Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-20 / 117. szám

1989. niájus 20., szomhat 34 DM] mqgqzin A Bibó István emléke előtt tisztelgő konferencia résztvevőinek szinte mindegyike interjúalany lehetett volna munkatársunk számára. Kis magnójával elkezdte lidta beszélgetéseket, s jutott, ameddig jutott. A véletlen úgy liozta, — s erre csak a dolgozatok elkészítése után döbbent rá —, hogy az itt szereplő három személy egyaránt újságíró. így olvassa e sorokat a tisztelt, ebben a szellemben böngéssze a nagyérdemű Kende-, Vásárhelyi- és Szilágyi-interjút, melyekben az a közös, hogy készítőjük: Dlusztus Imre Kitaszítás és kisajátítás BESZELGETES VÁSÁRHELYI MIKLÓSSAL Saci beszél FÉLLEGÁLIS ILLEGALITÁS Szilágyi Sándor — ..mozgalmi" nevén: Saci — szegedi születésű. 35 éves polgár, közismerten konok és egyenes beszédű honfiú. A helybéli Ságvári gimnáziumban vált éretté az okiratok szerint, majd a József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán tanult. Végül a pesti ELTE osztott számára diplomát, de Szilágyi, mint pendülő irodalomkritikus. csak ritkán mutatkozott a hivatalos Magyarország hivatalos lapjaiban — jobbadán a föld alá vonult. 1978 és 1985 között a Hétfői Szabadegyetem elnevezésű demokratikus stúdiómat szervezte és egyik alapítójának tudhatja a mindmáig legnevesebb hazai szamizdat. a Beszélő. Dolgozatai a Mozgó Világban, a Kritikában és a Jelenkorban jelentek meg, ha kilépett a publikációs illegalitásból. Szilágyi közel sem lezárható életművének alighanem maradandó értéke lesz — a Beszélő működtetése mellett — A Szellemi ellenállás jelképe című tanulmánygyűjtemény, Bibó István írásos emlékműve, mely az ABC szamizdat kiadónál jelent meg. — Amikor minden szervezet, párt és hatalmasság kimondta, hogy egy és oszthatatlan a nyilvánosság, folyton azt kérdezték tőletek, hogy most mi lesz veletek. A januári újságíró szövetségi közgyűlés óta is eltelt néhány hónap, áe az utcákon még nem látni a Beszélőt. Tehát újra föl kell tenni a kérdést: mi lesz veletek? — Először is: nem egy és oszthatatlan a nyilvánosság. A vezetőket a régi nomenklatúra szabályai szerint ma is kinevezik és nem választják a tévé, a rádió és a lapok élére. Tehát továbbra sincs szabad sajtó. — A Beszélő szerkesztőit már nem zaklatja a rendőrség, szólnotok szabad. Miért igényied akkor még a sajtó egészének szabadságát? — Mert szabad sajtó nélkül elképzelhetetlenek a szabad választások. Hangsúlyozom, kifejezetten örvendetesnek tartom, hogy megváltozott az újságok hangja, de túl nagy teret kapott a szabados sajtó, és ez sokakat megtéveszthet. A helyzet ugyanis az, hogy a parádét még mindig a régiek vezénylik. — Igaz, hogy a Beszélő nehéz évei alatt a szerkesztők csak egy-egy munkafolyamatról tudtak, oly erős volt a konspiráció? — Igen. én például nem tudtam, hogy hol nyomják a lapot. S ha nem is néznek ránk oly ferde szemmel, mint néhány éve. a jogszabályok betűi szerint mi még mindig illegalitásban vagyunk, mert természetes személy nem alapíthat lapot. Valószínűleg az az elvárás, hogy alapítsuk meg a demokratikus ebtenyésztők társaságát, melynek aztán — mint jogi személynek — biztosítaná a törvény a kiadói, lapalapítói szabadságot. Ez teljesen abszurd. — Hogyan alakult a példányszám? — A Beszélő először ezer, majd többezer példányban jelent meg. kézről kézre terjesztették és óvatosan olvasták. — Egyetemi éveimből emlékszem, hogy az olvasástól nem is, de a terjesztéstől óvakodtunk, mert az a pillanat, ahogy az egyik ember átadja a másiknak a példányt, azaz büntetendő, az büntethető. — Igen, célszerű volt tanúk nélkül átadni a példányokat, mert néhány alacsony szintű jogszabály és egy gimitörvény fenyegette a terjesztőt. — Utóbbiban ugye az izgatás alkalmasságáról van szó? A Beszélő 1981 decemberében jelent meg először, a lengyelországi események hatására. A lap a régebbi magyarországi szamizdat. azaz tiltott kiadvány. Szerkesztői: Haraszti Miklós, Kis János, Kőszeg Ferenc, Petri György, Solt Ottilia és Szilágyi Sándor. A létező szocializmus országaiban született, ám ott tiltott írásokat a Máshonnan Beszélő jelenteti meg. ezt Kenedi János és Kis János szerkeszti. 1983-ban jelent meg először egy másik szamizdat lap. a Hírmondó. három évvel később a Demokrata. — Pontosan. A törvény ugyanis azt állítja, hogy izgat az. aki izgatásra alkalmas dolgot mond vagy cselekszik. Ha akarom, ezen az alapon izgató egy parlamentben hozott törvény is. főleg, ha az a személyi jövedelemadóról szól. — Mi adott mégis biztonságot számotokra? — A magyar kormány képviselője által aláírt emberi és polgári jogi nemzetközi szerződések ismerete, valamint az a tény. hogy még a sztálinista alkotmányunknak is ellentmondtak ezek az alacsony szintű jogszabályok. Mi tehát alkotmányos alapon álltunk, gondolva a szólásszabadságra. ellentétben a belügyminisztériumijogszabálvalkotóival. — Mi a jövője a Beszélőnek? — Rövidesen bejegyzett lap lehetünk. Nyilvánvaló, hogy a régi szerkesztők mellé szükséges lesz szerződtetnünk néhány profi újságírót. — Az illegalitás és a legalitás nem polarizálta véglegesen az újságíró társadalmat? — Lehet, hogy bizonyos személyekben van ellenállás, de a jellemző tünet az. hogy az újságíró társadalom egészében munkál a lelkiismeretfurdalás. Az újságírók egy része megideologizálta magában a szemmel látható különbséget, mondván: nem úgy kell csinálni, mert az túlságosan kihívó. Jobb a békesség és az elismertség. Mások úgy döntöttek, hogy igyekeznek belülről tágítani a nyilvánosság határain. Ennek voltak egészen gusztusos megnyilvánulásai. néha azonban fura dolgok születtek. — Melyik politikai csoportosuláshoz áll legközelebb a Beszélő? — A szerkesztők mindegyike a Szabad Demokraták Szövetségének tagja. — Teliül polgárok vagytok? — Olyannyira, hogy sohasem éreztettük egyetlen újságíró kollégával sem. hogy be kellene állnia cégéres ellenzékinek. Azt azért kiemelem. hogy a szabadabb szólásért vívott harcban az újságírók adóssága és lelkiismerete vállt vállnak vetve, szövetségesekként küzdöttek. — .4.- újságíró szövetség közgyűlésén egyhangúlag megszavaztuk az egy és oszthatatlan nyilvánosság elvét. Mit szóltál, amikor erről értesültél? — Annyit mondtam: hát persze. — Ezek szerint te mindig természetesen viselkedtél? — Azt hiszem. Nyugodtan aludtam. a hátamon. •jtNehéz lenne megmondani, hogy a múlt hét végén rendezett Nemzet és Demokrácia konferencia — jóízűen elemelve: a Bibó-fesztivál — résztvevői közül kié a legnagyobb név. Az azonban bátran kijelenthető, hogy Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre közeli munkatársa, a Soros-alapítvány hazai kuratóriumának vezetője, újságíró és sajtótörténész Szegeden is kitüntető tiszteletnek örvendett. A polgármesteri fogadás közben vonultunk el beszélgetni a folyosó egy gyengén megvilágított szegletébe, ahol legelőször arról érdeklődtem, milyen érzésekkel készülődött a konferenciára. — Természetesen nagyon örültem. hogy ennek is eljött az ideje — mondta —. s persze el is tűnődtem azon. hogy tíz esztendeje, mikor szegény Bibó Pistát eltemettük, milyen szomorúan gondoltunk arra. hogy ily névtelenül és ismeretlenül távozott közülünk. Bibó ugyanis nem egyszerűen a magyar politikai gondolkodásnak. hanem a művelt világnak is kiemelkedő képviselője. Boldog vagyok. hogy Bibó nagyon szeretett szülővárosában, ahol kényszerűen fejezte be politikusi pályafutását, most így, ilyen körülmények között emlékeznek meg. — A konferencia második napjának végén milyen tapasztalatok vonhatók le a hangulatból, az előadásokból és a hozzászólásokból? — A hangulat kitűnő, de folyton az motoszkál bennem, hogy még csak a munka elején járunk. Bibót ma már sokan idézik, kiadjak a műveit. felfedezik ismeretlenségben rejtező írásait, s talán már Bibó-divat is kezd kialakulni. Biztos vagyok abban, hogyha nem sajátítjuk el azokat az erényeket, melyek éppen az ö erényei voltak — a gondolat tisztaságára. az intellektuális bátorságra, a morális szilárdságra gondolok —, nem tudunk olyan demokráciát fölépíteni magunknak, mint amilyenre szükségünk volna. A divatosodás. a felszínesség erre is figyelmeztet. — Bibó fölfedezéséhez az is hozzátartozik. hogy mindenki másként közelíti meg. s mint valami új nagyságot, a különböző irányzatok magukénak akarják tudni. — Ez persze nemcsak abból adódik. hogy ma sok politikai törekvés jut nyilvánossághoz, hanem Bibó szellemi gazdagságának is. Magáénak tudják őt a radikálisok, a népiesek, a modern keresztény gondolat hirdetői. Remélem ebből nem veszekedés születik, hanem egv alapos feltáró munka, mely biztosan több éves vitához vezet. — Ennek mi lehet az eredménye? — Szerintem ki fog derülni, hogy Bibó annyira összetett, hogy egyszerre mindenkié, aki a társadalmi haladás oldalán áll. Bibó Istvánt tehát nem lehet kisajátítani, mert a magyar eszmetörténet egészének kincse. — Folyton folyvást idézünk egy másik szellemet is, Hagy Imréét. Hogyan éled meg ezeket a heteket? — Az köztudomású, hogy 1953tól. Nagy Imre kormányprogramjának meghirdetésétől én ahhoz a csoporthoz tartoztam, amely következetetesen. a vádlottak padjáig hűséges volt a miniszterelnökhöz. Nem irodalmi képet rajzolok, hanem a valóságot írom le. amikor azt mondom. hogy mellölem. mellőlünk hurcolták el a bitófa alá. Nagy Imre politikai — és hitem szerint teljes erkölcsi — rehabilitálása engem személyesen is érint. Hasonlóan érzek Bibóval is. akivel sokáig egy cellában ültem és közös munkahelyen dolgoztam. Ezért öröm és megelégedés számomra, hogy a velük eltöltött napok és hónapok emlékével együtt élhettem meg a mostani heteket. Jólesően veszem tudomásul, hogy a szegedi városházán hivatalosan elhangzik: Bibó egyike azoknak, akiket Szeged, az ország eltékozolt, és ezért itt a maiak felelősséget éreznek. Ez számomra kimondhatatlan elégtételt jelent. — Nem tartasz attól, hogy közeledve a nagy temetéshez, Nagy Imre szellemét is egyre inkább ki akarják sajátítani? — Nézd. akár természetesnek is mondható: nálunk a kizárást, a kitaszítást — különösen, ha értékekről van szó — követi egy olyan periódus, amikor a bekebelezéssel próbálkoznak. Azt nem is bánom, ha egy demokratikus Magyarország kisajátítja Nagy Imrét, vagy Bibót. de mivel nagyon messze vagyunk ettől, harcolnom kell. hogy sem hamis lobogónak. sem hamis cégérnek ne használhassák nevüket. — Néhány éve írtál egy nagyobb lélegzetű dolgozatot a magyar sajtó szép időszakáról, a helle époque-ról. Hogy látod: az átalakuló hazában lesz még egyszer helle époque? — Nemcsak a sajtóban, hanem a tudomány, a művészet, a társadalmi élet. a vállalkozás minden szintjén. Gondold meg. hogy Európában. Amerikában, sót Dcl-Európában is mennyi tehetséges magyar mérnök, művész, üzletember, tudós él. Ez nem véletlen. Nem fordulhatna elő egyszer, hogy ez a sok tehetség, aki itt szívta magába- a szellemet, itt is bontakoztassa ki a képességeit? Ehhez csak egy dolog kell: szabadság. Azzal pedig együtt jár a demokrácia. — 1956 után téged kizártak az újságíró-szövetségből. Idén januárban a MUOSZ közgyűlésén egyhangúlag megszavaztuk a rehabilitációdat. Mit éreztél a hír hallatán? — Nagyon jólesett a kollégák baráti érzelme, különösen azután, hogy harminc évig csak szitkot, hazugságot. és rágalmat szórtak rám. amivel szemben nem is volt módom védekezni. Ilyen hányattatás után a jó szó különösen jólesik. Sajnos azén esetemben ennek gyakorlati jelentősége nincsen, mert sem újságíró, sem szerkesztő nem kívánok lenni. Nem az én korom az. amikor egy ember újrakezd olyasmit, amitől harminc évig tiltották. — De ez az a kor, mivel hetvenkét éves vagy, amikor már pontos választ lehet adni egy kérdésre: ki is Vásárhelyi Miklós? — Földi halandó, mint ilyen: esendő. Olyan ember — legalábbis úgy érzem.— , aki jóra törekedett, attól kezdve, hogy Debrecenben a piarista gimnáziumban érettségizett, majd egyetemre járt és húszévesen tagja lett az illegális kommunista pártnak, míg Nagy Imrével együtt ki nem zárták. Ez az ember közben rengeteg hibát követett el. sok olyan cikket írt, amit ma kézbe véve pirulnia kell. De megbánta, amit rosszul tett. s — talán elfogadható róla, hogy — mindrg ennek a kis hazának kívánt szolgálni. .— A sors ágy hozta számodra, hogy közel a hetvenhez kaptál egy nagyszerű lehetőséget arra, hogy a magyar szellemi életet támogasd, hiszen a Soros-alapítvány magyarországi kuratóriumát vezetheted. — Számomra az is egy nagy elégtétel volt. hogy amikor Soros György megalapította ezt a magyarországi kuratóriumot, akkor engem jelölt ki itteni személyes képviselőjének. Igyekeztem minden autonóm kezdeményezést. és értéket támogatni. — Ügy hírlik, regionális Soros-kuratóriumok alakulnak a közeljövőben és az egyik központ Szeged lesz. Igaz a hír? — Talán három éve beszéltünk arról először Csákány rektor úrral, hogy létrehozhatnánk regionális kiágazásokat a fővárosi központból. Akkori kezdeményezésünkre a kormány nem reagált. Tiltani nem akart, támogatni nem mert. hallgatott. A napokban beszéltem Soros Györggyel arról, hogy kezdeményezésünket megújíthatjuk, hisz most már alkalmas rá az idő. Ezért területi központokat kívánunk létrehozni, ahonnan fölhívhatnánk a figyelmünket azokra a kezdeményezésekre és személyekre, egyesületekre és szövetségekre, kulturális körökre és lapokra. amelyek és akik megérdemelnék a támogatásunkat. — Lígy tudom, hogy ezt az is indokolja, hogy a.kuratórium javadalmazásából eddig a fővárosi illetőségű pályázatok az összes kifizetések nyolcvan százalékát vitték el. — Pontosadatokatnemtudok.de ezt biztosan megközelíti. Egészségtelen ez az arány, ezért is foglalkozunk a regionális szervezetek kialakításával. De azt hangsúlyoznom kell. hogy a fővárosból a vidékinél sokkal több pályázat érkezik be. tehát a vidékiek kezdeményezőkészsége is kell a helyes arány visszaállításához. — Amennyiben létrejön a szegedi kuratórium, írnál a Délmagyarország számára egy publicisztikát, ebből az. alkalomból? — Természetesen! Számomra ez megtiszteltetés és eleget teszek a kérésnek.