Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-26 / 122. szám
Utazás Mozart koponyája körül Szenzációkban nem szűkölködő napjainkban több mint meglepetés volt az a beszámoló, amely egy francia tudományos lapban jelent meg. A Pour le Science áprilisi számában Pierre-Fran?ois Puech antropológus cikket irt arról, hogy miképpen azonosította Mozart koponyáját. Mozart mintegy két évszázada^ halott, a muzsikája pedig mindenkit túl fog élni. Vagyis a „koponya" őrök életű. Akkor pedig, Hamlet módjára, miért vette kézbe a tudomány embere? Maga a történet is szenzációs. Wolfgang Amadcus Mozart 1791. december 5-én, 0 óra 55 perckor halt meg, 36 évesen, Bécsben, a Rauchensteingasse 970 számú házban. Constance, a felesége, csupán harmadosztályú temetést tudott fizetni. Ez abból állt, hogy a Szent István Bazilikában felravatalozott tetemet Bécs egyik külvárosi temetőjébe vitték, és ott közös sírgödörbe temették. Fél évszázad múltán, 1842-ben, amikor Constance is meghalt, a zeneszerző iránti tiszteletből, egy osztrák orvos ebben a sírárokban megkereste Mozart koponyáját, majd részletes leírást készített róla. Erre felfigyeltek a salzburgi Mozarteumban, és a feltételezett Mozart-koponyát szülőházába vitték. A gyanút azonban senki sem tudta eloszlatni, s végül is a kétely győzött: a koponyát elzárták a látogatók elől. Shaffer Amadeusának bemutatója és Milos Formán 1984ben készült filmje kellett hozzá, hogy a zárat kinyissák. A Mozarteum igazgatója ekkor megbízott egy osztrák kutatót, hogy tekintse át a koponya irodalmát, majd hozzákezdtek a szakvizsgálatokhoz is. Itt kapcsolódott be a francia professzor, aki a marscille-i törvényszéki orvosi intézetben, valamint a párizsi Ember Múzeum antropológiai laboratóriumában végezte a munkát; megtisztította, milliméterről milliméterre mikroszkopikusan is átvizsgálta a rábízott koponyát. Kegyeletsértő a tény, mellyel szembesült: ilyen koponyával még nem foglalkozott! A homlok-koponyavarratok korai összenövése a koponya különleges torzulásával járt. Ezt a felnőttkori elváltozást mindeddig nem ismerte a szakirodalom, mi több, az újszülötteknél tapasztalt esetekre is csak 1981-ben utaltak először. Mozart koponyája tehát mindenekelőtt orvosi szenzációnak számított. Átvizsgálták a múzeumban levő, mintegy háromezer koponyát, és köztük mindössze négynél fedeztek fel hasonlóságot. Az azonosítás következő lépését ezek után a portrékkal vaió egybevetés jelentette. A sok és sokféle Mozart-kép között találtak is olyan korabeli rajzot, amelyen a művész nem szépítette modelljét, a koponya torzulását is visszaadta képén. A történet utójátéka vagy folytatása, hogy több cikk is íródott a vizsgálat nyomán, sőt, májusban kiállításon is bemutatják az azonosítás folyamatát. Mi ebből a tanulság? — Kérdezhetné bárki. Az embertan professzora valószínű azt felelné, hogy Mozart koponyája két évszázaddal a halál után is előbbre vitte a tudományt. Hogy milyen agyat fedett a torzult koponya, azt meg mindaddig kutathatja a világ, amíg lesznek zenészek és zenehallgatók. Csillagködök vilaga Néhány évszázaddal ezelőtt még a csillagászok is úgy vélték, hogy a világmindenség összes anyaga bolygókba, csillagokba tömörül. A távcső csillagászati célokra való alkalmazása után azonban egyre-másra fedeztek fel ködöket. Átmérőjük legalább 1000—100000 csillagászati egység. A Nagy Orion-köd pedig éppen milliószor akkora átmérőjű, mint a Nap—Föld távolság. Megkülönböztetünk gáz- és porködöket, bár a tiszta típus igen ritka, inkább keverve, tehát a gáz és por vegyesen található egy és ugyanazon ködben. Másféle osztályozás is lehetséges: világító és sötét ködök. A világító ködöket tulajdonképpen a mögöttük vagy bennük elhelyezkedő csillagok világítják meg, a sötét ködöket pedig azért vesszük észre, mert eltakarják a mögöttük levő égitesteket, a sötét felhők irányában szinte „lyukat" látunk az égbolton. • A fényes ködöket alakjuk szerint is osztályozhatjuk. Legtöbbjük szabálytalan alakot mutat, mások közelítőleg gömb alakúak, ezeket planetáris (bolygószerű) ködnek hívják. A leghíresebb a Lyra gyűrűs köd, amelynek központi csillagát egy magyar csillagász, Gothárd Jenő fedezte fel a múlt század végén. Gothárd, a csillagászati fényképezés úttörője, lefényképezte a Lyra-ködöt, és a ködgyűrű közepe táján csillagot talált. Ez a roppant magas hőmérsékletű csillag szabad szemmel nem is látszik, mert főleg ibolyántúli fényben sugároz, erre pedig nem érzékeny az emberi szem. A gyűrűs ködök jó része egy régebben szétrobbant csillag (szupernóva) maradványa, illetve ledobott gázburka, ami nagy sebességgel tágul a tér minden irányába. Ilyen ledobott gázburok a Fátyol (Cirrus) köd is, amely a Cygnus csillagképben látható. Még érdekesebb a Taurus (Bika) csillagképben a híres Rák köd, amely szintén egy szétrobbant csillag maradványa. A köd helyén eredetileg egy magányos csillag volt, s ennek felvillanása — kínai krónikák szerint — 1054-ben következett be. A valóságos fellángolás természetesen még 4000 évvel előbb, tehát az időszámítás előtt 3000 táján történt, mert a fény terjedéséhez idő kell, mint ismeretes. A fonalas szerkezetű, magas hőmérsékletű Rák köd távolsága kereken 4000 fényév. A csillag tehát régen villant fel, de a távoli katasztrófát csak 1054-ben árulta el a fénye. Ez év januárjától még egy Rák, a Déli Rák is ismertté vált az égbolton. A déli félteke Kentaur csillagképének része, amelyet Hugó Schwartz, az Európai Déli Obszervatórium kutatója fedezett fel á hawai-i Coliri Aspinnel és a seattle:í Julié Lutzcal együtt a La Silla chilei csillagvizsgálóban. A hivatalosan He 2-104 jelzéssel katalogizált csillagköd háromezerszer halványabb, mint a szabad szemmel látható többi égitest. Az ÚSZV Műszaki Konfekciógyár felvételt hirdet: — varrónő (ruházati konfekcionáló üzemrészünkbe), — szövőnő, vetülékcsévélő, — ponyvaszabász, varrógép műszerész — varrónőtől elszedő, — ponyvahajtogató, — takarító, — gyakoriságfelvevő (textilipari szakközépiskolai végzettséggel 1 műszak), munkakörökbe. Jelentkezni tehet: ÚSZV MŰSZAKI KONFEKCIÓGYÁR bér- és munkaügyi osztály Szeged, Dorozsmai út 14. A suli környékén A hosszú, egész táblát betöltő matekpélda végén a tanár felírja a megoldást: „x = 0" — Te jó ég! Semmiért dolgoztunk ennyit! — sóhajt fel az egyik tanuló. Kérdés a nyelvtanórán: — Hogy van az „élek" ige jövő ideje? Válasz: — Meg fogok halni. — Nos, Jean-Phillippe, jól sikerült a számtandolgozatod? — kérdi fiát a papa. — Igen. — Hány példát kellett megoldani? — Ötöt. ~ — És mindet hibátlanul csináltad meg? — Igen... az első kettő és az utolsó három kivételével. A nyelvtanórán a tanárnő a következő kérdést adja fel egyik diákjának: — Ha azt mondom, „szép vagyok", ez milyen időben van? — Kétségkívül múlt időben — hangzik a felelet. — Papa, fogadjunk, hogy nem tudod csukott szemmel leírni a nevedet I — Fogadjunk. — Jó. Akkor csukd be a szemedet, és írd alá az ellenőrzőmet! * Jacques elkeseredetten mondja barátjának: — Nem tudok ma elmenni veled a strandra. — Miért nem? — A papám mindenáron azt akarja, hogy segítsék neki a számtanpéldám megoldásában! Kérdés a tanórán: — Mit jelent a jogos önvédelem? — Ha az ellenőrzőmben olyan rossz jegyek vannak, hogy kénytelen vagyok magam aláírni — hangzik a válasz. * — Papa, csináld meg a házi feladatomat! — kérleli apját a kis Luis. A papa meg is teszi, s másnap Luis egy „0" osztályzattal tér haza. A papa felháborodik, s a következő üzenetet küldi a tanárnak: „Nem hiszem, hogy ez a megoldás nullást érdemelt volna." Másnap jön a válasz: „Én sem, de ennél rosszabb osztályzat nincs!" Az 1989. január 2-án megalakult ,, TOMAFRUCT" Paradicsom- és Gyümölcsfeldolgozó Kft., Bordány, MUNKATÁRSAKAT keres: — 1989. június 1 -jel belépési lehetőséggel főtechnológus, laboratórium vezető, műszakvezetők, tmk-vezető és -dolgozók, technológus gépkezelők, anyagbeszerző, munkaügyi és személyzeti előadó munkakörökre, továbbá — 1989. július 1-jei belépési lehetőséggel laboráns, felvásárló, raktárvezető és raktáros, kazánfűtő (K-3), targoncás munkakörökbe. A kft. üzemszerű termelése — importgépeken — 1989. augusztus hónapban indul be. A meghirdetett vezetői állásokra azok jelentkezését várjuk, akik szakirányú felsőfokú (főtechnológus, laboratórium vezető), illetve legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkeznek. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: személyesen, Bordány, Kossuth u. 75. szám alatt, de. 8—12 óra között. Telefon: 82-175 A Dél-Tisza Menti Afész (Szeged, Szt. István tér 16.) 4 db IFA tehergépkocsi és 2 db NYSA személyszállító mikrobusz átalányelszámolású üzemeltetéséhez részlegvezetőt alkalmazna azonnali belépéssel. Keresünk ugyanezen gépkocsikra gépkocsivezetőket is. Érdeklődni: a 21-033-as telefonon Szécsi István műszaki és fejlesztési osztályvezetőnél lehet. Tájékoztatjuk T. Ügyfeleinket, hogy számítógépes átállási munkák miatt 1989. június 5-12 napok között Igazgatóságunknál (Szeged, Takaréktár u.) a deviza ás BC számlákkal kapcsolatos ügyintézés, valamint a valuta-deviza vétel 6a eladás szünetel. Ezen Időtartam alatt szegedi fiókjaink (Aradi vt. tere 3.. Mérey u. 17 . Rókus. Vártói út 1. és Újszeged. Rózsa F. sgt. 16-20.) állnak ügyfeleink rendelkezésére. 1989. június 13-ától az előbbi feladatokat, valamint az OTP-PENTA TOURS utazási irodai tevékenységet a Szeged, Klauzál tér 5. sz. alatti fiók látja el. Országot Takarékpénztár Csongréd Megyei Igazgatósága A fácántojó háremvédelme Számos madárfajnak a nősténye hajlandó poligám hímmel párosodni. Ez az „érdeke", ha ezáltal több élelemhez és előnyös fészkelőhelyhez juthat, vagy ha a hím — viselkedése és tollazata alapján —, genetikai szempontból a vetélytársainál kiválóbbnak ígérkezik. Két angol kutató szerint azonban a fácántojó merőben más okból Rázós ágy A KISTELEKI IPARCIKK ÁRUHÁZ MÉTER-LAKÁSTEXTIL OSZTÁLYÁN bolgár spárga középszőnyegeket 50%-kal olcsóbban árusítunk amíg a készlet tart. A közelgő GYERMEKNAP alkalmából egyes gyermekruházati cikkeket 30—40—50%-kal olcsóbban árusítunk május 26-án. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! • * • Nyitvatartási idő: 8—17 óráig. „A különválás immár annyira honos nálunk, hogy nem egy házban minden éjszaka ott hál a hitvestársak között" — mondotta jó kétszáz esztendeje egy francia gondolkodó. Bizonyára alapos oka volt, hogy általánosnak tekintse azt, ami egyéni: a hitvestársi kapcsolat szétszakadását. Azóta többen lakjuk a Földet, s ha a nagy számok törvénye nem erősítené a fent idézett bölcselkedést, megtenné a jog, amely „ágytól-asztaltól" is elválaszt örökké tartónak indult szerelmeket. Ám van, amikor a paragrafus is gyengének bizonyul. Bruehl város bírósága például nem választotta el azt a házaspárt, amely szabadulni akart kötelékeitől. Az NSZK törvénye ugyanis előírja, hogy csak azt a házasságot szabad felbontani, amelyet legalább egyesztendős különélés előz meg. Ha azonban a felek ugyanabban a lakásban élnek, nem bizonyítható az elhidegülés. A szóbanforgó házaspár pedig tűzzel-vassal szabadulni kívánt egymástól. Szó szerint is: két ágyuk közé dróthálót feszitettek, amelybe elektromos áramot vezettek. A bizonyíték nemcsak rázós, de perdöntő is volt. A bíróság ezek után nem vonta kétségbe, hogy itt sem a kísértésnek, sem a békítésnek nincs esélye. csatlakozik egy-egy uralkodó fácánkakasnak a háreméhez. A fácánkakasok területén általában a kelleténél jóval több az élelem, ezért valószínűtlen, hogy a tojó az élelemért csatlakozik a háremhez. A fészkelőhely biztonsága sem lehet ennek az igazi oka, mert a fácántojó rendszerint a kakas felségterületén kívül fészkel. Az angol kutatók szerint a többnejűséggel a tojó egyszerűen megszabadul más kakasoknak a zaklatásától. Ez számára azért fontos nagyon, mert roppant lassan táplálkozik és emészt. Ahhoz tehát, hogy meglegyen a tojásrakáshoz szükséges energiamennyisége, rengeteg időt kell eltöltenie táplálkozással. A fácánkakas háremében erős védelem alatt álló tojók az ébrenlét idejének háromnegyed részét táplálkozásukra fordíthatják, mig a magányos tojók annak csak a negyedét, s a többi időben vagy kakas után kajtatnak, vagy éppen menekülnek előle. A háremvédelem egyébként a madarak körében ritka. DM-PRESS