Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-01 / 77. szám
5 1989. április 8., szombat Negyvenhét százalék Művészeti pályázatok '89 A Csongrád Megyei Tanács művelődési osztálya ájtal meghirdetett, művészeti ösztöndíjakra vonatkozó pályázatok odaítéléséről döntött a megyei tanács ímellett működő művészeti tanácsadó testület. Ennék alapján csoportos — Zoltánfy-emlékkiáUításra vonatkozó — pályázatára egyszeri támogatásban részesült Lipták Mária, Szuromi Pál és Tandi Lajos, továbbá — rendhagyó irodalomórák szervezésének céljaira — a Szegedi Nemzeti Színház három művésze: Bognár Zsolt, Both András és Fehér Júlia. Egyéni pályázaton nyert támogatást Dombi Józsefné zongoratanár, Dömötör Mihály fotóművész, Papp Zoltán újságíró, Szerdahelyi Zoltán irodaiamkutató és Szelezsán István zenekari művész. A fiatalok alkotói ösztöndíjában részesült: Frankó Tünde énekes, Karsai Ildikó rajztanár, Nagy Zsolt tubaművész, Pásztor Csaba grafikus és Pető Zsuzsanna iparművész. Jegybanki kedvezmény A Magyar Nemzeti Bank április l-jétől a váltó használatának ösztönzésére újabb kedvezményt biztosít. A korábban meghirdetett váltó viszonűeszámítolási kamatlábaknál — az eddig 1 százalék kamatkedvezmény helyett — 3 százalékponttal alacsonyabb kamatlábakat alkalmaz az olyan váltóik esetében, amelyeket a leszámítolás előtt a váltóbirtokosok kétszer vagy többször átruháztak (forgattak). Feltétéi az is, hogy a váltó kelte és leszámítolása között legalább 30 nap teljen él. Kimerítő helyben járás meg? Sajnos, a kérdés kérdés maradt. Mint ahogy az sem derült ki, a társaság melyik Münnich Ferencet vállalja, a reformkommunistát vagy a megtorlót? Ml volt Aggod József válasza? Az aktív kommunistát! Többen megkérdezték, a társaság tagjai mit értenek a szocializmus-értékein, jellemzőin? Konkrétumokat várt a közönség. Ehelyett olyasmiket hallottunk, hogy a szocializmus megújítására torekednek, a gazdasági reformok hívei, átmenthetőnek érzik a szövetkezeti eszmét, 1945 után forradalmi változások indultak el, támogatják a sokrétű tulajdonviszonyokat, a szocialista távlatokról nem akarnak lemondani. A többszöri bekiabálásokra, az újra és újra megfogalmazott kérdésekre sem kaptunk konkrét választ. Elhangzott, stabilitásra törekszik a társaság. De minek a stabilitására? Az elmúlt évek konzerválására? Offenzívhelyben járásra? Azt már a közönség soraiból fogalmazta meg valaki, hogy feltehetően a társaság értéknek tarthatja a szolidaritást, az önszerveződést. A meghívottak ezt nem cáfolták. Szóba került a pluralizmus is, melyhez legelőször a hatalom kérdése társult. A társaság ellenzi a politikai helyzet kiélezését, a terrorizmust. A hatalom megtartásához megengedhetetlennek tartja a fegyveres eröszakot. Így fogalmaztak: Nem lehet cél a fegyverek árnyékában élni ! Többen megkérdezték, kiknél és mennyi fegyver van? Léteznek vadász- és önvédelmi fegyverek. Az utóbbiakat a szolgálat végeztével le kell adni. Valaki közbekérdezett: mikor deklarálja a társaság az erőszakmentességet? Készülőben van az alapszabály, talán majd ott visszaköszönnek ezek a gondolatok. Amikor már a közönség türelme láthatóan jócskán elfogyott, egy ősz hajú férfi kért szót. Az idős ember keresetlen szavakkal elmondta, az elmúlt évtizedekben visszaéltek a párttagok bizalmával. Harcolnak a maffiák ellen, és reformpártiak, ök nem mumusok, egyszerű emberek, nem használták ki a rendszer előnyeit. Nem akarnak erőszakot, elég volt nekik a fegyverekből. Hirtelen a szegedi „münniches" elvtárs szavainak hitele lett. Az idős ember odamutatott a meghívottakra: ők is olyan részei az elméletnek, mint a többi. Derültség. Igen ám, de az elméleteket, a programokat el is kellene adni! Ennek hiányában vita, párbeszéd aligha jöhet létre. Az általánosságokra, a ködre manapság már nehéz vevőt találni, de közönséget is! B. E. Nem kíván párttá alakulni Részvénytársasággá alakult a Havad Az Erdei Ferenc Társaság elnökségi üléséről Kézenfekvő tanulságokkal szolgált az a csütörtök esti beszélgetés a JATE-klubban, melynek vendége volt Aggod József, a Münnich Ferenc Társaság alelnöke és Zlatniczky István, a társaság szegedi tagozatának titkára. A szópárbajt, ami igen egyoldalúra sikeredett — a közönség ezerszer aktívabbnak tűnt a meghívottaknál — Tanács István kollégánk vezette. Legszembetűnőbb evidencia az volt az esten, hogy manapság már nem lehet az „ezerfejű cézárt" általánosságokkal kábítani, nem tűri a ködös, semmitmondó magyarázatokat, észreveszi, ha kitérnek a válasz elöl, ha demagógiával próbálják megnyerni. A beszélgetés előtt szondázva a közönséget, kiderült, a többség azért jött el, mert őszintén érdeklődik, .mit akar a Münnich Ferenc Társaság, mi a programjuk? Ami egyértelműen kiderült, kétféle áramlat létezik a társaságon belül, az egyiket képviselik a volt önkéntes karhatalmisták, a másikhoz pedig a Münnich Ferenc nevét viselő brigádok, intézmények tartoznak. Azt az általánosságot azonban már nem fogadta el a közönség, mely szerint a szocialista érzelmű emberek számára akarnak fórumot teremteni. Mi ennek jelenleg a tartalma, milyen értékeket fogalmaznak Tegnap, pjénteken délelőtt tartotta soros elnökségi ülését a megyei népfront Lenin körúti székházában az Erdei Ferenc Társaság vezetősége Az ülésen, amelyét Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter, a társaság elnöke vezetett, eflőször a tavalyi munkájukat az idei programtervet beszélték meg. Szó esett a nyár közepére tervezett közgyűlés előkészületi munkálatairól, valamint megvitatták a társaság szerepét a napi pjolitikai kérdésekben. Forgó István, a társaság titkára az előzőleg írásban megküldött beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítést, amely a szegedi helyi csoport elképzeléseit tartalmazta. E téma vitája után a június 29-én tartandó közgyűlés feladatairól! döntöttek. Fölmerült az alaDszabály módosításának szükségessége, hatásköri kérdések tisztázása. Az elnökség javasolja egv operatív ügvintézö vezetőség létrehozását a közgvűlésnek. valamint azt az állásfoglalását elfogadásra. melv szerint az Erdei Ferenc Társaság nem kíván politikai várttá alakulni. A társaság tagjai helyi oolitikai ügvekben. mint egyének szabadon léohetnek föl, mondhatnak véleményt, ezekről a közéleti szereplésekről a vezetőséget, a közgyűlést tájékoztatniuk ' kell. Országos pvolitikai ügyekben állásfoglalást csak a közgyűlés nyilváníthat ki, kivéve a hallasztást nem tűrő eseteket, amelyekben az elnökségnek van joga véleményt nyilvánítani. Az elnökség felhívta a figyelmet, hogy Erdei Ferenc szellemiségéhez híven, a tagok, helyi csopjortok érdemi közügyekben hallassák hangjukat. Június 29-e a Nemzeti Parasztpárt megalakulása 50. évfordulójának ünnepe lesz, erről a társaság tudományos ülésen emlékezik meg Makón a közgyűlést követően, s a nap programjában szerep*)! egy politikai nagygyűlés is. Az utóbbinak, elképzeléseik szerint, részesei lesznek a volt koalíciós pártok újonnan szerveződő képviselői. Az ülésen szó esett a társaságnak a népfronthoz való viszonyáróll. E témában úgy határoztak, a jelenlegi jó együttműködésen nem kívánnak módosítani. hisz még nincs új állásfoglalás a népfront reform program j áról. Amint az ismertté válik, újra megvizsgálják, szükségszerű-e valamiféle változtatás. M.E. A Délmagyarország 1989. március 21-i számában közölt „A műszaki értelmiség 'bérfejlesztéséről" című cikkel kapcsolatban a következő észirevétélem van: a József Attila Tudományegyetem műszaki értelmiségi dolgozói ebből a bérfejlesztésből egy fillért sem kaptak. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a JATE 'bizottságához küldött tiltakozó levelemre a mellékelt választ kaptam. Azt 'hiszem Magyarországon a műszaki értelmiség két csoportra osztható, akik részesültek a bérfejlesztésből és akik nem. Vagy talán eflső és. másodosztályú csoportokra? Elénekelték előlem már a példát, de jobbat én se tudok. Fölemelték egyszer a pedagógusok fizetését, ós az ország egyik része — sajnos — elkezdte irigyelni őket. Akiknek az utóbbi években rendre, és szemrebbenés nélkül emeltek, jóval nagyobb összegeket, jóval nagyobb százalékkal, a ikutya meg nem ugatta, mert nem tették közzé. Céltábla lett hirtelen megint, aki a gyerekekkel nyűglődik egész életében. Kaptunk némi aprópiénzt mi is, újságírók, bemondta a rádió is, televízió is, és megírtuk mi magunk is, ennélfogva semmi mást nem hallottunk, csak azt, bezzeg, ezek kifürdik maguknak a nagy pénzeket. Mert azt ritkán tudják az emberek, mennyire alacsonyról emeltek, és menynyire kicsit. Nem hiába haragszom a százalékokra —, haragomban írtam ki most is a címbe —, jószerivel semmit el nem árul. Arra is kevesen emlékeznek föltehetően, hogy a közművelődés dolgozói, körükben szokatlan módon, figyelmeztető sztrájkot helyeztek kilátásba még az ősszel, ha nem rendezik siralmasan kevés bérüket. Fájdalom, most avval is egyet kell értenem, aki nagyon irigyli őket. Látatlanban is elhiszem, az övé is kevés. Olyan gyorsan pörögnek fölfelé a bejelentett, vagy már be se jelentett árak, és annyira nyom bennünket a sarcnak nevezhető adó, rendszeres pjénzbeli emelésekkel se tudnánk utolérni őket. A fokozatosan, vagy nem is fokozatosan leépülő támogatásokról most ne is ejtsünk szót, mert még jobban föltámad bennünk a sírhatnék. Lerongyolódott az ország, oda teszik a foltot, ahol a legtöbb látszik ki a nadrágból. Általános ajánlásokkal jelentették be a mostani emeléseket. A megyei tanács művelődésügyi osztálya öszsze is hívott egy „agytrösztöt" az érdekelt felekből, hogy segítsék tanácsaikkal a föltehetően nagy összevisszaságot jelentő elosztást. Négy eshetőséget tálalt elő a gazdasági ügyek legfőbb osztályos intézője, és ez is a változások jele már. Az első szerint településtípuÜjból részvénytársasági formát ölt az egyik legpatinásabb magyar vállalat, a Mávad. Április l-jétől Vadgazdálkodási és Kereskedelmi Részvénytársaságként folytatja munkáját. Az átalakulás fő célja az erősebb vadMost nem áremelés, tessék megkapaszkodni, hanem béremelés! A közművelődés dolgozói, a könyvtárosok, muzeológusok, levéltárosok és népművelők kapják. Ritka eset nyomorúságunkban, hogy egyetlen nekifutásra ekkorát emeljenek. Nehezen is visz rá a lélek, hogy beharangozzam. Ennek is oka van. sónként és intézménytípusonként rangsoroljanak, a második szerint a betöltött munkakörök és szakmai végzettségek döntsenek, a harmadik azt vetette volna föl, hogy mindenki egyformán kapjon, hiszen mindenki egyformán rászorul, a negyedik viszont azt mondta volna, minden intézmény egyformán kapja meg a tavalyi bérének a negyvenhét százalékát, és azon belül differenciáljanak előre elhatározott kikötések szerint. Mivel a központi ajánlás két pontban is említi a felsőfokú végzettségűeket, és mind a kétszer a figyelem középpontjába ajánlja őket, ők kapnának ötven százalékot, a „szakmájukban" középfokú végzettségűek 47-et, a képesítés nélküliek 40-et, a fizikai dolgozók pedig szintén 47-et. Nincs az az igazi agytröszt, amelyik szemrebbenés nélkül tudna dönteni, ez se tudott. Testközeli rokonlelkűség révén előjöttek olyan szempontok is — csak egy pjélda a sok közül —, hogy hovatovább a régészeti ásatásokhoz se lehet napszámosokat kapni, olyan kevés a napiszám. Elriasztóan vastag rendeletgyűjtemények kerültek elő, mire bebizonyosodott, hQgy ők nem tartoznak bele ebbe a kategóriába, az ő bérüket más forrásból kell emelni, mint ahogy eddig is máshonnan fizették őket. Legszimpatikusabbnak a negyedik változat látszott, de abból is annyi maradt meg, hogy minden intézmény kapja meg egységesen a negyvengazdálkodás és értékesítési érdekközösség megteremtése. A Ma vad Rt.-nek 398 részvényese van, alaptőkéje 514 millió forint. A részvénytársasággá való átalakulás során 105 millió forinttal bővült a Mavad korábbi vagyona. hét százalékot, és mivel fölnőttek dolgoznak benne, döntsék el helyben, mi szerint osztják el. A központi ajánlatokból azt fogadták csak el, hogy a legkisebb fizetések nem maradhatnak négyezer forint alatt. Be kell vallanom, engem meglepieít az a határozott tartózkodás, ami a felsőfokú végzettségűek három százalékkal kiemelt részesedése körül cövekelt le. Végigfutott az agyamon, hogy az ő képzésükre — „előállításukra" — fordított és for-1 dít ma is legtöbbet az állam, és az ő fizetésükre áldoz hosszú évtizedek óta megszakítás nélkül a legkevesebbet, csöppjet se csodálkozhatunk rajta, ha épn pjen közülük maradnak legtöbben odakint mostanában. Végre észreveszi állam bácsi is ezt a visszásságot, és néminemű orvoslásba kezdene. Testközeli példákat mondogattak ellenvetésként, ide is egyet ragadok ki a sok közül. Ha a levéltárban rengeteget dolgozik az a valak\ aki a kutatók keze alá adja a kutatnivalót, noha csak középfokú végzettséggel rendelkezik, nyilván nagyobb megbecsülést érdemel, mint az az egyetemet végzett, aki nem csinál semmit. Nyilvánvalóan igaza van a fölvetőnek, de nem egészen. Értéket és értéktelenséget régóta egybemosó, dönteni nem tudó, vagy nem akaró gyakorlatunk köszön vissza most a lehető legdurvább formában. Aki ugyanis nem dolgozik ren-i desen, akár egyetemet végzett, akár semmit, azt régen el kellett volna már bocsátani, vagy más eszközökkel fölvilágosítani, hogy a semmittevés a kevés bért se érdemli meg. Csupán jelenléti ívre régóta nem lenne szabad fizetnünk se keveset, se sokat. Méltatlan eljárásnak minősítették jó páran a példákkal alátámasztott eseteket. Azt se vették figyelembe, hogy a középfokú végzettséggel, de fölsőfokú igyekezettel dolgozóknak ugyancsak évtizedek óta tálalva kínáltuk a lehetőséget, hogy megfejeljék végzettségüket. Nem kárhoztatni akarom őket, mert elhiszem, jó párnak súlyos körülmények játszottak közre, de a többség eleve arra rendezkedett be, hogy minek tanulna tovább, ha a fizetése úgyse lesz arányosan több. Egy régi, a különbségeket elmosó, rossz gyakorlat öltögeti a nyelvét, amikor leginkább szüksé.günk lenne a megfelelően képzettek teljes erőbedobására. Tudnunk kellene szakítanunk a társadalmi egyenlőséget hangoztató, és az igazi értéket elkülönülten kezelni nem tudó régi normákkal. Azt is hallottam a megbeszélés végén, sajnos, mindig előjönnek a nivelláló törekvések. Bízzunk benne, erőt vesz a pénzosztókon majd a józan belátás, és új értékrend szerint gondolkodva, annak emelik nagyobb százalékkal a fizetését, aki valóban megérdemli. ösztönzést nyújtva egyúttal arra is, hogy akinek esze van rá, az a jobb fizetés reményében is képjezze tovább magát. Egyre inkább arra megy a szekerünk, hogy ráfizet, aki félúton megáll. Esélyegyenlőségről beszélünk, adjuk is meg mindenkinek a továbbtanulás esélyét, de aszerint fizessük, amit az egyenlő esélyből fölhasználni is képes. Az még mindig furcsa a fülünknek, hogy fizessen is rá, aki megáll, inkább úgy mondjuk, érje meg annak, aki értékesebb ember lesz. Ideje már eddig legalább eljutnunk. Horváth Dezső írásunk visszhangja és másodosztály? „A Művelődési Minisztérium 19.070/88. V. sz. levele értelmében a műszaki munkakörökben dolgozók létszámáról és béradatairól felmérést kellett készítenünk, melyet 1988. február 28-áig eljuttattunk a Pénzügyi Főosztályra. Meg kell jegyezni, hogy a Pénzügyminisztérium által kezdeményezett felmérés arra az intézményre irányult, ahol az egyetemi-főiskolai végzettséggel rendelkező műszakiaknak az összes foglalkoztatott létszámhoz viszonyított aránya legalább 30 százalék. Mivel ez nem érte el a létszám 30 százalékát, így nem tartoztunk a kedvezményezettek közé." (Dr. Szabó Dezső gazdasági főigazgató.) Értesülésem szerint a mint a JATE-n. Igaz, ők szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem műszaki értelmiségi dolgozói megkapták a bérfejlesztést, holott létszámarányuk nem magasabb, másik minisztériumhoz tartoznak. Gyulai Ferenc üzemmérnök, JATE összehasonlító Élettani Tanszék