ezt az utóbbi napok eseményei indokolják" — mondotta, utalva a bányász­sztrájk és a nemzetiségi za­vargások okozta problémák­ra. Hozzátette: ezért is köz­vetítette a tanácskozást a rádió és a televízió. A beszélgetés a további­akban már a tudósító új­ságírók nélkül folytatódott. Nyers Rezső, Grósz Károly és Mihail Gorbacsov tárgya­lásán egyebek között megál­lapodtak arról, hogy folyta­tódrxik a megbeszélések a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok további ki­von ásáróL Az MSZMP két vezetője és az SZKP KB főtitkára két órán át tartott rendkí­vül kötetlen, baráti légkörű tárgyalásáról Nyers Rezső és Grósz Károly tanácsadói tá­jékoztatták a magyar újság­írókat. Mint elmondották. Mihail Gorbacsov vázolta magyar tárgyalópartnereinek a szov­jet belpolitikai helyzet idő­szerű kérdéseit, így a többi között kitért az országban kibontakozott 6ztrájkhullám következményeire is. Nyers Rezsó röviden szólt a párt­kongresszus előkészületeiről, arról, hogy az MSZMP leg­felsőbb fórumán a pártban létrejött platformok elisme­rése mellett egyfajta gondo­lati, cselekvési egységet sze­retnének teremteni. A megbeszélésen a tár­gyalófelek szóltak arról, hogy komoly gondok vannak a KGST működésével, és úgy foglaltak állást, hogy csak akkor szükséges ma­gas szintű KGST-értekezle­tet tartani, amikor vala­mennyi résztvevőnek konk­rét mondanivalója lesz a továbblépés lehetőségeiről. Szovjet és magyar részről egyaránt törekedni fognak az együttműködés újszerű megközelítésére. Mindkét fél hangsúlyozta hogy a Szov­jetunióban és Magyarorszá­gon, minden gond ellenére, határozottan kívánnak elő­rehaladni a peresztrojka, il­letve a demokratizálás út­ján. A meglevő nehézségek nem állíthatják meg e fo­lyamatokat. Egyetértettek abban, hogy a tulajdonviszonyok terén sokkal nagyobb változatos­ságra, nagyobb szabadság­fokra van szükség. Szovjet részről is hangsúlyozták a vállalati önállóság és a vál­lalatok közti kapcsolatok ki­terjesztésének fontosságát, a tőkemozgás ösztönzését, Ugyancsak rámutattak a szocialista országok techno­lógiamegújulásának szüksé­gességére és az ebben való nyugati részvétel lehetősé­geire Egyetértettek abban, hogy hasznos lenne magyar, szovjet és valamely nyu­gati fél részvételével kö­zös vállalkozásokat indítani. Mihail Gorbacsov meg­kérdezte a magyar pártve­zetőktói: Merre orientálódik Magyarország, Kelet vagy Nyugat felé? Nyers Rezső válasza szerint hazánk egy­fajta híd szerepet kíván be­tölteni, változatlanul fontos­nak tekinti a szocialista ré­giót, de a szocialista kapcso­latrendszerben levő felada­tainkat sem tudjuk ellátni a tőkés gazdasággal kialakí­tott kontaktusok fejlesztése nélkül. Mint fogalmazott: kétpiacos koncepcióban gon­dolkodunk, s ehhez népi tá­mogatás van Magyarorszá­gon. Mindkét fél közö6 vélemé­nye volt, hogy a pénzügyi intézményekkel kialakított szoros kapcsolatok nem fel­létlenül jelentik a nemzeti önállóság feladását, függő­ségi helyzet kialakulását, s minden ország saját adott­ságainak megfelelően dönti el a bekapcsolódás mérté­két. A magyar—szovjet kapcso­latokat áttekintve, a tárgya­lásokon megfogalmazódott: mindkét fél törekszik a kon­taktusok fejlesztésére, a po­litika, gazdaság és a mone­táris kapcsolatok terén egy­aránt. Az együttműködés fejlesztéséhez jó alapot te­remt, hogy a két párt lénye­gében azonos módon ítéli meg a szocialista társada­lom megújításának kérdése­it. Az MSZMP támogatja a peresztrojka politikáját, a szovjet párt pedig nagyfokú megértést tanúsít a magyar politika iránt. Segíti az együttműködés fejlesztését az is, hogy azonosan gondol­kodunk a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről is. Ma­gyarország számára nagyse­gítséget jelent az a külpoli­tika, amelyet a Szovjetunió folytat, különösen Európá­ban. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok keretében a ma­gyar fél az ősz folyamán át­adja azokat a konkrét el­képzeléseit, amelyek a gaz­dasági kapcsolatok megújí­tására, elsősorban az elszá­molási rendszer átalakításá­ra, a részleges konvertibili­tás bevezetésére vonatkoz­nak. Mint ismeretes, erről Grósz Károly márciusi moszkvai látogatásán született elvi megállapodás. A konkrét szakértői munka azóta meg­kezdődött, s őszre várhatók ennek első konkrét eredmé­nyei. Grósz Károly kifejtette a szovjet pártvezetőnek, hogy az MSZMP nagyra értékeli azt, ahogy a Szovjetunióban, Kárpátalján segítséget nyúj­tanak ez ott élő magyarság kultúrájának, nemzeti iden­titásának megőrzéséhez. Az eszmecserén szóba ke­rült a Magyarországon állo­másozó szovjet csapatok kér­dése is. Megállapodtak arról, hogy folytatják a tárgyalá­sokat e csapiatok további kivonásáról, összhangban a leszerelési folyamattal és az erről folyó bécsi tárgyalá­sokkal. Nyers Rezső, az MSZMP elnöke kedden délután Moszkvában, a Szovjetunió Tudományos Akadémiáján vezető szovjet társadalom­tudósokkal és közgazdászok­kal találkozott. Az MSZMP elnökét Anatolij Logunov, az akadémia alelnöke, a Moszkvai Állami Lomono­szov Egyetem rektora üd­vözölte, majd Igor Maka­rov tudományos titkár tar­tott tájékoztatót az akadé­mia fó kutatási irányairól, jelenlegi célkitűzéseiről. Nyers Rezső a kötetlen hangulatú találkozón rész­letes ismertetést adott a magyarországi fejlődés és a reformok történetéről, a gazdaság helyzetéről, és ki­tért a magyar reformelkép­zelésekre. A szovjet tudósok nagy érdeklődést tanúsítot­tak a magyar tapasztalatok, egyebek között a gazdaság és jogalkotás terén történ­tek iránt. Számos kérdés hangzott el a másfél órás eszmecserén. A beszélgetés végén Ana­tolij Logunov Nyers Rezső­nek átnyújtotta a Szovjet­unió Tudományos Akadé­miája alapítójáról, Lomono­szovról elnevezett emlékér­met. Kedden délután Grósz Károly, az MSZMP főtitká­ra az SZKP KB székházá­ban a központi bizottság apparátusának képviselőivel találkozott. A másfél órás eszmecserén mintegy há­romszázan vettek részt: az apparátus munkatársai, osz­tályvezetői és helyettesei, valamint más vezető párt­tisztségviselők. Grósz Károly bevezetőjé­ben szólt arról, hogy mi­ként az MSZMP érdeklődés­sel figyeli a Szovjetunióban történteket, az SZKP törek­véseit, úgy a szovjet embe­rek körében is fokozódó ér­deklődést tapasztalunk ha­zai dolgaink, az MSZMP te­vékenysége iránt. Rövid előadásában áttekintést adott az elmúlt évtizedek ered­ményeiről, azokról a hibák­ról, amelyeket az MSZMP az országépítő munka so­rán, a gazdaságban és a tár­sadalompolitikában elköve­tett. Vázolta a mai gazdasá­gi és immár politikai-társa­dalminak is tekinthető vál­ság kialakulásához vezető okokat, majd az MSZMP jelenlegi fő törekvéseiről szólt. A demokratikus szocializ­mus fogalmát elemezve megállapította: e törekvés fő jellemzője egyfajta ön­kormányzati rendszer a la­kóterületeken és a termelés­ben egyaránt. Mint mondot­ta, a jövőben hosszú idő­szakon át vegyes tulajdo­nú lesz a magyar gazdaság, amelyben meghatározó a közösségi tulajdon aránya, de a mostaninál jóval ma­gasabbb: mintegy 25-30 szá­zalékos a magántulajdon részesedése. Ehhez meg kell valósítani a tulajdonre­formot, mert a közösségi tu­lajdon tőkehatékonysága je­lenleg rendkívül alacsony. Szólt a párt és állam kü­lönválasztásából adódó te­endőkről, arról, hogy az MSZMP-nek meg kell sza­badulnia a kormányzati munka terheitől, ugyanak­kor szükség van a Parla­ment és a kormányzati fe­lelősség hatékony érvénye­sítésére. Grósz Károly a beszélge­tés során számos, a mai magyar folyamatokkal és az MSZMP tevékenységével kapcsolatos kérdésre vála­szolt. * Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, a párt főtitkára — aki hétfőn, az SZKP KB meghívására, egynapos, baráti munkalá­togatásra érkezett Moszk­vába — kedden este, meg­beszélései befejeztével, el­utazott a szovjet fővárosból. A vnukovói repülőtéren Je­gor Ligacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, bú­csúztatta a magyar vendé­geket. Jelen volt Barabás János, hazánk moszkvai nagykövetségének ideigle­nes ügyvivője. A magyar vezetőkkel ha­zautaztak a kíséretükben le­vő személyek is: Iványi Pál, a Politikai Intéző Bi­zottság tagja, a KB titkára, Dégen István, az MSZMP elnöke irodájának vezetője, Thürmer Gyula, a főtitkár külpolitikai tanácsadója és Kimmel Emil, a Központi Bizottság irodájának helyet­tes vezetője. Ami lehetséges és kívánatos 0 Párizs (AFP) Nyers Rezső szerint Ma­gyarországon „lehetséges és kívánatos" egy koalíciós kormány létrehozása az el­ső szabad parlamenti vá­lasztásokat követőn. Ezt az MSZMP elnöke a Le Monde című, tekintélyes párizsi na­pilapnak adott nyilatkozatá­ban fejtette ki. A vezető magyar politikus leszögezte: az MSZMP a vá­lasztások után nem fog egyedül kormányozni, de ha egy másik párt kerülne több­ségbe, annak sem lenne ér­deke, hogy egyedül alakít­son kormányt. Nyers Rezső egy középbal kormánykoalí­ció létrejöttét tartja a leg­inkább elképzelhetőnek. A különböző gazdasági el­képzelésekről szólva a párt­elnök kifejtette: ellentétek vannak ugyan az MSZMP és az ellenzéki pártok gazda­sági programja között, de ezek az ellentétek nem alap­vetöek. Utalt arra is, hogy Középbal koalíció? a gazdasági programokban jelentkeznek a szélsőségek is: míg a szélsőjobb az álla­mi tulajdon teljes felszámo­lását akarja, addig a szélső­bal a magántulajdon teljes eltörlését tartja célszerűnek — mutatott rá Nyers Rezső, hozzáfűzve: „A többi párt­tal — úgy gondolom — meg lehet találni a megegyezési pontokat". A pártelnök sze­rint nem a kapitalizmust, hanem a vegyes gazdaságon alapuló társadalmi demok­ráciát kell megteremteni Magyarországon. Bush amerikai elnök kö­zelmúltban tett magyaror­szági látogatását értékelve Nyers Rezső elmondta: csa­lódott abban, hogy az elnök — kongresszusi felhatalma­zás híján — Budapesten nem jelenthette be, hogy az Egyesült Államok hosszabb távra megadja a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét Magyarországnak. Ke­reken cáfolta, hogy Bush a magyar belügyekbe akar be­avatkozni. Az MSZMP elnöke hang­súlyozta : Magyarország a világgazdasági folyamatokba kiván integrálódni, nem úgy, mint Románia, amely egyre inkább távolodik at­tól. Nyers Rezső rámutatott: Románia azt szeretné elér­ni, hogy Magyarország is hozzá hasonlóan cselekedjen, de „az elnök (Ceausescu) előtt leszögeztem: ne várja azt, hogy Magyarország ezt az utat követni fogja". Nyers Rezső végezetül hangsúlyozta: Budapest na­gyon elégedett lenne, ha olyan intenzív' kapcsolatokat építene ki az NSZK-val, mint amilyeneket az NDK tart fenn Bonn-nal. a láthatáron 4 Varsó (MTI) Lech Walesa, a lengyel parlamenti ellenzéket tömö­rítő Szolidaritás vezetője kedden Wojciech Jaruzelski köztársasági elnökkel foly­tatott megbeszélései után je­lezte, hogy a Szolidaritás árnyékkormányt kíván ala­kítani. A Jaruzelskivel le­zajlott találkozója előtt rá­diónyilatkozatában még két variációt tartott lehetséges­nek : az árnyékkormány mellett azt, hogy a Szolida­ritás veszi át a teljes kor­mányt, beleértve a honvé­delmi és a belügyi tárcát is. A találkozó utáni nyilatko­zata viszont azt tükrözi, hogy a teljes kormány át­vételét már nem tartja le­hetségesnek. Egy nagykoalí­cióba való belépést viszont mindenképpen elfogadhatat­lannak tart. Közölte, hogy Jaruzelski továbbra is fenn­tartja a nagykoalícióra vo­natkozó elképzelését. „Nagyon komoly" kémügy 0 Washington (MTI) George Bush amerikai elnök szerint a múlt héten nyilvánosságra került wa­shingtoni külügyminisztéri­umi kémügy „nagyon ko­moly" dolog, de egyelőre nem lehet teljesen felmér­ni, hogy mekkora károkat okozott az amerikai nem­zetbiztonsági érdekeknek. A múlt hét végén első­ként az ABC amerikai tv­állomás közölte a szenzáci­ós hírt, hogy a washingtoni hatóságok immár jó ideje vizsgálatot folytatnak Félix Bloch, a külügyminisztéri­um kanadai és európai ügyek osztályának egyik vezetője ellen. Blochot az­zal gyanúsítják, hogy egy „idegen hatalom" — azaz a Szovjetunió — javára kém­kedett, s az FBI ügynökei­nek sikerült is lefényké­pezniük, amint épp táskát vesz át egy szovjet ügy­nöktől. Az ötvennégy éves férfi egyébként nincs letartózta­tásban, bár minden lépé­sét az FBI ügynökei és egy egész sereg újságíró figyeli. Német-német adatok, tanácsok + Bonn (MTI) A Német Szövetségi Köz­társaság azzal számol, hogy az idén 80—100 ezer NDK­állampolgár települ át az NSZK-ba, az átjutás legális vagy nem legális útját vá­Rádióteles FESZÜLT A HELYZET TBILISZIBEN Rendkívül feszült a hely­zet Tbilisziben, ahol hétfőn mintegy 10 ezer ember tün­tetett az abháziai esemé­nyek miatt. A város köz­pontjában harminc egyete­mista ülősztrájkot folytat, s hárman közülük éhség­sztrájkba kezdtek követel­ve Grúzia teljes önállósá­gát. KARÁCSONY, HÜSVÉT... A karácsony és a húsvét ismét az országos ünnepek rangjára emelkedhet a Szovjetunióban, ha ezt a javaslatot a Legfelsőbb Ta­nács ülése jóváhagyja. Az LT keddi délelőtti ülésén a képviselők megvizsgálták a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­gének azt a korábbi rende­letét, amely az országos ün­nepekkel kapcsolatban vál­tozásokat indítványozott. PÜSPÖKI KINEVEZÉS II. János Pál pápa ked­den katolikus püspököt ne­vezett ki a Szovjetunióba, a Vatikánváros és a Moszkva közötti kapcsolatok javulá­sának újabb jeléként. A Va­tikánvárosban kedden köz­zétett nyilatkozat hangoz­tatja, hogy a pápa a 43 éves Tadeusz Kondrusiewicz atyát nevezte ki [Minszk, a belorusz főváros püspökévé. A püspöki szék a második világháború óta betöltetlen, előző püspöke 1981-ben halt meg belgiumi száműzetés­ben. lasztva. A berlini fal meg­építése — 1961 augusztusa — óta az idei évben fogják a legtöbben kérni az NDK­ból, hogy a másik német államban maradhassanak — közölte kedden a Deutsch­landfunk rádióállomásnak adott interjúban Walter Priesnitz, a belnémet kap­csolatok minisztériumának államtitkára. Az illegális határátlépők száma ugrás­szerűen megnövekedett. Jú­niusban az engedéllyel át­árkező NDK-sok száma el­érte a 10 645-öt, ami szintén rekord. Priesnitz államtitkár — az elmúlt napok hivata­los megnyilatkozásaihoz ha­sonlóan — a távozás legális útjának keresésére szólította fel az NDK-polgárokat. El­hangzott, hogy a magyar­osztrák határ változatlanul nem sétára alkalmas hely. Szegedi Ifjúsági Napok '89 1989. július 28. 20.30 óra: POKOLGÉP KONCERT Szeged, Sportcsarnok. A DELEP 300 m2-es ÉRDÉRT FAHÁZA komplett víz és fűtéssel, lebontással eladó A faház bontás után bárhol felállítható. Érdeklődni 13-394-es telefonon, Óvári György építés­vezetőnél. Váija Önöket a NIVOKER KFT OLCSÓ RUHÁZATI BOLTJA Nagy választékban női ruhák, blúzok és szoknyák. Igen kedvező áron szabadidőruhák, pólók gyermekektől felnőttekig. Viszonteladókat is kiszolgálunk. Megrendelésre originál NSZK és holland ruhabálák. NÁLUNK MINDENNEK OLCSÓBB AZ ÁRA! FORTUNA ÜZLET, Kölcsey u. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents