Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-29 / 100. szám
8 1989. április 29., szombat 1 DM] 1 magazin BENJÁMIN LASZLO Tavaszi köszöntés Hosszú álma után ruhátlanul még. langyos sugarak zuhanyában nyújtózkodik a jegenyeakác. Tavaszi iinnep máglyái lobognak, száll az avar füstje magasra, pattog a száraz gally a tűzben. Gereblyét, ásót, fűrészt fog a kertész, a színek, illatok, izek mestere, újra kezdi az ősi munkát, az életadót; segédei a föld. a nap, a felhók. Körülötte szelíd csibék a feketerigók, a harkály is éppen csak tovarebben előle a szomszéd fa törzsére, azon kutat tovább. Ha szólni tudnának, talán a fák is testvérként üdvözölnék. Köszöntelek, emberiség-bátyám, öreg melós. Elnézem agyagos-maszatos ujjaidat: hogyan terelik emberi cél felé a nagy növényi készülődést. Ezek a munkában piszkolódott kezek tűznek a lányok hajába virágot, ők adnak kényesen-feltér asztalunkra zsenge salátát, csípős, fiatal hagymát, vérbélú körtét, arany húsú duránci szilvát. Ezek a kezek írják a verset. rakják fel a vászonra a színt meg a formát, ők termelik a lelket — E kezek által van örömünk is belőle. hogy emberré szerveződtünk a vak és süket anyagból. Szemtól-szcmben a munkával, a munkással, most is, akármikor, elfog a szégyen: Kiáltozásom a népről, az emberiségről, fogadkozásaim és pátoszaim milyen nevetségesek és esendők! Mintha fa mondaná a földnek: — Mindent megteszek érted! Levél a fának mondaná: — Fölnevellek! Pitypang pelyhe a szélnek: — Segítelek helyedet megtalálni! Szívem szerint földig hajolnék meg előtte, mégiscsak jónapottal köszöntöm a kertésztKöszönésemre kurtán biccent — nincs rám ideje. Jár-kél, teszi dolgát serényen, gondtalanul, könnyű dalocskát fütyörészve. AGORGEY-KERDESTÖRTENETE: POLITIKAI MANIPULACIOKTÖRTENETE Ki árulta el a magyarokat? Sokáig tartotta magát a magyar közgondolkodásban az a legenda, mely szerint a nemzetnek valódi, vagv utólag „kreált" árulókra van szüksége ahhoz. hogy a vereséget, a háborúvesztést. a forradalmak bukását el tudja viselni. Végigtekintve népünk legutóbbi néhány évszázados történetén, bizony volt, és van mit elviselni; árulókból is akad néhány (tucat?): s fel tudunk sorolni olyanokat, akiket hősöknek. már-már természetfeletti lényeknek tartottak kortársaik, s csak jóval később derült ki róluk — történelmi távlatból —. hogy valójában, tudatosan vagy nem szándékosan, jóvátehetetlen bűnöket követtek el; s ennek fordítottjára is van példa elég. Ha történész lennék, éles szakmai viták után bizonyára elszomorodnék. — keserednék. Ennek az volna az oka, hogy igen sajnálnám tudományomat, és annak hivatásos művelőit. Elvégre fennáll a lehetősége, hogy a történettudomány egzakt tudomány légyen, hiszen a tárgya, a konkrét földrajzi helyhez kötött konkrét események — csaták. politikai tárgyalások, manifesztumok. gyűlések, nemes és nemtelen emberek nemes és nemtelen cselekedetei — csak egyféleképpen történtek meg, nincs más feladat hát. mint rögzíteni. leírni azokat. Sajnos, sokszor vérre menő vita, harc nem csupán a tények magyarázásakor alakul ki, hanem a tények regisztrálásakor is. A televízió, sót a nyomtatott sajtó előtti (ös)időkben szinte minden forrásanyag szubjektív, kivéve persze a régészeti leleteket. Elvégre teljesen bizonyos, hogy egy vár ostromát egészen másképp írja meg az ostromlók és az ostromlottak krónikása; független szakértőknek és távirati irodák objektivitásra törekvő tudósítóinak bevonása pedig az idő tájt. főleg háborús viszonyok között, nem volt bevett szokás. Á történelmi eseményekhez népek. népcsoportok, politikai tömörülések alapvető érdekei fűződnek; még sűrűbb érdekszövevény olyan, közelmúltbeli eseményeknél, amelynek résztvevői, alakítói még élnek — függetlenül attól, hogy hatalmon vagy börtönben vannak-e, esetleg csak megtűrt személyek. Megszűnt, más nációkba olvadt népek (pl. dákok, hunok) történelméhez is fűződhetnek bizonyos hatalmi konstellációk érdekei, így tehát a hunok és a dákok történetét olvasók is különböző, egymásnak ellentmondó dolgokkal találkozhatnak attól függően, hogy tanulmányaikat jrosáry Domokos 22 esztendős volt, amikor - 1936-ban - megje[\ lent „A Görgey-kérdés és története" című könyve. A zőta fél évszázad telt el, s egymástól igencsak különböző társadalmi rendszerek (tisza)virdgoztak, s foszlottak szerteszét hazánkban, a legendás honvéd tábornokok. Görgey Artúr, 1849-es szerepe mégis időről időre komoly viták tárgya történészek, áltörténészek. politikusok között. Kosáry Domokos akadémikus áprilisban Szegedre látogatott, ahol népes hallgatóság előtt fejtette ki ezzel kapcsolatos — és 1936 óta alapjaiban meg nem változott — nézeteit, melyekkel nemsokára írott formában is megismerkedhet az érdeklődő, miután a Magvető Kiadó újfent megjelenteti a fenti könyvet, kibővítve a Görgey-kérdés utóbbi 50 éves — s a professzor által szégyenteljesnek minősített történetével. milyen nyelven és melyik országban folytatják, attól viszont függetlenül, hogy ma már e világon egyetlen hun és dák sem él. * — Professzor úr, az idei március tizenötödike ismét - felemeló és sokáig emlékezetes — politikai események, több százezres felvonulások, tiszta szándékú demonstrációk megtartásának szolgáltatott „ürügyet". Van-e esély arra. hogy valaha is szétválasztódjék bennünk, magyarokban az 1848- 49-es dicső és szomorú események politikai, és tisztán tudományos megítélése? — A tudatunkban mindkettő jelen van. e két elemnek egyidejűleg, ám különváltan kell jelentkeznie. Ügyelni kell arra, hogy az ezzel kapcsolatos összes információ korrekt legyen, a tények, az események torzítás nélkül képezzék vizsgálataink tárgyát. Nem szükséges mereven kettéválasztani a politikai és a tudományos megítélést. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a végső katonai vereség ellenére is nagy nemzetközi siker volt. melynek gyümölcse igazán 1867 után érett be. * Görgey Artúr 1842-ben a Nádorhuszárezred főhadnagya volt. abban a hadseregben nevelődött tisztté, amely ellen 1848/49-ben (1848. október 9-től ezredesként, október 20-tól tábornokként) harcolt. Sok honvédtfszt futott be hasonló pályát; s a tavaszi hadjárat győzelmei során jogos és meghökkentő a felismerés: a volt hadnagyok és főhadnagyok verik porrá saját volt tábornokaikat... Ez a tény — a „tiszti neveltetés" — is ürügyet adott a későbbi bünbakképzók számára. Már Görgey életében megindult a harc; a A munkásosztály ünnepe és az egyház Az emberiség már sok mindent ünnepelt. Megünnepelte a születést, a halált, a tavaszt, a termény betakarítást, hóscit, és jeles események évfordulóit, az év kezdetét és végét, és még ki tudná felsorolni, mi mindent. Csupán egyetlen dologról feledkezett meg hosszú ideig: a tervszerűen végzett munkáról, amely a gondolkodó embert képessé tette árra, hogy uralkodjon a világon. Aztán 1889-ben a II. Internacionálé május l-jét nemzetközi munkásünnepnek nyilvánította. E naptól van ünnepe a munkának, amely magát a fizikai munkát végzó embert helyezi az ünnep középpontjába. Akkor még a „dolgozó ember" és a „munkás ember" közé senkinek sem jutott eszébe egyenlőségjelet tenni. Miután a munkásság vagy másként a proletáriátus felszabadítását a tőkések kizsákmányolása alól materialista világnézetű tételek alapján látták megvalósíthatónak, s ebben a szellemben jöttek létre a munkásság szociális és politikai felemelkedéséért tevékenykedő munkáspártok, az európai kereszténység vezetői úgy látták, hogy az ipari proletariátus kisiklik abból a vallási közösségből, amely az uralkodó filozófián nyugvó civilizáció és kultúra hordozója. A keresztény bölcselet egyik legtekintélyesebb képviselője közel kétezer éve a Vatikán, s annak feje, a római pápa, a katolikus egyház elsó embere. Közülük XIII. Leó. a „munkás pápa" ismerte föl elsőként, hogy a munkáskérdés a társadalmi problémák legfontosabbika és 1891. május 15-én kiadott enciklikájában (amolyan körlevélbe foglalt irányelvében), melyet kezdó sorai után „Rerum novarum"-nak neveznek, kifejtette, hogy a gépipar átala> mm T": " 1 > -. •(' i&i&ÁSiiim >'••?'• kította a munkaadó és a munkás viszonyát, a gazdasági élet kevesek kezébe került, következésképp a munkásosztály csaknem rabszolgasorsra jutott. S miután a szociális kérdés megoldása az evangéliumi szellem nélkül lehetetlen, az egyháznak hirdetnie kell a különböző társadalmi osztályok együttműködését. A bajokat nem az osztályharc és a gyűlölet, hanem a szeretet orvosolhatja. Ennek a vezérelvnek alapján kell megakadályozni a kizsákmányolást, gondoskodni a munkások pihenő idejéről, őrködni a vasárnapi munkaszünet megtartása felett. A munkabér legyen elegendő a tisztességes élethez, a családfenntartáshoz s ahhoz, hogy a munkás valamit megtakaríthasson, s idővel némi vagyonhoz jusson, mert ez csökkentené igazán az osztályok ellentétét. Néhány gyakorlati kérdés kifejtése után XIII. Leó kimondta, hogy a társadalmi kérdést csak a keresztény erkölcs uralmának helyreállításával lehet megoldani. A Rcrum novarum indította meg a katolikus szociálpolitikát, és legnagyobb jelentősége az volt, hogy szükségesnek nyilvánította az állam közbelépését a munkások érdekében, és szentesítette a szakszervezeti mozgalmat. Hatására születtek meg a különböző államokban a munkabérre, munkaidőre, a nők és gyermekek foglalkoztatására vonatkozó törvények. A munkások helyzete azonban alig javult, amit aláhúz X. Pius pápának a Rcrum novarumra támaszkodó és változást sürgető körlevele. 1931-ben bocsátotta ki XI. Pius pápa „Quadragesimo anno" kezdetű körlevelét, amely kiegészítése és folytatása a Rerum novarumban foglaltaknak, és egyben a jövő katolicizmus szociális mozgalmainak irányadó alapokmánya lett. Határozottan állást foglal a munkásság követelései mellett. A tőkétől nem áldozatokat, hanem igazságos bért követel a munkásság számára, amely csakis a családi bér lehet. Élesen ítéli a nagytőke hatalmi tobzódását. de egyúttal a kommunizmust is, amelynek világnézete vallástagadó. Fő érdeme a körlevélnek. hogy tudatosan és parancsolóan a szociális kérdések felé fordította a katolikusok figyelmét. Az eredmény azonban elmaradt, mert rövidesen kitört a második világháború, amelynek végén Európa kettészakadt: materialista filozófiát valló keleti és idealista alapon nyugvó nyugati részre. A Vatikán új helyzettel találta magát szemben. A keleti oldalon — ha más ideológiai alapon is. mint ahogyan ezt a pápa elképzelte —, de megtörtént a munkásosztály felszabadítása a magántőke uralma alól. Ám az egyház rugalmas volt. Hogy a vallásukhoz hű munkások lelkiismeret-furdalás nélkül ülhessék meg május 1. ünnepét, a Vatikán felülbírálta korábbi álláspontját. azt. hogy ateista pártba és szakszervezetbe való belépést nem tartott összeegyeztethetőnek egy vallását gyakorló ember lelkiismeretével. és ennek eldöntését rábízta az illetőre. Ugyanekkor munkaszüneti nappá nyilvánított Munka Ünnepét egy ácsmesternek. Szent Józsefnek, a munkásnak az ünnepét deklarálta. Ahogyan ezt tréfásan mondani szokták, az egyház „megkeresztelte" az állami ünnepet, és azóta május 1. a katolikus hívók számára is piros betűs ünnep. CSONKARÉTI KÁROLY kiegyezés után a függetlenségi-pártiak a hadvezér ellen foglaltak állást, míg a másik tábor a kiegyezés előfutárát pillantotta meg henne — visszamenőleg. 1884. május 20-án 268 egykori honvédtiszt bizonyította saját kezű aláírásával Görgey ártatlanságát. 1918-ban pedig, a monarchia megszűnésekor, a bécsi levéltárak megnyitásakor egy sor, Görgey-ellenes mendemonda a tények hatására cáfolatot nyert. 1949 után a politikai dogmatizmus, csak fehérbenfeketében gondolkodni képes értékelés hamisította a történelmet: a Szabad Nép például 1952-ben — kellően „árnyalt" gondolkodásról tanúskodva — azt rótta fel Kossuth legnagyobb hibájának. hogy nem harcolt elég keményen Görgey ellen. Nem segített a helyes megítélésben a szípirodalom sem: a nem minden politikai szándék nélküli Illyés Gvula-dráma, a „Fáklyaláng". s Németh Lászlónak „Az áruló" című műve — mindkettő nagy hatást gyakorolt a közvéleményre — tökéletesen hamis képet festett Görgey tábornokról. Az 1970-es évek vége felé. a dogmatikus nacionalizmus „csokoládérétegének" olvadozásakor immár objektív értékelések is napvilágot láttak — elsősorban a História hasábjain, de fontos volt Görgey emlékiratainak magyar kiadása is —. ám továbbra is tartja magát bizonyos körökben a „Görgey-árulő" nézet, mely időről időre a sajtóban is megjelenik, leret kap. # — Professzor ür, van-e. tesz-e egységes álláspontja a magvar történettudománynak a Görgey-kérdés kapcsán, amelyet esetleg külföldön is — hivatalosan — képviselhet Magyarország? — A magyar történettudomány abban egységes, hogy semmiről nincs hivatalos, egységes vélemény. Minden történésznek saját, lelkiismeretével „egyeztetett" álláspontját kell képviselnie. Nincs hivatalos vonal: tisztességes, komoly szakmai viták vannak, melyek során kialakulhat egy árnyalt, közös álláspont. (A magyar történettudománynak többek közt ezért jó a nemzetközi visszhangja.) A Görgevkérdéssel kapcsolatban például nyilvánvalóvá vált. hogy nem tartható az a nézet, mely szerint a tábornok áruló lett volna. A tények azt bizonyítják, hogy Görgey Artúr jó katona, okos hadvezér. és kiváló hazafi volt. A magyar katonai vcrcscg 1849 nyarán már elkerülhetetlen; közel félmillió orosz és osztrák katona, valamint 1354 ágyú állt szemben a mi 172 ezer före duzzasztott hadseregünkkel, s annak 464 ágyújával. — Ön a szegedi Fekete Házban tartott előadásában a közelmúlt történelemoktatásának egyes elemeit dogmatikus nacionalistának minősítette. Nem furcsa ez. amikor a köztudatban erős a hit. hogy a „szocializmus" elmúlt évtizedeiben a hazafias nevelést tudatosan elsorvasztották? — A valódi hazafias nevelést igen. Helyette — és ez szinte az egész XX. századi történelemoktatásra igaz — többek között alacsony színvonalú, romantikus nacionalizmus dívott, nem véletlen tehát, hogy például a Görgeykérdés maga is történelmi produktum, amelyben tükröződik a mindenkori politikai taktikázás megannyi formája. Ha Görgey megítélésének változásait vizsgáljuk, akkor egyúttal a magyar politikai kultúra, és a politikai gondolkodás izgalmas története is elénk tárul. A Görgey-kérdés története politikai manipulációk története. Valódi hazafias nevelésre van szükség, a magyar nemzeti érzést erősíteni kell, hiszen múltunk nem zsákutca, hanem nehéz helyzetek, s annak megoldására törekvő ötletes, nagyszerű emberek cselekedeteinek története is. Történelmünk arra tanít — s nem csupán bennünket —, hogy minden nagyhatalom önérzetes nemzetnek tekintse és akként is kezelje Magyarországot. SANDI ISTVÁN