Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-01 / 77. szám
6 1989. április 8., szombat Labdarúgó NB II. Röplabda SPORT Tudósítóink figyelmébe Felhívjuk tudósítóink figyelmét, hogy az ünnepek miatt hét végi ügyeletünket kedden tartjuk. Ezért kérjük, hogy a szombati és vasárnapi mérkőzésekről kedden delelőtt 9 órától 11ig adják le beszámolóikat. Vakáció diákoknak Sportolási lehetőség A Szegedi Építők SE a tavaszi szünet idejére, április elseje és 9. között nyitott kapuk akció keretében a Szőregi úti stadionjában fölajánlja kispályáit a vakációzó diákoknak. A tanulók naponta délelőtt 9 és 12, délután 3 és ti óra között vehetik igénybe a pályákat díjmentesen különböző labdajátékokra. Akiknek lova-r golni támad kevük — szülőkkel vagy kíséret nélkül — ugyancsak a stadionbán a jelzett időben tehetik, térítés ellenében. Autócross Folytatni a jó sorozatot A DUSE csapata látogat Szegedre A 7-8. helyért játszhatnak a szegediek Érthetően jó a hangulata Szeged SC NB II-es labdarúgóinak háza táján, hiszen a négy tavátza fordulóban begyújthetó 12 pontból tízet megszereztek a kék-fehér-feketék. Fokozza bizakodásukat hogy a listavezető DMVSC csapatától csupán 1 pont választja el a Tisza-partiakat, akik stabilan tartják második helyüket a táblázaton. A hét végi mérkőzések párosítását böngészve, úgy Látszik, szegedi győzelem esetén az őket követő együttesek leszakadhatnak. A feladat tehát adott: mindenképpen folytatni kell a jó sorozatot, újabb hárommal szaporítani a meglevő pontok számát. — Nem panaszkodni akarok, de ami a héten történt a csapat körül, szívesen mellőztük volna — kesergett Pataki Tamás, a Szeged SC csapatának vezető edzője, amikor afelől érdeklődtünk, hogyan készülnek a vasárnapi összecsapásra. — A szerdai, Szöneg elleni edzőmérkőzésen, amit 3-0-ra nyertünk, Tóth kapusnak kificamodott a kézujja. Bogdán ugyancsak sérült, Szabó biztos, hogy nem játszhat, mert a jövő héten veszik ki válából a platinát. Major pedig bordarepedéssel bajlódik. Mindezek ellenére bizakodva várjuk a debrecenieket, akik ellen győzni akarunk, mégpedig úgy, hogy tetszetős, javuló játékkal szolgáljuk ki szurkolóinkat. Az edző összeállítást nem tudott adni, csupán a keretet ismertette, ami a következő: Tóth Z., Ökrös kapusok, Magyar, Takács, Sahin, Tóth J., Bogdán, Takó, Kovács G., Vágó, Varga, Major, Kanalas, Kun és Török mezőnyjátékiQsok. A mérkőzés vasárnap este fél 6 órakor kezdődik a Tisza-parti stadionban. Vincze nem, Csehi igen... Nagy Sándor Európa< bajnoki pontjai Az autócrossozók első Európa-bajnoki futamát a spanyolországi Palma de Maiorcán rendezték. Az eseményről az elmúlt nap érkezett vissza Nagy Sándor, a Szegedi Autófer MHSZversenyzője. Elmondta, hogy a rendezvényre nem a saját hibája miatt — mert a szállítókompra nem fért fel az autóbusza — egy nappal később érkezett meg. Amíg szombaton a többi ellenfél napos, száraz időben végezte a kötelező és a mért edzését, addig neki a verseny előtt vasárnap szakadó esőben kellett mindezt végrehajtania. Így aztán a verseny napján az előfutamban az utolsó sorba rakták, de kitűnő autózással másodikként jutott tovább a középfutamba. Ott azonban ütközés miatt eltört autójának féltengelye, s csak a harmadik helyen ért a célra. Ez azonban még a döntőbe való részvételét jelentette. A fináléban — elmondása szerint — sokáig a negyedik helyen haladt, de a futómű sérülése miatt csökkenteni kellett a sebességet, s meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel, amely egyben három Európa-bajnoki pontot jelentett. Ugyanígy járt a döntőben sokáig élen haladó holland John Hackwort és az osztrák Herbert Rammel. Az Európa-bajnoki futam végeredménye: 1. Jaroslav Hasek (Csehszlovákia) Tatra Qatro 6V3, 2. John Hackwort WV Porsche Qatro, 3. Luigi Susan (Olaszország) Alfa Qatro, ... 8. Nagy Sándor Porsche Qatro. Tenisz A JATE SC OB l-es férfi teniszcsapatának vendégeként Szegeden készült a nyugatnémet Rot-Weiss Passau együttese. A két gárda, mintegy búcsúzásként, csapatmérközést játszott. A passauiak 5-4-re nyerték a színvonalas, látványos talál, kozókat hozó összecsapást. A szegediek győzelmeit Pongrácz, Kovács és a Virág, Kovács, valamint a Könczöl, Sonkodi párosok szerezték. Csak néhány óráig ringathatta magát abban a hitben Bicskei Bertdlan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, hogy számíthat Vincze Istvánra. A szakember ugyanis a Svájc elleni — kedd, Népstadion, 17.30 óra, vezeti a jugoszláv Branko Bujics — barátságos összecsapásra szerette volna meghívni a Lecce légiósát, ám egy rövid telefonbeszélgetés után kénytelen volt letenni tervéről. Vincze ugyanis közölte, húzódást szenvedett, s ezért nem jöhet haza. Bicskei így egv támadó középpályást. Csehi Tibort (Bp. Honvéd) hívott be utólag a keretbe. A tatai edzőtáborban készülő labdarúgók pénteken délelőtt (a tv forgatócsoportja is jelen vcf.l) a Góliát FC-vei. egy tehetséges gyerekcsapattal mérte össze tudását. Ez a könnyed játszadozás is segített abban, hogy a szerdai bajnoki forduló utáni ólmoöság megszűnjön. Svájc után április 12-én Málta lesz az ellenfél a Népstadionban. Azon a 90 percen már nem kísérletezni. győzni ilUik. hiszen vbselejtezőn lép fel a nemzeti együttes Az esetleges pontvesztés végzetes, megengedhetetlen luxus lenne a szigetországi „kicsik" ellen. Bicskei tehát csak kicsiny pihenőt engedélyez a jövő keddi erőpróba után. A kerettagok kedden éjjel1, a Hotel Stadionban alszanak, másnap délelőtt rövid átmozgatást követőén hazatérhetnek családjukhoz. Április hatodikán 11 órakor az MLSZ-ben lesz találka, s utána újra Tata a közös készülődés színhelye. A magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfeléről, a svájci együttesről az utóbbi években nem sokat hallani. — Mi okozta a visszaesést? — kérdezte Edgár Obertürfeltől, a Svájci Labdarúgó Szövetség főtitkárától az MTI munkatársa. — Ennek elsősorban gazdasági okai vannak — jelentette ki Edgár Obertürfeü. — Mint ismert, Svájcban igen magas az életszínvonal, s ezért a fiatalok kissé elkényelmesedtek. Mostanában valóban nincsenek nagy csillagok a válogatottunkban, de Alain Geiger nevére bizonyára a magyarok is emlékeznek, ö a francia St. Etienne idegenlégiósa. — Milyen emlékeik vannak a svájciaknak a magyarokról? — Az utóbbi hónapok vesztegetési ügyeit a svájci sajtóban is olvastuk. Ezek méltatlanok hagyományaikhoz. Nekem például személyes élményem volt az 1954es világbajnoki döntő, amikor nagyszerű csapatukkal mindenkit ámulatba ejtettek. Amikor a berni fináléban balszerencsésen, 3-2-re kikaptak a nyugatnémetektől, még a semleges nézők is sajnálták Puskásékat. Az valóban a világ legjobb válogatottja vollt. — A maiakról mi a véleménye? — A magyaroknak mindig voltak tehetséges játékosaik. Jó példa erre Détári Lajos, a görög Olimpiakosz Pireusz labdarúgója, aki világklasszis. A többiekről viszont nem sok hír érkezik — fejezte be nyilatkozatát a Svájci Labdarúgó Szövetség főtitkára. Sakkbajnokság Kedden kezdődtek meg Szegeden, az Ady Endre Kollégium nagytermében Csongrád megye férfi sakkbajnokságának küzdelmei. A szombaton befejeződő verseny népes mezőnyében a Makói SVSE több mesterjelöltje és a Szegedi Dózsa négy legjobb ifjúsági sakkozója is részt vesz. A játszmákat délelőtt 8, illetve délután 3 órai kezdettel bonyolítják le. Négy forduló után Tóth Péter (Sz. Dózsa) 3,5. Botka Péter (Makó) és Lékó Péter (Sz. Dózsa) 3, valamint Csűri László (Makó) 2,5 ponttal áll az élcsoportban. A férfi röplabda NB Iben a Szegedi Építők SE csapata az 5—8. helyért játszik. Az építősök a Malév SC gárdájával kerültek öszsze, párharcukból a győztes a továbbiakban az 5—6., a vesztes a 7—8. helyért küzdhet. Csütörtökön a fővárosban volt az első összecsapás, amin a szegediek, bár nem játszottak alárendelt szerepet, vereséget szenvedtek. A visszavágó pénteken délután volt a lila iskolában. Az első két játszmában nagyszerű dolgokat produkáltak a szegediek, remekül támadtak, jól sáncoltak, és mezőnyben is felülmúlták ellenfelüket. A Nussert helyettesítő, a feladó szerepkörét betöltő, a csapatot összefogó Tóth igen jól Játtá el feladatát ebben az időszakban. A folytatásban viszont képtelen volt megfelelően koncentrálni, szellemileg elfáradt és ez társaira is kihatott. Oly annyira, hogy a figyelmetlenségekből sorozatos pontatlanságok következték, ebből keletkező hibáikat rendre ki is használták a vendégek. Az Építők így a 7—8. helyért játszhat a továbbiakban. Az első mérkőzés április 5-én, délután 5 órakor a Vasas ellen lesz a lila iskolában. A mérkőzések jegyzókönyMalév SC—Szegcdi Épitók SE 3:1 (10, 13, —8, 5.). Férfimérkőzés. Budapest. V.: Ferenczy, ifj. Kiss. Sz. Építők: Borby, Tóth, Rácz, Medve, Hulmann, Petheó. Cs.: Polgár, HUSZTA, Szabó, Bozóki. Edző: Nyári Sándor. Malév SC—Szegedi Építők SE 3:2 (—9, —12, 10, 7, 13). Férfimérkőzés. Szeged, 200 néző. V.: Vaszily, Gulyás. Sz. Építők: HULÍMANN, Medve. TÖTH, Rácz, Petheő, POLGÁR. Cs.: Borhy, Szabó, Huszta. Edző: Nyári Sándor. 1t Az Országos Serdülő Kupa döntőit ma, szombaton reggel 9 és délután 3, vasárnap reggel 8 órától rendezik a lila iskolában. A lányoknál a Tungsram SC, a Kaposvári SI, az Eger SE, a Debreceni SI, a IBSE és a Budaörsi DSK csapata, míg a fiúknál a Szegedi Építők, a Komép SC, a KSC, a Veszprémi SI, a Kaposvári SI, valamint az Álba Vcflán együttese küzd a helyezésekért. * A Szegedi Épitók-Spartacus NB l-es női csapata Olaszországban, San Remóban nemzetközi tornán vett részt. A szegedi lányok csoportgyőztesként jutottak az elődöntőbe, s végül a nagy érdeklődés mellett zajló tornán a 4. helyen végeztek. A torna végén Melkvi Csilla különdíjat kapott. A szegediek vasárnap délelőtt ll órákor a Tabáni általános iskolában bajnoki mérkőzésen a Szolnok csapatát látják vendégül. Labdarúgás Időpontváltozások A hét végi munkanapok, illetve pihenőnapok változása miatt megváltozott két, Szegeden sorra kerülő labdarúgó-mérkőzés időpontja, amiről az érdekeltek, illetve a CSLASZ játékvezetői bizottsága késve értesített bennünket. A Szegedi Dózsa NB Il-es csapata nem szombaton, hanem vasárnap délután 3 órakor fogadja a Hunyadi téren a KTE együttesét. A megyei II. osztályban az UTC—Kinizsi-Húsos találkozó ugyancsak vasárnap lesz, a Kertész utcai pályán, délután 4 órától. Sportműsor Cselgáncs: Agroker Tisza Kupa nemzetközi gyermekverseny, üjszeeedl Sportcsarnok, ld Kézilabda: Megyei bajnokság. Férfiak: Taurus SE—Hódgép, Kisstadion, 17.30. Súlyemelés: Plck Kupa-verseny, SZV'SEfcrnem. 10 és 14. Vízilabda: OB l.s Szeged SC—Bp Honvéd, újssegedi Sportuszoda, 17. VASAKNAP Cselgáncs: Agroker Tlssa Kupa nemzetközi gyermekverseny, új szegedi Sportcsarnok, 10. Röplabda: NB I. Nók: Sz. Epitők-Sparlacus—Szolnok, Tabáni dlt. Isik., la. Salakmotor OB egyéni osztályozó, B forduló, Napos ÚU stadion. 10. Vízilabda: Országos junior-, serdülő- és lfJUságl bajnokság: Szeged SC —BVSC. újszeged! Sportuszoda, 10.30, 11.4.1 és 13. Labdarúgás: NB II,: saoged SC—Duse, Tisza-parti stadion, 17.30. NB III,: sz. Dózsa—KTE, Hunyadi tér. 13 Megyei I. osztály: Bordánv— AeU. Fő lak., Bordány. 16, Takács. Sdndorfalva—Apátfalva, Sándortalva, 16. Bús. lialástya —Móratvalom, Dalüstya, U6, Békéé m. Jv. Tisza-O) KSK—KJSkundorozama. CjszenUván. 16, Sipos. Nagymágeos— SzóTOg. Nagymágocs, 16. Bodó. Szentes --Sz. Tanárképző, Szentes, 16, Zaemberl. MakO-JKIstelek. Makó. 16, Nagy. Fábtánscbostyén— Tápé, Fóbiánsebestyén. 16. Kormányos. ElőmÉTkősóst az ifjúságiak játszanak Megyei II. osztály: Alsóváros —Ceanyteleík, Szabadság tár. 16, Mihály. Mindszent—Eperjes, Mindszent, 16, Horváth. Algyö— Sz. Postás, Algyö, 16, Haim. Asotthaao-m—Földeák, Asott— 16. KIKS. Szegvár—Csanádpalota, Szegvár, 16. ctvmtlo-fskL Székkutas—Szatymaz. SzékJcutas, 16. Jenéi, üllés—Zákányszék, Uüéti, 16, Magyar. UTC—Kinizsi-Húsos, Kertész isis. Előntárkőzést az ifjúságiak Játszanak. Megyei III. osztály: 1KV-Ar pádhalom, Szabadság tér, 9.30, Jak us. HÉTFŐ Labdarúgás Radnóti hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium udvarán. Tavaszi Kupa 4. fordulója: Harlem—Szész, 16.30. UB 40— Delta, 17.30. Alfa—Sörpatika, 18.30. Radnóti—Erirra, 19.36 Április 5,6,7-én, CSAK 3 NAPIG arany-, ezüstés drágakőfelvásárlási akció a legkedvezőbb napi áron. Óra- és Ékszerboltunkban. Közlemény A Délép lakasajánlata A lakásvásárlók igenyeinek szelesebb körű kielegitese erdekében a Delep megkezdte a saját értekesitesu és bonyolitásu lakások közvetlen eladását. Jelenleg Szegeden, a Rókus városrészben. a Kukovecz Nana u. 5. sz. alatt kínál a vállalat eladásra lakasokat 1989. évi beköltözéssel. A lakasok árai a következők: 2,5 szoba + étkezős (75 mJ-es lakás). I. szinten 1 millió 568 ezer Ft, II. szinten 1 millió 583 ezer Ft, III. szinten 1 millió 560 ezer Ft., IV. szinten 1 millió 553 ezer Ft, V. szinten 1 millió 538 ezer Ft . VI. szinten 1 millió 522 ezer Ft, VII síinten 1 millió 507 ezer Ft, VIII szinten 1 millió 485 ezer Ft IX szinten 1 millió 462 ezer Ft, X szinten 1 millió 432 ezer Ft 2 szoba + étkezős (66 nv-es lakás) I szinten 1 millió 387 ezer Ft, II szinten 1 millió 400 ezer Ft. III szinten 1 millió 380 ezer Ft. IV szinten 1 millió 374 ezer Ft. V. szinten 1 millió 360 ezer Ft, VI szinten 1 millió 347 ezer Ft, VII. szinten 1 millió 334 ezer Ft. VIII. szinten 1 millió 314 ezer Ft, IX szinten 1 millió 294 ezer Ft, X. szinten 1 millió 267 ezer Ft. A tízszintes épületben összesen 20 db 75 mJ-es, és 20 db 66 m'-es lakás kerül eladásra A közvetlenül a Déléptől történő vásárlás nagy előnye, hogy a lakásvásárlók előre kiválaszthatják a vállalat raktári készletéből a lakás csempéjét, tapétáját, szőnyegpadlóját és egyéb felszerelési tárgyait. Felvilágosítás és ügyintézés munkanapokon 8 — 15 oraig Cím Delep Szeged. Bocskai u 10—14 I. em 101-es szoba. Értekesitesi csoport. Telefon: 62/22-133,23-122/184-es mellék A Deszki Maros Mgtsz megvételre felajánl 1 db jó műszaki állapotú BARKAS B 1000 típusú zárt gépkocsit, érvényes műszaki vizsgával. Érdeklődni: a 71-030, 71-042, 71-065-ös számon, vagy személyesei^a geptelepen, a szállításvezetőnél. AZ ORSZÁGOS KIRAKÓVÁSÁR 1989. április 9-én, AZ ORSZÁGOS ÁLLATVÁSÁR 1989. április 15-én kerül megrendezésre a kiskundorozsmai vásártéren. ÉPÍTŐMESTERI Kft. Fiatal építész- és építőmérnök munkatársakat keres TERVEZŐI munkakörbe. Jelentkezés: ügyvezető igazgatónál. Cím: Hódmezővásárhely, Szeremlei u. 5. Telefon: 41-915. A Domaszéki Szőlőfürt Mg. Szakszövetkezet azonnali belépéssel felvesz középfokú végzettségű munkaerőt kertészeti brigádvezetői munkakörbe. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni: Szécsi Géza főmezőgazdásznál személyesen. Cím: Domaszék, Vasút u. 43-47. sz. Telefon: 62/84-022.