Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-29 / 100. szám

8 1989. április 29., szombat 1 DM] 1 magazin BENJÁMIN LASZLO Tavaszi köszöntés Hosszú álma után ruhátlanul még. langyos sugarak zuhanyában nyújtózkodik a jegenyeakác. Tavaszi iinnep máglyái lobognak, száll az avar füstje magasra, pattog a száraz gally a tűzben. Gereblyét, ásót, fűrészt fog a kertész, a színek, illatok, izek mestere, újra kezdi az ősi munkát, az életadót; segédei a föld. a nap, a felhók. Körülötte szelíd csibék a feketerigók, a harkály is éppen csak tovarebben előle a szomszéd fa törzsére, azon kutat tovább. Ha szólni tudnának, talán a fák is testvérként üdvözölnék. Köszöntelek, emberiség-bátyám, öreg melós. Elnézem agyagos-maszatos ujjaidat: hogyan terelik emberi cél felé a nagy növényi készülődést. Ezek a munkában piszkolódott kezek tűznek a lányok hajába virágot, ők adnak kényesen-feltér asztalunkra zsenge salátát, csípős, fiatal hagymát, vérbélú körtét, arany húsú duránci szilvát. Ezek a kezek írják a verset. rakják fel a vászonra a színt meg a formát, ők termelik a lelket — E kezek által van örömünk is belőle. hogy emberré szerveződtünk a vak és süket anyagból. Szemtól-szcmben a munkával, a munkással, most is, akármikor, elfog a szégyen: Kiáltozásom a népről, az emberiségről, fogadkozásaim és pátoszaim milyen nevetségesek és esendők! Mintha fa mondaná a földnek: — Mindent megteszek érted! Levél a fának mondaná: — Fölnevellek! Pitypang pelyhe a szélnek: — Segítelek helyedet megtalálni! Szívem szerint földig hajolnék meg előtte, mégiscsak jónapottal köszöntöm a kertészt­Köszönésemre kurtán biccent — nincs rám ideje. Jár-kél, teszi dolgát serényen, gondtalanul, könnyű dalocskát fütyörészve. AGORGEY-KERDESTÖRTENETE: POLITIKAI MANIPULACIOKTÖRTENETE Ki árulta el a magyarokat? Sokáig tartotta magát a magyar köz­gondolkodásban az a legenda, mely szerint a nemzetnek valódi, vagv utó­lag „kreált" árulókra van szüksége ah­hoz. hogy a vereséget, a háborúvesz­tést. a forradalmak bukását el tudja viselni. Végigtekintve népünk leg­utóbbi néhány évszázados történetén, bizony volt, és van mit elviselni; áru­lókból is akad néhány (tucat?): s fel tudunk sorolni olyanokat, akiket hő­söknek. már-már természetfeletti lé­nyeknek tartottak kortársaik, s csak jóval később derült ki róluk — törté­nelmi távlatból —. hogy valójában, tudatosan vagy nem szándékosan, jó­vátehetetlen bűnöket követtek el; s ennek fordítottjára is van példa elég. Ha történész lennék, éles szakmai viták után bizonyára elszomorodnék. — keserednék. Ennek az volna az oka, hogy igen sajnálnám tudományomat, és annak hivatásos művelőit. Elvégre fennáll a lehetősége, hogy a történettu­domány egzakt tudomány légyen, hi­szen a tárgya, a konkrét földrajzi hely­hez kötött konkrét események — csa­ták. politikai tárgyalások, manifesztu­mok. gyűlések, nemes és nemtelen emberek nemes és nemtelen cseleke­detei — csak egyféleképpen történtek meg, nincs más feladat hát. mint rögzí­teni. leírni azokat. Sajnos, sokszor vérre menő vita, harc nem csupán a tények magyarázásakor alakul ki, ha­nem a tények regisztrálásakor is. A televízió, sót a nyomtatott sajtó előtti (ös)időkben szinte minden forrás­anyag szubjektív, kivéve persze a régé­szeti leleteket. Elvégre teljesen bizo­nyos, hogy egy vár ostromát egészen másképp írja meg az ostromlók és az ostromlottak krónikása; független szakértőknek és távirati irodák objek­tivitásra törekvő tudósítóinak bevo­nása pedig az idő tájt. főleg háborús viszonyok között, nem volt bevett szo­kás. Á történelmi eseményekhez né­pek. népcsoportok, politikai tömörü­lések alapvető érdekei fűződnek; még sűrűbb érdekszövevény olyan, közel­múltbeli eseményeknél, amelynek résztvevői, alakítói még élnek — füg­getlenül attól, hogy hatalmon vagy börtönben vannak-e, esetleg csak megtűrt személyek. Megszűnt, más nációkba olvadt népek (pl. dákok, hu­nok) történelméhez is fűződhetnek bi­zonyos hatalmi konstellációk érdekei, így tehát a hunok és a dákok történetét olvasók is különböző, egymásnak el­lentmondó dolgokkal találkozhatnak attól függően, hogy tanulmányaikat jrosáry Domokos 22 esztendős volt, amikor - 1936-ban - megje­[\ lent „A Görgey-kérdés és története" című könyve. A zőta fél évszázad telt el, s egymástól igencsak különböző társadalmi rendszerek (tisza)virdgoztak, s foszlottak szerteszét hazánkban, a legendás honvéd tábornokok. Görgey Artúr, 1849-es szerepe mégis időről időre komoly viták tárgya történészek, áltörténészek. politiku­sok között. Kosáry Domokos akadémikus áprilisban Szegedre látoga­tott, ahol népes hallgatóság előtt fejtette ki ezzel kapcsolatos — és 1936 óta alapjaiban meg nem változott — nézeteit, melyekkel nemsokára írott formában is megismerkedhet az érdeklődő, miután a Magvető Kiadó újfent megjelenteti a fenti könyvet, kibővítve a Görgey-kérdés utóbbi 50 éves — s a professzor által szégyenteljesnek minősített történetével. milyen nyelven és melyik országban folytatják, attól viszont függetlenül, hogy ma már e világon egyetlen hun és dák sem él. * — Professzor úr, az idei március tizenötödike ismét - felemeló és sokáig emlékezetes — politikai események, több százezres felvonulások, tiszta szándékú demonstrációk megtartásá­nak szolgáltatott „ürügyet". Van-e esély arra. hogy valaha is szétválasztód­jék bennünk, magyarokban az 1848- 49-es dicső és szomorú esemé­nyek politikai, és tisztán tudományos megítélése? — A tudatunkban mindkettő jelen van. e két elemnek egyidejűleg, ám különváltan kell jelentkeznie. Ügyelni kell arra, hogy az ezzel kapcsolatos összes információ korrekt legyen, a tények, az események torzítás nélkül képezzék vizsgálataink tárgyát. Nem szükséges mereven kettéválasztani a politikai és a tudományos megítélést. Az 1848-49-es forradalom és szabad­ságharc a végső katonai vereség elle­nére is nagy nemzetközi siker volt. melynek gyümölcse igazán 1867 után érett be. * Görgey Artúr 1842-ben a Nádor­huszárezred főhadnagya volt. abban a hadseregben nevelődött tisztté, amely ellen 1848/49-ben (1848. október 9-től ezredesként, október 20-tól tábornok­ként) harcolt. Sok honvédtfszt futott be hasonló pályát; s a tavaszi hadjárat győzelmei során jogos és meghök­kentő a felismerés: a volt hadnagyok és főhadnagyok verik porrá saját volt tá­bornokaikat... Ez a tény — a „tiszti neveltetés" — is ürügyet adott a ké­sőbbi bünbakképzók számára. Már Görgey életében megindult a harc; a A munkásosztály ünnepe és az egyház Az emberiség már sok mindent ünnepelt. Megünnepelte a születést, a halált, a tavaszt, a termény betaka­rítást, hóscit, és jeles események évfordulóit, az év kezdetét és végét, és még ki tudná felsorolni, mi min­dent. Csupán egyetlen dologról fe­ledkezett meg hosszú ideig: a terv­szerűen végzett munkáról, amely a gondolkodó embert képessé tette árra, hogy uralkodjon a világon. Aztán 1889-ben a II. Internacio­nálé május l-jét nemzetközi munkás­ünnepnek nyilvánította. E naptól van ünnepe a munkának, amely ma­gát a fizikai munkát végzó embert helyezi az ünnep középpontjába. Akkor még a „dolgozó ember" és a „munkás ember" közé senkinek sem jutott eszébe egyenlőségjelet tenni. Miután a munkásság vagy más­ként a proletáriátus felszabadítását a tőkések kizsákmányolása alól ma­terialista világnézetű tételek alapján látták megvalósíthatónak, s ebben a szellemben jöttek létre a munkásság szociális és politikai felemelkedésé­ért tevékenykedő munkáspártok, az európai kereszténység vezetői úgy látták, hogy az ipari proletariátus kisiklik abból a vallási közösségből, amely az uralkodó filozófián nyugvó civilizáció és kultúra hordozója. A keresztény bölcselet egyik leg­tekintélyesebb képviselője közel kétezer éve a Vatikán, s annak feje, a római pápa, a katolikus egyház elsó embere. Közülük XIII. Leó. a „munkás pápa" ismerte föl első­ként, hogy a munkáskérdés a társa­dalmi problémák legfontosabbika és 1891. május 15-én kiadott encikliká­jában (amolyan körlevélbe foglalt irányelvében), melyet kezdó sorai után „Rerum novarum"-nak nevez­nek, kifejtette, hogy a gépipar átala­> mm T": " 1 > -. •(' i&i&ÁSiiim >'••?'• kította a munkaadó és a munkás viszonyát, a gazdasági élet kevesek kezébe került, következésképp a munkásosztály csaknem rabszolga­sorsra jutott. S miután a szociális kérdés megoldása az evangéliumi szellem nélkül lehetetlen, az egy­háznak hirdetnie kell a különböző társadalmi osztályok együttműkö­dését. A bajokat nem az osztályharc és a gyűlölet, hanem a szeretet orvo­solhatja. Ennek a vezérelvnek alap­ján kell megakadályozni a kizsák­mányolást, gondoskodni a munká­sok pihenő idejéről, őrködni a va­sárnapi munkaszünet megtartása felett. A munkabér legyen elegendő a tisztességes élethez, a családfenn­tartáshoz s ahhoz, hogy a munkás valamit megtakaríthasson, s idővel némi vagyonhoz jusson, mert ez csökkentené igazán az osztályok el­lentétét. Néhány gyakorlati kérdés kifej­tése után XIII. Leó kimondta, hogy a társadalmi kérdést csak a keresz­tény erkölcs uralmának helyreállítá­sával lehet megoldani. A Rcrum novarum indította meg a katolikus szociálpolitikát, és legnagyobb je­lentősége az volt, hogy szükséges­nek nyilvánította az állam közbelé­pését a munkások érdekében, és szentesítette a szakszervezeti moz­galmat. Hatására születtek meg a különböző államokban a munka­bérre, munkaidőre, a nők és gyer­mekek foglalkoztatására vonatkozó törvények. A munkások helyzete azonban alig javult, amit aláhúz X. Pius pápá­nak a Rcrum novarumra támasz­kodó és változást sürgető körlevele. 1931-ben bocsátotta ki XI. Pius pápa „Quadragesimo anno" kez­detű körlevelét, amely kiegészítése és folytatása a Rerum novarumban foglaltaknak, és egyben a jövő kato­licizmus szociális mozgalmainak irányadó alapokmánya lett. Határo­zottan állást foglal a munkásság kö­vetelései mellett. A tőkétől nem áldozatokat, hanem igazságos bért követel a munkásság számára, amely csakis a családi bér lehet. Élesen ítéli a nagytőke hatalmi tob­zódását. de egyúttal a kommuniz­must is, amelynek világnézete val­lástagadó. Fő érdeme a körlevél­nek. hogy tudatosan és parancso­lóan a szociális kérdések felé fordí­totta a katolikusok figyelmét. Az eredmény azonban elmaradt, mert rövidesen kitört a második vi­lágháború, amelynek végén Európa kettészakadt: materialista filozófiát valló keleti és idealista alapon nyugvó nyugati részre. A Vatikán új helyzettel találta magát szemben. A keleti oldalon — ha más ideológiai alapon is. mint ahogyan ezt a pápa elképzelte —, de megtörtént a mun­kásosztály felszabadítása a magán­tőke uralma alól. Ám az egyház rugalmas volt. Hogy a vallásukhoz hű munkások lelkiismeret-furdalás nélkül ülhes­sék meg május 1. ünnepét, a Vati­kán felülbírálta korábbi álláspont­ját. azt. hogy ateista pártba és szak­szervezetbe való belépést nem tar­tott összeegyeztethetőnek egy vallá­sát gyakorló ember lelkiismereté­vel. és ennek eldöntését rábízta az illetőre. Ugyanekkor munkaszüneti nappá nyilvánított Munka Ünnepét egy ácsmesternek. Szent Józsefnek, a munkásnak az ünnepét deklarálta. Ahogyan ezt tréfásan mondani szokták, az egyház „megkeresz­telte" az állami ünnepet, és azóta május 1. a katolikus hívók számára is piros betűs ünnep. CSONKARÉTI KÁROLY kiegyezés után a függetlenségi-pártiak a hadvezér ellen foglaltak állást, míg a másik tábor a kiegyezés előfutárát pil­lantotta meg henne — visszamenőleg. 1884. május 20-án 268 egykori honvéd­tiszt bizonyította saját kezű aláírásával Görgey ártatlanságát. 1918-ban pedig, a monarchia megszűnésekor, a bécsi levéltárak megnyitásakor egy sor, Görgey-ellenes mendemonda a tények hatására cáfolatot nyert. 1949 után a politikai dogmatizmus, csak fehérben­feketében gondolkodni képes értéke­lés hamisította a történelmet: a Szabad Nép például 1952-ben — kellően „ár­nyalt" gondolkodásról tanúskodva — azt rótta fel Kossuth legnagyobb hibá­jának. hogy nem harcolt elég kemé­nyen Görgey ellen. Nem segített a helyes megítélésben a szípirodalom sem: a nem minden politikai szándék nélküli Illyés Gvula-dráma, a „Fáklya­láng". s Németh Lászlónak „Az áruló" című műve — mindkettő nagy hatást gyakorolt a közvéleményre — tökéle­tesen hamis képet festett Görgey tábor­nokról. Az 1970-es évek vége felé. a dogmatikus nacionalizmus „csokolá­dérétegének" olvadozásakor immár objektív értékelések is napvilágot lát­tak — elsősorban a História hasábjain, de fontos volt Görgey emlékiratainak magyar kiadása is —. ám továbbra is tartja magát bizonyos körökben a „Görgey-árulő" nézet, mely időről időre a sajtóban is megjelenik, leret kap. # — Professzor ür, van-e. tesz-e egysé­ges álláspontja a magvar történettudo­mánynak a Görgey-kérdés kapcsán, amelyet esetleg külföldön is — hivatalo­san — képviselhet Magyarország? — A magyar történettudomány ab­ban egységes, hogy semmiről nincs hivatalos, egységes vélemény. Minden történésznek saját, lelkiismeretével „egyeztetett" álláspontját kell képvi­selnie. Nincs hivatalos vonal: tisztessé­ges, komoly szakmai viták vannak, melyek során kialakulhat egy árnyalt, közös álláspont. (A magyar történet­tudománynak többek közt ezért jó a nemzetközi visszhangja.) A Görgev­kérdéssel kapcsolatban például nyil­vánvalóvá vált. hogy nem tartható az a nézet, mely szerint a tábornok áruló lett volna. A tények azt bizonyítják, hogy Görgey Artúr jó katona, okos hadve­zér. és kiváló hazafi volt. A magyar katonai vcrcscg 1849 nyarán már elke­rülhetetlen; közel félmillió orosz és osztrák katona, valamint 1354 ágyú állt szemben a mi 172 ezer före duz­zasztott hadseregünkkel, s annak 464 ágyújával. — Ön a szegedi Fekete Házban tar­tott előadásában a közelmúlt történe­lemoktatásának egyes elemeit dogma­tikus nacionalistának minősítette. Nem furcsa ez. amikor a köztudatban erős a hit. hogy a „szocializmus" el­múlt évtizedeiben a hazafias nevelést tudatosan elsorvasztották? — A valódi hazafias nevelést igen. Helyette — és ez szinte az egész XX. századi történelemoktatásra igaz — többek között alacsony színvonalú, romantikus nacionalizmus dívott, nem véletlen tehát, hogy például a Görgey­kérdés maga is történelmi produktum, amelyben tükröződik a mindenkori politikai taktikázás megannyi formája. Ha Görgey megítélésének változásait vizsgáljuk, akkor egyúttal a magyar politikai kultúra, és a politikai gondol­kodás izgalmas története is elénk tá­rul. A Görgey-kérdés története politi­kai manipulációk története. Valódi hazafias nevelésre van szükség, a ma­gyar nemzeti érzést erősíteni kell, hi­szen múltunk nem zsákutca, hanem nehéz helyzetek, s annak megoldására törekvő ötletes, nagyszerű emberek cselekedeteinek története is. Törté­nelmünk arra tanít — s nem csupán bennünket —, hogy minden nagyhata­lom önérzetes nemzetnek tekintse és akként is kezelje Magyarországot. SANDI ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents