Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-18 / 167. szám

10 1989. július 13., csütörtök Napköziben, vidáman BÜZAMINÖSlTÉS MEGRENDELÉSRE A termelők megrendelésé­re vállal búzaminősítést a Szolnok megyei állami gaz­daságok szakszolgálati ál­lomása. A szolgáltatást már régóta szorgalmazták a különböző érdekképvisele­ti szervek az ország egyik legnagyobb búzatermesztő régiójában, s ezentúl a nagyüzemeknek már nem kedl megelégedniük az egy­oldalú, vagyis kizárólag felvásárlói értékeléssel. Némely asszony arra panaszkodik, hogy ninc? kihez férjhez menni. Nincs vőlegény. Tévednek, drága Barátnőim! Annyi hálunk a vőlegény, hogy akár fogyhatnának is! Itt vá­gyok például én — majdnem hat­szor mentem férjhez. Először egy taxishoz. Bátor egy fickó! Hajszálra olyan, mint egy merész huszár a vakmerő lován. Csak ló Jielyett taxija van. így hát azon bravúroskodik. Ügy oypmja a gázpedált, hogy a radarozó őrszemet, szinte elsöpri a szél. És ahogy le­csapja a taxiórát! Kezével megcsa­varja, és rögtön kiugrik két rubel! "Megkérte a kezemet, éá eZt mond­ta: — Prágám, az esküvőhöz pénzt kell keresnem; hogy a lakodalom hét országra szólhasson. — És a gázpe­dálba taposya elvágtatott pénzt ke­résni. Épp csak kihűlt á nyoma... Aztán egy pilóta kért feleségül. Romantikus és álmodozó. Ilyenek nincsenek is már a földön —+ csak a fellegekben lebegnék. Egy nap múlva virágot hozott nekem, és egyre men­tegetőzött: — Én — mondja — naponta hoz­nék, de.... Ellenben.megígérte; hogy az eskü­vőre csillagot hoz nekem áz égből. És repül. A csillag után ... Harmadszor egy mérnök jött. ő nem akart csillagot az égből, és azt menni.*. sem tudta, micsoda a Volga önindí­tója. Fizetése jó ha bébikerékpátra futotta volna. Ellenben csendes és reményteli volt. Külsője igénytelen, ami nekem tökéletesen megfelelt: táncolni nem készültem vele, inkább otthon tévét nézni, és erre jó volt. . . Amikor megkérte a kezemet,, hirte­len izgalomba jött: — Hogyan házasodjunk össze, ami­kor menyasszonyi ruhát sem tudok venni? — Nyugodj meg kedvesem -L mon­dom —, majd kölcsönözzük azt a menyasszonyi ruhát. — Nem akarok kölcsönbe — fele­li —, igazit akarok. Megvédem disz­szerfációmat, akkor talán.... Erre kezet adtunk, és mondtam, védje meg. Szóval nekiállt védeni. Disszertációt... Negyedik pályázóm egy színész volt. Jó ég, és; méghozzá milyen szép! Szinte már az illetlenségig Varrtam neki olyan fátyolt, amit a hindu nők hordanak, hogy a lányok ne nézzék meg túlságosan. Filmezett, tömegjelenetekben. Szöveg nélkül. Vagy efféle kiáltásokkal: Hurrá! Egyszer kapott egy szerépet, ahol meg kellett szólalnia: Olyan ideges volt, hogy egész éjjel próbált Még én is megjegyeztem: — Hé, ugorj idé! A film pompásan sikerült, és az én színészem nekiállt artgolul tanul­ni. — Hamarosan nemzetközi feszti­válra'küldenek — mondta. A filmet el is küldték, de nem fo­gadták el. Mire ó: — Meglesz az esküvőnk, de csak azután, hogy főszerepet.játszorrt. És elment keresni. Főszerepet.,. Ötödször majdnem egy docens fe­lesége lettem. A Harmincon Túliak Klubjában ismerkedtünk meg. Het­venöt éves volt. Hogy fiatalabbnak érezze magát, elhatározta, hogy be­áll a jégfürdőkhöz. Hipnotizátorhoz •is eljárt, hogy meggyógyuljon. Meg­ígérte, az első hideg vízbe való me­rülés után meglesz az esküvő. És el­indult felkészülni. A- merülésre... Utoljára egy sportolóval találkoz­tam. Futóval Ám a kezemet meg­kérnie nem sikerült. Elfutott. Felál­lítani a világrekordot A házasság­hoz... ­És én várok. A várakozás- ideje alatt összespóroltam egy autóra­valót, feketén csillagokat szereztem az égből, megvédtem a disszertáció­mat, .kieszközöltem egy íilmfőszere­pet, rendszeresen látogatom a jég­fürdőzök összejöveteleit, .és rekordot állítottam fel futasbah rövid távon — bolttól boltig. Nem is tudom, mi­lyen férfi kellene legközelebb? I. K. 20-25 fok Délután elszórtan zápor, északkeleten egy-egy zivatar is kialakulhat. Az élénk, he­lyenként erős északi szél át­menetileg délnyugatira for­dul és 'kissé mérséklődik. A legalacsonyabb reggeli' hő­mérséklet 9 és 14, a legma­gasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok kö­zött, délnyugaton kevéssel 25 fok fölött alakul. BEFEJEZŐDÖTT A SZÉNTERMELÉS A Tatabányai Bányák Vállalat csördakúti akna­üzemében n— a vállalat pénzügyeinek rendezését • szolgáló szanálási megálla­podásban vállalt gyorsított lefejtest követően — befeje­ződött a széntermelés. Az év első felére tervezett 170 ezer tonna szén termelési tervét az üzem 5743 tonná­val túlteljesítette. Az akna 1973-ban kezdte meg a ter­melést, és a szénvagyon mostani kimerüléséig össze­sen 4 millió 917 ezer tonna szenet adott az országnak. TÁMOGATÁS A FORRÁSNAK Lapunk szombati számá­ban a Forrás gyógyüdülő­ről írtakat azóta — szeren­csére — túlhaladta az Idő. Legfrissebb híreink szerint a Forrás 1989. augusztus 10­étőL bekapcsolódik a város­gyógyászatba, annak a 2 millió forintos támogatás­nak köszönhetően, amit a Társadalombiztosítási Igaz­gatóságtól ' az év második felére kapott. A betegek te­hát lényegesen jobb körül­mények között gyógyulhat­nak. Raktártűz után Tűzkár — elismerések Somogyi Károlyné fel vételei Hosszú a nyári vakáció, nagy gond az iskolásgyerekek foglalkoztatása, felügyelete a szünidőben. A szegedi part­fürdőn sok ilyenkor a gyerek, mert a nyári táborok aprósá­gait is szívesen hozzák ide a pedagógusok, de sok üzemi nyaraló is benépesül, a vállalatok igyekeznek a szülők gondjain segíteni kedvezményes nyaraltatással, vagy nap­közi-foglalkoztatással. Felvételeink a partfürdón játszó, szórakozó gyerekekről készültek. ÉRTÉKES HANGSZEREKET LOPTAK EL Július 15-én, szombaton betörtek Kónya István vi­lághírű hegedúkészítő-mes­ter tatai lakásába. A tette­sek értékes hangszereket vittek el. A rendőrség kéri, jelentkezzen, aki a fenti időpontban Tatán, a Baji út környékén olyan szemé­lyeket látott, akik hangsze­reket, hegedűtokokat vittek, vagy azokat megvételre ajánlották fel. Mi történik? MA A FÉG gázkészülékek üze­meltetési tapasztalatairól, és a központi fűtések szerelé­séről rézcsöves techno­lógiával címmel tartanak előadást a Technika Házá­ban délelőtt 10 órakor. Video-mozi délelőtt 10 órakor az ifjúsági házban: Vuk, magyar rajzfilm. Meséről-mesére halad­hatunk délelőtt 10 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. Meseturmix lesz délután 2 órakor a Somogyi Könyvtár­ban. HOLNAP Dobozy Levente képviselő­jelölt a Csap utcai pártház­ban várja a választópolgárok kérdéseit délután 6 órakor. Szokás — Nem vehetnem meg a régi íróasztalo­mat? — kérdexí mun­kahelyén a hivatalnok, aki egy hónapja ment nyugdíjba. — És mire kellene az? — Ebéd után sehol nem tudok olyan jót aludni, mint amikor mellette öltem. Befejeződött a károk fel­mérése a "Fonógyári úti rak­tárház Déltex-részlégében június 7-én bekövetkezett tűz után. A lángok 160 millió fo­rintos kárt okoztak az áru­készletben — a még értéke­síthétő ruhaféléket 30—80 százalékos engedménnyel ki­árusították —, egyéb anya­gokban pedig 6 milliósat. Ha a paneltetőt ki kell cserélni, várhatóan harminc, ha csak javítani, akkor 16 milliós az épületkár. " ' Mint megtudtuk: a keres­kedelmi vállalatok közös raktárházát július elsejétől fenntartási társulás üzemel­teti. Ennek feladata lesz a sérült épület kijavíttatása,, melyet a Délép vállalt föl. Várhatóan fél év alatt lesz kész a raktár. Tegnap egyébként a nagy kárt okozó tűz eloltóinak Bleszity János alezredes, a BM TQP parancsnokának ál­talános helyettese kitünteté­seket adott át Szegeden. So­ron kívül főhadnaggyá lép­tették elő Nagy Imrét. A Tűz­biztonsági Érem bronz foko­zatát kapta Varga János fő­törzsőrmester, kiváló tűzoltó lett Badényi István százados, az országos parancsnok di­cséretét kapta Faragó Antal zászlós. Állatgyógyászati szaküzlet Szegeden Fecskendő és madareleség A nemzetközi zenei élet mélyen gyászolja Herbert von Karajant. Az osztrák mestert Salzburg melletti otthonában, vasárnap dél­után fél kettőkor érte a ha­lál, amit — mint a közpon­ti televízió közölte — szív­elégtelenség okozott. Szombaton még részt vett a salzburgi fesztivál próbá­ján. ö vezényelte a feszti­vál nyitányának szánt Ver­di-operát, az Álarcosbált." Franz Vranitzky osztrák kancellár kijelentette, hogy Herbert von Karajan halá­lával a fesztivált hosszú ideig pótolhatatlan veszte­ség érte". Dmitrisz Szgurosz görög zongoravirtuóz hang­súlyozta, hogy őszinte és mély fájdalommal tölti el a Karajan haláláról század egyik legnagyobb maestrójának és zenei gé­niuszának halála. Erich Leinsdorf amerikai karmes­ter, aki 1930-ban Karajan tanítványa volt Salzburg­ban, szintén mély megren­dülését nyilvánította ki. A Berlini Filharmonikusok élén befutott nagy karrier viharaira és Karajan ápri­lisi leköszönésére utalva an­nak a véleményének adott hangot, hogy a mester ha­lálához hozzájárult a „leg­utóbbi élményekből fakadó frusztráció" és így „halála pszichológiai halálnak" te­kinthető. Gyászolják Herbert von Karajant Nyugat-Berlinben is, ahol hosszú évekig a Berlini Filharmonikusok „örökös karmestere" volt. Walter Momper, a város kormányzó polgármestere hangoztatta, hogy „Berlin zenei nagykövetének" halá­la pótolhatatlan veszteség. Berlin zenei kritikusait egyébként éveken át meg­osztotta a karmester meg­ítélése. A többség szerint méltán ért el nemzetközi hírnevet, míg másokat za­vart az, hogy annak idején Karajan a náci párt tagja volt. Nem mindenki bocsá­totta meg neki a hírnév iránti „csillapíthatatlan szomját" sem — írják a megemlékező hírügynöksé­gek. A PALOTA „OSTROMA" Erőszakkal behatolt a svéd királyi család Stock­holm melletti kastélyába, és tóbb értékes műtárgyat megrongált egy 38 éves fér­fi. A rendőrség őrizetbe vette a vandált. Kiderült róla, hogy fél esztendeje engedték ki egy elmegyógy­intézetből. De valamilyen baja a személyzetnek is le­hetett. A palotaőrség a rendőrök érkeztéig — vala­rhilyen ok miatt, ami kiderít­hetetlen —, tétlenül szem­lélte, amint a férfi ízzé-por­rá töri a királyi család kí­nai vázáit. INCIDENS A KOLOSTORBAN Súlyos antiszemita inci­denssé fajult pénteken az amerikai zsidóság hét kép­viselőjének békés lengyelor­szági demonstrációja, amellyel — mint jelentettük — az akció résztvevői az egykori auschwitzi haláltá­bor területén épült katolikus apácakolostor léte" ellen til­takoztak. Helyszíni beszá­molók szerint a New York­ból érkezett hét személy — köztük a neves riverdale-j héber intézet vezetője — ri-' tuális imádkozást tartott a kolostor lépcsőjénél, amikor hat helybéli építőmunkás rájuk támadt, elrángatta őket az épülettől és obszcén módon sértegette őket, sőt, néhányukat össze is rugdos­ták, és ruhájukat elszakí­tották Az esetről beszá­moló Reuter brit hírügy­nökség az utóbbi évek "leg­súlyosabb lengyelországi antiszemita kilengésének minősítette az esetet. Előre nehéz megsaccolni, mi manapság az igazi üzlet. A Mezőhegyest Mezőgazdasá­gi Kombinát nemrégiben a Kossuth Lajos sugárút végén lévő tízemeletesek aljában húsboltot és falatozót nyitott. Az utóbbit már be is zárták, mivel nem. hozta meg a várt hasznot. Á szó szoros értel­mében „gyógyírt" kerestek e gondokra, s a helyén meg­nyitották a budapesti s^ák­helyű Anivet Kft.-val közös állattenyésztési és állatgyó­gyászati szakboltot. Váraljai Pétertől, a kft. igazgatójától a tegnapi, hét­fői nyitás után kérdeztem, miért épp városunkra esett a választásuk? — Ez a harmadik szaküz­letünk, a pesti és szekszárdi már bizonyította, van keres­let a cikkeinkre. Ügy éreztük, a Dél-Alföld még fehér fol­tot jelentett üzleti kapcsola­tainkban. A gyógyszertári központokban beszerezhető e termékek zöme. de a hatéko­nyabb, szélesebb körű ellá­tást, így jobban tqdjük bizto­sítani. Nem titkoljuk, számí­tunk a Jugoszláviából ,érkező vásárlókra is. Korábban száL lítottunk oda bartell üzletek keretében, de most lecsök­kent a mennyiség, ellentéte­lezési, gazdaságossági prob­lémák miatt. — Mit kínálnak? — A 3-4 millió forintos át­lagkészlet ezerötszáz áruféle-: séget takar Például több mint százezer oltófecskendót hoztunk a nyitásra, mivel ez hiánycikk volt, gondolom nem lesz nehéz eladni. Van­nak itt műszerek, gyógysze­rek, tápszeradalékok, sőt még nyomtatványok is. A helyi lakosság igényeit is. figyelem­be vettük, amikor a kutya-j macska- és madareleség, ak­váriumi haltáp is helyet ka­pott a'polcokon. — Újdonságot hoztak-e? — A digitális kijelzésű ál­latmérleg, a kuplungos ellető és a Ferrital, a malacoknak ajánlott vaskészítmény új terméknek számítanak. — A kft.-jük vadonatúj, vagy volt elődje is? — Az Állattenyésztési. Kö­zös Vállalat kebelében,kezd­tük tevékenységünket, majd 1983-ban megalakítottuk az Anivet Gt-t, most csak a tár­sasági formát változtattuk meg. Eves forgalmunk közel kétszázmillió forint, s ezt kí­vánjuk még növelni, többek között ezzel az állatorvosok­nak, állattenyésztőknek aján­lott boltunkkal is. T. Sz. T. SZÓSZ-TAGOK TALÁLKOZÓJA A Szabad Demokraták Szovertsége szegedi szerve* zetén belül megalakul a kisiparosok és a vállalkozók csoportja. Az előkészítő megbeszélés holnap délután 5 órakor kezdődik a Dózsa György u 2. szám. alatti klubhelyiségben DELMfóYAROBSZAS A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Bőié István. Szávav István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 1(1.. Sajtóház 67441. — telefon: 24-63.3. — A lapot nyomja; Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky ulca 2X..6720. Iga/gatő: Soranyi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posla. Előfizethető a postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 101 forint. - ISSN 0133—<l25x . ******

Next

/
Thumbnails
Contents