Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-22 / 171. szám

1989. július 22., szombat „Magunkban kellene hinnünk!" BESZELGETES EGY KATOLIKUS JOGASSZAL Törvények törvények után születnek vagy csak módosulnak, mindenesetre a megélénkült kodifikációs munka szimpatikusán lépést igyekszik tartani a társadalmi, gazdasági változásokkal. Nem is tudom, örüljek vagy bánkódjak azon. miként követjük nyomon a paragrafusokat mi. egyszerű emberek. A törvényhozás aktusait könnyen elintéztük eddig. Nem kérdezték, jó lesz-e. tetszik-e. használ-e vagy inkább árt. Egészen hozzászoktunk a szótlan íőbólintás mozdulatához, már ha erre is szükség volt. A demokratizálódás közepette, újabban viszont nem szentesül egysem, amelyet még tervezet formájában ne bocsátanának közre, társadalmi véleményezésre. Az ember nézi a cikkelyeket és töpreng. Ugyan mit is jelenthet egyegy kitétél. fordítgatja a jogi szaknyelv magyarságát közmagyarra, összefüggéseket keresgél, próbálja érteni a szándék és lehetőség ellentmondásait — szerény eredménnyel. Jó néhány vitán volt alkalmam tapasztalni. hogy a rendszerint a népfrontszékházakban tartott összejövetelek korántsem bírtak a társadalmi jelzővel. Hatan-nvolcan polemizáltak az alternatív katonai szolgálatról vagy mondjuk a választójogi törvény módosításáról. A szakértők bevezető előadásaikról néha az volt az érzésem, a jogalkotók jobban tudják bárkinél mindenféle viták nélkül is. mik a tevezetek korlátai. De hogy a populáris mozzanat mégsem csupán üres formalitás, arra példát az újszegcdi November 7. Művelődési Házban tartott vitán találtam. Nem vendégeskedett ..föntről" küldött minisztériumi ember, itt ..lenn", helyben is akadt szakértő. Téma a lelkiismereti és vallásszabadságról. valamint az egyházakról szóló törvénytervezet volt. Gömöri Katalin jogtanácsos, most éppen két kisgyerekével gyeden lévő fiatalasszony, magánszorgalomból készített egy tanulmányt hozzá. Irányelvek alulnézetben címmel. — Mi indította az összeállítás megírására? — Szeretném tisztázni, a vitaanyagot nem egyedül készítettem. A törvénytervezetről és az Állami Egyházügyi Hivatalról szóló hírek hallatán, két hívőtársammal föllelkesedtünk. Föltétlen szólni akartunk. csak a formát nem találtuk. Jobb ötlet híján a Svájcban szerkesztődő katolikus periodika, az Egyházfórum nevét kölcsönöztük és hozzábiggycsztcttük a közéleti bizottságot. — Nem nagyon szerenesés a név, legalábbis ami a bizottság szót illeti. — Igen ám. csak az emberek bizottságokhoz vannak szokva. A köztudatban bármilyen lejáratott is a szó, mégis tekintélye van. Egyébként a név. Egyházfórum Közéleti Bizottsága, azt hiszem, elhanyagolható, fontosabb a célja. — Elmondaná? — Nem könnyű beszélni a hit és a társadalmi szerepvállalás viszonyáról. Engem mindig érdekelt a jogalkotás. az alkotmányozás, mégis jogtanácsos lettem, mert erre volt lehetőségem. Szóval, az egyházügyi törvény tervezete szakmai szempontból is érdekel, s mint hívót, lélekközclben érint. Hitem parancsolja, kutyakötclességem a közjó, a közérdek szolgálata, ahogy minden keresztény embernek az. — Hogy sikerült megszólalniuk Újszegeden? — Jó kérdés, mert ahogy mondani szokták, az alulról jövö kezdeményezésekre még mindig kevés példa van az országban. Az egyházügyi törvényről Budapesten, a Jurta Színházban tartott és egy Veszprémben. a Magyar Demokrata Fórum által szervezett önálló vitán kívül nemigen beszeltek. Az Üjszegedi Hazafias Népkör tárt ajtókkal fogadott bennünket. Teljesen szabadon válthattunk szót az egyházügyi hivatal. áprilisban kiadott irányelveiről, amely a törvényhez kapcsolódik. Mint látni, a megszólalásra van lehetőség. most már élni kellene vele. Nézetem szerint, különösen erről a tervezetről jó lenne minél többen s/ót váltanunk, mert sok embert érint. — A törvények minden állampolgárra kötelezőek, de ha jól értem önök. most a Itívö embereket szeretnék szóra bírni, rávenni a közéleti politizálásra. — Az újszegcdi fórumra bárki jöhetett s a közzétett nézeteink, észrevételeink sem csak a hívőknek íródtak. Szeretnénk, ha minél többen szólnának a törvénytervezetről, sőt a formálódó országos egyházpolitika egészéről. Meggyőződésem, ma Magyarországon rengeteg ember él fogódzó, kapaszkodó nélkül. Szándékosan nem keresztény hitet, vallásos meggyőződést emlegetek, mert hinni nemcsak Istenben lehet. Magunkban kellene hinnünk, ha lenne hozzá erőnk, tapasztalásunk, követendő értékrendünk. Tétova és kiszolgáltatott az emberek jórésze. hiszen nem vagy csak nehezen talál példaerejű, állandósult erkölcsi-etikai mintákat. Bennünk, hívőkben megvan ez a sajnos többletnek mondható érték, hisz tudjuk, mihez tartsuk magunkat. Más kérdés, szabad volt-e a keresztény erkölcs szerint élni. dolgozni a híveknek. Fölösleges példálózni, mindenki tudja, olykor emberi méltóságukban is sérelem érte őket. Az emberi boldogulást. karriert, az egzisztenciát szabályosan veszélyeztette a hit. F./ért ma is félnek azt megvallani az emberek. A közelmúlt politikai gyakorlatának. no és az egyházügyi hivatal által dirigált papi főméltóságok crélytclcnségének félelem és rezignáció lett az eredménye. Szinte jelszóvá vált. ebben az egyházban — csak a katolikusról beszélek — úgy sem lehet csinálni semmit. F.bbe egyszerűen nem lehet belenyugodni. Föl kell rázni az embereket, a híveket pedig meg kell győzni, most már nincs mitől tartaniuk. — Sok érdekes, új gondolatot tartalmaz a tanulmányuk. Mikben látják például az állam és az egyház szétválasztásának garanciáit? Ar egyház önállóságát végső soron a 49es Alkotmány is deklarálja. — Erról beszéltünk eddig, hogy hogyan érvényesült a valóságban ez az önállóság. De most. amikor a tényleges különválasztás jeleit látni, számomra érthetelen például, mire való az Egyházpolitikai Titkárság, az Országos Vallásügyi Tanács. amelyben, mint olvastam, helyet kapnak a papok is! Nem történik más. mint hogy a régi egyházügyi hivatal cégtábláját átfestik. Kifejtettük azt is. miért tévedés a lelkiismeret és a vallásszabadság fogalmát rokonítani. A/elsö. minden állampolgárt érintő szabadságjog, ezért az alkotmányban a helye. Szerencsésebb lenne vallásszabadságról — a szabadságon a hangsúly — és egyházak helyett vallási közösségekről törvénykezni. Persze jólenne az össze* többi alapjogot biztosító törvényt is a jogállamiság szelleméhez igazítani. FI tudnám képzelni az egyes plébániák, egyházmegyék önálló jogi személyi státuszát, amelyet a megyei bíróságon jegyeznének be. Ezzel a módszerrel biztosítani lehetne a különböző vallási közösségek egyenjogúságát s megszüntethető vele a főkegyúri joggyakorlat is. — Tegyük föl, az. egyházi közösségek teljesen függetlenednek. Milyen jogon részesednének akkor az állami költségvetésből, s milyen jogon ülnének a Parlamentben, az Országos listán szereplő, egyházi főméltóságok:' — A/t hiszem ez az a pont. amikor be kell vallani, az egyházak, vezetőik körében is óriási szemléletváltozás szükségeltetik. Fölösleges a papoknak szimbolizálni az egyházakat a Parlamentben. Ha megválasztják. akkor lehet képviselő, ha nem. nincs ott keresnivalója: Ugyanígy le kell mondám az egvhá/i minőségre kapott, egyébként csekélyke állatni támogatásról. Törvény rögzítse, hogy a közhasznú egyházi tevékenységek — oktatás, szociális gondozás. kultúra, műemlékvédelem — a megfelelő állami intézményekkel egyformán részesednek a költségvetésből. különben legyenek önfenntartók a hitközösségek. — Most a képzelet világából térjünk vissza a valóságba. Kétségtelen, napjainkban fölértékelődött az egyházak szerepe. Hogyan látja, meg tudnak-e felelni a várakozásnak? — Féltem az embereket a csalódástól. Úgy látom, egyházunk sem anyagiakban, sem szellemiekben nincs fölkészülve látványos eredményekre. Csodákat nem várhatunk egyféle intézménytől sem. Bennünk lakozik, legyünk méltók mi rá! M AG EDIT Éli!5 HORVÁTH ZOI.TAN RAJZA Bolondgomba Bőréről szikrázott felém a nap: forróbb volt. mint amikor egyenesen érte a testemet a sugárzás. Akárha nagyítóüveg gyűjti össze a meleget egy papírlap lőllobbantására. Lobogtam magam is. Öregedő, elfáradt férfi, ahogyan ezt múlt századi regényekben írják. Egy kis kavicsszigeten ültünk, mondhatni zátonyon: hosszú, száraz nyárban apad így le a folyó, hogy ilyen foltok jelennek meg medrében, amelyekről aztán rögvest zöldellni kezd a íúz meg a esádé. Csónakunkat (mi úgy mondtuk, „hajónkat"), ugyancsak kihúztuk ide a szárazra, az evezők integető karokként meredezlek belőle. Második napja voltunk úton: nem siettünk, ahol megtetszett a hely. kiszálltunk, de faluba sehol nem mentünk be. Féltünk őrizetlen hagyni holmiainkát. A sátor nem is volt a miénk, egy ismerős adta kölcsön nagyvonalúan, holott rigolyásan vigyázta a nomadizáláshoz szükséges kellékeit. Kedvem se igen lett volna emberek közé menni, örültem, hogy végre vele. kizárólag vele lehetek. Ugy tűnt föl. neki is tetszett a helyzet. Meghatott, hogy három fürdőruhát is hozott, váltogatta őket. tahin attól tartott, megszokom és megunom. Soha nem untam volna meg. Bronzosodó bőrén vízcsöppek csillogtak. mintha — meghatottságában — a nap könnyezte volna meg. A múlt e A múlt egy nagy marék lepke. Ezerfelé röppennek a tarka pillangók. A tábornok könnye elhullt a csatában. Süvöltését visszhangozzák a hegyek, az erdők: a könyvek és persze a pillangók. Általában, így haszontalan, mindent eltelejtek. Ez az, miért is nem írhatok történelmi regényt. Eposzt, mondjuk, a színes ívü szárnyakról, a dalia páncéljának hosszas rajzolását el nem kerülhetem: középkori lágy szentjánosbogár. Nos. esetleg írhatnék szkifit. Meggondolásból. Viszont mégsem törölhetem ki magam. Ez hát nem barna puding nyújtotta habos élvezet. Amivel tagadunk, és mivel kifejezzük: a nyomtatott idö számlapja. Ha kézbe veszed az anyagot, valami beljebb megy. Szigorúan mondjuk, szándékunk mégsem a birtok, a kimondás kecsessége, a lemondás becscsségc: ahogy puhán lapul szívedben, s a boldogság. ahogy a test kabinjait kitárja: Lehet, a világ a művészet epigonja. a művészet pedig Isten valamely elhallgatott gondolata. Lehet na. Igen. és ha a világ ilyen, mert hogyne, szaladok megnézni a képem. akkor a pokol sem lesz könvnyebb egy izzadásos tömegsportdélutánnál. Már több é Már több éve nem láttam nőt. Bekentem magam kölnivel. lehunytam a szemem az ágyban és Ha kézbe veszed azt képzeltem, nem vagyok egyedül. Meg nem mozdultam, vártam. figyeltem, hogy mikor leszek boldog, mikor szökken át képzeletem az idő nélküli testbe, vagyis a szerelembe, a boldogság első szövetébe. bársonyába, tárkonyába: ahogy bekopogok egy ajtónak támasztott ajtón. Honnan maradhatott ez a csend. Valaki kiejtette, és voltam benne, benne voltam, mint buborékban a visszhang: ahogy illatokba borult ingem mostam, mert ki kellett, mezítláb a hideg kövön, pompás csillogó gömböket emelt ki ruhámból a légáram. Mindig ugyanazt, ver Mindig ugyanazt, verset/regénvt írunk. Csodálatos, mégis mennyi könyv van. A polcokon, a szertárban. heverönkbe tuszkolva. És fejben hány könyv van. Ami meg nem írt remekmű pedig honnan adatik, ha egy könyv van. Végül is a kódexmásolók sorsa is összefonódott a könyvvel. Mindig újrateremtjük a beszélő képmását, és hogyan nem. hallgatásából. A wittgenstcini szünetek bizonyos kiütéses győzelme. Örömmel tudatjuk, hogy két szó elhangzása közt Ön tulajdonképpen némának tekinthető. A priori: a némák a legmagasabb szónokok. Ha valamely mondatban hibát ejtünk. az öngól. És voltaképp (itt egy volta-kép) csak az öngólok számítanak: ezek a befelé zuhanó mondatok. Van komoly érzésünk, hanem búzába vetett hit. körmönfont kalács ez. szerény, az emberek tiszták, vagyis mosakodnak egy folyóban. mely a történelmi csarnokok vize. és most meleg vízben gargarizál az összes nyelv. Langy. Langyos. Hogy erról van a szó: a szeretettel lakótelepeket lehetne füténi. léién ja. annyira szeretem a havat, hogy elolvad tenyeremben a hóember keze. lássa meg. barátok közt ez dukál, finoman, akár perecet tennék alvó öcsém kezébe. Beszédünk néni végződik rohamosan csillámló tudásban, kéken: tudjuk, az ég. A bűn az. ha szétlocsogod az egét. szétlocsolod. Ha akvarellbcn úsztatod az akváriumot: a halak között egy cápa tekintetével keresed a festő kézjegyét. Mikor megteszed azt. beszéddel kalauzolod csontjaimat: tartalomban a forma/kezeket tarkóra, akkor megállj lehet, a könyv lehet, hogv ameddig tart. a pusztulás ragyogó, poros ábrázata. Is Istenem, szép profán béke van. hallgatnak a fegyverek, de az emberek úgy fecsegnek, mint egy golyószóró. És a pulóvereken olyan pici lyukak jelennek meg. amilyet csak a parafrázis üthet. Nekem például van két pulóverem. az egyik kisebb. A test viszonylag kiesi helyen elfér. A szemem szürke vagy kék vagy zöld. már nem is tudom. Vagy egyáltalán nem látok. Csak azt hiszem. PODMANICZKY SZILÁRD Én pedig hittem, lenne rá oka. Magam is éreztem olykor, ha ránéztem. valami torokszorítót, amitől aztán szívem zakatolni kezdett, ereim halántékomat feszítették, és kapkodtam a levegőt. Föl se'vette, hogy állapotomat ő okozza, és ez így volt természetes, mivel öntudatlanul tette. Szőke haja. amelyet a tincsek hegyén még jobban kifakított a nyár. ezeken a pihenőkön megszabadult a gumik szigorú örizetétől, vállára omlott. tekintetem pedig úgy hullott utána, miként a gyanútlan nyulak hullanak télidón a rabsicok csapdáiba. — Benéznék itt a parton az erdőbe. talán akad valamiféle gomba. Most rejtélyesebb, kicsit talán gúnyosabb is volt a mosolya, dc nem akartam meghátrálni. A csónakból kivettem egy vastagabb pólót, hoszszú ujja valamit csak véd a szúnyogoktól. előkerestem tornacipőmet. Míg gázoltam át a folyón, magasan fejem fölé tartva óvtam a víztől. Kíváncsi lettem volna, követ-e tekintetével. visszanézni azonban nem akartam. valahogy megalázónak éreztem volna, ha pillantásunk véletlen öszszctalálkozik. De a bokrokból, szinte lesből, visszakukucskáltam. Elnyúlt a fövenyen, élvezte a napsugarakat, én pedig meg voltam győződve róla. a nap ugyanúgy élvezi, hogy cirógathatja hőjével. Nehezemre esett a nagyszerű leshelyet föladnom. Az erdő — első pillantásra — reménytelennek látszott, aztán fölbukkant néhány pirosló galambgomba. Inkább bosszantottak, mint örömet szereztek, nem lett volna kedvem kóstolgatni őket. Csinos, bár kissé megrágott selyemgombákra is akadtam. én azonban azokat sem szedtem, igyekeztem egyre beljebb a tölgyek alá. ahol másnak látszott az aljnövényzet is. Bicska nem volt nálam, tisztítás nélkül raktam a gombát egymásra, és gyorsan megszedtem annyit, amit egyáltalán elvihettem. Többet nem is lett volna érdemes, ugyan hol tárolhattuk volna? Már a szúnyogok sem hagytak békén. Ugyanott feküdt, de most a hátát fordította a nap felé, jóllehet, az már sötétebbnek tetszett a másik felénél. Ahogy belecsobbantam a vízbe, felém fordult, alighanem látta a vízből kitartott gombás zacskót, én azonban nem állhattam dicsekvés nélkül: — Ezt nézd meg? — ráztam feléje a tasakot. Fölkönyökölt, és nem tudtam, engem néz-e vagy a csomagot a kezemben . — Mikor bementél az erdőbe, és visszakémleltél utánam (vajon honnét tudhatta?), valamit megértettem. Azt mindenképpen, hogy nem leszel képes önfeledten, gyanúsítgatások nélkül mellettem élni. Folyvást kitalálnál (ugyan mitől váltott most egyszerre föltételes módra? — ijedtem meg) valami magyarázatra szorulót a viselkedésemben, csak mert másuk a reflexeim, mint a tiéid. Hiszen valóban nem vagyunk azonos korosztály. Én pedig nem tudnék élni. megörülnék a gyűlölködéstől. FÁBIÁN LÁSZLÓ