Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-22 / 94. szám

1989. április 22., szombat 163 mqgqzin [DM M

ég a múlt szombaton, a kecskeméti reformmúheiy-tanácskozás egyik szünetében, az ebédet helyettesítő két szendvics között sikerült néhány szót váltanom Katona Péter szociológussal, a József Attila Tudományegyetem adjunktusával. A nyílt hangú, okos és éles fölszólalások a szünetek hangulatát is meghatározták, nem csoda hát, ha a beszélgetés is élesre sikeredett, rögtön a kezdetén, amikor aziránt érdeklődtem: hogyan látja egy szociológus a kecskeméti megbeszélést? — Immár közkeletű a szociológusi paradoxon fogalma, amely szerint a szociológusok kiválóan kiértékelik a szegénységet, a depriváciét, de nem tudják megélni. Ez természetesen leginkább nyugati kollégáinkra vonatkozik, mert azért a mi világunkban elég rendesen sikeriijt elszegényíteni az értelmiséget. Itt, Kecskeméten, viszont a „politikusi" paradoxonnal volt szerencsénk találkozni. Borzasztóan jó gondolatok hangzottak el. Igaz, hogy föl kell rázni az embereket, csak az a kérdés, hogyan? Egyelőre nem látom az erre szolgáló technikát és a tömegek részérói sem érzem az ehhez szükséges bizalmat. Azt a rendszer már kimerítette. Ami a „politikusi paradoxont" illeti, nagyon fontos dolognak érzem, hogy a politikus és az elit messze nem viszi olyan mértékben vásárra a bőrét, ahogyan a lehetséges, illetve szükséges változások a tömegeket érintik. Privilégiumaik révén kivonhatják magukat annak a folyamatnak a hatásai A macska és az egerek esete a sajttal KIMERÜLTEN ÉS KIFOSZTOTTAN SZÉLNEK ERESZTENI...? alól, amelyben már a középosztályok is kezdenek a szegénység szintjére csúszni. — Privilégiumok? — Ma Magyarországon a kormányzati, hatósági, igazgatási bürokrácia és a mindent „kitaposni" tudó vállalatvezetők szinte korlátlan hatalomra tettek szert. A párt pedig az egész kérdést erköcsi síkra terelte. Proudhon mondta: a tulajdon — lopás. De alighanem a proudhoni lopás kategóriájában tartozik az állami tulajdon fölötti korlátlan rendelkezés, és az ebből következő milliós jutalmak lehetősége is. — Szólt a változásokhoz szükséges technikákról... — Nem látok ilyen technikákat, mégpedig társadalmi okoktól. Nem lehet a reformfolyamat érdekeltségének alanyát úgy megjelölni, hogy — a nép. Konkrétan pedig jelenleg nem lehet definiálni, hogy milyen társadalmi csoportok jelölhetők meg a reform hordozóiként. Különben is, a sztálinista rendszer lebontása, új modellel való fölváltása nem is reform, hanem — egészen pontosan — forradalom. De ha forradalohi, kell lennie olyan társadalmi bázisának. amelynek ez a változás érdekében áll és hordozóereje lenne. A paternalista rendszer ugyanis széles tömegekről „gondoskodott", akik számára még az egyre inkább leépülő és alacsonyabb színvonalúvá váló „gondoskodás" is kívánatosabbnak tetszhet, mint a bizonytalan sors. Kimerülten és kifosztottan ugyanis aligha lehet az embereket „szélnek ereszteni". Ilyen modellváltáshoz a társadalomnak tartalékai kellenek, hogy legyenek. Azok pedig nincsenek. — Tehát csapdaszituáció alakult ki? — Vegyük a macska, az egerek és a sajt példáját! A macska — történelmi okok miatt — egyedül gyakorolja a sajt fölötti rendelkezés monopóliumát. De, sok az egér, kevés a sajt. Ki kell hát egyezni az egerekkel. Nyilvánosan az egerek csak úgy haraphatnak bele a sajtba, ahogyan a macska engedi nekik. Ám ez kevés a konszenzushoz. A macska azért eltúri, hogy az egerek alulról belerágják magukat a sajtba. Csakhogy a sajt tömege véges és az egerek előbb-utóbb kirágják. Nos, a pártértekezletig se a macska, se az egerek nem proklamálták, hogy a sajt — üres. Azóta viszont az egerek kijöttek a sajtból és követelik, hogy a macska azt nyilvánosan oszsza föl közöttük. Valahol itt tartunk. A példázathoz az is hozzátartozik, hogy a macska mindig ügyelt arra, ne a tej egészét dolgozzák föl sajtnak, maradjon neki bőségesen tej. Ebben a helyzetben az egerek egy részével — pluralista módon — megoszthatja a sajt fölötti rendelkezés jogát, ami az egerek egészében azt az érzést keltheti: ók is részesednek. És a macska is megtarthatja a maga tejét. — Akkor milyen megoldást javasolna? — Cinikusan hangzik, de szerintem drasztikusan rövid idó alatt föl kellene számolni a legnagyobb veszteséget termelő szektorokat, ahol azért a menedzserréteg nagyon jól megél a veszteségből is. A munkájukat veszítőknek pedig átlagfizetést adni és átképzést, méghozzá tömegesen. Igaz, ennek két buktatója lenne: a nagyüzemi munkásság egyes, hátrányos helyzetbe kerüló rétegei, s az, hogy szét kellene robbantani a gazdasági-adminisztratív redisztribúcióra épülő elitet is. Ez olyan feszültségekre vezethet, hogy a műtét ugyan sikerülne. de a beteg nem bírná ki. így aztán a kibontakozás reális esélyét nemigen látom, inkább a lengyel, jugoszláv típusú stagnálás a valószínű. Tartalékok nélkül legalábbis. — Pedig vannak sikeres példái a modernizációnak... — Spanyolország más eset. Ott ugyan kegyetlen, fasisztoid diktatúra uralkodott, de a politikai centrum sosem szívta föl magába a gazdaságot. Azaz az önértékú gazdaság megvolt legalább viszonylagos alapként a kibontakozáshoz, nem úgy, mint nálunk. — És a délkelet-ázsiai országok példája, amelyeknek gazdaságuk sem volt, most pedig hihetetlen fejlődésnek indultak? — Igaz, nem volt gazdaságuk, de sztálinizmus sem. Ráadásul az ázsiai társadalmak nem belsó folyamataik alapján modernizálódtak, hanem külföldi töke finanszírozta az átállást. Az viszont csak akkor megy be egy országba, ha ott értékesülésének föltételei jobbak, mint ahonnan jön. Ehhez viszont a tókés társadalmak felépítményi elveinek nagy részét nélkülözhetetlenül át kell venni. Az igazi, világviszonylatban is forradalmi újítás azonban az lenne, ha ezeket a követelményeket sikerülne szintetizálni a magyar társadalomba mélyen beivódott, szocialistának tételezett elvekkel. Ez olyan történelmi, forradalmi jelentőségű tett lenne, mint Anglia ipari forradalma volt egykoron. SZÁVAY ISTVÁN PETRI CSATHO FERENC VERSEI Anyám a lépcsőfordulóban MÁR egyre könnyebb szatyrokat cipel (csak boltba jár) tipeg hazafelé nem látogatja senki sem (fia egy világváros foglya férje kopár urnafalé) FARADT megáll a lépcsőfordulóban elindul aztán elindul MEGY MÁR FÖLFELÉ fölsír a kulcs a zárban Nagyapa evangéliuma a villamoson ingyen utazik (fél életében küzdött érte hogy minden úgy legyen ahogy a brosúrában s ím úgy is van) lám ó megérte nyugdíja van van gyógyszerekre kedvezményes vénye mi szép mi szép e második gyerekkor ha cukrot lop s megbüntetik sír egy kicsit de rögtön elfelejti az arcán idvezült mosoly :az ártatlan fegyenc s a megütött gyerek fölénye A történetírás történet% mielőtt meggyaláznák szűz Klió kisasszonyt kitöltenek neki egy bárcaengedélyt Keresztesek Öldöklő volta harc, uram, sok volt a seb, sok volt a hős, a halotti lelet azt hittük, Kánaán felé megyünk, ki hitte volna azt, hogy Kánaán nincsen, s ha van, üres lehet az égre néztünk és vezérlő csillagunkat seholse láttuk (keselyük lakják az eget) félárva kisfiam és ifjú özvegyem vádló tekintetében égve föloszlattam (már nincsen) sereged ki él még, tudja már a Kánaán csalárd ígéret: nem föld és nem haza rettegj, uram, a kardjaiktól a túlélők mind elmennek haza Címertan tudom ma már :a jó címer oly egyszerű akár a nép ajkán az ének — Zöld mezőben zöld kabátban sétál tízmillió madár Epitáfium Szeret/sz? / TEL NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS Hol tart ma a sajtófotó? Fotópályázatot hirdetett a Magyar Újságírók Országos Szövetségének fotószakosztálya tavaly januárban. A pályázatra, minden várakozást felülmúlva 44 ország 721 fotósának 17 ezer képe érkezett Budapestre. Merthogy ezen a pályázaton nem volt semmilyen megkötöttség, bárhol, bármikor, bármiről készült, akár kiállításon is sikeres, díjazott fotóval benevezhettek a fotóriporterek. S éltek is ezzel a lehetőséggel: a legjobbak is legjobb felvételeiket postázták Magyarországra. Tizenegy tagú nemzetközi zsűri választott ki ezer képet, amelyet a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban mutatnak be Nemzetközi sajtófotó kiállítás címmel. Ugyanez a zsűri 29 díjat is kiosztott. A nagydíjat James Nachtway, az amerikai Magnum fotóügynökség riportere nyerte el, a Kodak gyár díját a szovjet Pjotr Gavrilovnak, az Ogonyok munkatársának ítélték. Díjat kapott a magyar Bánkúti András. Bencze Pál és Stekovits János. Hol tart ma a világon a sajtófotó — ezt megmutatni volt a célja a pályázat meghirdetőinek. (A MUOSZ-hoz csatlakozott a NUSZ. a Nemzetközi Újságíró Szervezet, a FIJ, a Nemzetközi Újságíró Szövetség, a World Press Photo, és az Interpress Fotó.) A kiállítás képei szerint a sajtófotó színe-java a Szovjetunióból és a világ nyugati feléből érkezett. A Szovjetunióban óriási robbanás történt, a politikai változással tabutémák kerültek napvilágra, olyanok, amelyeket korábban nem fotózhattak, nem publikálhattak a sajtóban. A szovjet sajtófotónál aligha van ma érdekesebb a világon. Képriportok jelennek meg kábítószeresekről, alkoholistákról, zónákról (táborokról), tüntetésekről, nemzetiségi megmozdulásokról. Híradásokat kaptunk börtönökről, Afganisztánt megjárt veteránokról, Sztyepanakertról. Jellemző, hogy erre a pályázatra 150 szovjet fotós háromezer képiét küldött. Eseményfotóban viszont a nyugati sajtó utolérhetetlen. Mindenütt ott vannak, lehetőségük van, hogy ott legyenek, ahol történik valami. E jelenléttel pedig behozhatatlan előnyt szereznek maguknak. Nálunk, miként a szocialista országok sajtófotójában, némi megtorpanás érezhető. Néhány éve nagy felfutásnak lehettek tanúi, akik a sajtóban megjelenő fotókat figyelemmek kísérik. Ekkor váltak az unalmas protokollképek emberivé, ekkor kezdték megmutatni a fotósok a politikusok egyéni arcát, gesztusait. Azóta ennek a „felfedezésnek" a sematizmusa uralkodott el. Nemzetközi szinten mi magyarok nem tudjuk felvenni a versenyt. Különösen nem az eseményfotózásban. Mi a „szépen fotózásban" vagyunk jók. Erre a pályázatra a magyar sajtóban dolgozó 2(X) riporter küldte be a munkáit. Nagy létszámmal vannak jelen a vietnami, a kínai, szovjet, az NSZK- és az NDK-beli, a francia, a brazil, az amerikai fotósok. A szeptemberig nyitva tartó kiállítás a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumból Bécsbe utazik. Es tárgyalnak a tárlat moszkvai, stuttgarti, londoni. és New York-i vendégszerepléséről. A nemzetközi bemutatók után a teljes pályázati anyag, és a kiállítás ezer képe a Munkásmozgalmi Múzeum fotótárába kerül. KÁDÁR MÁRTA Bahget Iskander fotóin: a kecskeméti tanácskozás egyik szünetének találkozásai