Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-09 / 134. szám

-F* —F 1989. június 9., péntek Készülő tévés produkciók Új tévéfilmek forgatása kez­dődik meg a következő napok­ban, hetekben a televízió mű­helyeiben. Jókai Mór Erdély aranykora című regényéből Horváth Z. Gergely készít filmet A darab­ban — amelyet csehszlovákiai helyszíneken forgatnak — Tordy Géza és Bánsági Ildikó játssza a főbb szerepeket. Esztergályos Károly Koszto­lányi remekmüvéből, az Édes Annából forgat tévéjátékot. A tragikus emberi sorson túl egy korszak világát is érzékeltető klasszikus regény felvételei jú­nius végén kezdődnek Eszter­gályos Cecília. Nagy-Kálózy Eszter. Mensáros László és Blaskó Péter szereplésével. Ugyancsak a drámai főszer­kesztőség viszi filmre több kor­társ író munkáját: Köztük Ör­dögh Szilveszter Föloldozás és Osztojkán Béla Nincs itthon az Isten című alkotását, valamint Sütő András Mert ahová te mégy... címú önéletrajzi ihle­tésű novelláját. A (8.15-ös) „Színház Diákjai" Európa-fesztivál lesz Szegeden Szeged igen élénk színházi életében nagy szerepe van a nem hivatalos diákszínpadok­nak. Ezek közül az utóbbi évck­hen aktivitásával a JATE 8.15­ös csoport (színházi alkotókö­zösség) túnt ki. A csoport 1984 áprilisában alakult, s azóta kisebb megsza­kításokkal működik. Az ..ós" nyolctizenötös annak idején a Dunaföldváron a Nárcisszal mutatkozott be. Az azóta eltelt öt évben az új darabok, az új tagok mellett a csoport annyi­ban is változott, hogy horizont­ját határainkon túlra. Euró­pára tágította. Mára tulajdon­képpen egy másik, egy új 8.15­ösról beszélhetünk, amely az előzőnek csak esztétikai kate­góriák szerinti folytatása — mondja Samu Attila, a csoport vczetó-szervezóje. Ezt látszik alátámasztani az általuk legutóbb előadott két darab: Brieux-Ágoston: Patyo­lat kisasszony, illetve Sam She­pard: Az elásott gyerrilek <Ted Olson — USA — rendezésé­ben). amely a napokban a Máté Lajos vezette zsűri arany diplo­máját nyerte el — minősítő ver­senyen. Jelenleg EBLA címmel pró­bálnak egy darábot. melynek bemutatóját június 13—14-ére tervezik. Ezzel a produkcióval utaznak a június21-én kezdődő giesseni EAST Fesztiválra, melynek folytatása Szegeden lesz. szeptember 11 — 16-ig. EAST—Napkelet Fesztivál címmel. Ezt a fesztivált negvedszer DISKURS néven az NSZK­beli Giessen Justus Liebig egyetemén rendezték meg 1987 júniusában. Akkor 25 együttest hívtak meg Európá­ból. s először — szocialista or­szágbelieket (lengyelek, cse­hek. szovjetek, magyarok is ki­jutottak). Magyarországról a Stúdió K az Elektrával és a Emlékezés Bódi Veronikára 1889. június 11 -én Szegeden született Bódi Veronika, vagy ahogy néhány ránk maradt rá vo­natkozódokumentum említi: Bódi Veron. Munkás szülök gyermeke­ként látta meg a napvilágot s pá­lyáját. életútját meghatározta származása, a kor melyben esz­mélt. küzdött és élt. 1906-tól a Szegedi Kenderfonó­gyárban dolgozott. A fiatal, ifjú­munkás lány csakhamar kitűnt szervezési és agitációs készségé­vel. s egyik szervezője lett a gyári munkásságnak. Tevékenysége kü­lönösen az elsó világháború kitö­rése ütán erősödött meg. mert vi­szonylag gyorsan felismerte, hogy a háború a nép számára csak nél­külözést és véráldozatot hozhat. Az 1918-as októberi, őszirózsás forradalom alatti tevékenységéről nem maradtak adatok az utókor számára, az bizonyított azonban, hogy az 1919-es Tanácsköztársa­ság idejéh ott küzdött a forradal­márok között. Ismeretes, hogy a francia megszállás miatt a prole­tárhatalom Szegeden csak néhány napig állt fenn s a szegedi direktó­rium március 26-án elhagyni kény­szerült a várost. A szegedi mun­kásság azonban hősies — bár si­kertelen - kísérleteket tett a pro­letárhatalom visszaállítása érdeké­ben. Bódi Veronika részt vett ebben a küzdelemben is. Meszl Erzsébet­tel együtt Szatymazon segítette a direktórium munkáját, gondosko­dott a futárszolgálatot teljesítők élelmezéséről, de segédkezett a lakosság ellátásának megszervezé­seben is. sőt maga is vállalta futár szerepét. A Tanácsköztársaság leverése után nem mehetett vissza dolgozni a Kenderfonógyárba, s ezért mint újságárus, lapkihordó biztosította a maga számára a megélhetés sze­rény feltételeit. Amikor az illegalitásban tevé­kenykedő kommunisták Szegedén is hozzáfogtak a Kommunisták Magyarországi Pártja helyi szerve­zetének újjászervezéséhez. Bódi Veronika is kapcsolatba került ve­lük s a Ladvánszky József vezette illegális sejt tagjaival működött együtt. Ezekhez a kommunista sejtekhez sokan kapcsolódtak olyanok is. akik részt vettek ugyan a szervezetek munkájában, azon­ban maguk nem léptek be a pártba. Ilyen tevékenységet foly­tatott többek között Bódi Vero­nika is. aki a Népszavát, a Prole­tárt. a Vörös Újságot és a külön­böző kommunista röplapokat ter­jesztette. A szegedi rendőrség azonban tudomást szerzett az illegális kom­munista szervezkedésről és 1922. február 26-án megkezdte a gyanú­sítottak letartóztatását. 1922. már­cius l-jén erre a sorsra jutott Bódi Veronika is. A törvényszéki ítélet a fövádlot­takat több évi börtönbüntetésre ítélte. Bódi Veronikát azonban — bár a börtönben kegyetlenül kí­nozták — beismerő vallomásra nem tudták kényszeríteni, s ezért bizonyítékok hiányában 1922 de­cemberében felmentették Szabadlábra kerülése után is folytatta agitációs tevékenységét, azonban a börtönben szerzett be­tegsége következtében. 3+éves korában. 1923. április 18-án meg­halt. Küzdelmes, róvid élete jól pél­dázza a proletársorsot, egy igazsá­gosabb. emberibb társadalomért küzdő ember életűtját. Születésé­nek 100 évfordulóján tisztelettel emlékezünk meg róla. Dr. Fehér István * Az MSZMP Szeged Városi Bi­zottsága és Szeged Megyei Város Tanácsa június 9-én. pénteken 13 órakor koszorúzást rendez Bódi Veronika emlékére a Belvárosi te­metőben a díszurnafalnál. JATE 8.15-ösök a Midásszal kaptak meghívást. Az első DISKURS-t. 1984­ben Frank Henschaker kezde­ményezésére nyugatnémet színházi szakos, illetve a szín­házzal fakultatíve foglalkozó egyetemisták rendezték meg. 1986-ban alakult meg Giessen­ben az EAST (European Asso­ciaton of Students of Thcatre: A Színház Diákjainak Európai Szövetsége). A JATE 8.15-ös csoport vál­lalta az első EAST munkaérte­kezlet megszervezését, melyet 1987 decemberében Szegeden tartottak; A résztvevők itt írták alá az EAST alapító dokumen­tumát. melynek alapgondolata a kővetkező: ..Az EAST füg­getlen európai szervezet, mely­nek tagjai olyan személyek és színházi csoportok, akik aktív érdeklődést mufcitnak olyan színház megteremtése iránt, vagy részt vesznek olyan szín­ház megteremtésében, amely kulturális vagy politikai szem­pontból innovatív vagy alterna­tívateremtő." A célok megvalósítása érde­kében a szervezet kétszintű szerveződéssel működik: nem­zetközi ponponttal (Giessen) és nemzeti irodákkal. Az EAST magyarországi irodájá­nak működtetését a nyolctizen­ötösök vállalták magukra. A Szegedi Szabadtéri Játé­kok után. szeptemberben meg­rendezendő EAST—Napkelet Fesztivál megrendezésében a csoportot a JATE közművelő­dési titkársága segíti. Eddig a londoni Qvestors csoport (Marlowe: Faustus). a szege­diek által már látott amszterda­miak (test-nvelv színház), a nyugat-berlini Szabad Egye­tem Színpada (Vitrák: Viktor avagy a gyermekuralom), vala­mint Tarnow-ból Camus: Cali­gulájávaljelentkeztek. továbbá giesseni. manchesteri, szófiai, leningrádi, szarajevói csopor­tok jelezték részvételüket. A fesztivál szakmai zsűri­jébe. a ..kuratóriumba" Ács Já­nost. Máté Lajost — és dísz­vendégként — Paál Istvántkér­ték fel. de Ruszt József segítsé­gére is számítanak. V.I. Nem Könyvhét És a mai for­mula szerinti „ünnepi" jelző nél­kül Egyszerűen csak: Könyvnap. Tartalmában és jellegében őszin­tén és kertelés nélkül üzleti céllal. Eladni azt. ami van. mégpedig alkalmi, leszállított áron. Nem ál­lami és művelődéspolitikai de­monstráció. hanem a Magyar Könyvkereskedők Egyesülete összehangoló sugalmazása sze­rint, esetleges adókedvezmények kilátásba helyezésével. Lényegében azonban ki-ki a maga módján, vagyis a kiadók a maguk kiadványaival, a kereske­dők meg a maguk készleteivel. És énnek következtében: ahány ut­cai könyvsátor, annyiféle. Ezek­nek az árusító sátraknak külső kiállítása (mai szóval: dekorálása) attól függött, hogy melyik cég mennyire bírta pénzzel. Mert volt bizony székely kapu. fúvószene, árvalányhaj. kikiáltó, s kacskarin­gós kézjegyét kegyesen osztogató és önmagát dalolva népszerűsítő író-kiadó, másutt viszont szerény asztalnál csöndes beszélgetések írók és híveik között. Mert bár­mennyire üzlet az üzlet, azért mégse mindegy egészen (épp ak­kor nem volt mindegy), hogy me­lyik cég kivel üzletelt, kiknek a propagálására vetette be a meg­engedett hírverés eszközeit — és az sem mindegy, hogyan. így az­tán más írók ültek a Andrássy úti nagy kiadó díszsátrában, cs má­sok a Révai vagy a Franklin Tár­sulat elótt. És a közönség — cso­dák csodája! — nagyon is ponto­san tudta, merre vegye aznap az irányt, ha kedvenc írójával vagy mesterével kívánt találkozni. Az olvasó közönség ugyanis. A tájékozottak. A gyanútlanul köz­Kende Sándor Egy régi könyvnap lekedók vagy a dolgukra sietók legföljebb belebotlottak egy-egy árusítóhely hangoskodójába. vé­letlenül ide. vagy véletlenül amoda. Avagy aszerint, hogy hová ci­bálták be!.. Én akkor a Váci utcában, a Piarista házzal szemben lévő Vajna és Bokor cégnél dolgoztam kisegítő könyvesinasként (a mai idegen nyelvű antikváriumban). Ez a cég adta ki először német nyelven A; ember tragédiá/Jt cs a Bánk bánt. ugyanakkor nagy sze­retettel foglalkozott a vadász­könyvekkel is (például Széchenyi Zsigmond útikönyveinek elsó megjelentetóje és forgalmazója), és ez volt az egyetlen budapesti telephellyel bejegyzett könyvke­reskedés. melynek New Yorkban fióküzlete volt. Nos. a könyvsátrunk a járdán nem látszott ugyan túlságosan cif­rának. és nem is kihívóan gazdag­nak. viszont hogy mennyire le­gyen hangos, arról nem lehetett akkoriban hangszórók segítségé­vel gondoskodni H<inem a kor­szak egyik „leghangosabb" élelü színésznőjét „vetettük be": Murád Lilit. Ó sok mindenről volt híres. Mert ahhoz, hogy sikeres szí­nésznő legyen valaki, nemcsak a sajtó főcímeiben kellett szerepel­nie állandóan, hanem értenie is a nép nyelvén, méghozzá minél szí­nesebben!... Csudálatos törtene­tek keringtek hát róla. só igyeke­zett is elég szorgalmasan és fárad­hatatlan leleménnyel, hogy köz­napi és utcai megjelenései leg­alább annyira rikitóak legyenek, mint nyilvános helyeken való sze­szélyes. hopszos fordulatai. Meggypiros, nyitott sport Bugga­tijávaí száguldozott a városban. és „felnőtt" korára egyszerre csak két hosszú copfba kezdte fonni á haját. Hát ó és így. két rakoncátlan varkocsát dobálva, állított le a Váci utcában minden valamire­való járókelőt, elébe ment akár a sarokig, szorosan és kacarászva kapta karon az úriembert, és jel­legzetesen rekedtes, ámde csilin­gelni akaró, jól ismert hanghordo­zásával ajánlotta neki a könyvét: — Nézze csak. milyen szép! Férfi legyen a talpán, aki ellen­állt — különösen egy újabb mo­soly. és egy második, sokat sejtető karszorítás után! — Jaj. uram. ezt épp magának írták! De ha akadt netán olyan mar­cona öregúr mégis, aki valahogy ki tudott térni elóle. esetleg egy ötletes és célirányos hazugsággal, például így. hogy: — köszönöm, már megvettem!... — annak gyorsan megszorította a karját harmadszor is. — Nem baj. drága! — nevetett. — Akkor vegye meg nekem! Szükségszerűen talán még meg is toldva: — Csak nem enged haza könyv nélkül!... Hát ne legyen hozzám szívtelen. Mindez nagyon szórakoztató és látványos mulatság volt. szent­igaz. És valóban rengeteg könyv fogyott el: egész nap csomagol­tunk. néha gyorsabban, mintha gépek végezték volna a munkát. Igen.de... De a Váci utcca másik végében (a mai Gondolat könyvesbolt he­lyén) álldogált egy szerényke asz­tal védelmében reggel óta József Attila, kiadójával. Cserépfalvi Imrével, az üzlet kirakata előtt. Sem színésznő, sem trombiták, sem árvalánvhaj. Csuk maga a belvárosi áradat. És a közöny Tavaszodván, szép és színes ru­hákban. és kiegyensúlyozott lelki­világgal — a közöny. Kiadó. Iám­Iám. akadt ugyan, aki megjelen­tette a költőt (a saját pénzén). De arra már nem akadt senki, hogy a járókelőnek megfogja a karját. . Délben a költö otthagyta a kónyvárusító asztalt egy fél órára, hogy igyék egy pohár tejet Ad­digra ugyanis már két kötetét ad­ták el reggel óta!... S amíg távol volt. kegyesen el­dugtak az asztalról újabb három kötetet: - hadd higgye szegény Attila, amikor visszaér, hogy idő­közben ennyi rengeteg fogyott el! Ennyi! És igy! Elhitte-e? Rózsaszínűbbnek látta-c a világot a papírdugós tejesüveg után?... A könyveket mindenesetre megszámolta És diákosan, fiatalos mosolyra húzó­dott a szája. Alig száz méterre Muráti Lili­tál. 1989. JÚNIUS 9.. PÉNTEK - NÉVNAP: FÉLIX A Nap hal 4 óra 47 perckor, nyugazlk 20 óra 40 perckor. A Hold kel 10 óra 34 parckor, nyugszik 0 óra 36 parckor. vízállás A Tisza vízállása Szagodnál csütörtökön plusz 246 cm (áradó) 2100 Híradó 2 21 20 Tv 2 21 30 Tenisz, francia nemzetközi ba|nok­ság - Férfi elődöntők - folytatás - Közvetítés Párizsból, felvételről kb 22 30 Tv 2-Napzárta KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI 8.30: Otthon nélküli otthon. 9.00: Érint­hetetlenek — amerikai bünügyi tévéfilm­sorozat. 10.00: Rajzfilm. 10.30: Doku­mentumműsor. 11.15: Hajdúk Idők — tévésorozat gyerekeknek. 11.45: Szóra­koztató zenés müaor. 12.45: Satet Isovlc népdalénekes műsora 13.30: Mindig Önökkel — az éjszakai müaor Ismétlése. 15.40: Vetélkedő. 16.00: Komoly zene 17.00: Hirek albán nyelven. 17.10: Hír­adó. 17.25: Körzeti műsor. 19.10: Rajz­film. 20.00: Sherlock Holmes visszaté­rése 20.55: Tévéposzter. 21.25: Híradó. 21.45: Művelődési magazin. 22.45: Min­dig Önökkel - Benne: Dinasztia. An­gyali harag - amerikai tévéfllm. HZ ÉVE hall meg Svéd Sándor (1906-1979) Kos­suth-dijas operaénekes kiváló muvesz. századunk jelentós baritonistáia 1936-tól a bécsi Staatscper lagja. 1940 és 1950 között a Néw York-i Metropolitan művésze volt. s ismételten fellépett a milánói Scalá­ban is SZÁZ ÉVE hunyt el Tóth Ágoston Rálael (1812-1889) hadmérnök honvéd ezre­des Részt vett a szabadságharcban ha­lálra Ítélték, majd várfogságra enyhítették 6 a magyar katonai térképeszet megalapí­tója A Magyar Tudományos Akadémia le­velezd tagjának választotta MOZIK Korzó: délelőtt 10 órakor Moonwalker (szines zenés amerikai film. IV helyár1) délután 1. háromnegyed 6 és 8 órakor Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáia (szi­nes. m. b olasz lilm II. helyár!) fél 4 órakor Napfény a légen (magyar film) Fáklya: tél 3 órakor A beszélő kúntús (magyar fi(m). háromnegyed 6 es 8 órakor A zsoldos katona (színes, m. b. olasz ka­landfilm III helyár!) Belvárosi: 3 órakor Robin Hood nyila (szines. m. b szovjet kalandfilm), negyed 6 ás tál 8 órakor Moonwalker (szines zenés amerikai lilm. IV. helyár!) Bslázs Béla Fllmtéka: fél 6 és fél 8 órakor: Maraton életre-halálra (szines m b amerikai bünügyi kalandfilm Csak 16 éven felülieknek!) Kerimozi: K 2 (Az é|szaka lányai) (szí­nes magyar tilm Csak 16 éven felülieknek' III helyári) Klskörössy halászcsárda vldeomozi: délután 4 és este 8 órakor A télkezü bokszoló (szines hongkongi kalandfilm). Klskörössy halészcaárdf kert: este 9 órakor Rendórsztori (szines hongkongi krimi. IV helyár!) Éva presszó: este 8 órakor Beszállunk az AIDS-röl (színes dokumentumfilm) ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál ter 3 szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak surgös esetben' BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: Ma a balesetei szenve­dett személyekel Szegeden az Idegsebe­szeli Klinika (Pécsi u. 4.) veszi tel. sebé­szeti és urológiai felvételi ügyeletet a M. Kórház (Tolbuhin sgt 57 ) tart A gyermeksérultek és gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyer­meksebészeti osztályán történik ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 óratol reggel tél 8 óráig a telnóttlakosság részere Szeged Hunyadi János sgt 1 sz alatt Telefon 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel tál 8 óráig, szomba­ton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin kft. 20. sz. alatti körzeti gyermekor­vosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma esle 7 órától holnap reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika (Sze­ged. Lenin krt 111). teleion 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET: Héttótól pén­tekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Sze­ged. Zöld S. u 1-3 Telefon 14-642 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: héttőn délután 2 és 5. csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1 szám alatt, telefon 13-740 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Telefon 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON 54-773. Minden munkanapon 6 órától 16 óráig BELGRÁD 2. 11.50: A Prlttinal Televízió. 12.00: T#­nlez. 19.30: A Prlstlnei Televízió hír­adója. 20.00: A hét műsora 20.45: Hu­szonnégy óra. 20.55: Szkupstinal kró­nika 21.15: Egy szerzó egy film. ­Rövidfilm. 21.40: A szép és a szörnyetsg - Játékfilm SKY 7.00: DJ Kat Show 9.30: Pansl Pot Po­urrl. 11.00: Sulllvanék - filmsorozat. 11.30: Sky-krónlka. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ. 13.55: Lands­cape Chanell. 14.50: Változó világ. 15.45: Szerelni. 16.15: The Lucy Show ­vigjátékaorozat. 16.45: Pindurkék ­rajzfilmsorozat 17.00: Rockshow. 18.00: Eurosport. benne: 19.00 Atlétika. 20.00: Olaszországi kerékpárverseny. 23.00: Baseball az Egyesült Államokból. 00.00: Francia nyflt teniszverseny. SUPER 8.00: Egyveleg. 15.30: Rockzenei élet. 16.30: Telefonos kívánságműsor. 18.30: Slágerlista körkép. 19.30: Richárd Dia­mond - bűnügyi sorozat. 20.00: Turis­tamagazin. 20.25: Hollywood belülről. 20.50: Transmlssion - zenei klubélet­ről. 21.45: Vlléghiradó. 22.00: Koncert­különlegességek. 00 00: Egyveleg. TV 5 16.10: Roland-Garrot teniszverseny 18.00: Teniszverseny. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Hegymászók magazinja 20.30: Az új maszáj harcotok. 21.25: Zene. 21.35: Kerevet. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Időjárás. 22.35: Kulturális maga­zin. 23.00; Sport éa szabadidő. 00.00: Vendégségben Frednél. Rádió BUDAPESTI. 9 35 Képújság 9 40 Tévetorna 9 45 Kalifornia és lakó' — Amerikai is­meretterjesztő tilm — ism 10 20 Az iszlám öröksége — Amerikai dokumentumfilm 10.50. Kövek ura — Kazah mesefilm 11.55 Képújság 12 00 Tenisz, francia nemzetközi Bajnok­ság - Férfi etódóntók - Közvetítés Párizsból 16 40 Hirek 16 45 Kézmüvesseg - Csehszlovák do­kumentumfilm 17 00-19 00 Péntek délután , 17 00 Évgyűrűk - Nyugdíjasok műsora kb 17 30 Téka - Közhasznú információk 17 40 Riportfilm 17 55 Reklám kb 16 00 Ablak - Közéleti szolgáltató műsor 19 00 Műsorajánlat 19 10 Esti mese — Cirmi és Csurmi meg a gólya - Román rajzfilm 19 20 Reklám 19 25: Közlemények Müsoraiánial 19 30 Híradó 20 00 Reklám 20 05 Semmelweis Ignácz — Az anyak megmentóie — Tévéfilm — 11/1 rész •» 2105 Reklám ÍV 10 Menedékjog - Dokumentumfilm - 111/1 rész FF 0 50 Hirek BUDAPEST 2. Tv 2 Sugár Ágnessel és Dombóván Gáborral .17 00 Képüjság 17 15 Tv 2 Benne Reklám - Riportok ­Időjárás - Zene - Tévétorna 17 45 Kérdezz-felelek - Egri János mű­sora 18 00 Telesport 18 25 Gyerekeknek! - Tom és Jerry ­Amerikai rajzfilmsorozat — William Hanna és Joseph Barbera produk­ció - V Babacica - 2 Macska a mennyben - 3 Kulyabaiok 18 48 Tv 2 19 00 9'B — Kanadai tévéfilm — ism 20 35 Tv 2 Benne a hét műtárgya ­Ország Lili: Nő fal előtt - (István Király Múzeum. Székesfehérvár) KOSSUTH 8.20: Vllégablak. 8.50: Nóták. 9.27: Jú­niua - Muzsika gyerekeknek. 9.40: Cseng, bong a nóta - Az óvodások műsorát Forral Katalin vezeti. 10.05: Szi­getek könyve - ism. 10.10: Nagy meste­rek - világhírű előadóművészek. 11.10: Magyar írás - A Rádió Irodalmi het'­lapja. 12.45: Külpolitikai könyvespolc. 13.00: Klasszikusok délidőben - Zenés séták a természetben - Madarak. 14.10: Orff: Catulll Carmina - Szövegét Catul­lus nyomén Devecserl Gábor frte. 15.00: Erről beszéltünk. - A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból. 15.30: Ferencz Éva népdalokat énekel. Heren­csér Viktória cimbalmozik. 16.00: Tizen­hat óra - Hírmagazin. 16.10: Iróvé avat­nak. - Galgóczi Erzsébet indulása. 16.46: Csellóművészek felvételeiből. 17.00: A képviselő noteszéból - Dr Pélfl Dénes kertészmérnökkel beszélget Kapás Irén 17.30: Nápdalelóadók hang­albuma. 19.15: A Rádiószínház bemuta­tója — Kvarkvare Tutaberl - Pollkarpe Kakabadze színmüvének rédlóvélto­zata. 20.16: Radioton korongokról. 20.20: Ml a titka? Ginette Neveu művé­szete 21.05: Kilátó - A Rádió világiro­dalmi hetilapja. 21.50: Gong. 22.00: Hír­világ. 22.30: Másodpercenként 24 kocka féligazság. 23.00: A dzsessz világa. PETŐFI • 8 05: Slágerműzeum. 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05-12.00: Napközben (Élő). 12.10: Népi muzsika. 13.05: Pophullám. 14 00-16.55: Péntektől - péntekig (Élö). 17.05. Kölyökrédló. 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Garázs. 19.05: Tudósí­tás a vitorlás repülő hollandi Európa bajnokságról. 19.10: Csak fiataloknak! — Komjáthy György műsora — Ism 20.05: Operettkedvelőknek. 21.05: Senki többet? Harmadszor! — Szellemi árve­rés a 20-as stúdióból. 22.15-0.14: Mé­ról-holnepra - a szexualitásról. BARTÓK 9.08: Falstaff - Részletek Verdi operáié­ból. 10.10: Csak fiataloknak! - Kom­|áthy György műsora. 11.05: Ének Sinka Istvánról - Ism 11.10: A Régi Zené Együttes látszik. 12.18: Új lemezeinkből - Szokolay Balázs zongorázik. 13.05: Hallgassuk újra! 14.05: Zenekari mu­zsika. 15.00: Richárd Strausa születésé­nek 125. évfordulója alkalmából - Az árnyék nélküli asszony - Háromfelvo­nésos opera. 19.05-+19.35: Diákfélóra 19.35: Lorln Maazel vezényli a Berlini Rádió szimfonikus zenekarát és az Ú| Philharmonla Zenekari. 20.41: Egy pálya vonzásában . — Katedra helyett óvoda? 21.00: A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből VII/7. - be­felező rész — Matuz István tuvolázlk s Pesti Vigadóban. 22.25: Zurab Andzsa­parldze operafelvételeiből. 22.56: Zene­kari muzsika. SZEGED Szentes 66,24 MHz - Szeged 94,9 MHz június 10., szombst 8 00-10.00: Alföldi Tükör - A tartalom­ból: lemerjük óket? - deszklek - De­leim könyve — beszélgetés Dinnyés Jó­zseffel - Jon Fsddls Szegeden - Pati­náé terek éa házak - Bátyai Jenő soro­zata.

Next

/
Thumbnails
Contents