Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-10 / 135. szám

1989. június 10., szombat DM| [magazin Munkások — fűzőláncon RÁCZ SÁNDOR A BÖRTÖNEVEKROL |95f>. december 11-én a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke. Rác:. Sándor, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár huszonhárom éves szerszámkészítője hivatalos tárgyalásra érkezett a Parlamentbe, ahol fegyveres heliigyesek letartóztatták. Egy évig tartott a nyomozás, melvnek végeztével Budapest Főváros Ügyészsége 1+7. Tük. Bűi. 039. számú vádiratot fogalmazott meg A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetéknek büntette és egyéb bűncselekmények miatt Rác/ Sándor és társai elleni bűnügyben. 1963-ban. amnesztiával szabadult. Húsz évvel később jelent mcgazelsö. vele készült beszélgetés. Szilágyi Sándor tollából, a Beszélő című szyimizdat 7. szamában. Ebben olvasható: ..Hódmezővásárhelyen születtem. 1933. március 17-én. Apám nincstelen zsellér volt. aki elvette feleségül egy szegény pás/tor.nyolcadik gyermekét. En hat hórrajpos koromban anyai nagyanyámhoz kerültem, l/sákra. mert apám nem akart elfogadni. anyám meg Pestre jött. gyári munkásnőnek. Apám '42. szeptember 16-án halt hősi halált a Donkanyarban. Szóval, özvegy nagyanyám nevelt egészen 46-ig. inig Pestre nem jöttem: én voltam a tizenhatodik gyermek, akit felnevelt. így hát nekem Izsákon is kemény munkával kellett bizonyítanom a jogot az életre." A hivatalos magyar sajtó, az éledező nyilvánosság számtalan adósságainak egyike: megszólaltatni azt a munkásember!, akit koncepciós per áldozataként életfogytiglanra ítéltek 1957. december 19-én. Ezzel az adósságtudattal ültünk le egy különös beszélgetéshez: (íuzsq L. Ferenc, a Magy ar Hírlap főmunkatársa. 7elei Miklós, előbbi szerzó: társa, a Látóhatár munkatársa, a Délmagyarország budapesti tudósítója, e sorok írója. Rácz Sándor, mint beszélgetőtársak. majd Rózsa András, a Képes 7-tól, Hulogli l.aszlóoperatóra szegcdi tévétói: a hallgatóság. Az interjú nem csupán azért volt különös. mert hárman kérdeztünk egyet, hanem a helyszín cs az időpont is. A szegedi Bibó-konferencia második napjának estjén a városházán fogadást adott a polgármester, s valamikor kilenc után szólítottuk el a kiszemelt interjúalanyt, át a szomszéd helyiségbe. a tanácsterembe. Gazsó kezdte a kérdezést, majd sokáig kettőjük párbeszéde folyt. Ekként őrizte meg ezt a magnószalag: GAZSÓ: Sándor, az előadásokat meghallgatva én ugy látom, ez nem a te konferenciád. RÁCZ: Valóban, én egeszen másként látom Bibó Pistát, hiszen az én élmenveim személvesek. az én Bibóképem nem is lehet tudományos. Én Bibót azért tartom közelállónak hozzám. mert emberi alaptulajdonságai szimpatikusak számomra. Bibóval a börtönben ismerkedtem meg. egy cellában voltunk a váci ..lordok házában". A cella mérete különös magatartást parancsol ahhoz, hogv elviselhető legyen a rabélet. Életem legszebb időszaka az. amit Pistával töltöttem együtt a cellában, mert amíg vele eltem, addig nem voltam rab. Á szellemet nem lehet bilincsekbe zárni. GAZSÓ: Melyikötök volt hamarabb a cellaban. és meddig voltatok együtt? RÁCZ: Valamikor '59-ben hozták Bibót. majd Kopácsi Sándort. Ahhoz nagyon meg kellene erőltetni az elmémet. hogy pontosan meg tudjam mondani, mennyi időt is töltöttünk együtt. Bibó nagyon nagy ember volt. de szellemi nagyságát valami fantasztikus mechanikus ügyetlenség kísérte. rossz volt ránézni, ha valamit a kezébe vett. Nekem, a munkásembernek kötelességem volt elkérni töle a szerszámot, még a söprűt is. Olyan rosszul állt a kezéhez. De nagyon megsértődött, ha valamilyen közös rabmunka alól föl akartuk menteni. Most így visszagondolva nagyon sajnálom. hogy nem faggattam Bibót arról, hogy miként képzeli el a jövőt. Igaz. a börtöncella — különösen életfogytosok számára — nem alkalmas ilyen beszélgetésekre, de a harmadik út koncepció sokszor előkerült. Emlékszem. a harmadik úftal kapcsolatban Ciprusról beszélt, a szigetállam perspektívájáról. Valószínűleg azért, mert Ciprusnak és Magyarországnak egyformán nagy feladata megőrizni nemzeti integritását. Bibót az emelte a kortársai lölé. hogy a magyarság szolgálata volt mindig, minden körülmények között az elsőszámú parancs számára. Nem tudott csodákat mondani. csupán emberi vonatkozású dolgokat. Bibó amit kimondott, az mind igaz volt. soha nem kellett arra gondolnom, hogy vajon mi lehet a mondatai mögött. Nemcsak a cellában volt alkalmam beszélgetni Bibóval. hanem munka közben is. amikor már elkerültünk egymástól, és egy ütt tépkedtük a borítékokról a bélyegeket. Órákat beszélgettünk. Heteken, hónapokon át. de a jövőről szinte sohasem esett szó. Nehéz lenne fölvázolni, hogy két élctlogytos milyen perspektívában gondolkodik. Most már elmondhatom — némi tapasztalattal —. hogy az életfogytosok végül is nem veszik komolyan az ítéletet. Mi ugyanis a politikát egyértelműen változónak tudtuk, ezért azzal is számoltunk, hogy ha a politika vitt he minket a börtönbe, akkor az bármikor ki is hozhat onnan. Sajnos. Magyarországon ez nem mindig van így. tehát nem A

Központi Munkástanács 1956. december 8-i országos értekezletén Racz Sándor hozzászólásában többek között az ulahbi kijelentéseket tette: „A legtöbb tárgyaláson reszt vettem, amit a Kádár Kormánnyal folytattunk, de legtöbbször azzal jöttem ki. hogy nem érdemes vcluk tárgyalni. Marosán is azt a nyilatkozatot tette, hogy dögöljön meg a nép. akinek külön szakszervezet kell. Ha a Budapesti Munkás Tanács is megy. én ne menjek be. mert kiabálok, mert nem engedtem, hogv sértegessenek. Ezzel nem engem sértett meg. hanem az egcsz magyar dolgozó népet. En ebben a rendszerben nőttem fel. ebben a szellemben nevelkedtem, kommunista vagyok, cs nem olyan, mint a Kormányon belül egyesek. De meg kell állapítanom, hogy ilyen fasiszta erővel, mint a mi Kormányunk, meg nem találkoztam, akik fegvveres erővel akarják a munkások jogos követeléseit elnyomni és újból a kommunistákat akarják, hogy vezessék az országot. Ha olyan jo kommunisták voltak, miért engedtek Gerönek. Rákosinak az országot eladni. Van Magyarországon kommunista, a Bp-i K. M. T.-ban isvannak.de nem olyanok mint ök. akik a nép vesztét, illetve Icigázását akarják. Azt akarják, hogy a Kormány 20 tagja. 3000 főnyi rendőrség, két tiszti különítmény parancsoljon nekünk. Mi. a 9 milliós ncpicllcnforradalmárok és fasiszták vagyunk. Akkor, amikor nii a munkát megszerveztük, de Kádárékcsak újból a pártot szervezik. A sztrájkra Kádár úgy válaszolt, hogy neki az nem fáj. neki nem fog hiányozni, ha nem lesz villany, víz. gáz. kenyér stb.. az csak nekünk fog hiányozni. Marosán viszont azt válaszolta, hogy ha ez megtörténik, akkor fegyveresen leverik. Á XI. kerület is amellett van. hogy mondjuk ki a sztrájkot, természetesen a többség akarata a döntő, én a szavazatnak alá vetem magam. Szomorúan kell megá'lapítani azt. hogy van hazánkban olyan ember is. aki eladja magát ennek a Kormánynak." (Vádirat VII. kötet, 160-161. old.) jelenthetjük ki ezt ilyen optimistán, hiszen a magyar nép fiai közül sokakat öltek meg politikai megfontolásból a börtönökben — 1945 után is. De most is azt mondom, hogy nem szabad megriadnunk, ha esetleg börtön fenyegeti az elképzeléseinket, mert ha nem vállaljuk a véleményünket, akkor az ifjúságunk előtt nem áll majd példa. Bibó István éppen azért kitörölhetetlen óriása a magyar történelemnek. mert novemher4-én. amikor egy más után érkeznek a szovjet tankok a budapesti Parlament elé. ö ül az írógépnél, és kopogtatja tiltakozó nyilatkozatát. Ha mást nem tesz. akkor is a magyar hősök közé kerül, hiszen mindenki otthagyta a Parlamentet, akinek inkább lett volna oka és feladata ottmaradni. Ez az ottmaradás jelzi, hogy Bibó István init vállal a magyarságából. Nagyon fontos számunkra, hogy bebörtönzése után is. újra meg tud szólalni, mert amit mond. az mind hiteles, hiszen ilyen embertől hangzik el. Bibóra nemcsak a magyar ifjúságnak van szüksége, hanem a sebeiből gyógyuló Európának is. amely erkölcsi sérüléseket szenvedett. Éppen ezért hiányolom erről a konferenciáról Bibó erkölcsi tartásának megidézését. hiszen ö nemcsak politikai gondolkodó. hanem erkölcsi gondolkodó is volt. A szovjetunióbeli átalakulás is bizonyítja. hogy hiányzik az az erkölcsi tartalék, amire szüksége lenne a társadalomnak. Újra kell termelni az egész szocialista világban az évtizedeken át pazarolt és irtott erkölcsöt. Gorbacsov is csak ezekkel az új erkölcsi értékekkel erősödhet meg. Igy függ össze Bibó István szellemi hagyatéka és az európai államok, különös tekintettel a kelet-európai országok átalakítási programja. GAZSÓ: Erkölcsi tartásról. beszélsz és arról, hogy az életfogytosok még ha bíznak is a kiszabadulásban, nem szólnak egymás közt sem a jövőről. Miben hittetek mégis? RÁCZ: Mi mindketten istenhívő emberek vagyunk: Bibó protestáns és katolikus. Bár az én vallásomat nehéz meghatározni, mert akkor még talán protestáns voltam és csak 40 évesen keresztelkedtem meg a katolikus hit szerint. Szóval a hit adott számunkra támaszt, s mert egy forradalom eseményeiben vettünk részt, folyton gondoltunk az ezeréves Magyarország politikai és kultúrtörténetére. Tehát kapcsolatot tartottunk Magyarország keresztény kultúrájával, mégha ez most kissé patetikusan hangzik is. Ha vallási vagy politikai szempontból nem tud csatlakozni Magyarország múltjához, akkor idegenek vagyunk a nép számára is. A börtönben is éreznünk kellett, hogy osztozunk a nép sorsában. Bibóról tudjuk, hogy Nyugat-Európában végezte tanulmányait seurópai szinten tudott gondolkozni. Ez az ö korában, a 30-as években egyáltalán nem volt mindennapos. Nem véletlenül tanított politikát, ami akkor különös képességeket igényelt. ZELEI: És mit tanított a börtönben? RÁCZ: Politikát. Azt viszont roszszul érzed, ha most arra gondolsz, hogy az ember csak politizál — politikai fogolyként — a börtönben. De mi bármit csinálunk, az mindig a politikából indul ki és a politikába vezet vissza, olyanok vagyunk, mint a táncosok. a kályha a támpont számunkra. Ezért nem estünk kétségbe, mert vállaltuk a börtönt, hiszen politizáló emberként éltük át a sorsunkat. GAZSÓ: Teljesen el voltatok zárva mindenféle hírtől? RÁCZ: Semmiféle külvilági hír nem jutott el hozzánk. A „lordok háza" a legszigorúbb börtönrésze Vácnak. Ide azokat a nagyítéleteseket hozták, akikről úgy gondolták, innen soha nem fognak kiszabadulni. 1960 után változott persze a helyzet, hiszen azzal semmi sem oldódott meg. hogy bezártak 20 ezer embert. A változáshoz hozzájárult az éhségsztrájkunk. melvnek következtében fokozódott az embertelenség. Azt kimondottan elképesztőnek és tragikusnak tartom, hogy 1960-ban, Európa közepén Bibó Istvánt megveD

c van itt cgv nagyon érdekes eset: hogy hogyan lett nekem ávósom. Olyan 5 óra körül lemegyek az utcára — jön velem szemben egy bőrkabátos fiatalember, cs név szerint engem keres. Azt mondja, rejtsem el. mert nem mer hazamenni: ávós százados, a felesége meg egy orosz nö. Cserébe felajánlja, hogv leírja a titkos szovjet rádióadásokat, amiket 28-án ó mint híradós hallgatott le. Én azt gondoltam: van az alagsorban néhány jól zárható legóhelyiség. odaviszem, aztán majd meglátjuk. Bevittem magammal a gyárba, adtam neki papírt, tollat, ő munkához látott, én meg rázártam az ajtót. Pár óra múlva visszamentem, és mikor elolvastam, hogy miket írt. alig akartam hinni a szememnek: hogy mennyi katonát mozgósítanak az oroszok, milyen csapatmozgásokat végezzenek, ilyesmik voltak a papíron. Megint rázártam az ajtót, és beszéltem a munkástanács néhány tagjával: cz annyira fontos dokumentum, hogy adjuk át Nagy Imrének, mert értesíteni kell ezekről. 30-án délelőtt 10—11 körül be is mentünk a Parlamentbe, ez tehát az első látogatásom itt. Nagy Imre szobája előtt vagy harmincan várakoznak: Nagy Imre kilcp az ajtón, és nagyon megütközik: maguk mire várnak? Mondják, hogy pártengedélyre. Még most is fülemben cseng, mit válaszolt Nagy Imre: „Nézzek, én kommunista vagyok, én más pártot nem szervezek. Hogy milyen pártok alakulhatnak, azt majd a miniszterelnökség dönti el." Én egyébként még előtte elintéztem a dolgomat: két szóban elmondtam, mit hoztam, és átadtam neki az ávós feljegyzéseit. — Ne haragudj, hogy közbevágok: megvan ennek a másolata valahol'.' — Nincs, mert csak cgv példányban készült. Tudod, akkor forradalom volt. nem értünk rá a történészekre gondolni. De lehet, hogy megvan valahol — ez már a ti dolgotok, hogy utánajárjatok. Szóval. Nagy Imre aztán visszament a szobájába, én meg elkezdtem beszélgetni ott a többiekkel, hogy „Elment az eszetek? Ráértek pártokat szervezni, amikor ezer más. fontosabb dolog van?" Volt ott két újságíró az Igazságtól, ók aztán átvittek a New Yorkba, és kérdezgettek. Meg is jelent valamelyik számban az interjú, ott elolvashatják a véleményemet a többpártrendszerről. De hogv befejezzem az ávósom törtenetét: ezután visszamentem a gyárba, ahol néhányan éppen az alagsorban császkáltak. hogy ezt az ávóst egy kicsit megsimogatják. Mondtam nekik: rendben van. itt a kulcs, felölem akár fel is köthetitek — dc előbb engem lőjetek le. mert én becsületszavamat adtam ennek az embernek, hogy nem lesz bántódása. Szépen lelöttök engem, aztán a tiétek az ávós. Erre lelohadtak egy kicsit. A százados feleségének (tüldtünk élelmet, ö meg ott lakott bent a legóban néhány napig: csak 3-án adtuk le a kerületi rendőrkapitányságon. Úgy tudom, később bíróság elé állították, kirúgták az ávóból. vagyis hát nem vették vissza. Én kértem, hogy az ügyemben idézzék meg. hiszen megmentettem az életét, de a bíró szerint ennek nem volt jelentősége. Hát. lehet, hogy tényleg nem volt. nem tudom. (Rácz Sándor és Szilágyi Sándor beszélgetése, részlet.) rik. Ez Európa szégyene. S ha már a szégyennél tartunk: nem sokkal az éhségsztrájk után engem tizenhatod magammal láncra fűztek — gyalust, köszörűst, esztergályost, szerszámkészítőt. munkásokat — és így. bilincsbe zárva szállítottak bennünket egy rabóban a gyűjtőbe. Tudod-e. mi az a láncra fűzés? Egy fűzőláncon, bilincsbe verve 16 munkás... Négyötezer évvel ezelőtt, nem 1960-ban, Európa közepén hurcolták így a rabokat. Ez szörnyűség. Ez az. amit nem lehet megbocsátani. Mert az. hogyan gondolkoztak a marxizmusról és a leninizmusról, az azö dolguk. De hogy emberségükben több ezer évet süllyedtek vissza — hogy ütik Bibót. hogy láncra fűzik a munkásokat — ez megbocsáthatatlan. Bárki követné el ezt Európában — ennek véget kell vetni. DLUSZTUS: Milyenek voltak az éjszakáitok? RÁCZ: Nézd. a parancsszóra történő alvás és ébredés feszültséget okozott, s ezt mindig hordozza az ember. A szervezetünk egyszerűen nem vette tudomásul a parancsokat. A börtönben más az éjszaka, mint az előzetes letartóztatásban. A Főutcában kilenc hónapot töltöttem. Képzeld el. hogy állandóan ég a villany és sohasem tudsz nyugodtan aludni. Nincs olyan helyzet, ami megfelelne a smasszernak. Félóránként megrugdossa az ajtót és beszól: tegye így a kezét, tegye úgy a fejét. A szervezet egyszer kimerül és valóban akkor alszol, amikor tudsz. Hiába van nappal. leülsz a priccs szélére és alszol egy órát. ha pedig éjszaka van. addig alszol, amíg föl nem rugdosnak. Éreztetik veled: te nem vagy ember, le vagy írva. az történik veled, amit akarnak. Szám vagy csupán és ezen a számon számolnak el veled. DLUSZTUS: És ehhez képest Vácott? RÁCZ: Ott megváltozott a helyzet: nem rugdostak az ajtóba, bátran a fejem alá tehettem a kezem, akár úgy is aludhattam. Sót ki is takarózhattam. Egyébként a földön aludtunk. nem volt ágyunk, s napközben a szalmazsákokat a cella végében egymásra raktuk, arra ülhettünk. Lehet, hogy egy civilizált ember számára ez riasztó. Én sem tartom elfogadhatónak. de hidd el. nem ez volt a legriasztóbb DLUSZTUS: Milyenek voltak az álmaitok? RÁCZ: Nagyon sokat álmodoztam a börtönben és nagyon sokféle szabadulási élményem voh. Sohasem hittem az álmokban... Sokat álmodtam a menyasszonyomról, aki akkor Kanadában volt. Szűken, de leveleztünk. GAZSÓ: Úgy tudom, nem ö lett a feleséged. RÁCZ: Férjhez ment egy orvostanhallgatóhoz. most Brazíliában élnek. nagy a családja. Mást nem tudok róla. Amióta férjhez ment. nem tartjuk a kapcsolatot egymással, feloldottuk az egymás iránti kötelezettségeket. GAZSÓ: Még a börtönben? RÁCZ: Nem. szabadulásom után. amikor civilként rendezhettük a kapcsolatunkat. ZELEI: Korom Mihály azt nyilatkozta. hogy elnézést kér Nagy Erzsébettől. a mártír miniszterelnök lányától. ha akaratán kívül megbántotta. Mi ezt a kijelentést hosszan értékeltük és arra a következtetésre jutottunk. hogy Korom Mihály — ha a helyzet úgy diktálja — bármikor elnézést kér és másik helyzetben bármikor újra megbántja Nagy Erzsébetet. Mi a véleményed erről a megkövetésről? RÁCZ: Semmi tartalma nincs. Nem kell olyat elkövetni, ami után meg kell követni az embertársunkat. Én azt mondom, egy börtönparancsnok is lehet ember. Erről az jut eszembe, hogy amikor a Gyűjtőfogházból szabadultam, akkor Nagy Illés parancsnok odajött hozzám és a kezét nyújtotta. Uram. mondtam, illó lenne disztingválni. Börtönéveim utolsó napját is azzal keserítették meg. hogy a rácsos kapu előtt kellett állnom egy órát. míg végre kiszabadultam. Egyedül álltam ott és egyedül kellett kilépnem a börtönből. És még órákig álltam a szomszédos virágüzlet előtt, mert vártam Bali Sanyit. akiről tudtam, hogy együtt szabadulunk. GAZSÓ: Ez a Kozma utcában történt. talán 600 méternyire a 301-es parcellától. RÁCZ: Többre, de nagyon közel. DLUSZTUS IMRE ; i i